PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. november 25. (vasárnap) Cseri Kálmán

NEM HIÁBAVALÓ

Alapige: 1Kor 15,58

---

Imádkozzunk!

Szentháromság egy örök Úristen, mélyen megalázzuk magunkat előtted, és kérünk, segíts még abban is, hogy tudjunk téged teljes szívünkből dicsőíteni, és neked azért a sok meg nem érdemelt jóért, amit kapunk tőled, hálát adni.

Köszönjük, hogy eléd számlálhatjuk testi-lelki sokféle szükségünket, és te oly sokszor kielégítetted már azokat.

Könyörgünk hozzád azokért, akik szükséget látnak. Könyörülj rajtunk, hadd lehessünk áldott eszközök a te kezedben mások szükségének a kielégítésében.

Köszönjük a mindennapi kenyeret, köszönjük a lelki táplálékot, a te igédet. Köszönjük, ha az elmúlt héten is táplálkozhattunk vele. Legyen tiéd a dicsőség minden megértett, megvilágosodott igéért, és azért a csodáért, amikor megvilágosítod a mi homályos elménket, és Szentlelkeddel magyarázod nekünk az Írásokat.

Bocsásd meg, valahányszor engedetlenek maradtunk a te szavadnak. Bocsásd meg, amikor tudtuk, mi az akaratod, és mégsem cselekedtük azt. Bocsásd meg, amikor nem is kérdeztük: mit akarsz, hogy cselekedjünk. Minden nélküled hozott döntésért, minden nélküled vagy ellenedre megtett lépésért kérjük bocsánatodat.

Olyan könnyen vétkezünk, Urunk. Átitatta egész természetünket az ellened való lázadás. Kérünk, adj ettől szabadulást. Uralkodjék bennünk a te természeted, megváltó Urunk, Jézus Krisztus. És ha küzd is egymással a két természet, mi hadd álljunk mindig a te oldaladon.

Kérünk, erre erősíts meg minket most is igéddel és Szentlelkeddel. Olyan nagy kegyelem az, Urunk, hogy itt lehetünk előtted csendben, jól fűtött templomban, a hívők békés seregében. Könyörülj rajtunk, hogy el ne puhuljunk, el ne kényelmesedjünk, hanem hadd formálódjunk Jézus Krisztus jó vitézeivé, akik tudjuk a hit szép harcát győzelmesen harcolni.

Kérünk, erre bátoríts minket most is, és ajándékozz meg mindnyájunkat azzal, amire most szerinted a legnagyobb szükségünk van. Segíts, hogy az igének ne csak hallgatói, hanem megtartói legyünk.

Ámen.

---

Igehirdetés

Hetekig Pál apostolnak Korinthusba írott első levelét olvastuk sokan a kalauzunk szerint. Ennek a levélnek a végén van egy hosszú fejezet, amelyikben az apostol Jézus Krisztus feltámadásának a tényét és jelentőségét fejtegeti. Ennek a fejezetnek az utolsó verse hangzik így: "Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban."

Ma erről az egyetlen mondatról legyen szó, mert Pál apostol ebbe belesűrítette sok olyan lelki betegségnek a gyógyszerét, amely betegségekkel napjainkban gyakran találkozunk.

Mi miatt is szoktak gyakran megbetegedni lelkileg emberek? Három ilyen okot hadd említsek most, mert mind a háromról szól alapigénk.

Feltétlenül akkor, ha valaki nem tartozik sehova, nincs közössége, egyedül érzi magát a nagy világmindenségben. Nem kötődik semmihez és senkihez. Nem ismeri a gyökereit: honnan jött, kikkel tartozott vagy tartozik össze. Ugyanígy nem ismer olyan igazságot, amihez ragaszkodhatna, amiben a lelki földrengések idején megkapaszkodhatna. Olyan igazságot, amit mások előtt is merne vállalni. Aki ennyire bizonytalan, az kiegyensúlyozatlan, tétova és befolyásolható ember lesz.

Egy másik gyakori ok az szokott lenni, ha valaki nem tudja, mi a feladata. Üres az élete. Nem tudja, mivégre van a világon. Mi az, és van-e egyáltalán valami, amit neki kell elvégeznie ebben a világban.

