PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2010. február 7.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


NINCS MÁSBAN ÜDVÖSSÉG


Alapige:ApCsel 4,8-12

Ekkor Péter megtelve Szentlélekkel, így szólt hozzájuk: "Népünk vezetői, Izráel vénei! Ha minket ma egy beteg emberen gyakorolt jótett felől vallattok, hogy mitől gyógyult meg, vegyétek tudomásul valamennyien, Izráel egész népével együtt, hogy a názáreti Jézus Krisztus neve által, akit ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott a halálból: Őáltala áll ez előttetek egészségesen. Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők, megvetettetek, és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk."


Imádkozzunk!

Istenünk, hálásan köszönjük, hogy azzal a bizalommal borulhatunk le most is előtted, hogy igédben és Szentlelkedben itt vagy, hallod a kiáltásunkat. Köszönjük, hogy az elmúlt héten is oly sok ajándékot adtál.

Tudjuk, Atyánk, hogy semmi jót nem érdemlünk tőled. Annál inkább köszönjük, hogy gondoskodsz testünkről, lelkünkről. Köszönjük, hogy megállhatunk a munkanapok között és neked szentelhetjük ezt a mait. Köszönjük a gyülekezet ajándékát és a te igédet, amivel már eddig is oly sok jót elvégeztél az életünkben. Kérünk, folytasd kegyelmesen és türelmesen ezt a te áldott munkádat.

Köszönjük, hogy úgy jöhetünk hozzád, amint vagyunk. De köszönjük, hogy másként mehetünk el. Légy irgalmas, és engedd, hogy ez a változás minél többünk életében bekövetkezzék. Szeretnénk itt hagyni nálad terheket, bűnöket, kételyeket, bizonytalanságot, és szeretnénk kapni tőled tanácsot, világosságot, erőt, reménységet.

Kérünk, hogy a te isteni gazdagságodból ajándékozz meg minket úgy, hogy másoknak is tudjunk továbbadni. Te magad légy az, aki megszólítasz minket most az olvasott igén, és annak a magyarázatán keresztül, és végzed bennünk az újjáteremtés munkáját.

Megvalljuk, hogy bennünk is sokféle kételkedés, hitetlenség, bizonytalanság van. Kérünk, növeljed a hitünket, és bátoríts minket, hogy higgyünk annak, amit igédben mondasz. Merjük vállalni annak a következményeit is, és könyörülj rajtunk, Urunk, hogy az igének ne csak hallgatói legyünk, hanem megtartói.

Így tedd áldottá ezt a csendes órát, amit most itt tölthetünk előtted testvéri közösségben. Hadd dicsőítsünk téged, hogy nem hiába jöttünk el ezen a csúszós úton, mert minden perc, amit veled tölthetünk, életünket gazdagítja. Engedj közel magadhoz most Lelked által.

Ámen.


Igehirdetés

Ma még egyszer az alapokról kell beszélnünk. Olyan sok kérdés és néhány ellenvetés hangzott el az eddigiekkel kapcsolatban, hogy ezekre meg kell keresnünk Isten igéjéből a választ.

A hitünk alapjait nagyon leegyszerűsítve és tömören összefoglalva eddig azt mondtuk, hogy a Szentírás megbízhatósága, Jézus Krisztus megváltó munkája, és az újjászületés szükségessége az, ami feltétlenül a hitünk alapja kell, hogy legyen.

Különös, hogy mindez ellen folyamatosan sokan tiltakoznak. Azt a négy ellenvetést szeretném most elsorolni, ami a leggyakrabban elhangzik, és amelyek talán a legveszélyesebbek.

1. Az első ez: az ember nem teljesen romlott meg, és képes arra, hogy önmagát lelkileg is megújítsa. A bűnbe esett ember is képes az önmegváltásra, csak meg kell tanítani rá. Bizonyos tréningek, vallásos és pszichológiai módszerek, energiaközlések lehetővé teszik ezt.

Mit mond erre a Biblia?

