PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. november 11. (vasárnap) Cseri Kálmán

MIRE ADTA ISTEN AZ IGÉT?

Alapige: 1Thessz 1,6-8

---

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, köszönjük, hogy színed előtt állhatunk most. Köszönjük végtelen türelmedet, bűnbocsátó irgalmad gazdagságát. Köszönjük, hogy újra és újra megadod azt a csodát, hogy megszólítasz minket, képesekké teszel bennünket, nyomorult embereket, hogy halljuk és értsük a te szavadat, és tudjuk, hogy még az is a te munkád, ha engedelmeskedünk annak.

Könyörülj rajtunk és ajándékozz meg most minket olyan igével, ami a te szádból származik, mert tudjuk, hogy csak erre érvényes ígéreted, hogy az nem tér hozzád üresen, hanem megcselekszi, amit akarsz. Egyedül te tudod, Atyánk, hogy mire van most leginkább szükségünk, és egyedül te tudsz azzal megajándékozni minket. Tedd ezt az órát a te ajándékozásod alkalmává. Mi pedig nyújtani akarjuk a hitünknek a kezét, akármilyen remegő kéz is az, és kérjük tőled ajándékaidat.

Köszönjük, hogy ismersz minket, egyedül te tudsz rólunk mindent, és mégis szeretsz.

Áldunk téged, megváltó Urunk Jézus Krisztus, mert nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Köszönjük, hogy te ezt tetted.

Engedd, hogy veled találkozzunk itt most. Mi nem tudunk hozzád emelkedni, köszönjük, hogy te jöttél el utánunk, és köszönjük, hogy te tudsz adni szabadulást minden zsákutcánkból és megkötözöttségünkből.

Segíts, hogy úgy hallgassuk a te igédet, hogy készek legyünk örömmel engedni is annak.

Ámen.

---

Igehirdetés

Ma arról lesz szó, hogyan hallgathatjuk helyesen Isten igéjét, és erről szól az az ének is, amit most közösen énekelünk. Figyeljük meg, milyen szép kifejezésekkel bátorít minket ez az ének a helyes igehallgatásra. Mit jelent az: "szépen tündököljék bennünk az evangélium..."? Mit jelent az: "legyen foganatos köztünk az Isten beszéde"? hogy foganjon meg és abból új élet szülessék. Így énekeljük el értelemmel és szívvel a 378. dicséretünket.

* * *

Végéhez közeledik az ún. egyházi év, ami adventtől adventig tart. De vége felé jár a naptári esztendő is, és jó ilyenkor számba venni a dolgainkat. Ma csak arra figyeljünk, hogy ebben az évben is milyen sok igét olvastunk, és milyen sok igehirdetést hallgattunk. Mi lett ezekből? Meglátszik-e rajtunk, hogy forgattuk a Bibliát és rászántuk a vasárnap délelőttöket, hogy Isten igéjét hallgassuk. Formálhatta-e igéjével Isten az életünket? És mit adtunk tovább másoknak abból, amivel minket ajándékozott meg Isten?

Azt vizsgáljuk meg ma, mit tanít a Szentírás arról, hogy mire adta Isten nekünk igéjét, és hogyan lehet azt helyesen hallgatni. Ma tehát nem egyetlen bibliai igének az üzenetét bontjuk ki, hanem ezt a témát hadd világítsák körbe azok a bibliai textusok, amiket szeretnék majd idézni.

Hallottuk a magvető példázatából, hogy Jézus komolyan figyelmeztette a hallgatóit: "Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok!" Sok múlik azon, sokkal több, mint sejtjük, hogyan hallgatja valaki Isten igéjét, mert a Biblia azt mondja: megmentheti az életünket, vagy elítélhet bennünket.

Jakab a levelének az elején részletesen ír erről és ott mondja: "szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, mert az megmentheti a ti lelketeket" (Jak 1,21). Az a görög szó, amit itt léleknek fordítanak, életet jelent. Megmentheti, sőt üdvözítheti a mi lelkünket, életünket, ha szelíden befogadjuk. Vagyis ellenállás nélkül, Istenbe vetett bizalommal. Akkor Isten a befogadott ige által üdvözíti az embert.

