A FIÚSÁG LELKE

 

Lekció: Róm 8,1-14

 

Alapige: Róm 8,15-17

“Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: “Abbá, Atya!” Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.”

 


 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük ezt a szép ünnepet, köszönjük, hogy ilyen nyugodt, békés körülmények között ünnepelhetünk. Áldunk azért, hogy emlékezhetünk ígéreted beteljesedésére. Köszönjük, hogy elküldted Szentlelkedet, aki által egészen újjáformálod a benned hívőket. Köszönjük, hogy reménységgel nézhetünk előre arra, ahogyan a te Lelked minket is más emberekké fog tenni.

Könyörülj rajtunk, hogy ne csak beszéljünk ma a Szentlélek munkájáról és hallgassunk erről szóló beszédet, hanem segíts, hogy mindnyájan egészen megnyissuk magunkat előtted, és te tölts be minket Szentlelkeddel, hogy Ő győzzön meg minket bűn, igazság és ítélet tekintetében. Tanítson meg téged dicsőíteni, Jézus Krisztus. Vezessen el a teljes igazságra, vigasztaljon, bátorítson, formáljon egészen új emberekké.

Segíts most így ülni itt, hogy mi semmi akadályt ne gördítsünk ez elé a te újjáteremtő munkád elé. Könyörülj meg rajtam is, hogy azt mondjam, s úgy mondjam, hogy az a te igédként érkezzék meg a szívünkhöz. Segíts mindnyájunkat, hogy az, aki hirdeti s hallja itt vagy akárhol ezen a földön az igét, adja néked a szívét.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Bibliaolvasó vezérfonalunk szerint Pál apostolnak a rómaiakhoz írott levelét olvassuk most. Éppen a 8. fejezet kerül sorra így a pünkösd körüli napokra. Az a szakasz, amit most hallottunk, arról szól, hogy milyen következményei vannak annak, ha valaki kapja Isten Szentlelkét.

Jó lenne, ha ma nemcsak hallanánk erről beszédet, hanem minél többen fenntartás nélkül megnyitnánk magunkat Isten előtt, és feltámadna a szívünkben a sóvárgó szomjúság, amit csak Ő tud megelégíteni, hogy adja nekünk is az Ő Szentlelkét.

Mindenekelőtt két kifejezést tegyünk egymás mellé, ami a felolvasott részben szerepelt. Ezt olvastuk az első versben: “Akik a Krisztus Jézusban vannak...” A 10. vers meg ennek mintha a fordítottját mondaná: “Ha a Krisztus Jézus bennetek van...”

Van tehát szó az igében arról, hogy én a Krisztusban lehetek, és van szó arról, hogy a Krisztus énbennem lehet. Melyik mit jelent, és mi a különbség, ha van különbség?

Mit jelent az: “Akik a Krisztus Jézusban vannak...”?

Egyszer mindnyájunknak meg kell állnunk az Isten ítélőszéke előtt. És ha ott egyedül állunk meg, akkor semmi reményünk nincs. Nincs mentség a számunkra. Isten ellen olyan súlyosan vétettünk, hogy a halálos ítéletet végre kell hajtani rajtunk. Jézus Krisztus azonban éppen ezt a mi halálos ítéletünket vállalta át, és a mi halálos ítéletünket szenvedte el a Golgotán. Akik ezt a tényt hiszik, azok attól kezdve Jézushoz tartoznak, és azoknak már nem kell megállniuk az Isten ítélőszéke előtt, mert azoknak az ítéletét végrehajtotta Isten a Golgotán. Aki ezt hiszi, ami azt jelenti, hogy magára nézve is érvényesnek tekinti, és ettől kezdve Krisztussal akar élni, az a Krisztusban van, mert Isten Jézust nézi, és akik Őbenne hisznek, azokat együtt látja Ővele. Azokat Jézus mintegy felveszi magába és elrejti az ítélet elől. Azoknak már nem kell menni ítéletre — így olvassuk a Bibliában. Azokkal Isten úgy bánik, mint az Ő egyszülött Fiával, Jézussal. Együtt kezeli őket. Ezt jelenti a Krisztusban lenni.

