AZ AJTÓN, VAGY AZ AJTÓ MELLETT?

Alapige: Jn 10,27-29

"Az én juhaim hallgatnak a hangomra, én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nékem adta őket, mindennél nagyobb. És senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből."

Igehirdetés

Az újévi igehirdetés sokakat érzékenyen érintett. Nem gondoltuk, hogy ilyen sok babonás gondolat és félelem van bennünk. Valaki mosolyogva, de őszinte töredelemmel ezt mondta: "Nem hittem volna, hogy ilyen sötét a múltam és a lelkem." És azt hiszem, nemcsak ő egyedül mondhatja ezt el. Ha engedjük, hogy Isten igéje napvilágra hozza bennünk a sötétség dolgait, akkor sokunknak el lehet, el kell mondanunk ezt a vallomást. De ez maga Isten szeretetének csodája már, ha valaki rádöbben erre, ki meri mondani, és szeretne szabadulni sötét múltjától és lelkének sötétségétől. Ilyenkor annál inkább tudnunk kell, hogy "ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik" (Róm 5,20). Ami nem azt jelenti, hogy minél több bűnt követ el valaki, annál jobban számíthat Isten kegyelmére, hanem azt, hogy minél több bennünk meglévő bűnt nevezünk végre bűnnek, annál jobban megtapasztaljuk Isten megbocsátó, bűneinket eltörlő irgalmasságát. Ha tehát lelepleződik valami sötétség, az már ok a hálaadásra, hiszen ez önmagában is a szabadulásnak a kezdete. Éppen ezért ha találva érezte magát valaki, az köszönje meg Istennek, hogy új esztendő első napján mindjárt eltalálta őt az igéjével, de nehogy azt gondolja, hogy nincs a számára szabadulás, nincs kiút ezekből a megkötözöttségekből.

A mai igénk éppen azt hirdeti, hogy Jézus Krisztus hatalmasabb a minket megkötöző ellenségnél, és Ő mindenféle nyomorúságunkból, bűnünkből ki tud minket szabadítani.

Tulajdonképpen ez az evangélium az, amit ma szeretnék átadni, amit Jézus mond itt, ebben a szép példázatban: "Az én juhaim hallgatnak hangomra, én ismerem őket, ők követnek engem, és én örök életet adok nekik, és ők soha el nem vesznek, mert senki ki nem ragadhatja őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nékem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből". A múltkori igemagyarázat folytatásaként mindössze ez az, amit szerettem volna még mondani.

Mivel azonban több kérdés érkezett be ezzel a témakörrel kapcsolatban, Isten igéje alapján néhányra megpróbálok felelni.

Többen kérdezték, teljesen félreértve az újévi igehirdetést, hogy: Szóval, ezek szerint minden babonaság szélhámosság? Egyáltalán nem. Ez nagyon világosan kitűnt az akkor felolvasott igékből. Ha az lenne, nyilván nem foglalkozna Isten igéje ennyire hangsúlyosan ezzel a kérdéskörrel. Lehet szélhámoskodni is babonás gyakorlatokkal, de mint láttuk, minden babona lényegében démoni erőkkel való kacérkodás. Amikor valaki nem úgy akar hozzájutni valamihez, hogy elkéri Istentől gyermeki bizalommal, hanem úgy, hogy orvul, Isten háta mögé kerülve ellopja azt. Éppen ezért a babonának - amit mi ezzel a gyűjtőnévvel neveztünk - minden formája az igaz hitnek a megtagadása. Ha szélhámoskodás, azért, ha ördögi erők segítségül hívása, akkor pedig még inkább.

Az a kérdés is elhangzott, hogy vajon honnan ered, miből származik a babona szó. Egy igehirdetés keretében ritkán megengedett, hogy nyelvészkedjünk, de ez most a lényeghez visz közelebb, úgyhogy érdemes erre is felelni. A babona szó az egyházi szláv "babunyi" szóból származik, annak a magyarított formája, ami azt jelenti, hogy varázslás. Éppen úgy, mint a mi "bűbáj" szavunk.

