PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. május 16. (pünkösdhétfő) Földvári Tibor

A SZENTLÉLEK KÖZBENJÁRÁSA

Alapige: Róm 8,26-27

---

Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Édesatyánk, magasztalunk téged azért a váltságért, amelyet végbevittél egyszer s mindenkorra Jézus Krisztus által. Hódolunk előtted azért a kegyelemért, hogy eljött a Szentlélek pünkösd napján, kitöltetett, és azóta ez a váltság személyessé lehet minden benned bízónak. Hálaadással köszönjük, ha ránk is igaz ez már.

Neked köszönjük meg, Atyánk, hogyha szívből Isten gyermekeinek vallhatjuk magunkat. Köszönjük, hogy nem a mi vétkeink és bűneink szerint tekintesz ránk, hanem Jézus Krisztus érdeméért, Őbenne, Ő általa nézel minket bocsánatoddal, szabadításoddal, erőddel.

Köszönjük mindazt, amit eddig végeztél bennünk Lelked által. Kérünk téged, ha valaki keres, ha valaki szeretné nálad megtalálni élete megoldását, szólítsd meg ma is őt. Adj neki szabadulást, újjászületést.

Bennünket pedig, Urunk, erősíts újra a hitben. Mi is tapasztaljuk ennek a teremtett világnak rothadandóságát, múlandóságát, hiábavalóságát. Sőt átérezzük mi is a mi testi létünknek annyi gyarlóságát, de köszönjük azt a váltságot, amely kiteljesedik majd ama napon, mikor eljön a Megváltó. Kérünk, hogy addig is támogass bennünket. Köszönjük, hogy Lelked által végzed is ezt. Kérünk, taníts ezért bennünket, hogy láthassuk mi is azt, amit te munkálsz bennünk, s általuk. Az Úr Jézus érdeméért, a Szentlélek által legyen személyessé számunkra igéd üzenete, s hallgasd meg a mi könyörgésünket.

Ámen.

---

Igehirdetés

Ezt az igét olvasva, eszembe jutott egy - több mint tíz évvel ezelőtti - élményem, ami akkor történt velem, midőn Németországból hazaérkeztem - egy idősek otthonában nyelvet tanulhattam -, s a Keleti pályaudvaron kellett azzal szembesülnöm, hogy a vonat Józsefvárosból indul legközelebb. A következő vonat a pedig Keletiből vagy két óra múlva. De még ez lett volna a kisebbik baj. Még Németországban az egyik koffernek kitört a kereke, s mivel kofferrel kellett jönnöm, s a kettő együtt lehet, hogy kétszer is nehezebb lehetett, mint a saját testsúlyom. Így úgy éreztem, hogy nem tudom fölvinni a két koffert. Nemcsak Józsefvárosba nem tudom átvinni, hanem fölvinni a Keleti pályaudvar lépcsőire, ahonnan a vonatokhoz lehet menni. Annyira elkeseredtem ezen, hogy nem igaz, hogy Németországból haza tudtam nagy nehezen jönni, s most meg nem tudok majd elmenni a vonatokhoz.

Mi lesz most? Akkor még nem volt otthon telefon. Most kinek szóljak? Budapesten még nem sokakat ismertem. S valóban átéltem azt, hogy még be sem fejeztem az imádságot, ami nem is nagyon imádság volt, hanem kesergés, s egyszer csak észre vettem egy ismerős arcát, aki éppen sétált a Keleti pályaudvaron, s felém közeledett. S kiderült, hogy jött a testvére is. Onnan ismertem őket, hogy a falunkból Nagyvárad térre került lelkipásztorunk gyülekezetébe tartoztak, s akkorra már jóbarátaimmá lettek. Csak annyit kell még tudni róluk, hogy vizilabdázók voltak. Majdnem engem is fölemeletek, s nagy szeretettel segítettek, nemcsak föl a lépcsőn, hanem elvitték a kofferokat a vonatig, föl is rakták arra, mert már benn állt. Kettő pártfogó, segítő is volt ott számomra ebben a nehéz élethelyzetben.