A Szentírás erre az illúzióra határozott nem-mel válaszol. Azt tanítja, hogy a bűnbe esett ember, csak ha visszatalál teremtő Istenéhez, vele közösségben, Őreá figyelve, neki engedelmeskedve képes egyáltalán megkülönböztetni a jót a rossztól. Saját erejéből a jót megvalósítani már nem tudja. Egyetlen ismert bibliai példán hadd szemléltessem ezt.

Egy apa a beteg fiát Jézushoz viszi és tőle kér segítséget. A gyerek többször kerül életveszélyes állapotba, mert váratlanul rohamozik. Jézus éppen nincs ott, a tanítványai nem tudnak segíteni. Azután megérkezik Jézus és meggyógyítja ezt a fiút.

Három nagyon egyszerű, de az egész emberiség lelki helyzetét tükröző tényt figyeljünk meg itt. Az első: ilyen nagy a baj, a második: ilyen nagy a mi tehetetlenségünk, a harmadik: ilyen nagy Jézus hatalma és szeretete. Ezek roppant egyszerű megállapítások, de az egész emberiség helyzetét jellemzik.

Olyan nagy a baj, hogy nem tudunk magunkon segíteni. Olyan nagy a tehetetlenség - ahogy azt múlt vasárnap néhány ma tapasztalható világjelenségen láthatjuk -, de változatlanul olyan nagy Jézus hatalma és szeretete, mint akkor volt, és mint azóta is. Ő tud segíteni.

Ezeket a tényeket lehet magyarázgatni, de ez nem változtat azon, hogy a Biblia tanítja és a tapasztalat sajnos igazolja, hogy ez az éneksor nagyon igaz:

Csak Jézus az, aki segíthet,
Üdvöt nem adhat más, csakis Ő.

Így olvastuk ezt alapigénkben Péter egyik pünkösd utáni prédikációjából: "Nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk, csak Jézus neve."

2. A másik gyakori ellenvetés az, hogy az emberiségnek erről az elesett állapotáról nem kell beszélni, mert az betegségbe hajszolhatja a hallgatókat. Nem kell emlegetni a bűnt, mert neurotizálja az embereket. Nem kell utalni a mi bűnös állapotunkra, és nem kell megnevezni konkrétan a bűneinket, mert az deprimálja azokat, akik hallgatják.

S folytatják ezek az emberek az intelmeiket: Nem bűnközpontú, hanem kegyelemközpontú igehirdetésre van szükség, amelyik Jézus kereszthaláláról is azt mondja: testvér, olyan értékes vagy Isten előtt, hogy az Ő egyszülött Fiát adta érted.

Nos, ezek a megtévesztő megállapítások azért veszélyesek, mert többségükben igazak, de nem az igazságot tartalmazzák. Az igazságnak csak a felét, és a féligazság veszélyes hamisság. A dilettánsokat jellemzi az, hogy szeretnek egyoldalúan és szélsőségesen fogalmazni. Ezt-azt olvastak valamiről, és azt gondolják, hogy ők annak a szakértői már, és így sokszor féligazságokat mondanak ki. Óvakodjunk a szélsőségektől és az egyoldalúságtól.

Mit tanít a Biblia erről a kérdésről? Hol van szó arról, hogy bűnközpontú vagy kegyelemközpontú gondolkozás vagy igehirdetés? A Szentírás nem használja ezeket a kifejezéseket. Viszont lépten-nyomon olvassuk az Újszövetségben, hogy a hívőknek Krisztus-központú gondolkozásra és életvitelre kell eljutniuk, és az igehirdetésnek Krisztusról, mégpedig elsősorban az Ő keresztjéről, kereszthalálának a jelentőségéről kell szólnia.

A Korinthusi levélben olvassuk: "Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki némelyeknek botránkozás, másoknak bolondság, de maguknak az elhívottaknak Isten bölcsessége." (1Kor 1,23).

Vagy néhány mondattal később, amikor a programját fogalmazza meg az apostol: "Úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is, mint a megfeszítettről." (1Kor 2,2).

Alapigénkben pedig ezt olvastuk: "Nincs üdvösség senki másban, mert nem adatott az embereknek az ég alatt más, amely által üdvözülhetnénk", csak Jézus Krisztus neve.