Kevesen gondolják, hogy a bűbájos kifejezés mögött az ősi, pogány varázsló van, ő volt bűbájos, akinek megvolt az a képessége, hogy megkérdezze a szellemi hatalmakat, hogy bű-e vagy bá. Tehát, hogy rosszra vagy jóra számíthat-e a páciens, hogy így vagy úgy alakul-e a sorsa. Ha nem kapott választ, nem tudott mondani se bűt, se bát. Ma már csak ezek a nyelvi fordulatok élnek, és nem ismerjük ezeknek a hátterét. Ez is azt jelentette tehát, hogy varázsló, igéző.

Minden, a latin nyelvvel rokon nyelvben a "superstitio" szónak a megfelelő módosulása jelöli a babonát, ami azt jelenti, hogy "túlmegy", "felette elmegy". Németül sokan tudnak, és azt gondolják, hogy a német babona szó, az "Aberglaube" azt jelenti, hogy "de-hit", vagyis "ellenhit", "dacolás a hittel", holott nem erről van szó, mert ez az "Oberglaube" szóból módosult, ami szintén azt jelenti, mint a superstitio, hogy "fölötte való hit", "hit fölötti".

Mindenféle babonaságban tehát egy olyan törekvés mozdul meg, amely megkerüli a hitet, el akar csúszni fölötte, vagy oldalt valahogy beügyeskedni magát, de a hit megkerülésével akar birtokába jutni olyan titkoknak, melyeket a hit számára ígért meg Isten, vagy legalábbis amik a hit számára elérhetők csak. Mögötte vannak a rációnak. Megkerüli a hitet, megkerüli Istent, aki a hitet adja, és így akar valami olyat elérni, amire vágyik. Túlteszi magát az Isten által felállított korlátokon, nem veszi komolyan azokat, egy illetlen és erőszakos törekvés. Nem jó szándékú, illegális próbálkozás.

Azt mondja Jézus ebben a példázatban: Bizony mondom néktek, aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló. Én vagyok a juhok ajtaja. Ő az az ajtó, akin keresztül behatolhatunk a titkokba. Akiben Isten kijelenti nekünk a titkokat, egyre többet. Egyre beljebb vezet minket az Ő titkainak a kincsesházába, egyre több titok fölött tesz sáfárokká bennünket. Pál apostol egyenesen úgy jelölte meg önmagát, hogy "mi pedig Krisztus szolgái és Isten titkainak sáfárai vagyunk" (1Kor 4,1).

A hívő ember beéri mindig azzal a kijelentéssel, amit kap, és azzal sáfárkodik a többiek javára. Akik a hit fölött vagy a hitet megkerülve akarnak a titkok birodalmába jutni, azok nem ilyen szándékkal, illegálisan mennek oda, azok Jézus szerint tolvajok és rablók. Ő nekünk végül majd mindent ki fog jelenteni, és már most is megtudhatunk sok olyan dolgot, amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem gondolt, de így egyenesen, legálisan, az ajtón behatolva. "Én vagyok a juhoknak ajtaja" - mondja itt Jézus Krisztus. Megismerhetjük mi Isten titkát, eljuthatunk vele igazi közösségbe, kinyilatkoztatásokat kaphatunk, de csak Jézus által. Minden olyan törekvés, amely Őt megkerülve akarja ugyanezt elérni, az utálatos az Úr előtt. Mindenféle babonaság ennek a lehetőségét kínálja fel.

Voltaképpen nem is tudja az ember, hogy min csodálkozzék jobban: azon-e, hogy van ilyen lehetőség, azon-e, hogy hívők és nem hívők egyaránt élnek ezzel a lehetőséggel, vagy azon, hogy gondolkozó, értelmes emberek sem veszik észre legtöbbször, hogy milyen életveszélyes dologgal és milyen súlyos bűnnel van dolguk. Miközben legyintünk fölényesen mindenféle babonaságra ebben a felvilágosult korban, aközben mégis előfordul, hogy sok nyugati nagyváros szállodájában a 12. emelet után a 14. következik, mert úgy tapasztalták, hogy sok vendég nem hajlandó a 13-on megszállni, és mégis van olyan, hogy egy mai faluban a legjobb módú asszony egy kártyavető. Vajon miért és hogyan? És van olyan, hogy egy vallásos, templomos ember éjjeli szekrényén egymás mellett van a Biblia és egy régi álmoskönyv, és saját bevallása szerint mindkettőt naponta olvasgatja, legalábbis olvasgatta most újévig, mert akkor az álmoskönyvet elégette.

