PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. december 25.
(karácsony)

Cseri Kálmán


ŐRKÖDTEK ÉJSZAKA


Alapige: Lk 2,8-11

Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik:

Ne féljetek,
mert íme, hirdetek nektek nagy örömet,
amely az egész nép öröme lesz:
Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, dicsőítünk azért, mert valóban úgy szeretted ezt a világot, hogy egyszülött Fiadat adtad, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Áldunk téged kimondhatatlan ajándékodért, Jézusért.

Köszönjük, hogy a karácsony számunkra a te irántunk való meg nem érdemelt szeretetednek és ajándékozásodnak az ünnepe.

Magasztalunk téged, megváltó Urunk Jézus Krisztus, hogy elhagytad a mennyei dicsőséget és eljöttél a földre bűnbe, veszekedő, önző, értetlen, istentelen emberek közé, hogy minket Istenhez visszavezess.

Köszönjük, hogy ennek az árát te fizetted meg. Köszönjük neked az ünnepnek a csendjét. Köszönjük az ünnep hangulatát is. De alázatosan kérünk, hogy ajándékozz nekünk ennél sokkal többet. Ajándékozz meg most a te igéddel, amelynek a fényénél tájékozódni tudunk, ami bevilágít szívünk rejtett zugaiba is. Aminek a világosságánál megismerhetjük a te irántunk való szeretetedet, és megláthatjuk, mennyire rászorulunk bűnbocsátó irgalmadra, kegyelmedre.

Oly nagy szükségünk van rád. Hadd találkozzunk itt most veled.

Bocsásd meg, hogy oly sokszor elengedtük a fülünk mellett a te nekünk szóló igédet. Szeretnénk most elcsendesedve nyitottak lenni. Támogass minket az engedelmesség lelkével, hogy amit mondsz, azt örömmel, meggyőződéssel tudjuk sietve cselekedni is.

Áldd meg az együttlétünket jelenléteddel, élő igéddel, Szentlelkeddel.

Ámen.


Igehirdetés

Lukács evangélista olyan szemléletesen írja le a karácsonyi történetet, hogy szinte magunk előtt látjuk annak egy-egy mozzanatát. Először ecseteli azt a nagy felfordulást, amivel az Augustus-féle népszámlálás járt, azután elkíséri Józsefet és Máriát Betlehembe, ahova nekik is a népszámlálás miatt kellett menniük, noha Mária már mindenórás volt.

Megtudjuk a leírásból, hogy senki nem fogadta be őket Betlehemben, s így végül is egy barlangistállóban volt kénytelen világra hozni első gyermekét. Hogy valamennyire biztonságba helyezze egy állatetető-jászolba fektették le. Ezt követően kerül sor a most hallott történet leírására, amiből megtudjuk, hogyan hangzott el először a karácsonyi örömhír: Szabadító született, és hogyan bizonyosodtak meg a pásztorok ennek az igaz voltáról.

Ma este ezt az utóbbi jelenetet vegyük szemügyre, és ennek az üzeneteit vigyük magunkkal.

1. Olyan ez, mint egy egyfelvonásos dráma, aminek négy jelenete van. Az első jelenetet így írja le az ige: "Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett."

A pásztorok abban az időben a legmegvetettebb társadalmi réteghez tartoznak, elsősorban azért, mert a farizeusok állandóan vádolták őket. A farizeusok kényesen igyekeztek betartani a törvénynek minden előírását, szegény pásztorok meg nem voltak abban a helyzetben, hogy mindent, mindig betarthattak volna, hiszen sokszor vízben szegény területeken legeltettek, és ott nem végezhették el naponta többször az előírt mosakodásokat. Aztán a jószágnak szombaton is ugyanúgy enni, inni kell adni, mint máskor, s így nem tarthatták be pontosan a szombat-törvényt sem. Emiatt lassan kialakult, hogy megvetett emberekké váltak. Annyira, hogy bíróság előtt például nem tanúskodhatott pásztorember.

