EMLÉKEZTESSÉTEK AZ URAT

Alapige: Ézs 62,1-12

Sionért nem hallgatok és Jeruzsálemért nem nyugszom, míg földerül, mint fényesség az Ő igazsága, és szabadulása, mint a fáklya tündököl. És meglátják a népek igazságodat, és minden királyok dicsőségedet, és új nevet adnak néked, amelyet az Úr szája határoz meg. És leszel dicsőség koronája az Úr kezében, és királyi fejdísz Istened kezében. Nem neveznek többé elhagyatottnak, és földedet sem nevezik többé pusztának, hanem így hívnak: én gyönyörűségem, és földedet így: férjhez adott; mert az Úr gyönyörködik benned, és földed férjhez adatik. Mert amint elveszi a legény a szűzet, akként vesznek feleségül téged fiaid, és amint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni. Kőfalaidra, Jeruzsálem, őrizőket állattam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok! És ne hagyjatok nyugtot néki, míg megújítja és dicsőségessé teszi Jeruzsálemet e földön. Megesküdt az Úr jobbjára s erőssége karjára: nem adom többé gabonádat eleségül ellenségeidnek, s idegenek nem isszák mustodat, amelyért munkálódtál, Hanem a betakarók egyék azt meg, és dicsérjék az Urat, s a beszűrők igyák meg azt szentségem pitvaraiban. Menjetek át, menjetek át a kapukon, készítsétek a népnek útát, töltsétek, töltsétek az ösvényt, hányjátok el a köveket, emeljetek zászlót a népek fölé. Ímé, az Úr hirdette mind a föld határáig: Mondjátok meg Sion leányának, ímé, eljött szabadulásod, ímé, jutalma vele jő, és megfizetése ő előtte! És hívják őket szent népnek, az Úr megváltottainak, és téged hívnak: keresett és nem elhagyott városnak.

Imádkozzunk!

Dicsőítünk és magasztalunk mennyei Atyánk téged, mert nemcsak az egek hirdetik isteni hatalmadat és fenségedet, gondoskodásodat, hanem a te igédben is kijelentetted és csak a mai napon is tapasztalhattuk kézzelfoghatóan. Köszönjük Urunk, ha a mai napon is minden munkánkat jól véghez vihettük, boldogan. De azt is köszönjük, ha elfáradtunk volna a sokféle feladatban, mert akkor megnyugodhatunk, megpihenhetünk nálad most is. Köszönjük, hogy figyelhetünk a te szavadra.

Köszönjük Urunk, hogy az érettségizők felkészülhettek mindazokban a feladatokban, amikben helyt kellett állniuk ezen a héten. Áldd meg kérünk a pasaréti fiatalokat, alakítsad az ő életútjukat is a további folytatásra. Urunk, hogy legyél a tanárokkal is, hadd lehessen nekik is siker ennek az érettséginek a menete.

Kérünk téged arra, hogy minden bűnt és hamisságot vegyél le rólunk, hadd tudjunk egészen rád figyelni, a bűntől szabadon, kegyelmedben bízva.

Köszönjük Urunk, hogy te állod a szavad. Magasztalunk minden ígéretedért, add, hogy merjünk hűséggel imádkozni ígéreteid beteljesedéseiért és, hogy tudjunk úgy tekinteni rád, mint aki nemcsak a jelenben, hanem a jövőre nézve is megtartó Istenünk vagy.

Most is szeretnénk az Úr Jézus által arra kérni, hallgasd meg könyörgésünket az ő érdeméért.

Ámen.

Igehirdetés

Az Ézsaiás könyvét olvastuk, kiderült, az Úr szabadító munkáját, amit az ószövetségi nép életében végbe vitt, a babiloni fogságból kimentve őket, felhasznált eszközein keresztül vitte végbe. A 45. részben láthattuk Cyrusnak a személyét, még a neve is ott volt a prófétai kijelentésben, s hallottunk arról is, hogy a földi szabadulást átélő nép nem mindig élte át a lelki felszabadultságot. A hazatért júdeai nép életében fogság után is sokféle lelki kín és nyomorúság volt. Szégyent hoztak az Úrra, megfertőztették újra a templomot. Szükség volt annak az Úr felkentjének az eljövetelére, akiben az Úr Jézus személyét láthattuk meg, amikor Jézus magára értelmezte például a 61. rész híres igéit, "Az Úr Lelke van énrajtam, mert felkent engem."

