PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. március 27.
(csütörtök)

Földvári Tibor


ISTEN NÉPE AZ Ő VÉDELMÉBEN


Alapige: 1Krón 19

Történt azután, hogy meghalt Náhás, az ammóniak királya, és utána a fia lett a király. Dávid így gondolkodott: Szeretettel bánok Hánúnnal, Náhás fiával, mert az ő apja is szeretettel bánt velem. Ezért Dávid követeket küldött, hogy megvigasztalják apja halála miatt. Amikor megérkeztek Dávid szolgái az ammóniak országába Hánúnhoz, hogy megvigasztalják, ezt mondták az ammóniak vezérei Hánúnnak: Azt hiszed, apádat akarja megtisztelni Dávid, hogy vigasztalókat küldött hozzád? Inkább azért jöttek ide a szolgák, hogy kifürkésszék, kikémleljék és feldúlják az országot! Elfogatta azért Hánún Dávid szolgáit, megnyíratta őket, ruhájuk felét fenekükig levágatta, és visszaküldte őket. Ezek elmentek, de amikor jelentették Dávidnak, hogy mi történt az embereivel, eléjük küldött, és mivel igen csúffá tették azokat az embereket, ezt parancsolta nekik a király: Maradjatok Jerikóban, amíg meg nem nő a szakállatok, akkor térjetek vissza! Amikor látták az ammóniak, hogy meggyűlöltették magukat Dáviddal, elküldtek Hánún és Ammón fiai ezer talentum ezüstöt Aram-Naharaimba, Aram-Maakába és Cóbába, hogy harci kocsikat és lovakat fogadjanak zsoldjukba. Zsoldjukba fogadtak harminckétezer harci kocsit és Maaká királyát is hadinépével együtt. Ezek megérkeztek, és tábort ütöttek Médebá előtt. Az ammóniak is összegyűltek városaikból, és hadba vonultak. Amint ezt meghallotta Dávid, elküldte Jóábot egy egész sereggel, a legvitézebbekkel. Kivonultak az ammóniak is, és csatarendbe álltak a város bejáratánál. A királyok pedig, akik segítségére jöttek, külön álltak fel a mezőn. Jóáb látta, hogy elől is, hátul is támadás fenyegeti, ezért kiválogatta egész Izráel színe-javát, és csatarendbe állította őket az arámokkal szemben. A hadinép maradékát pedig testvérének, Abisajnak a vezetésére bízta, és ezek az ammóniakkal szemben álltak csatarendbe. Ezt mondta: Ha az arámok erősebbek lesznek nálam, jöjj segítségemre! Ha pedig az ammóniak lesznek erősebbek nálad, akkor én segítek neked. Légy erős, szedjük össze az erőnket népünkért és Istenünk városaiért! Az Úr pedig tegye, amit jónak lát. Akkor Jóáb rohamra indult hadinépével az arámok ellen, és azok megfutamodtak előtte. Amikor az ammóniak látták, hogy az arámok futnak, ők is megfutamodtak Jóáb testvére, Abisaj előtt, és bementek a városba. Jóáb pedig Jeruzsálembe ment. Amikor az arámok látták, hogy vereséget szenvedtek Izraeltől, követeket küldtek, és fölvonultatták a folyamon túli arámokat. Sófak, Hadadezer hadseregének a parancsnoka állt az élükön. Jelentették ezt Dávidnak, aki összegyűjtötte egész Izráelt, átkelt a Jordánon, megérkezett hozzájuk, és fölsorakozott velük szemben. Csatarendbe állt Dávid az arámokkal szemben, és ők megütköztek vele. De megfutamodtak az arámok Izráel előtt, és megölt Dávid az arámok közül hétezer harci kocsin küzdő embert és negyvenezer gyalogost. Sófakot a hadsereg parancsnokát is megölte. Amikor látták Hadadezer szolgái, hogy vereséget szenvedtek Izráeltől, békét kötöttek Dáviddal, és szolgáltak neki. Ezután az arámok nem voltak többé hajlandók segíteni az ammóniakat.


Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, magasztalunk téged, hogyha lelkünk el is csügged lelki harcainkban, a hétköznapok terhei közepette, tenálad akkor is megerősödhetünk, megerősíted a hitünket, élő reménységet adsz a reménytelen helyzetekben is. Köszönjük Urunk, hogy aki téged vár, az nem szégyenül meg. Nagyon jó volt most azt énekelnünk, hogy mellettünk is ott áll a mi Krisztusunk, az élő Úr. Köszönjük, hogyha a mai napon is tapasztalhattuk az Úr Jézus erejét munkahelyünkön, vagy a családban. Hálásak vagyunk, Urunk, hogy te mindig azt adod nekünk a hétköznapok során is, amire szükségünk van. Köszönjük a sok igét, amit az ünnepek alatt hallgathattunk, az úrvacsorai közösségeket.

Kérünk, hogy a munkanap végén szólíts meg minket most személyesen, hadd tudjunk igazán elcsendesedni. Ha bármelyikünknek zaklatott még a lelke, a te bölcsességed töltse be az ő szívét is.

Köszönjük Urunk, hogy velünk vagy. Szeretnénk téged is imádni. Hallgasd meg a könyörgésünket, Jézus érdeméért.

Ámen.


Igehirdetés

A Krónikák első könyve - amikor elkészült -, a babiloni fogságból szabadult zsidóságnak íratott meg. Ez azért fontos, mert nem véletlenül találunk benne sok hasonló, vagy ugyanazt a kijelentést, amit a Sámuel könyvében, vagy a Királyok könyvében olvasunk. Isten ugyanis szerette volna segíteni a fogságból szabadult népét, akiknek szükségük volt a fizikai újjáépítésre, újjáépülésre, a lelki megújulásra a babiloni fogság után, egy egészen új nemzetnek kellett felállnia. Isten a régmúlt eseményeivel szerette volna őket bátorítani, olvassák újra, emlékezzenek arra, milyen nagy dolgokat tett velük Isten, ki volt az az Úr, aki a régi időkben is mellettük volt. Mindebből következtethettek arra, ki lesz mellettük a fogság utáni és az azt követő időkben.

Ha Ezsdrás, vagy Nehémiás könyvére gondolunk, akkor emlékezzünk arra, mennyi fenyegetésben volt része a fogságból szabadult Izraelnek. De az Úr megsegítette őket. A Krónikák első könyve most felolvasott igerészében abban a nagyobb szövegkörnyezetbe ugrottunk, amikor a szentíró Dávid hősi tetteiről ír. A 18. részben azt olvashattuk, hogy Dávidot, bárhová ment, megsegítette az Úr. Dávid ideje alatt nagyon sok területet foglaltak el, Izrael földje nagyon naggyá lett. Vajon milyen érzés lehetett a fogságból hazatérteknek - akik nagyon kis szűk helyen tartózkodhattak -, hallani, hogyan segítette az Úr híres királyukat, Dávidot. Hogyan segíthet majd bennünket is? A 19. részben Izrael ammóniakkal való harcáról olvashattunk.

Dávid győzelme és területszerzése is azt hirdette a fogságból szabadultaknak, az Úr, amikor újjáépít bennünket, mindent megad, amire szükségünk van, ha kell, visszaadja a régi dicsőséget is.

Az alapigében Jóáb megjegyzését, bátorító szavait vizsgáljuk, azt figyeljük, hogy Isten népének, a fogságból szabadult zsidóságnak is, és nekünk is, amikor az Úr harcait - akár lelki, akár fizikai értelemben - harcoljuk, miért van szükség nagyon józan lelki látásra a harc stratégiája miatt, miért van szükség az Úrtól kapott bátorságra és erőre és miért van szükség az Úr akaratára való hagyatkozásra alázattal. Hogyan tudott Jóáb bölcs stratégaként megharcolni az ellenséggel, hogyan kapott bátorságot és erőt, hogyan tudta kimondani, hogy legyen úgy, ahogy az Úrnak kedves, történjen minden úgy, ahogy az Úr jónak látja.

Szomorú azt látni, hogy az ammóniak ismét nagyon gonoszul viselkedtek, pedig ők, Ábrahám unokaöccsének, Lótnak a leszármazottjai. Az addigi történetírásokból kiderülhet, hogy talán egyedül Náhás király idején volt békesség Izrael és az ammóniak között. Korábban mindég háború dúlt. Az egyik legismertebb történet Jefte harca - a Bírák könyvében -, aki a lányára nézve is kimondott egy ígéretet, ha győz az ammóniak ellen.