Tudniillik Jézus keresztjében együtt van Isten bűnt megítélő igazsága és a bűnöst mérhetetlenül szerető kegyelme. Ez a kettő a Szentírásban nem kettő, hanem egy. Éppen ezért nem igaz az, hogy Isten azért adta az Ő egyszülött Fiát, mert olyan értékesek vagyunk számára. A Biblia arról szól, hogy azért adta, mert olyan mélyre süllyedtünk, és olyan tehetetlenekké váltunk minden jóra és a helyzetünk megoldására, hogy nem volt más megoldás. Ő viszont ilyen mélyre süllyedt állapotban is nagyon szeret minket, s annak ellenére, hogy így viselkedtünk vele szemben, kész visszafogadni és megkegyelmezni. Ez nem két különböző dolog, ez egy.

Sajnos ilyen mélyre süllyedtünk, ezért az Ő nagy kegyelméből ilyen mélyre hajol utánunk, és emel ki minket innen. De nem a mi nagy értékes voltunk az oka ennek, hanem az Ő annak ellenére való szeretete és kegyelme.

Ezért van az, hogy amikor Jézus az Ő kereszthaláláról beszélt, egy mondaton belül négyszer használja ezt a szót: kell. Így olvastuk ezt nemrégen a Lukács evangéliumában: "Jézus ezt mondta nekik: az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapokról és írástudóktól, és meg kell öletnie, de a harmadik napon fel kell támadnia." (Lk 9,22).

Ez a szükségszerűség utal arra, hogy nem a mi nagy kiválóságunk az oka a váltságnak, hanem az, hogy nem volt más megoldás, de Isten vállalta ezt a megoldást, és Jézus Krisztus utánunk jött. Egyébként a kegyelem nagysága és jelentősége csak annak a számára világos, aki tudja, hogy jogerősen elítélték és az ítéletet végrehajtanák, ha nem kapna kegyelmet. Bűn és kegyelem együtt szerepel a Bibliában.

Nem a bűnök néven nevezése és a kegyelem hirdetés neurotizálja az embereket, hanem a bűnök elhallgatása, leplezése. Az az állandó erőfeszítés, ami sokakat jellemez, hogy nyomjuk le valahogy a tudatalattiba. Tegyünk úgy, mintha nem lenne. És ez még felerősíti a bűnnek a mérgező és romboló hatását.

Néhány igét hadd említsek ezzel kapcsolatban. A babiloni fogságba vitelkor írta Jeremiás a Siralmak könyvében. A népnek ezt mondja: "Prófétáid hazugságot hirdettek, nem fedték fel álnokságodat, hogy elfordították volna fogságodat." (JSír 2,14).

Félelmes kijelentés. A hamis próféták azt hirdették, amit az emberek hallani akartak. Az emberek nem szeretnek szembesülni a bűneikkel. Ezért nem fedték fel a nép álnokságát. Ha felfedték volna, ha lett volna szó a bűnről és Isten bűnbocsátó kegyelméről, másként alakul a történelem: elfordították volna fogságodat. Egy nép történelme másként alakulhat, ha kész a bűnbánatra, és bízik Isten bűnbocsátó kegyelmében.

Olvastuk itt a 32. zsoltárban is. Dávid szinte orvosi kifejezésekkel írja le: "Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, (...) rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben. Amikor megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam, elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem."

Egy másik zsoltárban még szemléletesebben mondja: "Levetted rólam bűneimnek terhét." Egész addig görnyedtem alatta, azt hittem, hogy összenőttünk egymással és csak így lehet élni, küszködni, tengődni... "Levetted rólam..." Kiegyenesedve, derűsen, bocsánatot nyert bűnösként mehetek tovább. A bűn elhallgatása okoz akár egészségügyi károkat is az emberben.

Nem véletlen, hogy Jézus nyilvános munkájának a kezdetén így kezdte a tevékenységét, ez volt az első mondat, amit nyilvánosan mondott: "Térjetek meg, mert közel jött az Isten országa." (Mt 3,2).