Óriási lehetőség, ugyanakkor nagyon nagy felelősség is igét hallgatni, mert ugyanez a Jézus, amikor az ítéletről szól, akkor ezt mondja: "Én nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megmentsem. Aki elvet engem és nem fogadja be az én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amit szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon" (Jn 12,48).

A közelmúltban beszélgettem egy huszonéves fiatalemberrel, aki szenvedélyesen keresi most Istent, és tele volt lényegre törő éles kérdésekkel. Amikor erről is szó volt, hogy a Biblia azt mondja, hogy a hit hallásból születik, mégpedig az Isten igéjének a hallgatása közben, és hogy Isten ezzel megmentheti az életünket, vagy a visszautasított ige vádolni fog minket az utolsó ítéletkor, akkor szinte önfeledten felkiáltott: óriási felelősség igét hallgatni. Igaza van. Óriási lehetőség, mert a szelíden befogadott igével Isten üdvözít, és óriási felelősség, mert a visszautasított ige vádolni fog. Nem Jézus vádol minket ama napon, hanem azt olvastuk, hogy az Ő beszédei, amiket hallott valaki, de nem fogadta meg.

A magvető példázatában még élesebben tanít erről Jézus. Most olvastuk, hogy az útfélre esett maghoz azoknak a szíve hasonlít, akik hallgatták az igét, de utána az ördög kikapta a szívükből az igét, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. (Lk 8,12). Ebben tehát benne van az, hogy ha nem kapja ki, ha benne marad valakinek a szívében az ige, akkor az hinni fog és üdvözülni fog. Ezt akarja megakadályozni a gonosz, hiszen a hit hallásból van, az Isten igéjének a hallásából (Róm 10,17). Aki tehát komolyan hinni szeretne, és az Istennel való közösségre vágyik, az kezdje el hallgatni Isten igéjét, és olvasni a Bibliát akkor is, ha egyelőre sok mindent nem ért még belőle, mert Isten igéje el fogja végezni a munkáját benne.

Mivel ilyen nagy lehetőség igét olvasni és hallgatni, ezért akarja ezt megakadályozni minden módon az ördög: Ne olvassuk a Bibliát, ne hallgassunk igehirdetést, vagy ha eljövünk is, ne figyeljünk oda. Itt is lehetőleg a saját gondolatainkkal és gondjainkkal foglalkozzunk, vagy csak úgy hallgassuk azt, ami itt elhangzik, mint emberi beszédet.

Ez mindig veszély volt, és ennek a kísértése mindig fenyegette Isten igét hallgató népét. 2500 évvel ezelőtt is, amikor Ezékielnek is ilyen hallgatói voltak, és Isten ezt mondja a prófétának: "Eljönnek hozzád, mintha népgyűlésre jönnének; odaül eléd az én népem, hallgatják beszédedet, de nem aszerint élnek. Pajzán dallá lesz az a szájukban, az eszük pedig nyereségen jár. Csak ennyi vagy nekik: Pajzán dalok énekese, akinek szép a hangja, és jól pengeti a lantot. Hallgatják a beszédedet, de nem aszerint élnek" (Ez 33,31-32).

Hallgatják az igét, de az eszük valami máson jár, mint ahogy minket is megkísért ez sokszor. Vagy csak külső szempontokra figyelnek - mint egy jó hangú énekes, aki ügyesen pengeti a lantot, olyan vagy nekik -, de nem arra az Istenre figyelnek, aki küldte Ezékielt. Amit Ezékiel mond, nem úgy hallgatják: így szól az Úr, és ahhoz kellene igazítanunk az életünket. Csak külső szempontok: Kócos volt a lelkész, ferdén állt a nyakkendője, bakizott, túl meleg volt, túl huzatos volt a templom... Ennyi. Csak emberi szempontok. Markába nevethet az ördög. Azt hiszi valaki, hogy történt az életében valami szép és jó, hiszen volt templomban, de meddig hatolt az, ami ott elhangzott, hogyan hallgatta és mi lesz belőle? Megmentette-e az életét az üdvösségre, és használhatóvá tette-e Isten számára, vagy pedig nem történt semmi?

