PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2010. szeptember 23.
(csütörtök)

Horváth Géza


ISTEN SZERETETÉNEK TERVE VELÜNK
4. A JÓ DÖNTÉS


Alapige:Ruth 1,6-19

Ekkor útra kelt a menyeivel, hogy hazatérjen Móáb mezejéről, mert meghallotta Móáb mezején, hogy az Úr rátekintett népére, és kenyeret adott neki. Elment tehát arról a helyről, ahol élt, és vele a két menye. Így mentek az úton visszatérőben Júda földjére. De ezt mondta Naomi a két menyének: Menjetek, forduljatok vissza, mindegyik az anyja házába! Bánjék veletek az Úr olyan szeretettel, amilyennel ti bántatok a meghaltakkal és velem. Adja meg nektek az Úr, hogy mindegyitek nyugalmat találjon majd a férje házában. Azután megcsókolta őket, és hangosan sírtak. És azt mondták neki: Bizony, veled térünk haza a népedhez. De Naomi ezt felelte: forduljatok vissza leányaim! Miért jönnétek velem? Lehetnek-e még fiak a méhemben, akik férjeitek lennének? Forduljatok vissza, leányaim, menjetek, mert én már öreg vagyok ahhoz, hogy férjhez menjek. De ha azt mondanám is, hogy van még reménységem, és ha ma éjjel férjhez mennék is, és fiakat szülnék, várhattok-e rájuk, amíg felnőnek? Szabad-e benneteket visszatartani attól, hogy férjhez menjetek? Nem, leányaim! Nagyobb az én keserűségem, mint a tiétek, mert elért engem az Úr keze.

Tovább sírtak hangosan, majd Orpa megcsókolta az anyósát, Ruth azonban ragaszkodott hozzá. Naomi azt mondta: Látod, a sógornőd visszatért népéhez és isteneihez. Térj vissza te is a sógornőddel együtt. De Ruth azt felelte: Ne unszolj engem, hogy elhagyjalak és visszatérjek tőled. Mert ahova te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott akarok meghalni én is, ott temessenek el engem! Úgy bánjék velem az Úr most és ezután is, hogy csak a halál választ el engem tőled! Amikor látta, hogy minden áron vele akar menni, nem erőltette tovább.

Így mentek együtt ketten, amíg Betlehembe nem értek.


Imádkozzunk!

Istenünk, hadd köszönjük meg neked, hogy nemcsak Ábrahám Uraként szólíthatunk és ismerhetünk téged, hanem úgy is, mint Jézus Krisztus által Atyánkat.

Köszönjük, hogy Jézus Krisztus által jöhetünk eléd és szólíthatunk meg. Köszönjük, hogy ha ez a gyermeki viszony kialakult már, ha úgy szólíthatunk valóban és igazán: Atyánk, mert már gyermekeid lettünk.

Köszönjük, hogy mindazok lehetnek a gyermekeid, akik befogadják Jézus Krisztust, hiszen azokat hatalmazod fel arra, hogy Isten fiai legyenek.

Hadd köszönjük meg neked ezen az estén is, hogy sok helyről, sokfelől, sokféle életkörülményből gyűjtöttél össze bennünket, de egyben vagyunk csak megegyezőek, hogy mindannyiunknak ugyanarra az igére van szükségünk, mindannyiunknak ugyanarra a kegyelemre van szükségünk, teljesen mindegy, hogy közülünk vannak gyermekek, öregek, fiatalok, szegények vagy gazdagok. Teljesen mindegy, hogy honnan jöttünk, milyen helyzetből, mert az Írás szerint nincs különbség, mindnyájan vétkeztek, és mivel mindnyájan vétkeztünk, ezért mindnyájunknak a kegyelemre, a bocsánatra van szükségünk.

Igéddel szólíts meg ma este is bennünket. Köszönjük azt a nagy szeretetet, amellyel megesküdtél arra, hogy összegyűjtöd a te népedet, megtartod szövetségedet, sőt nemcsak megtartod, hanem megújítod. Köszönjük, hogy mi ezt az új szövetséget ismerhetjük, amelyet Jézus Krisztus vérével szereztél.