Az ilyen embernek tehát szoros közössége van Krisztussal, és ezért kezdődik ez a fejezet így: “Most már tehát nincs semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak...” Akik ezt hiszik, amiről most röviden beszéltem, azok a Krisztus Jézusban vannak, s azok ellen nincs semmi kárhoztató ítélet, mert végrehajtatott az ő halálos ítéletük Jézuson. Ő azonosult a bűnössel, s ha a bűnös ezt hiszi, azonosul Krisztussal. Összetartoznak, Isten nem külön kezeli őket, hanem Jézusban látja az ilyeneket. Igazakká nyílvánítja őket.

Az ilyen embernek megváltozik az Isten előtti helyzete, idegen szóval: státusza: nem Isten ellensége többé, akin az ítéletet végre kell hajtani, hanem Isten gyermeke. Ezt jelenti az, hogy Krisztusban van.

Mit jelent az, hogy “ha a Krisztus bennetek lakik...”?

Azt jelenti — és éppen ez a pünkösdi örömhír —, hogy Isten nemcsak igazzá nyilvánítja azokat, akik az Ő egyszülött Fiában hisznek, hanem beléjük helyezi az Ő Lelkét. Nemcsak körülveszi őket Krisztus és megvédi mindentől, hanem belép az életükbe, és belülről hajt végre valóságos változást a hívőben. Tehát nemcsak az Isten előtti helyzete változik meg, hanem a képességei is megváltoznak. Idegen szavakkal: nemcsak a státusza, hanem a kondíciója is megváltozik. Képessé válik sok olyan dologra, amire addig, amíg egyedül állt, nem volt képes. Most hogy a Krisztusban van, Krisztus meg őbenne, most a benne élő Krisztus képessé teszi őt például arra, hogy értse Isten gondolatait. Addig nem érti. Pál apostol azt mondja, hogy egyenesen bolondságok sokszor az Isten gondolatai annak, aki Isten nélkül él. Vagy értsen egyet Istennel, — addig nem ért egyet. Tiltakozik, vitatkozik, ellenáll. Nem képes engedelmeskedni — olvastuk most. Attól kezdve, hogy Krisztus benne van, képes engedelmeskedni, mégpedig örömmel, önként, meggyőződésből. Nem külső kényszer, hanem belső késztetés hatására. Szeretetből. És aminek a szeretet a rugója, az egészen másként történik.

Tehát Isten a Krisztus természetét, a Krisztus Lelkét belehelyezi a hívőbe, és az benne nagy változást hoz létre. Megtisztítja, újjáteremti, megváltoztatja. Így szokták ezt mondani, hogy az a Krisztus, aki meghalt érted — erről volt szó az első részben —, élni akar benned. És ez nem fikció, nem álom, nem elképzelés, hanem a hívő emberben ez valóság. Akiben ez nem valóság, az még nem a Krisztusban van. Az összetéveszti a Krisztussal való közösséget valami mással. Ezért írja itt az apostol ilyen élesen: Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Akiben ott van a Krisztus Lelke, azon ez meglátszik. (Majd mindjárt látjuk, hogy mi mindenen látszik meg.) Akin nem látszik meg, akiben nincs ott a Krisztus Lelke, az még nem az övé. Lehet, hogy jó szándékú ember, lehet, hogy szokott járni templomba, az is lehet, hogy naponta olvassa a Bibliát, de ha nincs benne a Krisztus Lelke, nem a Krisztusé.

Ez valami más, ez mindennél több. Az előbbiek kellenek ahhoz, hogy ez bekövetkezzék, de enélkül senki nem láthatja az Isten országát — azt mondja Jézus Krisztus.

Aki a Krisztusban van, és akiben Krisz-tus a Szentlélek által él, az az ember egyre jobban hasonlít Jézus Krisztushoz. A gondolkozása, a cselekedetei egyre jobban hasonlítanak hozzá. Maga Jézus is beszél erről, mégpedig mind a kettőről egyidejűleg. Ez nem két különböző dolog, hogy én Őbenne és Ő énbennem. A János 15-ben, ahol a szőlőtőnek a példázata alapján ennek a részleteit is kifejti, többször is mondja: maradjatok énbennem, én pedig tibennetek.

