PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. április 7.
(vasárnap)

Varga Róbert


ANNA HÁLAÉNEKE


Alapige: 1Sám 2,1-10

"Örvendez szívem az Úrban, visszaadta erőmet az Úr. Felnyílt a szám ellenségeim ellen, mert örülhetek szabadításodnak. Nincs olyan szent, mint az Úr, rajtad kívül senki sincsen, nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk. Ne beszéljetek oly sokat büszkén, gőgösen, ne hagyja el szátokat kérkedő szó. Hiszen mindentudó Isten az Úr, és a tetteket ő méri le. A hősök íja összetörik, de az elesettek erőt kapnak. A jóllakottak elszegődnek kenyérét, de akik éheztek, folyton ünnepelnek. Hetet szül, aki meddő volt, és gyászol, akinek sok fia volt. Az Úr megöl, és megelevenít, sírba visz, és felhoz onnét. Az Úr tesz szegénnyé és gazdaggá, megaláz, és felmagasztal. Fölemeli a porból a szűkölködőt, és kiemeli a szemétből a szegényt, leülteti az előkelőkkel együtt, és főhelyet juttat neki. Mert az Úréi a föld oszlopai, rájuk helyezte a földkerekséget. Híveinek lábát megőrzi, de a bűnösök a sötétben vesznek el. Senkit sem tesz hőssé a maga ereje. Összetörnek, akik az Úrral szállnak perbe, mennydörög ellenük az égben. Megítéli az Úr az egész földet, de királyát megerősíti, felkentjének hatalmat ad."


Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük neked azt, hogy újra színed elé engedsz minket. Köszönjük, hogy nem fogyott el kegyelmed, türelmed és szereteted, s ezen a mai reggelen sem a mi vétkeink és bűneink szerint bánsz velünk. Köszönjük, hogy mára is elkészítetted igédet, amely élő és ható, s egészen a szívünk mélyéig eljuthat.

Urunk, hálát adunk azokkal a testvéreinkkel együtt, akik ötven évvel ezelőtt innen indultak el közös útjukra. Köszönjük, hogy egymásnak ajándékoztad őket. Köszönjük, hogy fél évszázadon át gondviselő szereteteddel megőrizted életüket. Köszönjük, hogy gyermekeikkel és unokáikkal együtt adhatunk most hálát neked. Kérünk, Urunk, hogy áldásoddal vedd körül őket további útjukon is!

Kérünk arra is, Urunk, hogy add a te áldásodat, a tőled való békességet, a tőled származó bölcsességet ezen a mai napon is! Köszönjük, Urunk, hogy te szüntelenül tanítani, bátorítani és vigasztalni akarsz minket, és reménységet árasztani a mi szívünkbe. Köszönjük, hogy a beléd vetett reménység nem szégyenít meg minket.

Urunk, te vagy a mi segítségünk, te vagy a mi reménységünk. Köszönjük, Urunk, hogy a reménységünk erős horgonyát beléd vethetjük, s te megtartasz minket minden körülmények között. Így fohászkodunk most hozzád, add a te igédet, ítéljen meg szavad, válassza külön bennünk - kérünk - a jót és a rosszat, az ellenedre valót és a szerinted valót!

Köszönjük, Urunk, hogy ezen az egész világon, a világmindenségben egyedül erre te vagy képes, hogy megtedd.

Ámen.


Igehirdetés

Anna egy Elkána nevű férfi felesége volt. Ha egy kicsit az előzményekbe beletekintünk, miután ezt a hálaéneket elmondja, helyesebben imádkozza Anna, akkor azt látjuk, hogy Anna mellett Elkánának volt még egy Peninna nevű felesége is. Sok különbség volt a két asszony között, de a legnagyobb az, hogy Peninnának születtek gyermekei, Anna pedig meddő volt. Így olvassuk, hogy Isten bezárta az ő méhét.

