Dr. Joó Sándor utolsó gyülekezeti körlevele 2010. február 17-én gyülekezetünk alapító lelkipásztora, Dr. Joó Sándor születésének 100. évfordulójára emlékezünk. Nemrég bukkantam rá a távollevő gyülekezeti tagokhoz írt utolsó körlevelére. Hadd osszam meg a testvérekkel: ------------------------ „Azért nem csüggedünk, sőt, ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról napra újul.” (2Kor 4,16) Ezzel az igével köszöntjük szeretettel azokat a Testvéreinket, akik előrehaladott életkoruk vagy egészségi állapotuk gyengesége miatt nem tudnak itt lenni közöttünk a gyülekezetben. Egyszer mindnyájunkra elkövetkezik az, hogy „a mi külső emberünk megromol”. Bizony nem könnyű elviselni, hogy valami, ami szép volt, jó és kedves volt, elromlik. Hanyatlik az életerő, elfárad a test, meggyengül a látás, zörgővé válik a szív, meglassúdik a mozgás, kopik a szervezet, csökken az aktivitás. A régebben oly tevékeny ember lassan mások segítségére szorul, vagy egyre jobban magára marad. Hiszen alig virradt, máris alkonyodik – és lassan leszáll az este! Fájdalmas, de mégse tragikus, mert ha sok minden elmúlik is, van, ami megmarad. Helyesebben: Aki megmarad! Aki tegnap, ma, és örökké ugyanaz: Jézus Krisztus. A Vele való hitbeli összekapcsolódásban tapasztalta meg Pál apostol, hogy „ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról napra újul”. Tehát a „belső emberünk”, vagyis az a valaki bennünk, aki Jézusra néz, aki az ő érdeméért örök életre van elhívva, aki az Istennel való közösségben rejtett erőforrásokat talál. EZ a belső ember napról napra újul, fejlődik, növekszik. Valahogy olyanformán, mint amikor valaki hegyoldalon halad felfelé: mind messzebb ellát, egyre tágul a horizontja, a magaslat tisztább levegőjét szívja magába. Megszabadul az alacsonyrendű élet vásári zajától, nagy távlatban szemléli az eseményeket, gyarapszik életbölcsességben, megértésben, jóságban, – az Istennel való bizalmas együttlétben. „Újul”: fiatalodik. Hiszen mennél jobban közeledik a földi út végéhez, annál elevenebbé válik számára egy másik, egy magasabbrendű életnek, az örökkévalóságnak a kezdete. Jézus fénye, ami az élet estéjét így bevilágítja, egyúttal a közelgő nappalnak is hajnalpírja! Tehát az igazi