PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. március 1. (csütörtök) Cseri Kálmán

A HIT LÉPÉSEI

Alapige: Lk 17,11-19

---

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, hálásan köszönjük, hogy egy munkanap után is jöhetünk hozzád és elcsendesedhetünk. Köszönjük, hogy a hívők közösségében magasztalhatjuk a te nagy nevedet. Áldunk és imádunk téged.

Bocsásd meg, ha néha miattunk káromoltatik a te szent neved. Szeretnénk neked dicsőséget adni, és hálásan köszönjük ezt a csendet. Kérünk, te töltsd meg tartalommal. Jusson el a szívünkig a te halk és szelíd szavad, amivel világokat teremtettél, és amivel az életünket is egészen újjá tudod teremteni.

Kérünk téged Úr Jézus újra az ének szavával: "Siess most mihozzánk, segélj minket. A te szent igéddel növeljed hitünket. És te Szentlelkeddel bírjad életünket, hogy minden dolgunkban dicsérhessünk téged."

Ámen.

---

Igehirdetés

Sokan olvastuk tegnap a kalauzunk szerint ezt a jól ismert történetet. Az evangéliumok legismertebb részei közé tartozik. Ha valakit megkérdeznének, miről szól, valószínűleg így foglalná össze: Jézus meggyógyított tíz leprást, de csak egy ment vissza megköszönni. Mi a tanulság? Legyünk hálásak Istennek azért, amit kapunk tőle. Össze lehet foglalni így is.

Isten Lelke azonban kinyitotta ezt a történetet most előttem, és a hit öt lépése lett világossá számomra. Nyilvánvalóan az előbb mondottak a történetnek a summája, de sok fontos üzenet van még benne.

Elöljáróban csak annyit hadd említsek, hogy a lepra komisz betegség, mert hosszú a lappangási ideje, és a lappangás alatt is fertőz az, aki magában hordja ennek a betegségnek a kórokozóját. Ha pedig már kialakult, akkor egyre súlyosabbá válik. Az egyik különös velejárója, hogy érzéketlenné válnak a megtámadott testrészek, mert az idegeket, az idegvégződéseket is roncsolja. Ezért éri sok súlyos baleset a leprásokat. Belelépnek üvegbe, szögbe és nem fáj nekik, nem érzik. Elvágja a kezét, és ha nem veszi észre, hogy vérzik, elvéreznek, fertőződnek a sebek stb.

Nagyon sok káros következménye is van, és abban az időben gyógyíthatatlan volt. Ma is az, ha nem ismerik fel hamar. Ma már megvan a gyógyszere, azzal a gyógyszerrel kezdeti stádiumban lehet gyógyítani, csak az a gonoszság benne, hogy későn ismerik fel, mert sokáig nincs tünete, míg magában hordozza az ember a kórokozót.

Abban az időben kiközösítették a leprásokat, hogy ne fertőzzenek. Könyöradományokból éltek, vagy pedig éheztek, és ők is, a környezetük is várták a halálukat. Rettenetes lelki állapottal is járhatott ez együtt. Menjen ki a közösségből, tegyen magával, amit tud, egyen, amit talál.

A reménytelenség még külön meggyötri a betegeket, meg ez a kiközösítés.

Jézus azért küldi a papokhoz őket, mert a papok mint tanult emberek, tudták diagnosztizálni a betegségeket, és ők állapították meg, hogy valóban leprás-e vagy csak ahhoz hasonló. Ki kell-e közösíteni, vagy jöhet közösségbe. És ha néha kiderült valakiről, hogy mégsem leprás, mégis jöhet közösségbe, azt is a papok állapították meg. A Mózes 3. könyvének 13-14. fejezetében részletesen le vannak írva ennek az ismérvei.

1. Miről van itt szó?

Jézus Jeruzsálembe megy a templomba, talán valamelyik nagy ünnep előtt, és ennek során ott gyalogol Galilea és Samária határán. A tíz leprás közül kilenc zsidó lehetett, ez az egy meg samáriai. Ők egyébként - samáriaiak és zsidók - nem is beszéltek egymással, de a nyomorúság néha összehozza az ellenségeket is. Befogadták maguk közé ezt a samáriait is, hiszen ugyanaz a sorsuk és ugyanaz a jövő vagy jövőtlenség vár rájuk.