Bár csak igaz lenne, Urunk, hogy azt az üdvöt keressük, amit kezed ad, hogy ennek érdekében a múló földi jót és vágyát elhagyjuk.

Köszönjük, hogy te vagy az üdvösség forrása és adója. Áldunk, hogy nincs üdvösség senki másban, és nem is adatott az ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk.

Kérünk, hogy amikor most továbbvesszük a Ruth történetét, hadd lássuk a te gazdagságodat, kegyelmedet, és azt, hogy milyen döntési lehetőségünk van, és hozzuk meg a döntést, ne várjunk vele, ne késlekedjünk vele. Hadd legyen igaz az ige: "Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket."

Ámen.


Igehirdetés

Ruth történetét vesszük már negyedik este. Eljutottunk addig a pontig, amíg egy jó döntés születik meg ezeknek az asszonyoknak a szívében.

A rossz döntés az volt, hogy elment Elimelek és az ő családja Betlehem földjéről Móáb mezejére, Isten népe közül az ellenséges, idegen nép közé azért, mert nem az Isten népe, az Úrral való kapcsolat volt nekik a fontos, hanem a kenyérkérdés, a megélhetés és a jövő.

Láttuk, hogy Elimelek nem volt hívő ember. Nem hitte el, hogy Isten eltartja az Ő népét és gondoskodik népéről. Aki ezt hiszi, az boldogan vallja a szép zsoltár szavával: Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Azért, mert az övéiről gondoskodik az Úr. Azt énekeljük az egyik énekünkben: "Ő az Isten, ki ínségben az Övéit is megtartja."

De ezt az ínséget nem azért adta Isten, mert így látta jónak, hanem azért, mert az emberek kikényszerítették Istenből a büntetést. Azért, mert Elimelek, meg az ő népe, családja úgy élt ott akkor a bírák korában, hogy Istentől kikényszerítették a büntetést. Isten nem tudott más tenni: eltörte a kenyér botját.

A mai ige azzal kezdődik, hogy miután meghalt Elimelek meg a két fia, Naomi egyszer csak meghallja, hogy meglátogatta Isten az ő népét és kenyeret adott neki.

Ez nagyon fontos, mert ez indít el Naomiban valamit. Ez a hír indít el Naomiban egy jó döntést, mégpedig azt: menjünk haza! Arról nem ír a Biblia, hogy mit érzett Naomi, hogyan gondolkozott az alatt az idő alatt, míg gyászolt. De amikor meghallja, hogy az Úr rátekintett népére és kenyeret adott neki, akkor a szívében ott van az a hatalmas vágy: menjünk vissza. Mert el lehetett jönni, de vissza lehet menni! Térjünk vissza a népünkhöz, térjünk vissza Betlehem mezejére.

Olyan fontos, hogy nemcsak azt olvassuk, hogy Naomi azt hallotta, hogy van kenyér már Betlehemben, hanem ettől sokkal többet hall, ettől sokkal nagyobb hírt hall. Azt: meglátogatta az Úr a népét és kenyeret adott neki.

Ugye, értjük. Nem egyszerűen azt: van kenyér. És nem azért mert eső jött, nem azért, mert az ellenség nem vitte el a termést és szerencsénk volt, hanem azt hallja, hogy meglátogatta az Úr az ő népét és kenyeret adott neki. Ez sokkal több, ez sokkal fontosabb, mert Betlehemből ez a hír megy el Móáb földjére, ez a hír megy el az idegenbe, hogy az Isten Úr, hogy a mi Istenünk uralkodik, és megszánt bennünket.

Ez azért fontos, mert mindig az ilyen hírek munkálják ám az indulást. Ahhoz, hogy valaki elinduljon Istennek az útjára és visszatérjen Móábból Betlehembe, vagy a pogányságból, az Isten nélküli létből elinduljon az Isten felé, ahhoz hallania kell Isten tetteiről. Ezt nevezik úgy: hallania kell az igét.

