ÉPÍTMÉNY, VAGY TÁKOLMÁNY

Alapige: 1Kor 3,9-17

"Mert mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus. Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, szalmát; az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja kipróbálni. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni, de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át. Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik? Ha valaki az Isten templomát megrontja, azt megrontja Isten, mert az Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok."

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, kérünk, hogy adj nekünk most nyugalmat! Olyan nagy szükségünk van arra, hogy te tisztogass minket belülről. Tudod, hogy mennyiféle vélekedést hallunk naponként arról, hogy mi az élet, a boldogság titka; vagy keresztyén körökben, hogy a keresztyén élet mitől jó és működőképes.

Szeretnénk kérni Urunk arra, hogy ma csak a te hangodat hadd halljuk! Minden emberi szót és gondolatot végy el a szívünkből, hogy meg se halljuk, ami nem fontos, hanem azzal menjünk haza innen, amit te akartál nekünk mondani.

Szeretnénk ma este is tapasztalni, hogy nem vagyunk magunkra hagyva. Nem nekünk kell felnőnünk hozzád - hiszen ez lehetetlen -, hanem lelked által ismét eljössz közénk, felemelsz csüggedésünkből, hitetlenkedéseinkből, eleséseinkből, kereséseinkből és kudarcainkból. Szeretnénk kérni, hogy a mai istentiszteleten ismét dicsőítsd meg magad! Ne csak emberi összejövetel legyen ez az esti alkalom, hanem a te ünneplésed, a veled való találkozás.

Urunk, hadd kérjünk téged hálaadással mindazokért a lelki ajándékokért, amiket elkészítettél számunkra, és amikre leginkább szükségünk van. Köszönjük, hogy nevedért most is meghallgatsz bennünket.

Ámen.

Igehirdetés

Az 1 Korinthusi levél felolvasott része alapján mondhatnánk azt is, hogy ma este szó szerint "alap"-kérdésekkel foglalkozunk. Értelemszerűen életünk és hitünk alapjaira tekintünk először, illetve arra az építményre, amit közkeletűen keresztyén, hívő életnek szoktak nevezni. Sokan küszködnek, küszködünk azzal, hogy hogyan lehetne jobban, hűségesebben gyakorolni hitünket. Az apostol által adott képnél maradva: hogyan lehetne maradandóbbra építeni életünk felépítményét?

Az épület minden esetben alapból és felépítményből áll. Kell egy alsó réteg, ami terhelhető, és ami megakadályozza, hogy bármi fajta külső behatás, enyhébb földmozgás, süllyedés az épületet használhatatlanná tegye. Erre szolgál az alap. Ha sziklás környéken építik a házat, akkor nincs szükség külön alapozásra, de ahol homokos, könnyen süppedő a talaj, ott mindenképpen kell az alap.

Pál arról beszél - mint bölcs építőmester -, hogy ő a korinthusi és más gyülekezetekben is ezt az alapozó munkát végezte el. Kiderül szavaiból, hogy világosan látja Isten munkáját az ő, és a korinthusiak, meg a többi gyülekezetben megtérők életében is. Tisztában van azzal, hogy ő egyedül - bármennyire áldott életű munkás is - nem tudná az alapozást és az építkezést elvégezni, szüksége van munkatársakra.

Nem olvastam fel a fejezet első részét - nagyon kitágította volna mai gondolkodásunk körét. Itt szól Pál arról, hogy nem az a fontos, hogy ki végzi, hanem, hogy az illető milyen munkát végez, és együtt tud-e dolgozni másokkal?

Másik ismérve az igényes építőmesternek, hogy jó alapot épít. Nem csapja össze az építkezést, mint időnként azon mesteremberek, akik gyorsan szeretnének túl lenni adott feladatukon. Ha a határidőre sürget, az átadás idejére valahogy kitámasztják az épület bizonyos részeit, hogy legalább addig kitartson, s így később még dolgozhassanak rajta. A jó és alapos mester olyan stabil alapot épít, hogy hosszú időn keresztül megállhasson a ráépített építmény.

Ha az alapról beszélünk, a keresztyén élet fundámentumára gondolunk. Fontos itt Pálnak azt a kijelentését figyelembe venni, amivel helyre szeretné tenni azokat a korinthusiakat, akik Apollósra, Péterre, vagy Pálra tekintettek úgy, mint hitük alapjára. Azt gondolták némelyek az adott gyülekezetben, hogyha van olyan lelki vezetőjük, aki előttük jár, akkor ez biztosíték arra, hogy megmaradnak a hívő életben.

