PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. március 29.
(nagypéntek)

Cseri Kálmán


AZ ATYÁTÓL VETT POHÁR


Alapige:Jn 18,1-19

Miután ezeket elmondta Jézus, kiment tanítványaival a Kedron-patakon túlra. Volt itt egy kert, ide ment be tanítványaival együtt. Júdás, aki elárulta őt, szintén ismerte ezt a helyet, mert gyakran gyűltek ott össze Jézus és a tanítványai. Júdás tehát maga mellé vette a katonai csapatot, a főpapoktól és a farizeusoktól küldött templomi szolgákat, és odament fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel. Mivel pedig tudta Jézus mindazt, ami reá vár, előlépett, és így szólt hozzájuk: "Kit kerestek?" Azok pedig így feleltek: "A názáreti Jézust." "Én vagyok" - mondta Jézus. Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt.

Amikor azt mondta nekik: "Én vagyok" - visszatántorodtak, és a földre estek. Ekkor újra megkérdezte tőlük: "Kit kerestek?" Ők ismét ezt felelték: "A názáreti Jézust." Jézus így szólt: "Megmondtam nektek, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni!" Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: "Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit." Simon Péternél volt egy kard, azt kihúzta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét: a szolga neve pedig Málkus volt. Erre Jézus így szólt Péterhez: "Tedd hüvelyébe a kardodat! Vajon nem kell kiinnom azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem?"

A katonai csapat, az ezredes és a zsidók templomszolgái ekkor elfogták Jézust és megkötözték. Először Annáshoz vitték, ez ugyanis apósa volt Kajafásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kajafás volt az, aki azt tanácsolta a zsidóknak, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. A főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust.


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, csakugyan ezt kérjük most tőled alázatos szívvel: a te kegyelmed sugározzék felénk. Minden tekintetben rászorulunk a te kegyelmedre. Csak a te kegyelmed csodája lehet az, ha megszólal itt olyan ige, ami a te szádból származik, és így formálni tudod vele az életünket. A te kegyelmed csodája lesz az, ha mi a te szavadat személyesen magunkra vesszük és elkezdjük cselekedni. Csak te tudsz igazi hitet támasztani a szívünkben, s a kételyeink és bizonytalanságunk helyére igaz alapokon nyugvó meggyőződést adsz. Könyörülj rajtunk és ajándékozz meg mindezzel bennünket.

Szeretnénk most úgy megállni kereszted alatt, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy jobban megértsük annak értelmét. Szeretnénk világosabban látni a te számunkra elképzelhetetlen kínszenvedésed okát és célját. Hisszük, hogy a te keresztedről való beszédre ma is érvényes, hogy az Istennek ereje és Istennek hatalma. Tudjuk, Urunk azt is, hogy ma is sokaknak botránkozás, másoknak bolondság, de azoknak, akik hisznek, a megtartás forrása. Hadd tartozzunk mi mindnyájan ezek közé! Legyen ez is a te kegyelmed csodája.

Kérünk, vedd el most a fáradtságunkat. Csendesítsd le bennünk kegyelmesen mindazt, ami zakatol az egész nap hordalékaként. Ajándékozz meg külső és belső csenddel, és te magad szólíts meg minket.

Ámen.


Igehirdetés

Ha figyelmesen elolvassuk az evangéliumokból a nagypénteki események leírását, csodálkozva láthatjuk, milyen mozgalmas nap volt az. Néhány óra alatt annyi minden történt, hogy az ember alig győzi számba venni és követni. A társadalomnak minden rétege megmozdult, és ennek a nagy eseménynek minden szereplője hihetetlenül aktív volt.

Tekintsük át most először csak úgy nagy vonalakban a nagypénteki eseményeket, és azután szeretnék majd egy meglepő részletre rámutatni és annak az üzenetét boldog örömmel hirdetni ezen a nagy ünnepen.

Júdás előre megegyezett már a főpapokkal Jézus letartóztatásának a körülményeiről. Pontosan rögzítették annak az idejét, helyét, módját. Megegyeztek a jelben, nehogy valaki mást kötözzenek meg Jézus helyett, és természetesen abban is: mennyi pénzt kap érte.