Annát jobban szerette a férje, de bizonyos értelemben Peninnával kivételezett a gyerekek miatt. Annát a vetélytársa sokat bosszantotta, s így olvassuk róla, hogy sokszor volt szomorú, sokat és sokszor sírt. Peninna büszke és gőgös volt. Anna sokkal alázatosabb ember volt, de sokkal érzékenyebb is amiatt, hogy nem született gyermeke.

Izráelben nagy szégyen volt a gyermektelenség. Ma sokakat azért bántanak, mert három, négy vagy annál több gyermekük van. Izráelben ott, akkor úgy gondolkodtak, hogy valami bűn lehet a mögött, ha valaki meddő volt. Azért is jelentett egy asszony számára nagy nyomorúságot ha gyermektelen volt, mert minden asszony, sőt minden család abban reménykedett, hogyha gyermekük születik, sőt hogyha fiúgyermekük születik, akkor lehet, hogy az ő családjuk, az ő nemzetségük adja majd Izráelnek az eljövendő Messiást.

Anna Peninna gyermekeire volt féltékeny, Peninna meg arra, hogy Elkána, a férj jobban szerette Annát. Melyik jobb? A féltékenység vagy a gyűlölet? Egyformán bűn mind a kettő. Ott, akkor is, manapság és most is sok családot a féltékenység, a személyválogató szeretet, vagy éppen a gyűlölet tesz tönkre.

Hányszor lát vetélytársat egyik szülő a másikban, mert a gyerek talán ideiglenesen egyik szülőhöz jobban vonzódik, tart, mint a másikhoz? Hányszor különböztetik meg bolond módon a szülők a gyerekeket, emelik fel az egyiket, és nyomják le a másikat, s nem is gondolnak arra, hogy milyen iszonyatos károkat okoznak ezzel a gyerekek lelkében.

Belegondoltam abba, hogy milyenek lehettek az ünnepek Elkána házában? A két vetélytárs asszony vitás kérdéseivel kapcsolatban? Egyáltalán hogy megronthatta a légkört az ő szeretetlenségük, a féltékenység és a gyűlölet?

Elkána férfi módra, a maga módján próbálja a feleségét, Annát vigasztalni, s azt mondja neki, hogy nem számítok én többet neked, mintha tíz fiad volna? De Anna nem csak férjet akart, hanem gyermeket is. Így ezek a szavak számára nem voltak igazán vigasztaló szavak.

Anna úgy gondolta, mint sokan mások azóta is, hogy a házasság értelme a gyermek. Természetesen értelmet és célt ad a gyermek egy házasságnak, de a házasság értelme és célja maga a házasság. A gyermek gyümölcs. Isten nyitja meg egy asszony méhét, vagy mint Annánál látjuk, tartja bezárva, de a házasságnak nem a gyermek az értelme. A házasság értelme maga a házasság Isten szerint. Annak a gyümölcse, ha születik egy vagy több gyermek.

Olyan csodálatos az - s ez is még az előzményekhez tartozik -, ahogyan ezt Anna megérti, ahogyan átfordul a lelkében az egész gyermek-kérdéssel, Isten-kérdéssel meg család-kérdéssel kapcsolatban a kérdés. Attól kezdve egészen másképpen lát és él át mindent.

Isten átformálja az életét, mert ezt megengedi Istennek, s ahogyan ez megtörtént, attól, kezdve minden másképpen zajlik. Többé már nem féltékeny Peninnára, többé már nem sír, mert egyszerűen Isten elé megy, és Isten előtt sírja el azt, ami a szívében van. Baját Istenhez vitte. Egyszerűen Anna megértette azt, hogy még az sem tud rajta segíteni, aki ezen a földön a legjobban szereti. Nem tudom, végiggondoltuk-e már azt, hogy vannak olyan helyzetek, amikor az embernek meg kell értenie, hogy egészen magára maradt, amikor nincs ott senki, vagy ott van valaki mellette, de az sem tud segíteni. Egy betegágy mellett, vagy egy asszony a szülőszobán. Lehet, hogy ott van mellette az, mert most már ott lehet, aki a legjobban szereti, akire életére nézve földi értelemben támaszkodhat. Mégis egyedül, ott van egyedül a szülőszoba gyötrelmei és öröme között. Emberileg nézve senkire nem számíthat. Vagy amikor valaki eljut az élet és halál mezsgyéjére, határára. Lehet, hogy ott ül valaki, aki fogja a kezét, imádkozik vele vagy érte, de az egész, ami történik, azzal egyedül kell megküzdenie. Mérhetetlenül magányossá válhat az ember az élet és halál határán.