Nemcsak azt hirdette, hogy közel jött az Isten országa. A kegyelem meghirdetése azt jelentette, hogy újra bejuthattok Isten országába, ahonnan eljöttetek, ahol az ajtót becsaptátok magatok mögött az Isten elleni lázadáskor. Jézus kinyitotta ezt az ajtót, és lehetővé tette, hogy oda visszataláljunk. De ez az ország a hátunk mögött van, mert mi nem arra haladunk, hanem attól elfelé. Ezért mondja: térjetek meg, ami azt jelenti: forduljatok meg. Nyitva van az Isten országa, lehet újat kezdeni, visszafogad Isten. Meg kell fordulni! Ha tovább is arra mentek, egyre messzebb kerültök tőle. Tessék eldönteni.

Mindent Ő tett meg azért, hogy visszakerülhessünk, minden az Ő kegyelmének az áldása, de nekem meg kell fordulnom, hogy oda visszataláljak. Aztán utólag látni fogom, hogy még ez is az Ő áldott munkája volt, hogy hallottam erről és képes voltam megfordulni. Az én lábaimat mégis nekem kell rakosgatni, és más irányba elindulni.

Vagy a pünkösdi prédikációban. Azt olvassuk, hogy amikor Péter Jézus kereszthaláláról, feltámadásáról beszél, szíven találta ez az ige a hallgatókat. Károli így fordítja: szívükben megkeseredtek. Azt kérdezik egymástól: most akkor mit tegyünk? Péter megmondja, mit tegyenek: "bánjátok meg bűneiteket, ennek a jeleként keresztelkedjetek meg Jézus nevére. Őérte bocsánatot kaptok és veszitek a Szentlélek ajándékát." A sorrend megfordíthatatlan. Bánjátok meg bűneiteket, kész a bocsánat, már kapjátok is, bizonyosak lehettek benne, és kapjátok a Szentlélek ajándékát. (ApCsel 2,38).

A lelkigondozói szolgálat során sokszor tapasztaljuk azt, hogy igazi felszabadulásra, belső békességre csak azok jutnak el, akik felismerik és beismerik a bűneiket, konkrétan, néven nevezve, kérve Isten bocsánatát. Aztán bizonyosakká teszi a Szentlélek arról, hogy bocsánatot kaptak egyedül Jézus érdeméért.

Nem bűnközpontú és nem kegyelemközpontú gondolkozásról és igehirdetésről szól a Szentírás, hanem Krisztus-központúról; és az Ő keresztjében együtt van Isten ítélete és Isten felmentő kegyelme. Éljünk ezzel a lehetőséggel, amit Ő felkínál!

3. A harmadik ellenvetés az újjászületéssel kapcsolatos. Vannak, akik azt mondják: sem előtte, sem utána nekünk semmi dolgunk. Mindent Isten végez el, mint ahogy a tékozló fiú példázata is ezt igazolja. Az atya visszafogadja a fiút minden további nélkül, és azt mondja neki: mindenem a tiéd.

Örültem, hogy Jézusnak éppen erre a példázatára hivatkozott az illető, mert pontosan ez a példázat szemlélteti számunkra világosan, hogy mit is tanított a mi Urunk. Mert valóban az van a példázatban, hogy amikor az apa messziről meglátja hazatérő, lerongyolódott fiút, eléje fut, átöleli, megcsókolja. De egy szót sem szól addig, amíg a fiú száján ki nem jön ez a nehéz mondat: "vétkeztem, nem vagyok méltó, hogy visszafogadj, de béresként szeretnék itthon élni." (Lk 15).

Ez mit jelent? Azt jelenti, hogy rendezni kell a múltat, és el kell mondani, hogyan gondolja a jövőt. A múlt rendezése: vétkeztem, nincs semmi mentegetőzés, magyarázkodás. Vétkeztem Isten ellen és ellened. És a jövő? Ha megtűrsz itthon, kész vagyok neked engedelmeskedni. Ezt jelenti az, hogy béreként szeretnék itthon szolgálni. Bocsánatot kérek a múltamra, és kész vagyok feltétel nélkül engedelmeskedni a jövőben. Ezek után szólal meg az apa, és ezután hangzik el az is: a fiam vagy. Egyébként a fiak ugyanúgy dolgoztak, mint a béresek, csak más pozícióban, és ez nagy különbség.