Ezért fontos megvizsgálnunk, hogy mire adta Isten az igéjét. Sok mindent mond erről a Biblia, én ma a három legfontosabbat szeretném kiemelni. Az elsőnek, ami történik az ige nyomán, Isten az alanya. Azt Ő cselekszi, a másik kettő a mi feladatunk.

1. Az első, hogy Isten az Ő igéjével végzi el életünkben az újjáteremtés munkáját. Ezt már sokszor hallottuk, a Bibliából tudjuk, hogy a mi megromlott életünket nem lehet megjavítani. Isten nem foltozgat, festeget, javítgat, hanem teremt. Amit az ellene való lázadás végérvényesen tönkretett, azt Ő újjáteremti. Ahogyan a teremtés munkáját az Ő szavával végezte el, a mi életünk újjáteremtését is az Ő beszédével végzi.

Komolyan kell vennünk, hogy egészen tönkretette a bűn az Istennel való kapcsolatunkat, működésképtelenné vált a hitünk, nem tudunk helyesen ítélni, elveszítettük az antennánkat, a lelki érzékenységünket, ezért nem értjük Istent. Van bennünk valami velünk született ellenállás, bizalmatlanság Istennel szemben, ezért nem értünk egyet vele. Miközben Ő a javunkat akarja, mi pusztítjuk önmagunkat. Ő gazdag ajándékot kínál, és mi koldusként tengődünk. Ő hív magához, és mi nem mozdulunk. Ebből a halál-állapotból csak az Ő igéjével tud kimozdítani minket, de azzal ki tud.

Erről az ellenállásról szól az az ige, amit az utóbbi időben egyszer már idéztem. Ezt mondja Isten az Ő népének: "Népem megrögzötten elfordul tőlem. Hívják őt a Felségeshez, de senki sem mozdul, mert nem akarnak megtérni" (Hós 11,7).

Hogyan mozdít ki Isten minket ebből? Hogyan győzi le ezt a bennünk levő ellenállást? Erről meg Isten ezt mondja: "Ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem. A tövis helyén ciprus nő, a bogáncs helyén mirtusz nő. Az Úr dicsőségére lesz ez, örök jelül, amely nem pusztul el" (Ézs 55,11.13).

A Biblia elején a bűneset után olvassuk azt, hogy a föld tövist és bogáncsot kezdett teremni. Addig nem voltak gyomok, csak haszonnövény. Attól kezdve vannak, kiirthatatlanok. És mi lesz az újjáteremtés egyik gyümölcse? A tövis helyén mirtusz nő, a bogáncs helyén ciprus nő. Nagy restaurálás, helyreállítás történik, s Isten ezt az Ő igéjével végzi el. Azzal formál bennünket.

Ezért olvastam fel a Tesszalonikai levélből ezt a néhány mondatot, mert a tesszalonikai keresztyének nem értették, hogy mit csodálnak rajtuk a pogányok, akik között élnek. Nem tettek ők semmi különöset, csak komolyan vették azt, amit Pál Jézusról mondott, és aszerint igyekeznek élni.

Pál ebben a levélben elmondja nekik, hogyan következhetett be ez a változás. Azt mondja: "ti az Úr követőivé lettetek, amikor sok zaklatás ellenére a Szentlélek örömével befogadtátok az igét, és így példává lettetek minden hívő számára." És részletesen leírja ebben a fejezetben, hogy miben lettek példává, hogy világít a hitük, hogy él bennük a reménység sok csüggesztő körülmény között is, és hogyan sugárzik a szeretetük messzire, másokra is. Jézus Krisztus életéhez hasonlóvá kezd válni egyre inkább az életük. Ezt nem is annyira ők vették észre, hanem a környezetük. És hogyan kezdődött ez el?

A következő fejezetben ezt írja nekik. Ez azzal kezdődött, hogy amikor Pálék először ott voltak és prédikáltak, akkor "ti befogadtátok az Istennek általunk hirdetett igéjét; nem úgy fogadtátok azt, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét, aminthogy valóban az, és ennek az ereje munkálkodik bennetek, akik hisztek" (1Thess 2,13).