Sok furcsaság történik, amit az ember nem tud megmagyarázni, vagy amit nagyon is könnyű megmagyarázni, ha abba a világosságba állunk, ahová minket Isten állít. Vajon nem furcsa-e az, hogy olyan emberek, akik legyintenek a babonaságra, valami okból kifolyólag mégis csak tovább küldik azt a levelet, amit feladó nélkül, címzés nélkül valaki bedobott a levélszekrényükbe, az ún. szerencselánc, melyet régebben Szent Antal-láncnak neveztek. Képes lemásolni 20 példányban és elküldeni vadidegen címekre és ismerősökhöz - félelemből vagy kapzsiságból, mert fenyegetést tartalmaz ez a levél, meg ígérgetést, hogy hány milliót nyer az, aki ezt tovább adja. Ha pusztán értelemmel nézi, akkor is butaságnak tűnik; ha egy kicsit is a hit szempontjából vizsgálja, kétségbe kéne esnie azon, amit csinál, mégis teszi. Ki tudja ezt megmagyarázni?

Nagyon sokan azt gondolják, hogy valami pikáns, érdekes, sötét játékkal kezdhettek játszani, és csak később jönnek rá, hogy maguk váltak játékszerévé egy sötét és kegyetlen hatalomnak. Egy olyan hatalomnak, amely aztán nem engedi ki őket a kezéből, amelyik tönkre teszi az idegrendszerüket, megtölti őket félelemmel, elbizonytalanodnak mindenben, ami addig természetes vagy bizonyos volt a számukra, valami kínzó üresség lesz úrrá rajtuk. Ha nem jártak addig hitben, nagyon megnehezedik a hitre jutásuk, ha a megtérés után történt ez, nem fejlődnek a hitben, süketté válnak az Isten Igéje előtt, egyszerűen nem értik, hogy miről szól az, mit mondhat nekik. Sötét, káromló gondolatok, az öngyilkosság gondolata gyötri őket, de erre már csak később jön rá az áldozat, és előzőleg bizony sokakat hiába próbál felvilágosítani az ember.

Van-e ebből a sötétségből szabadulás? Lehetséges-e innen kijönni arra a szabadságra, amit Jézus Krisztus is ígér az övéinek? Van-e bocsánat arra, amire Isten sokszor mondja az Igében, hogy utálatos előtte?

Jézus szavait ismerve bátran azt mondhatjuk: Van!

Van szabadulás, már csak azért is, mert Ő azért jött, hogy kiszabadítson minket ennek az ellenségnek a markából. Ő erősebbnek bizonyult nála. Éppen akkor bizonyult erősebbnek, amikor pedig kilehelte lelkét. De utolsó leheletével is azt mondta: Elvégeztetett. És ez egyebek között azt is jelentette akkor, hogy megpecsételtetett ennek a sötét hatalomnak a sorsa, a jövője, hogy kettőjük háborúja eldőlt. Csatározások még lesznek, amíg ez a föld és ez az ég tart, és nyerhet is csatákat a mi életünkben is ez az ellenség, de a háború már eldőlt. Jézus Krisztus legyőzte őt. Az Ő győzelmét kész nekünk ajándékozni. Úgy tekinthetünk erre a bennünket kínzó, kísértő, zavaró ellenségre, mint megvert ellenfélre, és úgy tekinthetünk Jézusra, mint akinek a vére megtisztít minket minden bűntől, még ezektől az utálatosságoktól is.

Nem érdemes túlságosan belebonyolódni ezzel a bűnnel való hadakozásba. Nem akkor fogunk győzelmet aratni, nem akkor menekülünk meg attól, hogy elbukjunk benne. A múltkori ige is azzal fejeződött be, hogy a tanításra és a bizonyságtételre hallgassatok. Isten Igéjére, az evangéliumra kell nekünk hallgatnunk.

