Alapige: Mt 16,21

Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, megalázzuk magunkat előtted, térdet, fejet hajtunk és magasztalunk téged. Valljuk a mennyei seregekkel együtt: méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt, dicsőséget, tisztességet és áldást.

Áldunk téged azért, mert semmi nem volt sok, hogy vállald és elszenvedd értünk. Magasztalunk, mert szerettél minket, és önmagadat adtad értünk.

Könyörülj rajtunk, Urunk, hogy ne maradjanak üres frázisok ezek a számunkra, hanem hatoljon el a szívünk mélyéig és forgasson fel ott mindent, utána pedig teremtsen egy örök életre szóló békességet bennünk mindaz, amit a kereszten értünk elvégeztél.

Dicsőítünk téged azért, mert gyalázatodban volt legnagyobb a te dicsőséged. Magasztalunk azért, mert odaszögezve, haldokolva, kiszenvedve is mindenható Isten voltál, és köszönjük, hogy ma is élsz, és nálad vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai.

Köszönjük, hogy bizonyosak lehetünk abban, hogy te hívtál ide. Köszönjük, hogy még mindig nem mondtál le rólunk. Szép terved van velünk: élni akarsz bennünk.

Könyörülj rajtunk és add mindannyiunknak azt az életet, amit haláloddal szereztél meg a számunkra. Engedd ezt az összefüggést ma világosabban látnunk, és sokkal bátrabban hinnünk, ennek minden konzekvenciáját is levonnunk. Te magad beszélj most hozzánk. Tudjuk, Urunk, hogy a te keresztedről való beszéd ma is sokaknak bolondság, másoknak botránkozás, de azoknak, akik hisznek, Istennek ereje és Istennek hatalma.

Ezzel a beszéddel ajándékozz meg most minket. Te magad légy az, aki szólsz, te, aki ismersz minket, aki tudsz rólunk mindent, és aki nemcsak azt látod, most milyenek vagyunk, hanem azt is, hogy milyenekké válunk majd a keresztről szóló evangéliumnak az ereje által.

Munkálkodj itt bennünk. Adj új kezdetet az életünknek, vagy megújulást, megerősödést a te igéd és Szentlelked által.

Ámen.

Igehirdetés

Nagypénteki kereszthalála előtt Jézus Krisztus többször is beszélt tanítványainak arról, hogy neki sokat kell szen-vednie, meg kell öletnie, és a harmadik napon fel kell támadnia. Az evangéliumok feljegyzése alapján három különböző alkalommal is nyilvánvalóan beszélt erről nekik.

Az, hogy sokat kell szenvednie, any-nyira jellemző volt Őreá, hogy az Apos-toli hitvallás Jézus harminc esztendős földi szolgálatát ebbe az egyetlen szóba tömöríti: szenvedett. Nem tudom, feltűnt-e már nekünk, amikor elmondjuk, hogy „született Szűz Máriától, azután az jön: „szenvedett Poncius Pilátus alatt”; s így folytatódik: „megfeszítették, meghalt és eltemették.” Ami az Ő emberré létele és kereszthalála között volt, azt egyetlen szóval lehet jellemezni: szenvedett.

Mivel ennyire jellemző volt az Ő föl-di szolgálatára, hogy szenvedett, az Ő kínszenvedésének az ünnepén, ezen a nagypénteken most erre az egyetlen bib-liai kifejezésre összpontosítsuk a figyel-münket: mit jelent az, amikor itt is így szólt az övéihez: sokat kell szenvednie?

Miért kellett Jézusnak szenvednie? Miért kellett sokat szenvednie? Miért kel-lett bűntelenül is szenvednie? Mit szenvedett Ő el egyáltalán? És — ahogy kissé nyersen kérdezte a minap valaki — mi közünk nekünk ehhez? Miféle kapcsolatunk van nekünk azzal, hogy közel 2000 évvel ezelőtt Jézus sokat szenvedett a Golgotán?

Szépen énekeltük most is: Mondd, ennyi kínnak mi az eredetje? Jaj, vétkeimmel vertelek keresztre! Amit te szen-vedsz, Jézus, én okoztam. Fejedre hoztam. — Tényleg így gondoljuk ezt? És ha így, akkor ez mit jelent valójában, és mi következik ebből, ha ez igaz?

Nos, mi miatt kellett Jézusnak szenvednie?