Amikor meglátják Jézust, az előírásoknak megfelelően távol megállnak, és onnan kiabálnak neki: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Honnan ismerték? Hogy tudják megszólítani a nevén és a tisztségével, a hivatalával együtt: Jézus, Rabbi, könyörülj rajtunk!? És mire gondolnak, amikor azt kérik, könyörüljön rajtuk?

Nem tudjuk, honnan ismerték, nem tudjuk, mire gondoltak. Valószínű, hogy hallottak Jézusról, és amit hallottak róla, esetleg még azt is, hogy Ő a leprásoktól sem fél, és hogy már leprásokat, gyógyíthatatlanokat is meggyógyított, bizalmat ébresztett a szívükben. Ebben a mondatban mindenképpen van bizalom Jézus iránt: Jézus, könyörülj rajtunk! Ő talán tud rajtunk segíteni. Ő kész is arra, hogy a nyomorulton segítsen. Próbáljuk meg.

Minden szabadulás ezzel kezdődik. Mert mi kellett ahhoz, hogy ők ezt a mondatot kimondhassák, ha tetszik, ezt az egyszerű imádságot elmondhassák: Jézus, könyörülj rajtunk!? - Mindenképpen kellett, hogy legyen betegségtudatuk. Tehát, hogy tudják: betegek. - Mindenképpen kellett, hogy nem akarnak betegek maradni. - Mindenképpen kellett legalább a halvány reménye annak, vagy akár a bizonyossága, hogy Jézus tud segíteni.

Egy másik leprás úgy szólította meg Őt egyszer: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem. E mögött is ott van ez: leprás vagyok, nem akarok az maradni, Ő tudna rajtam segíteni. Most már csak rajta múlik, hogy akarja vagy nem akarja.

Nem akarom hosszan fejtegetni azt, amit mindannyian tudunk, hogy a Biblia tanítása és szomorú tapasztalataink szerint mindnyájan a bűn leprájával születünk. Úgy jövünk a világra, hogy bennünk van ennek a gyógyíthatatlan kórnak a bacilusa, és senki nem tud rajtunk segíteni. Erre még ma sem találták fel a gyógyszert. De Jézus azért jött, hogy ebből is adjon szabadulást. Ezzel kezdődik mindenkinek az életében a jézusi nagy szabadítás, hogy ha nem kell már győzködni: hidd el, hogy bűnös vagy és rászorulsz az Úr Jézus segítségére, hanem van bűnismerete, bűnlátása.

Ha ott van az emberben, hogy nem akar ilyen maradni, amilyennek született. És ha ott van legalább egy pici bizalom abban a Jézusban, akiről mindenfélét mondanak a hívők, meg sok mindent lehet olvasni a Bibliában, de hátha én is fontos vagyok neki, és hátha mégis valóban tud segíteni. Legalább ilyen pici hit, vagy ennél bármilyen értelemben erősebb. E nélkül nincs segítség. A hit útján az első lépés mindig az, hogy valaki tudja, hogy nyomorult, és Jézustól várja a szabadítást. De nemcsak várja, hanem kéri is.

Sok emberrel beszélgettem, és a szívem szorul össze mindig az ilyen beszélgetések végén, akik eddig eljutottak, hogy ez borzasztó, amiben vagyok. Én vagyok az oka, magam csináltam magamnak ezt a sok bajt. Lehet, hogy az Úr Jézus tudna segíteni. Akkor elhangzik a biztatás: akkor kérjük tőle. Majd talán legközelebb. Majd ő otthon egyedül. S a legközelebbi találkozásnál kiderül: nem hangzott el a kérés. Nemcsak vágyakozni kell a szabadításra, kérni kell. Ki kell nyújtani a kezemet. Ez a hitnek az első mozdulata. Itt vagyok Uram, üres a kezem. Szeretném a gyógyulást, a bűnbocsánatot, a békességet. Ha tudod adni (még talán abban sem bizonyos, hogy tudja adni), kérem szépen. Tőled kérem. Vagy csak egy ilyen rövid mondatot mint ők: Jézus, könyörülj rajtam! De ezt ki kell mondani.

