PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2010. április 4.
(húsvétvasárnap)

Cseri Kálmán


A FELTÁMADOTT JELENLÉTE


Alapige:Lk 24,5-7

"Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt: az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia."


Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, ezen a reggelen a te nagy tetteidért magasztalunk téged. Szégyenkezve valljuk be, hogy sokszor a te létedben is kételkedünk, és nagy okosan kétségbe vonjuk, hogy mindent jól, bölcsen és a mi javunkra cselekszel.

Köszönjük, hogy a tetteid nem függenek a mi szűkős képzelőerőnktől, a bennünk levő őshitetlenségtől, és nem függenek attól, hogy mi azt elképzelhetőnek tartjuk vagy nem.

Áldunk téged a világ teremtésének a csodájáért és a mi Urunk Jézus Krisztus feltámadásának a tényéért.

Bocsásd meg, Urunk, minden okoskodásunkat, bizonytalankodásunkat, kételkedésünket, amivel csak a magunk helyzetét nehezítettük meg.

Áldunk téged, megváltó Urunk Jézus Krisztus, hogy a te istenséged bizonyítéka az is, hogy nem maradhattál a sírban, mint utolsó ellenségünket legyőzted a halált, és mi már vallhatjuk hittel: halál, hol a te fullánkod, pokol, hol a te diadalmad? Hála Istennek, aki diadalmat ad nekünk, a mi Urunk Jézus Krisztus által!

Bocsásd meg, hogy mégis sokszor, mint egy vert sereg csüggedten, reménytelenül kóborolunk az élet útján. Taníts meg minket az igazságra. Adj nekünk bátorságot, hogy higgyünk a te szavadnak, és ezzel a hittel hadd tudjuk elfogadni a te győzelmedet, amit feltámadásoddal szereztél a benned hívőknek is.

Taníts minket sokféle csüggesztő körülmény között is reménységgel élni, és reménységgel túllátni a halálon is.

Köszönjük, Urunk, hogy itt lehetünk most a te színed előtt. Kérünk, hogy mivel te élsz, állj meg itt a középen, s ahogy az első húsvétkor tanítványaidat bátorítottad, bátoríts minket is a te igéddel. A te jelenléted, Szentlelked győzzön meg minket arról, hogy mi hát végül is az igazság. Taníts meg minket igazságban, világosságban járni.

Köszönjük, hogy te mindent tudsz rólunk. Kérünk, vedd le a terheinket vagy adj erőt azok hordozásához. Emeld fel tekintetünket, taníts meg minket benned bízva, reménységgel élni.

Ámen.


Igehirdetés

Mint olvastuk most, húsvét hajnalán az asszonyok üresen találták Jézus sírját, és az angyalok azt mondták nekik: az Úr feltámadt.

Megtelt a szívük örömmel és azonnal elújságolták ezt a tanítványoknak. Jézus tanítványai azonban "üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik."

Hányszor volt az, hogy üres fecsegésnek tartottuk talán azt, ami itt is elhangzott, vagy amit a Bibliában olvastunk, és semmi következménye nem lett, mert nem hittünk neki.

Az azonban, hogy Jézus sírja üres volt, még nem bizonyítja, hogy feltámadt. Valóban előfordulhatott az, amitől féltek az ellenségei, hogy ellopják a holttestét, bár ez senkinek nem állt érdekében. A rómaiaknak végképp nem. Jézus ellenségeinek, ha birtokukban lett volna a holttest, az lett volna a legfőbb bizonyíték az Ő feltámadása ellen. A tanítványoknak szintén nem volt ez érdekük.

De ha ez nem bizonyítja Jézus feltámadását, akkor minek alapján hisszük azt? A szemtanúk bizonyságtétele alapján. Megjelent már aznap ezeknek az asszonyoknak, azután Péternek, majd ismerjük a történetet, ennek a folytatásában van leírva, hogy órákon át együtt gyalogolt a feltámadott Krisztus az Emmausba igyekvő két férfivel, és csodálatos bibliaórát tartott ott nekik útközben. Aztán megjelent a tanítványoknak, akik közül Tamás akkor nem volt ott. Egy hét múlva Tamás kedvéért eljött megint, és mind a tizenegynek. Sőt Pál apostol hírt ad arról, hogy volt olyan, hogy egyszerre ötszáz embernek jelent meg, és azok hallották Őt feltámadása után, és erről egybehangzóan bizonyságot is tettek.