Az alapigében azt láthatjuk, hogy Isten, a mi mennyei Atyánk, aki azonban éppúgy megváltó Fiú, és az Ő megváltását számunkra személyessé tevő Szentlélek Isten, tehát a Szentháromság Isten, titokzatos módon úgy segíti az övéit erőtelenségükben - majd látjuk, mit jelent ez -, hogy két olyan Pártfogó is van Isten gyermekei számára, akik mindenfajta testi vagy lelki szükségben valóságosan segítenek és támogatnak.

Ebben az említett példámban Isten volt, aki segített, két emberen keresztül. Most arról, milyen az, amikor láthatatlanul, de valóságosan két Pártfogó is segít, két Közbenjáró. Ma pünkösd ünnepén elsősorban a Szentlélek munkáját, szolgálatát szeretnénk megvizsgálni, mint közbenjáró. De lesz majd utalás Jézus, a Fiú közbenjárására is.

Miért van szükség erre? Ezt nézzük meg először! Majd másodszor, hogy hogyan végzi a Szentlélek ezt az ő közbenjárását, és milyen ennek a hatása, lesz a harmadik gondolatunk.

Miért van szükség nemcsak Jézus Krisztus közbenjárására, s majd tisztázzuk, hogy ez mit is jelent, hanem a Szentlélek közbenjárására, fohászára is? Hallhattuk a megelőző versek fényében, hogy azért van szükség, mert a hívő ember, Isten gyermeke erőtelenségnek van kitéve. Ennek oka és háttere, hogy egy olyan bűneset utáni, bűn uralma alatt levő világban kell élnie, amely megromlott világ, amely világ önmaga is átérzi ezt, és titokzatos módon fohászkodik, nyög, várja azt a váltságot, amely Jézus Krisztus eljövetelekor kozmikus módon is megvalósul. A teljes váltságot, az új ég, új föld dicsőségét. S ezt a váltságot várja e világgal együtt, s ezért fohászkodik a hívő ember maga is. Ő átérzi a földi élete, testi létezésének erőtelenségét. Ezért imádkozik és fohászkodik a hívő is maga. A teremtett világ, a hívő, és látjuk, hogy ebben a fohászkodásban egy harmadik imádkozó is részt vesz, s ő a Szentlélek.

A Szentlélek tesz valamit, mert valami baja van Isten gyermekének ebben a világban élve. A reménység valóságos és biztos számunkra is. Reménységben tartatunk meg - hallhattuk -, de addig, amíg ez beteljesedik, amíg ez a reménység megvalósul, láthatóvá lesz, addig erőtelenség jellemzi a hívő embert.

Isten gyermekeként él, hiszen benne él Isten Lelke, Lélek szerint jár. Tudja, hogy kihez tartozik, de átérzi ennek a világnak, és a maga testi létezésének erőtelenségeit, gyarlóságait. Ezt a gyarlóság kifejezést használja a Zsidókhoz írt levél írója, mikor azt az igeverset fogalmazza meg: "Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki mindenekben megkísértetett, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt." - azaz, bűn nélkül. Itt a gyarlóságaink ugyanaz, mint az erőtelenség, csak többes számban. Ha még csak egyfajta erőtelenség jellemezne bennünket itt a földön élve, nem is lenne talán olyan nehéz, de sokféle van. Lehet a kísértések miatt, amelyekben el is eshet még a hívő ember, hiszen a földi életben Pál maga is jajgatott, hogy én nem azt teszem, amit akarok, hanem, amit gyűlölök, azt cselekszem. Pedig nem akarom tenni. Tudom, hogy nem uralkodik bennem a bűn többé, és mégis teszem. Ez is erőtelenséggé válik, elkeserít.

De ha nem vesszük a bűnt most figyelembe, hanem e földi élet gondjai, terhei, akadályai, nehézségére gondolunk, akkor láthatjuk, hogy sokféle formában lehet erőtelenné Isten gyermeke is.

Itt egy példát is említ az apostol. Az imádságot hozza fel példának. Mert az, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk.

