PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2010. augusztus 1.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


AKI HALLJA ÉS CSELEKSZI...


Alapige:Mt 16,21-23

Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Péter ekkor magához vonta Őt, és feddeni kezdte: "Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!" Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: "Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint."


Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, hálásan köszönjük, hogy színed előtt állhatunk. Köszönünk minden percet, amit veled tölthetünk, amikor rád figyelhetünk, és köszönünk minden igét, amit eddig engedtél megértenünk, amit komolyan vettünk, amiből életváltozás, gyakorlat lett.

Magasztalunk téged ma reggel különösen azért, hogy van szavad hozzánk. Dicsőítünk azért, mert szavaddal teremtetted ezt a világmindenséget és hisszük, hogy minden igének, ami a te szádból származik, ma is újjáteremtő hatalma van.

Köszönjük a Bibliát, az írott igét, köszönünk minden olyan igehirdetést, amire odafigyelhettünk, és aminek áldásos következménye lett az életünkben.

Bocsásd meg, hogy oly sokszor csak átfutjuk, mint szöveget, és nem Szentírás a számunkra. Bocsásd meg, hogy oly sokszor úgy hallgattuk az igehirdetést, hogy a saját gondolatainkkal voltunk elfoglalva. Bocsásd meg, valahányszor érintetlenül és üresen mentünk haza a templomból.

Annál hálásabbak vagyunk, hogy most megint magadhoz hívtál minket. Ajándékozz meg minket olyan igével, ami a te szádból származik, ami nem tér hozzád üresen, hanem elvégzi a munkáját.

Köszönjük, hogy még tart a türelmed. Köszönjük, hogy még nem vetettél el minket. Köszönjük, hogy nem kell ilyeneknek maradnunk, amilyenek most vagyunk.

Áldunk a te megújító irgalmadért, kegyelmes munkádért. Tedd fogékonnyá a szívünket az igére. Tudjuk, Atyánk, hogy nem a mi gondolataink a te gondolataid; amivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak a te gondolataid a mieinknél.

Kérünk, hajolj le hozzánk. Add Szentlelkedet, hogy értsük, amit mondani akarsz. Tedd könnyűvé az annak való engedelmeskedést, hogy ne vádoljon minket az, amit oly sokszor mondtál már nekünk, hanem legyen a mi örömünk, életünk, örök életünk forrásává.

Kérünk, formálj minket alkalmasakká arra is, hogy igét tudjunk mondani másoknak. Vigasztaló, bátorító, feloldozó, szeretettel intő igét. Olyan igét, amit te adsz a szánkba. Hadd legyünk mi is ilyen formában is a te szolgáid.

Kérünk, ajándékozz meg minket most gazdagabban, mint ahogy azt elképzelni tudjuk.

Ámen.


Igehirdetés

Az egyik csendeshetünkön, amelyiken a közelmúltban szolgálhattam, egy számomra nagyon fontos felismerésre jutottam. Ezt azért szeretném elmondani a gyülekezetnek is, mert mindannyiunk számára tanulságos lehet.

Gyülekezetünket és az itt szolgáló lelkészeket többször érte az a vád, hogy ez bűnközpontú gyülekezet és ilyen igehirdetések hangzanak. Bezzeg - és itt jött az összehasonlítás - vannak olyan gyülekezetek, főleg az amerikaiak által alapított közösségek, meg az ún. karizmatikus, rajongó gyülekezetek, ahol sokkal hangsúlyosabban beszélnek Isten feltétel nélküli szeretetéről. Arról, hogy Isten minket boldogokká akar tenni, netalán gazdagokká, egészségesekké, sikeresekké. Ahol olyan tanítás hangzik, hogy Jézus azért halt meg érted a kereszten, mert te ilyen értékes vagy Istennek. És ahol hangzik az a bátorító tanítás, hogy ha valaki már Isten gyermekévé lett, akkor ne foglalkozzék többé a bűneivel, hanem élvezze a fiúság biztonságát.

