AZ EVANGÉLIUM ELJUT RÓMÁBA

Alapige: ApCsel 9,15-16

Ezt mondta Anániásnak az Úr: "Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai elé. Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért."

Imádkozzunk!

Istenünk, olyan sok nyomorúság van körülöttünk és mi olyan tehetetlenek vagyunk helyrehozni azt, amit magunk okoztunk magunknak. Könyörülj rajtunk, hogy legalább a szívünk szoruljon össze és engedjük, hogy te segíts rajtunk. Az egyik országban ölik egymást, a másikban reng a föld, itt a kenyerünk egy része víz alatt van, és temérdek nyomorúság van a családban, a személyes életünkben is. Bocsásd meg, ha sokszor már észre sem vesszük, azt hisszük, ez a normális állapot, ahova nélküled jutottunk.

De köszönjük, hogy így jöhetünk hozzád, amint vagyunk. Hozzuk a testi-lelki nyomorúságainkat, de ott van a szívünkben az a reménység, hogy te nem küldöd el a nyomorultakat, hogy nálad készen van a szabadítás, hogy a te közeledben világosan láthatjuk önmagunkat, a bajainkat - a valódiakat -, és a tőled elkészített megoldást is.

Könyörülj rajtunk, hogy kinyissuk a szemünket most ebben a csendben, hadd tudjunk hálásak lenni azért is, hogy ilyen körülmények között, és a te színed előtt lehetünk. Hajolj le hozzánk, kérünk, olyan mélyre, amilyen mélyre estünk, és emelj fel minket.

Köszönjük, hogy ezt megígérted, köszönjük, hogy a te egyszülött Fiadnak nem kedveztél azért, hogy nekünk kedvezhess. Áldunk téged, megváltó Urunk, hogy az életed sem volt drága ezért, mert nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint aki életét adja az ő barátaiért.

Egyedül a te szeretetedben reménykedünk és így kérünk: szólj hozzánk, és legyen szavad ír és gyógyító erő.

Ámen.

Igehirdetés

Tegnap végére értünk az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv naponkénti tanulmányozásának. Ma már egy új könyvet kezdtek el azok, akik a bibliaolvasó vezérfonal szerint olvassák Isten igéjét naponta.

A Cselekedetek Könyvének az eseményei néhány olyan törvényszerűségre hívják fel a figyelmünket, amik ma is működnek, sőt, amik közvetlenül érintik személyes életünket is.

Arra gondoltam, hogy ma este madártávlatból próbáljuk meg, különösen az utolsó néhány fejezet eseményeit ebből a szempontból tanulmányozni. Hátha kirajzolódnak azok az erővonalak, amik mentén Isten ügye ma is halad előre, és talán látni fogjuk azt is, hogy kiknek fontos, hogy ne haladjon előre, és mit tehetünk azért, hogy a mi életünkben is elvégezze Isten minél előbb a maga munkáját.

Ehhez nem kell a mi hozzájárulásunk, az Ő végtelen szeretete elvégzi azt, de minél inkább késleltetjük, annál jobban megszegényítjük magunkat is, meg a körülöttünk élőket is. Most nem ennek a textusnak a magyarázatát szeretném elmondani, amit felolvastunk, inkább azt, hogy ez, amit hallottunk Pálról, hogyan teljesedett be az ő életében.

Három megfigyelést tegyünk mindenekelőtt: az első, hogy Istennek pontos terve volt arra nézve, hogy a mi üdvösségünket munkáló evangélium eljusson a föld végső határáig. A másik, amit ebből a könyvből megfigyelhetünk, hogy ennek a megvalósulását nagyon sok körülmény akadályozta, sőt olykor majdnem meghiúsította. Isten azonban minden akadályon keresztül az Ő mindenható hatalmával és irántunk való szeretetével mégiscsak megvalósította az Ő tervét. - Tehát Isten akar valami jót, ez nagy ellenállásba ütközik, Őt azonban ez egyáltalán nem zavarja, mégis megvalósul az a jó, amit az érdekünkben eltervezett.