Tudjuk jól, hogy Pál nem becsülte le a hívő vezetők feladatát, lehetőségét és felelősségét. Hiszen beszél arról, hogy "legyetek az én követőim úgy, ahogy én a Krisztusé vagyok". Mégis kevés, hogy valaki csak Pált lássa. Rajta keresztül Krisztushoz kell eljutnia mindenkinek. Péteren, Apollóson keresztül is Krisztushoz kell eljutni, mert Ő az igazi alap. Ha valaki Krisztusig nem jut el, akkor az alapozás - a kifestett képnél maradva - valahol félbemaradt.

Ma is fenyegető ez sok hívő közösségben, hívő emberek számára is, hogy megmaradnak, megmaradunk a látható, kézzel fogható, füllel hallható alapozóknál. Lehet ez egy áldott életű lelki vezető, hitben érettebb családtag vagy barát. Lehet valaki olyan, akit Isten hatalmas módon használt, s talán még most is használ az életünkben. Óhatatlanul megkísértheti az embert a gondolat, hogy akkor ő, aki valóban az útmutató. Ő az, akire lehet építeni, s hite, még az én erőtlen, gyönge, sokszor ingadozó életemet is elbírja.

A Szentírás szerint egyetlen egy olyan alap van, ami el nem múlik, ami meg nem inog, és ez Jézus Krisztus. Mert a legszilárdabbnak tűnő alapozók is egy idő után elmennek erről a földről. Lehet, hogy meg kell élniük olyan mélységeket, amiknek mi is tanúi leszünk, s megrendítenek minket. Sok minden történhet az emberekkel. Jézus Krisztus az egyedüli, aki nem változik.

Ebben a világban, ahol nagyon-na-gyon sok minden omlik össze egyik pillanatról a másikra, Ő az a biztos pont, akire lehet építeni, támaszkodni; aki nem fog ma mondani valamit, és holnap valami egészen mást. A jó építőmester tehát Jézus Krisztusra építi fel a közösségnek vagy egy-egy személynek a hitét.

A Máté 7,21-23-ban találunk egy idevágó rész, ami fel kell hogy kérdésként merüljön, ha az alapokról beszélünk. Jézus mondja: "Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!"

Nem nagyon bizalomgerjesztő része ez Máté evangéliumának, ám sokakat elgondolkoztathat. Amit Jézus mond itt az utolsó ítélettel kapcsolatban, nem ijesztgetés, csupán lehetőség arra, hogy az ember még ezen a földön elvégezze a minőségellenőrzést. Vizsgálja meg, hogy megfelelő-e az építménye, terméke a használatba vételhez.

Jézus megjegyzi, hogy lesznek olyan emberek ezen a földön, akik nem végeznek ilyen vizsgálatot. Talán látják mások életében, olvassák a Szentírásban, hogy mit jelent a hívő, Krisztusban megújuló élet, és megpróbálnak úgy élni, a legjobb szándékkal a szolgálatba állni. Egy nagy probléma lapul csak a háttérben: életükben az alapozás soha nem történt meg.

Erre adott esetben nem is derül fény a földi élet során. Ezek az emberek úgy állnak Jézus elé - az Ő szavai szerint -, hogy meg vannak győződve arról, hogy az Úr küldetésében jártak. Döbbenetes. Valóban jó dolgokat sorolhatnak fel: prófétáltak, gyógyítottak, a szolgálatban buzgólkodtak. Mégis azt mondja Jézus, hogy "semmi közöm sincs hozzátok". Ezeket saját erőtökből csináltátok. Megpróbáltátok valamilyen módon utánozni Isten Lelkének a munkáját, és lehet, hogy ez a kívülálló embereket, a körülöttetek élőket megtévesztette elhívén, hogy van alap az életetekben. Talán önmagatokat is meggyőztétek, de most már ez nem kérdés. Most már nem a látszat dönti el, hogy az építmény megmarad vagy sem. Ha földrengés jön, akkor lehet bármilyen szép egy épület, ha nincs jól megépítve, mint kártyavár összeomlik. Ilyen sok ember élete. Amikor Isten színe elé kerül, összerogy, pedig olyan szépen nézett ki, annyi minden jó volt benne.

