PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2009. január 11. (vasárnap) Cseri Kálmán

AZ ATYA ÉS A FIÚ

Alapige: Jn 5,19-20

---

Imádkozzunk!

Hatalmas Istenünk, szerető mennyei Atyánk, szeretnénk máris engedelmeskedni annak, amit énekeltünk a zsoltárban: előtted térdet és fejet hajtunk.

Szeretnénk őszintén megalázni magunkat előtted, és kérünk, hadd magasodjék fel számunkra a te egyedülálló nagyságod, és hadd lássuk magunkat is azoknak, akik valójában vagyunk.

Bocsásd meg, hogy oly sok hamis elképzelésünk van rólad. Bocsásd meg, hogy mi magunk is hánykolódunk a végletek között, hol elbízzuk magunkat, hol kétségbeesünk tehetetlenségünket látva. Kérünk, segíts el minket e tekintetben is tisztánlátásra.

Köszönjük, hogy te valóban olyan vagy, mint a jó pásztor. Köszönjük eddig megtapasztalt oltalmadat, gondoskodó szeretetedet. Köszönjük bűnbocsátó irgalmadat, s köszönjük, hogy azoknak, akik téged szeretnek, még a próbákat is javukra fordítod.

Köszönjük most mindenekfelett a te igédet. Azt, hogy még mindig van szavad hozzánk. Kérünk, ajándékozz meg nyitott szívvel. Segíts komolyan vennünk, amit most énekeltünk, hogy amikor szólsz, meg ne keményítsük a szívünket. (Zsolt 95.).

Bocsásd meg, valahányszor nem engedelmességgel válaszoltunk a te szavadra. Bocsásd meg, hogy ott munkál a szívünkben sokféle kishitűség, hitetlenség, kételkedés, még veled szemben is gőg. Szabadíts meg minket mindettől, és segíts el minket irántad való teljes bizalomra, arra a bizonyosságra, hogy minden szavad igaz, minden ígéretedet be fogod teljesíteni, mert neked fontosak vagyunk mi is, akármilyen jelentéktelen kicsi az életünk.

Kérünk, hogy ezzel a te nagy szereteteddel szólíts meg most minket és formálj, tisztíts, erősíts, vigasztalj - melyikünknek mire van szükségünk.

Ámen.

---

Igehirdetés

A Szentírás szerint üdvösség kérdése az, hogy kinek tartjuk Jézust. Annak hisszük-e Őt, akinek önmagát kijelentette, s akinek a mindenható Isten is mondotta, vagy pedig másnak, kevesebbnek.

Ebben a bibliai részben, amit az elmúlt napokban sokan olvastunk és most mindannyian hallottunk, Jézus részletesen bemutatkozik. Előbb egyes szám harmadik személyben beszél önmagáról, azután első személyben vall. Elmondja a programját is, mintegy a színfalak mögé enged látni, és szól arról, hogy mik cselekedeteinek a mozgatórugói, milyen célokat követ, és milyen eszközöket használ.

Azt állítja magáról, hogy Ő Isten Fia, aki egyenlő Istennel és mindenben az Ő akaratát hajtja végre. Ugyanakkor Ő az az Emberfia is, akiről Dániel könyvében olvasunk, aki a világ ítélő bírája. Célja, hogy az Ő isteni életét átadja azoknak, akik hisznek benne. Eszköze egészen egyszerűen az Ő beszéde. Aki az Ő beszédeit hallja és meghallja, vagyis komolyan veszi, befogadja, az hinni fog és az kapcsolatba kerül vele.

Mindez, főleg a kiindulás, az emberi értelem számára érthetetlen. Mert ha egy Isten van, akkor hogyan van Fia neki, aki egyenlő vele? Ha egyenlő vele, akkor miért függ mégis ennyire mindenben tőle? Ha különálló személy, akkor mi magyarázza ezt a teljes egységet közöttük, hogy mégsem önállóan, függetlenül cselekszik?