Szeretnék bátorítani mindenkit, akit Isten szeretete addig elsegített, hogy elege van magából, hogy ő is látja a saját bűneit, nemcsak mások olvassák a fejére néha, és nem akar ilyen maradni, hogy nyissa ki a száját - bocsánat a gyakorlati fogalmazásért - és ennyit mondjon ki: Jézus, Isten Fia, könyörülj rajtam! Ez a hitnek az első lépése.

2. Mi a második?

Jézus azt mondja: "Menjetek el és mutassátok meg magatokat a papoknak." Hát azt meg miért? kérdezhetnék mind a tizen. Hogy a pap is megállapítsa, hogy leprás vagyok? Ide nézek és látom a fehér foltokat mindenütt, vagy már a súlyosabb következményeket is. Most miért menjek a papokhoz? Uram, ne ilyet parancsolj, ne nevettessem ki magam. Ez teljesen felesleges út. Miért zavarjuk őket? Mindnyájan tudjuk, hogy leprásak vagyunk. Most ők is kiállítják az igazolást, vagy elzavarnak minket.

És a hit második lépése: nem okoskodtak. Nem olvassuk itt, hogy ilyen kifogásokat mondtak volna, hanem elindulnak és mennek. Az első lépés az volt: kimondják azt, ami a szívükben van, hogy te segíts rajtunk, a másik, hogy megteszik, amit mondott nekik. Akkor is, ha furcsán hangzik. Akkor is, ha a mi nagy emberi eszünk számára ez értelmetlen parancs.

Miért küldi oda őket? Meg sem indokolja. Legalább megmondaná, vagy egy ígéretet fűzne hozzá, hogy amire odaértek meggyógyultok. Semmit nem mond. Menjetek el, mutassátok meg magatokat a papoknak. Aki ad magára, aki értelmes, tapasztalt, felnőtt ember, az ilyen gyerekes utasításoknak nem enged. Jó, biztos jót akart. Valószínű nem tud segíteni, azért mond ilyet - ilyeneket szoktam hallani a hitetlenségből.

De a hit második lépése: nem értem, miért mondta ezt, de Ő mondta, és bízom benne annyira, hogy nem mond nekem butaságokat. Tegyük meg. Vagy legalább addig eljutni - ilyen szabadulásnak is lehettem tanúja -, hogy azon már ne múljon! Ha Ő mondja, megteszem, nem kerül semmibe. Elgyalogolunk oda. Legalább ennyit, de megtenni, amit Ő mond.

Olyan sok csodát láthattam egy-egy ilyen kicsi kezdeti engedelmesség nyomán. Amikor valaki azt hallotta először meg Isten szavaként és biztos volt benne, hogy nem a papja mondta neki, hanem erre őt Isten figyelmezteti: menj el, és kérj végre bocsánatot. Na, de neki kellene eljönni tőlem bocsánatot kérni... Nem volt na de, hanem elment, és valami különös békesség és kibékülés-sorozat lett belőle. Közben az is, hogy ő is kibékült Istennel, mert rá is haragudott és tőle is tudott bocsánatot kérni. Megtette ezt az első lépést.

Vagy Isten azt mondja: add vissza végre azt, ami jogtalanul van nálad, vagy: ne add vissza azt a sérelmet és sértést, amit kaptál tőle. Ne filozofálj azon, hogyan torolod meg, és hogyan állsz bosszút.

Jézus ma is először valami egyszerűt, de gyakorlatit mond, ami kétségtelenül sérti a mi büszkeségünket és gőgünket, mint ahogy ez is sértette, ne olyat mondjon, aminek semmi értelme nincs. De nem állították Jézus parancsát az ő értelmük ítélőszéke elé, hanem hittek. Nem értem ugyan, de mivel te mondod, megteszem.