Honnan lehet tudni, hogy jó-e az alap az életünkben? Itt kezdődik minden. Lehet, hogy sok kérdés merül fel bennem, bennünk hívő életünkkel kapcsolatban, de ez kell, hogy a legelső legyen: van-e alapom, amire tudok építeni? Minden más csak ezután következhet.

Egy igét szeretnék ehhez kapcsolva elénk hozni: Róm 8,14 "Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai." Vagy más megfogalmazás szerint, ahogy Jézus mondja: "Aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, annak van köze énhozzám."

"Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai." Akik hallják az Isten szavát, megértik, és hajlandók is azt tenni. Akik megértik az Atya akaratát, és utána elkezdik azt tettekre váltani. Ez nem azt jelenti, hogy a hívő ember nem torpan meg sokszor az engedelmesség útján. De alapvető változás hétköznapjaiban, hogy szabaddá válik az engedelmességre. Lehetősége van rá.

Ma, ha szeretnénk, hogy Isten Lelke ezt a belső lelki minőségellenőrzést elvégezze bennünk, jó, ha őszintén engedjük a kérdést szívünk legmélyéig hatolni: vajon milyen alap az, amin állok, szolgálok, amibe újra meg újra fogódzkodom? Biztos, rendíthetetlen alap-e? Hallom, értem és cselekszem? Akarom-e cselekedni Isten akaratát?

Folytatja a képet az apostol. A második, amiről szót ejt: nem mindegy, hogy milyen építmény kerül egy jó alapra. Egyes hívő emberek úgy gondolják, ha az életükben megtörtént az alapozás, ami bibliai nyelven megtérés: Készen vannak. A múltjukat leteszik Jézus Krisztus kezébe, és szeretnék, ha onnantól kezdve Ő lenne életük vezetője, aki mindig megmondja, hogy mi a jó, és a rossz.

Sokan úgy vélik, hogy ez után már minden rendben lesz. Képzeljünk el most egy embert, aki itt a Rózsadombon elkezd építkezni. Nagyon szép, drága telket szerez meg a hegyoldalban. Olyat, amit sokan szerettek volna maguknak, de valahogyan épp neki sikerült. Épít rá egy kiváló, nagy alapot. Gondolják a szomszédok: hű, milyen fantasztikus, monumentális ház készül itt? Amikor az alapozás megtörtént, elégedetten leporolja kezét ezt mondván: végre elkészültem. Kész a ház, mert itt az alap. Kedvesen felhúzná sátrát az alapra, és onnantól fogva ott sátorozna a Rózsadomb kellős közepén. Nem telne el sok idő - pár nap is elég lenne -, hogy tettének híre bejárja a környéket. És szinte biztos, hogy értelmi képességeit illetően megkérdőjeleznék ezt az embert. Elkótyavetyélné hatalmas lehetőségét, hogy valami fantasztikusat emeljen arra a jó alapra, amire bizton építkezhetne. Ilyen az a keresztyén ember is, aki azt gondolja, hogyha már Istentől ajándékba kapva az ő üdvössége rendben van, akkor már nincs mit tennie, révbe ért. Holott ez még csak az első lépés Isten országában. Az nem kétséges, hogy aki Jézus Krisztust az életébe, szívébe befogadta, annak örök élete van - ezt Isten igéje mondja. De Isten azért szólítja meg az övéit, hogy használja őket ebben a világban. Azért ad alapot az életüknek, hogy utána - ahogy erről hallottunk - Isten temploma épüljön fel, és szépüljön bennük. Milyen önző és rövidlátó gondolkodás az - vagy hadd mondjam így, buta gondolkodás -, amelyik csak az alapig jut el. Milyen sok más jó dologtól fosztja meg magát az az ember, aki így cselekszik! Óhatatlanul felmerülnek adott esetben a kérdések, eredeti példánkra visszatérve: télen ott vacogok a betonalapon felállított sátorban, nyáron, negyven fokban ott lakok, izzadok, és látom, hogy a légkondicionált szomszéd házban kényelmesen szürcsölgetik az üdítőt az ott lakók. Milyen jó nekik! Hogyan lehet, az ő házuk annyira más, mint az enyém? Hiszen ők is úgy kezdték, hogy vettek telket, alapoztak, de valahogy nekik másképp sikerült a továbbiakban. Miért?

A hívő életben nem érdemes megállni félúton az alapozásnál, akár az első, a második vagy a harmadik sor téglánál. Az ember saját magát és másokat is megfosztja mindazoktól az ajándékoktól, amiket Isten külön az ő és rábízottai számára készített.