Azt mondja Péter apostol levelében az ige: Hirdessétek annak nagyságos dolgait, aki a sötétségből a világosságra hívott el titeket." Mert csak így van indulás, hogy hallok az Isten nagyságos dolgairól. Ahogyan Ráhábról hallottuk vasárnap este, hogy hallotta Ráháb, hogy Isten mit tett, mit művelt. Hogyan hordozta az Ő népét, és Ráháb szívében születik a hit: Jaj, de jó lenne, ha az az Isten az én Istenem is lenne! Befogadja a kémeket, és kéri, vigyetek magatokkal engem is, ha majd Jerikót elfoglaljátok. Mert a hit hallásból van, a hallás pedig az Isten igéje által.

Vannak nagyon szép énekeink, de arra nem lehet megtérni. Megtérni úgy lehet, hogy hallom az igét. Igéje és Lelke által munkálja bennem Isten a vágyat, az akarást, a lépést, hogy induljak el Ő felé. Ezt hallja Naomi, ezt a csodálatos hírt, hogy meglátogatta Isten az ő népét. Ennek az a jele, hogy van kenyér. Ez lesz a jel: van kenyér. Befűtik a kemencéket, suhognak a kaszák, rakják a rendeket sorba, őrlik a lisztet, és sütik az asszonyok örömmel a kenyeret. De ez csak jel az Isten szeretetéről.

Naomi most már megtanulta: nem elég az a hír, hogy van kenyér. Mert Móábról mit hallott? Azt, hogy van kenyér. És arra nagyon ráfizetett Naomi. Arra nagyon ráfizetett Elimelek, hogy csak azt hallották: van kenyér. Ezért Isten gondoskodik róla, hogy most ne csak azt hallják: van kenyér, hanem ettől sokkal többet: meglátogatta Isten az Ő népét. A kenyér ennek a jele.

Mint ahogy majd később eltelnek száz évek és ugyanennek a Betlehemnek a mezeje felett majd angyalkarok fognak megjelenni és a pásztoroknak azt mondják: menjetek Betlehembe. Menjetek be a városba azért, mert találtok ott egy gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban. És mit mondanak az angyalok? Ez lesz néktek a jele. Amit a jászolban találtok, az a jel. Az Isten szeretetének, irgalmának, megbocsátó kegyelmének a jele Jézus Krisztus. Az élet kenyere.

Sokféle jellel keresi Isten az életünket, de a jelek mindig azt jelentik, hogy mögötte ott van egy szándék, mögötte ott van egy akarat, amikor Isten adja az Ő Fiát a népnek. Nemcsak Betlehemnek, nemcsak Júdának, nemcsak Izráelnek, hanem minden embernek ezen a földön, akkor az azért van, mert Isten szándéka, hogy az ember ne vesszen el, hanem örök élete legyen.

Így határozza el Naomi, hogy hazamegy Betlehembe, és azt olvassuk, hogy megy vele a két menye is.

Valaki jogosan kérdezte tegnap, hogy ilyet ritkán olvasunk, hogy két meny jobban ragaszkodik az anyósához, mint a saját szüleihez. Elég nagy ritkaság a mai világban is, de talán akkor is ritkaság volt, hogy ilyen szeretetkapcsolat alakuljon ki anyós és két meny között. De azt látom benne, hogy nemcsak Naomival beszélhetett Isten abban a szomorú helyzetben, hanem Naomin keresztül is beszélt már Isten.

Nemcsak Naomihoz volt mondanivalója abban a gyászban, fájdalomban, abban az élethelyzetben, hanem Istennek volt Ruth és Orpa felé Naomin keresztül is. Bizonyára Naomi beszélt az ő Istenéről. Mert amikor Ruth elmondja: Istened az én Istenem, azt már azért mondja, mert ismeri ezt az Istent valamennyire. Ismeri a sok elbeszélésből, a bizonyságtételekből, és bizonyosnak tartjuk, hogy Naomi beszélt az ő Uráról, Istenéről. És elindul vele a két meny is. Azt mondják: Mi is megyünk veled. Nem hagyunk egyedül, megyünk veled Betlehem földjére.