De a másik fia is jön haza este a munkából, amikor felháborodva hallja, hogy ott vigadnak és örülnek, hogy hazatért a tékozló. (Megjegyzem, hogy nem a tékozlónak mondja az apa, hogy mindenem a tiéd, hanem a másik fiának, mert a tékozló már megkapta az örökségből a részét.)

A tékozló eltékozolta azt, amit kapott. Ennek ellenére visszafogadja az apa. Ennek ellenére újra otthon érezheti magát úgy, hogy kész neki engedelmeskedni. Isten feltétel nélküli kegyelemmel közelít a bűnöshöz, de a bocsánatot nyert bűnös feltétel nélküli engedelmességgel tartozik neki. Ez a teljes igazság. Ha ennek csak egyik felét mondja valaki, akkor féligazságot mondott, és ezzel könnyen megtéveszthet másokat.

Valóban nem kellett ennek a fiúnak semmit cselekednie azért, hogy az apja visszafogadja, és újra megkapja a tiszta ruhát, a gyűrűt, a sarut, ami a fiúságnak a szimbóluma, jelképe volt. De haza kellett mennie, háta mögött hagyni a disznóit, a disznóságait, és kész lenni arra, hogy ezen túl neked engedelmeskedem. Mert amikor Isten visszafogad minket minden érdemünk, minden teljesítményünk, minden cselekedetünk nélkül, akkor utána azt mondja: most pedig szentek legyetek, mert én szent vagyok. És ez a lehetőség nemcsak ajándék, hanem feladat is.

4. A negyedik ellenvetés talán a legszomorúbb, a legcsúnyább, amelyik egyre divatosabb lesz, és többféle formában jelentkezik. Ez pedig így hangzik: nem is olyan bizonyos, hogy Jézus az, akinek mondta magát, illetve hogy Ő az, akinek a Szentírás, az evangéliumok ábrázolják. Mert először is meg sem lehet érteni ezt a furcsaságot, hogy Ő valóságos Isten és valóságos ember egy személyben. Aztán nem is olyan biztos, hogy zsidó volt. Hátha magyar volt, szkíta Jézus, párthús herceg. És mire alapozzuk azt, hogy nőtlen volt? Lehetett nős is. Mondjuk Mária Magdaléna volt a felesége. Innen egy lépés: bizonyosan Mária Magdaléna volt a felesége. Ha felesége volt, gyerekeik is lehettek... Légből kapott kitalálás mindegyik. Ezeknek a kitalálásoknak semmilyen történelmi dokumentálható alapja nincs. Akkor miért mondjuk? Mi az oka annak, hogy sokan elhiszik?

Tényleg úgy van, ahogy valaki mondta: az emberek mindent elhisznek, csak ne legyen benne a Bibliában. Ami benne van, az sokkal nehezebb. Ami bármilyen égbekiáltó ostobaság, arra van vevőkészség. Miért?

Arra jutottam, ahogy ezekkel az emberekkel beszélgettem, és ezt a tömény butaságot tanulmányoztam, hogy nem tudjuk elviselni, hogy volt valaki ezen a földön, aki csakugyan tiszta, bűn nélküli és szent volt. Mindenáron be akarjuk mocskolni a tiszta és szent Jézust. Legyen olyan Ő is, mint mi. Mert az a puszta tény, hogy valaki bűn nélkül, szentül, tisztán, másokért él, elviselhetetlen, mert leleplezi, hogy nem ilyenek vagyunk.

El kell döntenünk azt, hogy minek adunk helyt az ilyen mendemondák közül. Van ez az egyre népszerűbb és sokak által olvasott regény, Dan Brownnak a Da Vinci-kód című regénye, amelyik ilyen hajmeresztő állítások igazolásaként egy másik korabeli regényre hivatkozik. Ha már ketten mondunk egy hazugságot, akkor ez bizonyítja, hogy ez igaz.

Egyebek között Leonardo Da Vinci: Az utolsó vacsora képét elemezve azt fejtegeti, hogy Jézus jobbján egy göndör hajú hölgy ül. Ez is bizonyítja, hogy Mária Magdaléna volt az Ő felesége.