Nehémiás könyvében olvashatunk a fogság utáni időben az ammónita Tóbiásról, aki nagyon sok gondot okozott a hazatérteknek. Náhás alatt azonban békesség szövetsége volt a király és Dávid között. Ezért történt, hogy Dávid szerette volna a király halálakor a fiát, Hánúnt megvigasztalni. Mint olvastuk, Hánún, a jóért gonosszal fizet. Az emberei tanácsára meggyalázza a követeket, ezzel tulajdonképpen Dávidot magát, az Úr nevét gyalázza meg. A történetben az is fontos, hogy nem Dávid kezdeményezte a háborút, hanem Hánún. Amikor rájött, hogy mit tett, ahelyett, hogy bocsánatot kért volna hivatalosan, személyesen, inkább háborút kezdeményez. Szeretne biztos lenni a győzelemben, ezért zsoldosokat fogadott fel. A történet folytatásából kiderült, Dávid a legjobb katonai hadtestét küldi - Jóáb vezetésével - ebbe a háborúba, de, mint kiderül, így is komoly bajba kerültek. Jóábnak túlerővel szemben kellett harcolnia, és elől és hátul is érkezett az ellenség, ami a legnehezebb harci helyzet.

Mit tesz Jóáb? Fontos, hogy itt nem Dávid harcolt, ő csak a végén volt ott, Jóábnak kellett döntenie. A történetben azt olvastuk, hogy Jóáb látta. Mint bölcs és igen képzett hadvezér, fölmérte Izrael hadseregének a helyzetét. A stratégiáját is ez alapján alakította ki. Mit látott Jóáb? Olyasmit látott a hadszíntéren, ami számára nagyon ismerős lehetett. A hadtörténeti könyveiből, hadászati könyveiből ugyanis ezt tanulhatta meg. A Tórának, Mózes öt könyvének egyik könyvében (5Móz 20) van egy hadviselési törvény: "Amikor hadba mégy ellenséged ellen, és látsz lovakat, szekereket, náladnál nagyobb számú népet". Isten a kijelentésében már Mózes idején is azt hangsúlyozta, hogy amikor Izrael népe harcba megy, nálánál nagyobb számú és erősebb népet fog látni. Jóábnak akkor kellett volna csodálkoznia, ha ő van túlerőben, hogyha az ő harci helyzete a kedvezőbb. Isten már Mózesnek elmondta, hogy ők mindig kevesebben lesznek, az Úr nem azért szereti őket, mert minden népnél többen vannak, hanem ellenkezőleg. Izrael minden hadvezére tudhatta, hogy amikor hadba megy, háborúznia kell, akkor mindig ő lesz kisebbségben. Emlékszünk olyan történetekre, amikor Izrael úgy érezte, hogy ők vannak többségben? Nem sok ilyen történet van. Egyre emlékezhetünk, az Ai esetére, amikor Jerikót legyőzték csodálatosan és Ai ellen kellett menniük, akkor a kémek büszkén jelentették, hogy nem kell oda mennie az egész hadseregnek, mert ők gyengék. Ekkor azonban Isten népe veszített, mert a maga nagy számában, erejében bízott.

Gondolhatunk Gedeonra is, Az ő hadserege 32 ezer fővel indult és a végén háromszázan maradtak, amikor több, mint 100 ezer fő ellen kellett harcolniuk. Az Úr szerint még az induló 32 ezer fő is sok volt.

Amikor Jóáb azt látta, hogy túlerővel kell szembe néznie, elől és hátul is ellenség, azt látta, amit a könyvekből és Isten törvényéből is tanult. Így amit lát, Isten kijelentésének a fényében látta, értelmezte és a stratégiát is eszerint alakította ki. Mint hadvezér az Úr szava szerint mérte fel a helyzetét, így volt kész az Úr harcosaként harcba menni.

Ilyen helyzetben mi mindig azt szeretnénk, hogy mi legyünk a nagyobb létszámúak, mi legyünk a győztesek, ne kelljen nagyon harcolni, mert az Úr velünk van és akkor minden megoldódik. Gondoljunk arra, hogy a fogság utáni zsidóság sokkal kilátástalanabb helyzetben volt, mint Jóáb Dávid idejében. Velük is ott volt az Úr, de nem mindig tapasztalták azonnal a győzelmet.