Érdekes, a Biblia nem írja, de valószínűnek tartjuk, hogy a határon történhetett ez a beszélgetés, amikor Naomi elmondja két menyének: forduljatok vissza, leányaim. Miért jönnétek velem? Hosszasan ecseteli, hogy lehetetlen, hogy ő fiakat szüljön, hogy Isten törvénye szerint, a Mózesi törvények szerint fiakat szüljön, azok elvegyék Orpát és Ruthot, gyermekeik legyenek.

Azon gondolkoztam: vajon Naomi le akarja beszélni őket? Arra jutottam, hogy Naomi nem akarta őket lebeszélni, mert ha azt akarta volna, akkor már azt otthon, Móábban megtehette volna, és nem fárasztja őket a határig is. De hogy mégis miért mondja el Naomi azt, hogy forduljatok vissza? Azért, mert Naomi elmondja a realitást. Nem akarja őket lebeszélni, de rábeszélni sem akarja. Mert senkit nem lehet az Úr útjára rábeszélni. Akit viszont Isten az Ő ellenállhatatlan vonzásával vonz, azt nem lehet lebeszélni sem.

Egyik evangelizáción történt sok évvel ezelőtt az egyik faluban. Utolsó este kihirdettem, hogy aki Jézus Krisztus mellett dönt, az jöjjön vissza a templomba, hogy együtt tudjunk imádkozni. Amikor ez megtörtént, utána még beszélgettünk sokakkal, és volt már este tizenegy óra, amikor eljöttem az egyik teológusunkkal, és két asszony még mindig a templom bejáratánál állt. Látszott rajtuk, hogy nagy a szívükben a dilemma, mit tegyenek. Azt mondja az a teológus, te szálljunk ki és beszéljünk velük, de én azt mondtam: nem lehet. Nincs értelme. Azt kaptam Istentől: nem lehet. Nem akarunk rábeszélni senkit. De tudjuk: lebeszélni sem lehet azt, akit a Fiú, Jézus Krisztus, magához vonz.

Mégis miért mondja ezt Naomi, hogy édes leányaim, gondolkozzatok egy kicsit? Dönteni csak úgy lehet az embernek, ha két dolgot egymás mellé tesz. Mi lesz, ha jöttök, mi lesz, ha maradtok. Hogy tudott dönteni a tékozló fiú? Úgy, hogy egymás mellé tette a két dolgot: mi lesz velem, ha maradok - éhen halok meg; mellé tette, hogy mi van az atyai házban, és döntött: hazamegy. Az én apám házában a béresek is bővölködnek kenyérben, én meg itt éhen halok meg.

Naomi azt akarja, hogy hadd lássák mind a két verziót, mind a két alternatívát. Mi vár várjuk Betlehemben? Az, amit nem ismernek, amit nem tudnak. Ezt nevezi a Biblia hitnek. És mi van Móábban? Ott vannak a szüleik, a népük, az isteneik. Mert mindenkit sürgetünk ugyan, hogy térjen meg, ugyanakkor a döntésre vigyázz, mert életre szóló döntés kell, legyen.

Jézus Krisztus miért mondta, amikor olyan sokakat hívott a követésére: Számítsatok arra, hogy a rókáknak barlangjuk van, az égi madaraknak fészkük, az Emberfiának meg nincs fejét hol lehajtani. Nem lesztek olyan nagy sztárok ebben a világban az én követésemben. Azt mondta Jézus: "engem gyűlölnek, titeket is gyűlölni fognak. Engem üldöznek, titeket is üldözni fognak."

Talán ismerik sokan azt a katonatoborzó nótát, az iskolában is meg kellett valamikor tanulnunk. Régen a katonákat a szabadságharcba úgy toborozták: "Szép élet, víg élet. Soha jobb, soha jobb nem lehet. Hopp, hát jöjjön katonának, aki ilyet szeret." Aztán kap egy golyót és meghal. Szép élet, víg élet...