A felolvasott 62. rész ennek a nagyobb ézsaiási szakasznak a része, ahol az Úr felkentjéről van szó, illetve az Úrról, arról, hogy ő mit tesz népe jövőjéért, azért, amit meg is ígért nekik. A végén hallhattuk, hogy három ímé szó is szerepelt az igerészben, jelezve, hogy Isten szabadítást készít az övéinek. De ne gondoljuk, hogy Isten az ő népére koncentrálna, mert ebben a szakaszban is az Úrról van szó, az Úr felkentjéről, őrá mutat és arról, hogyan érez és mit tesz azokért, akiket szeret.

Egy kifejezést akarok kiemelni a prédikációban, ez az Úr nem nyugvása, az Úr hallgatásának kérdése. Az első versben így hangzott: nem nyugszom, a 6. versben, pedig: "ne hagyjatok nyugtot neki". Isten nem nyugszik és nem akar nyugodni, azért, mert az ő népének szabadulást készít. Ennek fényében nézzük meg, mit jelent az a ? számomra is nagyon érdekes és nehezen érthető ? mondat, hogy az Urat emlékeztetni kell valamire.

Mit jelent tehát az a kifejezés, hogy az Úr nem nyugszik? Egyértelműen kiderül az igerészből, hogy az Úr hatalmas szabadítást készít az övéinek. Végig erről van szó, de ez a rész a hangsúlyt mégis arra helyezi, hogy ez a szabadítás biztosan bekövetkezik a jövőben. A megvalósulás bizonyosságát jelenti az Úr személye, szava és cselekvése. Ézsaiás könyvében több helyen is szó van ezzel a kifejezéssel az Úrra vonatkozóan, hogy ő nem hallgat.

Ha esetleg olvastuk az újfordítású magyarázatos Bibliát, ott azt a magyarázatot találhattuk, hogy itt a próféta beszél. Ezzel szemben a legtöbb írásmagyarázó azt húzza alá, hogy itt maga az Úr szól. Ha a próféta beszélne, természetesen akkor is Istentől kapott kijelentést mond, tehát ott van az Úr a háttérben, de az ézsaiási igék fényében itt egyértelműen az Úrról van szó. Ő nem nyugszik, nem hallgat, nem hagy abba valamit. Egészen végig cselekszik, szól, mindaddig, míg valamit el nem ér, mindaddig, amíg valami meg nem valósul. Hogy ez micsoda, az kiderül az egész ézsaiási műből, ebből a szakaszból is, a 2. versben például ezt a kifejezést olvashattuk: "Amíg meglátják a népek igazságodat, minden királyok dicsőségedet, dicsőség koronája leszel." Tehát valami dicsőséges, ami nem jellemző a népre, valami olyasmi hangzik el, ami a sötétségben, a szégyenben, az elhagyatottságban szenvedő népnek szól.

Ne felejtsük el, hogy Ézsaiás az Úr Jézus születése előtti hétszázas években prófétált, ezek a szakaszok pedig a babiloni fogság, illetve a fogság után időről beszélnek, ami pedig az Úr Jézus születése előtti ötszázas évek vége. A prófécia közben legalább kétszáz év eltelt, de Isten már akkor is gondol arra, hogy a fogságból szabadult népnek sem lesz egyszerű az élete, sokféle bajjal küzdenek, akadállyal szembesülnek, még a bűneikkel is, amikor nagyon megkérdőjeleződött ? úgy tűnik jogosan ? bennük az, hogy ez a nagy dicsőség? Hiszen az Úr hazavitte őket és már mindenképpen az ő ígérete beteljesülése volt. De ami ez után jött az nem volt már olyan dicsőséges, sőt, néha kifejezetten sötét volt. Kételkedtek és a kiábrándultság lelki terhe nehezedett rájuk. Ezért nagyon fontos, hogy Isten azt mondja, hogy ne csak az ígéretekre nézzetek, hanem arra, hogy miért bizonyosak, miért 100 %-ig megbízhatók.

