PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. május 4.
(vasárnap)

Cseri Kálmán


IMÁDKOZÓ ANYÁK


Alapige:1Sám 1,9-11

Egyszer Anna fölkelt, miután ettek és ittak Silóban. Éli pap meg ott ült egy széken az Úr templomának az ajtófélfájánál. Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörögött az Úrhoz, és keservesen sírt. Azután erős fogadalmat tett, és ezt mondta: Seregek Ura! Ha részvéttel tekintesz szolgálólányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálólányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az Úrnak adom, és nem éri borotva a fejét!


Imádkozzunk!

Hatalmas Istenünk, kegyelmes Atyánk, köszönjük, hogy ebben a nagy kiváltságban részesítesz minket, hogy itt lehetünk ma reggel a színed előtt, és egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy ismersz minket, szeretsz minket, és hallod a mi kiáltásunkat.

Köszönjük, hogy az elmúlt héten is boldogan tapasztalhattuk, hogy minden nap kiálthatunk hozzád. Bocsásd meg, ha csak a nagy szükségben kiáltunk. Bocsáss meg, ha többnyire csak kéréseket tartalmaz az imádságunk.

Szeretnénk most dicsőíteni téged. Megvalljuk: egyedül te vagy Isten. Te teremtetted az eget és a földet, és mindent, ami azokban van. Valljuk, hogy te felette állsz azoknak a törvényeknek is, amiket alkottál. Áldunk a te tökéletes törvényeidért.

Magasztalunk azért, hogy azzal a bizonyossággal kiálthatunk most is hozzád, hogy tudjuk: te bármit megtehetsz, amit akarsz, és a te akaratod mindig jó akarat. Áldunk ezért.

Kérünk tőled most olyan igét, ami a te szádból származik. Teremtsd egészen újjá az életünket. Adj nekünk új szívet, újfajta gondolkozást. Ajándékozz meg minket a mi Urunk Jézus Krisztus tiszta és szent életével. Te élj bennünk, megváltó, megszentelő Urunk.

Ajándékozz meg minket azzal a világossággal, aminél tájékozódni lehet. Olyan sok mindent eltévesztettünk, elrontottunk már életünkben. Segíts ezután világosságban járni, és formálj át annyira minket, hogy tudjunk másoknak is világítani. Hadd legyünk valóban a világ világosságává. Ebben az egyre sötétebb világban a tőled kapott igazságot hadd tudjuk élni, és hadd tudjuk szeretettel, érthetően másoknak is elmondani.

Így vagyunk itt most: készen minden ajándékodat elfogadni. Egyedül te tudod, melyikünknek mire van most szükségünk leginkább, és egyedül te tudod megadni ezt nekünk. Ajándékozz meg minket, bűnbocsátó, irgalmas Istenünk.

Ámen.


Igehirdetés

(Ma egy imádkozó édesanyáról lesz majd szó, és ennek a kapcsán az imádság jelentőségéről. Azért énekelünk olyan énekeket, amik különböző szempontból szólnak arról, hogy milyen a helyes imádság, mi-minden lehet annak a tartalma. Énekeljünk el egy zsoltárt, amiben szerepel az a szó, amiről olvastunk a legutóbbi Hírlevélben: mit jelent az, hogy Isten "jó kedvű"? Ez nem azt jelenti, hogy vidám, bár valószínű, hogy Őt az öröm is jellemzi, hanem hogy jó kegyelmű, vagyis, hogy bőséges a kegyelemben. Amikor azt énekeljük, hogy Uram, jó kedvű vagy, akkor erre gondoljunk, hogy Ő gazdag a kegyelemben. A 86. zsoltár első négy versét énekeljük.)

* * *

Ma anyák napja van. Mindannyian hálát adunk Istennek az édesanyánkért. Akinek még él az édesanyja, meg is puszilja, és jó lenne, ha elhatározná és meg is tartaná, hogy ezentúl nemcsak évente egyszer, hanem minél gyakrabban kifejezésre juttatja a háláját és a szeretetét szavakkal is meg tettekkel is.

Ezen a vasárnapon egy bibliai édesanya arcképét szeretném felmutatni, akitől sokat tanulhatunk. Nemcsak azok, akik közöttünk édesanyák, hanem kivétel nélkül mindnyájan.

