A Biblia azt mondja, ez történt ve-lünk is. Így járt az ember, amióta nem figyel Istenre. Bolond lett. Nem tudja felmérni a dolgok jelentőségét, nem ér-zékeli igazán azoknak a fontosságát, nem a megfelelő irányba halad az élete. Minden tévesen működik. Úgy tűnik: működik az egész, mint amikor a repülő még megy tovább, csak éppen megzavarodtak a műszerek, és ez életveszélyes. Közben az ilyen ember hal-latlanul önhitt, büszke, magabiztos. Ő nem szorul senkire, legfőképpen senki tanácsára, legkevésbé Istenére. Ezért nevezi bolondnak a Szentírás.

Tulajdonképpen arról van itt szó, ami a megromlott házasságokban szokott történni. Egy ideig mindenki teszi a maga dolgát, csak éppen érződik: valahol recseg, valami közékerült, va-lami megzavarja. A szíve nincs rendben az embernek. A szeretet hiányzik belőle. Vagy egy munkakapcsolat is megromolhat így. Mindenki teljesíti korrekt módon a kötelességét, csak valakinek a szíve nincs már ott a munkában. Szíve szerint nem áll a munkatársa mellett. Borzasztó nehéz ezt kimutatni. Nehéz megfogalmazni racionálisan. Nehéz bebizonyítani, mégis tönkremegy miatta a kapcsolat és előbb-utóbb a teljesítmény is.

Nos, valami közbejött Isten és az ember közé. Ez elválasztja, és ezt így fogalmazza a zsoltáros: a szíve romlott meg, a szívében mondja: nincs Isten. Azt olvastuk: mindnyájan ilyenek. Kivétel nélkül, mindannyian így jövünk már a világra ezzel a totális romlottság-gal. “Egyetemben megromlottak, nincs, aki jót cselekedjék, nincsen egy sem.” Aki emberi mértékkel mérve a legjobb közöttünk, annak is romlott a szíve.

Hogyan is lenne, mikor magát tekinti istennek az ilyen ember, és a szívében azt mondja: nincs Isten! Aki pe-dig már nem ilyen, hanem Isten ebből a sötétségből, bolondságból kiszabadí-totta, azt ezek a bolondok el nem viselhetik. Itt olvastuk: “gúnyolják, csúfolják azt, akinek az Úr a bizodalma, és megeszik az én népemet, mintha ke-nyeret ennének.” Aztán az ilyen bolond ember megszokja ezt az állapotát, úgy gondolja, nincs is más, eszébe sem jut, hogy lehetne más is. Ezt tart-ja természetesnek, s közben elfelejti, hogy Isten viszont figyeli őt. Azt olvas-tuk: “Az Úr letekintett a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, van-e értelmes?”

Isten szeme, mint a röntgensugár áthatol a látszaton, a felszínen, és a lé-nyeg szerint ítéli meg az embert. A szí-ve alapján ítéli meg. Ha az ő szívében azt mondja: nincs Isten, akkor eszerint kapja az ítéletet. Akkor kezdenek el e-zek a büszke bolondok rettegni. Így ol-vastuk itt: Majd rettegnek rettegéssel, mert kiderül: Isten igaz, és Isten ítél.

Jézus részletesen beszél egy ilyen bolond emberről. Ő nem gyakran hasz-nált ilyen kemény és bántó kifejezéseket, de az egyik példázatában valakit Ő is így minősített. Azt a gazdagot, aki-nek amikor többször egymás után nagy termése volt, akkor leromboltatta a régi magtárakat. Újakat, korszerűeket é-pített, és amikor minden tele volt, azt mondta: Én lelkem, egyél, igyál, gyönyörködjél. Sok javaid vannak, sok esztendőre eltéve. — s itt használja Jézus ezt a szót: Bolond. Az éjjel meghalsz, és mi lesz azzal, amit gyűjtöttél, és mi lesz veled?

Miért volt bolond ez a gazdag? Nem azért, mert gazdag volt, hanem azért, mert teljesen kihagyta a számításaiból Istent. A legfontosabb összetevőt hagyta ki a számításaiból. Azt az Istent, aki egy mozdulattal áthúzhatja az ő egész számítását. Mivel kihagyta Istent, ezért nem gondolt a másik emberre. Eszébe sem jut, hogy megossza a nagy termést, megnézze, kinek nincs, s most, amikor ennyire telik, még szívesebben adjon. Távol áll tőle. Nem gondol a saját lelkére sem, csak a testére. Még amikor a lelkéhez beszél, akkor is a testére gondol. Figyeltük, mennyire bolond? Azt mondja: én lelkem, egyél, igyál, gyönyörködjél. Hát búzával akarja etetni a lelkét? Most búzából van sok. Azt mind betakarította, most ettől lesz a lelke boldog? Képtelen a testiség keretén túl gondolkozni. És nem gondolt a holnapra, csak ma, most... Sok javaid vannak... — Erre mondja Isten: bolond, az éjjel — még csak nem is holnapután vagy holnap —, most, ma éjjel meghalsz. Erre nem gondoltál. A jövőre nem, csak a pillanatra.

