PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. március 14.
(csütörtök)

Varga Róbert


GÁJUSZ HITE


Alapige:3Jn 1-6

"Én, a presbiter, a szeretett Gájusznak, akit igazán szeretek. Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek. Nagyon örültem, amikor testvérek jöttek, és bizonyságot tettek a te igazságodról, minthogy te igazságban jársz. Nincs nagyobb öröm annál, mint amikor hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak. Szeretett testvérem, hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekért teszel, még az idegenekért is, akik bizonyságot is tettek szeretetedről a gyülekezet előtt: jól teszed, ha ezeket az Istenhez méltóan engeded útnak."


Imádkozzunk!

Urunk, leginkább Szentlelkedre van szükségünk, a Lélek gyümölcsére, a tőled való jóságra. Olyan nagy hiányunk van a szelídségben és a béketűrésben, a békességre való törekvésben és a mértékletességben egyaránt.

Urunk, olyan sokszor döbbenten vesszük észre, hogy egyáltalán semmiféle szeretet nincsen a szívünkben, pedig szeretnénk szeretni mindenkit, akit elénk hozol, akikhez küldesz minket. Köszönjük, hogy lehetséges kérni mindezt tőled. Valóban kérhetjük így, hogy áraszd ki ránk a te Lelkedet, hogy Lelked által és Lelkedből élő emberek legyünk.

Urunk, olyan könnyen elcsüggedünk, lemondunk a veled való közösségről, sőt saját magunkról is. Olyan könnyen csak a körülményeket nézzük, vagy részigazságokat látunk, és elfelejtjük, hogy te vagy az út, az igazság, a valóság és az élet. Élő Jézus Krisztus, kérünk, szólíts meg minket, bátoríts, vigasztalj, ints, helyezz minket újra a helyünkre, magad elé, a színed elé! Köszönjük, hogy aki előtted áll, az áldott ember lehet.

Ámen.


Igehirdetés

János apostol harmadik levele - csakúgy mint a második - személyes - mondhatom így is nyugodtan -, lelkigondozói levél. Egy Gájusz nevű, hívő keresztyénnek íródott, akiről bizonyos lelki tulajdonságain kívül nem sokat tudunk.

A szerző öregnek vagy presbiternek nevezi magát. Tulajdonképpen a presbiter szó azt is jelenti, hogy idős, öreg, de jelent elöljárót is. Nem derül ki azonban, hogy ez most személynév vagy egyházi megszólítás, de az biztos, hogy mindenki ismerte ezt a presbitert, aki valójában János apostol volt. Az egészen mostanáig folyó bibliai iratok kutatása sem tudott más eredményre jutni, minthogy a harmadik levél írója is János apostol, aki ekkorra már lassan egyidős volt azzal a századdal, sőt a száz évet is meghaladta, amelyben élt.

Az első, ami feltűnhet minden olvasónak, hogy mennyire törődik a levél írója a testvérekkel, a lelki testvéreivel. Név szerint számon tartja őket, hiszen nem csak név szerint ismeri őket, hanem valóban ismeri őket: a személyiségüket, a tulajdonságaikat, sőt, a hitbeli állapotukat is.

János apostol társai már mind mártírhalált haltak. Ő maradt egyedül közülük, és hosszú hívő élete során, sokaknak a lelki édesapja, atyja lehetett. Sokan ismerték, sőt, keresztyén körökben a kicsiny, kezdeti, szétszórt gyülekezetekben az idős, a presbiter, az öreg Jánost mindenki ismerte. Nem szeretet nélküli megszólítás az, amikor valakire azt mondják, hogy az Öreg, hanem pont a szeretetet fejezi, vagy fejezheti ki.

Mindvégig jellemző volt rá az a szeretet, ahogyan másokhoz közeledett. Sokakra és sokféle módon ma ez nem annyira jellemző. Sokszor még a keresztyén közösségekben is így van ez.