Előtte azonban röviden hadd mutassak rá arra, hogy az anyaság megítélése az ellenkezőjére torzult a mi korunkban ahhoz képest, amit arról Isten az Ő igéjében kijelentett. Isten azt mondta: szaporodjatok és sokasodjatok. Azt mondta: a gyermek ajándék, jutalom, kitüntetés. Azt olvassuk az Ő igéjében, hogy a házasság egy férfi és egy nő egész életre kötött szövetsége, amit az önzetlen szeretetnek kell áthatnia. Ebben a légkörben nőnek a gyermekek mint a házasság gyümölcsei egészséges emberekké. Pozitív mintát láthatnak egy életen át, és ez felkészíti őket is a jövőre. Röviden ez az, amit a Biblia ezekről a fontos kérdésekről tanít.

És mi a helyzet ma? Ennek az ellenkezője. Ma azt sugallja a világ, hogy ne szaporodjatok. Annyira ne, hogy két azonos nemű ember kapcsolatát is házasságnak merik nevezni, amiből egészen bizonyos, hogy nem lesz szaporulat.

Azután azt mondja a világ: nem az önzetlen szeretetbe ágyazott közösség a cél. Egyáltalán igyekszik mindenféle közösséget szétverni, megfertőzni. Legyen mindenki magányos. A házasságban is - ez a páros magány. Legyenek az egykék is magányosak, még akkor is, ha pici koruk óta bölcsődében, óvodában és egyéb közösségekben nőnek fel - ez a társas magány. És öreg korában is legyen mindenki magányos - ez a halálos magány.

Sok intézkedés, az egész társadalmi berendezkedés, sőt több törvény is ezt célozza, vagy ezt sugallja: Ne vállalj gyereket! Ha mindenáron anya akarsz lenni, elég abból egy is. Azt az egyet se te neveld, és mindent megtesznek azért, hogy kénytelen legyen az édesanya idegenekkel neveltetni a gyerekét. Nincs szükség pozitív mintákra, a jövőre való felkészítésre, hiszen nincs is jövőnk, vagy nem bizonyos, hogy lesz. Ebből aztán megszületik az önzés, az egyedüllét érzése és vagy agresszív, vagy depressziós lesz a gyermek, az ember.

Ez pont az ellenkezője annak, amit Isten igéje a mi érdekünkben elénk ad. Az ellenkezője annak, amiben egy gyermek emberré, egy asszony anyává lehet, és ami életté tenné a létet.

Van-e nekünk erőnk mégis ragaszkodni ahhoz, amit Isten igéje ragyogtat fel előttünk? Van-e erőnk ragaszkodni az élő Istenhez, aki segíti, tanácsolja egy ilyen kificamodott közgondolkozásban és közerkölcstelenségben is azokat, akiknek Isten és az Ő szava szent, és akik meg vannak győződve arról, hogy Ő mindig mindent a mi érdekünkben, szeretetből tesz és parancsol? Tőle tudunk-e elkérni és várni mindent, amire szükségünk van, és tudunk-e benne igazán bízni?

Ezeket a kérdéseket veti fel egyebek között a mai igénk. Ismerkedjünk meg közelebbről is ezzel az édesanyával, akit úgy hívtak: Anna. Háromezer évvel ezelőtt élt, de maiak a problémái.

Mi jellemezte ezt az imádkozó édesanyát, és mit tanulhatunk meg tőle? Két jellemvonását szeretném csupán megemlíteni most.

1. Az egyik, ami kiderül ebből a hosszú fejezetből (amit ajánlok otthoni vasárnapi olvasmánynak, Sámuel első könyve, első része), hogy szenvedő asszony volt. Abban az időben a férfiaknak több feleségük is lehetett. Az ő férjének is kettő volt. Őt szerette jobban a férje, mégis neki volt nehezebb a helyzete. Mert aki ismeri azt a kort, tudja, hogy megbocsáthatatlan szégyen volt, ha egy asszonynak nem született gyermeke. Neki addig nem született, a másik asszonynak több is volt már. Éppen ezért egyfolytában rajta köszörülte a nyelvét. Ha csak lehetett, nyilvánosan is megszégyenítette, ahol csak lehetett, megalázta. Nem egyszer fordult elő az, amit itt olvastunk, hogy szíve mélyéig elkeseredett, és keservesen sírt.

