PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. január 5.
(csütörtök)

Cseri Kálmán


JÓB HITE


Alapige: Jób 36,22-26

Mily fenséges az erős Isten! Van-e hozzá fogható tanítómester?

Ki kérheti tőle számon magatartását? Ki meri azt mondani róla, hogy álnokul járt el?

Inkább arra gondolj, hogy magasztald tetteit, amelyekről énekelnek az emberek!

Minden ember reá tekint, de mint halandó, csak messziről látja.

Milyen magasztos az Isten!

De nem ismerhetjük meg, éveinek száma kifürkészhetetlen.


Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük, hogy elmondhattuk neked egy szívvel ezt a gyönyörű imádságot, és köszönjük, hogy megvannak a kéréseink előtted, és amit a te akaratod szerint kértünk, azt megadod nekünk. (285. ének).

Alázatosan kérjük tőled még azt is, hogy szólj hozzánk most. Vedd el a fáradtságunkat, a szétszórtságunkat és ajándékozz meg olyan igével, ami tükör lesz, amiben megláthatjuk magunkat, ami világosság, ami felragyogtatja előttünk a te nagyságodat és szeretetedet, és amely ige megerősíti hitünket úgy, hogy azt ne tudja kikezdeni, megingatni semmiféle szenvedés, próbatétel, kísértés és rossz tanács.

Így szeretnénk hallgatni téged magadat. Szólj hozzánk, kérünk.

Ámen.


Igehirdetés

Egész hónapban az Ószövetségből Jób könyvét fogjuk olvasni, akik a Kalauz szerint szokták a Szentírást tanulmányozni. Ennek a könyvnek sokan csak az elejét meg a végét ismerik. A kerettörténetet. Az első és második fejezetet, meg a negyvenkettediknek, a befejező fejezetnek a végét. Közben azonban harminckilenc fejezeten keresztül izgalmas vetélkedés folyik. Olyan párbeszédek, amelyekből megismerhetjük annak a kornak a filozófiáját és teológiai gondolkozását, ami azonban a számunkra egy kicsit már fárasztó. De ha értjük, hogy miről van szó, akkor tanulságos lehet. Mert a Jób könyvére is igaz az, amit Pál apostol a Római levél végén ír: Ami megíratott, az a mi tanulságunkra íratott meg, és a hitünk erősítését célozza.

Elevenítsük fel először röviden a kerettörténetet, és utána kicsit részletesebben nézzük meg, mit tanulhatunk Jób barátaitól, és mit tanulhatunk Jóbtól?

1. Élt keleten egy istenfélő ember, ez a bizonyos Jób, akit a Sátán azzal vádolt meg Isten előtt, hogy érdekből féli és tiszteli az Istent. Isten pedig megengedte, hogy a gonosz próbára tegye Jóbot, hogy kiderüljön: nem érdekből tiszteli Istent, hanem mindenképpen hisz benne és tiszteli Őt.

Aztán egymást követték a próbák, a csapások. Elveszítette tíz felnőtt gyermekét egy szörnyű baleset következtében. Azután elrabolták nagy vagyonát, elveszítette az egészségét is, és amikor szörnyű betegségben szenvedett, a hozzá legközelebb álló, a felesége is, Isten ellen lázította. Ennek során hangzik el az a két mondat, ami szállóigévé vált. Először azt mondja Jób: "Az Úr adta, az Úr vette el (ennek ellenére is), áldott legyen az Úr neve." Másodszor azt mondja a feleségének: "Ha a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennénk el tőle?" (Jób 1,21. 2,10).

Nagyon szenvedett Jób, de erősen állt a hitében. Ugyanakkor igen keserű imádságokat is mondott. Őszinte volt Isten előtt mindig. Nem értette, miért szakadt rá ez a nagy próba. Ő nem tudta mi van a háttérben, csak hordozta a szenvedését.