A pünkösd nagy csodája az, amikor valaki felfedezi ennek a lehetőségét. Nemcsak én lehetek Krisztussal együtt, és ezért Isten igazzá nyilvánít, hanem Krisztus is élni kezd énbennem, és ezért egyre szentebb lesz az életem. Én Krisztusban — ezt nevezi a Biblia megigazításnak —, Krisztus énbennem — ezt nevezi megszentelődésnek. Én Krisztusban, ez egyszeri esemény. Ami-kor valaki hittel megragadja azt, amit Jézus érte tett, és összeköti az életét vele. Itt nincsenek fokozatok. Ez vagy megtörténik, vagy nem. Ha megtörtént, mindenkinél egyformán.

A másik folyamat: Elkezdődik azzal, hogy Isten az Ő Szentlelkét belénk helyezi, s minél inkább engedelmeskedik valaki, annál jobban érvényesül ez a Krisztus-uralom, Lélek-uralom az életében, annál több lelki kincset kap és tud továbbadni másoknak. Ahogy Jézus mondja: annál gaz-dagabb lesz az Istenben. A pünkösd öröm-híre az, hogy Jézus ezt tette lehetővé mindannyiunk számára. Nem kell erőlködnünk a magunk vallásos teljesítményeit hajszolva, hanem erőt kaphatunk tőle. Vesztek erőt, miután a Szentlélek eljön reátok — ígérte Jézus a tanítványainak.

Mi következik abból, ha ez megtörténik valakinek az életében?

Alapigénk szerint legalább három fontos dolog következik, és ez mind a három örömhír. Pünkösdi örömhír.

Az első, hogy szabaddá válik az ilyen ember sok mindentől, amitől korábban nem volt szabad, és mindenre, amire Isten hasz-nálni akarja. Szabaddá válik egy csomó kö-telékétől, kényszergondolatoktól. Nem aka-rok többé rágondolni. Jaj, csak az eszembe ne jusson. Jaj, csak vissza ne térjen az az álmom. Vendégségben vagyunk. — nehogy elkezdjek éjszaka álmomban kiabálni, ahogy otthon szoktam. Hányféle félelem van az emberekben... S hiába határozza el, hogy nem félek. Holnaptól kezdve ettől nem félek. Nem megy. Mától kezdve erre többé nem gondolok. Annál inkább kísértik azok a gondolatok. Hiába határozza el sok ember: leteszem a poharat. Nem tudja letenni, tehetetlen. A tények igazolják.

Tudja azt is, milyen károk származnak abból, ha tovább kábítózik. Megmozdul benne: abba kellene hagyni. Nem tudja abbahagyni. De ennél szelídebb szenvedélyeket sem tudunk abbahagyni. Megpróbáljuk leszoktatni magunkat, jutalmazzuk, ha sikerült, büntetjük, ha nem sikerült. Én is kipróbáltam. Éveken át kínlódtam különböző bűnökkel a megtérésem előtt: majd én leszoktatom magamat... Nem ment. Tehetetlen az ember. Itt olvastuk: nem is teheti, hogy Istennek engedelmeskedjék, mert nem szabad. Nálunknál nagyobb erőnek vagyunk kiszolgáltatva, mióta Istent otthagytuk, és ez az erő, amit a Biblia bűnnek nevez, ez kényszerít bennünket. Kénytelen vagyok azt csinálni, amit pedig nem akarok csinálni.— írja Pál a megelőző oldalon: “Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Mert nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn.” (Róm 7,18-20)

Egy nagyobb erő visz, ami felett elveszítettem az uralmamat. Senki sem akar autóval a fának menni. Akkor miért megy neki? Mert nagyobb erő van, ami felett elveszítheti az uralmát, s megtörténik a baleset, esetleg a végzetes baleset. A bűn erősebb, mint mi, és ki vagyunk szolgáltatva neki, és Jézus azt mondja: aki bűnt cselekszik, az rabszolgája a bűnnek.