Tudjuk az apostolról, hogy ő maga egyszer biztos átélte ezt. A 2Kor 12. részében olvassuk, hogy hatalmas kijelentéseket kapott, elragadtatott a paradicsomig látomásban, s azt írja: hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe. S emlékszünk, hogy hányszor imádkozott, hogy az Úr vegye le tőle ezt a tövist. Nemcsak egyszer. Erőtelenségét érezte, ami valószínűleg fizikai gyengeség, testi betegség is lehetett, de az is lehet, hogy valamilyen lelki probléma. Mindenképpen azt érezte, hogy sokkal hatalmasabban végezhetné apostoli szolgálatát, ha ez a tövis elmúlna, ha Isten elvenné tőle. Háromszor könyörgött. Nem tudjuk, hogy hogyan könyörgött, de azt biztosan tudjuk, hogy az Úr nem hallgatta meg úgy a könyörgését, ahogy ő várta, vagy elvárta volna talán.

Neki voltak vágyai, tervei, elképzelése, de az imádságát nem úgy hallgatta meg Isten. Talán ő maga is kimondta: legyen meg az Úr akarata. De nekem is ismerős az, amikor ez a legyen meg az Úr akarata nagyon reménytelenül hangzik, és szomorúan. Mert fáj az, hogy nem úgy lett, ahogy én akartam, akkor legyen meg, ahogy az Úr akarja. De az ilyenfajta imádság a hívő embernek sokszor talán még imádsággá se válik.

Nekem ez is ismerős, hogy nemcsak azt nem tudom, hogy hogyan, hanem még arra is képtelen vagyok, hogy imádkozzam egy bizonyos helyzetben, talán éppen az erőtelenség miatt.

A lényeg tehát az apostol szerint: még az imádságainkban is megfigyelhető, hogy segítségre szorulunk. Gondoljunk arra, amikor tanácstalanok vagyunk. Vezetésre várunk, és sokféle lehetőség között kellene választani. Most melyikért imádkozzam? Melyik Isten akarata? Melyikért imádkozzam többet? Mert azért bennem is ott vannak az érzések, hogy de jó lenne, ha az valósulna meg. De vajon ez nem rossz imádság? Ilyen helyzetre is gondolhatunk.

Az apostolnak van egy másik példája, a Filippi levél 1. részében írja le ő maga, amikor már idős, és az a kérdés ott a börtönben, hogy vajon melyik lenne jobb számára: ha meghalna, és menne az Úrhoz, vagy inkább maradnia kell még itt, és szolgálni a gyülekezetben? Ott leírja ezt az ő dilemmáját. És amennyiben ez imádsággá vált benne, most mit kérjen Istentől? Mi a jobb? Itt talán számunkra így lehet példává az ő esete, ha arra gondolunk, amikor meghalljuk valamelyik fiatalabb lelki testvérünkről, hogy beteg, és talán halálos beteg. És mi magunk már nagyon idősek vagyunk, és már fáradtak is. Nekem már jobb lenne az Úrnál lenni. Uram, miért nem engem viszel inkább? Ne őt vigyed, hát rá még nagy szükség van. Ez is egy olyan imádság, ami nem biztos, hogy az a fajta imádság, amire az Úr azt mondja: igen, én is ezt akarom.

Általában mentsvárunk szokott lenni ilyenkor: legyen meg az Úr akarata. De az apostol arról beszél: az erőtelenség, ha nem lenne, az azt is jelentené, hogy a hívő mindig tudja, hogy mivel, hogyan járuljon az Atya elé imádságában is.

Erőtelenség tehát a földi élet miatt, ami még ezekben a könyörgésekben is igazolódik. S azt mondja: e miatt van szüksége valamilyenfajta segítségre. Itt fogalmazza meg: hasonlóképpen a Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek.

Az ősi szövegben ez a segítségére van kifejezés nagyon beszédes, mert úgy fordítható a legteljesebben, hogy valakivel együtt terhet magára vesz valaki, hogy segítsen neki. Nem arról van tehát szó, hogy a Szentlélek valami kívülállóként tanácsolgat, és mondja, hogy mit kellene csinálni, és akkor talán nem leszel annyira erőtelen. Hanem azt olvassuk, hogy annyira közösséget vállal, hogy bennünk él, de úgy él bennünk, hogyha erőtelenség jellemez, akkor magára veszi, velünk együtt magára veszi az erőtelenséget az imádságra nézve is.