Jézus Krisztus ilyet nem mondott. Nem mondta, hogy az Ő katonájának lenni szép és víg élet. De azt mondta, hogy aki viszont rálép erre az útra, az az áldások mezején fog járni. És aki elhagyja anyját, apját, fitestvérét, nőtestvérét, hogyne kapna százannyit ezen a világon, az eljövendőben örök életet. Jézus Krisztusnak nem pillanatnyi fellángoló életekre van szüksége, akik egy-egy evangelizáción vagy csendeshéten elkezdenek fellángolni, mint a szalmaláng, aztán elalszanak. Jézus Krisztusnak határozott döntéssel bíró, odaszánt életekre van szüksége.

Naomi ezért mondja ezt, ezért teszi fel ezt a kérdést.

Emlékezzünk, amikor Gedeon megy a harcba, az emberek mennek vele. A végén azt mondja Gedeon, aki fél és retteg, az menjen haza. Nem tudunk vele mit kezdeni. Jöjjön háromszáz, és az hozza kezében a korsót, a fáklyát meg a kürtöt, de tegye azt, amit mondok neki, én meg azt teszem, amit az én Uram mond nekem, és győzni fogunk.

Igen, határozott döntés és határozott odaszánás szükséges.

Orpa sír, de visszamegy. Mintha Orpa éneke lenne az, amit vasárnap énekeltünk: "Már-már megindulok, hogy rád bízzam magam, de látod, köt s lehúz még régi csüggedésem, s tehozzád bűnömért lásd, el nem juthatok."

Tetszett Naomi, mert azt látjuk, nem önző. Nem saját maga érdekét nézi. Lehet, hogy Móábban ilyen lelkülete volt Naominak. Lehet, hogy ezért tetszett a két menyének Naomi.

A múltkor azt mondta valaki, hogy az édesanyja azzal kötötte magához, hogy azt mondta: felneveltem egy csomó gyermeket és a végén majd ki fog nekem egy pohár vizet adni? Aztán nem kellett neki egy pohár vizet adni sem, mert hirtelen halállal halt meg. De magához akarta kötni a gyermekét. Jaj, de sok szülő magához akarja kötni a gyermekét. Azért van sok konfliktus, azért van sok veszekedés meg nehézség egy családban, mert a szülő magához akarja kötni. Amit én akarok ráerőltetni, ami az én érdekem, úgy tegyenek.

Nem tudom, van-e itt valaki, aki esetleg sajnálta a fiát: Jaj, a menyem elveszi tőlem, vagy sajnálta a lányát: jaj, a vőm elviszi a háztól, s akkor mi lesz velem? Naomi nem ilyenekre gondol: mi lesz velem, hanem arra, hogy mi lesz veletek, lányaim? Izráelben már nem tudok nektek jövőt biztosítani. Menjetek vissza, hogy nektek jó legyen. Nem azt mondja: öreg vagyok, egyedül vagyok, özvegy vagyok, támasz nélküli vagyok, de jó hogy velem jöttök, hanem azt mondja: menjetek vissza.

Emlékezzünk, amikor Pál apostol azt mondja az egyik levélben: ne csak mindenki a maga hasznát keresse, hanem a másét is. Azt szoktuk kevésbé keresni, a másnak a hasznát. Pedig mi olyan Jézus Krisztust követünk, aki nem a maga hasznát kereste. "Nem tekintette zsákmánynak, hogy Ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel." Mert bennünket nézett, téged meg engem. Ez az isteni szeretet: nem azt nézi, hogy Atyám, ha lehet, múljék el a keserű pohár, hanem: legyen meg a te akaratod. Azt mondta a főpapi imában: én őértük könyörgök - pedig Jézus magáért is könyöröghetett volna -, az én népemért, akiket meg akarok váltani. Ez a szeretet. Ez a másokért élő, és nem a saját érdeket néző szeretet.

Elérnek a határhoz, amikor visszafordul. Ott toporog már a küszöbön. Már egy lépés kellene.