Számomra ez már evangélium, örömhír volt a karácsonyi történetből, hogy íme, akiket az emberek megvetnek, lekicsinyelnek, háttérbe szorítanak, Isten éppen azoknak jelentette ki először a karácsonyi evangéliumot, és éppen őket használta fel arra, hogy elhirdessék azt másoknak. Aki esetleg az ilyenek közé sorolja magát, hogy engem lenéznek, megvetnek, eleve hátrányokkal indultam, az tudja meg, hogy Isten különös gyengéd szeretettel veszi körül az ilyeneket, és számíthat mindig erre az Istenre.

Mi most ezeknek a pásztoroknak éppen hogy a jó példáját szeretnénk felragyogtatni, és minél inkább követni is. Négy dologban is példát adnak nekünk, erről szól ez a négy jelenet, amire utaltam.

Vajon miért éppen nekik jelentette ki Isten először a Messiás születését? A summás válasz erre nyilván az, hogy azért, mert így látta jónak Isten. Tetszett az Istennek - ahogy Pál apostol szokta írni. De azért vizsgáljuk meg, mi jellemezte ezeket a pásztorembereket.

Jellemezte őket mindenekelőtt az, hogy abban a nagy felfordulásban és hangzavarban, ami akkor uralkodott, ők akkor is csendben voltak. Isten ma is a csendben jelenti ki magát. Jézusról mondja egy születése előtt hétszáz évvel leírt prófécia, hogy "Ő nem kiált, és nem lármázik, és az utcán nem hallatja szavát."

Isten nem kezd versenyt kiabálni ennek a világnak a hangforrásaival. Az Isten szava halk és szelíd hang - ahogy olvassuk Illés történetében, és azt csak az hallja meg, aki csendben van. Ha túl nagy körülöttünk a lárma, vagy túlságosan hangosan zakatol bennünk sok minden, vagy éppen mi vagyunk igen harsányak, akkor nem halljuk meg az Isten csendes szavát. Ezért fontos, életfontosságú azoknak, akik keresik Istent, vagy már megtalálták, hogy naponta biztosítsanak maguknak ebben a nagy felfordulásban és hangzavarban, amiben élünk, egy kis csendet, amikor csak Istenre figyelnek.

Lehet látni itt a gyülekezetben, hogyan fejlődik, növekszik azoknak a hite, bölcsessége, tisztánlátása, szent élete, akik ezt komolyan veszik, és mennyire helyben járás marad azoknak a vallásos vagy sokszor hívő embereknek a lelki élete, akiknek a számára ennek nincs jelentősége. Isten a csendben, a csendben, a csendben beszél és munkálkodik. S miközben ez a világ mindent elkövet, hogy ne legyen csendünk, nekünk mindent meg kell tennünk azért, hogy mégis biztosítsunk magunknak valami módon ilyen célra csendet.

Jellemezte ezeket a derék pásztorokat az is, hogy miközben aludt az egész világ, ők akkor is ébren őrködtek és vigyáztak a rájuk bízott nyájra. Mert a nyájat éjjel is sokféle veszedelem fenyegette. A szükséges pihenést úgy oldották meg, hogy felváltva őrködtek, de mindig voltak, akik ébren voltak akkor is, amikor a világ aludt, és őrizték azt, amit rájuk bíztak.

Ebben az egyszerű tényben fontos figyelmeztetés van.

Mert ezen a világon ma nagy altatás folyik. Minden módon mámort kínál a világ, főleg a fiataloknak. Ők még könnyebben el is fogadják, mert nincs elég keserű tapasztalatuk, de a felnőtteknek is. Ezért akarja szétverni a világ, a világ fejedelme - nyugodtan mondhatjuk: az ördög és az ő eszközei - mindazokat a természetes közösségeket, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az ember ébren maradjon, a felelőssége friss maradjon és gondolkozzék: a házasságot, a családot, a faluközösséget, a nemzetet, olykor még a gyülekezeteket is, és kínálnak helyette műközösségeket, olykor virtuális kapcsolatokat, csak azért, hogy minél többen egyedül maradjanak, szokjanak le a gondolkozásról, főleg a kritikus és önkritikus gondolkozásról, felejtsék el a múltjukat, a gyökereiket, ne gondoljanak a jövőjükre, vagyis ne mérlegeljék soha cselekedeteik következményeit, és ebben a mámoros vagy alvó, vagy félálomba szenderült állapotban azt csinálhat a gonosz velük, amit akar, és arra kényszerítheti őket, amire akarja.