Ha úgy tűnik, hogy mások hitélete sokkal szilárdabb a miénknél, akkor érdemes megkérdezni: hol van a baj? Az alapnál, az építkezésnél? Több olyan rejtett hibaforrás is van - és most ezekről szeretnék még néhány mondatot szólni -, amik az ember munkáját, hitbeli növekedését megakadályozhatják, vagy nagyon lelassíthatják.

Az egyik, amiről már volt szó, hogy valaki alap nélkül kezd el építkezni. Ez az az eset, amiről nem olyan régen mesélt nekem egy kertépítő mérnök. Itt történt valahol a közelben. Hatalmas vasbeton kolosszust épített fel valaki, de úgy - és emiatt kívánkozik most ide -, hogy nem készített hozzá alapot. Próbálta mondani neki a mérnök, hogy ennek nem lesz jó vége, mert rövidesen valahol a lentebbi utcákban fogják megtalálni a házát. Azt válaszolta az illető, ne szóljon bele, ő ezt jobban tudja. Foglalkozzon a kerttel, az az ő szakterülete. Az egészet tetézte még azzal, hogy egy nagyméretű medencét is építtetett a ház mögé, ezzel fokozva a terület instabilitását. Elkészült a tümpanon, ami ugye nem hiányozhat egy ilyen maradandó építmény elől, és már az átadás napján imbolygott. Meg kellett tiltani a munkásoknak, hogy megálljanak alatta, mert nem lehetett tudni, mikor fog összedőlni az egész.

Van, aki így építkezik. Kívülről szép volt, jó anyagokat használtak fel hozzá, és lehet, hogy valameddig, amíg nem jött egy nagyobb eső, ott is állt. Hogy most hol van, nem tudom. Ilyen azoknak az élete, akiket úgy emlegetnek, hogy ők azok az igazán jó emberek, akik valóban "produkálják" azokat a jeleket, gyümölcsöket, amiket a hívő emberektől elvárnak. Kedvesek, segítőkészek, áldozatkészek stb. Gyönyörködnek bennük a többiek emberek, és azt mondják, hogy ez már valami. Ennek az embernek az élete aztán igazán maradandó.

Egyszer valakivel beszélgettem, ezt mondta: Tamás, nézd, az ismerőseim között van valaki, aki sokkal jobb ember a szó minden értelmében, mint a legtöbb keresztyén. Áldozatkészebb: anyagi, erkölcsi, mindenféle értelemben. Miért van szükség Jézus Krisztusra? Miért van szükség a keresztyénségre? Ő magától sokkal többre jutott.

A válasz az, hogy az ilyen ház - az ilyen élet - alatt nincs alap. Abban a pillanatban, hogy jön valami nagyobb katasztrófa, az ilyen ház összeomlik. Hiába volt szép, hiába volt sokak számára kellemes, de nem volt maradandó építmény.

Nem mi mondjuk ezt, keresztyén gőggel, és nem is mondhatjuk. Feladatunk, hogy alázatosan figyelmeztessük egymást, amíg ezen a földön járunk; hogy vizsgáljátok meg az alapokat, mert itt még lehet. Odaát már nem lesz rá lehetőség.

Ha valaki úgy építkezik az alapra, hogy hitvány anyagokat használ fel: Ezt röviden úgy nevezik: kontár munka. Összecsapja a dolgokat. Nem lehet tudni, hogy mi van a burkolat mögött. Talán szigetelés sincsen, de minden jól néz ki. Az ilyen ház is lehet kívülről tetszetős, meg belülről is komfortosnak tűnhet. Ám ha jön egy nagyobb eső, akkor beázik. Amikor a talajvíz megemelkedik, ha nincsen leszigetelve, semmi sem állítja meg. Sok-sok probléma származhat abból, ha az ember nem veszi komolyan mindazt, amit egy építkezés során kell.

Mindannyian - hívő emberként is - sok-sok hibát követünk el az életünk építménye, felépítése, összerakása során. Senki ne gondolja, hogy arról beszél itt az ige, hogy vannak tökéletes hitű, felépítményű emberek, és vannak a többiek. Szó nincs erről.