A Szentírás valóságosan ír erről, hogy az utolsó időkben az emberek lesznek magukat szeretők. Elsősorban saját magukkal foglalkozó, mindenki mást elutasítók és kizárók, könyörtelenek, és csak magukat szeretők, az élvezeteket hajszolók. Ki-ki maga döntse el, hogy vajon közeledünk-e az utolsó idők vége felé, vagy pedig nem, ha csak ezeket nézzük? De hányszor szenvedünk mi magunk is emiatt, néha még a gyülekezet közösségében is, hogy egyik ember nem ismeri a másikat, vagy talán nem is akar közel kerülni hozzá. Nem kérdezik meg egymástól még az ide járók sem, hogy amióta imádkozom érted vajon történt-e valami változás? Megoldódott-e az a kérdés, vagy pedig nem?

Sokaknak többé már nem az a fontos, hogy mi jó a másiknak, hanem csakis és kizárólag saját magára gondol. Lesznek az emberek - mondja a Szentírás - magukat szeretők. A római levél 15. fejezetében azt olvassuk, hogy a hitben erősek kötelesek a hitben gyengébb társaikat, sőt azok gyengeségeit is hordozni. De ki szeret vesztes táborba tartozni? Figyeljük majd meg a politikai választásoknál, az első forduló utáni, következő forduló eredményeit! Ki fog vesztésre álló társaságra szavazni? Ezért fordul meg sokszor a választás a második forduló előtt. Ki az, aki egy olyan pártra szavaz, amely az első forduló után biztosan veszíteni fog? Vagy akiről most lehet látni, biztos befutó? Ki szeret veszíteni? De nem csak ezen a területen, az élet bármelyik területén? Mindenki nyerni akar. Ez önmagában nem baj, sőt, nem is bűn, csak akkor válik azzá, amikor valakinek, vagy valakiknek a kárára történik a nyerés.

A Szentírás azt mondja, hogy az erősek, a hitben erősebbek kötelesek, tartoznak a hitben gyengébbek gyengeségeit hordozni. A lelkileg gyengét a lélekben erős. A fizikailag erőtlenebbet a testileg erősebb. Aki jobb módú azt, aki kevesebb pénzzel rendelkezik. Azokat, akik aggodalmaskodás közepette hisznek azok, akiknek a hitük erősebb, és a bizalmuk mélyebb a mindenható Istenben. Az Isten gyülekezetében az a rend tehát, a világban nem, de az Isten gyülekezetében az a rend, hogy az erősek, a hitben erősek tartoznak azzal, hogy a hitben gyengébbeket hordozzák.

A hívő ember szabad a bűneset átkától, szabad lehet bizonyos megkötözöttségektől, de sosem szabadulhat meg a másik iránti felelősségtől. Azt számon kéri rajtunk az Isten. Mennyire felelünk a másikért, a testvérért? Pedig ez nem könnyű kérdés, hiszen egy hívő közösségben, egy gyülekezeti közösségben is, ahova sokféle ember jár, sokféle tulajdonságú ember lehet. Keményen eltérnek a jellembeli különbözőségek is. Vannak megbízható emberek a hívők között is, és vannak kevésbé megbízhatók. Vannak olyan hívő keresztyének, akik tartják a szavukat, és vannak olyanok, akik ezt nem veszik olyan komolyan - hogy finoman fogalmazzak. Ígéreteikre nézve teljesen megbízhatatlanok. Rosszabbak, mint a hitetlenek. Vannak kedves, nyájas lelkületű hívő keresztyének, és vannak morózusak és visszahúzódóbbak. Többet és kevesebbet beszélők. Szóval, sokfélék vagyunk a gyülekezetben, de mindnyájan Krisztus népe közé tartoznak.

A sok pozitív tulajdonság mellett lehet irigység, viszálykodás, békétlenség, vagy a lelki látás különbözőségéből fakadó ellentétek, mint amiről aztán később ír János; Gájusz és Diotrefész között is úgy volt. Gájusz képviselte János apostol józan, világos, egyértelmű, biblikus vonalát, Diotrefészről pedig annyit tudunk meg, hogy egyfajta rajongó keresztyén volt, aki inkább az érzéseire hallgatott, s aszerint élte a hitét, mint Isten Lelkének józan vezetésére nézve. És ez nagyon komoly feszültséget okozott a gyülekezeten belül. Megosztotta a gyülekezetet. Ez a levél valójában azért is születik, mert azt írja Gájusznak: Gájusz, maradj meg abban, amit megtanultál. Ne menj el a rajongó irányzat felé, mert az csak tönkre teheti, megoszthatja és szétverheti a gyülekezetet. Erről sokféle tapasztalattal bírnak azok, akik találkoztak már ilyesmivel.