Isteni személy, az erő Lelke - tudjuk róla -, a Pártfogó, a Vigasztaló, aki bennünk élve teszi mindezt. Ha emlékszünk, amikor az Úr Jézus a földön járt, Ő is látható módon és valóságosan segítségére volt a tanítványoknak és a rászorulóknak. Volt, amikor szavával, volt, amikor tettével. A Szentlélek pedig itt a földön ugyanígy segítségére van, csak láthatatlanul.

Hogy ez hogyan valósul meg, erről beszélünk a második gondolatban. Azt is elmondja itt: "De maga a Lélek esedezik érettünk, kimondhatatlan fohászkodásokkal." Mi nem tudjuk, hogyan kérjük, mit kérjünk, de maga a Lélek esedezik érettünk.

Az írásmagyarázók kétféle értelemben is magyarázzák ennek a kijelentésnek a jelentését. Mindkettő értelmezés beszédes, üzenetté válhat, és tulajdonképpen, amikor a hatását nézzük, majd látni fogjuk, hogy nem változtat a lényegen. De a hangsúlyok miatt érdemes hallani mindkét jelentés-lehetőséget.

Az első eset arra vonatkozik, amikor ez a bizonyos Lélek esedezése, közben járása azt jelenti, hogy a Szentlélek segíti a hívő ember imádságát. Itt arról van szó, hogy aki a cselekvést végzi, az most már a hívő lesz, de a Szentlélek belülről tesz valamit, amit aztán a hívő ember tesz.

Ebben az esetben az esedezés kifejezést tanácsnak, tanításnak lehet fordítani, vagy olyasmi módon elgondolni, amikor ő munkálja a vágyakozást, az indulatokat belülről, és ilyenkor szoktuk mondani, hogy Lélek általi imádságról van már szó.

A hívő ember átéli azt a titkot, hogy elkezd úgy imádkozni, hogy tulajdonképpen Isten Lelke vezeti az ő imádságát is. Azt kéri, amit kell. Úgy kéri, ahogy kell. Azért, mert a Szentlélek belülről támogatja, segíti akkor is, amikor pedig erőtelen.

Hallhatunk erre egy példát itt a felolvasott igeversekben. Azt mondja, hogy a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk, s ez által a Lélek által kiálthatja a hívő: Abbá, Atya! A gyakorlatban például ez ott mutatkozhat meg, amikor akármelyikünk a bűnei miatt már szenvedett, akár megtérés előtt volt, talán utána is. Nem tudott magának megbocsátani. Lehet, hogy még úrvacsorához se mert nagyon járulni, mert érezte, hogy újra meg újra elbukik abban a vétekben, amiben, és félelem lett úrrá rajta. Félt Istentől is. Most mit mondjak, hogyan mondjam, hogyan imádkozzak. Talán még imádkozni se tudott. S egyszer csak átérzi a titkos, lelki tapasztalatot: Isten Lelke elkezd benne munkálkodni, megnyugszik. Már nem a félelem van benne, hanem annak a bizonyossága, öröme: hát én Isten gyermeke vagyok. Ilyenkor általában a Szentírás is, vagy a hirdetett ige üzenetté válik.

A Lélek belülről munkál valamit, és most már tudja, hogy mit és hogyan kell kérni. A Lélek általi imádság tehát.

A másik eset, és ez az, ami inkább alátámasztható a szövegből, hogy nem annyira arról beszél itt, hogy a Szentlélek segíti a hívő cselekvését, hanem a Szentlélek maga végzi a cselekvést. Itt tehát a Lélek maga tesz. Ezt erősíti az, hogy itt úgy mondja a Szentírás: de maga a Lélek esedezik érettünk. Majd azzal folytatja, hogy az Isten tudja, hogy mi a Lélek gondolata.

Ugyanezt a kifejezést használja a 34. versben Jézus Krisztus esedezésére, közbenjárására, mikor azt mondja, hogy ő a mennyben, aki az Isten jobbján van, esedezik érettünk. Ott a Fiúról van szó, itt meg a Szentlélek személyére vonatkoztatva használja ugyanezt a szót.

Azután az esedezni kifejezés a közbenjárni kifejezés nem csupán tanács, bátorítás, tanítás, ennél sokkal mélyebb és sokkal több. Az a jelentése, hogy valakivel találkozik valaki egy másik helyen, egy harmadik személy érdekében.