Aki Istent kihagyja a számításaiból, s azt hiszi, ő a maga istene, az szükségképpen nem gondol a másikra, nem gondol a lelkére, és nem gondol a holnapjára, és így csak bolond dolgokat tud csinálni. A legfontosabbakra nem gondol. Az ilyen életre üti rá Jézus ezt a bélyeget: hiába. Ő hiába gyűj-tötte mindezt. Hiába az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkében kárt szenved...

Nos, ezt mondja itt ez a zsoltár a bolondról.

II.

És ki az értelmes? Három dolgot említ, szinte elbújtatva a keserű szavak közé a zsoltáríró. Értelmes az, aki Istent keresi. Az Úr letekint a mennyből, hogy meglássa, van-e értelmes, aki Is-tent keresi.

Értelmes az az ember, aki előtt világos, hogy kevés önmaga számára, hogy rászorul Istenre. Értelmes az, aki kapcsolatban akar maradni, vagy kapcsolatot keres az Ő teremtőjével, gond-viselő Istenével. Aki keresi Őt, és ez azt jelenti: kitárja magát előtte. Nemcsak intellektuális ismereteket akar gyűjteni, nemcsak érzelmi felmelegedésre vágyik Isten iránt, hanem az e-gész belső lényét kinyitja előtte: csináljon vele Isten azt, amit akar. Ez a teljes bizalom a Biblia szerinti értelmes embernek a jellemvonása. Ez a fenntartás nélküli bizalom Isten előtt.

Ezt kérte Salamon, amikor király lett. Semmi más kérése nincs. Azt mondja: Uram, adj a te szolgádnak ér-telmes szívet, hogy tudjak választást tenni jó és gonosz között. Mert enélkül kicsoda kormányozhatja a te nagy népedet? Istenválasza: mivel nem kértél nagy gazdagságot — azt is kérhetett volna, mint újdonsült király —, nem kérted az ellenségeid fejét, nem kértél dicsőséget, hosszú életet, hanem értelmes szívet: fogsz kapni értelmes szí-vet, és ráadásul még ezeket is mega-dom neked.

Az értelmes szív, ha megnézzük az eredeti szöveget a Bibliában, a halló szív. Salamon azt kéri: adj a te szolgádnak halló szívet, amivel hallom, mit mondasz, hogy legyek értelmes, aki érti a te gondolataidat, akivel lehet szót értened, Istenem.

Látjuk, hogy mindenütt a kapcsolat és az Istenre irányultság jellemzi ezt a magatartást. Nem éleselméjűségről van itt szó, hanem erről a nyitottságról: mondd, Uram, és kész vagyok engedni neked. Hozd rendbe a műszereimet, állítsd helyre, ami ott belül mélyen elromlott, és ami miatt a kívül működő is téves. Hozz helyre engem, tegyél a helyemre mindenestül. Hadd kerüljek vissza a veled való közösségbe.

Az értelmes ember keresi az Urat. Közösségre vágyik vele. És ebben a közösségben akar élni. Tudja, hogy ez a közösség maga az élet. Ez a teljes élet, ez az örök élet, ez az üdvösség. Az értelmes ember már itt a menny előszobájában él.

Egyszer a Mi Atyánk-ot tanulmányoztuk alaposan, és akkor láttuk, hogy mindjárt az első mondata, amit Jézus mond, erre utal. Az Istenhez való helyes viszonyulás a kisgyermek bizalma és az alázat. Mert a kisgyerekek mond-ták az apjuknak: apu, és itt ez a megszólítás van. Jézus ezt használja. Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, — az a szó szerepel itt: apu — s mind-járt utána teszi: ki a mennyekben vagy. Nem bizalmaskodik Mindenhatóval. A kisgyermek teljes bizalmával, de mély-séges alázattal és tisztelettel járulunk eléje.

Nos, az értelmes embert ez jellemzi. Segítségül hívja, beszélget vele. És akivel beszélgetni lehet, az nyilvánva-lóan létezik. Tehát nem mond ilyeneket: nincs Isten. Az értelmes ember nem az Isten létét vitatja, hanem az Isten jelenlétét keresi, és ott akar maradni mindig.