Az Ő munkája véghezviteléhez - és ez egy negyedik gondolat - szüksége van eszközökre, emberekre. Ilyen volt Pál apostol is. Ezek az emberek néha kegyetlenül sokat kell, hogy szenvedjenek az evangéliummal szemben tapasztalt ellenállás miatt, de ezek elkötelezett emberek, és vállalják ezt a szép feladatot, hogy Isten munkatársai lehetnek az ezzel járó szenvedéssel együtt.

És ha most a magunk életére gondolunk, a Szentírás alapján azt mondhatjuk: Isten nekünk is elkészítette mindazt, amire szükségünk van. Elkészítette az üdvösséget, akar nekünk adni már ezen a földön értelmes, hasznos, tartalmas életet. Ennek is sok akadálya van, hogy ez megvalósuljon. Nagyon sok akadály éppen bennünk van. Ez az ige talán bátorítani fog minket arra, hogy ne akadályokat gördítsünk Isten feltartóztathatatlan munkája elé, hanem örüljünk annak, hogy foglalkozik velünk, és nyújtsuk a kezünket, fogadjuk el az Ő ajándékait.

Nos, ez volt a tartalomjegyzék és most egy kissé részletesebben.

1. Tudjuk a Bibliából, hogy Jézus Krisztus megnyitotta előttünk azt az utat, ami ebből a halál-állapotból, amibe Istentől elszakadva kerültünk, visszavezet az életbe. Ő teljes életet, örök életet akar a benne hívőknek adni már itt. Ennek a feltétele az, hogy az erről szóló információ, amit görög szóval így mondunk: evangélium, jó hír, eljusson az emberekhez, hogy minél többeknek legyen lehetőségük azt hinni, és így megmenekülni.

A Cselekedetek Könyve legelején olvassuk, hogy Jézus mennybemenetelekor világos menetrendjét rajzolta fel ennek. Azt mondta a tanítványoknak: "Erőt kaptok, amikor a Szentlélek eljön reátok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában és a föld végső határáig." És ez így is történt. Pünkösdkor sokan hallották és hitték az evangéliumot, és így új életre jutottak Jeruzsálemben. Aztán a nagy ünnepről hazamentek, vitték magukkal. Előbb a Jeruzsálem körüli tartományban, Júdeában, aztán a félpogány Samáriában, aztán az egész pogány nagy földkerekségen is hangzott az evangélium.

Erre a feladatra hívta el Isten Pál apostolt is, nagyrészt róla szól a Cselekedetek Könyve. Ő kapott egy konkrét ígéretet is: ahogy bizonyságot tettél rólam Jeruzsálemben - mondta neki Jézus -, úgy fogsz rólam bizonyságot tenni Rómában is. Pál ettől kezdve bizonyos volt abban, hogy neki Rómába el kell jutnia.

Amikor pedig már mint foglyot vitték hajón Rómába, és viharba kerültek, ott még konkrétabbá tette Jézus az ígéretet és azt mondta: ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod. Ettől kezdve még nagyobb nyugalom volt Pál szívében, mert ha neki a császár elé kell állnia, akkor nem fulladhat bele az Földközi-tengerbe, akármilyen hajótörés következik is be. Így tudta tartani a lelket kétszázhetvenhat utastársában is: az Úr nekem megmondta, hogy Rómába meg kell érkeznem, és ajándékba ad titeket nekem. Mindnyájan megmenekülünk, csak a hajó fog összetörni. - És mondta ezt akkor, amikor már két hete nem ettek, nem láttak égitesteket, nem tudtak tájékozódni, és felkészültek a halálra.