Minden kritikát önkritikusan szoktam hallgatni, mert ha csak egy pici része is igaz, azt komolyan kell venni és érvényesíteni kell. Éppen ezért többször megvizsgáltuk ilyen szempontból az itt elhangzó igehirdetéseket. Egyszer egy egész esztendőnek a termését egyben, és úgy találtuk: nem igaz ez a vád. Valóban hangsúlyosan szó van itt arról, hogy mennyire megromlott a természetünk az Isten elleni lázadás miatt, sőt konkrét bűnöket is megnevezünk, de nem azért, hogy ezzel keserűvé tegyük a keresztyéneket vagy újabb terheket rakjunk az emberekre, hanem azért, hogy a felismert, megbánt és elhagyott bűn után, mint bocsánatot nyert bűnösök, felszabadult örömmel tudjunk szolgálni Istennek és egymásnak.

A bűnről mindig akkor és úgy van szó, ha az adott alapigéből következik. Soha nincs szó bűnökről úgy, hogy nem hangzik el az Isten feloldozó kegyelméről, meg nem érdemelt szeretetéről hangzó örömhír, evangélium is.

Csak úgy vagyunk vele, hogy a kegyelemről önmagában beszélni értelmetlen, mert a gondolkozó ember azonnal megkérdezi, hogy miért van rá szükség. Isten kegyelmének a jelentőségét csak az érti, aki előbb felismerte, hogy múlhatatlanul szükségünk van rá, életkérdés számunkra, hogy Ő ezt adja vagy nem, és hittel megragadjuk vagy nem.

Egy kegyelmi kérvényre érkezett felmentő válasz jelentőségét csak az tudja igazán értékelni, akit előzőleg jogerősen halálra ítéltek. Egyébként lehet róla beszélni, lehet vele még viccelődni is - ahogy egyszer ezt összeszorult szívvel hallottam. Fogalma sincs annak, aki viccelődik vele, arról, hogy mi ennek a jelentősége. És hogy valakinek az élete függ attól, hogy kap kegyelmet az ítélet után vagy nem. Ezért fontos látnunk, ha Isten kegyelmének a nagyságát valamennyire meg akarjuk érteni, hogy mennyire rászorulunk arra.

Az említett héten az előadó hangsúlyosan Isten kegyelméről beszélt. Minden alkalommal Istenről volt szó és nem rólunk. Az Ő feltétel nélküli szeretetéről. Arról, hogy milyen gyengéd szeretettel veszi kezébe az életünket, hogyan formál olyanokká, hogy aztán használhasson mások javára, milyen gazdagságot ad a benne hívőknek, hogy aztán gazdagíthassanak másokat is.

Ennek ellenére a hét végén, amikor megpróbáltuk kiértékelni az elhangzottakat, valaki mégis felháborodva beszélt arról, hogy már megint és mindig a bűnről volt szó, és neki ebből elege van. A többiek szinte egységesen kezdték magyarázni: a kegyelemről volt szó egész héten. Isten szeretetéről hallottunk. Ő azt nem hallotta, ő ilyet egy nap sem hallott. És hiába győzködték, hajlíthatatlan maradt.

Miközben a vita folyt, azon gondolkoztam, mi lehet az oka annak, hogy valaki ennyire félrehallhat, hogy nem hallja meg azt, amiről szó volt, csak annak egy töredékét. Ott elakad, az ellen tiltakozik, amiatt felháborodik, és ami utána következett, most terjedelmében is nagyobb mértékben, az nem jut el az értelméig sem. Akkor jutott eszembe ez az ige, amit most hallottunk.

Miről van itt szó? Jézus elkezdi mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de a harmadik napon fel kell támadnia. És akkor mire reagál Péter? Péter ekkor magához vonta Őt, és feddeni kezdte: "Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!"