A mi lelki harcainkban is igaz ez. Nekünk is jó tudatosítani, hogy amikor lelki harcokba megyünk, akkor magunkban soha nem lehetünk többen, soha nem lehetünk erősebbek az ellenségnél. Nekünk, hál? Istennek, nem kell a szó szoros értelmében véve háborúzni, de ismerjük az ó- és az újszövetségi kijelentést, hogy milyen kemény harcai vannak ma is Isten népének. Akár a bűnnel szemben, a kísértésekre gondolva, akár egyszerűen arra figyelve, amikor engedelmeskedni kell az Úrnak, amikor szeretnénk a hitéletet élni, de ott is érhetnek támadások, nehézségek, próbák. Az ellenség, a Sátán, aki ott van minden lelki harcunk mögött, amikor harcolnunk kell ellene, szándékát mi is ismerhetjük. Pál apostol írja egyik levelében, hogy ismerjük a szándékait, mert Isten leleplezte előttünk is. A Sátán mindig túlerőben van, ha csak magunkban vagyunk, mindig totális támadásra készül ellenünk. Ezért van az, hogyha lehet, elől és hátul is támad, nemcsak egy, hanem több fronton. Például, ha valamelyikünk lebetegszik, a fizikai betegségnek vannak lelki terhei. Elmegyünk az orvoshoz, vagy a kórházba, és ha nem az elvártaknak megfelelően kezelnek bennünket, lelkileg máris nehezebb elhordoznunk azt a próbát, ami egy testi betegségből kiinduló nehéz lelki harccá válhat.

Isten mai népe sem lehet soha erőfölényben önmagában, ahogy Jóábék sem.

Maga az Úr Jézus is ezt élte át. Tanítványainak nem véletlenül mondta: "A lélek kész, de a test erőtelen". Ezt akkor mondta, amikor neki is lelki harcát kellett megvívnia a Gecsemáné kertben, amikor a kísértés órája jött el számára. Még az egyszülött Fiú is átélte, hogy a gonosz megátalkodottan és totális támadással próbálja letéríteni őt is az útról.

A józan stratégia tudomásul veszi, hogy nem elég egyedül lenni a harcban, kell segítség, még ha nem is az Úrra gondolunk. Jóábnak is szüksége volt testvérére, Abisajra, aki nemcsak lelki testvére volt, hanem vér szerinti rokon is, mivel két fronton kellett védekezni.

Mi is átélhettük már, hogy vannak olyan helyzetek, kísértések, próbák, amikor egyedül is meg tudunk állni az Úr erejével. De van, amikor szükség van a lelki testvérre, akiről tudom, ha mást nem tesz, imádkozik értem és ezt mindketten tudatosítjuk egymással. Jézus sem véletlenül kérte a három tanítványt, hogy imádkozzanak. Az az ő messiási feladata volt, hogy nem imádkozhattak a barátok, a tanítványok akkor és ott, de ő is kérte. Gondolhatunk arra is, hogy az ördög egyik legravaszabb eszköze mindig, amikor valaki gonosszal fizet a jóért. Mert amikor valakinek az Úr szerinti jót mutatunk, akkor viszonzásként elvárnánk mi is a jót, de ha gonoszul válaszolnak, az ördögnek azért lehet nyert ügye, mert bennünket is próbál gonosszá tenni, bűnbe vinni. Úgy érzem, hogy ilyenkor a mi igazságérzetünket mindig támadás éri. Ugyanis, hívő emberként is azt várjuk, hogy jóval fizessenek és ha nem teszik, akkor az igazságtalan, elfelejtjük, hogy szeretetben kellene ezt az igazságtalanságot kezelni. Ilyenkor nekünk is jól esne visszavágni, és nem hagyni az igazságosan ítélőre, ahogy a Római levél 12. részében is olvassuk. Hánún gonosszal fizetett a jóért. Nem azt olvassuk, hogy Dávid azonnal gyűlölettel telve megy és harcol ellene, hanem azt, hogy Hánún kezdeményezte a háborút is. Lehet, hogy Dávid nem is ment volna harcolni, mert jobban szerette annál Hánún apját. A harcot az kezdeményezte, aki gonosszal fizetett a jóért. Dávid megmaradt Isten emberének és semmit sem cselekedett elhamarkodottan.