A harmadik gyakori ok az, amikor valaki megkeseredik, egy nagyot legyint, és azt mondja: semminek nincs értelme. Minden hiábavaló. Az ember fáradozik, küzd, akar valamit, de ezt a nyomorult világot nem lehet jobbá tenni, az embereken nem lehet segíteni, és a reménytelenség úrrá lesz rajta.

Röviden összefoglalva azt kell látnunk, hogy ha valaki nincs tisztában a múltjával, ha valaki nem tud mit kezdeni magával a jelenben, és ennyire nincs jövője, hogy azt mondja: minden hiábavaló, semminek nincs értelme, - vagy ezek közül csak az egyikkel is küzdenie kell, abba lelkileg előbb-utóbb belebetegszik.

Pál apostol ebben a levélben és mai alapigénkben is megelőző kezelésben részesítette a korinthusi hívőket: Mielőtt még bármelyik nyavalya rájuk támadna, megerősíti őket arra, hogy legyen működő, erőteljes lelki immunrendszerük. Ki tudják védeni ezeket a lelki fertőzéseket, különböző támadásokat.

Vegyük sorra ezt a hármat. Ennek a mondatnak a három része ezekre a nyomorúságokra adhat nekünk is segítséget.

1. Mindjárt a megszólítással bekapcsolja őket egy nagy közösségbe. Azt mondja: éppen ezért (tudniillik mivel igaz az, amit 57 versen keresztül leírt a Krisztus feltámadásával kapcsolatban), "szeretett testvéreim." Mit sugall ez? Azt, hogy ti nem egyedül vagytok. Tagjai vagytok egy nagy családnak: az Isten gyermekei családjának. És az Isten gyermekeinek a létében kontinuitás, folytonosság érvényesül. Előttünk is voltak sokan, némelyek már a mennyben vannak, de azokkal is összetartozunk. Utánunk is jönnek sokan. Talán éppen a ti bizonyságtételetekre. Ti beletartoztok egy nagy közösségbe, akkor is, ha egy szál magában küzd valahol egy hívő. Tudnia kell, hogy vannak testvérei, és ezeket a szeretet köti össze.

Ezért írja itt: szeretett testvéreim. Érdekes, hogy nem az elején írja, hanem a végén. Miután sok minden tisztázódott, miután kezdik látni a feladataikat, lehetőségeiket. Azután eszmélteti őket arra, hogy nem egyedül vannak. Éppen ezért mondja: "legyetek szilárdak és rendíthetetlenek." Vagyis: gyökerezzék mélyen a ti életetek a Krisztusba. Ragaszkodjatok Őhozzá, és mindahhoz, amit tanított.

Amint a fának a gyökér ad szilárdságot és rendíthetetlenséget (azt is jelenti ez a szó: mozdíthatatlanságot), ugyanúgy a hívőnek az élő Krisztussal való lelki közösség ad rendíthetetlenséget és szilárdságot. Jöhetnek a viharok, téphetik az ágait, letörhetnek róla kisebb-nagyobb ágakat is, - ha erősen gyökerezik és a törzse erős tartást ad neki, a letört ágakat majd pótolja a jövő, de maga a fa mozdíthatatlan, rendíthetetlen marad.

Olyan időben élünk, amikor sokféle lelki-szellemi vihar tépázza az életünk fáját és a hitünk fáját is. Ez a kor, amiben élünk, minden után kérdőjeleket görbít. Sportot űz abból, hogy elbizonytalanítsa az embert a legszentebb meggyőződésében is. Tipikusan ördögi manőver ez. Ezzel kezdődött már az első kísértés, tudjuk ezt a Biblia elejéről. Lassan erénnyé válik, hogy az ember mindenben kételkedik. Abban is, hogy egyáltalán létezik-e. Olyanok ezek a támadások, mint amikor egy fa gyökere elé valami kő kerül. Ott a föld alatt is lehetnek sziklák. De azzal nem áll meg a gyökér növekedése, sőt az akadály még jobban serkenti a gyökereket. Megkerülik a köveket, és megtalálják az utat a talajhoz, ahonnan táperőt és nedvességet szívhatnak fel.