Elképesztően nagy sereggel érkezett meg Júdás. Az ember nem is érti, milyen ellenállásra gondolhattak ezek. Ott volt egy római csapat. Az a szó, ami itt szerepel, azt a hatszáz embert jelzi, akik beletartoztak egy ilyen egységbe. Ha mégis kisebb egység lehetett, akkor is kétszázan voltak. Minek az? De még a templomőrség egységét is kivezényeltette Júdás és mentek vele a nép vezetői is. Fáklyákat, lámpásokat azért vittek magukkal, hogy ha Jézus, esetleg elrejtőzne, akkor azt a bokros terepet átkutathassák, és úgy fogják el Őt.

Péter megpróbálta feltartóztatni ezt a nagy sokaságot. Ezt sem érti az ember, vajon mire gondolhatott? Egyedül, egy szál karddal csak úgy közibük csapott, és így történt ez a baleset, hogy levágta az egyik szolgának a fülét, amit Jézus ott meggyógyított.

Jézus isteni méltósággal lép az odaérkező sereg elé. Nem kell Őt keresni, nem kell valahonnan előrángatni. Sőt megfordul a dolog, és amikor elhangzik az Ószövetségből is ismert két erőteljes szó: Én vagyok, - ezek a felfegyverzett vitézek hátrahőkölnek, és a földre esnek. Aztán magukhoz térnek, megkötözik Jézust annak jeléül, hogy mostantól kezdve játékszer az ő kezükben és a hatalom náluk van. Jézus pedig engedi, hogy játékszernek tekintsék.

Először Annáshoz, a nyugdíjas főpaphoz viszik, nem tudjuk miért. Onnan hamarosan átkísérik a vejéhez, Kajafáshoz, az éppen hivatalban levő főpaphoz, aki hírhedt vezető volt, és aki még akkor éjszaka összehívja a Nagytanácsot, ami azonnal, mint statáriális bíróság kezd el működni. Ez sem lehetett ám könnyű. Hetven idős embert teljesen sötétben - utcai világítás nincs, bár azt mondják, akkor is telihold volt, mint most - összehívni. Lehet, hogy valakit álmából kellett felébreszteni. Viszont rögtönítélő bíróságként ők reggelik le akarják hajtani Jézusnak a vallási perét. Fizetett hamis tanúk álltak készenlétben. A probléma csak az volt, hogy egymásnak ellentmondó rágalmakkal vádolták Jézust. Aztán Kajafás elhallgattatta őket, és másként oldotta meg a dolgot.

Közben kint is zajlik az élet. Volt egy tanítvány, aki bejáratos volt Kajafáshoz. Ő elintézte, hogy Pétert is engedjék be az udvarra, mert Pétert érdekelte, mi történik Jézussal. Az ajtót őrző azonban felismeri Péterben azt, aki az ő rokonának a fülét levágta a Gecsemáné kertben. Még csak ez hiányzott! Péter ijedtében ezt letagadja, aztán még kétszer letagadja, hogy valaha is ismerte Jézust, s a végén már esküvel erősíti meg ezt.

A Nagytanács előre elkészítette Jézus halálos ítéletét. A vád az volt ellene, hogy Isten Fiának mondotta magát. Ennek a tárgyalásnak hajnal felé lett végre. A halálra ítélt vádlottal azt csinálhattak a katonák, amit akartak, így kerül sor arra a nagyon szomorú és a mi sötét szívünkben levő indulatokat jól mutató szórakozásra, amit reggelig Jézussal ezek a katonák műveltek.

Amint lehetett, átkísérték Őt Pilátushoz két ok miatt is: egyrészt, mert a zsidóknak a római megszállás idején nem volt pallosjoguk, tehát nem hajthattak végre halálos ítéletet, másrészt azért, mert a nép Jézus iránti rokonszenve miatt szerették volna a Jézus haláláért való felelősséget a rómaiakra, Pilátusra hárítani. Ezt Pilátus is tudta, és egyebek közt ezért is, meg azért is, mert meg van győződve Jézus ártatlanságáról, több kísérletet tesz az Ő felmentésére. Mindegyiket eredménytelenül. Szánalmas az a vergődés, ahogy az a nagyhatalmú ember kínlódik, küszködik ott önmagával meg a népnek a vezetőivel. Még a felesége is próbál besegíteni. Üzent neki, hogy ne avatkozzon Jézusnak a dolgába.

Fellélegzik Pilátus, amikor kiderül, hogy Jézus galileai származású, és illetékességből átküldi Heródeshez, akivel kölcsönösen utálták egymást, de ezen a napon kezet fogtak Jézus feje felett, még ki is békültek látszólag - azt olvassuk az evangéliumból. Heródes produkáltatni akarja Jézust. Mutass csodát! Jézus azonban egész idő alatt egy szóra sem méltatja ezt az embert. Utána visszaviszik Pilátushoz.