Amikor tehát az "Úr harcosa" gondolatot említem, aki lelki harcokban józan stratégiával harcol, azt értem alatta, amit Jóábnál láthatunk, hogy mindig fölméri a helyzetet Isten igéje fényében és tudja, túlerővel kell harcolnia, mert Isten népe mindig kisebbségben van és az ellenség mindig totális támadást indít.

Az ellenséggel nem lehet kibékülni, ezért kell valamit csinálni. Természetesen, mindezt az Úrral. A józan stratégia mellett szükség van bátorságra és erőre. A Károli fordításban azt mondja: Légy erős, sőt legyünk bátrak mindnyájan a mi népünkért és a mi Istenünk városaiért.

A bátorság nem a félelem hiánya, hanem a félelem mellett, vagy annak ellenére is megnyilvánuló lelki tartás, erő. Az itt szereplő héber kifejezés jelentése kettős: jelenti az erőt és jelenti a bátorságot, Károli ezért fordította két különböző szóval. Legyünk erősek, legyünk bátrak! Még a hadvezérnek is szüksége van az Úrtól kapott bátorságra és erőre. Jóábnak is szüksége volt erre és bátorítja a testvérét is, aki fiatalabb, mint ő, és természetesen az egész hadsereget.

Hogy lehet parancsra bátornak és erősnek lenni? Mondhatják nekünk, hogy bátorság, de az nincs. Az 5Mózes 20 folytatódik: "Mikor hadba mégy, ellenséged ellen és látsz lovakat, szekereket náladnál nagyobb számú népet: ne félj tőlük, mert veled van az Úr, a te Istened, aki felhozott téged Egyiptom földjéről. És amikor az ütközethez készültök, álljon elő a pap és szóljon a népnek és ezt mondja nekik: Hallgasd meg Izrael! Ti ma készültök megütközni ellenségeitekkel: A ti szívetek meg ne lágyuljon, ne féljetek, és meg ne rettenjetek, se meg ne rémüljetek előttük, mert az Úr a ti Istenetek veletek megy, hogy harcoljon érettetek a ti ellenségeitekkel, hogy megtartson titeket." A folytatásban arról van szó, hogyha valaki szőlőt ültetett, vagy aki eljegyzett mennyasszonnyal rendelkezik, menjen haza, hogy meg ne haljon a háborúban. És ha valaki egyszerűen fél, menjen haza, nehogy megfélemlítse a többieket. Itt az a beszédes, hogy az Úr harcol a ti ellenségeitekkel. Nem ti harcoltok, hanem az Úr. Az olvasásból kihallható, Isten bátorította őket.

Nemcsak azt kell tudatosítani, hogy milyen erős az ellenség, hanem azt is, milyen bátorságot, erőt jelent az Úr jelenléte. Ha viszont az Úr parancsol valamit, mint például Józsuénak azt mondta: megparancsoltam neked, hogy legyél erős és bátor (Józsué 1. része), itt Jóábnak és a hadseregnek, azért teszi, mert azzá formál, képessé tesz a parancs teljesítésére. Ezért van, hogy Istentől nemcsak békességet kapunk, hanem erőt is és bátorságot is. Újra szeretném aláhúzni, hogy a bátorság nem a félelem hiánya, továbbra is félhetünk, de nem ez a döntő, hanem az, hogy van nagyobb a félelemnél: az Úrtól kapott bátorság és erő.

János levelében azt olvashatjuk, hogy a teljes szeretet kiűzi a félelmet, azaz, ha bízom az Úrban, aki ott van velem, mert megígérte, akkor nem kell félnem a lelki harcoktól.

Jóáb ezzel bátorít is, ami fontos üzenet, de a hangsúly most azon van, hogy Isten minket akar bátorítani ezen keresztül. A bátorság és az erő azt jelenti, hogy a hívő ember a harc közben is arra néz, aki ott van vele, aki harcol érte; nem nekem kell harcolni, én csak eszköz vagyok. Az Úr ügyében kell harcolni, népünkért és a mi Istenünk városaiért. Azaz, ez - amivel én most küzdök, amivel harcolok, akár kísértés, akár próba, akár élethelyzet, amiből kiderülhet, hogy hittel végigjárom-e, vagy sem, az Úr nevére hozok dicsőséget, vagy sem - az Úr ügye. Ezért akar a Sátán mindent elkövetni, hogy győzzön, de ezért lehet nekünk hittel megharcolni a győzelmet. A fogság utáni zsidóság, amikor például építette a várfalat, akkor az egyik kezükben malteros kanalat tartottak, a másik kezükben pedig fegyvert. Végezték a hétköznapi feladatot, de eközben készen álltak a harcra. Folyamatosan lelki harcban voltak ebben az értelemben - mondható így.