A harmadik, amit említ a Szentírás: az értelmes ember mindig Istentől vár-ja a szabadítást. Ezzel fejeződik be a zsoltár: “Bárcsak eljönne a Szabadítás” — és ezt Istentől várja. Látja mindazt, ami még megköti: a bolondságból, a hitetlenségből, az istentagadásból, a ké-telyeiből már kiszabadult. Egy nagy szabadítás már történt az életében, de olyan sok nyomorúság köti még. A ré-gi természete még meg-megszólal, a testnek a gyengesége, a gondolatainak a fertőzöttsége... sok minden köti még. És maga körül is annyi nyomorúságot lát, amivel szemben tehetetlen. Amin tud és lehet, segít, de oly sokat kell nézni tehetetlenül.

Ez a teremtett világ fohászkodik és nyög a sok nyomorúság miatt, de mi várjuk a Szabadítót. Jézus Krisztus a kereszten elvégezte a nagy szabadítást, de még megmaradt a test nyomorúsága, sokféle nélkülözés, a halálnak a te-hertétele. És Ő visszajön még egyszer, hogy ezektől is megszabadítson. Mi várjuk a Szabadítót.

Szabadító az Ószövetség nyelvén, a zsoltár nyelvén: Jehósúa. Ez magyarítva: Jézus. Várjuk azt a szabadítót, aki egyedül tud mindenféle kötelékből megszabadítani. Akinek már testtéléte-le előtt azért adta ezt a nevet a Mindenható, mert így olvassuk ezt: nevezd Őt Jézusnak, mert Ő szabadítja meg az Ő népét annak bűneiből. Erre egyedül Ő képes. Az angyalok karácsony éjsza-káján így jelentették be: született néktek ma a Szabadító, ki az Úr Krisztus a Dávid városában.

A Római levélben is, az után a szo-morú felsorolás után, amit az imént idéztem, Pál apostol ezt írja: megigazulván ingyen, az Ő kegyelméből, a Krisztus Jézusban való váltság által. Itt is az a szó van: szabadítás által.

Egyedül Ő tud minket megszabadítani mindabból, ami most megnyomorít, megterhel, de Ő tud megszabadítani mindenkit az önistenítésnek a tévedéséből is, amikor bolondságában még azt mondja az ember: nincs Isten, s ezért ő lép Isten helyére. Aki felismeri és elismeri, hogy Ő a Szabadító, az lépett át a bolondok közül az értelmesek közé. Isten minket mindnyájunkat értelmes életre akar elsegíteni. Engedjük-e, hogy az Ő szabadítását véghezvigye az életünkben?

Aki értelmes emberré lett a Jézus Krisztusban megjelent szabadítás által, annak a szívét betölti az öröm. Ez a két utolsó szava ennek a zsoltárnak: “Örül majd Jákób, és vígad Izráel.”

Ha tovább olvassa az ember a zsol-tárokat, akkor a 16. zsoltárban ennek a részletes kifejtését találja, ahol már nem annyira azt írja le a zsoltáros, hogy milyen a bolond ember a szó ilyen értelmében, hanem: mi jellemzi az értelmes embert. “Ezt mondom az Úrnak: Én Uram vagy te, feletted való jóm nincsen.” — A bolond azt mondja: nincs Isten, az értelmes már felismerte és elismeri Őt Urának.

“Az Úr az én osztályos részem, te támogatod az én sorsomat. Az én részem kies helyre esett. Áldom azért az Urat, Ő ad nekem tanácsot. Az Úrra nézek szüntelen. Ezért örül az én szívem és örvendez az én lelkem. Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.”

Ez azonban azzal kezdődik, hogy felismeri valaki, hogy így Isten nélkül én is bolond vagyok. Engedem, hogy Jézus Krisztus megszabadítson, és az Isten gyermekeinek a szabadságában kezdek el élni. Úgy, hogy: te fogod az én kezemet, te tanácsolsz engem, te vagy az én Uram, és én azt teszem, amit mondasz. Eközben egyre többet kapok az osztályrészemből, az örökségemből, ebből az elvehetetlen, csöndes örömből, ami még a gyászt is beragyogja itt, ami minden kétségbeejtő körülmény fölött is ott ragyog, és ami egyszer majd véglegessé és tökéletessé válik.

Isten segítsen mindnyájunkat, hogy átéljük a szabadító Krisztusnak ezt a nagy szabadítását, és Isten reánk is azt mondhassa: az Ő értelmes szolgái vagyunk.