Ez Isten csodálatos átalakító munkája. Valaki hallja a róla szóló információkat; miközben hallgatja, hit ébred a szívében - ez már Isten teremtő munkája -, ezzel a hittel komolyan veszi, amit hallott, és hozzá igazítja az életét. Csak ennyit tett az ember, és az egész Istennek a műve, hogy átalakul az élete. Átalakul bennünk az ige is, és átalakítja az életünket is. Mint ahogyan a testi táplálék is titokzatos módon átalakul, lesz belőle fizikai erő, gondolat, érzelmek. Ugyanígy a lelki táplálék is. Aki Isten igéjét komolyan veszi, befogadja, lesz belőle: szeretet, öröm, békesség, türelem, jóság, áldozatkészség, megbocsátás... Isten igéje munkálkodik. Én csak hallgatom és komolyan veszem, az ige meg munkálkodik bennünk. Erőt fejt ki és átalakít bennünket.

Ez Isten munkája. És mi a mi feladatunk?

2. Először az, a Biblia tanítása szerint, hogy vegyük komolyan, amit Isten komolyan mond. Isten nem viccel, nem tréfálkozik, nem időtöltésre hív minket, hanem létfontosságú igazságokat jelent ki nekünk, és ezt ugyanilyen komolyan kell vennünk, ahogy Ő mondja. Más szóval: engedelmeskedni annak, amit hallottunk. Jézus gyakran ezt a megjelölést használja: "cselekedjétek azt, amit már tudtok."

A lábmosás történetének a végén mondja, amikor egy hosszabb tanítást ad a tanítványoknak és azt így fejezi be: "ha tudjátok ezeket, akkor lesztek boldogok, ha cselekszitek ezeket" (Jn 13,17).

Mindannyiunkat kísért, hogy én már tudom. Ó, már hallottam ezt, amiről most kezdenek beszélni. Egyet is értek vele, s megdicsérjük magunkat, milyen derék emberek vagyunk. No, de mi valósult meg belőle az életünkben? Ha egyetértek vele, akkor most mindjárt kezdjem el megvalósítani. Akkor lesztek boldogok, ha cselekszitek ezeket.

Jakab apostol írja (Jak 1,22): veszélyes öncsalás, ha valaki csak hallgatja az igét, és ezt még erénynek is tekinti, de ezzel befejeződött számára a dolog. Egyszerű hasonlatot használ. Olyan ez, mintha valaki belenéz a tükörbe, meglátja, hogy itt-ott maszatos, és megy tovább maszatosan. Belenéz az ige tükrébe, meglátja a fogyatkozásait, a lehetőségeit, a bűneit, és nem tesz semmit velük, vagy a feladatait, és nem lát hozzájuk. Az engedelmesség közben érti meg igazán az ember Isten gondolatait és az Ő kijelentését, igazságait.

Jézus Krisztus a Hegyi beszéd végén részletesen szól erről, amikor három fejezeten keresztül fontos igazságokat mond, és ezzel fejezi be: "Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonlít az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva. Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonlít a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütköztek a házba; az összeomlott, és teljesen elpusztult." (Mt 7,24-27).

Tulajdonképpen azt mondja itt Jézus, hogy ha hallottátok és egy picit is hisztek neki, próbáljátok ki. A gyakorlatban fogtok meggyőződni arról, hogy Isten mennyire igazat mondott, hogy milyen fontos az, amit Ő mondott nektek, hogy milyen nagy ajándék, hogy szóba áll veletek. Próbáljátok ki azonnal!

Nem tudom elképzelni azt, hogy ha egy műszaki ember valami ilyen manapság kapható ilyen-olyan szupermodern ketyerét vásárol magának, azt nem próbálja ki azonnal. Olyan nincs, hogy elteszi, hogy majd karácsonykor több időm lesz, akkor próbálom ki. Azt sem tudom elképzelni, hogy ha egy leány vagy asszony kap egy új ruhát vagy cipőt, abba nem bújik bele azonnal, és nem próbálja ki. Még a tükör előtt is megvizsgálja. Nemcsak a ruhát, hanem önmagát is.