Bírósági tárgyaláson lehetne az ügyvéd ilyen, aki képviseli az ügyet. Valakivel találkozni, hogy képviselje a harmadik ügyét. S az apostol a Szentlélekre vonatkoztatja ezt a cselekvést. Azok, akik tartanak ettől a fajta jelentéstől, azt gondolják, hogy így veszélyessé válik az a gondolat, hogy akkor két közbenjáró lenne? Mi valljuk az Írás alapján, hogy nincs más közbenjáró Isten és az emberek között, csak az ember Krisztus, Jézus. És ez így van. Egyedül Jézus a közbenjáró abban az értelemben, hogy ő volt az, aki meghalt, aki föltámadott, aki bocsánatot szerzett, aki által szabadulás van, aki által létezik a megváltás, és a Szentlélek munkálja azt, hogy ezt a váltságot személyessé teszi, de a Megváltó az Úr Jézus.

De az is igaz, és ez fontos, hogy az Úr Jézus közbenjáró szolgálata része volt az is, hogy ő imádkozik, esedezik, mint ahogy a főpap is tette, amikor közbenjárt a népért.

A Zsidókhoz írt levélben olvassuk ezért azt, hogy az Úr Jézust most is az jellemzi, hogy ő azért él, hogy esedezzék az övéiért. Mindenha él, hogy esedezzék érettük. Itt is, a 34. versben hallottuk a kijelentésben. A különbség csak abban van, hogy hol teszi ezt a cselekvését.

Ilyen értelemben beszélt arról az Úr Jézus, hogy ő sok mindent tett a földön, de most már elmegy, viszont elküldi a másik Pártfogót, a másik Vigasztalót. Tehát a Szentlélek végez ugyanolyan munkát, amit Jézus tett, vagy tesz.

A közbenjárni kifejezés tehát itt, most abban értendő, esedezik, imádkozik, könyörög valakiért. És ilyen értelemben e második gondolat, értelmezési lehetőség szerint a hívő ember, aki erőtelen, aki talán még imádkozni sem tud, átélheti azt a nagy titkot, hogy őérte nemcsak egy közbenjáró imádkozik már, hanem kettő.

Jézus, aki mennybe ment Krisztus, esedezik értünk az Atya előtt a mennyben, a Szentlélekről pedig hallhatjuk itt, esedezik érettünk itt a földön. Sőt tovább lehet fokozni, a bennünk élő Lélek végez valami titokzatos munkát.

A kimondhatatlan fohászkodások értelme nehezen visszaadható. Gondoljunk arra az élményre, vagy érzésre, amikor öröm ért bennünket, és szeretnénk valakinek elmondani, hogy mekkora öröm ért, és nem tudjuk. Nem bírjuk szavakba önteni azt az érzést, azt az örömet, boldogságot, amit szeretnénk megosztani. Ez igaz lehet nehézségre, bajokra, szenvedésekre is. Akkora baj van, hogy el sem tudom mondani. Ezt átérezni kellene.

Amennyiben viszont a Szentlélek fohászkodásáról van itt már szó, akkor még ennél is mélyebb a gondolat. Olyan fohászkodás, amit Isten Lelke tud megfogalmazni. A tartalmát nem is lehet elmondani. Inkább a hatását lehet átérezni.

De most a lényeg azon van, hogy a Római levél 8. részében azt olvassuk, hogy bennünket egy olyan Isten tart gyermekének, aki Szentháromság Isten, és mint Fiú a mennyben közbenjár értünk, és mint Szentlélek a földön esedezik értünk, bennünk.

A hatása miben látszik ennek? És itt lesz igazán személyessé számunkra e a kijelentés titka. A hatása abban látszik, amikor azt mondja: aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.

Ha eddig már szó volt a Fiúról és a Szentlélekről, ott van az igében az Atya is. Aki a szíveket vizsgálja, az ószövetségi kijelentésben több helyen tudjuk, az Úr maga, az Úristen, aki előtt nincs rejtve semmi, aki tudja és ismeri minden ember szívét, az övéiét is. Ez a szíveket vizsgáló hatalmas Isten tudja mi a Lélek gondolata. S ha az Úr, a Teremtő, a mindentudó Isten tudja az ő teremtményei gondolatait, mennyivel inkább ismeri saját Lelke, a Szentlélek kimondhatatlan fohászkodásait.