Anna mindezt megértette. Elcsendesedett Isten előtt, és Isten elvégezte a szívében ezt a fordulást és fordulatot, hogy most már csak egyedül Isten előtt tárja fel a szívét, minden keservét. Megértette Anna, hogy Isten egyedül az, aki a lehetetlen specialistája, akinél a lehetetlen lehetségessé válhat, aki megnyithatja a bezárt anyai méhet is, aki megajándékozhatja őt - ha akarja - gyermekkel. Itt most már az Isten előtt sír. Most már az sem érdekli, hogy Éli pap, aki nézi és látja, hogy Annának mozog a szája, de nem hall semmilyen hangot, azt hiszi, hogy Anna részeg. Meg is mondja neki. Anna azt mondja, hogy nem, ezen a kora reggeli órán Isten elé vittem a szívem bánatát. Isten meghallgatott, megvigasztalt, és megértettem az Ő ígéretét, hogy majd megajándékoz gyermekkel.

Isten egyedül az, aki a legjobban megért minket, akiket - most itt vagyunk - személyválogatás nélkül szeret. Nem tesz különbséget, hogy már hiszünk benne, vagy még csak gondolkodunk róla, már követjük Jézust, vagy csak érdekel, hogy kicsoda Ő igazán. Fordulhatunk-e hozzá minden kérdéssel? Isten személyválogatás nélkül mindnyájunkat, kivétel nélkül szeret.

Mikor volt az utoljára, hogy ilyen őszintén, akár térdelve és sírva - ahogy Anna - feltártuk a szívünket, életünket Jézus Krisztus előtt? Mikor öntöttük így ki az érzelmi világunkat elé? Azt, ami nincs: munkahely, családi vagy egyéni kérdésekkel kapcsolatban? Jézus senkit nem küld el. Az ajtó előtt áll és zörget. A szívünk előtt. Hogyha valaki kész meghallani a hangját, igazat adni Istennek, vagy csak annyit kimondani: Isten, én még nem ismerlek igazán téged. Ismertesd meg magadat velem! Akkor megtörténik az a csoda, hogy elkezdi a szívünket átformálni, és ráhangolni önmagára. Isten előtt mi mindnyájan egyformán fontosak vagyunk: hívők és keresők egyaránt. Isten elé borulhatunk, és elmondhatunk neki őszintén mindent.

Anna szíve megedződött, és termi a hit gyümölcsét. Imádkozás után úgy jön ki a templomból, hogy ott van a szívében az a bizonyosság, hogy Isten meghallgatta őt. Erre az imádságra, amit ő elmond, mondja később Jézus az ilyen imádságra: ha valamit az én nevemben, az én akaratom szerint kértek, azt már megkaptátok. Ott a görögben befejezett múlt van. Megtörtént. Feladta Isten, de még nem kaptátok kézhez. Elküldte, csak még nem látjátok. Megadta, de még nem vettétek a kezetekbe, nem teljesedett be.

Tudunk és akarunk-e ilyen feltétel nélküli bizalommal az Istenhez fordulni akár itt, most? Uram, adjál bölcsességet, hadd tudjak dönteni jó és rossz között. Sötét és világos között. Igaz és hamis között. Adjál belátást mindenben úgy, ahogy azt te a tieidnek megígérted!