A pünkösdi örömhír az, hogy aki Isten Szentlelkét kapja, vagyis: akiben Krisztus élni kezd, az felszabadul ez alól a kényszer alól. Augusztinusz úgy mondta: tud nem vétkezni. Addig nem tudott nem vétkezni. Csak vétkezni tudott. Lesz ereje arra, amire korábban nem volt. Ezt csodálatos végignézni egy-egy ember életében: amikor Jézussal összeköti az életét kapja tőle az Ő Szentlelkét, s egyszerre szabad lesz sok mindentől, amitől addig nem volt szabad. Megbeszéltük elölről, hátulról, kínlódtunk hetekig, hónapokig, évekig. Voltak részeredmények, nagy önfegyelemmel egy kis időre sikerült mérsékelni valamit, de nem szabadult meg. Most meg szabad. Boldogan elmondja. Évek múlva is szabad, mert nem átmeneti siker, nem látszat. Megszabadult valamitől.

Ezért írja itt az apostol: “Nem a rabszolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek...” A másik versben pedig: “Nem va-gyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk...” Nem tartozom többé engedelmes-kedni a bűnnek. Mondhatok rá nemet is, és teszem azt, ami Isten akarata. Ez óriási felszabadulás mindenkinek, akiben Isten Szent-lelke így működni kezd, és aki enged neki.

Ezért mondja itt Pál: “az élet lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és halál törvényétől.” Vagyis a bűn, az Isten elleni örökös lázadás lefelé húzó nehézkedési erejénél hatalmasabb a bennünk lakozó Szentlélek emelő ereje. És fölé emel önmagamnak is. Olyanra leszek képes, amire addig nem. Kívánom, hogy mindenki átélhesse, és egy életen át dicsőíthesse Istent azért, hogy van ilyen valóságos szabadulás. Ahogy az egyik énekünk mondja: a bűn szolgája gyáva rab, a Krisz-tusé szabad.

Ez tehát az első következménye annak, ha valaki kapja a Szentlélek ajándékát.

A másik az: nemcsak, hogy nem lesz többé rabszolga, hanem Fiú lesz. Isten örökbe fogadja. Nemcsak kiszabadítja sok kényszernek a megkötöző erejéből, hanem közli vele, hogy a gyermekem vagy, a családhoz tartozol. Így olvastuk ezt itt: “Nem a rabszolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: “Abbá, Atya!”

Ugyanaz, amit a János evangéliuma elejéről gyakran idézünk: Akik Jézust befogadták, megadta nekik azt a kiváltságot, hogy Isten gyermekeivé legyenek. — Addig nem voltak azok. Aki Jézust befogadta, azt az Atya befogadja a családba. Vagyis: Jézus fogadott testvére lesz. Mi nem vagyunk Istennek természet szerint való gyer-mekei. Az csak egyedül az egyszülött Fiú, Jézus Krisztus. De az Ő kedvéért, azokat, akik benne hisznek, gyermekeivé fogadja, és fogadott gyermekekként ugyanúgy a csa-ládhoz tartozunk, és azt mondhatjuk: Apu — az Abbá azt jelenti. Azt mondhatjuk a Mindenhatónak, akitől addig joggal retteg-tünk, hogy az igazságos ítéletet mikor hajt-ja végre rajtunk, azt mondhatjuk: Apám.

Ti azért így imádkozzatok: és Jézus felhatalmaz, hogy mondjuk nyugodtan: mi Atyánk! Nem kell tőle félni. Bízhatunk benne, szerethetjük, egyre jobban megismerhetjük. Újra a helyünkre kerülünk ezáltal, az elveszített pozícióba, az Isten-fiúság helyzetébe. Nem gazdátlan többé az ember, tartozik valahova. Tudja, hogy kihez, s nem is akárkihez, a világmindenség Urához.