Amikor pedig nem a bátorság hiányzik valaki életében, hanem az erő, ne feledjük, amit Isten Pál apostolnak mondott: "Elég néked az én kegyelmem", ha nincs erőd, az én erőm. A félelemmel még tudunk valamit kezdeni, de amikor fizikailag is erőtlen valaki, sőt még ehhez kapcsolódik a lelki erőtlenség is, Isten akkor is azt mondja, hogy a kegyelme majd ad erőt. Isten nemcsak bátorságot, de erőt is ad. Az ördögnek nagy fegyvere, hogy azt próbálja elhitetni velünk, hogy erőtlenek vagyunk, és mivel így látjuk, nem tudunk győzni. Isten meg azt kérdezi tőlünk, hogy mi van az ő erejével; "Mindenre van erőm abban, aki engen megerősít, a Krisztusban."- mondja Pál apostol a Filippiekhez írt levelében.

Jóáb, amikor Abisajnak kimondja, hogy légy erős, sőt legyünk bátrak, a mi népünkért és a mi Istenünk városaiért, azt mondja ki ezzel, hogy lehetnek ilyenek, mert velük van az Úr. A hadviselési törvényben le van írva, bízzunk benne, és az Úr harcol értünk, mi csak eszközök vagyunk.

A józan stratégia, az Úrtól kapott bátorság és erő, és a harmadik fontos igazság, az Úr akaratára való hagyatkozás alázata: az Úr pedig cselekedje azt, ami neki tetszik, tegye azt, amit jónak lát. Nekem harcolnom kell bátran és erővel, de történjen minden úgy, ahogy az Úrnak tetszik. Az itt szereplő kifejezés még úgy is fordítható, hogy ami jó, vagy szép, vagy kedves a szemeiben, azt tegye az Úr.

Az Úr akaratára való hagyatkozás, vagy az Úr akaratában való megnyugvás azt jelenti, hogyha valami esetleg úgy történik, ahogy én nem szeretném, ha valami rossz történik, - ha az ellenség arat sikert, győz - akkor sincs vége Dávidnak, Izraelnek. Azt jelenti, hogy az esetleges vereség sem lehet az ellenség győzelmének a jele. Az ellenség csak akkor győzhet, ha ez tetszik az Úrnak.

Ismerünk olyan történetet, ahol látszólag az ellenség győzött? A Nagypénteki ünnep alatt sokat beszéltünk erről, amikor az Úr Jézus is megharcolta, hogy "Atyám, legyen úgy, ahogy neked tetszik", amivel kimondja, hogy legyen meg az ő akarata. Az Atya azt akarta, hogy úgy győzzön a mi Megváltónk, hogy közben úgy látszik, mintha az ellenség győzne, noha pontosan azzal veszített. Amikor a mi lelki harcainkban megvalósul, hogy az Úrra hagyatkozunk, tegye azt, amit ő jónak lát, és ezt ki is mondjuk, akkor készüljünk föl arra, hogy - a mi szemünkben - történhetnek rossz dolgok is, csak az Úr szemében az jó. Amikor Jóbnak kell harcolnia, mert mindenét és mindenkiét elveszítette, akkor ő ezt mondta ki: Nemcsak a jót akarom elvenni Istentől, hanem a rosszat is, ha ő azt akarja adni. Legyen áldott az ő neve. Mindent Istentől vesz el, mert ő tudja mi a jó számára, még ha rossznak, nem kedvesnek is tűnik. Tudja, hogy az ő javára van az, ami az Úrtól van. A Római levél ismerős mondata: "Azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukra van, mint akik az ő végzése szerint elhívottak." Ez azt érzékelteti, hogyha valami nem kedvünk szerint történik az Úr akarata szerint, az azért van úgy, mert mi az ő végzése szerint elhívottak vagyunk, azaz aki az ő gyermeke, követője, elhívottja, azzal ő mindig jót tesz. Előbb, utóbb kiderül, hogy Isten a legnagyobb rosszból is áldást hoz ki.