Tehát lehet irigység, és lehet féltékenység is még hívő szívekben is. Mindez természetesen bűn az Isten előtt. De hazugság lenne azt mondani, hogy egy keresztyén közösségben ilyen sötét indulatok, gondolatok, szándékok vagy cselekedetek nincsenek. Ó, mi már annyira tiszták vagyunk, hogy az elő sem fordulhat, hogy valaki irigykedik a másikra, vagy a másik valamilyen használati tárgyára. Vagy irigyli, vagy kívánja a másik férjét vagy feleségét. Ez ilyen körökben elő sem fordulhat még gondolati szinten sem. Teljes tévedés. A templomba járó emberek sem különbek másoknál. Majd egy mondat vagy több mondat erejéig kitérek arra is, hogy mégis miért mások, mint mások.

Amikor soroljuk itt a gyülekezetben is sokszor, hogy mit nem kaptunk meg, vagy soroljuk otthon a családban, hogy mit nem kaptunk meg azoktól, akiktől meg kellett volna kapnunk ezt, meg ezt, meg azt. Nem szoktuk azt elmondani, hogy mi mit nem adtunk meg: másoknak a tiszteletet, régóta azt az összeget, amivel tartozunk - ilyen egyszerű dolgot akár -, a szeretetet. Hány férj vagy feleség visszatartja a testét a társától. Nem adja oda szeretetből, ajándékba egyszerűen azért, mert szereti. Mennyi mindent megtagadunk a másiktól, s másoktól, de mindig a másik velünk kapcsolatban fennálló tartozásáról beszélünk csupán. Ez ugyanolyan sötét bűn, mint sok minden más.

Hányan gondolják, hogy nekik még az Isten is adósuk. Tartozik nekik az Isten. Az imádság meghallgatásával, például. Sőt, kötelező az Isten számára az, hogyha mi valamit kérünk, az a minimum, hogy megadja. Hogy jön Ő ahhoz - mondta nem régen valaki -, hogy az Isten nem hallgatja meg őt. Az így gondolkodó ember mindig használni akarja az Istent, s nem imádni és tisztelni.

Gájusz abban volt nagyszerű és követésre méltó, hogy ő nem ilyen volt. Az ő szívében az a tiszta szeretet lakozott, amivel szolgált a többieknek a gyülekezetben. Így mondja János, hogy követésre máltó példa volt, ahogyan viszonyult a többiekhez. Az a szeretet, amivel fogadta az idegeneket, a vendégeket, ez kiderül ebből, még a pogányokat is. S ahogy szeretettel kiküldte azokat a szolgálatba, akik frissen hitre jutottak, s ellátta őket mindennel, amire szükségük volt.

Gájusz erős ember volt. Ezért hordozta, betöltötte Isten törvényét. Hordozta azok gyengeségeit, akik ott éltek körülötte, s akiket rábízott Isten. Erős ember volt Gájusz, és lehet, hogy nem volt teljesen egészséges. Miért? Azért, mert János imádkozik azért, hogy legyen egészséges, hogy egészségben találtassék. Nem tudjuk pontosan, hogy ez mit jelent. Lehet, hogy Gájusz fizikai létezésére nézve gyenge ember volt, de hatalmas volt benne Isten ereje.