A nép vezetői egyre türelmetlenebbek, mert mindenképpen szeretnék, hogy még aznap írja alá Pilátus a halálos ítéletet, és hajtsák is végre azt, hiszen péntek volt, és este hatig minden ilyesmivel végezi kellett. Pilátus húzza az időt, és akkor a nép vezetői előveszik a végső érvnek tartogatott fegyverüket: ha Jézust szabadon engeded, nem vagy a császár barátja. Ez olyan kifejezés volt, hogy ha ezt sikerül bebizonyítani egy prokurátorról, akkor fej- és jószágvesztésre ítélik, vagy legjobb esetben is száműzetésre. Pilátus megtörik, látványosan mossa a kezeit, de aláírja Jézus halálos ítéletét, és még aznap kikísérik Őt a Golgotára és kivégzik.

A legújabb kutatások derítették azt ki, hogy Kajafás és Pilátus több esetben összejátszottak. Hivatalukból kifolyólag elvileg egymással szembenálló érdekeket kellett volna képviselniük, de a színfalak mögött gyakran együttműködtek. Ugyanúgy, mint ahogy ma is történik ez sok esetben.

Közben Júdás öngyilkos lett. Péter csak sírni tudott azon a gyalázatos tagadáson, amit kimondott többször egymás után. A szent város pedig készült a másnap kezdődő nagy ünnepre.

Ez csak egy része annak, ami le van írva a Szentírásban. Ez is érzékelteti, hogy Jeruzsálem olyan volt aznap, mint a hangyaboly. Ott mindenki tett valamit. Kapkodás, kiabálás, üzletelés, egyezkedés, ügyeskedés, erőszakoskodás jellemezte az embereket, és ez a nagy zűrzavar szinte minden lehetséges bűnt a felszínre hozott, ami ott lapul a szívünkben. Érdemes lenne ujjhegyre szedni, hogy a hazugság legkülönbözőbb változatai, a képmutatás, a zsarolás, a megvesztegetés és kegyetlen emberkínzás hogy halmozódik itt, és hogyan kerül felszínre ezen a napon. Végül a teljesen ártatlan Jézus szörnyű körülmények közt történt kivégzése.

Ebben az általános zűrzavarban egyetlen valaki van, aki rendíthetetlen nyugalommal áll a helyén, aki mintegy felülről nézi az egészet, és határozott lépésekkel, feltartóztathatatlanul halad a célja felé, és ez maga Jézus Krisztus. Egyedül Ő tudta azt, hogy ez nem valamiféle véletlen vagy alkalmi összeesküvés ellene. Itt nemcsak az emberi gonoszság, irigység és féltékenység lázad most ellene, hanem az Ő megaláztatása, szörnyű kínjai és ártatlanul elszenvedett kereszthalála örök isteni terv megvalósulását jelenti. Az Atya akarja mindazt, ami ezen a napon történt. Ő meggondoltan, visszavonhatatlanul igent mondott az Atya akaratára. Engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig.

Ezért mondja itt a kardjával vagdalkozó Péternek: "Tedd hüvelyébe a kardodat! Vajon nem kell kiinnom azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem?" A pohár mindig a szenvedéseket jelenti. Az az ítéletnek, a haragnak a pohara. Vajon nem kell kiinnom, hiszen az Atya adta nekem. Nem kell itt, Péter, semmit sem feltartóztatni. Úgysem tudod egyedül, több száz felfegyverzett katonával szemben. De nem is szabad semmit tenni ez ellen.

A Jézus ellen indított akciónak mennyei háttere van. Erre hívja itt fel a tanítvány figyelmét. A szenvedések pohara az Atyától jött, és Jézus az Atya kezéből fogadja el ezeknek az iszonyatos szenvedéseknek a poharát. Tudja, hogy mindez a mi bűneinknek a következménye, de Ő ezt a következményt vállalta, azért, hogy ne minket semmisítsen meg. Túllát az ítélet eszközein, végrehajtóin. Ő tudja, hogy ez az Atya ítélete az egész emberiség bűnei miatt, és Ő ezt az ítéletet vállalta. Ezt semmivel nem szabad enyhíteni, még egy szemernyi bódító itallal sem, amit bele akartak keverni abba az ecetes lébe, amivel megkínálták. Amikor ezt megtudja, inkább nem kér belőle. Ő ezt az utat teljesen józanul akarja végigjárni, és az ítélet poharát az utolsó cseppig kiinni.