Az egyistenhívő vallások, a zsidóság és az iszlám istenkáromlásnak tekinti a Bibliának ezt a tanítását. Noha ők többször elismerően írnak Jézusról, embernek tekintik Őt. Az a gondolat, hogy Istennek Fia van, vagy hogy egy embert Istenként tiszteljünk, elviselhetetlen mindkét vallás számára. De ugyanígy az unitárius felekezet és a Jehova tanúi mozgalom sem fogadja el Jézus istenségét.

Egészen természetesnek kell tartanunk, hogy emberi értelemmel felfoghatatlan az, amit a Biblia Isten lényegéről, a Szentháromságról mond. Hogyan egy a három, és hogyan három az egy?

Azért nem tudjuk ezt megérteni, mert Isten személyének a titka, Isten lénye, lényege mérhetetlenül nagyobb, mint értelmünk befogadóképessége, és a nagyobb soha nem fér bele a kisebbe. Viszont ha meg akarjuk ismerni Istent, tudomásul kell vennünk, hogy Ő így jelenti ki magát a Szentírásban, és aki ezt hittel elfogadja, azt utólag az értelmében is meggyőzi.

Péter apostol és Jézus egyik beszélgetéséből szépen kiderül ez, amikor Péter Jézus kérdésére válaszolva azt mondja: "mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, a Messiás, az élő Isten Fia."

Elhittük és megismertük, hisszük és tudjuk. Ez a sorrend mindig. Akiben van annyi alázat, hogy bizalommal komolyan veszi Isten kijelentését, még akkor is, ha azt olykor az értelmünkkel nem tudjuk megfogni, azt Isten utólag értelmileg is meggyőzi, és teljes bizonyosságra segíti el. Ehhez kétségtelenül félre kell tenni a mi nagy öntudatunkat és a gőgnek mindenféle formáját, és úgy, ahogy énekeltük: térdet, fejet hajtani az önmagát kijelentő Isten előtt.

Már megszoktuk, hogy Jézust úgy emlegetjük, mint aki Isten Fia. De ne feledjük, hogy az akkori füleknek ez szörnyű állítás volt. Nem véletlen, hogy Saul-Pál minden erejét összeszedve ki akarta irtani azokat, akik ezt a "borzalmat" vallották, vagyis Jézus akkori tanítványait. Egészen addig, amíg az élő Jézus Krisztus megszólította őt a damaszkuszi úton, és egy rövid párbeszéd során felismerte Saul-Pál, hogy ki az a Jézus, aki most beszél vele, és akiben sokan már hittek is. Ettől kezdve viszont semmi mást nem akart, csak engedelmeskedni Krisztusnak. Meggyőződött tapasztalatai alapján is arról, hogy igaz volt a róla szóló kijelentés.

Hogyan kell azt érteni, amit itt Jézus sokszor említ, hogy Ő Isten Fia, és miért olyan fontos, hogy ezt higgyük?

Ezt egyébként maga a mindenható Isten jelentette ki, amikor Jézus megkeresztelkedett a Jordánban: "Ő az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, Őt hallgassátok!" (Mt 3,17). Ez már akkor is érthetetlen és hihetetlen volt azoknak, akik ott voltak.

Amikor pedig Jézus arról kezdett beszélni, és a tettei ezt illusztrálták, hogy Ő egyenlő Istennel, de mégis mindenben tőle függ, akkor ez az értetlenség csak növekedett. Kicsoda hát valójában Jézus?

Mondhatnánk azt, hogy Isten akaratának a végrehajtója. Vagy egy képpel, ami nyilván mindig pontatlan, mondhatnánk, hogy Ő Isten karja. Benne van Isten ereje, Isten teljhatalma, de ezt a teljhatalmat semmire nem használja az Atyától függetlenül. Önálló személy, és mégsem önállósítja magát. Csak azt teszi, amit az Atya neki mond.