Csak a szeretetben erős ember nem tör mások kárára, vagy nem akar más kárán előnyhöz jutni. Nem pozíciókat akar szerezni, hanem egyszerűen mindenkit szeretni akar, mert szeretet van a szívében. Az az agapé szeretet, amit csak az Istentől kaphat meg az ember ajándékba. Az az agapé szeretet, ami a csúcson van. Négyféle vonzalomról, szeretetről beszél a Szentírás: a szexusról, az eroszról, a filiáról és az agapéról. Ilyen sorrendben. A szexus van legalul, aztán az erosz, a filia és az agapé. A nem hívő emberek életében ott van a szexus, az erosz, a filia, az emberszeretet, és nincs több. A legtöbb nem hívő házasság ezért megy tönkre. Elmúlik a szexus, nincsen már erosz, erotika, megszűnik. A filia, az emberszeretet, hát ebből is marad talán valami, sok helyen marad. De mivel a csúcsa az egésznek, az összefoglalója, a kapocs az agapé, az Isten szeretete, ezért nem működik igazán jól az Isten szeretete nélkül akár egy közösségi élet sem. Az egésznek az alapja és a teteje igazán, amibe beleágyazza Isten a másik hármat, az az Isten szeretete. Aki hisz Istenben, az ilyen agapé szeretettel töltekezhet meg.

Mi sokszor csak haszon szerint nézünk a másik emberre. Mi a hasznom abból, hogy ismerem? Múltkor egy konferencián voltam a Parlamentben, és félelmetes volt látni, ahogy a miniszterelnök egyházi főtanácsadójánál helyezkedtek az emberek. Sorban álltak. Mulatságos volt, megmondom őszintén.

Azt mondja a Szentírás, hogy jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni. Jobb az Istenben bízni, mint főemberekben fokozottan reménykedni.

Nemcsak használni a másikat, mert itt sem volt az előbb említett példában másról szó, minthogy helyezkedni, s ha lehet az ő segítségével valamit kérni vagy elintézni. Önmagában ez nem bűn. De az életünk alapja kicsoda? Az emberek, a főemberek, vagy pedig a mindenható Isten? Sokszor tehát csak a haszon szerint nézünk a másik emberre, és nem a szeretet szerint.

A Szentírás azt mondja: az Isten nélkül élő világ teljesen ilyen. Ezért mondja János Gájusznak, hogy te ne légy ilyen. Te ne légy ilyen. Tudom, hogy nem vagy az. Örülök, hogy megmaradtál a hitben, örülök, hogy hívő keresztyén vagy továbbra is. Ne is engedd Gájusz, hogy elvigyen a világ, és ne az agapé határozza meg, az Isten szeretete a cselekedeteidet, a gondolatvilágodat, a szíved állapotát.

Hogyha valaki Jézusban hisz, akkor elkezdi látni, hogy minden embernek adósa. Nemhogy azt keresi, kutatja, hogy a másik mivel tartozik neki, mivel jössz nekem, hanem a Krisztusból és Krisztusban él, akkor azt kutatja, hogy mivel és miben adhat a másiknak. Mivel szolgálhat még inkább Istennek, hogy tudná még jobban hordozni a másikat, vagy annak gyengeségeit.

A világ gondolkodása az, hogy tartoznak nekem, nekünk. A hívő keresztyén gondolkodása az, hogy mivel mindent az Istentől kaptam Krisztusban, mindenkinek adósa vagyok. Ha mással nem, akkor az evangéliummal, az evangélium hirdetésével. Tartozom, hogy másokat hordozzak. Az így élő ember nem balek. Nem lehet kihasználni. Nem lehet bedöngölni a betonba, bár néha megteszik, vagy próbálják még ezt is megtenni. S azt hiszik, hogy egy keresztyénnel bármit meg lehet tenni.

A hívő keresztyén abból él, hogy Jézusban Isten a bűnadósságát elengedte. Ezért szabad ember. Krisztusban Isten kifizette az adósságot, ezért kegyelemből él, s egy életen át adósa az Istennek. Ez a belső motiváció, az igazi mozgatója annak, hogy tartozik mindenkinek, ezért szeretni akar mindenkit.

Ez a világ egyre inkább megreked ott: mi a hasznom a másikból, hogyan lehet kihasználni, felhasználni, elhasználni? Mi lesz velem? S egyáltalán nem törődik azzal, hogy mi lesz a másikkal. Mindenki magával törődik, ezért dicséri János apostol Gájuszt, hogy ő törődik a többiekkel is.