2. Pál tehát komolyan vette Jézusnak ezt az ígéretét. Közben felsorolhatatlanul sok akadály gördült ez elé. Először is őt meg akarták ölni már Jeruzsálemben, indulás előtt. Kicsiben ugyanaz történt vele, ami annak idején Jézussal. A Nagytanács hamis vádakkal, rágalmakkal őt halálra ítélte, csak a római helytartó hozzájárulása kellett volna, de azok meg olyan kötözködő emberek voltak, mint Pilátus is, mert a római jog szerint nem lehet embereket csak úgy eltenni láb alól, különösen nem, ha mindenki látja, hogy ártatlanok. Így "kötözködtek" az akkori helytartók is. Végül is Pált ők mentették meg attól, hogy meglincseljék.

A jeruzsálemi helyőrség kimentette a honfitársai kezéből, és elkezdődött az ő kétszer két éves börtönben való sanyargása. Ott felejtette a helytartó a börtönben. Előbb azt remélte, hogy Pál ad neki pénzt, s akkor esetleg szabadon engedi, de Pál ezt nem tette. Aztán kénytelen volt apellálni a császárra. Egy merényletet készítettek ellene, azt véletlenül meghallotta az unokaöccse, jelentette a római tisztnek, és attól is megmentették a rómaiak Pált. Viszont mivel a császárra apellált, hozzá fellebbezett, el kellett szállítaniuk Rómába.

Akkor jön az a viharos út, amit a legtöbben ismerünk, most olvastuk napokon keresztül. Hajótörést szenvednek, de Málta szigetére valahogy kievickélnek. Ott viszont a római katonák azt mondják: öljük meg a foglyokat (több foglyot is szállítottak), mert ha egy fogoly megszökött, akkor az őrzésére kirendelt katonán hajtották végre azt az ítéletet, ami a fogoly ellen érvényben volt. Erre pedig nem vágyott egyik katona sem. Ettől is az ezredes menti meg Pált. Akkor egy mérges kígyó, egy vipera is beleharap a csuklójába. Egy is elég lett volna ezekből, hogy elpusztuljon, de az Úr Jézus, aki őt Rómába küldte, el is kísérte ezen a viszontagságos úton, és tapasztalhatta az Ő oltalmát.

A bibliamagyarázók közül sokaknak feltűnt, hogy milyen részletesen írja le Lukács, aki a Cselekedetek Könyvét írta, a tengeri utat. (Egyébként azt mondják: ez a legpontosabb, legrészletesebb ókori leírás egy akkori hosszú hajóutazásról.) Vajon mi ennek az oka? Az, hogy nemcsak az eseményeket kell látnunk, hanem ismernünk kell a Biblia jelképrendszerét is. A Bibliában a tenger mindig a sötét erők, a gonosz, a démoni erők székhelye.

A Jelenések Könyvét tanulmányozva láttuk, hogy az Antikrisztus is tengerből jön fel, mint egy vadállat. A tenger háborog, hogy Pál ne érkezhessék meg az evangéliummal Rómába. De nem az elemekkel kell ott harcolniuk csupán, hanem démoni erőkkel. A sötétség fejedelme harcol ott a világ Világossága, Jézus Krisztus ellen, és az Ő szolgája ellen. Ez nem kitalálás, erre számos példát látunk a Bibliában is és napjainkban is. És akik közülünk a lelki élet harcmezején dolgoznak, azok tudják, hogy mennyire valóságos ez a szellemi harc. Pál tisztában volt ezzel, de ugyanakkor tudta azt is, hogy tökéletes védelme van Jézusnál.

3. Megérkeztek Rómába. Eljutott oda az evangélium, de közben a vihar megdobálta Pál apostolt is, a kígyó csak belemart a kezébe, azért amikor kievickéltek, mindnyájukból csöpögött a víz, és majd megfagytak, és ő is szedte a rőzsét, hogy valahogy melegedjenek. Szóval rengeteg megpróbáltatáson keresztül vezetett az útja.

Viszont az adott erőt neki, ami ma is minden Krisztusért és az evangéliumért szenvedő embernek erőt ad, hogy a gazdája, Megváltója pontosan tudja, hogy ő milyen helyzetben van, és ezekkel a szenvedésekkel együtt vállalta azt a küldetést, amit adott neki. Ezért merte azt mondani, amikor utoljára találkozott az efézusi hívő testvéreivel: ne aggódjatok, mert én semmitől sem félek, az életem sem drága, csakhogy elvégezzem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, amit rám bízott az én Uram, Jézus, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról. (ApCsel 20,24).