Csak Isten igéjét nem kell ennyire komolyan venni? Hadd mondja csak! Én hallgatom, mert derék ember vagyok, és ezzel vége? Tulajdonképpen minden istentiszteletre úgy kellene jönnünk: Uram, kész vagyok azonnal változtatni azon, amire rámutatsz. És úgy kellene innen kivonulni, hogy azon gondolkozunk, hogy mostantól kezdve mit kell másként tennem, mert Isten ezt vagy azt világossá tette. Valamit eddig nem gyakoroltam, akkor elkezdem ma, nem holnap, vagy jövőre. Valamiről azt mondta: nem jó, akkor abbahagyom, és ezzel az imádsággal vonulok ki innen.

A hívő élet állandó pályakiigazítás. Sok minden le akar téríteni minket arról a pályáról, amire Isten akar ráállítani, ahol Ő akar használni. De az Ő igéje éppen ebben segít, hogy erre rámutat és erőt is ad visszatérni a helyes útra.

Ezt olvastuk a magvető példázatának a végén, hogy olyan is van, hogy a mag jó földbe esik és ott gyökeret ereszt, és gyümölcsöt terem. Az engedelmes hívő életében elkezd teremni a Lélek gyümölcse, ami nem ránk jellemző, ami Jézusra jellemző, ami egyre közelebb visz hozzá, és aminek aztán híre mehet. Mert ez hiányzik legjobban a világból, és az Övéinek egyebek között ez a feladatunk, hogy így mutassunk Őreá, és mutassuk fel, akármilyen töredékesen is Jézus Krisztust ennek a világnak.

Ez tehát az egyik lehetőségünk és feladatunk: engedelmesen cselekedni a meghallott és megértett igét. És mi a másik? Továbbadni.

3. Olyan szép ez a folytatás alapigénkben. Nemcsak azt említi meg az apostol, hogy a ti hiteteknek a híre elterjedt az egész környéken, és példává lettetek minden hívő számára, hanem így folytatja: "és tőletek terjedt tovább az Úr beszéde nemcsak ott, ahol laktok: Macedóniába és Akhájába, hanem mindenhová eljutott ennek a híre." Magyarul még alliterál is: tőletek terjedt tovább. Ez a másik feladatunk.

Nem reked meg nálam az örömhír, hanem örömmel elmondom azt másoknak is. Mert a mások iránti felelős szeretet is a Lélek gyümölcse. Előbb teremni kezd a Lélek gyümölcse az igét komolyan vevő hívő ember életében, azután megterem az a gyümölcs is, amit a Zsidókhoz írt levél végén így olvasunk: "megtermi ajkuk az Istenről való vallástétel gyümölcsét" (Zsid 13,15).

Előbb jézusi tulajdonságok kezdenek kiábrázolódni a mi gyarló, nyomorult életünkön, aztán meglepődve tapasztaljuk mi is, hogy néha megszólalunk, és másoknak is mutatjuk a Jézushoz vezető utat. Hogy elmondjuk azt, hogyan hozott ki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára. Hogy azt a gyógyszert, ami minket meggyógyított, és tudjuk, hogy a másiknak is arra van szüksége, szeretettel megosztjuk vele.

A mentő szeretetből ez is következik. Pontosan úgy, ahogy Jézus a samáriai asszonynak mondta. Olyan szép ez a mondat a történet közepén, amikor nem érti az asszony, hogy miféle vízről beszél Jézus, akkor azt mondja: "Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne." (Jn 4,14). Vagyis egyszerűbben fogalmazva: az a víz oltja a hívőnek az életszomját, és átfolyik rajta. Másokhoz is eljut.

És a samáriai asszony történetének a végéről gyönyörűen láthatjuk, hogyan történik ez. Otthagyja az üres korsót, és fut a faluba. Ő, aki emberkerülő volt, mindenkinek elmondja, hogy kivel találkozott, mit mondott neki Jézus, és hívogatja az embereket Jézushoz. Nem előadást tart nekik, és nem enged annak a gátlásnak, hogy engem úgyis utálnak az erkölcstelen életem miatt, hanem hívogat Jézushoz. Elmondja, mi történt, és hív hozzá. Ennyi a feladata.