Amikor Kain megöli Ábelt, Isten megkérdezi, hogy hol van a testvéred, s akkor azt válaszolja flegmán Istennek, hogy őrizője vagyok én az én testvéremnek? Ez a világ pontosan ilyen. A bűneset óta még inkább ilyenné válik. Mi közöm nekem ahhoz, hogy mi lesz a másikkal? Vagy mi közöm nekem ahhoz, hogy mi történik a másik gyerekével? Valaki jó pár évvel ezelőtt ajánlgatta a szelíd kábítószert más gyerekeinek. Nem a sajátjának, azt nem tette, de más gyerekeinek jókedvvel, bőséggel ajánlotta rádióban, televízióban, újságban, a gyenge drogokat. S nem a saját gyerekén kezdte. Ott se kell kezdeni. De ez a világ ilyen. Mit érdekel engem, hogy mi lesz a másikkal. Többek között ebben is mások a keresztyének, hogy igen is fontos, hogy mi lesz ezzel az országgal? Mi lesz a jövendő generációval? Mit hagyunk rájuk? Milyen vizet, milyen levegőt? Lesznek-e még erdők, s abban állatok? Hallanak még valódi madárdalt, vagy úgy lesz, mint Japánban: ott vannak a fák, és magnóról szól a madárdal, kipusztult már az összes énekesmadár. Felelősek vagyunk azért, hogy hogyan döntünk, hogyan választunk. Felelősséggel tartozunk Isten színe előtt.

Őrizője vagyok az én testvéremnek, atyámfiának? Hát persze. És Isten számon kéri rajtunk, mindnyájunkon kivétel nélkül. Sőt rajtunk, akik ide járunk, még inkább. Vállaljuk-e a döntéseinket és azok következményét?

Ez az istentelen és világi gondolkodás folytatódott Kain után egészen a mai napig a világban. Pontosan így gondolkodik a világ, s itt válik el igazán a hívő és a nem hívő ember. Nem mint hogyha a hitetlenek között nem lennének felelősen gondolkodó emberek.

Ha most visszatekintünk - holnap ünnep van - az 1848-as forradalomra, az egész így indult el. Nem? A forradalomban is voltak hívő emberek, akik részt vettek, sokat tettek. Sőt, néhányuk búcsúleveléből, akiket kivégeztek közülük, ez világosan kiderül, hogy imádkozó keresztyének voltak, de a többség nem az volt. A történelem bizonyos pontjain, amikor elszakad már minden, mert tovább nem lehet bírni, akkor a felelősen gondolkodó, de Isten nélkül felelősen gondolkodók is tudnak jól dönteni. Jó, tiszta, nemes cél érdekében jó döntéseket hozni. De azért a belső motiváció az mindig más. A Krisztusban hívő ember Krisztust kérdezve dönt bizonyos kérdésekben újra és újra.

Óriási dolog volt, hogy ott, akkor fiatalok és idősek egyaránt készek voltak az életüket sem sajnálva a haza szabadságáért feláldozni magukat. Soha nem szabad erről megfeledkezni. De hasonlítsuk egy kicsit össze azzal, amikor Isten vértelen módon kizavarta innen a megszállókat. Az is forradalom volt, de valahol a háttérben, s aztán egyre nyilvánvalóbban Isten könyörült meg rajtunk, s kiűzte a megszállókat. Senki ne értse félre, újra mondom. Tiszteljük és becsüljük, áldjuk az ő emlékezetüket, akik akkor meghaltak, s odaadták fiatal életüket. De mindezeket más szemszögből is végig lehet és végig kell időnként gondolni. Ki-ki a saját mércéje és filozófiája szerint és alapján dönt, hogy az Isten mércéje és filozófiája, tanítása alapján, bölcsessége alapján.

Nem régen egy rádióprédikációt - ha annak lehet nevezni - hallgattam, amelyben az illető arról beszélt, hogy Isten mindenhol megtalálható: a húsvéti sonkában és a tormában is. Mert Isten mindenben benne van. Ez a legtisztább vallásos ateizmus vagy Brahman hit - lehet mondani nyugodtan. Ezért nagyon fontos az, hogy különbséget tudjunk és akarjunk tenni, hogy egy döntés az istenhitből fakad, és azt az agapé szeretet járja át, vagy egyfajta emberi bölcsesség mindössze az egész.