Mindent elkövet a mi ellenségünk, hogy rá ne ébredjünk valós állapotunkra. Hogy komolyan ne vegyük azt, hogy Isten nélkül a bűn állapotában vagyunk, ami maga a végleges pusztulás. Hogy meg ne halljuk a karácsonyi örömhírt, hogy van szabadulás, mert megszületett a Szabadító. Hogy ne jussunk igeközelbe, ahol Isten beszélhetne velünk, hogy ne higgyünk, és ne üdvözöljünk. És nehogy osztályrészünk legyen az a nagy öröm, amiről itt az angyal a pásztoroknak beszélt.

Nagyon nagy szükség van arra, hogy minél többen legyünk, akik megőrizzük a józanságunkat akkor is, ha kínálják a különböző mámoros szereket és módszereket. Fontos, hogy minél többen legyenek, akik megtanulnak virrasztani, és akik őrizzük ennek a világnak a sötét éjszakájában is mindazt, amit Isten ránk bízott.

Őrizzük azokat, akikért Isten felelősekké tett: a házastársunkat - ha van -, a gyerekeinket, a gyerekeink, unokáink tiszta gondolkozását, tiszta szép beszédét, szókincsét, azokat az erkölcsi értékeket, amiket Isten kínál a benne hívőknek. És őrizzük mindazt az értéket, amit úgy hagytak ránk mások, és vigyázzunk a jövőnkre is, ne tegyünk tönkre mindent már most, ami az életnek a feltétele.

Jellemez-e minket ez, amit itt a pásztorokról olvastunk, hogy "... őrködtek éjszaka a nyájuk mellett"? Ismerjük-e a vigíliát, a virrasztást, ami fárasztó, de amivel értékeket lehet menteni, és amivel Isten megbízta az övéit? A virrasztó valamiféle fényt is szokott magának teremteni. A pásztorok éjszaka pásztortüzek körül ültek és virrasztottak.

Jézus Krisztus mondja azt, hogy amikor majd másodszor eljön erre a világra, az Emberfia keresni fogja, hogy talál-e hitet a földön. Eljön, és vizsgálja ezt a sötét, besötétedett világot, és kicsi pásztortüzeket keres. Minket hol fog találni? Egy ilyen pásztortűz közelében virrasztva, vagy pedig a nagy sötétségben alva?

Van egy másik ige is, amit szintén Lukács ír. Hadd olvassam még ezt el, ahol ezt mondja a mi Megváltónk: "Vigyázzatok magatokra, nehogy a szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől, vagy a megélhetés gondjaitól; és hirtelen lepjen meg titeket az a nap, mint valami csapda, mert úgy fog rátörni mindazokra, akik a föld színén laknak. Legyetek tehát éberek és szüntelen imádkozzatok, hogy kimenekülhessetek ezekből..." (21,34-36).

Amikor Jézus éberségre intette az övéit, akkor gyakran hozzáfűzte ezt is: "és imádkozzatok". Legyetek éberek és imádkozzatok, és ne menjetek bele a kísértésekbe.

Tanuljuk meg ezektől a pásztoroktól ezt, és ha eddig hiányzott az életünkből, hadd legyen ezentúl jellemző reánk, hogy mi virrasztunk a szó ilyen lelki értelmében. Éberek maradunk, nem lehet manipulálni bennünket sem ígérgetésekkel, sem fenyegetésekkel. Még ha ingyen kínálják a mámorosító szert, még ha fizetnének azért, hogy elfogadjuk a felkínált mámort, akkor sem fogadjuk el, mert mi az Isten népéhez akarunk tartozni, akiket az jellemez, hogy éberek és imádkoznak. Mert kijelentést azok kaptak karácsony éjszakáján, akik ébren voltak, akkor is, amikor a világ aludt. És mi tudjuk az igéből, hogy az "ördög, mint ordító oroszlán szertejár és keresi, hogy kit nyeljen el", úgy, hogy nagy szükség van az éber őrködésre.

Ez az első jelenet.

2. Miközben így, a kötelességüket teljesítve, őrködtek ezek a pásztorok, egyszer csak világosság támad az éjszaka kellős közepén és megjelenik előttük egy angyal. Mivel addig valószínű még nem láttak angyalt, és mivel a menny jött közel hozzájuk, kellőképpen megrémültek, s ezért az angyal kedvesen így kezdi a mondókáját: "Ne féljetek". És ott elhangzik a karácsonyi örömhír.

