Alapige: Préd 10,7

Ha a vas megtompul, és annak élét meg nem köszörüli az ember, akkor erejét kell megfeszíteni. A bölcsesség pedig minden dolog eligazítására nagy elomenetel.

Imádkozzunk!

Kegyelmes mennyei Atyánk, hálásan köszönjük, hogy ilyen sok mindent elmondhattunk már ebben a szép zsoltárimádságban. Köszönjük, hogy mindezt úgy mondhattuk, hogy te a szívünkbe látsz, és pontosan tudsz rólunk mindent.

Köszönjük, hogy sikerült eljönnünk ma este ide. Köszönjük a csendet, köszönjük, hogy mindnyájan elotted állhatunk, hogy meghallgassuk azt, amit te akarsz mondani nekünk. Köszönjük, hogy kérhettük: szolgád lelkét vigasztald meg. Ha arra van szükségünk, ajándékozz nekünk igazi vigasztalást. Ha pedig igaz az, amit a végén mondtunk: teljes szívbol vigadok elotted, akkor szenteld meg az örömünket, de mindenképpen legyen szavad hozzánk.

Kérünk, hogy legyen a te igéd gyógyító ero a számunkra. Nagy kiváltság az, Urunk, hogy beszélsz velünk. Amögött is a te örök szeretetedet látjuk, hogy idevonzottál minket, olyan sok más helyen is lehetnénk most, és minden egyéb mást is tehetnénk, de szeretnénk most elotted elcsendesedni. Szeretnénk leállítani minden zakatolást magunkban, és várjuk a te szavadat.

Formálj minket, kérünk. Gyógyíts, erosíts, ajándékozz a te nagy gazdagságod szerint.

Ámen.

Igehirdetés

Bibliaolvasó emberek folyamatosan tapasztaljuk, hogy elvont igazságokat, bonyolult összefüggéseket is egyegy találó képpel roppant egyértelmuen és világosan tud elmondani Isten igéje. Jézus példázatainak ez a formai erejük, hogy egyegy egyszeru történetbe vagy egy világos képbe olyan alapveto fontos igazságokat surített bele, és mondta el mindjárt szemlélhetoen, hogy az utánozhatatlan. "Ha a vas megtompul, és annak élét meg nem köszörüli az ember, akkor erejét kell megfeszítenie". Aki dolgozott már baltával, sarlóval vagy akár egyszeru konyhakéssel is, annak ez egészen egyértelmu. Utána azonban mond valamit a bölcsességrol is. Úgyhogy két igazság szólal meg ebben az egyetlen mondatban. Az egyik az, hogy nem mindegy, milyen eszközökkel dolgozunk, a másik, hogy nem mindegy hogyan használjuk az eszközeinket.

Az elso tehát: Nem mindegy, milyen eszközökkel dolgozunk, mert minden eszköz kopik, csorbul használat közben, de azért mégsem dobjuk el, hanem ha kiment az éle, akkor újra élesítjük.

Egyszer segédlelkész koromban néhány jó baráttal elmentünk egy szeretetotthonba, hogy felvágjuk a téli tüzelot, és elképesztoen rossz szerszámokat találtunk ott. Alig haladtunk valamire, mintha kalapáccsal ütöttünk volna a fára, olyan volt, amikor a fejszét hozzáérintettük. Abba is hagytuk. Másnap visszamentünk, és vittünk magunkkal szerszámokat. Jó fejszénk volt, az ember csak rátette és már hasadt a fa. Ez jutott eszembe: Uram, milyen fejsze vagyok én a te kezedben? Olyan, mint amivel tegnap kínlódtunk itt, és nem haladtunk semmire, vagy ilyen: csak hozzáér, és már hasít. Ilyen szeretnék lenni.

Vagy eszembe jutott egy ismerosöm, aki szakács. Több helyre hívták a szabadidejében segíteni is. Néhány ilyen egyházi helyen én is ott sertepertéltem, mikor o segített. Feltunt nekem, hogy az elso dolga mindig az: megfente a késeket. Még azt sem tudta mi lesz a feladat, utána mondták el, amit mindig szépen teljesített, de neki jó szerszámok kellettek. Volt tapasztalata, hogy a kések nem mindig vágnak.

Ha a vas megtompul, akkor nem dobják el, hanem meg kell élesíteni, ellenkezo esetben az embernek az erejét kell megfeszítenie, és még sem halad annyira, mint amennyire egyébként haladt volna.

Ez az élesítés felesleges munkának tunik. Foleg a kaszálásnál lehet ezt tapasztalni. Aki esetleg kaszált már vagy nézett kaszáló embert, az látta, hogy idonként megáll, és elég hosszú ideig dolgozik azzal, hogy feni a kaszáját. Sot idonként nekiül és elkezdi kalapálgatni. Nem azért, mert annyira ráér, vagy: mert húzni akarja az idot, és nem akar dolgozni, hanem pontosan a munka érdekében teszi ezt. Nem lehet órákon át, vagy egész nap kaszálni rossz szerszámmal. Viszont nem az a megoldás, hogy elveszítette az élét és eldobom, vagy óránként másik kaszát hozok, hanem meg lehet azt élesíteni.