Anna hálaadó éneket énekel Istennek. Most azt vegyük sorra az előzmények után, hogy mit kapott Istentől Anna? Hogyan dicsőíti Őt, és mit értett meg az imádkozás során?

Először is azt, hogy Isten az, aki az emberek tetteit megméri. Anna korábbi cselekedeteit is Isten mérte meg, és tette oda Anna szívére mindazt, ami bűn, ami sötétség, ami hamisság, ami féltékenység, ami gyűlölet, ami igaztalan állítás, ami szeretetlenség. A mi cselekedeteinket is Isten méri meg. Isten az - mondja itt Anna -, aki az emberek tetteit megméri. Élhet valaki kettős életet. Úgy csinál, mintha hívő lenne, de belül a szívében az egész nem igaz. Hétről hétre ideül be a templomba, s közben a szíve tele van gyűlölettel, vagy istenkáromlással. Nem is érti az ember, hogy miért teszi. Kettős élet. Kifelé mutat valamit, és az rendkívül fárasztó lehet, bele is rokkanhat az ember lelkileg, de belül a szívében iszonyatos kuszaság és sötétség van. Isten méri az ember tettét és cselekedetét.

Sokszor még tréfálkozni szoktak emberek azzal, hogy Istennek nincsen mennyei számítógépe, ahol számon tartja az emberek gondolatait, szándékait, cselekedeteit. Neki nem is kell. Istennek nincs szüksége számítógépre ahhoz, hogy a többmilliárd ember tetteit, szándékait, cselekedeteit számon tartsa. Pont azért Isten, mert neki ez egyszerűen lehetséges. Nem tudjuk, hogy hogyan csinálja, ez az Ő dolga. Neki ez egyáltalán nem lehetetlen. Azért Isten, mert ez lehetséges. Nála a lehetetlen is lehetséges. Ilyen egyszerű a válasz. A dolgoknak ezen részletei semmilyen problémát nem okoznak neki.

A második: a 6. versben azt olvassuk: Isten az, aki felemel, vagy épp a mélységbe visz. Öl és megelevenít. Isten igéjéről mondja ezt a Szentírás: olyan, mint a kétélű, éles kard. Megöli az óemberi természetet, és megelevenít, újjá szül, és új természetet ad. Átjárja az ember szívét. Annáét is átjárta, meg később Máriáét, Jézus születésével kapcsolatban. Ott mondja Isten, hogy a te szívedet is majd átjárja az éles tőr, a kétélű kard, Isten igéje.

Anna egy ideig tartotta magát ahhoz, amit gondolt Peninnáról, Elkánáról meg Istenről, aki bezárta a méhét. Aztán engedte, hogy ez a kétélű, éles kard átjárja a szívét, és minden megváltozzon. S kapott új reménységet, békességet, tiszta gondolkodást, és másfajta látást. Ezért tudja odaszánni a még meg sem fogant gyermeket Istennek. Kimondja: Uram, ha adsz, ha megszületik, az a tied lesz. S az elválasztás után Sámuelt beviszi a templomba, és otthagyja a templom szolgálatára.

Nehéz szívvel tehette meg, hiszen édesanya volt, de megígérte Istennek, mert Isten megígérte, hogy kap gyermeket, ő pedig odaadta Istennek. A gyerekeink az Isten tulajdonában vannak, az övéi. Mi csak egy időre kapjuk őket ajándékba, sáfárságra. Aztán időnként Anna felment a jeruzsálemi templomba, vitte a kicsiny ruhákat, s aztán egyre nagyobbat, meg nagyobb sarut kellett vinni, ahogy nőtt Sámuel. Kapta Istentől, és visszaadta Istennek.