Ebből a részből látszik, hogy Isten, az ő szabadítását mindvégig a felkentjén keresztül végzi, ő általa hajtja végre. Az 53. részben az Úr szenvedő szolgájaként volt jelen, a megelőző szakaszban az a mondat, azok a kifejezések ? ahogy utaltam rá ? hangzanak el, amit az Úr Jézus Názáretben magára értelmezett, amikor azt mondta: "Ma teljesedett be az Írás a ti fületek hallására". Isten tehát a felkentjén keresztül munkálkodik.

Van egy angol írásmagyarázó, aki úgy gondolja, hogy itt tulajdonképpen maga a felkent is beszélhet: "Sionért nem hallgatok, Jeruzsálemért nem nyugszom." Az Úr Jézus földi léte után élve mi tudjuk, hogy akkor is az Úrról van szó, hiszen az Úr felkentje, a Messiás, maga is Isten. Az Úr Jézus nem véletlenül értelmezte magára ezeket a szakaszokat. Amennyiben itt az Úr felkentje beszél, azzal gazdagodik a jelentés, hogy az isteni mindenható hatalom és gondoskodás az Úr felkentjén keresztül hajtatik végre, de ő annyira egy az őt elküldő Istennel, isteni hatalommal, hogy tulajdonképpen mindegy, hogy ki végzi a munkát. Az Úr felkentje az Úr maga.

Mit visz végbe? Azt mondja, hogy hajnali ragyogás, fényesség lesz az ő népe igazsága. Benne van, hogy az éjszakai sötétség elnyeli őket, de amikor az Úr elkezd szabadítani, akkor a hajnali fény beragyogja az éjszakát, nemcsak egy kicsit pislákol. Arról is beszél, hogy az ő népe új nevet kap. A név mindig a viselője tulajdonságát, személyiségét jellemzi. Az új név, ami az Úr szájából származik, jelzi, hogy ez a nép teljesen újjá lehet. Ebben a szakaszban beszédes még, hogy ezt az új nevet a népek, királyok mondják ki és veszik észre az Úr népén. Beszél koronáról, királyi fejdíszről, ami nem a király fején van, hanem a kezében. Dicsőség koronája az Úr kezében. Miért a kézben van a korona, amit a király a fején szokott hordani? A magyarázók azt mondják, hogy ezzel azt kívánja hangsúlyozni, hogy milyen dicsőséges és milyen királyi méltósággal megáldott lesz az Úr népe az Úr szabadítása miatt és mennyire biztonságos helyen van, az Úr tartja őket. A jelentés az is lehet, hogyha kézben vannak, akkor a mindenható Isten cselekszik, végzi a munkáját azzal, azon, amit a kezében hord.

A 49. részben egy másik kifejezéssel beszél az Isten aprólékos, számon tartó, oltalmazó munkájáról: "Ímé, a markaimba metszettelek fel téged, kőfalaid előttem vannak szüntelen." előtte úgy érezte a nép, hogy elhagyott engem, rólam elfeledkezett az Úr. Az Úr azt mondja a markaimban vagytok, oda vagytok metszve. Ennyire velem vagytok közösségben. Talán a legszebb jellemző a dicsőségre nézve, de a leghosszabb leírású, amikor arról beszél, hogy Isten népe az Úr számára olyan, mint a menyasszony a vőlegénynek, a feleség a férjnek. Ez a kifejezés hangzik itt: "Mert az Úr gyönyörködik benned." Amikor az Úr Jézus elkezdte a munkáját, és megkereszteltetése után feljött a vízből, akkor elhangzott ez a kifejezés: "Akiben én gyönyörködöm."