Egyébként ugyanilyen szenvedéseken kellett átmenni az ószövetségi Józsefnek is, akit Isten szép feladatra választott ki. Őt is előbb meg akarták ölni, kútba dobták, rabszolgának adták, ott börtönbe zárták, ott felejtették. - Ugyanezen ment végig Mózes is, és a mi drága megváltónk, az Úr Jézus is. Már újszülött korában meg akarta ölni Heródes, és a végén sikerült Őt keresztfára juttatni. Ez velejár azzal a küldetéssel, amit Ő is az Atyától elfogadott, és amit a benne hívők Jézustól elfogadnak.

Ha innen megérkezünk magunkhoz, akkor most fontos, hogy világosan lássuk a magunk életében, hogy a Biblia azt mondja: Isten nekünk is külön-külön, névre szólóan (mert olykor még ezt is megemlíti a Szentírás), elkészítette az üdvösséget. És elkészített sok-sok áldást, ajándékot, amivel ebben az életben nemcsak minket akar gazdaggá tenni, hanem az Ő munkatársaiként arra használni, hogy másokat gazdagítsunk. Jézus a programját egyenesen így jelentette be: azért jött, hogy életünk legyen, mégpedig bőségben éljünk. Ez az Ő célja, és az erről szóló információ, evangélium, jó hír az, amit a Biblia elmond nekünk, és amit, ha valaki még soha nem hallotta volna, akkor ma este hallja.

Csakhogy ennek az evangéliumnak hitet kell támasztania, a mi hitetlen szívünkben. Ezt az evangéliumot nekünk komolyan lehet vennünk, azután az dolgozik bennünk, létrehozza a hitet, és a hit az a kéz, amit ki tudunk nyújtani végre Jézus felé, hogy elfogadjuk az ajándékokat. Ennek sok akadálya van.

Mindent elkövet az ördög, hogy lehetőleg ne jusson el az evangélium az emberekhez. Minél többen ne hallják. Ha már hallotta valaki, engedje el a füle mellett. Ne vegye komolyan, ne vegye magára. Ha van is Bibliája, lehetőleg ne olvassa. Legyen büszke arra, hogy karácsony szent estéjén elő szokta venni, mert ő ennyire vallásos ember. A formális vallásosság az egyik legnagyobb akadálya annak, hogy valaki kinyújtsa a kezét, mert elhiteti magával sok ember, hogy az ő élete rendben van.

Nézzünk körül, mennyi istentelen ember van, hogy szidják az Istent. Bezzeg ő... És akkor fel lehet sorolni tiszteletre méltó dolgokat: templomba jár, istenfélő - legalábbis hisz Istenben, vagy sokan úgy mondják: nem tagadja az Istent stb. - és ezzel meg van elégedve. De ez azt jelenti, hogy a keze még zsebben van, és hiába van elkészítve névre szólóan sok ajándék, az üdvösség is, nem nyújtja a kezét. És amíg nem nyújtja a kezét valaki Jézushoz, vagyis nem hisz benne, addig nincs kapcsolata vele.

A mai igénk a korinthusi levélből pontosan erről szólt, hogy arra hívott el bennünket Isten, hogy közösségünk legyen az Ő egyszülött Fiával, Jézussal. Mert csak akinek közössége van - most mondom így, jól fogjuk érteni: amikor összeér a kezünk, az én hitem az Ő személyével és kijelentésével - akkor árad belém az az élet, ami az Ő élete. Ezt nevezi a Biblia újjászületésnek, és az ilyen embereknek van örök életük, üdvösségük. Enélkül ott ülhet minden vasárnap a templomban, ha nincs kapcsolata az élő Krisztussal, működő kapcsolat, beszédes kapcsolat.