Mi ennek a tökéletes egységnek és teljes engedelmességnek az alapja? Így olvastuk ezt a 20. versben: "Mert az Atya szereti a Fiút..." Ennek a tökéletes engedelmességnek a táplálója a szeretet. Az Atya szereti a Fiút - csakhogy az Atya szereti ezt a világot is, az ellene fellázadt, vele szembehelyezkedett világot. "Úgy szerette ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16). Ezért nyújtotta le az Ő karját. A 18. zsoltárban olvassuk, boldogan mondja Istenről a zsoltáros: "Lenyúlt a magasból, és felvett engem."

Jézus Krisztus az Isten utánunk nyújtott karja. Ez a kép így pontatlan, de mégis a lényeget szemlélteti. Őbenne hajolt a Mindenható olyan mélyre, amilyen mélyre mi zuhantunk, hogy innen kiemeljen minket, hogy aki hisz Őbenne, ne pusztuljon el, hanem visszanyerje az elveszített igazi, teljes, örök életet. A Jézusban való hit, a benne való megkapaszkodás az egyetlen lehetőség az ember számára, hogy visszakerüljön Istenhez, visszanyerje elveszített pozícióját. Erről beszél Jézus ebben a hosszú beszédében. Ezt szemlélteti Ő itt hétféle vonatkozásban is.

Most a sorszámokat hadd hagyjam el, de hadd olvassam el egy részét megint lassan, és kövessük, hogyan halad előre. Hogy mennyire fontosnak tartotta Jézus ezt az önbemutatkozását, az bizonyítja, hogy egy rövid beszéden belül háromszor ismétlődik ez: bizony, bizony mondom néktek... Ha egy akkori tanító, rabbi, valami nagyon fontosat akart mondani, akkor azzal kezdte: ámen, bizony. Ha ezt kétszer mondja, akkor még inkább hangsúlyozza, hogy itt valami nagyon-nagyon, sorsdöntően fontos következik. Ő három alkalommal mondja itt kétszer-kétszer.

"Megszólalt Jézus, és ezt mondta: "Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya; mert amit Ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon. Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit Ő tesz. Sőt még nagyobb feladatokat is fog rábízni, hogy ti csodálkozzatok. Mert ahogy az Atya feltámasztja a halottakat, és életre kelti őket, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta át, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki Őt elküldte." (Jn 5,19-23).

Ami azt jelenti, hogy igazi istenismeretre senki nem juthat Jézus Krisztus nélkül. És aki azt mondja, hogy hisz Istenben, vagy mint ahogy mondani szokták gyakran: ő hisz a gondviselő jó-Istenben, de Jézussal nem tud mit kezdeni, az bálványt imád. Egy elképzelt istenséget, aki nem azonos az Ábrahám, Izsák és Jákób Istenével, a Jézus Krisztus Atyjával, ennek a világnak a Teremtőjével, aki úgy szerette ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érte.

Az szó szerint, betű szerint igaz, amit itt olvasunk majd egy kicsit később a János evangéliumában: senki sem mehet az Atyához, csak Jézus által. "Én vagyok az ajtó" - mondta egy másik helyen Jézus. Ő az egyetlen bejárat a mennybe. Csak rajta keresztül, csak vele együtt, csak Őreá való tekintettel juthat vissza Istenhez bárki. Ezért üdvösség kérdése az, hogy kinek tartjuk Jézust.

Hisszük-e ezt? Jézusnak ez az önjellemzése nagyon fontos. Javasolom, hogy a mai nap folyamán olvassuk el ezt otthon, minden szónál megállva, minden mondatot újra átgondolva, és engedjük, hogy a szívünk mélyéig hatoljon.

Mivel Jézus ennyire függött az Atyától, ilyen végérvényes és totális igen-t mondott Isten akaratára, ezért mondott mindig egyértelmű nem-et minden ördögi ajánlatra. Soha nem tett engedményt Isten ellensége számára. És ebből a teljes engedelmességből senki sem zökkenthette ki. Még az anyja sem.