Ezzel a méltósággal viseli Jézus mindazt, amit ezen a napon el kell hordoznia. Ezzel a méltósággal lépett oda a felfegyverzett hordák elé, amint láttuk, úgyhogy azok hátrahőköltek és földre estek. Ezzel a méltósággal kérdezi meg azt a szolgát, aki Kajafás előtt pofon vágja Őt, hogy ezt vajon jogosan cselekedted-e, és idézi a paragrafust, aminek alapján szabad vagy nem szabad egy vádlottat vallatás közben pofon verni. Ezzel a méltósággal hallgat az Őt faggató Heródes előtt. Így kérdezi vissza a nagyurat, amikor Pilátus kezdi Őt vallatni és kérdezgetni. A megkötözött Jézus egész nagypénteken a legszabadabb a kínzói között. Ő ura minden helyzetnek. Ő irányítja a beszélgetéseket. Csak Ő látja, hogy mindannak, ami történik, mi a valódi oka és mi az igazi célja. Van több olyan jelenet - tessenek majd elolvasni az egész szenvedéstörténetet -, amikor a vádlott Jézus az egész nyomorult társaság bírájává magasodik. Így leköpdösve, véresen, meggyalázva és megkötözve is újra és újra átüt az Ő lényén isteni méltósága, teljhatalma és dicsősége.

Az egész szenvedéstörténet és azon keresztül Isten érzékeltetni akarja velünk, hogy itt nem Kajafás és Pilátus küzd Jézus ellen, hanem itt Isten küzd az emberért. Itt nem Jézus irigyei pereskednek vele, hanem itt egy kozmikus per folyik a mindenható Isten és a mi ősi ellenségük, a Sátán között. Ennek a pernek a tétje pedig az ember. Mi. Az ember kiszabadulása az Ördög rabságából, a kárhozatból, az ember üdvössége a tétje ennek a nagy pernek.

Egyedül Jézus tudja, és Ő komolyan veszi, hogy az az ár, az a váltságdíj, aminek a fejében az Istentől elszakadt és a bűn rabságába került nyomorult ember kiszabadulhat, az Ő bűn nélküli, tiszta élete. És Ő ezt az árat kész megfizetni. Ennek a napja volt nagypéntek. Jézus tudta, hogy ha Ő magára veszi a mi rettenetes bűnterhünket és annak az igazságos ítéletét, akkor és csak akkor nyílik meg előttünk újra az Atyához vezető út. Akkor pattan fel a börtönünk ajtaja, akkor találhatunk vissza Istentől elszakadt, neki hátat fordított, ellene tehetetlenül lázadó emberek az atyai házba, és lehetünk újra Isten gyermekeivé. Jézus tudta, hogy csak az Ő halála szerezhet nekünk, érdemteleneknek, életet. És Ő kész volt mindazt elszenvedni, amibe ez került. Amikor utolsó szavaként a kereszten kimondta: elvégeztetett, akkor érvénytelenné vált az ellenünk szóló adóslevél, és le kellett tennie Őelőtte a fegyvert a mi ősi ellenségünknek.

Ezen ujjong Pál apostol az egész Kolossébeliekhez írt levélben. Csak két verset hadd olvassak belőle: "Ő halálával eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára. Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette őket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk." (Kol 2,14-15)

A megelőző fejezetben pedig így ujjong: "Áldott az Isten, aki kiszabadított minket a sötétség hatalmából, és átvitt minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata az Ő vére által." (Kol 2,13,14)

Valóban úgy van, ahogy Péter később írta: Nem aranyon vagy ezüstön váltattatok ki a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusban." (1Pét 1,18-19)"

Ne tévesszen tehát meg minket a nagypénteki események mozgalmassága. Itt mindenki kiabál, szervez, tervez, ügyködik, ügyeskedik, és nagyon fontosnak tünteti fel magát. De ha értjük, miről van szó, akkor látnunk kell, hogy ennek a drámának egyetlen szereplője van: Jézus. Az összes többi statiszta. Egyetlen rendezője van: a mindenható Isten, aki úgy szerette ezt a világot, benne minket is, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Aki hisz Őbenne... Mi történik azzal, aki hisz Őbenne? A nagypénteki események fényében néhány örömhírt szeretnék elsorolni.