A történet végén olvassuk, hogy amikor Jézus néhány napos evangélizációt tartott a samáriaiaknak, azt mondják az asszonynak: most már nem a te szavadra hiszünk (addig arra hittek), mert magunk láttuk és hallottuk, hogy Ő a világ üdvözítője, a Messiás (Jn 4,42).

Egy asszony egyszerűen elmondta, mit tett vele Jézus, és ebből ébredés lett. Továbbadni azt, amit reánk bízott a mi Urunk. Mégpedig nem halogatva, hanem azonnal.

Semmiképpen nem úgy, ahogy egy a könyvben olvastam, amelyikben van két levél. Az egyiket Jézus Krisztus írja a keresztyénekhez, ennek a szövege ismerős nekünk, mert minden keresztelő alkalmával elolvassuk, a másik pedig a keresztyének válasza Jézus Krisztusnak. Jézus levele így hangzik:

"Kedves Keresztyének!

Egy szép küldetést szeretnék bízni rátok. Nevezhetitek ezt missziói parancsnak is. Menjetek el mindenkihez, mindenhová, ahová csak tehetitek, és hívjátok őket hozzám, hogy legyenek az én tanítványaim. Tanítsátok meg arra, amit én parancsoltam nektek. Aztán kereszteljétek meg őket, és el ne felejtsétek, hogy én mindig ott leszek veletek egészen a világ végéig. Tulajdonképpen nem nektek kell elvégeznetek ezt a munkát, én végzem, csak titeket is szeretnélek felhasználni.

Teljes szeretetemmel: Jézus Krisztus."

És a válasz. A mai keresztyének mit mondanak?

"Kedves Jézus Krisztus!

Ezennel visszaigazoljuk, hogy megkaptuk a korábbi értesítésedet. Indítványod igen érdekes, és egyben felcsigázó, azonban sok akadálya van annak. Megfelelő létszámú személyzet híján, valamint egyéb anyagi és személyi szempontokat figyelembe véve úgy véljük, hogy egyelőre nem tudunk kellő figyelmet fordítani felhívásodra. A terv kivitelezhetőségének tanulmányozására bizottságot hoztunk létre. Egy beszámoló fog készülni róla, amit majd valamikor a gyülekezet elé tárunk. Mindenesetre biztosíthatunk arról, hogy gondosan mérlegelni fogjuk, és a vezetőségünk imádkozni fog érted, és tiszteljük azon fáradozásodat, hogy további tanítványokat is keresel valahol másutt. Nagyra értékeljük, hogy kész voltál megosztani velünk gondolataidat, és amennyiben úgy döntenénk, hogy valamikor a jövőben vállalkozunk ennek a projektnek a megvalósítására, meg fogunk keresni téged.

Szívélyes üdvözlettel: a keresztyének."

- Ez az, ami Isten előtt utálatos, és ami hitbeli fejlődésünket lezárja. Amikor nem most, hanem majd valamikor a jövőben. Nem én, hanem valaki mást küldjél, mert nem akarok engedelmeskedni. Aki pedig elkezdi akármilyen egyszerű módon továbbmondani azt, ami rajta is segített, az miközben mondja, maga is megerősödik. Ezt oly sokszor tapasztaljuk. Miközben mondom másnak azt, amivel Isten engem megvigasztalt, megbátorított, leleplezett, feloldozott, aközben újra megerősödöm abban, hogy ez így igaz. Éppen ez is mutatja, hogy nem belőlünk fakad ez, csak átfolyik rajtunk. Továbbadjuk azt az igét, amit mi is úgy kaptunk, és ez az ige élő és ható (Zsid 4,12).

Teljék meg a szívünk nagy hálával azért, hogy Isten ezt a csodát ma is újra és újra megteszi. Hogy van szava hozzánk. Hogy megelevenednek a Biblia szavai. Hogy egyszerű emberi beszéd úgy érkezhet meg a szívünkhöz, mint a teremtő Isten teremtő szava. Áldjuk Istent mindazért, amit eddig elvégzett az életünkben. Szelíden fogadjuk mindig azt, amit Ő mond. Ellenállás nélkül, készen az engedelmességre és készen arra, hogy továbbadjuk másoknak is. Tapasztalni fogjuk, hogy Isten igéje lehet, hogy ma is némelyeknek bolondság, másoknak botránkozás, de azoknak, akik hittel befogadják, Istennek ereje és Istennek hatalma.