Mi ellen tiltakozott Péter? Az ellen, hogy Jézus fel fog támadni? Nem. Az ellen, hogy megtörténhet a Messiással, az Isten Fiával, hogy csak úgy azt csinálnak vele az emberek, amit akarnak, hogy összeverik, különösen, hogy megölik. Itt elakadt Péter, ez ellen tiltakozott, és a folytatást már meg sem hallotta. Legalábbis semmi nyoma nincs annak, hogy az is eljutott a füléhez, az eszéhez, a szívéhez, hogy Jézus fel fog támadni a harmadik napon, mert akkor emlékeznie kellett volna erre, és húsvét hajnalán ő lett volna az első, aki azt mondta volna: péntek, szombat, vasárnap, ma van a harmadik nap, lássuk, hogyan teljesedett be a Megváltó ígérete. Ilyen eszébe sem jut. Sőt, amikor hallja, hogy feltámadott, nem hiszi el. Úgy tűnik, hogy nem is figyelt arra, amit Jézus a végén mondott. Elakadt ott, ami ellen tiltakozott. Attól kezdve a saját gondolatai foglalkoztatták, és nem figyelt arra, amit Jézus mondott.

Van ám ilyen! Hallgatom a másikat, aztán valami nem tetszik abból, amit mondott, s attól kezdve a saját véleményem körül forognak a gondolataim és kikapcsolok. Nem követem azt, amit utána mond.

Elmondom egy szégyenletes emlékemet. Egyszer egy templomtatarozási ügyet kezdtünk tárgyalni, és a kivitelező mindjárt az elején több - megítélésünk szerint - ostoba javaslattal állt elő, amire nekünk nem volt szükségünk, amivel nyilvánvalóan csak ő akart nyerni, mert sokba is került volna. Elkezdtem azon gondolkozni, milyen érvekkel tudom majd meggyőzni, hogy ne ragaszkodjék ehhez, hanem úgy legyen, ahogy mi akarjuk. Aztán utána megint bekapcsolódtam a tárgyalásba. Később kiderült, hogy amíg a saját érveimet gyűjtöttem, nem figyeltem arra, ami elhangzott, és butaságokat beszéltem utána, mert mintha nem lettem volna ott, nem emlékeztem arra, amit már megbeszéltek.

Ez egy tipikus helyzet, amit itt Isten igéje elénk tár. Ugyanez ismétlődik később is. A következő fejezetben ezt olvassuk: Amikor újra együtt voltak Galileában, így szólt hozzájuk Jézus: "Az Emberfia emberek kezébe adatik, megölik, de a harmadik napon feltámad." Ekkor igen elszomorodtak. (Mt 17,22)

Mi miatt? Amiatt, hogy a harmadik napon feltámad? Megint arról van szó: elakadnak ott, ami ellen tiltakoznak, és ami utána hangzik, az már nem jut a szívükbe.

Márpedig Jézus Krisztus nem változtatja meg a mondanivalóját azért, mert a tanítványai elszomorodnak. Miért nem figyelnek oda! Miért nem figyelünk oda! Miért nem hallgatjuk végig? Miért fontosabbak a saját közben támadt gondolataink, mint az Ő mondanivalója? Miért nem kérdezünk, ha nem értünk valamit? Miért nem kérdezzük Őt, aki velünk valami fontosat akar közölni?

Jézus háromszor annyit beszél az Ő szenvedéséről és haláláról, mint a feltámadásáról. Mert a feltámadásról is értelmetlen beszélni önmagában. Ki kell derülnie előbb annak, hogy neki meg kell halnia, és miért kell meghalnia. Ez után nagy örömhír az, hogy a harmadik napon feltámad. Ennek így önmagában nincs értelme és nincs jelentősége.