Ebben az evangéliumban az a szó is nyomatékos, hogy megtisztít minket minden bűntől. Ami azt jelenti, hogy még ezektől a szörnyűségektől is, ha valaki ezekkel fertőzte meg magát, de ezen kívül sok más tisztátalanság is lehet a mi életünkben, ami elzár minket a mi Urunktól, ami lehetetlenné teszi a továbblépésünket, ha nem tudunk elindulni arra, amerre pedig szeretnénk, és nem jutunk el soha oda, ahová vágyakozunk. Minden bűntől megtisztít minket. Ezeket kellene leleplezni, nevükön nevezni, és a szabadulást minden bűnből kérni tőle, tudva azt, hogy Ő bővölködik a kegyelemben, és gazdag a megbocsátásban, hogy Ő nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen, tudva azt, hogy úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ez a mai ige evangéliuma, és ez az, amit Isten érettünk megtett. Ő mindent megtett azért, hogy lehessen szabadulás ebből.

Mi az, amit mi tehetünk, vagy amit nekünk kell tennünk? Néhány nagyon egyszerű, nagyon gyakorlati szempontot szeretnék említeni, csupa olyat, amit már hallottunk, talán tudunk is, csak éppen még nem tettük meg.

Az első az, ami erre a bűncsoportra is és minden bűnre vonatkozik, hogy bűnnek kell nevezni. Ez különösen is érvényes azokra a bűnökre, amelyekről most és egy héttel ezelőtt beszéltünk, mert azokat kiváltképpen elítéli Isten Igéje. Egy-két igehelyet hadd idézzek, hogy lássuk, mi erről az Ige véleménye. Mit mond ezekről maga a mindenható Isten? "Ne forduljatok halottidézőkhöz, és ne tudakozódjatok jövendőmondóknál, mert tisztátalanokká teszitek magatokat velük. Utálja ezt az Úr. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek" (3Móz 19,31).

A múltkor is olvastuk már ezt az igét: "Ne legyen közöttetek senki, aki gyermekét áldozatul elégeti, ne legyen varázsló, se jelmagyarázó, kuruzsló vagy igéző, ne legyen átokmondó, se szellemidéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó, mert utálatos az Úr előtt mindaz, aki ilyet cselekszik. Ezek miatt az utálatos dolgok miatt űzi ki előled ezeket a népeket is Istened, az Úr (5Móz 18,10-12). És a Jelenések könyvében többször is olvassuk azt - a régies, Károli fordításban így, hogy "a bűbájosok", az új fordításban "a varázslók és a hazugok" és van még egy hosszú felsorolás - nem mehetnek be a mennyei Jeruzsálembe, az Isten országába. Itt nemcsak szélhámoskodásról és semmiképpen nem valami rossz tréfáról van szó, itt bűnről van szó. És bűnről van szó akkor is, amikor más olyan dolgot tűrünk meg az életünkben, amire Isten Igéje azt mondja, hogy utálatos. Az első lépés mindig az, hogy felismerjük ezeket, nevükön nevezzük, elítéljük őket és kérjük rájuk Isten bocsánatát.

Az ilyen ördögi, okkult bűnök megvallásánál fontos, hogy határozottan elhangozzék az imádságban: én mindezt (felsorolni előtte, hogy mit) megtagadom, semmi közöm az ördöghöz, egyedül Jézus Krisztushoz akarok tartozni. És ezt ne egyedül mondja el a bűnvalló, mert nem biztos, hogy valóban el is mondta, hanem hozzáértő lelkigondozóval, aki maga már szabad az ilyen bűnöktől.

A másik az, hogy abbahagyjuk, szakítunk velük. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy eldobjuk a talált patkót, nem félünk többé a 13-as számtól vagy a pénteki naptól, elégetjük azokat a könyveket, amikre az Úr azt mondja, utálatos, megszakítunk minden olyan kapcsolatot, és nem kacérkodunk semmi olyan gondolattal, amin keresztül ilyen fertőzés érkezhet az életünkbe. Egyszóval komolyan vesszük azt, amit Isten az Ő Igéjében mond. Kivetjük az életünkből, szakítunk velük, hiszen minden olyan próbálkozás, ami Jézuson kívül, az Ő megkerülésével akar titkos ismeretekhez jutni, az tolvajlás és rablás. Ő a juhok ajtaja, ezen az ajtón szabad ki- és bejárásunk lehet, és sok kincset reánk bíz, sok mindent megtudhatunk.