Isten népe sötétségben volt, lelkileg is. Nem mertek abban bízni, hogy az Úr beteljesíti azt, amit ígért, hiszen a jelen, a fogság utáni állapotok testi, lelki terhei miatt úgy tűnt, hogy nem látható az a nagy dicsőség. De főleg az ő vétkeik miatt szégyellhették magukat. Nem volt miben gyönyörködnie az Úrnak, a fogság utáni népben sem. Mégis azt mondja: úgy gyönyörködöm benned, mint a vőlegény a menyasszonyában. Lehet, hogy vétkeztek, hogy ítélni kellett őket a fogság méltó ítéletével, lehet, hogy még mindig sok az engedetlenség, még mindig nem tudnak bízni az Úrban, de az Úr azt mondja a kérdés az, hogy ő ki és mit tesz és itt azt mondja: én gyönyörködöm benned. Ezt végzem el, ezért nem nyugszom és nem hallgatok. Már most tesz valamit a dicsőséges vőlegény és Isten népe férje azért, hogy a jövőben is beteljesüljön az, amit ígért. Nagyon fontos, hogy nemcsak a jövőről szól itt, hanem az Úr jelenlegi munkájáról: Nem hallgatok, nem nyugszom, amíg végbe nem viszem azt, amit megígértem.

Amikor az Úr Jézus itt járt a földön, akkor egyszer azt mondta: az én Atyám munkálkodik mindez idáig, én is munkálkodom. János evangéliuma búcsúbeszédeiből tudjuk, hogy Jézus azt mondta: Atyám, én elvégeztem azt a munkát, amit rám bíztál, dicsőíttettelek téged a földön. Ugyancsak János evangélista írta le Jézus utolsó előtti mondatát: Elvégeztetett. Jézus, a Messiás, a felkent mindent elvégzett, mint mennyei vőlegény.

Kálvin magyarázatában hangsúlyozza azt, hogy Isten ígéretet beteljesítő munkája ebben az igeszakaszban is úgy látható, a maga teljességében, hogy amikor a fogságból a nép kiszabadult, Isten már elkezdte a dicsőséges szabadítást, megváltást beteljesíteni. Aztán ezt folytatta, megőrizte az ő népét, az ószövetségi népet a fogság utáni időkben akkor, amikor nem olvasunk bibliai történéseket, a két testamentum közötti időszakban, körülbelül 400 éven át. Aztán Isten munkája még jobban látszik. Az egyik angol fordítás így használja: Elkezd virágozni az isteni szabadítás, az isteni ígéret beteljesítése Jézus eljövetelével. Majd az újszövetségi Isten népe idejében ez a virágzás elindul, fejlődik, és amikor eljön az Úr Jézus, akkor lesz a teljes virágba borulás, a gyümölcstermés.

A reformátor arról beszél, hogy az isteni dicsőség megvalósulása a nép életében az ígéretek beteljesülése halad előre. Nem hallgatok, nem nyugszom ? a mi időszámításunk szerint ez már több ezer év és Isten cselekszik, nem nyugszik. Nem lehet passzív. Ez azért fontos, mert az Úr Jézus mindent elvégzett és még mindig van nekünk mit elvégezni. Mi magunk vagyunk most Isten népe és ennek az ószövetségi igeszakasznak számunkra is van üzenete. Milyen ígéretek nem teljesedtek be még számunkra? Itt nem elsősorban a mi személyes ígéreteinkről van szó, hanem Isten mindenkori népének a nagy üdvözítéséről. Ez nem azt jelenti, hogy a személyes ígéreteink nem fontosak, hanem ebbe a nagyobb műbe tartoznak. Számunkra is biztos a jövő, de ha bárkinek bizonytalansága, kételyei vannak az Úr ígéreteinek beteljesítő szavában. Talán már mi is csalódtunk a múltban, kérdeztük miért hallgat az Isten, miért tűnik úgy mintha nem csinálna semmit, miért kell még mindig várni. Az Ézsaiás könyve 40.részéből már sokszor idéztük az ismerős mondatokat: "Miért mondod Jákob és szólsz ekként Izrael: elrejtetett az én utam az Úrtól, ügyemmel nem gondol Istenem?!" Tehát, mintha ő hallgatna, csendben lenne, megnyugodott volna abban, hogy az ő népe nincs a helyén, mintha nem tenne semmit.