Az Isten nélküli életvonal Ádámmal kezdődik, Isten nélkül folytatódott, s ebben a világban az Isten nélkül ér véget. Az új világ, az újfajta élet pedig Jézussal kezdődött és kezdődhet el bárkinek az életében, és Jézussal sosem ér véget. Erre mondja azt a Szentírás, hogy örökké tart. El nem múló élet. Megmarad örökre, aki az Isten akaratát cselekszi.

Jézus azt mondta, hogy nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem azért, hogy szolgáljak másoknak, és életemet adjam váltságul sokakért. Benne az Isten indulata volt. A Szentírás azt mondja, hogy bár a jóért sokan képesek életüket áldozni. S láttuk ezt a tiszta forradalmakban újra és újra, és sok eredménye is volt. Sőt mi is aratjuk annak a gyümölcsét, hogy mások haltak meg helyettünk. Az indulatot különbözteti meg egyértelműen a Szentírás.

Ezért mondja azt a Krisztusban hívőknek a Biblia, hogy az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is volt. Aki nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő, hanem szolgált. A hívő keresztyénre ez kell hogy jellemző legyen. Így kell hogy véleményt formáljon a történelem eseményeiről is. Ez a látás kell hogy megszűrje mindazt, amit a történelemkönyvekben bizonyos szempontok szerint olvasunk. Aki Isten szemüvegén átlát Isten Lelkével, az kap igazi, Istentől való bölcsességet, s tudja az a történelem eseményeit is jól és pontosan megítélni.

Aztán beszél itt János még arról ebben a levélben, hogy Jézus nevéért sokan kimentek a misszióba, a pogányok közé, és vállalták azt, hogy az életük sem drága, hogy meghaljanak Jézusért, hogy irgalmas szeretettel vegyék körül azokat, akik nem ismerik Jézust.

János figyelmezteti Gájuszt arra, hogy ne hagyja, hogy megélhetési problémáik legyenek, hogy lássa el őket mindennel, amire a misszióban szükségük van.

Ők Jézus névtelen követői voltak. Elmentek a pogányok közé, hirdették az evangéliumot. Gájuszról pedig azt olvassuk, hogy kedves szeretettel és gondoskodással vette őket körül. Jézus névtelen követei, akik aztán feláldozták az életüket az evangéliumért.

Semmiféle áldozat, még a legnagyobb sem, még a hitből fakadó sem szerez érdemeket az Isten előtt. Ezt világosan tanítja a Szentírás. Egyetlen egy áldozat érdemszerző áldozat, amikor Jézus Krisztus meghalt a golgotai kereszten. Jézus kereszthaláláért és áldozatáért tekint ránk Isten kegyelmesen, s engedi be a benne hívőket az Isten országába.

Az igazi hit sosem a saját áldozatos életét hozza vagy viszi mások elé, hanem mindig Jézus áldozatára mutat. Mindig Jézus áldozatára mutat. Ha valaki, mint Gájusz is hitre jut, és szíve és élete lángol Jézusért, az ilyen élet.

Az egyháztörténet feljegyezte, hogy amikor XIV. Lajos kegyetlenül üldözte a protestánsokat Franciaországban, s tömegével mészárolták le őket, akkor Svájcban alapítottak egy olyan szemináriumot, bibliaiskolát, prédikátorképző iskolát, ahol fiatalembereket tanítottak, képeztek arra, hogy titokban átmenjenek a francia oldalra, és hirdessék az evangéliumot. Átmentek a biztos halálba, hogy prédikáljanak Krisztusról. A biztos halálba. Fiatal életek, fiatal férfiak.

Jézus mindent megtett értünk. Ezen a mai napon mi mit tettünk érte? Hogy szolgáltunk neki? Hogy töltöttük be ezt a törvényt, a szeretet törvényét, hogy tartozunk pedig mi, az erősek az erőtleneket és az erőtlenek gyengeségeit hordozni. Milyen indulat volt vagy van bennünk? Isten Lelkének az indulata? Az az indulat, ami a Krisztusban volt?

És az utolsó, János azt írja Gájusznak - hiszen ez egy személyes, magánlevél - örülök, hogy Krisztus igazságában jársz. Továbbra is örülök, hogy keresztyén maradtál minden kísértés és minden támadás közepette. Minden fizikai gyengeség közepette, s minden lelki kísértés ellenére is megtarthatott téged az Isten, mert te is azt akartad, hogy megmaradjál Krisztusban. Vagyis Gájusz igaz maradtál, mert megmaradtál Krisztus igazságában.