Aztán megjelenik három barátja, akik vigasztalni akarják, de ehelyett inkább még mélyebbre taszítják őt a szenvedésbe. Utána megjelenik egy negyedik, ő már közelebb van az igazsághoz, de az igazságot végül is a könyv végén Isten mondja ki. Jób. Isten megdorgálja ezeket az okoskodó barátokat, Jóbot pedig megáldja gazdagon: újra lesznek gyermekei és lesz vagyona is.

Ennyi a történet maga. Mi tudjuk, hogy mindez miért történt. Ő nem tudta, meg a barátai sem tudták. Nagyon jellemző, ahogy ezek a barátok gondolkoznak egy egészen hamis Istenkép alapján. Jellemző az is, hogy Jób, aki jobban ismerte Istent, hogyan értékeli a szenvedését. És hálát adhatunk azért, hogy mi Jézus Krisztus által sokkal jobban ismerhetjük az élő Istent, és ezért másként hordozhatjuk szenvedéseinket.

2. Hogy gondolkoztak ezek a barátok? Ők az igazságos Istenről tartottak előadásokat a szenvedő Jóbnak. Azt mondták: roppant egyszerű a világ képlete. Isten a jókat megáldja, a gonoszokat megbünteti. Téged most büntet, innen visszakövetkezetve megállapíthatjuk, hogy te gonosz vagy. Elkövettél valami nagy bűnt. Ne hallgasd el, ne takargasd, ha bevallod, akkor lehet, hogy Isten véget vet szenvedésednek.

Minden baráti előadásnak ez a magva: Isten a jókat megajándékozza, a bűnösöket megbünteti. Téged most büntet, tehát bűnös vagy! Ezt kellene bevallanod. Jób meg szegény a fejét kapkodja. Mindnyájan bűnösök vagyunk, de ő nem követett el semmi olyan rettenetes bűnt, ami miatt ezt a rettenetes büntetést szenvednie kellene, ha ez igaz, amit a barátok mondanak.

Ők tehát úgy gondolkoztak, hogy minden szenvedés oka a bűn. Kis bűnért kis szenvedés, nagy bűnért nagy szenvedés jár, az igazakat pedig Isten megjutalmazza.

A 8. fejezetben szinte úgy adják ezt elő, mintha ez olyan egyszerű lenne, mint a 2x2, és matematikailag is le lehetne írni. "Ha fiaid vétkeztek ellene -Isten ellen - hibájukért fizetett meg nekik. Ha te az Istent keresed, és a Mindenhatóhoz könyörögsz, ha tiszta és becsületes vagy, bizonyosan őrködik fölötted, és békés otthont ad igazságodért." (8,4-6).

Tehát eljuthat egy ember olyan igazságra, hogy ezzel Istent mintegy kényszeríti arra, hogy megajándékozza őt. Ha viszont nem, hanem galádságokat követ el, akkor a hibája szerint megfizet neki.

Mi jellemzi ezeket az embereket? Három jellemvonásukra figyeljünk most fel és tanuljunk belőle.

a) Rendkívül magabiztosan beszélnek Jóbhoz. Mint akik tudják, mi az igazság. Újra és újra a János evangéliuma 9. része jutott eszembe, ahol a vakon született meggyógyításának a hosszú történetét olvassuk, és amikor a farizeusok meg a törvény tudói beidézik a bíróság elé ezt a meggyógyított embert, akkor többször mondják neki: mi tudjuk, hogy ez a Jézus bűnös. És ő óvatosan azt mondja: nem valószínű, hogy éppen bűnösöket használ fel Isten arra, hogy ilyen nagy csodát tegyenek. Te bűnben születtél, nem tudsz semmit, mi tudjuk... Mire ő azt mondja: ez a ti dolgotok, én nem tudom, hogy bűnös vagy nem, de egyet tudok: vak voltam, most meg látok, és Ő gyógyított meg.

Ez a "mi tudjuk..." a dogmák birtokában, azokhoz mereven ragaszkodva, a tények sem zavarják őket. Mindegy, mi történt: te vak voltál, most látsz, mindegy, hogy itt Jób esetében mi történt, mi tudjuk, hogy mi az igazság. Közben kiderül, hogy nem ismerik Istent, mert a magát kijelentő Isten, akiről Jóbnak ennél valamivel több ismerete volt, nem ilyen, mint aki könyvel. Könyveli a jó tetteinket, a gonosz tetteinket, egyenleget von, és ennek alapján jutalom vagy büntetés. Kicsi vagy nagy. Egyszerű ez, mindenki kiszámíthatja.