Különös azonban az, hogy amit az ókori történetírók leírtak, sokszor olyan eseményekről, amik jóval korábban történtek, mint ahogy azt írásba foglalták, azt minden további nélkül elhisszük, s az iskolában a vizsgán úgy beszéltünk erről, ha felkészültünk, mintha ott lettünk volna. És amit szemtanúk leírtak nem sokkal az események megtörténte után, abban meg kételkedünk. Miért hiszünk jobban Thukididésznek, aki Krisztus előtt 400-ban leírt sok olyasmit, amiről ő is úgy hallott - és nem hiszünk Máténak és Jánosnak, akik ott voltak, látták, hallották, ami történt, és azt hamar írásba is foglalták?

Szeretném kérni a kételkedőket, hogy ha becsületesek, akkor legalább ezen gondolkozzanak el: mi lehet ennek a különbségnek az oka? Miért hihetőbb az, amit mások mondanak, mint az, ami a Szentírásban le van írva?

De nemcsak a szemtanúk bizonyságtétele bátorít minket annak a komolyan vételére, hogy Jézus feltámadt, hanem az is, hogy akik találkoztak a feltámadottal, azoknak az élete megváltozott. Olyan hatással volt rájuk a feltámadott Krisztus, hogy annak maradandó és látható következményei lettek az életükben.

A két emmausi tanítvány búval bélelten, lógó orral, tele kétségbeeséssel, csüggedéssel, letargiába zuhanva ballag haza, s semmi másról nem tudnak beszélni, csak arról, hogy milyen szörnyűség történt az előző napokban. S ugyanez a két ember néhány óra múlva mondanivalóval telten röpül vissza, és viszik az örömírt a Jeruzsálemben még mindig szomorkodó tanítványoknak: Jézus feltámadott és él.

Saul-Pál a Krisztus elleni gyűlölettől eltelve indul felhatalmazó levelekkel Damaszkuszba, hogy elhurcolja a keresztyéneket, és néhány nap múlva, a Krisztussal való találkozást követően, ott mindjárt, bizonyságot tesz arról, hogy igenis Jézus a Messiás, és Ő az Isten Fia.

Egy Torrey nevű, világhírű evangélista jegyezte fel: Londonban evangelizált egy alkalommal, és valaki közbekiáltott: honnan tudja azt, hogy az a Jézus feltámadt és él? És amíg azon gondolkozott, hogyan tudná ezt világosan és röviden elmondani, addig előállt valaki a sokaságból, és azt mondta: majd én megmondom! Gépész vagyok, és egy nagy gépnek a gőznyomását kell állandóan ellenőriznem. A gőzt nem látom, de egy műszeren leolvashatom, mi a helyzet. Jézust ti nem látjátok, meg én sem, de én mint műszer, bizonysága vagyok annak, hogy él. És akkor elmondta: alkoholista volt, tönkretette a családját, önmagát is, de találkozott az élő Krisztussal, aki beleszólt az életébe, megszabadította a szenvedélytől, s azóta egészen másként gondolkodik. Ezt csak egy élő személy tudja végrehajtani.

Így van ez ma is. Isten kegyelméből itt ülnek közöttünk azok, akik elmondhatják, el is mondják egy-egy bibliaórán, meg beszélgetés során, hogy bejöttek ide egyszer csüggedten, vigasztalhatatlanul, és kimentek úgy, hogy vigasztalást és reménységet kaptak. Aki itt akkor beszélt, nem is ismerte őket, fogalma sem volt a problémáikról, valaki más teremtett rendet az életükben.

Én is így ismertem meg az én élő Uramat. Egyszer egy ismeretlen igehirdetőt hallgatva azt mondtam: ezeket csak én tudhatom magamról. Aki itt most beszél, az nem ez a fiatalember, hanem úgy látszik, mégis igaz, amit mond: az élő Jézus Krisztus, aki ismer engem, Ő leplezett le, és Ő kínálja ezt a megoldást is. És amikor kipróbáltam, hogy működik-e az a megoldás, akkor megfordult az életem. Azóta bizonyos vagyok abban, hogy Jézus él. Ha pedig él, akkor fel kellett támadnia, mert sokan látták, hogy valósággal meghalt azon a péntek délutánon, hiszen dárdával még a szívburkot is átszúrták a rómaiak a biztonság kedvéért.