Ott hagyja tehát Istennél. Egyre mélyebbre viszi Isten Annát. Isten igéje megosztja a szív gondolatait, világosságra hozta Anna bűnét is, meg bűneit, s adott neki bocsánatot és világosságot. Engedjük-e, hogy ma reggel így belénk hasítson Isten szava, igéje? Megítéljen minket érzéseinkben, gondolkodásunkban, cselekedeteinkben, szándékainkban? Engedjük-e, hogy Isten átkódolja a gondolatainkat, hogy meggyőzzön bűn, ítélet és igazság tekintetében? Ha Isten formálja a szívünket, hogy tudjuk a rosszra azt mondani, hogy rossz, s a jóra azt, hogy jó, a saját életünkre nézve.

Tényleg fordulópont az, amikor Isten igéje megítél valakit, s az óember meghal, és megszületik az új ember Krisztus által. Még a hívő ember életében is szükség van arra, hogy ez a folyamatos szétválasztás megtörténjen. A vezetés ezt is jelenti a hívő életekben, hogy Isten szemével tanácsolja azokat, akik hisznek benne, s az Ő igéjével szétválasztja az életünkben - ha már hívők vagyunk - az Isten szerint valót attól, ami nem az.

A harmadik, amit Isten színe előtt Anna megértett - ki is mondja -, Isten az, aki meggazdagít, vagy épp szegénnyé tesz. Vagyis adhat Isten bármit, nem csak vagyonról van itt szó, vagy pénzről, és elvehet Isten bármit az Ő tetszése és akarata szerint. Istennek joga van ehhez. A teremtés és a megváltás jogán. Meggazdagíthat valakit, s újra mondom, ne csak a pénzre gondoljunk. Adhat talentumot, adhat bölcsességet, megnyithat egy anyaméhet, ahogy megtette Annánál, vagy éppen bezárhat. Adhat valamit, vagy visszavehet. Megbocsáthatja a bűnöket, adhat szabadulást, bocsánatot.

Megnyitotta Anna méhét, s megszületett Sámuel. És aztán bizonyos értelemben elveszi Annától, és ott nevelkedik a templomban Sámuel.

Isten az, aki meggazdagít, vagy éppen szegénnyé tesz. Hisszük mi ezt igazán, vagy úgy gondoljuk, hogy véletlenül történnek a dolgok velünk?

A negyedik, amit elmond Anna a hálaadó imájában: Isten követői lábát megoltalmazza, vigyáz rájuk. Ez azt jelenti, hogy a hívők mehetnek bárhová, Isten úgyis megőrzi őket, s vigyáz rájuk? A hívők dönthetnek bárhogyan, saját akaratuk, elképzelésük szerint? Isten úgyis megoltalmazza őket, s vigyáz rájuk? Nem ezt jelenti. Sőt azt jelenti, hogy egyáltalán nem dönthetünk kényünk, kedvünk szerint. Nem dönthetnek a hívők úgy, ahogy akarnak. Minden döntésnek megvan a maga következménye. Isten olyan bölcsen alkotta meg ezt a világot, hogy nem lehet csak úgy össze-vissza dönteni benne egy embernek, vagy emberi sorsok fölött. Minden döntésnek megvan a maga könnyebb, nehezebb, vagy súlyosabb következménye. Amit vetünk, azt aratni fogjuk. A magunk útján járva csak magunkra számíthatunk.

Ha valaki Isten nélkül él, az az Isten nélküli élet minden következményét aratni fogja. Isten mindig úgy bánik az Ő ember-gyermekeivel, ahogy az számunkra a legjobb. Tényleg úgy van, ahogy Isten igéje mondja: a hívő ember életében minden a hívő ember javát szolgálja.

József nyilván nem örült annak, hogy a testvérei eladták őt Egyiptomba. Aztán a fáraó helyettese lett, s a végén neki magának is ki kellett mondani, amikor leleplezi magát a testvérei előtt, akik eladták őt: ti gonoszt gondoltatok felőlem, eladtatok, de Isten jóra gondolta azt fordítani. Isten egyedül az, aki meg tudja fordítani a mi sorsunkat, aki sorsfordulót tud adni. Ő az egyedüli meghatározó, friss, igazi és hatékony erő a világmindenségben.