Pál a korinthusiakat - és bennünket is - biztatni szeretne, hogy az Isten dicsőségére építkezzünk. Ne elégedjünk meg kontár munkával. Ne csak azt kérdezzük ismételten: "Uram, mit kellene tennem, hogy jobban tudjalak téged szolgálni?" Amit meghallottam Isten szavából, azt kezdjem el azonnal cselekedni. Ha egy téglát kaptam, és most csak egy tégla van a kezemben, akkor ne azt kérdezzem: hogy hogyan lesz majd befejezve a ház. Ne így: Uram, hogy leszek alkalmas nagy szolgálatokra, hanem azt az egy téglát tegyem oda, ahova kell, ahol a helye van. Az Úré a feladat, hogy a következő téglát meg a még utána következőt a kezembe adja.

Magunktól egyikünk sem lenne képes erre. Isten azonban rendel mellénk olyan segítőket, építőmestereket, akik segítenek építkeznünk. Segítenek a hitünket tisztítani, s az igazi alapra építeni. Nem kényszeríti ránk őket, csak közelünkbe állítja, hogy készenlétben legyenek.

Képzeljük el - és ez a utolsó kép, amit most használok -, hogy az említett alapozás megtörténik. Egyszer csak felvonul a brigád - lelkiismeretes csapat -,nagy teherautóval, sok jó anyaggal. Ott vannak reggel hatra, s mondják: szeretnék folytatni az építkezést. Ellenben a tulajdonos: nincs Önökre szükség. Ennyi elég lesz. Próbálkoznak: de, kérem, ez még csak az alap. Ott tetszik sátorozni az alapon, ez egy-két napig megy, még vicces is, de hosszú távon nem fog működni, főleg nem ezen a környéken. Az illető öntudatosan folytatná: "én vagyok a tulajdonos, én mondom meg, hogy mit lehet és mit nem itt csinálni." A jó munkások megvonnák a vállukat, leraknák az anyagot, és elmennének. Sok használható és jó anyag menne kárba.

Isten sok mindent elkészít az övéinek. Ad olyan embereket, akiken keresztül mindazt, amit mi magunktól nem tudnánk elvégezni az életünkben, segíti kiformálódni. De nekünk ezt engedni kell. Amit Ő mutat, nekünk kell megtenni. Azt, hogy megvizsgáljon, elirányítson minket, nekünk kell tőle kérni.

Amikor majd csendben maradunk, olyan nagy áldás lenne, ha megfogalmazódhatna minél többünk, lehetőleg mindannyiunk szívében ez az imádság: Uram, mutasd meg, hogy akár az alap, akár a felépítmény mennyire a te műved az életemben? Mi az, ami a te műved benne, és mi az, ami nem? Mert én szeretnék a te dicsőségedre építkezni.

Adja Isten, hogy aki látja a mi életünket, az ne azt mondja elsősorban, hogy igen, kedves, sok tálentummal megáldott testvér, fantasztikus hívő ez a valaki. Milyen jó lenne, ha azt tudná rólunk mondani, hogy milyen csodálatos munkát végzett és végez ennek az embernek az életében Isten. Láttam, hogy milyen volt a régi építménye, és látom, hogy most valami egészen új van készülőben.

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy annak ellenére, hogy sokszor nagyon buta és önfejű módon építjük az életünket, mégsem mondtál le rólunk, hogy templomaiddá tégy bennünket, hogy újra meg újra megtisztogass, és alkalmassá tégy arra, hogy az életünk istentiszteletté legyen. Nem csupán szavakban, de a hétköznapok tetteiben is.

Urunk, hogyha azokra a hívő emberekre tekintünk, akik szabadításodat csodálatosan tükrözték vissza ebben a világban akár régen, akár ma, akkor óhatatlanul felébred bennünk a kérdés, hogy hol vagyunk mi ettől? Eszünkbe jut az is, hogy mi erre képtelenek lennénk. Köszönjük, hogy nem magunktól kell megállnunk. Nekünk egy lehetőségünk és feladatunk az, hogy Jézusba fogódzunk, hogy rá építsünk, hogy amit te adsz nekünk, az az életünkben a helyére kerüljön.

Kérünk, Urunk, hogy minden megátalkodottságunkat, ragaszkodásunkat a bűneinkhez, a különböző tákolmányainkhoz, most te tedd erőtlenné! Mutasd meg, hogy mennyire nincs értelme ezeknek! Kérünk, hogy most a csendben beszélj velünk, és Lelked által végezd el, hogy tudjunk mi is őszintén beszélni veled!

Ámen.