Pál apostol itt a hívők élete láthatatlan részére utal. A fának a gyökér a láthatatlan része, de az ad neki szilárdságot, tartást, állóképességet és ellenálló képességet. A hívőnek a Krisztussal való lelki-hitbeli közösség az élete láthatatlan része. Aki rendszeresen és igényesen táplálkozik lelkileg Isten igéjével, aki komolyan ápolja a maga imaéletét, aki törekszik újra és újra az Isten megértett akaratának való engedelmességre, annak a lelki gyökerei egyre mélyebbre hatolnak, egyre inkább kiterjednek, és egyre nagyobb tartást adnak a hitének.

"Legyetek szilárdak, rendíthetetlenek." Amit már megértettetek, abból ne engedjetek. Amiről a Szentlélek meggyőzött titeket, ahhoz ragaszkodjatok. Ami igaznak bizonyult az életetekben, abból semmiképpen ne engedjetek.

Ha egészen le akarjuk egyszerűsíteni: a Krisztusban hívő hitéletéről és erkölcsi életéről van itt szó. Az legyen rendben! És ne felejtsétek el a múltatokat. Az apostol erre is többször utal. Kik voltatok ti Krisztus nélkül: elveszett, nyomorult, tehetetlen, pokolra szánt emberek. De Jézus Krisztusért Isten gyermekeivé lettetek, és ezen a tényen senki és semmi nem változtathat. Ezt ne feledjétek el! És akkor jöhetnek kísértések, támadások, szilárdan és rendíthetetlenül fogtok állni.

És ha már a múltnál vagyunk, még azt hozzá kell tennünk, hogy ugyanígy ismernie kell mindenkinek a saját személyes múltját. Ismernünk kell a nemzetünknek a múltját, hogy szilárdak és rendíthetetlenek maradhassunk. Az ellenség el akar bizonytalanítani, gyökérteleníteni akar bennünket. A történelemhamisítás és a Biblia-hamisítás közös tőről fakadnak. Nekünk mindkettővel szemben szilárdan, rendíthetetlenül meg kell állnunk az igazságban, vagyis magában Krisztusban, (azt mondta: én vagyok az igazság) és mindabban, amit Ő már engedett felismernünk.

Ezeknek a támadásoknak a különös veszélye az, és ezt ma mindnyájan tapasztaljuk, hogy a maguk feltételezéseit, szemenszedett hazugságait olyan nagy öntudattal adják elő, mintha az igaz lenne. Sehol nincs meggyőző bizonyíték. Így kezdődik a mondat sokszor: "Mint tudjuk..." Honnan tudjuk? Ki győzött meg róla? Utána előadják a légből kapott valótlanságokat.

Ez az első időben is így volt már. Ezért írta Péter apostol második levelének a végén (érdekes, ő is a levél utolsó mondatában figyelmezteti erre az akkori hívőket): "Ti tehát szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek. Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!" (2Pét 3,17-18).

Mivel előre tudjátok, legyetek éberek. És az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és a saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek. Károli Gáspár így fordítja Bibliánkban: "a ti erősségetekből ki ne essetek." Az ördög, meg az általa irányított korszellem rázogat bennünket, hogy lehetőleg kiborítson abból az erősségből, amibe minket Jézus beletett. Kapaszkodni kell Őbelé, hogy erősségetekből ki ne essetek. Hogy a ti biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek.

Ez tehát az első, amit a múltra nézve mond Isten igéje.

2. És mit tegyünk a jelenben? Azt olvastuk itt: "... buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában..." Vagyis legyetek tevékeny hívők. Az unatkozó, lustálkodó, semmit sem tevő hívőnek a hite is visszafejlődik és erőtlenné lesz. Lelke táptalaja lesz sokféle lelki betegségnek. Legyetek tevékenyek, mégpedig buzgón. De ne össze-vissza buzgólkodjatok, hanem az Úr munkájában legyetek buzgók. Mit jelent ez?

Ez arra utal, amit Jézus maga is mondott, hogy én mindeddig munkálkodom. Jézus Krisztus ma is végzi az Ő lélekmentő, újjáteremtő, embereket üdvösségre segítő munkáját. A benne hívőket hívja munkatársaiul, hogy vegyenek részt ebben a munkában. Ez az "Úr munkája."