Jób mindvégig úgy válaszol nekik, hogy nem ilyen egyszerű ez. Ennél ez összetettebb, de a hiányos ismerettel rendelkező emberek magabiztosságával beszélnek vele.

b) A másik tulajdonságuk az, hogy udvariasak ők, de irgalmatlanok. Van bennük sok kedvesség, még némi együttérzés is, hiszen elmennek meglátogatni három különböző helyről. Hallják a nagy bajt, hogy mi történt vele, összebeszélnek, és elmennek meglátogatni. Olyan kedves, ahogy indul a dolog, hogy egy hétig némán ülnek vele. Nem ismernek rá először, úgy tönkrement Jób, és egy hétig némán ülnek vele, mint Ezékiel, mikor elment a fogságban levőkhöz. Ő sem azzal kezdte, hogy prédikált, hanem az együttérzését fejezte ki ezzel.

Tehát van bennünk sok jó dolog is, de utána, mintha bunkó lenne a kezükben, fejbe verik ezt a szerencsétlen szenvedőt a maguk igazságaival. Tételeket mondanak. A saját tételeiket kifejtik. Amikor a másik megszólal, még fokozza azt a magabiztosságot, amivel az igazságot irgalmatlanul fejéhez verik Jóbnak.

Érdemes elolvasnunk ilyen szempontból ezeket a beszédeket. Isten őrizzen meg minket attól, hogy ilyen dilettáns lelkigondozók legyünk! Az nem lelkigondozás, hogy a fejedhez verem a Biblia igazságait. Ők ráadásul nem is a Biblia igazságaival hadakoztak.

Pedig szegény Jób azt mondja nekik itt a 6. részben: "Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek..." csak épp ez a szeretet nem sugárzik ezekből. Ők az igazság bajnokai. Jöttek, és fejére olvassák a vélt igazságot. Nem azt teszik, amit az Efézusi levélben olvasunk, hogy az igazságot mondjátok szeretetben. Nincs szeretetbe ágyazva az, amit mondanak.

Eszembe jutott, hogy hasonló esetekben, hogyan lelkigondozott Jézus. Odataszigálnak elé egy asszonyt, akit tetten értek. Micsoda szégyen lehetett az! Tetten érték, hogy házasságtörő. Mózes megírta, hogy az ilyeneket meg kell kövezni. Na te erre mit mondasz? És mit mond Jézus? Azt mondja: meg kell kövezni, de akkor mindenkit meg kell kövezni, aki házasságtörő. Aki közületek nem bűnös ebben, kezdheti a kivégzést. És azt olvassuk: mindnyájan elsompolyogtak az utolsóig.

Nem mondja Jézus, hogy nem kell megkövezni. Azt mondja a törvény, és ez az igazság. De akkor mindenki sorakozzon fel, és kövezzünk meg mindenkit, aki parázna. Ja, az már más! Micsoda irgalmasság van e mögött. Azt mondja az asszonynak: elmentek a vádlóid? Én sem vádollak téged. Eredj el, és többé ne vétkezzél. Ebben benne van az, hogy vétkeztél, de ad lehetőséget arra, hogy új szakaszt kezdjen.

Ezek a derék barátok nem adtak itt Jóbnak lehetőséget. Egy lehetőséget adnak neki, hogy itt most mindjárt bevallod undok bűnödet, ami miatt rád szakadt a sok szenvedés. Halljuk! És Jób nem tudott mit mondani, mert akkora bűnére nem emlékezett, amekkora a szenvedése volt. Udvarias, de irgalmatlan emberek. Isten őrizzen meg minket ettől!

c) A harmadik tulajdonságuk, ami jellemző: tehetetlenek. Nem tudnak segíteni rajta.