A Szentlélek soha nem kér olyat az Atyától, amikor esedezik értünk, amivel nem értene egyet az Atya. Ahogy a Fiú sem tesz ilyet. Mi nem tudjuk, hogy hogyan kellene imádkozni, mit hogyan kellene kérni, és lehet, hogy ezért nem is merünk imádkozni már.

Az ige azt mondja, a Szentlélek esedezik értünk. Ő tudja, hogy mit hogyan és miért. Hiszen az ő gondolata, az vágya egy az Atyáéval. Ez a tudja kifejezés azonban azt is jelenti, hogy elismeri, elfogadja, egyetért vele, meghallgatja. Ezért, amit a Szentlélek imádkozik, amiért a Szentlélek közbenjár, az biztos, hogy meghallgatott imádság lesz. Az erőtelen hívő biztos, hogy tapasztalja a pozitív hatását. S ez mindkettő értelmezésnél igaz. Akkor is igaz ez, hogyha a hívő ember kezd el aztán már imádkozni, pedig korábban nem tudott. Vagy átérzi az erőtelenségben, a tanácstalanság idején, hogy még nem tudom, hogy miért imádkozzam, de azt már tudom, és bizonyosan vallom, hogy az Úr ismeri az én helyzetemet, és egyszer csak jönnek a gondolatok, az ötletek, vagy a vágyak felbuzdulnak, és már elkezdek azért imádkozni, amiért korábban talán nem is mertem. Titokzatosan, de valóságosan.

A Szentlélekről azt olvassuk, hogy ő a vigasztalás Lelke. Amikor a Szentlélek, mint Vigasztaló esedezik azért, akinek vigasztalásra van szüksége.

Amikor valaki meghalt váratlanul a családban, nem volt egyszerű a gyász. És lehet, hogy nem tudtunk imádkozni se, annyira fájt. Nem értettük, mi, miért, hogyan történt. Ilyenkor a Kísértő még vádolást is adhat belénk. Egyszer azonban az Isten az ő Lelke által valamit munkál. Megnyugszunk, megbékélünk, és lehet, hogy a végén még hálát is tudunk adni.

Azt mondja itt az Írás: "Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van." A végén még ilyen nehéz helyzetben is a vigasztalás azt jelenti, hogy az ember tud hálát is adni. Mert belülről munkált a Szentlélek, aki akkor is imádkozott, amikor már a hívő sem tudott.

Bölcsesség Lelke a Szentlélek. Amikor tanácstalanok vagyunk, akkor ő tanácsol bölcsen. Jakab felhívja a figyelmet arra, hogy amikor bölcsességért imádkozunk, könyörgünk, még akkor is vigyáznunk kell, nehogy rossz legyen a cél, vagy rossz lelkülettel tegyük. A Szentlélek azonban a bölcsesség Lelke nagyon jól tudja, hogy mit kell kérni. És átérezhetjük mi is ezt akkor, amikor egyszer csak világossá lesz a válasz.

Az igazság Lelke. Milyen nehéz, amikor az igazunkban sértenek, támadnak bennünket. Talán még imádkozni sem tudunk, mert éppen haragszunk arra a másikra, aki megbántott nagyon keményen, durván. Ő lehetett a lelki testvér is. Ez is erőtelenséggé válhat. Egyszer csak Isten Lelke imádkozik, munkálkodik, és az igazságot követvén szeretetben elve szerint a hívő ember tud imádkozni még azért is, aki megbántotta.

Pál apostol már említett élethelyzete ismét példa itt Amikor ugyanis háromszor imádkozott az Atyához, az Istenhez, akkor ő nagyon nagy fájdalommal és erőtelenségben kérte, hogy vedd el, Uram, a tövist. Az Úr viszont nem vette el. De itt nincs vége a történetnek. Hanem a válasz: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el." Mit olvasunk az apostolnál? "Nagy örömmel dicsekszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. Gyönyörködöm azért az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért, mert amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős." Az apostol erőtelen maradt. Nem múlt el az erőtelensége. Sőt talán még súlyosbodott. De átélte azt a nagy titkot, hogy már nem az volt a kérdés, hogy milyen vagyok, hanem az, hogy mit tud így is velem kezdeni az én Istenem. És Isten Lelke erősítette meg őt ebben.