Mi bizonyít mit? Honnan veszi? Aki egy kicsit is ismeri a Bibliát, tudja, hogy a legfiatalabb tanítvány János, volt a legtöbbször Jézus közelében. Péter is neki szólt: tudd már meg tőle, hogy ki árulja el Őt, és akkor János megkérdezi. Az, hogy a festő így ábrázolta, hullámos hajjal... több tanítványnak is hullámos a haja. Képzőművészek elemezték ezt a képet, mert sajnos annyira tönkrement, hogy alig lehetett kivenni az alakokat. Többször próbálták restaurálni.

Mi lehet az oka annak, hogy elképesztő hazugságokat, ostoba rágalmakat elhisznek tömegek? Ez olyan jelenség, ami az egyházon belül is tapasztalható. Itt a gyülekezetben is előfordul az, hogy valakiről eszement rágalmat talál ki valaki, azt kezdi továbbmondani, és vannak rá vevők... Szeretném kérni, hogy erőteljesen szálljunk szembe ezzel a bűnnel.

Hadd olvassak fel egy verset. Van Zelk Zoltánnak egy megrendítő verse, amelyikben leleplezi ezt az emberi bűnt, ezt a gonoszságot, amikor kitalálunk hajmeresztő hazugságokat másokról, s azt úgy mondjuk tovább, mintha tény lenne, és mindig vannak olyanok, akik ezt elfogadják. Nem szoktam egész verseket felolvasni, csak rövid idézetet, de rendítsen meg ez minket, és bátorítson arra, hogy küzdjünk ez ellen. Elsősorban a magunk életében. Soha ne mondjunk megalapozatlan, nem valós dolgot, lehetőleg semmi rosszat másokról, inkább neki mondjuk meg, hogy ki lehessen javítani. De ezt meg végképp ne gyakoroljuk, amiről itt szó van. Az a címe: Mert így igaz...

Tíz éve ajtót se nyitott -
lába, mintha az űrbe lógna,
emlékeibe takarózva
csak ül a villanyfény pókhálójában.

Mégis, miket beszélnek róla -
van aki kávéházban látta...
s lóversenyen... s belekarolva
a Körúton egy ifjú lányba...

Holnap talán már azt beszélik,
egész éjjel az utcát járja
és firkál disznó verseket
hirdetőoszlopra, palánkra...

Mert ilyenek az emberek -
ha valakit szájukra vesznek,
az holtig sárban hentereg...
hát eresszük el fülünk mellett

e varjú szárnyú szavakat -
mi akik ablakán belátunk,
mi mondjuk el most mit is látunk,
valljuk esküvel így igaz:
tíz éve már embert se látott,
száján párává lett a szó,
körbejárják falábú percek
és lerakódik vállára a hó.

Jézus Krisztus nem szorul arra, hogy mi az Ő védőügyvédei legyünk, és magyarázzuk, hogy nem úgy van, ahogy Őt megrágalmazzák. Arra viszont mi szorulunk rá, hogy tisztázzuk egyszer és mindenkorra, kinek hisszük Őt. Azt fogadjuk el igaznak, amit Ő mondott magáról, és amit a Szentírásban olvasunk róla, vagy pedig helyet adunk mindenféle ostobaságnak. Ez üdvösség kérdése.

A múlt vasárnap az volt az alapigénk: "Az az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust." Az örök életével játszik az, aki helyt ad mindenféle megalapozatlan mendemondának. Járjunk utána, gondoljuk végig. Mindenki azt hisz, amit akar, azt gondol, ami neki tetszik, de azt el kell dönteni, hogy mire épül a hitünk. Az alapokon, amiket Isten a lábunk alá ad, készek vagyunk-e megvetni a lábunkat?

Közben tudomásul kell vennünk, hogy bántó lehet az, hogy Jézus kizárólagossági igénnyel lép fel ma is. Hogy "nincsen senkiben másban üdvösség, és nem adatott embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk", csak az Ő szent neve. Ez kétségtelenül bántó, sértő, diszkriminatív kijelentés lehet. De most a mi üdvösségünkről van szó, meg azokéról, akiknek készek lennénk elmondani az igazságot és mutatni a Jézushoz vezető utat. Jézusnak ez a kizárólagossági igénye végigvonul a Szentíráson. Mert rajta kívül senki más nem halt meg helyettünk a mi bűneink büntetését magára vállalva. És senki másnak az önfeláldozó áldozatát nem fogadta el Isten hiteles, érvényes elégtételként a benne hívők életéért. Ez a kizárólagosság a mi hitünk alapja, és csak Jézus mondhatta el: "Az Istent soha senki nem látta, az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki Őt." (Jn 1,18). És csak Ő mondhatta el: "Senki nem mehet az Atyához, csak énáltalam." (Jn 14,6).