Szeretnék erre bátorítani mindenkit, mert itt akad el sok ember a szabadulás útján. Már valamicske hite van, már ki is mondta, hogy Jézustól kér és vár segítséget. Tényleg várja is, az a kicsi hite már ott van, de amikor megért valamit Jézus parancsaként, Isten akarataként, akkor elkezd okoskodni, és nem teszi meg. Előlegezzünk ennyi bizalmat neki! Ezzel tiszteljük Őt, és utána meglátjuk, hogy Ő mit tesz.

3. Mert éppen ez a harmadik, ami nem az ő hitük lépése, hanem itt már a mindenható Isten lépett. Egyszerűségében is kimeríthetetlen gazdagsága van ennek a megállapításnak: "Amíg odaértek, megtisztultak." Ennyi. Mitől? Nem volt semmi hókuszpókusz. Jézus még csak annyit sem mondott: gyógyulj meg. Máskor mondott ennyit, kinek ezt, kinek azt. Nekik semmit sem mondott. Ez próba is volt az ő kicsi hitük számára, de a próbák után mindig megerősödik a hitünk. Ha Ő mondta, menjünk el.

Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy eszünkbe jusson, hogy útközben ahogy talán nézegették magukat, egyszer csak elképedtek: nincsenek ott az ismerős fehér foltok. Eltűntek a lepra tünetei. Eltűnt a lepra is? Hogyan? Kitől? Mitől? Ki tette? Mikor? Mindez válasz nélkül marad. Vajon ki tehette? Kitől kértek segítséget? Akkor Jézus tette? De nincs is ott velük. És akkor Ő nem tud cselekedni, ha nincs ott?

Ezek az emberek hallhatták azt, ami akkor mindennapi vitatéma volt, hogy ez a názáreti Jézus a Messiás, vagy nem a Messiás? Ha a Messiás, akkor az Isten Fia. Lehet Ő az Isten Fia? Ezt vitatták. A hivatalosok tagadták, sok jel viszont arra mutatott, hogy ilyeneket csak isteni teljhatalommal, a várva várt Messiás tehet. Betegeket gyógyítani, vakoknak szeme világát adni, sántákat lábra állítani, halottakat támasztani csak a Messiás tud. Na de nem lehet Ő a Messiás, mert szombat napon teszi - mondták a hivatalosak. Mások azt mondták: mindegy, mikor teszi, örüljünk neki. Akkor mondjátok meg, ki teszi ezt?

Akkor jött a nagy ideológia: Belzebubnak, az ördögök fejedelmének a segítségével teszi. És ennél nagyobb ostobaságokat is mondtak.

Ezeknek az embereknek is kérdése lehetett ez: mi történt itt valójában? Isten tetteit általában nem lehet megfigyelni, "tetten érni", csak az eredményüket lehet konstatálni. A teremtésnek nem volta tanúja. Jézus feltámadásának nem volt tanúja. Hány órakor jött ki a sírból, hol jött ki, hogyan jött ki ...? Senki nem látta, de találkoztak vele másnap az utcán sokan. Benne van a Bibliában, hogy egyszerre ötszázan is, akik ismerték Őt a kereszthalála előtt, és látták és hallották a feltámadása után. Közben valaminek csak kellett történnie. Ez az Ő feltámadása.

Látták a fehér foltjaikat az elindulás előtt és látták a meggyógyult testüket most. Valaminek történnie kellett. Ott valaki cselekedett. Ki tud láthatatlanul, észrevétlenül, teljhatalommal cselekedni? Csak a mindenható Isten!

4. Amikor erre a felismerésre eljutnak, akkor ez a samáriai, akiről itt olvastunk, hátat fordít, és elkezdi kiabálni fennhangon, hogy mit tett vele az Isten. Dicsőíti Istent. Ez a negyedik pontunk. Ez megint a hitnek a lépése.