És ez jó esetben ugyanígy van a Bibliához ragaszkodó igehirdetésekben is. Világosan szólni kell az ember elesett állapotáról. Konkrétan meg kell nevezni, hogy miben vétkezünk Isten és egymás ellen, és utána hangozzék el: de az Isten ennek ellenére, sőt éppen ezért, kimondhatatlan kegyelemmel közeledik hozzánk és készen van nála a bocsánat. Ez utóbbi azonban általában terjedelmében is kisebb szokott lenni, mint az előbbi, mert nem sorolja el még egyszer, hogy mi-mindenre ad Isten bocsánatot, és miért köszönhetjük, hogy Ő kegyelmes, hanem elhangzik az evangélium.

Ha valaki lecövekel az elején, különösen, ha az ellen még tiltakozik is, akkor állítani fogja: nem is hangzott el a kegyelemről szóló evangélium. Mert ami ellen tiltakozunk, az mindig leköti a figyelmünket. És aki a saját gondolataival van elfoglalva, az képtelen befogadni másnak a gondolatait, mert a magával teli, öntelt ember taníthatatlan. Erről van szó ebben az igében is, meg úgy gondolom, erről volt szó azon a csendeshéten is.

Ezért figyelmeztet minket Jézus arra, hogy "vigyázzatok, hogyan hallgatjátok" (Lk 8,18). A magvető példázata után mondja ezt a nagyon fontos figyelmeztetést. Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok az igét! Mennyit hallotok meg belőle? Végighallgatjátok-e, amit Jézus mond? Az fontos-e nektek, amit Ő mond, vagy az, ami nektek közben eszetekbe jut? És az foglalkoztat-e utána is, amit hallottatok, és amit megértettetek, cselekszitek-e? Amit pedig nem értettek meg, kérdezitek-e? Fontos-e nektek annyira, hogy mindenképpen meg kell ragadni, és életté kell váltani azt?

Ezért mondta Jézus: "Aki hallgatja és megtartja az én beszédemet, az hasonlít a bölcs emberhez, aki biztos alapra építette a házát. És fújt a szél, jött az árvíz, de nem dőlt össze, mert kősziklára épült." Teherbíró, viharálló élet és hit csak az Isten komolyan vett igéjére épülhet. Aki pedig nem hallgatja végig és nem veszi komolyan, annak megint Jézus tanítása szerint (Jn 12,48) ítéletté válik. Vádolni fog minket ama napon minden olyan ige, amit meghallhattunk volna, mert ott voltunk, hallottuk, de valami miatt nem jutott el az értelmünkig sem, és nem lett belőle élet.

Aki Isten igéjét komolyan veszi, befogadja, elkezdi cselekedni, azt az ige elsegíti igazi önismeretre. Az látja egyre világosabban, mik az Istentől kapott feladatai, mik az Isten által számára elkészített ajándékok. Annak az embernek élete - sőt a Szentírás azt mondja: boldog, örök élete lesz. De ha csak egy részét hallgatjuk meg, ráadásul az ellen is tiltakozunk, az azt jelenti: elvetettük, megvetettük Isten igéjét - és ezt megint a Biblia tanítja -, ezzel megvetettük azt az Istent, aki életmentő igét mondott nekünk. Az ilyen ember saját magát zárja ki az üdvösségből.

Hogyan szoktuk hallgatni az igét? Egész konkrétan hadd kérdezzem: Mennyit viszünk innen haza magunkkal egy-egy igehirdetés után? Tudatában vagyunk-e annak, hogy milyen kimondhatatlan lehetőség az, hogy Isten szól hozzánk gyarló embereken keresztül, kinyomtatott betűkön, mondatokon keresztül, de a végső alanya ennek Ő, és a mi javunkra akar mondani valamit. De ugyanakkor óriási felelősség is igét hallgatni. Mi lesz a hallott igéből?