Azt mondja itt róluk Jób a beszélgetésük közepén: "Hazugságot kentek énrám, mindnyájan mihaszna orvosok vagytok. Bár elhallgatnátok egészen, akkor bölcsek maradnátok!" (13,4-5).

Mihaszna orvosok... Orvosolni akarnak ők, csak gyógyítani nem tudnak. Még kezelni sem. Még jobban fáj a seb, amihez hozzányúltak. Ezért ítéli el Isten is őket keményen az utolsó fejezetben. Nem helyesen szóltatok, és ezért a bűnükért, hogy ennyire nem helyen beszéltek Jóbbal, áldozatot kell bemutatniuk a barátoknak.

Lehet így is jót akarni, hogy nemcsak hogy nem használunk, hanem még súlyosbítjuk a bajt. Sőt a nagy segíteni akarás ellenére az, amit tettünk, Isten mércéjével mérve bűn. Pedig nagy szüksége van a szenvedőnek baráti szeretetre, ahogy itt olvastuk. Segítsen minket Isten, hogy ne legyünk közömbösek mások szenvedését látva, de ne így szólaljunk meg, és ne így nyúljunk hozzá. Ne ilyen magabiztosan, ne ilyen irgalmatlanul, ne ilyen tehetetlenül, hanem az amit mondunk, legyen "Arany alma ezüst tányéron, vagyis legyen helyén mondott ige" (Példab 25,11), amin keresztül maga Isten segít a bajba jutotton.

Ennyit a barátokról. És mit tanulhatunk meg Jóbtól?

3) Jób becsületes ebben a nehéz helyzetben. Nem érti, hogy miért történik vele az, ami történik, de így a maga nyomorúságában is Isten kezében tudja magát. Sejti, hogy valami olyan oka lehet, amit az Isten jónak látott és Ő döntött így. Sejti azt is, hogy nem ilyen egyszerű ez a matematika, ahogy a derék barátok mondják, hogy kis bűn kis büntetés, nagy bűn, nagy büntetés, bűn - büntetés, jó cselekedet - jutalom. Nem így van ez. Nem könyvelő az Isten. Hanem kicsoda Ő?

Csodálatosan szép beszédeket mond Jób a teremtő Istenről, és azt akarja érzékeltetni a barátaival, hogy ez az Isten sokkal nagyobb, mint ahogy azt ti elképzelitek. Ő szuverén Úr. Az egész világmindenség azért van, mert Ő azt akarta, hogy legyen. Mindent Ő alkotott és formált, és ma is mindent Ő mozgat. Akkor jönnek: a te nyomorúságodat is? Valami módon azt is. Mi az, hogy valami módon? Nem tudom megmagyarázni - mondja Jób. De ez az én nyomorúságom nem változtat azon, hogy Isten uralja a helyzetet, Isten bölcs - ezt többször mondja nekik -, ez az Isten jó, még akkor is, ha nekem most ilyen rettenetes szenvedés jutott ki. Nem értem, hogy ez hogy jön össze, és az Ő jósága most miért nem azt munkálja, hogy nekem jól menjen dolgom, de ez nem változtat azon, hogy Isten van, Isten bölcs és tudja, hogy mit csinál, és előbb-utóbb én is meg fogom tudni.

De hogy nem stimmel az, amit mondotok, erre nézve mond példákat nekik. Hogyan magyaráznátok azt, hogy gonosz emberek, akik nyilvánvalóan a ti megítélésetek szerint is bűnösök, azok miért élhetnek meg magas kort, sőt még meg is gazdagodnak, és az ivadékaikat jómódban nevelik fel? Ha Isten a bűnt megbünteti, a jókat jutalmazza, akkor hogyan van ez? A gonoszokat is megjutalmazza? Valami nem stimmel ebben a leegyszerűsített képletben, amit ti mondotok.