Megmaradt az erőtelensége, de pontosan ez vált erejévé, Isten erejévé. Mert amikor Isten Lelke közbenjár értünk, Jézussal együtt, aki a mennyben imádkozik és közbenjár értünk, akkor a hívő ember érzi ennek a hatását. Lehet, hogy marad e földi élet erőtelensége, terhe, hiszen nem megyünk a mennybe még. És e földi életben sok minden negatívum lehet az életemben, de már nem ez a döntő, hanem az, aki bennem él.

Isten Lelke bennünk él. Ezért valóságos az ő láthatatlan ereje. Mint szerető személy ott van velünk, bennünk, és munkálkodik. Az a kérdés, hogy bennünk élhet-e már?

Nem véletlenül fejezte be itt az apostol a 27. vers folytatásaképpen a 28-kal, ezzel az ismerős igével tehát: "Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint elhívottak."

Mert minden javunkra lesz. Hiszen e világban élve még az erőtelenségben is azzal az erős Úrral számolhatunk, aki ő velünk van, mint mennyei Atya, aki a mennyben közbenjár értünk, mint a Fiú, és aki bennünk élve, mint Szentlélek, esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Ezért igaz: "Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk." Velünk van-e ez az Isten? Bízunk-e mi benne? A kérdést ez dönti el. Ő végzi a cselekvését. Hiszed-e ezt?

---

Imádkozzunk!

Urunk, Istenünk, köszönjük, hogy te így vagy velünk. Imádunk téged, mert elküldted Szentlelkedet. S magasztalunk, hogy mint isteni személy bennünk él, s így lehet bűnbocsánatunk, szabadulásunk, és így találkozhat veled ma is minden megtérő bűnös.

Áldunk téged azért az imádságért, esedezésért, amit ő is végez. Köszönjük, amikor éreztük ennek a hatását erőtelenségeink között.

Könyörülj meg rajtunk, Urunk, amikor az apostolhoz hasonlóan mi is szeretnénk, és sokszor imádkoztunk már azért, hogy vedd el a tövist, szabadíts meg az erőtelenségből. Kérünk, segíts azt is elfogadni, hogyha a te kegyelmedet adod hordozni. Magasztalunk, hogy neked van hatalmad elvenni is azt. De köszönjük, hogy mindenképpen lelked által támogatsz a mi erőtelenségünkben.

Könyörülj meg azokon közöttünk, akik nem tudnak imádkozni, vagy nem mernek imádkozni tanácstalanságukban. Kérünk téged, hogy a Szentlélek munkálkodhasson bennük is.

És segíts nekünk arra tekinteni, amit a Szentlélek elvégez bennünk is. Segíts, hogy a földi élet akadályai, terhei, nehézségei vagy bűnei, kísértései között a döntő az legyen számunkra, aki te vagy, és amit végzel bennünk.

Köszönjük, Urunk, hogy így tekinthetünk Jézusra is, mint közbenjárónkra most. Ő ott a mennyben, a Szentlélek pedig bennünk. Kérünk téged, hogy ennek az örömhíre töltsön be bennünket valóban békességgel, vigasztalással, örömmel.

Imádkozunk, Urunk, így mi is másokért. Különösképpen könyörgünk népünkért. Annyi nyomorúság, bűn van népünkben, bocsásd meg ezt nekünk. Népünk vezetői is annyiszor vétkeznek ellened, könyörülj meg rajtuk is, kérünk.

Imádkozunk azért, hogy lehessen olyan köztársasági elnöke népünknek, aki képviseli a keresztyén értékeket, aki hűséggel munkálkodik népünk javára.

Könyörülj meg az árvíz miatt szenvedőkön. Adj ott is megoldást, és kérünk téged, hogy a fizikai dolgok tekintetében is rendezd ott a körülményeket. De kérjük, hogy a lelkekben mindenképpen teremts békességet, vigasztalást.

Ámen.