Aki hisz Jézusban, vagyis mindezt, ami itt elhangzott, komolyan veszi és önmagára is személyesen érvényesnek tekinti - mert ezt jelenti hinni Őbenne, nem az, hogy elhiszem, hogy van -, azzal mindenekelőtt az történik, hogy bizonyos lesz abban, hogy az ítélet poharából egy cseppet sem kell kiinnia. Miért? Mert azt Jézus az utolsó cseppig kiitta. Ő az Atyától fogadta el, végigjárta a szenvedések útját, és azt az ítéletet, amit mi Isten elleni lázadásunkkal, Istennel szembeni sok hitetlenségünkkel, egymással szembeni sok szeretetlenségünkkel kihívtunk magunk ellen, Isten teljesen elengedte, vagyis végrehajtotta az Ő egyszülött Fián, Jézuson, és Ő végrehajtott ítéletet nem hajt végre még egyszer. Mi érdemeltük volna meg, de Jézus ezt átvállalta. Aki hisz Őbenne, az bizonyos lehet abban, hogy minden bűnére tökéletes bocsánatot kapott már akkor, amikor Jézus meghalt helyette a kereszten. Ezt jelenti hinni Jézusban. Aki ezt hiszi, annak ez kimondhatatlan felszabadulást jelent.

Ha csak az elmúlt napok gyónó beszélgetéseiből idézhetnék részeket, (de ezt nem akarom tenni soha), akkor ragyogó példákat láthatnának a testvérek, micsoda felszabaduláshoz vezet az, amikor valaki ezt megérti és magára nézve hittel elfogadja. Amikor valaki felismeri: közvetlen összefüggés van Jézus Krisztus nagypénteki kínhalála és a mi mai elrontott életünk között. Hogy neki valóban miattunk kellett meghalnia. Hogy az nem valami költői túlzás, amit itt énekeltünk: mind, ami kín s ütés ért, magam hoztam reád. Jézus nem a saját bűneinek a büntetését szenvedte el, mert neki nem voltak bűnei. Jézus a ti meg az én bűneim büntetését szenvedte el. De ezt elszenvedte. Aki ezt hiszi, annak maga a mindenható Isten mondja: eredj el békességgel, megbocsáttattak a te vétkeid.

Akit szorongattak már a bűnei, vagy legalább a bűntudatig vagy az önvádig eljutott, (mert az csak az "előszobája" még a szabadulásnak), az tudja, hogy milyen nagy vágy ébred sokszor az ember szívében ez után a teljes és bizonyos bocsánat után.

Aki tehát hisz Jézusban, az akár innen úgy mehet haza ma este, hogy bizonyos abban, megbocsáttattak a bűnei. Vagyis akármit követett el Isten és emberek ellen, annak örökkévaló következménye más nincs. Az őt nem zárja ki a mennyek országából. Lehet, hogy itt le kell aratni a vetésünknek egynémely termését, de a kárhozattól megmentett minket a mi Urunk, aki helyettünk halt meg a kereszten.

Ez az első nagy ajándéka annak, ha valaki hisz Őbenne.

A másik az, hogy az ítélet kelyhéből ugyan egy cseppet sem kell már kiinnia a hívőnek, de ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek szenvedéseink ezen a földön. Amíg ebben a testben élünk és a bűn világában kell eltöltenünk ezt a néhány évtizedet, addig feltétlenül lesz részünk szenvedésekben. De aki hisz Jézusban, az úgy fogadja el tőle a szenvedések poharát, mint ahogy Ő elfogadta az Atyától az ítéletnek a poharát. Vagyis az a szenvedései mögött is az őt kimondhatatlanul szerető Atyát látja. Ha nem értjük is sokszor, hogy ez most miért van, meg már a legelején szeretnénk, hogy vége legyen, meg tiltakozunk is sokszor ellene, akkor is egészen más súlya van minden próbatételnek, ha tudom azt, hogy ezt az Atya adta nekem. Mert akkor Ő már a végét is időzítette. Akkor ennek a szenvedésnek célja van, és mihelyt azt eléri, Ő leveszi rólam. Ez csak az Ő nevelésének az eszköze. Én nem azokra haragszom, akiken keresztül nevelni akar, az életünk nehéz embereire, hanem Őt szeretem, aki szelíd és keményebb eszközökkel egyaránt formálni akar.