Egy mennyei küldött (az angyal szó ezt jelenti: küldött) igét hirdet. A betlehemi mező templommá válik, ahol hangzik az Isten nagy tetteiről szóló igehirdetés, és hangzik az Istent dicsőítő ének. Isten cselekedett. A pásztoroknak a tudomására hozza az angyal, hogy beteljesedtek a próféciák, valóra vált minden jövendölés, ami az eljövendő Messiásról szól az Ószövetségben. Kezdve a legelsőtől, amit már az 1Mózes 3-ban, közvetlenül a bűnbeesés után mondott Isten az embernek, hogy az asszony magva majd a kígyó fejére tapos. Folytatva azzal a sok-sok szép jövendöléssel, aminek egy részét talán könyv nélkül is tudnánk idézni, hogy egy fiú születik nekünk, gyermek születik nékünk, az uralom az ő vállán lesz, és ő szabadítja meg népét a bűneiből.

Mindez beteljesedett. Igehirdetést hallanak a pásztorok ott a sötét éjszakában. Ugyanez történik ám minden alkalommal, amikor Istennek a földi küldöttjei irányítják a hallgatók figyelmét Isten nagy tetteire, és hirdetnek örömhírt. Minden igehirdetés alkalmával ugyanez a csoda ismétlődik. Sokan beszámolhatnánk arról, hogyan tapasztaltuk meg, hogy valóban a mi sötét éjszakánkban világosság támadt. Egyszerre sok mindent észrevettünk, amit addig nem. Megláttuk az utunkat, felragyogott előttünk a mi Istenünk.

Isten fontos információkat akar közölni az igén keresztül velünk, amelyek szükségesek az élethez, az örök élethez, a megmenekülésünkhöz. Így szoktuk-e olvasni és hallgatni az Ő igéjét? Ennyire konkrétan mondja itt el: Szabadító született nektek ma, akit megtalálhattok Betlehemben, egy jászolban. Egészen pontos, hogy ki cselekedett, kik a címzettek: nektek született. Pontos az időmeghatározás: ma. Pontos a helymeghatározás, meg lehet győződni róla. Aki nem hiszi, járjon utána.

Isten ilyen konkrétan szokott üzenni egy-egy igében és igehirdetésben, és azoknak, akiknek van fülük a hallásra és van hitük az emberi küldöttek bizonyságtételén túl az Isten hozzájuk szóló szavát meghallani, azoknak ismétlődik ez a tapasztalatuk.

Bárcsak minket is jellemezne, hogy így olvasnánk és így hallgatnánk az igét, hogy: nekünk született a Szabadító, és akár ma is összeköthetjük az életünket vele. Vagy elmélyíthetjük, felfrissíthetjük a vele való kapcsolatunkat.

3. Ez a jelenet arról szól, amit így olvastunk a 15. versben: "Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: "Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr." Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket."

Mire utal ez? Arra, hogy hallották az igét, Isten üzenetét, és hitték is, meg nem is. Mert az egész olyan furcsa, olyan szokatlan, olyan példátlan volt. Beteljesedett volna minden ígéret? Itt van a Messiás? Na de hogy van itt? Úgy, mint egy újszülött csecsemő? Hát mit tud az csinálni? Hogyhogy egy jászolban fogják őt megtalálni? Nem oda szokták fektetni az újszülötteket. És miért éppen nekik mondta ezt egy angyal? És biztos, hogy egyáltalán angyal volt? És bizonyos, hogy hallották ők azt, amit hallottak?

A végén már mindenben tud kételkedni az ember, miközben hiszi, vagy hinni szeretné azt, amit Istentől hallott. Ez sokszor jellemző ránk is. És nem ez a baj, a baj az, ha itt megáll valaki. Magam sem tudom, hogy igaz, nem igaz. Te hogy gondolod? Nekem az a véleményem hogy... Nem mi döntjük el, hogy igaz vagy nem igaz Isten igéje. Arról meg lehet győződni. Ha valaki abban kételkedik, és a hitünknek a gyökereit mindig rágják a kételyeknek a férgei, akkor el lehet menni meggyőződni. Ki kell próbálni azt, amit hallottunk, hogy igaz-e.