Meg nem értett asszony volt. Még a férje sem érti, aki pedig tele volt jó szándékkal és iránta való szeretettel. Ilyen ostobaságot kérdez tőle, és azt hiszi, hogy ezzel vigasztalja a feleségét: "Miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem többet érek én neked tíz fiúnál?" (1Sám 1,8).

Tipikusan olyan kérdés, amikor valaki nem érti a másikat, mert nem is ismeri. És milyen vaskos értetlenség szólal meg sokszor házasságokban férjek részéről a feleségükkel szemben, és asszonyok részéről a férjükkel szemben. Mennyire nem ismerjük, sokszor nem is akarjuk megismerni igazán a másikat, hogy aztán a helyes ismeret alapján értelmes kérdéseket tennénk fel, és felesleges kérdésekkel ne fokoznánk még a fájdalmat, mint ahogy itt ezt Elkána tette. Ez buta kérdés, ezeket nem lehet összehasonlítani. Más az, hogy van szerető férje és más az, hogy lennének gyermekei. Meg nem értett asszony volt tehát Anna.

Ugyanakkor azért is szenvedő asszony volt, mert úgy tűnt, Isten is elhagyta őt. Évek óta imádkozott gyermekért, és Isten nem hallgatta meg a kérését. Ebből következett az, amivel Dávidot is többször gyötörték az ellenségei: Na látod, az Isten is elhagyott téged! Biztos megvan ennek az oka is, valami súlyos bűn lapul ott a szíved mélyén. Nem számíthatsz még Istenre sem! - És ha ez így lenne, az lenne aztán a legnagyobb nyomorúság Anna részére is.

2. Ő azonban - és ez a másik tulajdonsága, ami fénylő példaként ragyog előttünk - ebben a helyzetben is állhatatosan imádkozó asszony maradt. Mélységesen hitt Istenben. Megvetett, megalázott állapotában is bízott benne, és állhatatosan, kitartóan imádkozott. Nemcsak gyerekért. Egyáltalán imádta az egyedül igaz Istent, és dicsőítette Őt azzal, hogy bízott benne. Annak ellenére, hogy eddig erre a kérésére nem válaszolt, teljesen bizonyos volt abban, hogy Isten jó, Isten szeret, Isten mindent bölcsen cselekszik. Az övé minden hatalom, Ő mindennek és mindenkinek parancsol, és amit akar, azt meg tudja valósítani.

Éppen ezért, mivel ennyire bízott benne, kész volt bármit elfogadni Istentől, még a gyermektelenséget is. De mégsem törődött bele, hanem bizalommal könyörgött hozzá továbbra is.

Minden zsidó családnak évente egyszer illett felzarándokolni az akkori kicsi templomba, Silóba (mert a jeruzsálemi templom akkor még nem épült meg), és illett ott részt venni egy olyan istentiszteleten, amin áldozatot is bemutattak. Áldozatot bemutatni csak az egyetlen templomban, csak a felszentelt papok mutathattak be. Ők is felmentek évente oda, és egy ilyen istentisztelet után történt, ami itt részletesen le van írva. Nagy családi, baráti találkozók is voltak ezek az alkalmak, és miután kijöttek a templomból, leültek eszegetni, beszélgetni. Néha napokig ott voltak, hiszen az ország minden tájáról felzarándokoltak oda emberek. Ritka alkalom volt a találkozásra, az információcserére. Örömünnep volt minden ilyen alkalom.

Itt is mindenki ujjongott, kivéve Annát. Azt olvassuk: szíve mélyéig elkeseredett, és enni sem volt kedve, sírt. Aztán nem akarta, hogy vigasztalják, meg magyarázni kelljen mindenkinek, hogy miért sír. Felállt és elkezdett futni vissza az üres templomba. Ott leborult Isten előtt. És olyan szép ez a kifejezés: kiöntötte a szívét neki. Senki nem volt már a templomban, csak az öreg Éli pap ült ott egy karosszékben a bejáratnál.