Jézus él. Éppen ezért ma arról szeretnék beszélni, hogy mi következik abból, ha valakinek a szívében ez a csendes bizonyosság megszületik: én hiszem, hogy Jézus feltámadott és él. Csak egészen röviden említem meg, hogy mi következett ebből akkor, és részletesebben azt, hogy ma.

Az akkoriaknak Jézus feltámadása volt a legmeggyőzőbb bizonyíték az Ő istensége mellett. A feltámadás tényének a rendkívülisége hitelesítette mindazt, amit Jézus mondott és cselekedett. Az, hogy Ő valóban Isten Fia, Ő a megígért Messiás, benne valóban a Mindenható hajolt közel hozzánk, hogy segítsen rajtunk. Az Ő feltámadása után ezt nehéz volt kétségbe vonni.

De mit jelent nekünk, mai embereknek az, ha valaki komolyan veszi, amit itt most olvastunk a Bibliából, hogy a mi Urunk valóban feltámadt és ma is él?

Amit innentől kezdve mondok, az az én személyes hitvallásom és tapasztalatom is, amit ugyanígy látok sok-sok hívő testvérem életében.

Mindenekelőtt azt jelenti, hogy egy láthatatlan, de az életünkben valóságosan jelenlevő élő személlyel van közösségünk. Azt jelenti: tartozom valakihez. Nem gazdátlanul őgyelgek az élet országútján, nem vagyok kiszolgáltatva senkinek és semminek - önmagamnak sem. Van egy biztos pont az életemben, ami nem változik. Van valaki, akit mindig ugyanott és ugyanúgy megtalálhatok, és az Ő jelenléte védelmet is jelent, és a felelősségemnek is ez a forrása.

Védettséget jelent, mert tudom, hogy neki adatott minden hatalom mennyen és földön, és engem mindenkinél jobban szeret. Ugyanakkor neki vagyok felelős mindenért, az Ő színe előtt zajlik az életem. Neki akarok tetszeni. Tudom, hogy minden tanácsa a javamat szolgálja, éppen ezért teljes bizalommal nemcsak engedem, hanem kérem, hogy irányítsa az életemet, a gondolataimat, az akaratomat. Parancsait ezért veszem komolyan. Minden helyzetben számolok vele, és számítok rá.

Azt is jelenti ez a közösség, hogy folyamatos beszédes viszonyban vagyok az én élő Urammal. Bármikor, bárhol megszólíthatom imádságban és Ő életjeleket ad magáról, tehát bizonyos lehetek abban, hogy nem a levegőbe száll el, amit mondtam, hanem eljut Őhozzá.

Tevékenyen részt vesz az életemben. Például: folyik egy kényes, nehéz tárgyalás, ami közben észreveszem, hogy a partner ártani akar a gyülekezetnek. Akkor szabad Őt megkérnem magamban: Uram, adj bölcsességet, ezt a rosszindulatú embert meg hangold jóakaratra. És egyszer csak megfordul a tárgyalás légköre, és a végén még használ is az illető a gyülekezetnek.

De ugyanígy számítunk a másokért végzett lelki munkában is az élő Jézusra. Úgy, ahogy azt a Márk evangéliuma utolsó mondatában olvassuk. Ami arról szól, hogy a tanítványok elindultak, hogy Jézusról bizonyságot tegyenek, az "Úr pedig együttmunkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel." Ők csak elmondták, amit tudtak Jézusról, de közben a feltámadott Krisztus munkálkodott azokban, akik hallották azt, amit ők elmondtak. És ez is oly sokszor megtörténik itt a gyülekezetben is.

Valaki eljön ide félelmekkel tele, talán senki nem tud arról, hogy mi van a szívében, és hazamegy úgy, hogy megváltozott az, ami benne volt. Vagy eljön ide kételkedve, tele kérdéssel, bizonytalansággal, és egy idő után bizonyosság támad a szívében.

A mi élő Urunk most is pontosan tudja, hogy melyikünk milyen állapotban van itt, mire figyelünk, mit vártunk, vagy semmit sem vártunk ettől az istentisztelettől. Én nem tudok meggyőzni senkit, sokakat nem is ismerek, de ez nem is az én dolgom. Az én dolgom, hogy a húsvéti hírt hitelesen, csorbítás nélkül elmondjam, aztán maga az Úr munkálkodik mindannyiunkban. Abban is, aki hirdeti, azokban is, akik hallgatják, az Ő hatalma szerint. Erre csak egy élő személy képes.