Mert - és itt többször említi, amit a reformátorok így mondtak: Isten szuverenitása - ez az Isten bármit megcselekedhet, amit jónak lát. És ki az közülünk, aki bármit számot kérhetne rajta. Hogy jön ahhoz egy ilyen magunkfajta kis ember, hogy felelősségre vonja a Mindenhatót, a Teremtőt? Mi csak legyünk bizonyosak abban, hogy Ő nem téved. Ő tudja, hogy mit tesz, és mit miért tesz, és ezt én is meg fogom tudni. Erről nem mond le Jób. Ezt Isten neki is meg fogja mutatni.

Jóbnak is három fontos tulajdonságára figyeljünk fel.

a) Az egyik éppen az ő helyes istenismerete. Isten nem könyvelő, aki teljesítménybérezést alkalmazna, hogy ki mit teljesít, aszerint jutalmazza vagy bünteti. Nem. Ő szuverén Úr, aki teljes szabadságban azt tesz, amit akar, és mi nem kérhetünk számon rajta semmit.

Valami mély alázat, és ezzel együtt őszinte tisztelet van benne. Szépen kiderül ebből az, amit Kálvin János szeretett hangsúlyozni, hogy az igaz istenismeretből születik az igaz istentisztelet. Aki tudja, kit tisztel, az fogja helyesen tisztelni az Istent. És az akkor is tiszteli Őt, amikor úgy látja, hogy Isten most engem szorongat, szenvedéseket bocsátott rám, ráadásul nem tudom, miért? Úgy érzem, nem szolgáltam rá. Akkor is, az Ő kezéből ezt elfogadja. Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Ő neve! Ez, hogy most elvette, nem változtat azon, hogy a feladatom, hogy áldjam és magasztaljam Őt. Mégpedig nem parancsra, hanem szívből és meggyőződéssel. Ez az igazi hitnek az egyik jellemvonása minden szenvedésben.

Olyan szép itt az egyik fejezetben az, amikor ezt a képet használja: "Még nem látják a napfényt a felhők miatt, bár az ragyog a fellegek mögött. De egyszer csak szél támad és kitisztul az ég. Észak felől szél támad, Isten körül félelmes ragyogás. A Mindenhatót nem tudjuk megtalálni, de hatalma fenséges. Azért félik Őt az emberek, mert rá sem néz azokra, akik bölcsnek tartják magukat." (37,21-24).

Valószínűleg ez egy kis fricska a barátoknak is. Ők bölcseknek tartották magukat. De olyan szép ez az egyszerű kép, nem? Jób felett beborult az ég, de ez nem azt jelenti, hogy leesett a Nap az égről. Az ott van a felhők felett, most nem látom, de nemcsak az van, amit látok. Nem attól függ az Isten léte, hogy látom vagy nem, örülök annak, amit velem tesz, vagy nem. Majd támad egy szél, elfújja a felhőket, és újra reánk ragyog az Ő szeretete és kegyelme. Valóban komoly hit van e mögött.

b) A másik fontos tulajdonsága Jóbnak barátaival szemben, hogy ő mindig a személyes kapcsolatot keresi Istennel. A barátok mindig tanokról beszélnek. Mi az igazság, mit kell neked tudnod. Sokszor számon kérik rajta, hogy neked is tudnod kellene azt, hogy... Akkor elmondják bőbeszédűen, hogy mit kellene tudnia. Jóbot nem annyira a tanok érdeklik, hanem maga az élő Isten.

Mindjárt az elején, a 4. részben kiderül, hogy ezek csak dogmákban tudnak gondolkozni, és az élő Istennel nincs kapcsolatuk. Eszükbe sem jut, hogy lehetne. Azt mondja: "Nem ad bizodalmat istenfélelmed, és reménységet feddhetetlen utad?" És a későbbiekben Jób elmondja: nem az istenfélelmemben bízom, hanem Istenben. Na, de hogy bízhatsz benne, amikor így büntet? Én akkor is bízom benne! Itt már kezd kicsit élessé válni kettőjüknek a vitája.