Azt mondja: ebben buzgólkodjatok. Ez azt jelenti, hogy aki már ismeri az Úr Jézust, akiben már él a hit által, az világítson a környezetének. Engedje Őt szóhoz jutni. Engedje, hogy Ő irányítsa az életét. Krisztusban megszentelt élete hadd csináljon kedvet másoknak Krisztus követéséhez. Ha pedig megkérdeznek titeket - olvassuk ugyanennek a Péternek a levelében -, akkor legyetek készek elmondani, hogy milyen reménység van a szívetekben, amit Jézus Krisztustól kaptatok (1Pét 3,15).

Nem kell provokálni, nem kell fejetlenül buzgólkodni, hanem ahogy az Úr lehetőséget készít, ahogyan a szívünkbe adja, a szánkba adja, akkor viszont ne legyünk restek elmondani és mutatni másoknak a hozzá vezető utat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kenyérkereső napi munkánk mellett, közben legyünk készek mindig arra, hogy a munkálkodó élő Krisztus használhasson bennünket. Talán csak egy biztató mosolyra, egy olyan kézszorításra, amiben benne van az erősítés, a szeretet, a megértés, az együttérzés, vagy egy igének az elmondására, vagy bármi másra, amit Ő akkor ott lehetővé tesz a számunkra: az Ő megbízásából, Isten dicsőségére, sokaknak az üdvösségére.

Aki ezt végzi, az soha nem lesz életunt. Az nem keseredik meg. Az ilyen ember is elfárad, de nem fárad meg. Nem fárad bele az életbe annyira, hogy legszívesebben abbahagyná, mert mindig lesznek újabb feladatai, mindig van kiért imádkoznia, mindig van kiért drukkolnia, kit hívogatnia igét hallgatni, kinek a nyomorúságait magára vennie, ahhoz az Úr Jézustól plusz erőt kérni. Mindig van valami hasznos lelki tevékenység az életében. Nem válik üressé az élete. Ezt tegyük a jelenben.

És mit mond ez az ige a jövőre nézve? Azt mondja: "hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban."

Ha valami elkeserít minket, akkor az az, hogy több nekirugaszkodás után valamiről megállapítjuk: ennek nincs értelme. Ez hiábavaló. És ha sok ilyen összejön az ember életében, akkor könnyen eljut oda, hogy noha maga is tudja, hogy ez így nem igaz, mégis úgy érzi: semminek nincs értelme, egyáltalán semminek. És itt a vége az életnek. Akkor minek élni?

Fáradoztam, erőfeszítéseket tettem, küzdöttem, és nem lett jobb a világ. Észre sem vették. Még meg sem köszönte, akiért áldozatot hoztam, sőt ellenségem lett az, akivel jót tettem. Nincs értelme semminek. Hiábavaló.

Ilyenkor jut el az ember oda, amit Reményik Sándor így fogalmazott:

Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
(Kegyelem)

Erre adja Pál apostol a gyógyszert, és azt mondja: hiszen tudjátok. Nem ő oktatja ki őket, nem ő mondja felülről, hogy lehessen válaszolni: persze, neki könnyű... Miért lett volna neki könnyű? Ha valakit ért sok csalódás, őt igen. Bevonja őket: erről mi már beszéltünk. Ezt mi tisztáztuk egyszer, el ne felejtsétek, "hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban."

Miért? Azért, amiről az egész hosszú fejezet szólt. Mert Jézus feltámadott, mert nekünk élő és uralkodó Urunk van. Mert Ő maga végzi azt a munkát, amibe minket csak bevon. Mert feltámadásával mint utolsó ellenségünket legyőzte a halált is. Mi túllátunk a halálon. Mi nemcsak a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, és néha valóban azt a látszatot keltik, hogy semmi értelmük nincs, de a láthatatlanok örökkévalók, és mindennek, ami belefut az örökkévalóságba és a láthatatlan világgal is kapcsolata van, biztos, hogy van értelme.

Lehet, hogy itt sírva imádkozunk valakiért, és sírva állapítjuk meg évek küzdelme után is, hogy megkeményítette magát. És az ítélet napján ő is ránk fog mutatni, hogy Úr Jézus, ez az ember vezetett hozzád. Mert közben az Úr megmentette őt, és ebben engem is felhasznált úgy, hogy nem is tudtam. Ne a láthatókra nézzünk! A mi látókörünk sokkal nagyobb, mint a nem hívő embereké. Mi tudjuk, hogy a láthatatlanok örökkévalók. És az Úr munkája (mert itt is azt mondja: az Úrban) örökkévaló gyümölcsöket terem bennünk is, (amit végez az Úr Jézus) és általunk is.