Jézus Krisztus iszonyatos szenvedéssorozata az Ő emberré lételével kezdődött. Karácsonnyal. Van egy híres festmény. Egy német mesternek a műve, a-melyik a betlehemi jászolistállót ábrázolja, és olyan ügyesen oldja meg a fény és árnyék játékot, pontosabban a képnek a megvilágítását, hogy a mestergerenda, meg az egyik tartópillér árnyéka egy keresztet alkot és rávetül a jászolbölcsőre. Az újszülött kisbaba a két vonal metszéspontjában van éppen. A kereszt előre vetette árnyékát már karácsonyra is.

El sem tudjuk képzelni azt, mit jelent-hetett Jézusnak otthagyni a mennyei dicsőséget, és az Ő örök isteni természete mellé magára venni a mi nyomorult emberi természetünket is. Nem tudunk összehasonlítani, és fogalmunk sincs arról, hogy milyen szenvedést jelenthetett az, amit egyik énekük így mond: Istenségét elrejtette, midőn testünket felvette. Micsoda belső kínokkal járhatott az, hogy Ő, aki az Istennel egyenlő volt, nem te-kintette azt zsákmánynak, hanem megüresítette magát, rabszolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és amikor mindenestül olyan állapotban találtatott, mint ember, még megalázta magát és engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig. (Fil 2,5-10)

Szenvedett Jézus a környezete miatt is. A környezetének az értetlensége, nehézkessége, hitetlensége, makacs vagy közömbös ellenállása, ellenséges gyűlöl-ködése miatt. A családja nem értette meg, gyakorlatilag kitaszította magából. A leg-szűkebb körben, a tanítványok között is akadt valaki, aki pénzért elárulta, egy másik meg, a legbuzgóbb, pénz nélkül megtagadta.

Ismerte a nélkülözéssel járó szenvedést is, a hajléktalanok kiszolgáltatottságát. Azt mondja egyszer egy lelkesedő embernek: gondold meg, hogy jössz-e utánam, mert még a rókának is van egy lyuk, ahova bebújik, meg a madárnak fészke, de az Emberfiának nincs fejét ho-vá lehajtania. Virágvasárnap már sír ami-att, hogy nem kell az övéinek az a segítség, amit hozott nekik. És Ő, aki bűn nél-kül élt, megint csak nem tudjuk elképzelni, milyen kínokat állhatott ki amiatt, hogy minden lépésével a bűn rettenetes rombolásába kellett ütköznie, és látta a mi bűnnel szembeni tehetetlenségünket.

Az történt nagypénteken a Golgotán, amit Pál apostol így ír: „Ő bűnné lett érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne.” (2Kor 5,21) Aki ezt megérti, aki ez előtt a csodálatos tény előtt térdre tud borulni, és mindazt, amit ez nekünk személyesen jelenthet, hittel megragadja, az érti a nagypéntek titkát, és annak az embernek van üdvössége. Tudniillik Jézus pontosan azért vállalt minden szen-vedést, hogy ti meg én visszatalálhassunk Istenhez, hogy az Isten igazságos harag-ja ne zúduljon le ránk, hogy újra nyitva legyen a haza vezető út az értelmes életre, az elveszített isteni élethez, az örök élethez, a mennyországba vezető út.

Világosan, és a Biblia szellemében ír-ja ezt ősi hitvallásunk a Heidelbergi Ká-té: „Mit hiszel, amikor ezt mondod: szen-vedett?

Azt, hogy Ő földi életének egész ide-jében, különösen pedig kereszthalálakor, Istennek az egész emberi nemzet bűnei ellen való haragját testében-lelkében elhordozta, hogy szenvedésével mint egyet-lenegy engesztelő áldozattal a mi testünket-lelkünket az örök kárhozattól megszabadítsa, és számunkra Istennek kegyel-mét, a megigazulást és az örök életet megszerezze." (37. kérdés)

Érdemes lenne minden szónál megállni és végiggondolni. Jézus nem a maga bűnei miatt szenvedett, és ezért volt különösen gyötrelmes az Ő szenvedése. Jézus nemcsak ártatlan volt, hanem bűn nélküli. Ezt megint nem tudjuk elképzelni, hogy milyen ez, mert rajta kívül senki más nem volt ezen a földön ilyen. Világosan látta ezt azonban az egyik gonosztevő, akit vele együtt feszítettek meg, s aki rendreutasította a másikat: legalább itt ne káromold az Istent, hiszen mi a cselekedeteink méltó büntetését vesszük, Ő azonban — mondja Jézusról — semmi rosszat nem cselekedett.