Az egyik csendeshetünkön volt két fiatal, akiket egy hívő ismerősük hívott oda. Életükben először voltak ilyen alkalmon. A kezdeti tapogatózás, bizalmatlanság után valami ritkán tapasztalt szomjúság látszott az életükön. Bújták a Bibliát, tele voltak kérdéssel. Mint a szivacs, itták magukba mindazt, ami ott elhangzott. Némi kritikával. Rákérdeztek arra, ami nem volt világos, de engedték meggyőzni magukat Isten igéje által. Amikor az utolsó napon el lehetett mondani, hogy ki mit visz haza, szinte véget nem érően sorolták, hogy mit értettek itt meg, min fognak változtatni, ha hazamennek, mit fognak elmondani otthon is, meg másoknak is. Öröm volt hallgatni őket.

Volt másik két fiatal is (ők olyanok voltak, akik azt gondolják magukról, már mindent tudnak, nekik újat senki nem mondhat). Egyikük azt mondta: bennem megmarad, hogy izgalmas pingpong meccseket vívtunk - és ez valóban így volt. A másik annyit visz haza: nagyon sok szúnyog volt.

Ilyen nagy különbség lehet. Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok... - ezt mondja Jézus. Mert az életeteket hihetetlenül meggazdagítja. Mert Isten aktuális kérdésekre érdemi válaszokat ad. Mert Ő világos eligazítást ad az élet dzsungelében és ebben a ködösítő sötét világban, amiben élünk. Ő vezetni, megajándékozni és használni akar minket, és mindezt az Ő igéjével végzi el bennünk. Vagy megmaradhat annyi: sok volt a szúnyog, vagy huzatos volt a templom, már megint meleg volt, télen már megint hideg volt. És ami ott elhangzott, az vádolni fog minket az utolsó napon - ezt mondja nekünk az Úr Jézus.

Egy igehirdetés hatásfoka nemcsak attól függ, hogy mi hangzik el. Attól is, hogyan hallgatjuk. Azzal a nyitottsággal, készséggel hallgatjuk-e, hogy Isten szól hozzánk emberi eszközökön meg az írott igén keresztül is. Úgy hallgatjuk-e mint Péter, kritikusan, mint aki jobban tudja, mint Jézus, hogy mi történhet meg vele, és ezért csak egy része jut el hozzá, de az ellen is tiltakozik, következésképpen semmi haszna nem lesz az egészből; vagy úgy hallgatjuk, mint a kis Sámuel, aki azt mondta: szólj, Uram, mert hallja a te szolgád, és utána ott van ez a gyönyörű mondat: semmit az Ő igéjéből a földre nem hagyott esni (1Sám 3,19). Add Uram a te igédet, és féltve őrzöm és vigyázok rá, ebből élek, és ezzel táplálok másokat is. Mert te mondtad. És ha nem értem is, bizonyos, hogy igaz. Ha most nem tudom is, hogy mit kezdjek vele, bizonyos, hogy a javamra adtad és áldásul lesz. Majd eljön az ideje.

Ott van-e bennünk ez a feltétlen bizalom? Úgy hallgatjuk-e Jézus szavait, mint a farizeusok, akik az Isten beszédét megvetették magukra nézve. A többire igaz. Azok bűnösök. Azoknak meg kell térniük. Nekünk már nem mondhat Isten sem semmi újat, mert mi már mindenen túl vagyunk. Vagy úgy, mint ahogy ugyanazt a beszédet a bűnösök és vámszedők, akikről azt olvassuk: "Igazat adtak az Istennek, és ennek következtében bűneikről vallást tettek és megkeresztelkedtek." (Lk 7,29-30).

Hogyan hallgatjuk Isten igéjét? Áldássá vagy ítéletté lesz-e a számunkra? Egy-két egészen gyakorlati javaslatot hadd mondjak befejezésül.