Isten mai népeként mi is kerülhetünk ilyen kételyek, akadályok közé, ezért nekünk is fontos, hogy itt az Úr magára mutat. Azt mondja: én nem nyugszom, nem hallgatok. Mi mindent tettem már eddig is azért, hogy az a dicsőséges jövő a tiétek legyen és mit teszek ezután. A képet használva, mit tesz a vőlegény, aki látja, hogy a menyasszonya nem tud benne bízni. A menyasszony csalódott benne, mert valamit nem úgy csinált a vőlegény, ahogy várta volna. Isten itt azt hangsúlyozza, nem hallgatok, nem nyugszom.

Ez az isteni cselekvés hogyan valósul meg a mában? Erre a második kifejezés ad választ, amikor azt mondja: "Ti, akik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok és ne hagyjatok nyugtot neki, amíg megújítja és dicsőségessé teszi Jeruzsálemet a földön." Korábban, amikor ezt az igét olvastam, mindig arra próbáltam gondolni, hogy Isten valamit elvár tőlem is, tőlünk is, hogy emlékeztessük őt, hogy csináljunk valamit. Arra is gondoltam, hogy az Urat talán emlékeztetni kell azért, mert elfelejtené? Érdekes, hogy az ókori fordítások is érzékeltetik ezt a problémát és nem merik ezt az igei mondatot lefordítani arra, hogy "emlékeztessétek az Urat". A Károli fordítás merte.

Hadd mondjam el, ami ebben a versben is számomra teljesen újszerű lett, hogy noha itt emlékeztetésről van szó, amit az őrizők kapnak feladatul, de még sem ezen van a hangsúly. Az első versben azt olvastuk, hogy az Isten nem hallgat, nem nyugszik, mert még nem teljesítette be az ígéretét. Hogy ez mennyire igaz, az látszik ebben a 6-7. versből, hogy ő nem is akar nyugodni. Ezért emlékeztetőket rendel, akiktől elvárja, hogy ne hagyjanak nyugtot neki. Az őrizők azt a feladatot kapják, ne csak emlékeztessenek az Úrra, hanem emlékeztessék az Urat

Az egyik angol írásmagyarázó említette, hogy az ókori királyok mellett lehettek olyan tanácsosok, vezető beosztásban levő férfiak, akiknek az volt a feladata, hogy a király előtt újra és újra elmondják, hogy mi a törvény, vagy milyen törvényt hozott a király a közelmúltban, hogy emlékezzen, még ha el is felejtette volna. Egy példát említek: amikor Dánielt az ellenségei szeretnék megöletni, Dárius király meghozza a döntését, de próbálja Dánielt megmenteni, a vádolók azonban figyelmeztetik arra, hogy neki is be kell tartania a törvényt. Ezek nem emlékeztetők voltak, de hatalommal bírtak és mondhatták ezt.

Az isteni hatalommal rendelkező Úr Jeruzsálem kőfalaira őrizőket állít, akiktől elvárja, hogy emlékeztessék. Logikus, hogy itt nem az Úr felejtéséről van szó, hiszen ő nem felejt. Ezt hangsúlyozta az első versben is, azért nem hallgat, azért nem nyugszik, mert nagyon jól tudja, hogy még mindig van mit beteljesítenie. Épp az ellenkezőjéről van szó, az Úr azt mondja, hogy ő maga is tudja mit ígért és emlékeztetőket rendel, hogy ők se hagyjanak nyugtot neki. Kétszeresen megerősíti, hogy az ő ígérete áll, ő adja parancsba, hogy emlékeztessék, ne hagyjanak nyugtot neki.