Nem szabad, hogy elkeserítsenek a pillanatnyi kudarcok, nehézségek, ínség, szűkölködés, csalódás. Túllátunk ezeken. Éppen azért, mivel tudjuk, hogy Krisztus feltámadott és él, és ezért szilárdan állhatunk, a vele való közösségben naponta megerősödhetünk, s másokba is ilyen reménységet önthetünk.

Ma sok elbizonytalanodott, depressziós és elcsüggedt emberrel találkozunk. Mai igénken keresztül Isten Szentlelke arra figyelmeztet, hogy a bizonytalankodás, a depresszió és a csüggedés ellenszere az, hogy mélyen gyökerezzünk a Krisztusban, - vagy kép nélkül: legyen vele naponta megújuló lelki közösségünk. Beszédes viszonyban legyünk vele úgy, hogy Ő is beszélhessen hozzánk, és mi is kiönthessük a szívünket neki. Eközben sok minden világosabb lesz: az egész múltunkat, önmagunkat, Őt magát egyre jobban megismerjük.

Azután fontos, hogy lássuk a tőle kapott feladatainkat, miközben a napi kötelességünket végezzük, aközben készek vagyunk arra, hogy az Ő munkájában is használhasson minket. A jövőt illetően pedig mi nem mondunk olyat, hogy nincs jövőnk. Mert Ő megígérte, hogy jövőt készített az övéinek. Már készen van egy csodálatos, gyönyörűséges jövő. Itt, ebben a földi életben tele küzdelemmel és harccal, de a győzelmek harcok között szoktak születni. A végén pedig az Ő dicsőségét adja az övéinek. Hogy mi ez a dicsőség? Nem is tudjuk, de valami nagyon szép és jó lehet, és ezt készíti el harcok után, csalódások, bukások, felkelések után az övéinek. Az Ő dicsőségét és az Ő győzelmét.

---

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus! Dicsőítünk azért, mert ebben is a te földi életed a példa előttünk. Köszönjük, hogy tudhatjuk: sokan megrágalmaztak téged, sok hazugsággal próbáltak beszennyezni és támadni, és teszik ezt ma is sokan, sokakban csalódtál, a hozzád legközelebb állók is hátat fordítottak a kritikus helyzetekben, de te egyenesen végigjártad azt az utat, amit az Atya helyezett eléd. És amikor egészen magadra hagytak, akkor is elmondtad: nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.

Könyörülj rajtunk, hogy ragyogjon számunkra példád életünk sötét, felhős, beborult időszakaiban.

Könyörülj rajtunk, hogy ne legyintsünk könnyelműen mindenre. Ne gondoljuk, hogy bármi is hiábavaló, hanem hadd lássuk, hogy csakugyan minden elmúlik és elenyészik, ami nélküled született. De ami tőled és belőled való, annak örök érvénye és örök élete van.

Így köszönjük meg neked a tőled eddig kapott ajándékokat. Köszönjük azt a munkát, amit bennünk elkezdtél. Kérünk, folytasd azt türelmesen. Mi pedig nem akarjuk ezt nehezíteni és késleltetni. Engedd meg, hogy mi is részt vehessünk ebben az embereket mentő áldott munkádban. A magunk módján, a magunk helyén adj ehhez hűséget. Add, hogy ne magunkra nézzünk, hanem tereád, a hit elkezdőjére és bevégzőjére.

Könyörgünk azokért, akiknek most minden okuk megvan a csüggedésre, elkeseredésre, reménytelenségre. Hadd jusson el hozzájuk a te mennyei gyógyszered.

Könyörgünk azokért, akik különösen nehéz életkörülmények között tengődnek. Adj emberhez méltó életet mindenkinek. Használj minket is abban, hogy tudjunk másokat erre segíteni.

Köszönjük, hogy te feljebb, mint ahogy elgondoljuk, meghallgatsz minket.

Ámen.