Ott van ám ez a vágy minden ember szívében. Az elhagyott atyai ház, az otthagyott Atyaisten hiánya ott nyűszít minden ember szívében. Sokaknak a vallomását mondta ki a költő: “Nem emel föl már senki sem, belenehezültem a sárba. Fogadj fiadnak Istenem, hogy ne legyek kegyetlen árva.” Ebből hív vissza minket magához az Atya. Ezért küldte utánunk a Fiút, Jézust, és ezért történt pünkösd, hogy Jézus áldozatára való tekintettel mindenki kaphassa az Isten Szentlelkét. Aki Jézusban hisz, az vele együtt kapja. És abban a Szentlélek a mi lelkünkkel együtt bizonyságot tesz arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk — így olvastuk.

Alig merjük elhinni: engem, nyomorul-tat úgy kezel a mindenható Isten, mint az Ő bűn nélküli Fiát, Jézust? Azért, mert Jézus-ban hiszek, a családhoz tartozom? Ezzel helyemre kerültem az életben, s tudom, hogy semmi nem véletlenül történik velem. Tudom, hogy az én Atyám akarata nélkül semmi nem történhet velem. Tudom, ha bármi rossz történik, még azt is a javamra fogja fordítani, és otthon vagyok nemcsak itt e világon, hanem otthon vagyok a menny-ben is. Elkészített hely vár. Így búcsúzott az én kedves testvérem, akinek fogadott test-vére lettem, Jézus: “Előre megyek, helyet készítek nektek, az én Atyám házában sok lakóhely van, és majd magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” — Ez történik velem, ha meghalok. Ebben mi a rossz? Mitől kell kétségbeesni? Mindent egészen másként lát a Szentlelket kapott hívő. Az életben a helyét, a feladatait, a nehézségeit másként dol-gozza fel, és túllát mindezen. Komolyan veszi a láthatatlanokat is. Perspektívája, távlata van, és tudja, hogy ott is helye van neki. Mert nemcsak felszabadított a rabszolgaság alól, hanem gyermekévé fogadta Isten Jézus érdeméért a Szentlélek által.

Ezt annyira komolyan veszik a hívők, hogy Pál apostol ilyen mondatokat mer leírni, Jézusról, ennek a fejezetnek a későbbi részében: “Aki elsőszülött sok testvér között”. A sok testvér, az mi lennénk, a benne hívők. Ő az elsőszülött, a mi legidősebb bátyánk, és akik Őbenne hisznek és kapták az Ő Lelkét, és engedelmeskednek a Szent-léleknek folyamatosan, azok az Ő testvérei. Nem szégyell minket. Ez így szó szerint benne van a Bibliában.

A Zsidókhoz írt levél azt mondja, hogy a megszentelő — ez Jézus és a Szentlélek —, és a megszenteltek — ezek a benne hívők — mind egytől származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni. (Zsid 2,11) Ezt nem lehet megszokni. Ezért az ember újra és újra hálát ad, dicsőíti Őt, és komo-lyan veszi, hogy Isten gyermekeként élhet.

A harmadik örömhír, ami ebből egyenesen következik, s amit így olvastunk alapigénkben: “Ha pedig gyermekek vagy-tok, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicső-üljünk.”

Ennyire komolyan veszi, hogy gyermekévé fogadott, hogy örököse is vagyok. Örököstársa Krisztusnak.

Az utóbbi időben többször foglalkoztunk azzal, hogy mit tanít a Szentírás arról, hogy mit kap a hívő Krisztussal együtt. Az újjászületésben, amiről itt lényegében szó van, kapja mindenekelőtt Krisztust. A Krisztusba kerül, vele lesz olyan közössége, mint ahogyan erről szó volt. De kapja Krisztus Lelkét is. Kapja a Szentlelket, ez változtatja meg a kondícióját, a képességeit. Kapja Krisztusban a bűnbocsánatot, az egész múltja rendeződik. De kap tőle küldetést is, az egész jövőjét áthatja az, hogy nem egyedül lődörög a nagy világban, hanem küldetésben jár. Van küldője és van célja, és mindvégig van kísérője. “Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Az én Szentlelkem bennetek marad és nálatok lakik” — mondja Jézus Krisztus. Soha többé nem leszek egyedül. A halálom óráján sem, amit senki nem tud megosztani velem. A megaláztatások mélységén sem. Kiszolgáltatottan, erőtlenségemet, tehetetlen-ségemet érezve sem. Akkor is az Atyám gyermeke vagyok, és akkor is az az én legidősebb bátyám, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, csak hozzájuk ragaszkodjam mindig, és nem kell félnem semmitől. “Ember mit árthat nékem?” — mondja Dávid erről gondolkozva.