Ebben ragyogó példák számunkra ezek a pásztorok. Ebben nincs akadály előttük. Sem az, hogy még éjszaka van. Nem volt akkor még közvilágítás, el kellett indulni a teljes sötétben. Nem akadály, hogy fáradtak. Nem akadály, hogy mit szólnak majd hozzá. Azt hiszik, hogy megbolondultunk. Így is rossz véleménye van a közösségnek rólunk, most még itt elindulunk éjszaka keresni egy gyermeket, aki állítólag a Messiás és ez jászolban fekszik. Micsoda beszéd ez? Mégis azt mondják: most, azonnal győződjünk meg róla.

Ez a becsületes magatartás szokott elvezetni a teljes bizonyossághoz. És ez a magatartás hiányzik sok igehallgatóból. Ezért maradunk meg ott, hogy: én úgy látom... te meg úgy látod..., meg kinek mi a véleménye. Az értelmünk meg a találgatásunk ítélőszéke elé állítjuk Isten igaz kijelentéseit, ahelyett, hogy kipróbálnánk azt, amit mondott.

Ha Isten igéje azt mondja, hogy ebben a helyzetben ez az Ő akarata szerinti magatartás, akkor bármilyen szokatlan is az nekünk, próbáljuk ki, milyen az úgy viselkedni egy helyzetben. Milyen az: megbocsátani egy ellenségnek, alul maradni egy vitában, abbahagyni a magunk igazának a bizonygatását, állhatatosan imádkozni valakiért, aki reménytelen eset. Próbáljuk ki, ami le van írva az igében. Akik ezt kipróbálják, azokat Isten mindig elsegíti a teljes bizonyosságra, hogy valóban úgy van.

Amikor visszafelé mennek, akkor elmondják mindenkinek, hogy pontosan azt látták és azt hallották, amit megüzent nekik az Isten. Elmentek meggyőződni és meggyőződtek. Isten meggyőzi azt, aki bizonyosságra vágyik.

Szeretnék bátorítani mindenkit, hogy most, amikor az imádság és a Mi Atyánk között lesz a mi szokásos csendespercünk, mondja el Istennek őszintén a kételyeit. Kérje tőle azt, hogy adj nekem, Uram egyértelmű bizonyosságot. Ő az ilyen imádságokat meg szokta hallgatni.

4. Hogyan fejeződik be? Mi a negyedik jelenet? "Amikor meglátták a kisgyermeket, elmondták azt az üzenetet, amit róla hallottak, és mindenki, aki hallotta, csodálkozott. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan Ő megüzente nekik."

Vagyis mi történik? Ezek a pásztorok is angyalokká válnak. Isten küldöttjeiként mennek már visszafelé. Valami olyan mondanivalójuk van az embereknek, amit pillanatnyilag csak ők tudnak elmondani, de nem tartják meg magukban. Szeretnék legszívesebben mindenkinek elhirdetni, hogy csakugyan megszületett, csakugyan a Messiás fekszik ott a jászolbölcsőben. Valóban igazat mondott az angyal, higgyetek ti is az evangéliumnak. Ők is küldöttekké válnak.

Ha azt mondtuk, hogy az a mező akkor, amikor az angyal igét hirdetett, templommá vált, akkor a harmadik jelenet arról szólt, hogy a templomtól elmentek Jézusig. Személyesen akartak meggyőződni arról, hogy igaz-e, amit a templomban hallottak. És most Jézustól, már Jézussal mennek vissza az emberekhez, és hirdetik ők is ugyanazt, amit néhány órával előbb az angyaltól hallottak. Csakugyan angyali feladatot teljesítenek, küldetésben járnak, de már teljes belső bizonyossággal. Meggyőződéssel igyekeznek másokat is meggyőzni arról, hogy micsoda az igazság.

Ez a gondolat többször előjön a Szentírásban. Az apostolok ezt nagyon fontosnak tartották. Hadd olvassak néhány mondatot Péter apostol leveléből és aztán néhányat János apostol leveléből.