Olyan sok gyülekezetben jártam evangelizáción, ahol a lelkipásztor sokszor ezzel kezdte: valahogy úgy prédikálj, hogy itt nagyon sokan vannak már a küszöbön. Nem fogunk senkit betolni.

Lehet, hogy itt a gyülekezetben is, lehet, hogy aki itt vagy te is, a küszöbön vagy. Lehet, hogy ott toporogsz, s csak egy lépés kellene. Lehet, hogy az ének szava pont neked kell, hogy szóljon: "mikor teszed? Mért nem ma még? Lépj a megnyílt üdvajtón át!" És várják az angyalok, hogy mikor csendülhet fel az öröménekük.

Orpa ott van a küszöbön, csak egy lépés kellene neki, a legdöntőbb lépés. Hiába tett meg több kilométert Móábból a határig, ha ezt az egy lépést nem teszi meg.

Úgy van ez, hogy amikor elérnek a határig, akkor dönteni kell. Akkor az egy visszahozhatatlan idő, amelyet ha elveszít, ha elenged maga mellett, akkor vége mindennek.

Orpának nem volt több lehetősége dönteni. Ruth viszont vallást tesz.

Talán ismerős az a nagyon szép mondás, hiszen sok esküvőn is elhangzott és hallották már: Ahová te mégy, oda megyek. Néped az én népem, Istened az én Istenem. Ott temessenek el engem is, ahol meghalsz. Csak a halál választ el engem tőled. - Most nem ennek a csodálatos mondatnak a részleteiről szeretnék beszélni, csak arról, hogy itt Moáb határán Ruth "konfirmál". Ruth hitvallást tesz, és hitvallásának az értelme az, amit így mond: néped az én népem, Istened az én Istenem.

Nem tudom, Budapesten ismerős-e az a mondás, a mi vidékünkön, és még ahol jártam az országban, ott mindenütt ismerték azt a mondást, amit az ördög nagyon betanított sokaknak: úgyis egy Isten van. A Biblia nem erről beszél. Arról beszél, hogy van sok isten és sok úr. Itt legalább két isten van, mert azt mondja Ruth: a te Istened az én Istenem, hát akkor nekem eddig milyen isteneim voltak? Ha azt mondja: most már a te Istenedet választom. Mert úgy van, hogy valóban egy igaz élő Isten van, csak nem mindenki Őt szolgálja, nem mindenki Őt imádja Lélekben és igazságban.

Ruth azt mondja: most már a te Istened az én Istenem. Csodálatos hitvallás. Elfogadom azt az Istent, akiről tőled hallottam először. Elfogadom azt az Istent, aki teremtette az eget és földet. Elfogadom azt az Istent, aki elhívta Ábrahámot és szövetséget kötött vele, és aki azt mondta: ebben a szövetségben áldalak meg téged, és megáldatnak benned a föld minden nemzetségei. Elfogadom azt az Istent, aki adta Izsákot, Jákóbot és Jákób tizenkét fiát. Elfogadom azt az Istent, akinek terve van ezzel a világgal, méghozzá nem is akármilyen, hanem üdvterve. Ez az Isten az én Istenem.

Nem az az isten, amit vállra vesznek, hordoznak, ahogy Ézsaiás mondja: Akinek nincs füle, szeme, illetve van, de fülével nem hall, szemével nem lát. Amit hordozni kell. Azt az Istent fogadom el, aki bennünket hordoz, mégpedig nem is akárhogy, hanem sasszárnyakon. Áldjad Őt, mert az Úr sasszárnyon hordozott, vezérelt, bajodban védett. Nagy irgalmát naponta tölti ki rád, áldását mindenben érzed. - így énekeltük. Ez az Isten kell.

De mi ettől már sokkal többet tudunk. Mi már tudjuk, hogy azt az Istent fogadjuk el, aki ezen túlmenően még az Ő egyszülött Fiát is adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ez az Isten az én Istenem.