* * *

Énekeljünk egy olyan éneket, ami erről szól. Elnézést kérek, ha mondok egy-két szót erről az énekről. Ez egy időben túl gyakran énekelt szöveg volt, és így megkopott. Készek vagyunk úgy végigénekelni, hogy akár oda sem figyelünk a szövegére. Vannak azonban őszinte emberek, és a közelmúltban valaki elmondta, hogy bevallja, nem szokta énekelni, mert nem érti. Ki az a Sion, akihez ez szól? Kinek kell felébrednie, és mit kell tennie? Miről van itt szó egyáltalán? Jó volt megbeszélnünk röviden ezt az éneket. A Sion Isten népe. (Sion hegyén épült a templom. A templom a szövetség egyik szimbóluma. Sionon általában Isten népét érti a Szentírás.) Isten népét rázogatja ez az ének: ébredjen már rá a küldetésére. Töltsd be küldetésed! Mi a küldetése? Ézsaiás könyvében olvassuk azt, hogy örömmondó és békekövet. Ez a refrénje az éneknek, amit ötször is eléneklünk. Légy örömmondó, békekövet, hirdesd: a Szabadító elközelgetett. Mit jelent? Azt jelentette, hogy amikor jött az uralkodó, előtte ment a herold, a követ, a hírnök, aki örömmondó volt. Hirdette az evangéliumot: itt van, itt van, jön, jön az, aki mindenek felett Úr. És aki az Isten szeretetéről, Jézus elközelítéséről szóló örömhírt hirdeti, az ráadásul békekövet is, mert azt hirdeti, hogy Isten nem haragszik ránk többé, Jézus áldozata megbékéltette Istent. Pál apostol a Korinthusi levélben újra és újra lelkendezik ezen és győzködi a korinthusiakat: higgyétek el, nem kell félnetek az Istentől. Akármilyen mélységből jöhettek hozzá bizalommal, mert Ő megbékélt veletek Krisztus áldozatáért. Nos, ezt a jó hírt, ezt az örömhírt szabad és kell nekünk továbbadni másoknak. A 397. dicséretet énekeljük.

---

Imádkozzunk!

Köszönjük, Atyánk, hogy még mindig nem mondtál le rólunk. Köszönjük, hogy ilyen nagy méltóságra emeled a benned bízókat, hogy munkatársaid lehetnek.

Köszönjük, Úr Jézus, hogy hozzánk hasonló gyarló emberekre bíztad a missziót. Köszönjük, hogy nekünk is ígéred azt, amit nekik: velünk leszel eközben minden napon a világ végezetéig.

Áldunk azért, mert nem nekünk kell meggyőznünk embereket, hanem a te Szentlelked végzi el bennük ezt a munkát. Köszönjük, hogy tőlünk csak ennyit vársz, hogy vegyük komolyan, amit komolyan mondasz, vegyük magunkra, amit nekünk mondasz, és ne szégyelljünk téged és a rólad szóló örömhírt mások előtt.

Kérünk, Szentlelkeddel segíts, hogy mindez megvalósuljon. Hadd tudjuk az örömhírt örömmel továbbadni. Taníts minket szelíden, benned vetett feltétel nélküli bizalommal fogadni mindig, amit mondasz. Add nekünk a te Lelkedet, hogy értsük és szeressük elrendelt utunkat, s minden parancsodat. Valóban egy vágyat hagyj nekünk: hogy halljuk és kövessük szent igazságodat. Segíts ezt elkezdeni, ebben megújulni.

Köszönjük, hogy bizalommal elmondhatjuk neked legtitkosabb gondjainkat, vágyainkat, bűneinket, terveinket. Köszönjük, hogy igéddel tudsz vigasztalni, bátorítani, leleplezni és feloldozni.

Munkálkodj bennünk, kérünk, újjáteremtő hatalmaddal.

Ámen.