Adja Krisztus az Ő békességét, örömét, adja az Ő igéjét, és együtt jár ezzel a státusszal az is, hogy a Krisztus szenvedésében is részesülnünk kell. “Ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” Mert a Szentlélek minél inkább átformál valakit, minél inkább hasonlít Jézushoz, annál idegenebb lesz ebben a világban. Annál többet tud használni is ennek a világnak, de annál jobban gyűlölik is azok, akikben nincs a Krisztus Lelke — erről is beszél Jézus. Ez az a szenvedés, amiről itt szó van. Ez vele jár. És akik a Szentléleknek engednek, azok ezt vállalják. Mert eközben is szolgálnak és használnak másoknak. Tudják, hogy az út vége ez: Vele együtt meg is dicsőülünk. Nem hasonlítható az a dicsőség, amiben részünk lesz, ahhoz a szenvedéshez, amiben most van részünk — vigasztalja az apostol a sokat szenvedett keresztyéneket.

Aki tehát Isten Szentlelkét kapja, az nemcsak a Krisztusban van és megigazul, hanem a Krisztus benne él és megszentelődik. Ez azt jelenti: szabaddá lesz mindentől, ami addig megkötözte, és mindenre, amire Isten használni akarja. Azt jelenti, hogy Isten gyermekeként élhet, és azt jelenti, hogy mérhetetlen gazdag lesz, mert örököse Istennek, és örököstársa Krisztusnak.

Nem lehetne elsorolni, mennyi haszna van ennek. Hogy mennyire rászorulunk mindnyájan erre a szabadításra. Nem véletlen az, hogy Jézusnak még a neve is azt jelenti: Szabadító. Pontosan azért jött, hogy azt elvégezze az életünkben, amire mi képtelenek vagyunk. Nem tudjuk megszabadítani egymást és magunkat sem ezektől a megkötöző erőktől. Egyedül Ő ad ezektől szabadulást. Mit szenvednek, kínlódnak emberek amiatt, hogy titkolják valamilyen megkötözöttségüket, próbálnak valami más látszatot kelteni. Mindenki tudja, hogy nekik az van, de ők még mindig tagadják, leplezik, elmegy az energiájuk jó része erre. Vagy erőlködnek, hogy megszabaduljanak, és nem sikerül. Jézus nekünk szabadítóul jött, és Ő megszabadít a bűn rabszolgaságából.

Ugyanakkor Isten gyermekeivé tesz. Hányan küszködnek azzal, hogy: nem érek én semmit. Olyan értéktelen, féreg ember vagyok. Mások is éreztetik ezt velem sokszor. Egyszer valaki azt mondta: ha felbuknék, talán észre sem venné senki. Olyan kis pont vagyok én. Meg egyébként is olyan sok hibám van, olyan kevés készségem, vagy talán semmi. Sokan küszködnek önértékelési zavarokkal. Lehet ennél nagyobb rangja egy embernek, hogy Isten gyermekévé lesz?