Jób azt mondja: Én az Istenhez fordulok. Istenre bízom ügyemet. Ilyesmi ki sem jön a barátok száján, mert eszükbe sem jut, hogy egy ember, akár szenved, akár nem, a Mindenhatóval ilyen személyes kapcsolatban állhat. Végighallgatja a barátokat is, de a végén azt mondja nekik, hogy ne haragudjatok, nem a ti ítéletetektől függ az, hogy én most milyen lelki helyzetben vagyok. Én az Istentől szeretném megtudni, hogy Ő milyennek ítél most engem. És meg is fogja Ő ezt mondani. És neki igazat fogok adni.

Személyes kapcsolatot keres újra és újra Istennel, és meg is találja azt. Hadd olvassam fel ezt a szép mondatot, amikor azt mondja: "Ezért a Mindenhatóval akarok beszélni, Istennel szemben akarok védekezni." Ő vádoljon engem és ne ti. (13,3). A Mindenhatóval akar beszélni. Már majdnem a tiszteletlenséget súrolja, de e mögött hit van, istentisztelet és alázat.

Megint egy újszövetségi ige jutott eszembe. Amikor Pál apostolt rágalmazták mindenfélével a korinthusiak, akkor írta nekik: "Csekély dolog az, hogy ti ítéljetek meg engem. Sőt én sem ítélem meg magamat. Aki engem megítél, az Úr az." (1Kor 4,3).

Ugyanez van itt Jóbbal. Mondjátok, mondjátok, odafigyelek, hátha igazatok van, de úgy látom nincs. Egyedül az Úr tudja, ki vagyok én.

c) Tehát először is helyes ismerete van neki. Isten nem könyvelő, hanem szuverén Úr. Másodszor keresi a kapcsolatot ezzel a nagy Úrral, és feltételezi róla, hogy Ő fogadja az ilyen kis embert is. A harmadik, ami nagyon szépen ragyog szenvedése közben is az ő életéből, hogy rendíthetetlenül ragaszkodik Istenhez. Nem lehet őt kimozdítani, kibillenteni ebből az Istennel való közösségéből. Újra és újra elmondja (én is most újra elmondom), hogy tudom, hogy Ő bölcs, Ő jó, Ő tudja, mit cselekszik akkor is, ha én most azt nem értem.

A 91. zsoltár jutott eszembe, ahol azt Isten: "Mivel ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt." Ragaszkodni akkor kell valakihez, amikor el akarnak tőle szakítani. Itt Jóbot Istentől akarták elszakítani.

Még a felesége is azt mondja neki: "Átkozd meg az Istent, aztán halj meg!" Erre mondja: "Úgy szólsz, mint egy a bolondok közül." (Egyszer egy konfirmandus lefordította ezt a mondatot mai nyelvre, és így mondta: tisztára hülye vagy anyukám!) Ez tényleg így hangzik. Ez őrültség! Megátkozni az Istent, most, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. De az Isten ver téged, és nem tudod miért? Tényleg nem tudom, de akkor is az mondom: áldott legyen az Ő neve! Aztán majd Ő megmagyarázza ezt nekem, amikor jónak látja.

Nem lehet kibillenteni. Mindjárt az első részben ott van, hogy mindezekben nem vétkezett Jób, a másodikban is ott van, amikor már az egészségét is elveszíti: mindezekben nem vétkezett, hanem erősen állt az ő hitében.

Péter második levele végén van egy nagyon elgondolkoztató mondat. Ezeket a sokat szenvedett, üldözött keresztyéneket, akiknek írta Péter a második levelet erre bátorítja: "...vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek." Károli így fordítja: "Saját erősségetekből ki ne essetek." Mert sok minden jön, ami ki akar rázni abból. Meg akar ingatni abban, amiben már bizonyosakká lettetek. Azt mondja Péter: vigyázzatok, hogy ebben meg ne gyengüljetek! És Jóbnak megadatott itt, hogy megmaradt az ő erősségében.