A többi kilenc elment a hivatalos papírért, hogy kapjanak igazolást arról, hogy meggyógyultak. Utána nem tudunk róluk. Valószínűleg hazamentek és otthon örvendeztek. Erről nem szól az Írás.

Ezt a tizediket viszont nem a papír érdekli. Majd, esetleg valamikor valaki igazolja. Úgyis lehet látni, hogy meggyógyult. Mindenki láthatja. Dicsőítsük azt, aki meggyógyította! Egyszerre megtelik a szíve annyira, hogy kibuggyan a száján az Isten dicsőítése.

Ebből az egyszerű történetből nyilvánvaló az, amire olyan sokan rákérdeznek: mit jelent Istent dicsőíteni? Hogy kell az Istent dicsőíteni? Úgy, hogy neki tulajdonítom azt, amit Ő cselekedett, és ezt elmondom másoknak is. Tehát: egy balesetveszélyes helyzetben voltam, amikor mentem az autóval, és csak úgy tudom magyarázni, mert semmi racionális indokom nincs, hogy Isten kegyelmesen megőrzött engem is, meg azt a másikat is. Most ezt miért nem lehet így elmondani? Miért kell egy hívő embernek is azt mondani: ezt most megúsztam! Miért kell azt mondani: megint mázlim volt. Ha hiszi, miért nem meri vállalni a hitetlenek előtt is, hogy az az Isten, akiben hiszek, kegyelmesen megőrizte az életünket. Az övékét is és az enyémet is. Ez dicsőíti Istent.

A gondviselés folytán megint szerencsém volt - mondta a napokban valaki. Kérdeztem: miért nem mondja úgy, hogy a mindenható Isten kegyelmesen megőrzött. Hát így is lehetne mondani ... Ha lenne hite. A hit dicsőíti Istent. A hit tudja, mit cselekedett Isten az életemben, és mik az én kis manővereim. És amit Isten cselekedett, azt nem szégyellem, és nem rejtem véka alá, hanem másoknak is elmondom: ilyen az az Isten, akit már valamennyire megismerhettem. Ebben mintegy benne van az is: gyere, érdemes neked is megismerned Őt. Ez misszió. Egyetlen mondat is lehet bizonyságtétel. Nem tart előadást arról, hogy mit értünk a mindenhatóság fogalmán. Itt nem fogalmakról van szó, itt az élő Isten cselekedett. Most éppen az én életemben. Tudjátok, hogy beteg voltam, látjátok, hogy elmúlt. Dicsőítsük az Istent.

5. És az ötödik lépés? Ezzel be is fejeződhetne, olyan szép befejezés lenne. De mi az ötödik?

Visszamegy Jézushoz, leborult a lábához és hálát adott neki - olvastuk.

Dicsőíti az Istent, aki cselekedett. Azután veszi a fáradságot, és megköszöni annak, akitől kérte. Mert Jézustól kérték: könyörülj rajtunk! Könyörült. Ő könyörült? Ő tudja, hogy Jézus könyörült, azért borul le a lábához. Itt egy olyan szó van az Újszövetség eredeti szövegében, ami arra vonatkozott, amikor egy hívő a mindenható Isten előtt leborult, úgy tisztelte és imádta őt. Ez az ember, anélkül, hogy kiselőadást tartana, felismeri Jézusban a Mindenhatót. Jézusban az Istent, és így ad neki hálát.

Ez a mozdulata, hogy leborul a lábához és hálát ad neki, egész sor fontos üzenetet és tanítást rejt magában. Először is azt, hogy megalázza magát előtte. Ez az alázat mozdulata. Ebben a szóban: leborulni, benne van a kutya szónak a gyöke is. Mint a kutya, úgy lapul oda, azzal az alázattal Jézusnak a lábához. Ebben benne van az is: Uram, teljesen tisztában vagyok, hogy nem érdemeltem azt, amit kaptam. Most érdemtelenül kaptam valami nagy ajándékot. Ha engem kutyába sem vettél volna, azt tartanám természetesnek. De ezt egyáltalán nem tartom természetesnek, hogy meggyógyítottál. Hogy onnan a messziből, amikor kiabáltunk, elhatott a kiáltásunk nemcsak a füledig, a szívedig is, és mozdult a te mindenható kezed. Ott van benne ez az alázat, ott van benne, hogy Jézust Isten teljhatalmú küldöttjének tekinti.