Én a szüleimtől gyakran kértem tanácsot, amíg éltek. Mióta elhunytak, nem tudnak tanácsot adni. Ha Jézus halott lenne, ezeket a segítségeket nem tudná megadni azoknak, akik tőle azt várják.

Az a bizonyosság, hogy Jézus feltámadott és él, azt is jelenti, hogy soha nem vagyok egyedül. Akkor sem, amikor éppen az csapott be, akiben pedig bíztam. Akkor sem, amikor az hal meg, aki hozzánk a legközelebb állt. Akkor sem, amikor börtönbe kerül valaki. Börtönjárt lelkésztestvéreim közül többen elmondták, hogy milyen csodálatos élmény volt nekik, hogy a magánzárkában is az élő Krisztussal voltak összezárva. Mert Ő ott is jelen volt, lehetett vele beszélgetni. És amibe mások beleőrültek, onnan ők lelkileg felüdülve kerültek ki.

És ott van velünk a műtőasztalon is, és egyedül Ő lesz velünk a halálunk óráján, amit senki nem oszthat meg velünk, - sőt utána is mindörökké.

Mert az a bizonyosság, hogy Jézus él, azt is jelenti, hogy tudjuk: feltámadásával legyőzte a halált. Így írja ezt Pál apostol az 1Kor 15-ben: Mint utolsó ellenségünket, eltörölte a halált feltámadásával. Ezért nem kell félnünk tőle.

Ugyanott írja, hogy nincs fullánkja már a halálnak. Jön felém a halál, de ha én az élő Krisztussal közösségben élek, átlátok a válla felett, és ott látom mögötte a diadalmas Krisztust, akihez tartozom. Ezért írhatta le Pál apostol, hogy mivel nekem az élet Krisztus, a meghalás nyereség. Még közelebb kerülök hozzá, de azért nem leszek öngyilkos. Mert az életem felett Ő az Úr, Ő szabta meg a születésem időpontját, Ő szabja meg a halálomét is.

Aki hiszi, hogy Jézus feltámadott és él, az egészen másként gyászol, és másként készül a saját halálára is, mint e nélkül a hit nélkül. Orvosok, ápolók, meg lelkészek tudják talán a legjobban, hogy milyen óriási különbség van aközött, hogy valaki e nélkül a hit nélkül lép ki az életből, és lép be valahova, amiről semmit sem tud - vagy pedig az élő Krisztusba vetett hittel készül haza az ő mennyei hazájába.

Mert az a bizonyosság, hogy Jézus feltámadott és él, azt is jelenti, hogy komolyan vesszük, amivel búcsúzott az akkori tanítványaitól: "Elmegyek, helyet készítek nektek. Az én Atyám házában sok lakóhely van, aztán majd magamhoz veszlek titeket, és ti is ott lesztek, ahol én vagyok." A hívőnek ezt jelenti meghalni: egyik otthonából haza megy a másikba. Az ideiglenesből a véglegesbe. És mit fogunk ott csinálni? Itt mondta Jézus: "magamhoz veszlek titeket, és ti is ott lesztek, ahol én vagyok." (Jn 14,1-3).

Amíg pedig itt kell harcolnunk ebben az életben, addig bizonyosak lehetünk abban, amit szintén a mi feltámadott Urunk ígér: szüntelenül esedezik érettünk. Ritkán gondolunk erre az óriási lehetőségre, hogy a mindenható Isten trónusa előtt, a világ legmagasabb fórumán, a legbefolyásosabb közbenjár érettünk, képviseli az érdekeinket. Az, akiről azt olvassuk a Szentírásból: nem szégyellte testvéreinek nevezni azokat, akik hisznek benne. A mi legidősebb bátyánk imádkozik értünk.

Aki új életet kapott tőle, aki vele szoros közösségben él, aki gyakorolja ezt a beszédes kapcsolatot, aki csakugyan rábízta magát mindenestől és egészen, az ilyen messzire láthat, és ebben is bizonyos lehet.