Egészen másként hallgatja az igét az, aki készül az ige hallgatására. Nemcsak az igehirdetésre kell alaposan imádkozva készülni, az ige hallgatására is. Egész héten bombázzák a lelkünket mindenféle információval. Egész héten fürdetnek bennünket a szennyben, hazugságokban, féligazságokban, babonaságban, öntömjénezésben. Készülni kell arra, lelkileg be kell mosakodni arra, hogy Uram, előtted sarkig nyitom a szívemet. Sokak előtt hét közben teljesen bezárkózom önvédelemből, de előtted sarkig nyitom. Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád. Mind a két fülemmel, az értelmemmel, az egész szívemmel. Mit akarsz mondani nekem? Mindegy, ki fog prédikálni. - Mit olvas fel a Szentírásból, mert onnantól kezdve te beszélsz. És ha akármilyen is az az igehirdetés, amit csak lehet, viszem magammal és hasznosítom.

Készülni kell, imádkozni kell. Azért próbálkoztunk azzal, mielőtt elkezdtük itt az istentisztelet előtti éneklést, hátha megérzik a testvérek, hogy valami nagy eseményre készülünk itt, és arra csendben kell készülni. Vételre állítani a szívünket néhány mondatos csendes imádsággal. Már csak ezért is érdemes előbb érkezni és a templom csendjében elcsendesedni vagy az ének-imádságokat mondani.

Figyelünk-e mi igazán Jézusra úgy, hogy végighallgatjuk? Ez mindannyiunkkal megeshet, ez magától értetődik, hogy közben gondolataink támadnak, de ne azok foglalkoztassanak itt. Bevallom megint, hogy ha valami fontos eszembe jut közben, egy kis cetlire felírom, de nem foglalkozom vele prédikáció közben, ha hallgatóként lehetek itt, hanem arra figyelek, ami hangzik. Az legyen fontos nekünk. Munkálkodj bennem, Uram! Engedd, hogy minél többet vihessek magammal.

Mellesleg jó lenne megtanulnunk, hogy egymást is végighallgatjuk és nem a második mondatnál a szavába vágunk: az semmi, hanem amikor én... Mert ennyire önteltek vagyunk, de még ezt sem vagyunk hajlandóak leleplezni, és Isten előtt bűnként megvallani, és Őreá is, meg egymásra is így figyelni.

Ami elhangzik, azt vegyük magunkra! Hányszor eszünkbe jut ilyen: de kár, hogy nincs itt a férjem, vagy: na, ezt az anyósomnak kellene hallani. No, de én vagyok itt, akkor valószínűleg nekem mondja ezt most Isten. Akkor megint Péter leszek, jobban tudom, kinek kellene meghallania? Ez azt jelenti: nekem ez nem használ, rajtam nem segít.

Vegyük magunkra azt, amit Isten nekünk mond, és tekintsük nagy ajándéknak, hogy van szava hozzánk. Ez nem természetes dolog, hogy a világmindenség Ura és irányítója egy ilyen kis emberkével, mint amilyenek mi vagyunk, szóba áll, személyesen nekünk fontos, időszerű dolgokról beszél. Meg az életünket, az örök életünket meghatározó igazságokkal ajándékoz meg. Azzal, amit rajta kívül senki más nem tud nekünk mondani. Ez nem magától értetődő. Minden alkalommal újra hálát kellene adnunk azért, hogy ez a csoda végbemehet.

Fontos az, hogy cselekedet legyen abból, amit hallottunk. Az Ezékiel könyve 33. részében van egy nagyon szomorú jelenet. Isten panaszolja az Ő népének, hogy úgy hallgatjátok a prófétát, akit én küldtem hozzátok a ti megmentésetek érdekében, mint egy zenészt. Mint egy jó húrú hegedűn játszó előadóművészt. Szórakozni jöttök a prófétát hallgatni, és nem úgy hallgatjátok, hogy azt komolyan vennétek és meg is akarnátok cselekedni. De amikor majd beteljesedik - mondja Isten -, mert beteljesedik, akkor majd ítéletté válik rajtatok, amit nem vettetek komolyan.