Kimondtad-e már: ez az Isten az én Istenem, ez az Úr az én Uram. Ez az én Megváltóm. Őt szeretem, Őt követem, Őhozzá akarok tartozni. Az Ő népe akarok lenni. Ez a konfirmáció, ez a megtérés. Ez a döntés.

A ma estének hadd legyen ez a címe: A jó döntés. Ez olyan döntés, amit nem tudsz megbánni, amit nem lehet megbánni. Ez olyan döntés, ami végig kísér az egész életeden, meg az örökkévalóságon is.

A te Istened az én Istenem. Aztán azt mondja: néped az én népem. Ruth nemcsak Istenhez akar tartozni, hanem az Ő népéhez is. Ez is nagyon-nagyon fontos. Olyan nincs, hogy valaki Istenhez tartozik, de a népéhez nem. Olyan nincs, hogy valaki szereti az Urat, meg hisz az Úrban, de nem tartozik gyülekezetbe. Hadd mondjam saját tapasztalatból: az Úrhoz tartozni is csodálatos dolog, a legjobb dolog ezen a világon. És a második meg az Ő népéhez tartozni. A gyülekezethez tartozni, hiszen ez a kettő egymástól elválaszthatatlan. Nincs gyülekezet Jézus nélkül, és nincs Jézus gyülekezet nélkül. Erről beszél nekünk a Szentírás. "Ő a fej mi néki tagjai, Ő a fény, mi színei. Mi cselédek, Ő a gazda. Ő miénk, Övéi mi."

Hívő életet nem lehet élni, csak gyülekezetben. A közösség csodálatos dolog. Majd erről még beszélünk. Most annyit: aki megtalálja az Urat, annak mindig meg kell találni az Ő népét is.

Olyan szomorú voltam, amikor az egyik nagyvárosban evangelizáltam sok évvel ezelőtt. Ebbe a nagyvárosba az ipar miatt sokan betelepültek. Borsod megyében volt ez a város. Azt mondja a lelkész: Te, olyan szomorú, amikor jönnek temetést jelenteni, és kiderül, hogy a néni vagy bácsi a falujában járt gyülekezetbe, ahonnan beköltözött a városba, velünk meg nem kereste a kapcsolatot. Emlékszem, hogy ha valahol szabadságon vagyunk, és vasárnap nem vagyunk itthon, olyan nincs, hogy mi nem megyünk vasárnap gyülekezetbe, templomba. Ha azon a helyen nincs, akkor keressük a legközelebbit, az Isten népét. A hívő ember nincs meg az Isten népe nélkül.

Ez hatalmas ajándék, hogy néped az én népem. Ruth nemcsak istent cserél, hanem népet is. Mert az Isten népéhez akar tartozni. Hiszem, hogy annak én is élő tagja vagyok, és örökké az is maradok. - mondja a Káté az egyházról.

Az a nép az Isten népe ezen a földön, mely "meghajszolt, megvetett. De szent megújulásért és békéért eped. Csak egy nevet magasztal, csak egy cél vonja őt, és egy terített asztal ád néki új erőt". Az Isten népe, a közösség.

Végül még egy gondolat. Ruth átlépi a határt. És itt van a döntő dolog. Ez a határ két részre osztja Ruth életét. Mert amikor valaki döntést hoz Jézus Krisztus mellett: eldőlt a szívemben: követem Jézust, akkor az a döntés két részre fogja osztani az életét. Lesz egy addig, és lesz egy attól. Így mondja az ige: voltatok régente és lettetek - és e között éles határ van. Az nincs, hogy én mindig az Úré voltam. Egyszer el kellett dönteni. Volt régen sötétség, most világosság - és ne mossuk el a határokat. Ne mossuk el a döntésnek az alkalmát.

Orpa nagyon szépen sírdogál, de ez kevés. Szomorú, de ez kevés. Ruth pedig vallást tesz, és ez elég. Elhatározza, hogy Naomit követi és megy Betlehembe. Istent és népet cserél. Van egy kedves ének: "Mióta szívem Jézusé, azóta én boldog vagyok. Ajkamról hála száll felé, kegyelmi fény reám ragyog." A kezdés: mióta.