Akkor miért kellett szenvednie? Min-den magyarázat nélkül gyönyörű választ ad erre Ézsaiás próféta, hiszen ez a prófécia teljesedett be nagypénteken a Golgotán. Ezt olvassuk: „A mi betegségein-ket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az Ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a ma-ga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.” (Ézs 53,4-6)

Mit jelent ez? Hadd próbáljam elmon-dani egészen konkrétan és gyakorlati mó-don. Ez azt jelenti, hogy Jézus nem az Atya nélkül élt. Semmit sem gondolt és tett Isten ellen, vagy Isten akarata nélkül. Következésképpen Jézus soha nem lopott. Mindenkinek csak adott, és mindenkinek tudta, hogy mit kell adnia. Soha nem káromolta Istent, soha nem hazudott — ezt még az ellenségei is elismerték: az Isten útját igazán tanítod. Senkire nem volt irigy, nem ítélkezett mások felett, hanem mentegette az embereket — még Isten előtt is. Utolsó leheletével a kereszten is azokért könyörgött, akik odajuttatták: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselek-szenek. Soha rosszat másokról nem mon-dott, hanem védte az embereket. Azt mondja róla Péter apostol: „szenvedvén nem fenyegetőzött, szidalmaztatván viszont nem szidalmazott.”

Mivel Isten országában rend van, eze-ket a bűnöket Ő megbünteti. A bűn bün-tetést von maga után. Mégpedig ezeknek a bűnöknek a büntetése halál. Az örök halál, az Istentől való végleges elszakítottság, a kárhozat. Isten igazságos, és a bűnt megbünteti. Ugyanakkor Isten mér-hetetlenül szereti a bűnöst, bennünket, és meg akarja menteni. Hogy lehet ezt összehozni? A bűnt meg kell büntetni, mégpedig a büntetés halál, de nem akar-ja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen. Ennek egyetlen megoldása van, hogy a bűnt megbünteti, mégpedig az örök halállal, a kárhozattal, de nem a bűnösön. Ha van valaki, aki átvállalja, akkor erre Isten kész, és ez volt Jézus.

Amikor tehát Jézus azt mondta a kereszten: elvégeztetett, akkor elvégeztetett mindannyiunk halálos ítélete. Végrehajtotta Isten Őrajta, és még egyszer nem hajtja végre rajtunk. Ugyanakkor elvégeztetett mindannyiunk felmentése is. Amíg ezt valaki nem hiszi, addig hiába végeztetett el. Ennek az erejét, örö-mét, áldását nem tudja hasznosítani. Ami-kor valaki ezt hittel elfogadja, megragadja, komolyan veszi, megköszöni, ak-kor lesz az övé, s akkor éli át, micsoda ereje van a Krisztus halálának és feltámadásának.

Ezért mondja itt Jézus egy mondaton belül háromszor is: kell. Ezért kellett neki sokat szenvednie, ezért kellett megöletnie, és ezért kellett feltámadnia, mert nincs más megoldása a bűnnek. Mert egyedül Ő volt képes erre. Szintén a Heidelbergi Káté mondja ezt tömören és világosan: „Miért kellett Krisztusnak a halált elszenvednie? Azért, mert Isten igazságának semmi más módon a mi bűneinkért megfizetni nem lehetett volna, csakis Isten Fiának halála által." (40. kérdés) Ebben különbözik Jézus kereszt-je az összes többi akkor, meg a történelem során felállított kereszttől.

És Jézusnak csak a halála volt igazi elégtétel. A testté létele még nem volt elégtétel, a tanítása is kevés. Ezért nincs üdvösségük azoknak, akik Jézusnak csak a tanításaival, gondolataival, a Hegyi be-széd fennkölt eszméivel foglalkoznak. Jézus halála szerzett nekünk üdvösséget. Aki az Ő halálát hiszi úgy, mint helyette bemutatott áldozatot, az lépett be az Isten országába, a mennyek országába.

Amikor valaki a kereszt titkát megérti, amikor valakinek ez az összefüggés nyilvánvaló lesz, hogy Ő helyettem szen-vedte el Isten ítéletét, az én halálos ítéletem miatt halt meg a kereszten, és ezért nekem nem kell meghalnom, örök életem van, be vagyok biztosítva egy örökkévalóságra, akkor nemcsak az öröm szó-lal meg az ember szívében, hanem a ki-mondhatatlan hála is.

Pontosan úgy, ahogyan Pál apostol írja: „Azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” (2Kor 5,15) Ez nem parancs lesz, hanem lehetőségként éli meg minden hitre jutott ember.