Nem tudom, ma ki beszélgetett az Úr Jézussal? Akinek van kapcsolata, az biztos, hogy beszélgetett vele. Az első gondolata egy ilyen embernek reggel, amikor kinyitja a szemét, vagy még ki sem nyitja, csak megállapítja, hogy fel kellene kelni, már az első gondolata Ő. Ő tölti be az életét, Őtőle függ a napja. Őt kérdezi: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Ki kérdezte ezt ma az Úr Jézustól?

Ilyenek mutatják ám azt, hogy nyújtottuk már a kezünket, vagy pedig zsebre dugott kézzel hallgatjuk, hogy az Úr Jézus mi-mindent akar nekünk adni, ami neki olyan sokba került, hogy belehalt. Ő megfizette az árát, én meg - ha maradok ennél a képnél - zsebre tett kézzel hallgatom, hogy Ő mibe halt bele, mi van nekem elkészítve, ami nélkül egyébként kínlódom, szűkölködöm, pont arra lenne szükség. Arra a békességre, arra a reménységre, arra a bölcsességre, arra a belső kiegyensúlyozottságra stb., de nem nyújtom a kezemet.

Minden ige, amit Isten leíratott a Szentírásban, aminek a magyarázatát halljuk, azt a célt szolgálja, hogy nyújtsuk ki végre a kezünket, mert béna a kezünk. Ugyanúgy, mint azé, akinek egyszer Jézus a zsinagógában azt mondta: nyújts ki a te kezedet. És csoda, hogy az az ember kinyújtotta. Pont az volt a baja, hogy nem tudta kinyújtani.

Vajon gúnyolódik itt Jézus? Olyat mond neki, amire képtelen, ami nélkül éppen, hogy nyomorult az élete? Nem. Pontosan ezt jelenti hinni, hogy az Ő szavára mégis megteszem. Azt is, amit még soha nem tettem: kinyújtom a kezemet. Magamra veszem, amit nekem mond. Ma is időszerűnek tartom, ami itt le van írva a Szentírásban. Éppen ezért naponta olvasom azzal a kérdéssel: Uram, mit akarsz, hogy ebből én megértsek és cselekedjem? És már létrejött a kapcsolat, már beleárad egy ilyen nyomorult ember életébe Krisztus isteni élete, és megtörténik a csoda, amit Péter apostol így ír le: isteni természet részeseivé lettetek.

Ez a cél, ez a megváltás. Azután az ilyen embereket tudja használni az Úr Jézus másoknak a javára, hogy vigyék másokhoz ezt az örömhírt.

Hol tartunk mi ezen az úton? Isten a maga munkáját tökéletesen elvégzi. Megvan az Ő terve, készen van a szabadítás. Elkészített nekünk mindent, amire szükségünk van ebben az életben és az örök életben. Annyira szeret minket, hogy ma este is idehívott. Hallhattuk az erről szóló jó hírt, evangéliumot. Most már csak ez kellene: nyújtom a kezemet.

Persze ehhez alázat kell. Ehhez az kell: rád szorulok, Uram. Koldus vagyok, semmim nincs. Akármit adsz, az nekem kincs lesz. És ehhez bizalom kell. Feltételezem, hogy te nem űzöl gúnyt belőlem, valóban kincset fogsz belerakni, sőt nemcsak megpakolod a kezeimet ajándékkal, hanem utána kézen fogsz és vezetsz. Olyan sok mindent elrontottam már, olyan sok zsákutcába befutottam. Veled akarok járni, téged akarlak követni.

Ez az elhatározás születik meg azoknak a szívében, akik életükben először igazán hittel komolyan veszik, amit Jézus mond és kínál. Megtapasztalják, hogy ez működik, hogy Ő élő személy, aki tud velünk beszélni, aki képesekké tesz arra, hogy megértsük, amit Ő mond nekünk. Egyszerre érthetőbbé válik a Szentírás, egyszerre öröm lesz vele az imádságban beszélgetni, egyszerre értjük döntések előtt, hogy melyik lehet az Ő akarata, és lesz erőnk azt választani, ha esetleg az a nehezebb, akkor is.