Az ötödik, amit Anna mond az imádságában, az az, hogy Isten az, aki felmagasztalja az embert. Ilyen furcsa kifejezést olvasunk itt, hogy kiemeli a szemétből, és leülteti az előkelők vacsorájához. Kiemeli a szemétből, s az előkelők asztalához ülteti.

Olyan egyértelműen láttam ezt egy fiatalember életében, akit a felesége a szemétre dobott. Szempillantás alatt otthagyta, elvitte a pénzt és a bútorokat a lakásból, s aztán ügyvédi segítséggel még a gyerekeket is magához vehette. S ez a férfi mondta ezt, hogy én nem kellek senkinek, kidobtak a szemétre. S úgy is érezte, hogy oda való. Semmi értelme az életének a továbbiakban. S aztán Isten elé vittük ezt a szörnyű helyzetet, s kezdett meggyökerezni a remény, a békesség a szívében. Aztán könnyezve, kifosztva, de könnyezve és kifosztva, és mégis reménykedve elmondta, hogy tulajdonképpen sok minden jogos volt abban, ami történt, noha az egész így mégsem volt igazságos és jogos. De olyan csodálatos volt látni, ahogy Isten felemelte ezt az embert. Letisztította az életét, megtisztította a szívét, letörölte a könnyeit, és kezdte felépíteni, helyreállítani. Egyszer csak megszólalt ez az örömóda a szívében: Uram, hálát adok a te szabadításodért, hogy kiemeltél a szemétből, megtisztítottál, és magad mellé vettél engem.

Felmagasztalni ezt is jelentette. Meg azt jelentette, hogy megszűnt Anna nyomorúsága. Többé nem gúnyolták, csúfolták, s kerülték el nagy ívben, hogy itt van ez a meddő asszony, ki tudja, mi van az életében, milyen bűn, milyen átok, hogy nem szül gyereket?

Adta és adja Isten az Ő áldását. S megajándékozta örömmel Annát is, meg ezt a férfit is békeséggel. Maga mellé emelte. Ezért lehet mindenki, aki hívő keresztyén, bizonyos abban, hogy amikor senkire nem számíthat, Istenre akkor is számíthat, mert az Ő hívei lábát megőrzi.

A hatodik, amiről beszél Anna az imádságában: összetörettetnek azok, akik Istennel akarnak perelni. Lehet ezt látni az emberiség történetében. Lehet ezt látni egyes országok történelmében, akik gúnyolták és csúfolták az Istent, akik üldözték és ölték az Isten követőit. Micsoda átkok zuhantak rájuk? Azt mondja Isten igéje: aki titeket bánt, az az én szemem fényét bántja. Isten engedi, hogy összetörjön azok élete, akik gúnyolódnak az Isten dolgain. Azok meglátják az összeomlást és a bukást. Isten nem engedi magát megcsúfolni sosem. Összetörettetnek azok, akik Istennel akarnak perelni.

Ebbe beletartozik ám az is, amikor mi a családban viszályt vetünk, s akkor viszályt fogunk aratni. Amikor gyűlöletet vetünk, és gyűlölködést fogunk aratni. Amikor meg nem értést vetünk, és minket sem fognak megérteni, mert nem akarnak. Mert amit vetünk, azt aratunk. Ha Istennel perlünk, akkor ennek a következményét fogjuk aratni.

Amikor így Anna sírva feltárta Isten előtt a szíve állapotát, akkor csodálatosan átélte a megvigasztalódást és a nyugalmat. Így olvassuk, hogy kijön a templomból, és többé már nem volt szomorú. Olyan jó lenne így hazamenni innen! Örvendezünk tovább, ha örömmel jöttünk, kimegyünk innen a templomból, és már nem vagyunk szomorúak, ha azok vagyunk. Kapunk és kaptunk bölcsességet, ha nem volt. Kiment a templomból, s többé már nem volt szomorú.