Emlékezzünk a kánai menyegzőre, ahol elfogy a bor. Mária figyelmezteti diszkréten Jézust, hogy nincs boruk, és várja, hogy Jézus valamit cselekedjék. És mi Jézus válasza: ez nem rám, és nem rád tartozik, "nem jött még el az én órám." Ez mit jelent? Nem az, hogy nem érdekel, nem fogok tenni semmit, ez azt jelenti: vettem az adást, de minden az Atyától függ. Most nem ugrom azonnal azért, mert te azt szeretnéd. Majd eljön az ideje, majd meglesz a módja, de ez nem rám és nem rád tartozik, hanem az Atyára.

Ez a teljes függés, ez a teljes engedelmesség az, amivel Jézus nekünk példát is adott. Mert aki mindezt hiszi, amiről eddig szó volt, annak a számára ennek következményei vannak. Tudniillik Jézus többször azt mondta az övéinek: "ahogyan engem küldött az Atya, én is úgy küldelek titeket." Amilyen engedelmes Ő volt az Atyának, olyan engedelmesek legyenek a benne hívők Őneki. Ahogy Ő függött Küldőjétől, ez a bizalomteljes, szeretetteljes függés kell hogy jellemezze a benne hívőket is. Ennek három gyakorlati vonatkozását hadd említsem még meg.

1. Azzal kezdi itt Jézus: "a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya; mert amit Ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonlóan." Ezt áttéve Jézus és a mi kapcsolatunkra: milyen sokszor kísért az minket, és engedünk is a kísértésnek, hogy nélküle nekiugrunk dolgoknak. Milyen sok jó dolgot akarunk megvalósítani Jézus nélkül.

Későn döbbentem arra, hogy megpróbáltam Jézus nélkül neki szolgálni. Áldom az Istent azért, hogy ráébresztett erre a szörnyű tévedésre, és utána, amikor komolyan vettem, hogy nála nélkül semmit sem cselekedhetem, de amire Ő küldött el, ahhoz Ő mindent megad, ami ahhoz szükséges, megváltozott nemcsak a hitéletem, az egész szolgálatom is.

Mivel azt gondoljuk, hogy sok mindent tudunk nélküle is tenni, ezért kell megtapasztalnunk olyan sokszor a magunk tehetetlenségét és erőtlenségét. Aki viszont tudja, hogy nála nélkül semmit sem tehetünk, az újra és újra tapasztalni fogja, hogy Ő képesekké tesz minket mindarra, amivel megbízott, messze az emberi adottságainkon felül.

El tudjuk-e szívből mondani Dávid imádságát: "taníts engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem"? (Zsolt 143,10).

El tudjuk-e mondani Pál apostol imádságát: "Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?" (ApCsel 9).

És legfőképpen el tudjuk-e mondani az Úr Jézus imádságát: "Atyám, mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te." (Mt 26,39).

Be kell gyakorolnunk ezt, és minél inkább érvényesül ez a szívből fakadó, belső meggyőződéstől táplált függés a mi megváltó Urunktól, annál több mindenre tud használni minket.

2. A másik, amit ennek a szakasznak a végén olvastunk: "Önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem." El tudjuk-e ezt mondani, amikor a mi küldőnkre: Megváltónkra, Jézusra gondolunk?

"Ahogy tőle hallom, úgy ítélek." Mi állandóan ítélkezünk. Tessék egy napot végigfigyelni, állandóan, folyamatosan. De vajon igaz ez, hogy Jézus szelíd szemével nézzük egymást? Jézus irgalmas szíve határozza meg az ítéleteinket? Akkor lennének az ítéletek igazak, így meg tele vagyunk egy sor hamis ítélettel. Ahogy tőle hallom, úgy ítélek - be lehet gyakorolni ezt is.

3. A harmadik, amit Jézus itt életről és halálról mond. Ezt olvastuk: "Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak. Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában."

Itt élő embereknek mondja: halottak. Mert amíg valaki nincs a hit által közvetlen közösségben az élet forrásával, Jézussal, addig az lelkileg halott. Ő életre kelti ezeket a halottakat. Úgy, ahogy Pál apostol írja az Efézusi levélben: "titeket is megelevenített, életre keltett, akik halottak voltatok a ti vétkeitek és bűneitek miatt." (Ef 2,1).