Ezt tényleg el kell döntenünk ebben a pluralista, szinkretista (és mondhatnánk az idegen szavakat tovább) korban, amiben élünk, hogy hisszük-e azt, amit erről mond nekünk Isten az Ő igéjében. Aki ezt hiszi, annak sziklaszilárd alap lesz a hite alatt. Az hiszi, hogy a Szentírás valóban Isten önkijelentése, igaz és ma is érvényes. Az komolyan veszi, hogy egyedül Jézusért kaphatunk üdvösséget, de Őérte bárki, minden bűnbánó bűnös kaphat. És annak nem kell bizonygatni: szükséges nekünk újonnan születnünk, mert nem tudjuk megreparálni az elrontott életünket, nincs önmegváltás. Nincsen senkiben másban üdvösség, csak a mi Megváltónkban.

De az evangélium úgy hangzik, hogy nemcsak szükséges újjászületnünk, hanem lehetséges is.

Van néhány szép énekünk, amik találóan tesznek bizonyságot arról, hogy kicsoda Jézus és milyen munkát végzett el. Ilyen a 286. ének. Énekeljük a 2. és 3. versét:

Jézus Krisztus, kegyelmes Megváltónk,
Úr Istentől adatott tanítónk,
Szent Atyáddal felséges megtartónk,
Szentlélekkel mi megigazítónk!

Téged vallunk hatalmas Istennek,
Kezdet nélkül való természetnek,
Szent Atyáddal egy örök Istennek:
Szentlelkétől lelkeztél Istennek.


Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, bocsásd meg valahányszor mi is a saját gondolatainkat mondtuk, amikor rólad volt szó, és nem figyeltünk arra, hogy kinek mondtad te magadat, kinek bizonyított a Mindenható a te feltámasztásoddal is.

Kérünk, segíts növekednünk a te megismerésedben. Hisszük, Urunk, hogy az az örök élet, hogy megismerjük az igaz Istent, és téged. Tudjuk, hogy téged megismerni elsősorban a neked való engedelmeskedés közben lehet. Szeretnénk megújulni ebben.

Őrizz meg minket attól, hogy csak "tudjunk" sok mindent rólad. Add nekünk azt a boldogságot, amit azoknak ígértél, akik tudnak valamit és azt cselekszik is.

Engedd, hogy abból is, amit ma hallottunk, hadd legyen élet, gyakorlat, valóság, életváltozás. Legyen a gondolkozásunk középpontjában valóban a te szent személyed. Adj nekünk bátorságot ahhoz, hogy higgyük, amit kijelentettél önmagadról, és higgyük a te ígéreteidet is, és tudjunk reménységgel várni azok teljesedésére.

Köszönjük, Urunk, hogy minden hétköznapi gondunkat is eléd hozhatjuk, tereád bízhatjuk magunkat, szeretteinket, gyülekezetünk jövőjét, népünket. Köszönjük, hogy te ma is ugyanolyan hatalmas vagy, mint amikor itt jártál emberi testben a földön, és egyetlen szavadra lecsendesedett a vihar, eltakarodott a betegség, menekültek a démonok.

Dicsőítünk téged, és hisszük, hogy néked adatott minden hatalom mennyen és földön. Szeretnénk így gondolni az előttünk álló feladatokra, a bennünket szorongató nyomorúságokra. Engedd megtapasztalnunk, hogy te ma is olyan vagy, akinek minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen.

Kérünk, taníts minket ezzel a bizalommal imádkozni, a te igédre figyelni, néked engedelmeskedni.

Így hozzuk eléd szenvedő ismerőseinket, szeretteinket. Bizonyítsd meg hatalmadat és kegyelmedet az ő életükben is.

Ámen.