Szülőként, vagy nagyszülőként vajon hogyan éltük meg, amikor a kisgyerek állandóan emlékeztet valami hiányosságra, vagy valamilyen elmaradt ígéret beteljesítésére. A neszmélyi gyerekheteken mi is találkozunk ilyen problémával. Ha elfelejtek valamit, akkor nagyon szégyellem magam, általában kellemetlen, hogy emlékeztetni kell. De Isten azt mondja, hogy emlékeztessetek, ezt tegyétek, mert én nem akarok nyugodni.

A Zsidókhoz írt levél 6,16-20-ban van egy hasonló gondolat, ahol Isten szavának és hűségének, ígérete beteljesítő erejének a leírását hangsúlyozza: "Mert az emberek nagyobbra esküsznek és náluk minden versengésnek vége megerősítésül az eskü; miért az Isten, kiválóbban megakarván mutatni az ígéret örököseinek az ő végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe, hogy két változtathatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vigasztalásunk legyen minékünk, mint akik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet, amely lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya és beljebb hatol a kárpitnál, ahová útnyitóul bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint" Az Ábrahámnak adott esküvés és ígéret, amint a mostani igeversben is, esküvésről szól: "Megesküdt az Úr jobbjára és erőssége karjára". De a Zsidókhoz írt levélben ott van, hogy két változtathatatlan tény. Ilyen módon értsük tehát, amikor azt mondja az Úr: én nem akarok nyugodni, úgyhogy emlékeztessetek őrizők. Ő rendeli és irányítja őket. A hangsúly nem azon van, hogy ők mit csinálnak, hanem azon miért akarja az Úr, hogy ezt végezzék.

Vannak, akik az őrizők személyében angyali alakokat látnak, ahhoz kapcsolódóan, hogy a mennyei trónteremben az isteni király mellett is vannak emlékeztetők, akik az ókori királyok esetében is lehettek. Itt az üzenet az, hogy az Isten emlékezteti magát.

A legtöbb magyarázó azonban emberekről beszél. És is így magyarázom. Kálvin azt mondja, hogy itt az Úr mindenkori népének a prófétáiról van szó. Arra utal ? Ezékielnél olvasható ?, hogy a prófétai tiszt jár a kőfalon járással és az őrzéssel. Azt írja, hogy a próféták feladata, hogy imádkozzanak is a népért mindenkor.

Mások szerint olyan hűségesekről lehet szó, akiknek parancsolja az Úr, hogy emlékeztessék őt. Ebbe mi is beletartozhatunk. Itt tehát arról van szó, hogy az ember valamit azért mond el az Úrnak imádságban, mert az Urat, az ő parancsának engedve, emlékezteti. Az ilyenfajta imádság ? a Szentírás szerint ? egész nap és egész éjjel, tehát folyamatosan hangzik, mindenképpen hallható; ne nyugodjatok, ne maradjatok némák. Kimondatik az, amit az emlékeztető elmond az Úrnak konkrétan, hangosan. Mindenképpen az Urat érinti, rá vonatkozik, őrá hat. Ez nagyon bátor kijelentés, mert ezzel azt mondja ki, hogy az Úrnak ígérete beteljesítése során szüksége van az emlékeztetésére, ő döntött így. Miközben beteljesíti az ő ígéretét, ennek lényeges alkotó eleme az a figyelmeztető folyamatos, meg nem szűnő imádsága. Azt mondja ne nyugodjatok, ne hagyjátok abba.