Nem mindegy az, hogy egy árun csak a címke utal a minőségre, vagy a tartalma is minőségi. Az ötliteres, műanyag kannás bor is bor. Most már a zárjegy is rajta van, de azért van egy kis különbség egy Szekszárdon palackozott, magánpincészetben jól kezelt és érlelt bor között, meg a kannás bor között. Mind a kettő bor, mind a kettőnek szép lehet a címkéje, de a tartalomban óriási különbség van.

Vannak címke keresztyének. Rajtuk van valamilyen módon, vagy úgy hívják magukat, úgy keresztyének, de igazán az a keresztyén, akit Jézus oda küldhet, ahova Ő akarja, aki belül is az, a szívében, aki nem azt tartja számon, hogy milyen jó cselekedetei vannak. Nem is törődik ezzel, hanem azt látja, hogy tartozom, adós vagyok. Adósa vagyok az Istennek, s tudom, hogy nem tudok fizetni. De abból élek, hogy Jézus fizetett helyettem, s meghalt értem. Ezért tartozok minden embernek az evangéliummal, az Isten szeretetével és kegyelmével.

Gájusz megmaradt a hitben, és meg is erősödött. Nem csak szavaiban volt keresztyén, hanem áldozatos életében is. Krisztus igaságában élt, s ezért meg tudott maradni Krisztus igazságában.

Az ember hozhat másokért nagy áldozatokat is. Ahogy a Szentírás mondja: sokan képesek a jóért meghalni. Mire vagyunk mi képesek Krisztusért? Mit akarunk tenni érte, s mit teszünk folyamatosan?

Isten országában a Krisztusban és a Krisztus nevében elvégzett dolgok számítanak. Azt mondja a Biblia, hogy a Jézusban gyökerező, és a Jézusból táplálkozó élet a maradandó. Az igaznak, a Krisztusban igaznak emlékezete áldott. Ma mit tettünk Jézusért? Volt olyan ma akármikor, hogy ez eszünkbe jutott: Uram, én adósod vagyok. Köszönöm, hogy te fizettél helyettem. Most szeretném ezt a dolgot érted megtenni hálából, szeretetből, egyszerűen azért, mert szeretlek téged, s tudom, hogy te is szeretsz engem.

Gájusz olyan ember volt, aki tudta, hogy tartozik az erőtlenek, a gyengék gyengeségeit, s őket magukat is hordozni, és szeretetből és szeretettel szolgálni nekik.


Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy akinek nincsen bölcsessége, az hozzád fordulhat, kérhet tőled, és fog kapni tőled bölcsességet. Így adjál kérünk, bölcsességet az élet nagy kérdéseiben és a mindennapi, kicsi döntésekben is! Így segíts, hogy megértsük - ha már hívő keresztyének vagyunk -, hogy tartozunk mindenkinek a gyengeségeiket, őket magukat hordozni, imádságban szüntelenül eléd vinni és könyörögni azért, hogy megismerjenek téged, és megerősödjenek benned!

Urunk, köszönjük azoknak az áldozatos életét, akik a forradalomban vagy a forradalmakban meghaltak, akiknek részben köszönhetjük azt, hogy mi nyugodt, csendes életet élhetünk. És köszönjük azt is Urunk, hogyha valaki tehozzád fordul, semmiképpen el nem küldöd és ki nem veted.

Kérünk, adjál bölcsességet, Urunk, hogy különbséget tudjunk tenni jó és rossz között, szerinted, s tőled való között, s a között, aminek semmi köze nincs hozzád! Kérünk, Urunk, add nekünk a te Lelkedet! Köszönjük, hogy megígérted azt, hogy a te Lelked elvezet minket minden igazságra, s akiben a te lelked van, az szabad ember lesz. Sőt, az folyamatosan a szabadságban él.

Köszönjük, Urunk, hogy azt is megígérted, hogy aki tebelőled táplálkozik, s aki veled jár, az hozzád megy haza.

Ámen.