Kalauz Spurgeon Chambers                  
2023-10-01 részletek

4Móz 11, 16-35

A hetven prófétáló vén16Azután ezt mondta Mózesnek az ÚR: Gyűjts össze nekem hetven férfit Izráel vénei közül, akikről tudod, hogy a nép vénei és elöljárói. Vidd oda őket a kijelentés sátrához, és ott álljanak melléd. 17Akkor leszállok, és beszélek ott veled. Elveszek abból a lélekből, amely rajtad nyugszik, és rájuk is kiárasztom, hogy veled együtt hordozzák a nép terhét, és ne hordozd azt egyedül. 18A népnek pedig mondd meg: Szenteljétek meg magatokat holnapra, mert húst esztek! Hiszen így siránkoztok az ÚRnak: Ki ad nekünk végre húst enni? Milyen jó dolgunk volt Egyiptomban! Ezért majd ad nektek az ÚR húst, és ehettek. 19Nemcsak egy napig ehettek, nem is két napig, nem öt napig, nem tíz napig, nem húsz napig, 20hanem egy álló hónapig, míg csak ki nem hányjátok, és míg meg nem undorodtok tőle, mivel megvetettétek az URat, aki köztetek van, és így siránkoztatok előtte: Miért is jöttünk ki Egyiptomból? 21Akkor ezt mondta Mózes: Hatszázezer gyalogosból áll a nép körülöttem, és te azt mondod: Húst adok nekik enni egy álló hónapig?! 22Lehet-e annyi juhot és marhát vágni nekik, hogy elég legyen nekik? Vagy össze lehet-e gyűjteni a tenger minden halát, hogy elég legyen nekik? 23De az ÚR ezt mondta Mózesnek: Talán kevés ehhez az ÚR ereje? Most majd meglátod, beteljesedik-e az én szavam, vagy sem. 24Mózes kiment, és elbeszélte a népnek az ÚR szavait, majd összegyűjtött hetven férfit a nép vénei közül, és a sátor köré állította őket. 25Az ÚR pedig leszállt felhőben, és beszélt hozzá. Majd elvett abból a lélekből, amely Mózesen nyugodott, és kiárasztotta a hetven vénre. Amikor a lélek leszállt rájuk, akkor prófétáltak, de máskor nem. 26Két férfi azonban a táborban maradt: az egyiknek Eldád, a másiknak Médád volt a neve. Rájuk is kiáradt a lélek, mert ők is az összeírtak között voltak, bár nem mentek ki a sátorhoz. Ők a táborban kezdtek prófétálni. 27Egy szolga elfutott, és jelentette Mózesnek, hogy Eldád és Médád prófétálnak a táborban. 28Akkor megszólalt Józsué, Nún fia, aki ifjúkorától fogva Mózes szolgája volt, és ezt mondta: Uram, Mózes, tiltsd meg nekik! 29De Mózes így felelt neki: Engem akarsz féltékenyen védeni? Bárcsak az ÚR egész népe próféta volna, és rájuk is kiárasztaná lelkét az ÚR! 30Ezután Mózes visszavonult a táborba Izráel véneivel együtt.
A fürjek31Akkor az ÚR szelet támasztott, amely a tenger felől fürjeket sodort magával, és leszórta őket a táborra, innen is, onnan is egynapi távolságban a tábor körül, kétkönyöknyire a föld színén. 32Akkor nekiállt a nép, és egész nap és egész éjjel, sőt az egész következő napon is gyűjtötték a fürjeket. Még aki keveset gyűjtött, az is gyűjtött tíz hómert, és szétterítették azokat a tábor körül. 33De a hús még a foguk között volt, még meg sem rágták, amikor az ÚR haragra gerjedt a nép ellen, és súlyos csapást mért a népre az ÚR. 34Azt a helyet Kibrót-Taavának nevezték el, mert ott temették el a telhetetlen népet. 35Kibrót-Taavából elindult a nép Hacérót felé, majd Hacérótban tartózkodott.

ApCsel 12, 20-25

RÉ48 78 RÉ21 78

Újdonságok
Az elmúlt 2 hétben feltöltött anyagok a feltöltés sorrendjében.

Köszöntjük a Pasaréti Református Gyülekezet honlapján!

Gyülekezetünk az 50 budapesti református gyülekezet egyike, a város nyugati szélén. A templom 1939-ben épült, ún. Bauhaus stílusban, 600 férőhellyel.

Célunk, hogy Jézus Krisztushoz vezessünk embereket, akinél problémáikra megoldást, bűneikre bocsánatot, békességet és örök életet kaphatnak. Ezzel a segítséggel igyekszünk elérni az óvodásoktól az idősekig mindenkit, kiegészítve ezt sokféle diakóniai szolgálattal.

Minden érdeklődőt szeretettel hívunk az alkalmainkra, személyes beszélgetést pedig a megadott telefonon tudunk egyeztetni. A gyülekezetben elhangzott igehirdetések jelentős része itt is olvasható, illetve az újabbak meg is hallgathatóak. A gyülekezetben folyó eseményekről pedig Áldás, Békesség hírlevelünk tájékoztat.

 

Lelkészi hivatal nyitvatartása
Kedden 9:00 és 12:00 között
Csütörtökön 16:00 és 18:00 között
Vasárnap 9:00 és 10:00 között
Telefon
+36 (1) 356 40 19
FAX
+36 (1) 356 40 19
Cím
H-1026 Budapest, Torockó tér 1.
E-mail
gyulekezet@refpasaret.hu

 

Gyülekezetünk bankszámlaszámai
Forint számla
11702036-22377793
Számlatulajdonos neve
Bp.-Pasaréti Református Egyházközség
Számlavezető fiók
OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió, 1051 Budapest, Nádor u. 6.
IBAN
HU30 1170 2036 2237 7793 0000 0000
BIC(SWIFT)
OTPVHUHB

Dollár számla (USD)
IBAN
HU08 1176 3842 0019 4019 0000 0000
BIC(SWIFT)
OTPVHUHB
Számlatulajdonos neve
Bp.-Pasaréti Református Egyházközség
Számlavezető fiók
OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió, 1051 Budapest, Nádor u. 6.
Gyülekezetünk alapítványa
Pasaréti Református Alapítvány
Adószám
18058819-1-41
Az oldallal kapcsolatos technikai problémákat a következő e-mail címen lehet jelezni: webmaster@refpasaret.hu.