Itt kerül közel Jézushoz. Az nem volt személyes kapcsolat, hogy az előírt távolságból jó nagyot kiáltottak, hogy könyörülj rajtunk. Jézus mondott egy mondatot és ezzel be volt fejezve. És a többi kilenc számára ezzel csakugyan be volt fejezve. De ez az ember ott térdel Jézus lábánál. És Jézus mond valamit csak neki. Beszélgetnek.

Az még az imádságnak csak a kezdete, hogy egy nagyot kiáltok: Uram, segíts! Imádságnak a Biblia a beszélgetést nevezi. Amikor odamegyek egészen közel. Nemcsak a hallótávolság határáról küldök segélykiáltást, hanem ott vagyok előtte, megszólíthat engem, hallom és értem, amit mond. Nemcsak mondom a magamét. Ő is mondja a magáért: eredj el, kelj fel, a te hited megtartott téged. Micsoda? Hitnek minősíti azt, ami a szívében volt? Annak bizony, és nem mondja: kicsi vagy nagy. Hit. Úgy is fog növekedni ez. Jézus minősíti ennek a félpogány samáriainak a hitét.

Az egyik magyarázó részletezi, hogy a többi kilenc, úgy látszik természetesnek tartotta, hogy a názáreti csodarabbi meggyógyította őket. Ezzel részükről be volt fejezve. Ez a samáriai nem tartotta természetesnek. Nem volt befejezve, sőt, itt kezdődött igazán az ő igazi új élete! Találkozott Jézussal, felismerte benne az Isten Fiát, imádta Őt, hallott tőle valami személyesen neki szóló bátorítást, biztatást. Ebből lesz igazán új élet.

Az is nagy dolog, amikor a gondviselő Isten szeretetét egy-egy kegyelmes válaszában átélheti valaki. Istenem, olyan nagy szárazság volt, adj egy kis esőt, ne menjen egészen tönkre a vetésünk. És másnap eső lesz. Isten ilyen módon is meg tudja mutatni szeretetét. Hányan hazajöttek ilyen kiáltások után a hadifogságból, és maradtak ugyanolyan pogányok, mint voltak.

Ezzel kezdődhet, de ha itt be is fejeződik, mint a kilenc többinek, akkor abból még nem lesz üdvösség. Márpedig itt Jézus az "üdvösség" szót használja. Az az utolsó szava, amit mond neki: a te hited megtartott téged. Ez a "megtartott" szó jelenti azt is: megszabadított, üdvözített. Nincs külön szava az Újszövetségnek erre. A te hitedért kapsz üdvösséget is.

Valami vadonatúj kezdődött el az életedben. Rácsodálkoztál Isten nagyságára, nem szégyellted Őt, fennhangon dicsőítetted, elmondtad másoknak, ki Ő és mit cselekedett veled. Vetted a fáradságot, hogy ide is visszajöttél. Egy csomó új felismerés maradt benned. Ez mind megerősíti majd a hitedet. Jó úton vagy. Menjél csak tovább ezen.

Annyira tanulságos ez Jézus lelkigondozása szempontjából is. Nem magyaráz, nem ad tanácsokat, nem mondatja fel a Tízparancsolatot, még a nagy parancsolatot sem, de megerősíti abban, hogy ami a szívében megmozdult, az hit. Jó az irány. Itt kell lépegetni szépen. Most már egészségesen, és ne felejtsd el azt, amit Isten tett veled.

