Kalauz Spurgeon Chambers                  
2024-04-18 részletek

Ef 5, 18-20

Igazi ünneplés18Ne részegedjetek meg bortól, amelyben pusztulás van, hanem teljetek meg Lélekkel, 19mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, 20és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.

Józs 11

RÉ48 196 RÉ21 281

Újdonságok
Az elmúlt 2 hétben feltöltött anyagok a feltöltés sorrendjében.










Köszöntjük a Pasaréti Református Gyülekezet honlapján!

Gyülekezetünk az 50 budapesti református gyülekezet egyike, a város nyugati szélén. A templom 1939-ben épült, ún. Bauhaus stílusban, 600 férőhellyel.

Célunk, hogy Jézus Krisztushoz vezessünk embereket, akinél problémáikra megoldást, bűneikre bocsánatot, békességet és örök életet kaphatnak. Ezzel a segítséggel igyekszünk elérni az óvodásoktól az idősekig mindenkit, kiegészítve ezt sokféle diakóniai szolgálattal.

Minden érdeklődőt szeretettel hívunk az alkalmainkra, személyes beszélgetést pedig a megadott telefonon tudunk egyeztetni. A gyülekezetben elhangzott igehirdetések jelentős része itt is olvasható, illetve az újabbak meg is hallgathatóak. A gyülekezetben folyó eseményekről pedig Áldás, Békesség hírlevelünk tájékoztat.

 

Lelkészi hivatal nyitvatartása
Kedden 9:00 és 12:00 között
Csütörtökön 16:00 és 18:00 között
Vasárnap 9:00 és 10:00 között
Telefon
+36 (1) 356 40 19
FAX
+36 (1) 356 40 19
Cím
H-1026 Budapest, Torockó tér 1.
E-mail
gyulekezet@refpasaret.hu

 

Gyülekezetünk bankszámlaszámai
Forint számla
11702036-22377793
Számlatulajdonos neve
Bp.-Pasaréti Református Egyházközség
Számlavezető fiók
OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió, 1051 Budapest, Nádor u. 6.
IBAN
HU30 1170 2036 2237 7793 0000 0000
BIC(SWIFT)
OTPVHUHB

Dollár számla (USD)
IBAN
HU08 1176 3842 0019 4019 0000 0000
BIC(SWIFT)
OTPVHUHB
Számlatulajdonos neve
Bp.-Pasaréti Református Egyházközség
Számlavezető fiók
OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió, 1051 Budapest, Nádor u. 6.
Gyülekezetünk alapítványa
Pasaréti Református Alapítvány
Adószám
18058819-1-41
Az oldallal kapcsolatos technikai problémákat a következő e-mail címen lehet jelezni: webmaster@refpasaret.hu.
Hosted by 87.229.84.9 (HostingBazis)