Ő látta, hogy Anna ajka mozog, de hangot nem ad ki. Arra gondolt, hogy esetleg részeg. Még rá is szólt. Aztán Anna elmondja neki: nem részeg a te szolgálólányod, csak a szívemet öntöttem ki az Úrnak. És hogy hangzott ez, ami a szívében volt?

"Seregek Ura! Ha részvéttel tekintesz szolgálólányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálólányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az Úrnak szentelem, és nem éri borotva a fejét!"

Példás, gyönyörű imádság ez. Miért példás?

a) Először azért, mert olyan hatalmasnak látja Istent, amilyen Ő valójában. Seregek Ura! Erről többször beszéltünk már, hogy ez hitvallás volt az ókori hívő ember ajkán. Azt vallotta meg, hogy az az Isten, akihez beszél, mind a mennyei seregnek, az angyaloknak, mind a földi seregeknek, a hadseregeknek, amiktől rettegtek az emberek, mind a Sátán földalatti démoni seregeinek teljhatalmú, szuverén Ura és parancsolója. Az Övé minden hatalom ezen a világon. Óriási kiváltság ehhez a hatalmas Istenhez beszélni és tudni azt, hogy Ő hallgat minket. Ő bármit megtehet, éppen ezért feltétel nélkül bízik a seregek Urában.

b) Másodszor azért példás imádság ez, mert annak látja önmagát is, aki. Mély és őszinte alázat van abban, hogy háromszor egymás után így nevezi meg magát: a te szolgálólányod. Ebben benne van az: Uram, teljesen tisztában vagyok azzal, hogy nekem tőled semmi nem jár. Nem érdemlek tőled semmit. Mégis tőled kérek és várok mindent, amire szükségem van. Aztán teljesen rád bízom, hogy adod, nem adod, most vagy később, ilyet vagy olyat. Én a te szolgálólányod vagyok, ezzel az alázattal borulok le előtted.

c) Harmadszor azért példás imádság ez, mert egy egészen különös gondolat szólal meg a végén. Azt mondja: "ha adsz nekem gyermeket, akkor egészen neked adom." Adj, Uram, hogy neked adhassam. Nem magának kéri azt, amit kér. Jakab levelében olvasunk erről, hogy sok mindent kértek, és nem kapjátok, mert a magatok élvezetére akarjátok kérni. Anna Isten dicsőségére kér. Nekem nincs senkim, akit néked szentelnék, de ha adsz nekem gyermeket, akkor én azt visszaadom neked, nem sajátítom ki. Tisztában vagyok azzal, hogy az a te tulajdonod marad.

Azután egy év múlva Anna már nem mehetett fel az istentiszteletre, mert otthon kellett táplálnia a kis Sámuelt, aki közben megszületett. Néhány év múlva pedig valóban felvitte a gyermeket a templomba, és otthagyta egész életére. Ebből a kisfiúból lett Izráel népének egyik legnagyobb prófétája, Isten áldott embere, aki évtizedeken át nehéz, kritikus időszakban lelki vezetője volt az egész népnek, és lelkigondozott sokakat.

Milyen asszony volt Anna?

Csendesen hordozta a maga terhét. Isten ellen nem zúgolódott, nem lázadt. Amit viselni kellett, azt viselte. Közben hűségesen imádkozott. Szoros kapcsolatban maradt Istennel. Akkor is folytatta az imádságot, ha Isten egyelőre nem hallgatta meg.

Minden áldozatra kész volt azért, hogy ott legyen a gyülekezetben. Ha ez neki személy szerint kellemetlen volt is, mert a másik feleség éppen ott, a nagy nyilvánosság előtt igyekezett őt megszégyeníteni, és a szenvedését fokozni, akkor is ott volt, mert neki fontos volt, hogy az egész család együtt jelenjen meg Isten előtt, és együtt vegyenek részt az istentiszteleten.

Kiderül ebből a jelenetből az is, amit így szoktak mondani: túlzásba vitte a vallásosságát. Nem volt elég, hogy otthon imádkozott sokat, hogy elmegy a templomba is, vállalva a kellemetlenséget. Amikor már mindenki kijön a templomból, ő megint visszamegy és még ott is imádkozik.

Olyan furcsa asszony volt, aki már akkor imádkozott a gyermekéért, amikor az még meg sem született, sőt meg sem fogant. Vannak ilyen furcsa hívő édesanyák. Ismerek én is ilyeneket egészen közelről. Sok áldás közvetítői ők.