Nem véletlenül van tele az Újszövetség arra való bátorítással, hogy a hála, mégpedig a bőséges hálaadás folyamatosan tartozzon hozzá a hívő ember életéhez. Egész sor igét lehetne most sorolni. Néhányat kiírtam magamnak is, de nem idézem most ezeket. Nem véletlenül van a zsoltárban: Áldjad én lelkem az Urat, és el ne felejtsd, mennyi jót tett veled. Mert amikor valamit megköszönünk, akkor fogjuk meg igazán azt az ajándékot. Addig is élveztem, örültem neki, de akkor tudatosodik bennem: kitől is kaptam, mert neki köszönöm meg, akkor nézem meg egy kicsit messzebbről, mit is kaptam, és akkor szorítom igazán magamhoz: ez az enyém. Nem érdemeltem, de Ő így szeret.

Azt írja az egyik bibliamagyarázó, hogy két dolgot nem ért. Isten folyamatosan áradó szeretete ellenére hogyan lehetnek az emberek ilyen hálátlanok, és hogy az emberi hálátlanság ellenére, hogyan szerethet Isten minket továbbra is folyamatosan. Nos, ebből is ki akar zökkenteni minket ez az ige. Tanuljunk meg boldogan hálát adni!

A hit első lépése tehát, hogy Jézustól kérek segítséget, szabadulást, bocsánatot, új életet és ezt ki is mondom. A másik: megteszem, amit a Bibliából eddig megértettem, akármilyen furcsa is az esetleg. Azután átélem Isten szeretetének a nagyságát, a szabadítást, mert ezt Ő teszi mindenestől. De utána nem maradok néma, hanem másoknak is elmondom, hogy Ő cselekedett velem, ezzel dicsőítem őt. És veszem a fáradságot, hogy akár naponta (ez nem túlzás) újra és újra megköszönöm neki mindazt, amit eddig kaptam. Akkor leszek igazán gazdag. A hálaadás során éli át az ember, hogy mennyi mindent kaptunk már a mi Urunktól. És ahelyett, hogy tele van a szívünk panasszal, zúgolódással, elégedetlenséggel, követelőzéssel, és azzal a keserűséggel, ami ezekből mindig következik, nézzünk már körül egyszer, hogy mi-mindent kaptunk a mi Istenünktől. Tekintsünk fel Őreá, és tudjunk az Úr Jézus előtt is így leborulni, mint ez a leprás, mint akiről hisszük, hogy Isten, Isten Fia, és amit eddig kaptunk, az csak egy kicsi előleg abból, amit elkészített nekünk, csak a hit lépéseire vár. Akkor gazdagon megajándékozza a benne hívőket.

---

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük, hogy ma is hallod a neked címzett kiáltást. Sőt köszönjük, hogy mikor még ajkunkon sincs a szó, te már érted azt. Áldunk téged minden válaszért, amivel megajándékoztál minket. Köszönjük, hogy a néhány szavas imádságok is eljutnak hozzád. Segíts minket, hogy tornáztassuk a hitünket, hogy gyakoroljuk, akármilyen kicsi, akármilyen erőtlen.

Bátoríts minket a te Lelkeddel, hogy merjünk hozzád bizalommal kiáltani. Bátoríts minket, hogy merjük megtenni azt, amit akaratodként megértettünk. Amit talán régóta halogatunk, amiről megmagyarázzuk újra és újra, miért nem tesszük. Segíts minket, hogy lépjünk és megtegyük.

Kérünk, ajándékozz meg minket azzal a sok jóval, amit számunkra elkészítettél. A te bölcsességed tudja időzíteni az ajándékokat, a te végtelen szereteted akar minket egyre gazdagabbakká tenni. Könyörülj rajtunk, hogy ne a lelki szegénységünk miatt siránkozzunk, hanem tartsuk a hitünk kezeit, hogy telerakhasd azokat.

Kérünk, hogy Szentlelkeddel taníts meg minket dicsőíteni téged. Ne szégyelljünk téged és a te tetteidet, a te szabadításodat, a te evangéliumodat, és tudjunk neked újra és újra hálát adni. Olyan sok mindenért lehet, Urunk.

Hálát adunk most ennek az igének az üzenetéért is, és azért, hogy ami tőled volt, az nem tér hozzád üresen, hanem elvégzi áldott munkáját az életünkben.

Kérünk, segíts ebben a csendben is már kiáltani.

Ámen.