Ahogy Jézus itt elmondta: Vajon nem kell kiinnom azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem? úgy tudja a benne hívő elmondani: próbatételei, megaláztatásai, csalódásai közben, betegségben, nélkülözésben is, hogy az Atya kezéből ezt kész vagyok elfogadni. Ahogy Jób is mondta: az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!

A harmadik nagy áldása annak, hogy ha valaki Jézusban hisz a szó előbb említett értelmében az, hogy Ő a benne hívőket is felülemeli azokon az eseményeken, amik zajlanak körülöttünk. Azokon az akciókon, amiket indítanak esetleg ellenünk. Meg azokon a Kajafásokon, Pilátusokon, Júdásokon, ki tudja ki mindenkin, akik alkalmanként szembefordulnak velünk. Megtanít arra, hogy felülről nézzük az életünk eseményeit. Nem fölényesen, hanem emelkedetten. Magasabbról messzebbre lát az ember. Magasabbról rálátása van saját magára is, a saját jellemző hibáinkat is így vehetjük csak észre. Meg azt is, hogy ami nekem most nehéz, abból milyen jót fog majd kihozni Ő.

Ha belesüppedek a nyomorúságaimba, és engedem, hogy az ördög belerángasson az indulataimba, akkor csak azt látom, mi rossz most nekem, vagy még inkább azt, hogy kik miatt rossz ez nekem. Ha pedig Ő felemel, akkor azt látom, hogy annak, ami most rossz nekem, mi az Istentől elkészített célja. Így mindjárt értelmet nyer a próbatétel, és nemcsak mi tudjuk másként elszenvedni azt, hanem másokat is meggyőződéssel tudunk vigasztalni.

Nagy volt tehát a zűrzavar nagypénteken, de Jézus magasan felette állt az eseményeknek, s miközben engedte, hogy megkötözzék, összerugdossák, meggyalázzák minden módon és a végén két rablógyilkos között az átokfára függesszék, ahol szörnyű kínok között meghalt, aközben mégis uralta az egész helyzetet. És uralja ma is. Aki pedig benne hisz, az Isten igéjéből még azt is megtanulja, hogy mindez már a világ teremtése előtt elvégeztetett. A Jelenések könyvében olvassuk: a Bárány megöletett a világ megalapítása előtt. Szintén ott olvasunk egy csodálatos dicsérő éneket, amelyik a dicsőséges Urat, mint megöletett Bárányt magasztalja, aki egyedül képes a világtörténelmet céljához vezetni, és azt a bizonyos tekercset, amit rajta kívül senki más nem tud felbontani, Ő egy könnyed mozdulattal elveszi az Atya kezéből és felbontja. Mert Ő uraknak Ura és királyoknak Királya. (Jel 13,8, 5,6-7)

Aki Őt ismeri, és aki hisz benne, azt ez a hit megszabadítja sok-sok felesleges félelemtől, aggodalmaskodástól, szorongástól, görcsös akarástól, sokféle felesleges stressztől, és ad a szívébe minden helyzetben békességet, reménységet, bizonyosságot. Mert megismerte azt, akiről Pál apostol ezt vallotta: Szeretett engem, és önmagát adta érettem.


Imádkozzunk!

Köszönjük, megváltó Krisztusunk, hogy te vagy az, aki szerettél minket minden érdemünk nélkül, sokféle gonoszságunk ellenére. Magadra vállaltad bűneinket és azoknak igazságos ítéletét. Kifizetted az egyetlen váltságdíjat, aminek a fejében mi szabadokká lehettünk.

Könyörülj rajtunk, Uruk, hogy merjük ezt hinni, és nyitott börtönajtó mögött ne senyvedjük tovább az istentelenség, hitetlenség, kételkedés és sokféle félelem börtönében. Segíts minket, hogy éljünk azzal a szabadsággal, amit te tettél lehetővé számunkra kereszthaláloddal és feltámadásoddal.

Taníts meg bízni benned. Segíts, hogy annak higgyünk, aki vagy, akinek kijelented magadat. Hadd tapasztaljuk életünkben, hogy csakugyan olyan hatalmas és olyan irgalmas vagy, ahogy az Írás mondja.

Így hozzuk eléd most mindnyájan bűneinket, erőtlenségünket, szorongatott helyzetünket, tanácstalanságunkat. Könyörülj rajtunk és tégy minket Isten gyermekeivé abban a szabadságban és békességben, amit kereszthaláloddal szereztél vissza nekünk.

Ámen.