Nem kísért ez minket, hogy mi is úgy jövünk ide, mint egy előadóművészt hallgatni, aki, ha nem művész is, de kénytelen előadni valamit, aztán az egyik így sikerül, a másik úgy? Az egyiknek ezek az erényei és hibái, a másik előadónak az az erénye és hibája. És itt elakadunk. Mit mondott, hogy mondta el? De Uram, én azért jöttem, hogy te szólj hozzám. Én minden igédet féltve őrzöm és cselekedetté akarom váltani.

Aki ezzel a lelkülettel tanul meg Bibliát olvasni és igehirdetést hallgatni, sőt egymással is beszélgetni, mikor Isten igéjéről beszélünk, az sokkal, de sokkal többet fog megérteni, magával vinni, és annak lesz majd mit továbbadni is.

Végül hadd említsem meg egész személyesen azt, hogy életem minden lelki megújulása azzal kezdődött, hogy Isten egy igehirdetésen keresztül, vagy egy csendeshét során, ahol hallgatóként voltam ott, bevilágított a szívembe, leleplezte és konkréttá tette az aktuális engedetlenségeimet és tisztátalanságaimat, és amikor őszinte bűnvallást tettem, feloldozott és örömmel folytathattam az életet. A gyülekezet is sok hasznát látta annak, hogy Isten megítélt és feloldozott több alkalommal is.

Lehet helyben járni, lehet ilyen langyos lubickolássá, kedves vallásos élményfürdővé változtatni a keresztyénséget, de abban nincs erő. Annak nincs sodrása. Az ilyen embereknek nincs mondanivalójuk mások számára. Vagy pedig lehet komolyan vennünk, ha Isten ítél, és ugyanilyen komolyan vennünk, hogy Ő feloldoz, megbocsát, új kezdést engedélyez újra és újra, és az Ő kegyelmével elkísér, és az Ő kegyelmének az eszközeiként használ.

Ezért fontos: "ne szóljon igéd hiába." Szűnjék meg ez a kettősség életünkben, amiről ez az ének találóan és kíméletlen nyerseséggel szól. Ajkunkon hazugság bélyege, közben pedig odaállunk imádkozni naponta. Most melyik az igaz? Ami kijön a számon: a hazugság, vagy az imádat? Akkor a hazugság szűnjék meg, az imádat meg töltse be egészen a szívemet és a számat. Ez a célja Istennek, és ebben fontos eszköz az Ő igéjének a komolyan vétele.


Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, hálásan köszönünk minden igét, amit megérthettünk, amit komolyan vehettünk.

Neked adunk hálát azért is, ha úgy vesszük kezünkbe a Bibliát, hogy az Szentírás a számunkra.

Köszönjük, ha a betűk mögött meghallhattuk a te hozzánk szóló szavadat. Köszönjük, valahányszor bekövetkezett a csoda, hogy valóra vált a te ígéreted Úr Jézus Krisztus, hogy aki a te szolgáidat hallja, az téged hallhat meg.

Szeretnénk ezentúl sokkal komolyabban figyelni rád. Szeretnénk végighallgatni téged. Komolyan akarjuk venni azt is, amivel nem értünk egyet, ami ellen tiltakozik romlott természetünk vagy büszkeségünk, gőgünk. Szeretnénk megalázni magunkat előtted és kérünk: legyen szavad hozzánk. Sőt, add a te igéidet a mi szánkba, hogy tudjunk igét mondani másoknak is.

Tégy áldássá minket családunkban, munkahelyünkön, itt a gyülekezetben, és mindenütt, ahol megfordulhatunk. Hadd járjunk mi mindenütt úgy, mint a te gyermekeid, a te szolgáid, a te elkötelezett tanítványaid, Urunk Jézus Krisztus.

Köszönjük, hogy bizalommal hozhatjuk eléd személyes gondjainkat, országunk, népünk gondjait és jövőjét is, bízva a te végtelen nagy kegyelmedben, meg nem érdemelt szeretetedben.

Kérünk, segíts folytatni az imádságot most is, meg majd otthon is és szüntelen.

Ámen.