Közben ad olyan csendes örömet az ember szívébe, amit addig nem tapasztalt meg. Megszűnik a magánya, az önsajnálata. Lelkiekben gazdaggá válik. Kinyílik a szeme arra, hogy a többi szegénynek mit lehet ebből továbbadni úgy, hogy azért egyedül Jézusé legyen a dicsőség. És mindez úgy, ahogy a Reményik vers mondja: magától történik. Amit tőlünk vár, csak a hit, hogy komolyan veszem, amit mond. Komolyan veszem, hogy valóban nincstelen vagyok nélküle, rászorulok, és elhiszem, hogy Ő szeret engem annyira, hogy azt adja, amire a legnagyobb szükségem van. Legfőképpen önmagát, a vele való közösséget.

Érdemes lenne így elolvasnunk egyszer a Cselekedetek Könyvét, csak ebből a szempontból, hogy azoknak, akiket ott használt az Úr Jézus, milyen mély közösségük volt vele. Valóban olyan lelki értelemben, mint egy igazán jó házasság, ahol már félszavakból is értjük egymást, mert egymás tekintete is beszél. És ahol nem probléma, mivel lehet örömet szerezni egymásnak.

Erre a közösségre hív Ő el bennünket. Ez az egyetlen közösség, ami megmarad a halálunk után is. Mert a Biblia tanítása szerint a halállal a házastársi összetartozásnak is vége. Az örökkévalóságban másként éljük át a közösséget. De a Krisztussal való lelki közösség megmarad itt, és megmarad odaát. Itt hitben járunk - írja Pál apostol, ott pedig színről-színre fogjuk látni Őt.

Ha pedig valaki elindult ezen az úton, akkor fontos, hogy olyan elkötelezett követője legyen Jézusnak, mint Pál volt, aki el tudja mondani: semmivel sem gondolok, még az életem sem drága, csakhogy használhasson engem az én Uram arra, amire Ő akar, addig, amíg Ő akarja, ezért pedig legyen egyedül Övé a dicsőség. Így érdemes élni. És azok, akik esetleg ebben az engedelmességben efféle szenvedéseken is átmentek, ők is azt mondják: csak így volt érdemes élni.

Imádkozzunk!

Úr Jézus, olyan sok akadálya van annak, hogy mi ezt a rövid utat megtegyük hozzád, s neked nem esett nehezedre otthagyni a mennyei dicsőséget, magadra venni ezt a mi nyomorult emberi természetünket és testünket, és vállaltál minden megaláztatást, gúnyt, fizikai és lelki szenvedést azért, hogy nekünk ne legyen részünk abban a szenvedésben, amire rászolgáltunk.

Bátoríts meg minket, hogy ne elmélkedjünk, hanem lépjünk. Ne okoskodjunk, hanem nyújtsuk a kezünket. Segíts minket, hogy merjünk úgy elfogadni tőled ajándékot, ahogy a kisgyerekek szoktak. Köszönjük, hogy te éppen őket állítottad sokszor a nagy okos felnőttek elé.

Adj nekünk gyermeki hitet. Azt az egyszerűséget, hogy tudom, hogy rád szorulok, tudom, hogy azt adod, amire szükségem van - köszönöm szépen. Hadd fussunk el örömmel a tőled kapott ajándékokkal, adjuk azoknak egy részét másoknak, élvezzük hálásan a másik részét, a közt sok nyomorúság, nehézség, gonoszság között, ami körülvesz bennünket, hadd világítsunk mi, mint csillagok az éjszakában. Hadd fogjon fényt az életünk tőled, aki ma is a világ világossága vagy.

Könyörülj rajtunk, hogy ne kaphassa ki az ördög most a szívünkből azt az igét, ami odahullott, hanem az ott gyökeret verjen és gyümölcsöt teremjen. Segíts ebben csendben vallanunk erről.

Ámen.