Vajon amikor ezt az ézsaiási igeszakaszt olvastuk, eszünkbe jutott-e a hamis bíró és az özvegy asszony példázata a Lukács 18-ból , amikor Isten kész önmagát ahhoz a bíróhoz hasonlítani, aki hamis bíró, mivel azonban zaklatja őt az özvegyasszony és állandóan kéri, a végén enged a kérésnek. Az Úr Jézus itt azt mondja: "Hát az Isten nem áll-e bosszút az ő választottaiért, akik őhozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk? Mondom nektek, hogy bosszút áll értük hamar. Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-e hitet e földön?" Van olyan imádság tehát, és az Urat emlékeztető imádság ilyen, ami szinte nyugtalanítja az Urat. De ezt ő kéri, hogy így kell imádkozni. Kitartóan, meg nem szűnően, hiszen "Közel van az Úr minden őt hívóhoz, mindenkihez, aki őt hűséggel hívja." (Zsolt 145). Ebben tehát van hűség is és mindvégig kitart, egészen addig, amíg az Úr meg nem teszi azt, amit ígért. Amikor tehát az üzenetben az a gondolat van előttünk, hogy az Úr nemcsak nem nyugszik, hanem nem is akar nyugodni, ezért elvárja az emlékeztetőktől, hogy imádkozzanak és emlékeztessék őt, ezzel az Úr azt vállalja föl, hogy az övéi imádsága is része lesz az ő üdvözítő tervének.

Az Urat emlékeztető imádság tehát nem kételyből, az Istenbe vetett hit bizonytalanságából fakad. Nem arról van szó, hogy számon kérően emlékeztetem az Urat. Ez a fajta imádság nem koncentrálhat arra, ami az imádság tartalma. Az Urat emlékeztetni kell, hogy teljesítse az ígéretét, de nem az ígéretén van a hangsúly, hanem az Úr személyén, hogy lássa őt az Úr mindenkori népe megbízhatónak és ennek legyen része az őt emlékeztető imádság. Ilyen módon mindenképpen hangsúlyos a 37. Zsoltár 4. verse: "Gyönyörködjél az Úrban és megadja neked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik." A hangsúly nem azon van, hogy mit teljesít az Úr, mi a szívünk kérése, hanem hogy kicsoda az Úr és mit érzünk iránta.

Az Úr emlékeztetése azt jelenti, hogy én tudom, hogy kétszeresen megbízható. Amikor elmondom neki, hogy mit ígért, azt azzal a bizalommal teszem, hogy tudom, hogy az én emlékeztetésem is készíti az ígéretek teljesítését. A menyasszony tulajdonképpen ? a kép szerint ? amikor ezt a fajta emlékeztetést teszi, akkor nem számon kéri a vőlegényt, nem bizalmatlan, lehet, hogy feszülten várja, hogy a vőlegény tegye meg, de mivel bízik a szerelmesében, ezért amikor szól neki, azzal a természetességgel teszi, hogy tudja, hogy ennek örül a vőlegény is. Nem az ajándékai, hanem a személye a döntő.

A nehézség ebben a gondolatban ott van, hogy mi szeretünk az ígéretekre koncentrálni, különösen akkor, amikor még várni kell a beteljesedésre. Isten ószövetségi népe is ezzel küzdött. Az Úr nem azt mondja, hogy ne foglalkozzunk az ígéretekkel, a beteljesedésével, hanem azt, ne azon legyen a hangsúly. Ezért nagyon fontos, hogy az Úr, mindazt, amit önmagáról elmond, tesz, szól, a felkentjén keresztül teszi. Illetve, ha itt az Úr felkentje beszél, akkor elmondja, hogy kicsoda ő. Az Úr felkentje az Úr Jézus, rajta keresztül valósul meg mindez. Az őrizők lehet, hogy eljutnak egy olyan mély pontra, hogy nem emlékeztetnek, hanem inkább elvárnak, keserűen imádkoznak, az Úr felkentje azonban mindent átvállalt.