Mit jelent ez? Azt, amiről olyan gyakran van itt szó, és aminek nagyon mélyen a szívünkbe kell vésődnie, hogy aki hiszi, hogy Jézus Krisztus a golgotai kereszten az ő halálos ítéletét szenvedte el, az már nem megy ítéletre. Annak az ítélete végrehajtatott a Golgotán. Aki ezt nem hiszi, annak viszont magának kell elszenvednie bűneinek megérdemelt ítéletét. Így az emberek két táborra oszlanak: vannak, akik már az ítélet után vannak, vannak, akik még az ítéletük előtt vannak. Akik Jézusban hisznek, azok már nem mennek ítéletre, azok már utána vannak. Akik benne nem hisznek, azok még az ítéletük előtt vannak.

Mi hol vagyunk? Előtte, vagy utána? Aki viszont az ítélet után van már, azon meglátszanak az élet jelei. Annak az új életnek a jelei, amiket röviden itt így említ Jézus: akik a jót cselekedték. Nem a cselekedeteikért kapták az üdvösséget, Jézus érdeméért kapták, amit a hitükkel vettek komolyan. De aki komolyan veszi a hitével, az attól kezdve másként él - itt erről van szó.

Jakab a levelében kifejti ezt részletesen, hogy a hit, ha cselekedetei nincsenek, halott. Az élő hitnek vannak cselekedetei. Ezek a cselekedetek már válasz arra, amit Isten nekünk ajándékként adott.

És a Jézussal való közösség a hívő számára is tökéletes védettséget jelent, és erőt ahhoz, hogy újra és újra igen-t mondjunk Isten akaratára, és újra és újra nem-et mondjunk mindarra, ami Istentől el akar szakítani minket.

És hogy ne rébuszokban beszéljünk, hadd mondjak néhány gyakorlati példát. Aki úgy függ Jézustól hit által, ahogyan a Fiú függött és függ az Atyától, az egészen másként tervezi meg például egy hétvégéjét. És mondhatnak a barátok, haverok, szomszédok, rokonok, amit akarnak, mint ahogy mondhatott Mária is, amit a szíve diktált, Jézusnak, Jézus azt felelte: majd, amit az Atya mond, azt csinálom. Nagyon kedves tőled, hogy ezt említetted, de én azt fogom tenni, amire az Atya indít. Úgy fogom beosztani a hétvégémet, azzal fogom tölteni, amire az én megváltó Uram indít.

Egészen másként gondolkozik egy ilyen ember a továbbtanulásról, egészen másként alakul a párkapcsolata - nem is beszélek többes számban erről. Mert, aki Jézustól függ (bocsánat, ha magyarul beszélek), az nem kezd el együtt élni, mert ilyenről nem tud a Biblia. Az nem kezd próbaházasságba. Annak nem jut eszébe, vagy ha eszébe jut is házasságkötése után, hogy nem vele kellett volna összekötnöm az életemet, az hűségesen ragaszkodik a párjához. Az nem megy abortuszra. Az nem ismeri a válást. Mert amit Jézus mond, az azt jelenti, hogy a házasság egy férfi meg egy nő egész életre szóló, egymást hordozó szövetsége.

Itt nincsenek kiskapuk, és itt nincs megalkuvás, aminthogy Jézus sem alkudott meg soha. Mi az én Atyám akarata? Azt teszem. Ámen. És engedelmeskedett. Akiben ott van ez a készség, az kap hozzá erőt. Ez a készség is Isten kegyelmének a munkája, de a mi feladatunk, hogy vegyük ezt halálosan komolyan, mert ez élet-halál kérdése. Itt téveszti meg magát sok ember. Ezért beszél Jézus is világosan erről a Hegyi beszédben, amikor azt mondja: hiába mondjátok nekem, Uram, Uram - attól még nem mentek be a mennyországba. Aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az megy be. (Mt 7,21).