A harmadik fontos dolog az, hogy hittel komolyan vesszük, hogy megbocsáttattak a mi megbánt bűneink. Hogy nem kell, mert nem lehet semmit tennünk azért, hogy valahogy helyrehozzuk, valahogy eleget tegyünk, valahogy jóvátegyük. Itt bukik el sok elindult ember, mert egyszerűen hihetetlen számunkra, hogy ez az útja, ez a megoldás, ez a szabadulásnak a módja. Mert ott van bennünk az a gőg, hogy amit elrontottunk, helyrehozhatjuk, hogy a bűneinkért eleget tehetünk. Eleget tett azokért már valaki, aki azt mondta, hogy aki nem úgy fogadja el Isten országát, mint kisgyermek, nem mehet be abba.

Itt annyi mindent szoktunk mondani, feltételezni, hogy Jézus Krisztus arra gondolt, hogy... mikor azt mondta, hogy kisgyermek, holott az összefüggésből világosan kiderül, hogy egyetlen tulajdonságról van szó, ami a kisgyerekeket jellemzi: a rászorultság. Hogy tudják, hogy mit nem érhetnek el, mit nem tudhatnak, de örömmel elfogadják, ha odaadják nekik. A rászorultság. Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermek, és alázatosan át nem élitek a rászorultságotokat, és el nem fogadjátok azt, amit Jézus kínál a szabadulás útjaként, nem lesz szabadulás. Így viszont a legnagyobb mélységből is, a legnagyobb zűrzavarból és összekuszáltságból is van szabadulás. Végül is azt kell itt eldöntenünk, hogy Jézusnak hiszünk-e, amit Ő mond, vagy a magunk gondolatainak vagy bármi más gondolatnak. Ő ezt mondja nekünk, hittel komolyan vehetjük bűneink bocsánatát.

A negyedik, aminek aztán folyamatossá kell válnia az életünkben, az az, hogy erőteljes benső közösségünk lesz Ővele. Mert nem elég csak megszabadulni valamilyen belső megkötözöttségtől, el kell kötelezni magunkat Ő mellette.

Jézus félelmetes példázatot mond arról, hogy amikor a gonosz lélek kimegy egy emberből, és ott marad felékesítve és tisztán az a lélek, de sokáig üresen marad, s egyszer csak más hét gonosz lelket vesz maga mellé az, aki kiment, és úgy térnek vissza, és az utóbbi állapota gonoszabb lesz az elsőnél. Az emberi lélek nem arra való, hogy önmagával legyen tele. Ha üresség támad, a vákuum mindig vonz. Nem elég csak megszabadulni, nem elég csak kivetni magunkból ezeket a tisztátalan dolgokat, telítődnünk kell Krisztussal.

Itt megint nagyon egyszerű dolgokat kellene gyakorolnunk. Nem tudnunk, mert tudjuk ezeket - gyakorolnunk. Úgy kezdődik ennek az erős közösségnek a kiépülése, hogy naponta olvassuk a Bibliát. Ez közhely, de vajon hányan vannak, akiknek mindennapi kenyerük a Szentírás, akik abból élnek, amit Isten aznap mondott nekik, üzent nekik. Vagy abból élnek, ami összeadódik, felgyűlik bennük sok-sok megértett ige következtében.

Persze sokszor úgy van, hogy éppen elkezdené valaki a szabadulás után, de nem érti, és hamar abbahagyja. Ezt akarja a mi ellenségünk, hogy hamar abbahagyjuk. Nem érthető ez, régies, furcsa, távol áll tőlem. Valaki azt mondta, hogy szokássá kell tennünk először a bibliaolvasást, aztán majd szenvedéllyé válik, életszükségletté válik. Hát legyen először szokássá, legyen annak ideje, és legyen az mindennél fontosabb.