Akik valóban azzá lesznek, és engednek az Isten bennük lakozó Szentlelkének, azok sokszor a szemünk láttára virulnak ki, és ez a féregkomplexus megszűnik. Alázatos marad az ilyen ember, sőt attól kezdve lesz igazán alázatos, de kivirul...: Istennek én nagyon fontos vagyok. Több helyen állítja a Szentírásban, hogy név szerint számon tart engem a mindenható Isten. Személy szerint értem is küldte el az Ő Fiát. Hogy mindazt elkészítette, amire szükségem van itt ebben az életben, meg odaát. Ha ennyire fontos vagyok neki, akkor ne nyafogjak, sajnáljam és sajnáltassam itt magam, hanem éljek örömmel ebben az új státuszban, mint Isten gyermeke. Használjam azt a gazdag örökséget, amit kaptam, és el ne felejtsem, hogy ez örökség. Vagyis: nem én dolgoztam meg érte. Jézus dolgozott meg érte, én ajándékba kapom. Az örökségért apám, nagyapám, meg az őseim dolgoztak meg. Nekem az ölembe hull, csak vigyázzak rá, és lehetőleg szaporítsam.

Ez tartja alázatban a megszentelődő embert. Tudja: mindent kaptam, de nem mindent magamnak kaptam. Egy részét arra, hogy szolgáljak vele. Akkor nézzük, kinek mire van szüksége, és adom tovább, amit én is úgy kaptam, és egyre többet kapok utánpótlásként, hogy egyre többet adhassak tovább. Megint csak ezt a szót használom, mert ez fedi a valóságot: kivirul az ember élete. A helyére kerül, Isten gyermekeként Isten sáfára is lesz, aki tud mások javára élni. Sokszor nagyon nehéz körülmények között, sok megaláztatás között, betegen is, kevés pénzből is, bántó megjegyzések közepette is, sok csalódás között is, mégis boldogan, mert szabad, mert Isten gyermeke és kimondhatatlan gazdagságot kapott Istentől.

Bárcsak mindnyájunknak boldog, személyes tapasztalatunk lenne ez, és egy életen át mint Isten Szentlélekkel megajándékozott gyermekei tudnánk élni!

 Mielőtt ezért imádkozunk, énekeljük el a 467. ének első és utolsó versét:

Mily jó, ha bűntől már szabad,
Az Úr szolgája vagy;
A bűn szolgája gyáva rab,
A Krisztusé szabad.

Légy áldott, Krisztusom, te nagy!
Hadd adjam át szívem.
Vedd szívesen, hogy hol te vagy,
E szív is ott legyen.

 


 

Imádkozzunk!

Atyánk, hálásan köszönjük, hogy nem korholsz bennünket sokféle lázadásunkért, hanem megoldást szereztél és kínálod azt mindnyájunknak.

Dicsőítünk téged, Jézus Krisztus mindazért, amit értünk tettél. Köszönjük, hogy Szentlelkedet most nekünk is kínálod. Köszönjük, hogy Lelkedet veled együtt kaphatjuk. Köszönjük, hogy tudhatjuk, hogy aki az Ő egyszülött Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna vele együtt mindent minekünk.

Bocsásd meg sok panaszkodásunkat, kesergésünket, elégedetlenségünket. Megvalljuk, hogy minden szegénységünknek magunk vagyunk az oka. Köszönjük, hogy te, a gazdag Isten, minden gazdagságodat kész vagy szétosztani közöttünk. Segíts, hogy merjünk hinni. Hadd váljunk mindnyájan Szentlelked által gyermekeiddé, Atyánk, és aztán hadd tudjunk örülni annak a gazdag örökségnek, amit így kapunk. És hadd tudjunk nagy szeretettel szolgálni azzal másoknak. Ne magunknak akarjunk megtartani semmit, hiszen mi sem a magunkéi vagyunk, te váltottál ki minket áron a bűn rabszolgaságából a te tiszta és szent életed árán. Téged akarunk dicsőíteni testünkben és lelkünkben.

Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk minden szükségünket. Könyörülj rajtunk! Szentlelked tegyen bizonyosakká minket arról, hogy mi a szándékod az életünkkel. Hogy mi minden van elkészítve nálad a számunkra, hogy milyen feladatokat készítettél. Köszönjük, hogy a leghétköznapibb gondjainktól a legnagyobb kéréseinkig mindent bizalommal hozhatunk eléd. Válaszolj nekünk kegyelmesen. Jézus érdeméért kérünk.

Ámen.