Meg is kérdezhetné az Úr: mióta Jézusé a szíved? El tudom mondani: 1984. szeptember 23-a óta. Akkor szólított meg Isten. Két részre osztotta az életemet. Volt egy addig, és van egy attól.

Ezt kívánom: mióta szívem Jézusé, azóta én boldog vagyok. Ez a döntés, ez a hitvallás. Miért kellett, hogy elhangozzék? Azért, mert Ruth elhatározását megerősíti. A konfirmációnak is ez a jelentése: megerősítés.

Vannak olyan szerkezetek, amelyeket beállítunk, s meg kell nyomni egy gombot, hogy fixáljuk, rögzítsük. Hiába állítjuk be, ha egy gombot nem nyomok meg, s rögzítem, akkor elfelejti. Ez a hitvallás: rögzítés. Azért kell elmondani, mert engem erősít meg, hogy rögzítem, igen, döntésem végérvényes és visszavonhatatlan.

Amikor Naomi látja, hogy Ruth eltökélt, azt olvassuk: látta, hogy mindenáron vele akar menni. Szép ez a kifejezés: mindenáron. Semmivel nem gondol. Mindent felad. Vannak, akik úgy szeretnék Jézus Krisztust, hogy jöjjön, de ne kerüljön semmibe. De az nem megy. Amikor Jézus belép az életedbe, akkor az a múltadba kerül. Döntsd el, érdemes-e?

Hadd fejezzem be ma este azzal: volt valaki, aki mindenáron a keresztre akart menni. Volt valaki, aki mindenáron a Golgotán akart elvérezni, akit nem lehetett lebeszélni. Akit nem tudott Péter sem lebeszélni: "Mentsen Isten, Uram, nem eshetik ez meg teveled." Akit nem tudott még az utolsó pillanatban egy gonosztevő sem lebeszélni: szállj le a keresztről, mentsd meg magadat, meg bennünket is - mert Ő mindenáron meg akart váltani téged. Nem ezüstön, nem aranyon, hanem az Ő drága vérén. Nem lehetett lebeszélni, hogy a Gecsemáné kertből a Golgotára felmenjen, és életét adja azért, hogy te dönthess és döntsél Őmellette.

Ma este hozd meg ezt a döntést. Mondd el, mondd ki ezt: Úr Jézus, hozzád akarok tartozni, téged akarlak követni, mert kegyelem vagy, égi jó, mely minden bűnt eltöröl. Én tudom, hogy benned mindent meglelek.


Imádkozzunk!

Bocsásd meg, Uram, ifjúságomnak vétkét, sok hitetlenségét, undok fertelmességét. Töröld el rútságát, minden álnokságát, könnyebbítsd lelkem terhét. Hadd kérjünk, Urunk, hogy bocsásd meg a bűneinket, fedezd el a múltunkat. Hozd napfényre azt, amit szívünk rejteget, hogy ne az ítélet nagy napján derüljön majd ki, hanem itt tudjon megmosni a te drága véred bennünket.

Engedd meg, hogy vallást tudjunk tenni, hogy ne szégyelljük. Engedd meg, hogy tudjuk vállalni azt, amire te hitben elindítasz bennünket, hiszen hitben járunk és nem látásban.

Köszönjük, hogy Ruth története is arról beszél, hogy aki rád bízza magát, azt csodaképpen őrzöd, arról csodaképpen gondoskodsz, és minden baj között is erőforrása leszel.

Hadd köszönjük meg, hogy Ő tudott dönteni, de köszönjük, hogy nekünk is lehet, és ha döntöttünk, akkor boldogok vagyunk - ha az ajtón toporgunk, a küszöbön vagyunk, akkor nem. Könyörülj rajtunk, hogy megtegyük a döntő lépést. Hadd bízzuk rád magunkat egészen, hű Urunk és Istenünk.

Ezt munkáld, ezt végezd el a szívünkben igéd és Szentlelked által.

Ámen.