És furcsa asszony volt Anna azért is, mert amikor végre megkapta Istentől azt, akit kért, akkor meg visszaadja neki. Így ilyen egyszerűen és merészen. Ő azonban örök időkre fénylő példája az imádkozó anyának, aki nem félti a gyermekét Istentől. Aki azt mondja: én őt egész életére az Úrnak szentelem. Ez a számunkra ma már nem érthető kifejezés, hogy "nem éri borotva a fejét soha", ez azt jelentette, hogy mindenestől odaadja őt Isten szolgálatára. Bizonyos nazíroknak a fogadalma volt ez.

Ő nem alkuszik, ő tudta, hogy a legnagyobb jó a gyereke számára az, ha ő is megismeri Istent, Istennel szoros kapcsolata lesz, és ez fontosabb, mint hogy a mamájával szoros kapcsolata legyen, mert az úgysem marad meg mindvégig, az élő Istennel való közössége pedig az örökkévalóságig megmarad.

Éppen ezért Anna nem kérdezte a kis Sámuelt, akar-e hinni Istenben. Mint ahogy nem szoktuk kérdezni a kisgyereket télvíz idején, hogy óhajtanak-e télikabátot venni, mielőtt kiviszik őket a hidegre. Nem mondjuk nekik azt: majd ha megnősz, eldöntöd, hogy a hidegben veszel-e kabátot vagy nem, és kimehet akár pucéran is, - mert akkor esetleg nem éri meg azt, amikor majd el tudja dönteni. Érdekes, hogy a hittel kapcsolatban mégis sokszor így gondolkodnak emberek.

Anna nem azt mondta a kis Sámuelnek: nézd csak, arra van Siló, indulj el és menjél oda, mert jó dolog templomba járni, és a templomban Istennek szolgálni, hanem azt olvastuk: felvitte őt a templomba. Azt sem mondja neki: menj csak egyedül, kisfiam, mert nagyon fontos, hogy keresd az Istent, de apád meg én nem érünk rá, mert sok munkánk van, és mi teérted dolgozunk, ezért nem tudunk veled menni.

Annának nem volt probléma, hogy mikor kell elkezdeni a gyermek hitben való nevelését, mert tudta, hogy a fogantatása előtt. Mihelyt eszébe jut az embernek, azonnal el kell kezdeni, mert ez nem valami külön vállalkozás volt az ő számára, gyermekét hitben nevelni. Mert hittel hordozta a gyermektelenség terhét, hittel kért Istentől gyermeket, hittel dicsőítette Istent, mikor megkapta a gyermeket, hittel magasztalta Őt, amikor a karjába vette, és az Isten iránti engedelmességgel, vagyis hittel vitte fel a templomba, hagyta ott, és teljesítette az Istennek tett fogadását. És mindez egészen természetesen, egyszerűen, onnan belülről fakadóan, onnan felülről ihletetten történt, mert egy hívő ember mindent hitben tesz. Akkor is, ha az sokszor furcsa a világ szemében.

Aztán a kis Sámuelek előbb-utóbb nagy Sámuelekké szoktak válni, és lassan elballagnak. Elballagnak az óvodából, a különféle iskolákból, aztán elballagnak otthonról, és egyszer elballagnak ebből az életből is. De ha imádkozó anyjuk-apjuk volt, akkor az ige ott marad a szívükben, és előbb-utóbb feltétlenül kikel, néha évtizedek múlva, és gyümölcsöt terem. És ha pozitív példát láttak, akkor az akaratlanul is meghatározza az életüket, és előbb-utóbb követni fogják azt. Ha hangzik értük az imádság, akkor védve vannak még egy ennyire ellenséges és veszélyekkel teli világban is, mint amiben mi élünk.

Egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy ez a világ polipkarokkal nyúl ki a gyerekeink után, hogy elpusztítsa őket. Itt nem kevesebbről van szó. Az egyetlen védelem számukra, ha az élő Istent megismerik, vele szoros közösségre jutnak, mert egyedül a mindenható és uralkodó Isten az a mágnes, aki meg tudja őrizni őket attól, hogy elkallódjanak és elpusztuljanak.