Szövegelhetünk mi, ahogy akarunk, és megtanulnak sokan szép vallásos kifejezéseket. Megpróbálnak a felszínen vallásos módon élni, de ez a szív kérdése. Az Atya szereti a Fiút, a Fiú szereti az Atyát - és erre totális engedelmesség épül. A Fiú szereti a benne hívőket, vajon a benne hívők szeretjük-e Őt? Mert erre akkor totális engedelmesség épül.

Ebben a világban ez egyre nehezebb. Maga Jézus mondja: "Ne szabjátok magatokat a világhoz, hanem változzatok el a ti értelmetek megújulása által, hogy megtudjátok, mi az Isten jó, kedves és tökéletes akarata." (Róm 12,1-2). Itt a séma szó van a görögben. A világ sémáihoz ne szabjátok magatokat. A világ elénk adja a szabásmintákat, amiken a divatok egy kicsit mindig módosítanak, de az egészen más, mint amire Isten hív el. Ne ehhez igazodjatok, hanem változzatok el.

Metamorfózis - a mélyen valami átalakul. Minőségileg megváltozik az ember gondolkozása. Nem egy kicsit fazonírozza, hogy vallásosnak tűnjék, hanem belül változik meg az indulat. A Krisztus iránti szeretet tölti be egészen, és erre épülhet, ebből fakadhat ez az újfajta életminőség, amit most röviden így mondunk: a neki való engedelmesség. Az ilyen embernek valóban egész más lesz a beszéde, másként intézi a pénzügyeit, mással tölti az Istentől kapott drága időt, és mindez idejében történik, nem utólag kell kétségbeesnie.

Jézus Pétertől a tagadás után egyetlen dolgot kérdezett: "szeretsz-e engem?" Tudjuk-e mi ma azt válaszolni neki: Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek téged. (Jn 21,17). És mivel a szeretetre épül ez a fajta engedelmesség, Ő majd az engedelmesség lelkével támogat minket.

---

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, bocsásd meg, hogy olyan sokszor gondolkozás nélkül igazodunk a világhoz. Sodródunk a tömeggel, az ízlésünket alakítják a divatok, és olyan sok mindent tettünk már jobb meggyőződésünk ellenére.

Könyörülj meg rajtunk, és szabadíts ki ebből a gyengeségből, ebből a tétovaságból. Kérünk, segíts el minket tudatos életre. Szeretnénk téged egyre jobban megismerni, veled a hit által szoros közösségre jutni, és ebben a közösségben a kísértések idején is megmaradni.

Áldunk azért, hogy mindezt nem a mi erőfeszítésünkkel kell valahogy megvalósítanunk, hanem megígérted, hogy ezt megteszed.

Kérünk, utáltasd meg velünk mindazt, ami számodra utálatos. Add, hogy tudjunk hátat fordítani mindannak, amit megvetsz, ami tisztátalan. Olts a szívünkbe nagy szomjúságot a te szent személyed után, azok után az értékek után, amiket te kínálsz a benned hívőknek, és ajándékozz meg minket azzal a szívbéli alázattal, hogy ha valamit nem értünk egyelőre a te kijelentésedből, - mivel te mondod, azt is tudjuk igaznak tartani, komolyan venni, és ahhoz igazítani az életünket.

Kérünk, mozdíts ki mindnyájunkat abból a langyosságból, bizonytalankodásból, önáltatásból, amiben esetleg vagyunk, és segíts minket, hogy bátor lépésekkel kövessünk téged azon az úton, amelyik az életre vezet.

Köszönjük, hogy teljes bizalommal hozhatjuk eléd mindnyájan a legszemélyesebb problémáinkat, terheinket, tanácstalanságunkat, tehetetlenségünket. Engedd megtapasztalnunk, Urunk, hogy mindenre van erőnk a Krisztusban, aki minket megerősít.

Könyörgünk azokért, akik nélkülöznek, fáznak, félnek, nem ismernek még téged. Kérünk, hogy a te szereteted felsorolhatatlanul sokféle módon áradjon tovább is erre a világra, és hadd legyünk mi is a te szeretetednek a továbbadói.

Ámen.