Ezt ki kell egészítenie annak, hogy megpróbálunk beszélgetni azzal a Krisztussal, aki megszabadított minket megkötözöttségeinkből. Meg kell tanulnunk imádkozni. Nem szépen, nem hosszan, hanem őszintén, egyszerűen, úgy, ahogy belülről fakad. Ha nagyon fáradt az ember, akkor imádkozzék hangosan vagy félhangosan, de ne mondjon le arról, hogy megismerje az Ő szabadító Urát és vele igazi közösségbe kerüljön.

Keresni kell a közösséget. Egyedül senki sem állhat meg a hitben, és nem növekedhet, gyarapodhat igazán. Óriási ajándék a gyülekezet, annak kisebb-nagyobb közösségei, csoportjai, ahol együtt lehet imádkozni, tudjuk egymást inteni, ahol épülünk egymás hite által, és ahol a Krisztus testévé épülünk, ahol beépülünk az Egyházba.

És végül nagyon hangsúlyozza Jézus, hogy "maradjatok énbennem". Elindulni sokszor még könnyebb, mint megmaradni. Mindvégig, állhatatosan, vagy ahogy a Zsidókhoz írt levél írja, mindvégig erősen. Ragaszkodni ahhoz, aki minket kiszabadított és visz minket előre az úton.

És vajon akik hitben járnak, azokat nem szakíthatja el a kísértő akár ilyen kísértéssel is az Úrtól? Olyan kedvesen mondta itt Jézus, hallottuk az igében, amikor kivezeti a pásztor a maga juhait, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik. Nem fenyegeti tehát ez a veszély azokat, akik ismerik a Pásztor hangját, és hallgatnak rá, és követik Őt. Ez tehát a végső kérdés, hogy ismerős-e nekünk már az Úr hangja, meg tudjuk-e különböztetni az egészen más hangtól. Áll-e reánk, hogy idegeneket nem követnek, mert ismerik a pásztort, Őreá hallgatnak, Őt követik?

Van tehát szabadulás ebből a megkötözöttségből is és mindenféle bűnből - Őáltala. "Mert az én Atyám, aki nékem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből."

Imádkozzunk!

Urunk, ezt mind tudjuk, amit most mondtál nekünk, és mégis tehetetlenül vergődünk a megkötözöttségeink között. Vagy már beletörődtünk, hogy ilyenek vagyunk, vagy egyenesen dicsekszünk azzal, hogy utálatosságokat cselekszünk.

Könyörülj rajtunk, segíts el minket tiszta bűnlátásra. Hadd tudjuk magunkat a te szemeddel nézni. Engedd, hogy elhatározzuk magunkat: szakítunk a bennünk levő utálatosságokkal, nemcsak gondolkozunk azon, hogy esetleg szakítanunk kellene.

Növeld a hitünket, hogy komolyan tudjuk venni, amit komolyan mondasz: megbocsáttattak a mi vétkeink.

Kérünk, hogy miközben keressük a veled való kapcsolatot, Te jöjj elénk. Miközben keresgéljük a szavakat az imádságunkhoz, szólíts meg minket és szólalj meg bennünk. Nyisd meg előttünk igédet, és az ige előtt a mi szívünket. Nyisd meg az imádságunk előtt a mennyet, adj feleletet is arra.

Áldj meg minket testvérekkel, akikkel együtt küzdhetünk, és tégy minket is másoknak testvérévé.

Taníts meg minket arra, hogy úgy szabadulhatunk meg leginkább megkötözöttségeinkből és gonoszságainkból, hogy elkezdünk szolgálni neked, és a munkamezőn, szolgálat közben, veled szüntelenül együtt munkálkodva leszünk igazán szabadok, a te gyermekeid, akik ismerik a te hangodat és idegeneket nem követnek.

Kérünk, légy a mi őriző pásztorunk a jövő héten. Könyörgünk hozzád, hogy légy pásztora annak a kis csapatnak, amelyik ezen a mai napon kezdi el a diakóniai szolgálatra való felkészülést. Erősítsd őket igéddel, add nékik a bűnbocsánat örömét, a szeretetnek az erejét, az áldozatnak a lendületét. Áldd meg őket, hogy áldássá lehessenek sokak számára.

Így áldj meg minket is a te ígéreted szerint feljebb, mint ahogy azt hisszük és elgondoljuk.

Ámen.