Csakhogy az ilyen Anna-féle imádkozó hívők, akár édesanyák, akár mások, akiknek ilyen kapcsolatuk van Istennel, Isten közelében azok is mágnesezett emberekké válnak, és ők is oda tudnak vonzani Istenhez bárkit, a tulajdon gyermekeiket is. Ez a mai hívő imádkozók óriási lehetősége. Így lehet bármelyikünk életmentővé a szó ilyen értelmében. Ezt ímmel-ámmal, olykor-olykor gyakorolni nem lehet. Vagy ilyen elszántan, folyamatosan, átgondolt, komoly hittel éli valaki, mint Anna, vagy pedig nem lesz neki következménye. De ha így éli, akkor nincs elveszett gyerek. Akkor igaz lesz az, amit Füle Lajos rövid versében így olvashatunk:

Feltétel nélkül, úgy, ahogy vannak,
megbékélt szívvel, mint ki hatalmat
vett e reményre, hitre, csodákra,
szeretni őket, mind egyre várva,
hogy visszajönnek, ha el is mentek,
hogy nem kerülik ki a Kegyelmet.

Akkor is, hogyha szívünk merő seb,
Isten szemével szemlélni őket,
Ki irgalom, s Ki - később? hamar? -
azt tehet velük, amit akar!

Hisszük-e ezt?


Imádkozzunk!

Dicsőítünk téged, Istenünk, mert magad vagy az irgalom. Mi is ebből élünk.

Köszönjük, hogy nem bűneink szerint cselekszel velünk, és nem fizetsz nekünk a mi álnokságaink szerint.

Bocsáss meg minden langyosságot, ami az életünkben van. Bocsásd meg, amikor kételkedünk ígéreteidben, kétségbe vonjuk mindenható hatalmadat. Ráadásul ezt nem is merjük becsületesen bevallani, viszont nem merjük rád bízni sem magunkat, sem gyermekeinket, sem népünket nagy reménységgel és hívő bizonyossággal.

Kérünk, szabadíts meg minket minden ilyen hitetlenségtől. Mi is csak azt tudjuk most mondani neked, Istenünk: hiszek Uram, segíts hitetlenségemben! Segíts, hogy egyre gyengébb legyen bennünk a hitetlenség, és egyre erőteljesebb a benned való bizalom, a te ígéreteidbe kapaszkodó hit.

Formálj minket imádkozó emberekké. Tégy bizonyosakká minket arról, hogy nem luxus, nem fényűzés, nemcsak valami díszítés az életen az imádság, hanem az életünk tartalmát jelentheti. Taníts meg minket szüntelen imádkozni, napközben is.

Köszönjük, hogy rád bízhatjuk szeretteinket. Hálát adunk neked mindnyájan az édesanyánkért, és könyörgünk is értük, ha még itt vannak. Hálát adunk a gyerekeinkért, és szeretnénk most egészen a te hatalmas kezedre bízni őket, aki azt tehetsz velük, amit akarsz, és bizonyos, hogy te csak jót akarsz nekik is. Add ezt a békességet a szívünkbe.

Szabadíts ki minket mindenféle kételkedésből, bizonytalankodásból, önhittségből és kétségbeesésből. Olyan sokszor a végletek között hánykolódunk, Urunk. Adj nekünk egyenletes belső tartást. Azt a bizonyosságot és biztonságot, hogy benned megbízható támaszunk van, és aki neked engedelmeskedik, az mindenütt számíthat rád. Hadd tartozzunk ezek közé.

Könyörgünk azokért, akik holnap kezdik az érettségi vizsgát. Hadd tudjanak ők is hittel imádkozni hozzád.

Könyörgünk a szenvedőkért, betegekért, élet és halál mezsgyéjén vergődőkért.

Köszönjük, Úr Jézus, hogy te a kicsikhez, a gyengékhez, a kiszolgáltatottakhoz mindig különösen közel voltál és közel vagy. Indíts minket is a te irgalmas szíveddel, hogy meg tudjuk tenni azt, amit megtehetünk.

Köszönjük, hogy reád bízhatjuk az egész jövőnket, mert az a te kezedben van, és ott jó helyen van. Segíts ezzel a hittel imádkozni most.

Ámen.