Péter második levelében ezt olvassuk: "Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének. Mert amikor az Atya Istentől tisztességet és dicsőséget nyert, és ilyen szózatot intézett hozzá a felséges dicsőség: "Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm", ezt a mennyből jövő szózatot mi hallottuk, mert együtt voltunk vele a szent hegyen. Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha mint sötét helyen világító lámpásra figyeltek, amíg felragyog a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben." (1,16-19).

És szinte ugyanezt mondja el, tőle teljesen függetlenül, az idős János apostol első levelének az elején: "Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. (Jézust nevezi így). Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk. Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük. És ezt azért tesszük, hogy a ti örömötök teljes legyen." (1,1-3).

Erről az örömről szólt az angyal is a pásztoroknak. Ezzel a teljes örömmel akarja megajándékozni Isten azokat, akik az Ő igéjét befogadják, annak az igaz voltáról meggyőződnek, és meggyőződéssel hirdetik azt másoknak.

A karácsonyi történet sem mese. Én is csak azt hirdetem, amiről egészen meg vagyok győződve. És Isten erre a bizonyosságra akar elsegíteni mindnyájunkat. Ehhez végig kell járnunk a pásztorok útját. Ebben a lármában és hajszában is, amiben a legtöbben élünk, meg kell tanulni biztosítani egy kis csendet, hogy Isten beszélhessen velünk és meggyőzhessen minket. Igét kell hallgatni nemcsak nagy ünnepen, hanem amikor csak lehet mindig. A templomtól el kell jutni Jézusig, vagyis egyszer ki kell mondanunk: Úr Jézus, eddig gyakorlatilag nélküled éltem, mostantól kezdve veled szeretnék. Gyere be az életembe, és te legyél ott az úr. Aztán, ha Ő lesz az úr, akkor már vele együtt leszünk ott az Őt még nem ismerők között, és meggyőződéssel tudjuk hirdetni, kicsoda Ő, mit tett velünk és mit ígér mindazoknak, akik hisznek benne.

Ezek közül vajon melyik változás fog bekövetkezni ezen a karácsonyon az életünkben? Adja Isten, hogy valami változás következzék be.


Imádkozzunk!

Megváltó Urunk Jézus Krisztus, őszintén beismerjük neked, hogy vágyakozunk is a csendre és félünk is tőle. Kérünk, vegyél ki minden ilyen félelmet a szívünkből. Szeretnénk úgy elcsendesedni naponta, hogy rád akarunk figyelni, tőled szeretnénk valamit megérteni, aztán az életünket újra és újra a te igaz igédhez igazítani. Segíts el minket teljes belső meggyőződésre. Add nekünk azt a bátorságot, hogy vállaljunk téged ebben a téged nem ismerő világban, hogy tudjunk mi magunk is világítani ebben a nagy lelki, szellemi sötétségben.

Könyörgünk hozzád mindazokért, akik még soha nem hallották a karácsonyi evangéliumot, hogy eljusson hozzájuk is, rajtunk keresztül is.

Könyörgünk azokért, akik már sokszor hallották, de még mindig nem hallották meg. Nyisd meg az ő fülüket és szívüket.

Könyörgünk azokért, akik szívesen itt lennének közöttünk, de nem tudnak. Könyörgünk betegeinkért, köztük különösen egy asszonyért, aki súlyos műtét előtt áll és egy férfi testvérünkért, aki súlyos műtét után van. Adj a szívükbe békességet, reménységet.

Kiáltunk hozzád a gyászolókért. Különösen azokért, akiknek ez az első olyan karácsonyuk, amikor egyedül maradtak. A te Szentlelked valós vigasztalásával ajándékozd meg őket.

Könyörgünk minden nyomorúságban lévő, nélkülöző embertársunkért, akik félelmek között élnek, fenyegetettségtől félnek.

Kiáltunk hozzád népünkért, egyházunkért, üldözött keresztyén testvéreinkért. Vedd körül őket védelmeddel és adj nekik állhatatosságot, hogy mindvégig ragaszkodjanak hozzád.

Kérünk, töltsd meg gazdag tartalommal ünnepünk hátralevő részét, és ajándékozz meg minket olyan kincsekkel, amiknek örülhetünk, amikből élhetünk, amikkel másokat is gazdagíthatunk az ünnep után is.

Ámen.