Annából, ebből a félénk és féltékeny, érzékeny és sértődékeny asszonyból imádkozó asszony lett Isten keze munkája nyomán. Ez lehet mindnyájunk legkomolyabb szolgálata. Ott marad mindaz, ami régi, az Istennél. Az lesz jellemző ránk, hogy egyre többször és egyre inkább összekulcsoljuk a kezünket, s kitárjuk a szívünket Isten előtt. Könyörgünk másokért és magunkért, s ilyen szüntelenül másokért közbenjáró emberek leszünk.

Van ilyen közösségünk Jézussal, ami ilyen légkört teremt otthon is, amelyben meggyógyulnak sebek, abbamarad a gyűlölködés, letesszük az indulatot, s a másik is? Betemetjük a demarkációs árkokat és vonalakat. Kibékülnek a szülők és a gyerekek, meg a szülők. Elsimulnak az ellentétek, és lesz nagy békesség Jézus által.

Annából, a síró, kimerült, beteglelkű asszonyból egyszerű, kedves, másokat is Istenhez vezető, imádkozó asszony lett. Hol? Ugyanott. Marad Elkána a férje, s maradt ott Peninna, a másik feleség, aki nem szűnt meg viszálykodni továbbra sem, de egy valamit megértett Anna, s ez volt a legfontosabb a számára, hogy Isten mellé állt. Addig is ott volt Isten, hiszen azt olvassuk, hogy Isten zárta be a méhét. De most megértette és elhitte Anna, hogy Isten nagyon szereti őt, Isten felemelte őt, Isten meghallgatta, amit kért.

Az imádkozó Annát Isten a tenyerére vette, megtisztította a szívét, s letörölte a könnyeit. Anna azt jelenti magyarul: kegyelem. Anna kegyelmet kapott. Jézus nem kapott kegyelmet. Isten azért adta oda Jézust, hogy mi kegyelmet kaphassunk. Azért nem kegyelmezett Jézusnak, hogy nekünk kegyelmezni tudjon, hogy mi is ilyen imádkozó, másokért s magunkért könyörgő emberek legyünk.

Így énekelt Anna: "Felnyílt a szám ellenségeim ellen, mert örülhetek szabadításodnak, örvendezz szívem az Úrban, mert visszaadta erőmet az Úr." Jézus élete volt annak az ára, hogy mi szabadok legyünk, s kegyelmet kapjunk. Úgy megyünk-e el innen, hogy így átformálhatott minket Isten, ahogyan átformálta Annát?


Imádkozzunk!

Úr Jézus, köszönjük neked, hogy nemcsak a szemünket emelhetjük fel hozzád, hanem a lelkünket, a szívünket mindazzal együtt, ami a szívünkben van. Legyen az keserűség, bánat, gyász, szomorúság, kilátástalanság, tanácstalanság vagy éppen örvendezés, hálaadás, öröm.

Úr Jézus, olyan hálásak vagyunk neked, hogy eljöttél erre a világra, hogy vállaltad azt is, hogy ott az ítéletben nem kaptál kegyelmet, hanem irgalmatlanul és kegyetlenül keresztfára feszítettek, kioltották a te drága, szent és tiszta életedet. Kiontották véredet, hogy mi szabadok lehessünk, s a bűneinkre bocsánatot kaphassunk.

Kérünk, formáld át a szívünket! Vedd talán életünkben először kezedbe vagy újra hadd adjuk oda! Bánjál velünk akaratod és belátásod szerint! Mindent úgy teszünk most a te irgalmas és hatalmas kezedbe, ahogy Anna odatette az életét, a kérdését.

Köszönjük, Urunk, hogyha valamit a te akaratod szerint kérünk, azt már megkaptuk. Kérünk, segíts, hadd dicsőítsünk majd téged, amikor a kezünkbe vehetjük, amit meghallgattál!

Ámen.