3. Ebből következik a harmadik, ma-gától, szervesen: éppen ezért megváltozik az élete. Aki addig félelmek közt élt, mert átélte, hogy magára van utalva, és magára van hagyatva, éppen ezért mohó volt vagy agresszív, akit a becsvágy, az önzés, az érzékiség, a maga indulatai, a kényelem szeretete stb. jellemzett, egyszerre kezd hasonlítani Jézushoz. Ahhoz a Jézushoz, akiről Pál röviden így vall: szeretett engem, és önmagát adta érettem. (Gal 2,20) Felszabadul az ilyen em-ber arra, hogy csendesen, szintén önmagát adja másoknak. Ezt a váltsághalált, amiről nagypéntek szól, csak Jézus szenvedhette el értünk, de hálaáldozatként mi is odaadhatjuk az életünket. Az ilyen embereknek egyszerre könnyebb lesz áldozniuk az idejükből. Félre teszik a kényelmüket és vállalnak sok kényelmetlenséget és kellemetlen feladatot ö-römmel. Tudnak szolgálni és adni úgy, hogy nem várnak érte semmit, és még csak az sem jut eszükbe: igazán mondhatta volna legalább, hogy köszönöm, mert ő mondja szakadatlanul Jézusnak: köszönöm. Nem győzi meghálálni azt, amit tőle kapott.

Aki azt a kincset, amit Jézus nekünk nagypénteki kereszthalálával szerzett, hit-tel megragadja, az gazdag lesz, és tud ennek örülni, tud ezért szüntelenül hálát adni, és közben egyre jobban átalakul az élete és hasonlítani kezd Jézushoz.

Ezt bárki elkezdheti már ma is. Vagy ha elkezdte korábban, akkor vizsgálja meg becsületesen: ott van-e ez az öröm a szívünkben sokféle gondunk, terhünk, csalódásunk, nyomorúságunk, betegségünk, gyászunk közepette is? Ennek az a tulajdonsága, hogy megmarad minden körülmények között. Jellemez-e minket ez a hála akár úgy, hogy naponta nem unjuk meg megköszönni neki ezt a kegyelmet? Tetten érhetjük-e magunkban Istennek ezt az újjáformáló munkáját: tényleg más vagyok most, mint félévvel ezelőtt, meg egy évvel ezelőtt? Eszembe sem jut, hogy magamnak tulajdonítsam a dicsőséget. Ez nem dicsőség, hanem ajándék. Ez az Ő munkája bennem. Tudok imádkozni az ellenségeimért. Valóban jót tudtam mondani a múltkor valakiről, aki mindig rágalmaz engem. Sokkal nagyobb örömet jelent imádkozni, és minden időt megragadok arra, hogy az Ő gondolataival foglalkozzam.

Öröm, hála és az életnek a megújulása fakad abból, ha valaki a kereszt titkárt megérti. Isten segítsen minket, hogy semmiképpen ne menjünk úgy haza, mint ahogy eljöttünk otthonról, hanem az, ami nagypénteken a Golgotán történt, forgassa fel a szívünket, s teremtsen ott rendet. Segítsen megszabadulni sok min-dentől, ami megterhel, lehúz, beárnyékolja az életünket, és töltsön meg minket ezzel az örömmel, ezzel az élettel, ami a Krisztus halálából fakad.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, hálásan köszönjük, hogy mindezt nem mi találtuk ki a magunk vigasztalására, hanem a te igaz igédből értesülünk erről, és te magad értelmezted a tieidnek is kereszthalálod és feltámadásod kozmikus jelentőségét, hatalmas erejét.

Könyörülj rajtunk, hogy ne csak értelmezéseken gondolkozzunk, hanem elfogadjuk, befogadjuk ezt a te erődet, ezeket az áldásokat, téged magadat, és így teremje meg szívünk az örömnek és a hálának a gyümölcseit. Így legyünk mi egyre mások, egyre inkább hozzád hasonlók, akiken kiábrázolódnak a te vonásaid.

Köszönjük neked mindazt, amit értünk tettél. Köszönjük, hogy merő szenvedést is vállaltál azért, hogy minket megments ettől a szenvedéstől. Bontsd ki előttünk azt a gazdagságot, amit visszaszereztél nekünk, és engedd, hogy egyre többet megragadjunk ebből, hogy tudjuk élvezni a tőled kapott gazdagságot, tudjunk örülni annak és szolgálni másoknak, és tudjuk továbbadni is azt másoknak.

Kérünk, szenteld meg az ünnepeinket. Téged akarunk most ünnepelni ez alatt a néhány nap alatt. Te legyél a középpontja az otthonunknak, a szívünknek, a gondolatainknak, és beszélj velünk tovább is ezekben a napokban. Őrizz meg minket attól, hogy a te keresztedről való beszédet bolondságnak tartsuk, vagy botránkozzunk rajta. Hadd legyen az a mi életünket újjáteremtő erő és hatalom.