Készülés közben eszembe jutott, hogy több olyan házaspárt ismerek a barátaim között, ahol gyermeket várnak és köztük vannak olyanok, akik már évek óta. Nem könnyű kimondani nekik, amikor együtt vannak házaspári alkalmon, hogy szeretnének türelemmel várni. Lehet, hogy nem is születhetik majd nekik gyermekük, nem lehet tudni. Ők nagyon kemény lelki harcban vannak, de azt biztosan tudják, hogy az Úr tudja, hogy mit akar tenni és minden az ő akaratán múlik. Már korábban megtanulták, amikor a társért imádkoztak, hogy kemény harcuk volt a nő és a férfi oldalán egyaránt. Azt sem könnyű várni, de az Úr akarata itt is mindenkivel jót tesz.

Hol van szükségünk az Úr akaratában való megnyugvásra, akár a múltban, a jelenünkben, vagy a jövőre nézve? Jóáb megjegyzése azt hirdeti, hogy teszem a dolgomat erővel és bátorsággal, mert tudom, az Úr is azt cselekszi, ami jó, kedves neki. Ez hihetetlen szabadság, mert nem azt nézi, hogy hívő emberként győzök, vagy sem, hanem egyben biztos, bármi történjék velem, én a helyemen vagyok, mert az Úr harcait harcolom, őérte teszem, a többit az Úr végzi, biztos, hogy jól jön ki, mert ő jót akar nekem.

Légy erős és legyünk bátrak népünkért és a mi Istenünk városaiért, az Úr pedig cselekedje azt, ami neki tetszik. Jézus is nagyon jól tudta, mikor van szükség imaháttérre, baráti segítségre, noha neki nem adatott meg, mert neki egyedül kellett harcolnia. Ő is tudta, hogy kitől várhatja az erőt, nem véletlenül imádkozott az Atyához rendszeresen, a Gecsemáné kertben is. S ő is alázattal kimondta: Atyám, az a jó akarat, ami a tiéd, én is azt akarom követni. Ne múljon el tőlem a pohár.

Mindezt értünk is tette. Legyen áldott a neve!


Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, imádunk téged és hódolunk előtted, mert a te akaratod valóban kegyelem, szabadság. Köszönjük, hogy inkább az egyszülött Fiút hagytad el, az ő imádságánál mondtad ki mi a te akaratod, csakhogy rajtunk könyörülhess, mi is gyermekeiddé lehessünk. Köszönjük Atyánk, hogy az Úr Jézussal mi is győzhetünk, akkor is, amikor látszólag veszítünk. Szeretnénk neked hálásan megköszönni a kísértések idején való győzelmeket. Bocsásd meg amikor elbuktunk, de köszönjük, hogy a te szabadításod akkor is a miénk.

Kérünk, segíts, amikor követünk a családi életben, a munkavégzés során a hétköznapokban, akkor is merjük harcolni a lelki harcainkat a tőled kapott bátorsággal és erővel. Urunk, te tudod, hogy egyen-egyenként melyikünket hol kell most bátorítani. Kérünk, segíts mindig kimondani alázattal: legyen meg a te akaratod, akkor is, ha ez nehéz.

Köszönjük Urunk, hogy neked mindig jó terved van. Segíts, kérünk, mindig józanul látni az ellenség erejét. Őrizz meg attól az elbizakodottságtól, hogy nélküled akarjunk harcolni. Add, hogy a hitünk mindig beléd kapaszkodjon.

Kérünk, állj azok mellé a testvéreink mellé, akiknek most nehéz fizikai terhük van, akár a betegség, akár a körülményeik miatt, erősítsd meg őket lelkileg. Legyél azokkal, akik kórházban szenvednek. Kérünk azokért Urunk, akiknek nehéz lelki terheik vannak és nehéz a szabadulás számukra. Köszönjük, hogy te mindentől megszabadítottál Jézus által.

Szeretnénk most is imádkozni népünkért és vezetőinkért. Urunk, a te szabadításodért könyörgünk, adj népünknek, vezetőinknek hozzád térést.

Ámen.