Egy másik igét is hadd említsek, hogy csodáljuk, milyen összhang van a Szentírás legkülönbözőbb részei között. A Mikeás könyvének a végén olvasunk egy kemény lelki tusát folytató hívőről, aki őszintén leírja lelki helyzetét. Ugyanaz a lelki állapot, mint amibe Jób került. "De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem! Ne örülj bajomnak ellenségem! Elesem ugyan, de felkelek, és ha a sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom! Az Úr haragját hordozom, mert vétkeztem ellene; de majd Ő elintézi peremet és igazságot szolgáltat nekem. Kivisz engem a világosságra, és gyönyörködöm majd az igazságban. És látja ezt az én ellenségem..."

És utána van ez a gyönyörű befejezés, amit szoktunk olykor idézni itt az istentiszteleteken: "Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi népe maradékának büntetését?! Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket!" (Mik 7,7-9. 18-20).

Mikeás már a kegyelmes Istent is ismerte. Jóbnak még nincs ennyire tiszta képe az élő Istenről. De amennyire ismeri Őt, ahhoz ragaszkodik. Mondhatnak a barátok akármilyen okosnak tűnő bölcselkedést, elengedi a füle mellett, és azt mondja: akkor is a felismert igazsághoz ragaszkodik.

Két újszövetségi gondolattal hadd fejezzem be.

Az egyik, hogy ezek a derék barátok itt mindig a szenvedés okát keresgélik. Mi miatt jött rád ez a sok baj? Az Újszövetség a szenvedésünk céljára mutat rá mindig. Nem, hogy mi miatt, hanem mi végett, mi célból próbálja meg Isten az övéit. Mit akar elérni vele? Minden próbát egészen másként visel a hívő, ha ezt nem téveszti szem elől. Ha ezt kérdezi: Uram, mi a célod most ezzel? Mihelyt a célját elérte Isten, leveszi rólunk próbáló kezét.

A másik: olvastuk, hogyan hangsúlyozták ezek a barátok: a te igazságodban reménykedjél, és azzal állj oda Isten elé. Csakhogy neked nincs igazságod, Jób, hanem bűnöd. És mit ír erről Pál apostol? "...nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom, Istentől a hit alapján." (Fil 3,9).

A törvény alapján nem állhatunk oda Isten elé mint igazak, csak kapni lehet ilyen igazságot. És ki ez az igazság? "Jézus adatott nékünk Istentől igazságul, szentségül, bölcsességül és váltságul." (1Kor 1,30).

Ezt az igazságot csak kapni lehet. Ez az, amit így még nem tudott Jób. Ennek a csírája ott volt a hitében, de még így is ragaszkodott Istenhez. Mennyivel inkább kell nekünk ragaszkodnunk hozzá a próbatételek, a szenvedések közt is. Amikor nem értünk sok mindent, miért történik, fontos, hogy el tudjuk mondani: bármit cselekszik az Úr, értem, nem értem, jó ez most nekem vagy nem jó, legyen áldott az Ő neve! Ne essünk a barátok bűnébe, hanem maradjunk meg a hitünkben.


Imádkozzunk!

Úr Jézus, magasztalunk, mert szenvedéseinkből is terád nézhetünk, aki összehasonlíthatatlanul többet és súlyosabban szenvedtél, mint akármelyikünk.

Magasztalunk azért, mert engedelmes és alázatos maradtál egészen a kereszthalálig.

Kérünk, adj nekünk állhatatosságot, hozzád való ragaszkodást akkor is, amikor felhők takarják el a Napot, a te szeretetedet és jóságodat.

Erősítsd meg a hitünket, hogy tudjunk a láthatatlanokra nézni. Amikor úgy tűnik, hogy nem szeretsz minket, vagy talán nem is vagy, amikor ezt súgja nekünk a kísértő vagy a körülöttünk élő emberek, akkor is tudjunk ragaszkodni hozzád, a te igaz kijelentésedhez, és mindahhoz, amit a tieidnek ígértél.

Adj nekünk győzelmet a kísértések között, és használd fel a próbákat is az életünk és hitünk tisztogatására.

Könyörgünk hozzád azokért, akiknek most kell különböző szenvedést hordozniuk. Légy közel hozzájuk, és add, hogy meg ne inogjanak hitükben. Sőt, ha távol vannak tőled, még a próba is tefeléd fordítsa a szívüket.

Ámen.