És ha az egyház jövőjére gondolunk, akkor is az tölthet meg minket reménységgel, hogy Jézus feltámadott és él. Mert Jézus teste, mint olvastuk, nem maradt a sírban. Csak mi maradt ott? Azok a lepedők, amikbe begöngyölték a holttestet. Az Újszövetségben azt olvassuk, hogy az egyház Krisztus teste, és Ő a feje, ezért él túl mindent.

A lepedők ottmaradhatnak a sírban. Egyházi szokások, hagyományok avíttá válhatnak. Az egyház épületeit lehet államosítani, intézményeit szétverni, lelkészeit kivégezni, tagjait bebörtönözni, ahogy azt ma is több országban teszik. De a szentek közössége, a Krisztusban hívők nagy családja túlél mindent. És minden időben, Krisztus dicsőséges visszajöveteléig, szolgálja Urát, és megmarad.

Végül: az, hogy Jézus valóban feltámadt és él, azt is jelenti, hogy lehet vele találkozni. Az Ő igéjében közeledik mindenkihez, és Szentlelkével győz meg mindenkit arról, hogy Ő él, rá számíthatunk, ráépíthetjük az életünket. Aki találkozni akar vele, az hallgassa a róla szóló bizonyságtételt. Keresse a benne hívők közösségét. Ő maga mondta: ahol akár csak ketten vagy hárman az én nevemben jönnek össze, ott vagyok közöttük. Így találkozik vele ma is sok-sok ember.

És szólítsuk meg Őt. Hitetlenül is meg lehet szólítani. Elmondhatja valaki őszintén: Jézus (ott még nincs semmi kenetteljes, kegyeskedő megszólítás, olyan kedvesek ezek az üde imádságok), én nem tudom, hogy létezel-e, de ha létezel, mutasd meg magadat nekem, szeretnélek megismerni, és ha lehet, veled járni, veled élni, veled halni.

Elmondhatja bármelyikünk ezt az imádságot, amit egyik énekünk így fogalmaz meg:

Mutasd meg, hadd lássam, ki vagy nekem,
Hogy te vagy, te maradsz az életem.
Ne nézzek senkit, ne lássak mást,
Csak téged, Megváltóm, senki mást.


Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, dicsőítünk azért, mert nem múzeumokban, nem a temetőben, nem történelemkönyvek lapjain, nem is az emlékeinkben kell keresnünk téged. Bocsásd meg, hogy mégis a holtak között keressük sokszor az élőt. Gyógyíts ki minket ebből a tévedésből, szabadíts meg ebből a hitetlenségből.

Bátoríts minket, Urunk, hogy összekössük az életünket veled. Nyisd meg a fülünket, hogy hadd halljuk meg a te igaz igédet, amivel ma is tudsz vigasztalni, bátorítani, feddeni és feloldozni. Ami maga az élet forrása.

Taníts meg minket szüntelen imádkozni, együtt élni veled. Ajándékozz meg azzal a bizalommal, amelyik nem félti magát tőled. Attól féljünk, hogy nélküled töltsük el ezt az életet és az örökkévalóságot.

Köszönjük, hogy ha előre nézünk a jövendőbe, akkor is te adsz nekünk reménységet. Te a jövőnek is az Ura vagy.

Kérünk, segíts el minket arra a rendíthetetlen meggyőződésre, hogy mind életünkben, mind halálunkban, mind testestől, mind lelkestől a tieid lehetünk, és ezért biztonságban vagyunk.

Olts a szívünkbe felelős szeretetet mások iránt. Hadd tudjuk feltámadásod örömhírét elmondani, és megváltozott életünk szemléltesse ennek a valóságát.

Könyörgünk azokért, akiknek különösen nagy szükségük van most a te bátorításodra, vigasztalásodra. Ahol szükségesnek látod, hadd lehessünk mi ennek a közvetítői.

Könyörgünk hozzád szeretteinkért a közelben és távolban. Könyörgünk gyászoló testvéreinkért, azokért, akik kétségek között vannak. A nélkülözőkért. A reménytelenekért.

Kérünk, adj nekünk nyitott szemet, irgalmas szívet, és adj a szánkba olyan mondanivalót, ami éppen a te feltámadásod tényéből is táplálkozik, amivel tudunk segíteni másoknak.

Segíts másként folytatni az életünket, mint ahogy ma ideérkeztünk. Segíts most ebben a csendben elmondani neked a magunk imáját is, akár hitetlenül is.

Ámen.