A 2Kor 1-ben Isten ígéreteiről így szól az ige: "Mert Istennek valamennyi ígérete őbenne lett igenné és őbenne lett ámenné, Isten dicsőségére mi általunk." Mivel az Úr Jézus elvégzett mindent, mint az Úr felkentje, mivel megváltott minket, az ószövetségi népet is, ezért szólhatott már az ószövetségnek is az az ígéret, mint népnek, hogy eljött a szabadításod ideje, az Úr hozza az ő jutalmát, mindaz, ami szép és dicsőséges jövő, amit majd az Úr Jézus eljövetelkor mi is, a maga teljességében tapasztalunk. Mindez azért lehetséges, mert az Úr is elvégzett mindent, az Úr felkentje elvégzett mindent. Ezért fedezheti el Isten azokat a hibáinkat, kételkedéseinket, amikor mi nem tudunk imádkozni ilyen Urat emlékeztető imádsággal. Akkor az Úr beteljesíti úgy az ígéretét, hogy elmaradt a mi részünk, mert ő minket annyira szeret, mert a vőlegénynek nem az a fontos, hogy mit tesz a menyasszonya, hanem, hogy kicsoda ő. Sionért nem hallgatok, nem nyugszom és az Úr azt mondja nem is akarok nyugodni, emlékeztessetek engem. Nem kételkedve, panaszkodva, hanem azzal a hittel, hogy az én szavam áll, beteljesítem minden ígéretemet.

Így tudunk mi a magunk személyes élete ígéretei beteljesedése kapcsán is reménységgel imádkozni, nem keserűen és nem panaszkodva, hanem béketűréssel várni. Nem úgy emlékeztetni az Urat, hogy még mindig nem csinált meg valamit, hanem azzal a hittel, hogy köszönöm Uram, biztosan megteszed.

Imádkozzunk!

Dicsőítünk azért Urunk, hogy számon vannak a mi kéréseink, imádságaink tenálad. Köszönjük, hogy Szentlelked által mi úgy tudunk hozzád járulni, elmondani minden imádságunkat, hogy azok megtisztulnak, a te kegyelmed elfogadja őket. Köszönjük, hogy most abban bátorítottál minket, hogy merjünk a jövőre tekintve, az ígéretekre várva is, valóban hittel imádkozni, hűséggel és kitartóan. Köszönjük Urunk, hogy mi is részt vehetünk ebben a szent feladatban, őrizők lehetünk, akik emlékeztetünk téged néped megváltására, a mi személyes életünk üdvösségére is. Szeretnénk elmondani, hogy a földi életünkben éppen most is mire van szükségünk, mire vágyunk, mire kaptunk ígéretet tőled, de még várnunk kell. Szeretnénk ezekre nézve is úgy emlékeztetni téged, hogy cselekedd a te ígéreted szerint akaratodat és mindenben mutatkozzon meg a te dicsőséged és akaratod.

Köszönjük mennyei Atyánk, hogy a mi Megváltónk, az Úr Jézus mindent elvégzett. Köszönjük, hogy ő is emlékezett arra, amit el kellett végeznie. Köszönjük, hogy elhangzott az "Elvégeztetett" kijelentése. Arra kérünk, hogy bocsáss meg nekünk minden kételkedést, amikor a jövő kapcsán bizonytalanok vagyunk őbenne. Arra kérünk, hogy hadd tudjunk élő reménységgel élni a földön. Add, hogy ne itt akarjunk a mennyországban élni, hanem várjunk arra, amit elhoz majd a mi Megváltónk és itt inkább tölthessük be azt a küldetést, amit ránk bíztál.

Dicsőítünk Urunk téged, hogy te ma sem nyugszol és nem hallgatsz. Köszönjük, hogy te cselekvő Isten vagy és ma is az Úr Jézuson keresztül végzed munkádat. Imádkozunk Urunk a szeretteinkért, a családtagjainkért, gyülekezetünkért, betegeinkért, a műtét előtt, vagy után levőkért. Kérünk gyülekezetünk lelki vezetőiért, a presbiterekért, a gyülekeztünk jövőéért. Köszönjük Urunk neked, hogy imádságban eléd hozhatjuk népünket is, vezetőinket is. Te segíts a kormányalakításban, a Parlament alakulóülése elrendezésében. Add Urunk, hogy hűséggel tudjunk imádkozni, téged emlékeztetve minden helyen, mindenkor. Add, hogy ne hagyjuk abba mi sem azt, ami a mi feladatunk.

Ámen.