Azért fontos igazság ez, mert a Biblia többször szól arról, hogy az ember is eszköz a mindenható Isten kezében. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen eszközök vagyunk ott. Mire használhat minket. O rossz eszközökkel is tud dolgozni, de nekünk is érdekünk, meg az O dicsoségét is szolgálja, hogy ne megtompult eszközökké váljuk.

Jó lenne sokkal józanabbul számolnunk azzal, hogy a vas megtompul használat közben. Hogy minden elveszti az élét, a használhatóságát munka közben. Idonként rendbe kell azokat hozni. Pál apostol azt mondja: megtompult az elméje sok embernek, és nem ismerik fel Jézusban a Krisztust. Az Efézusi levélben ezt írja: eltompulhatnak az erkölcsi érzékeink is. Elveszíti a finomságát, a gyors reagálását, elfásulhat az ember, annyi gonoszsággal találkozik. Olyan sok nyomorúságot lát naponta, hogy hozzászokik. A szíve még érzékenyen rezdül, de már nem lepi meg semmi. Már igazán nem tud kétségbeesni semmin, annyi ilyennel találkozott.

Mi a feladat ilyenkor? Az, hogy meg kell köszörülni. Használható, éles szerszámokká kell válnunk újra és újra Isten kezében. A legerosebb idegrendszer is megtompulhat a tartós és túlzott igénybevétel következtében. Meg kell állni, és egy kicsit rendbe hozni.

Ugyanígy járhatnak az emberi kapcsolataink is. Meghitt, régi barátságok is megfáradhatnak. Házasságok kiüresedhetnek, megszürkülhetnek. Ilyenkor nem az a megoldás, hogy eldobjuk. Mit dobunk el? Egymást? Vagy azt az ajándékot, amit Istentol kaptunk? Az utóbbi hetekben többször kellett azzal találkoznom, hogy belefáradtak emberek egymás elhordozásába, vagy a közösen hordozott terhekbe, de ezt nem így fogalmazták, hanem egymásra vetítették ki ezt a megfáradást.

A vas megtompul, ez törvény. De meg lehet élesíteni! Megtaláljuk-e az élesíto eszközöket vagy az élesítésnek a módját? Oda tudunk-e menni a Gazdánkhoz, és O újra meg tud fényesíteni és élesíteni? Van-e annyi oszinteség bennünk, hogy a mi Gazdánknak megvalljuk: más miatt tompultunk meg, egyáltalán nem azért, mert O használt minket, hanem különbözo bunök kezdtek ki és csorbították ki a hitünket, a bizalmunkat, az életünk szentségét, a mások iránti szeretetünket, de mi nem akarunk olyanok maradni?

A Biblia szerint soha nem az a megoldás, hogy a kicsorbult eszközt eldobom, hanem olyanhoz viszem, aki rendbe tudja hozni. Regenerálódni kell, és Isten újra használni tud bennünket.

Illés próféta végképp megtompult. Annyira, hogy felmondott Istennek. Annyira, hogy nem akar tovább élni. Lefekszik egy bokor alá, és azt mondja: Uram, vedd el az életemet. Nem oltom ki a magam életét, de szeretnék meghalni. Így nem érdemes tovább élni. Semmi nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Suru pogányság van körülöttem. Most volt ez a nagy élmény a Kármel hegyén, és utána meg akarnak ölni. Nem változik itt semmi… Nem tudunk javítani semmin sem, meg akarok halni.

Akkor Isten nem dobja el ezt a megtompult eszközt, hanem megeteti, megitatja, altatja és aztán kedvesen beszélni kezd vele. Igét mond neki. Azután újra feladatot kap, és Illés talpra áll. Kicsorbulhat a legjobb eszköz is, de Isten rendbe tudja hozni, és egészen újjá tudja tenni.

Kedves a Hóseás könyvében az, amit maga az Úr mond. Azt mondja az O népének: kicsalogatom a pusztába, és a lelkére beszélek. Elromlott nagyon az egész népnek a hite, az Istennel való közössége. Isten akkor nem mond fel. Nem mondja, hogy ilyen néppel én nem kísérletezem tovább, hanem azt mondja: lehet újat kezdeni. Gyertek ki a pusztába, legyen egy kicsit csend. Sok ingert kapcsoljunk ki, hogy most csak felfelé figyeljetek, és rendbe fogtok jönni. A lelkére beszélek…

Hagyjuk-e, hogy Isten néha a pusztába vigyen, és a lelkünkre beszéljen, amikor már lemondunk valamirol vagy másokról, vagy önmagunkról? Mi a módja ennek?

A naponkénti regenerálódás módja a naponkénti csendesség. Isten az O igéjével kalapálgat minket. Aki odafigyel, sokszor naponta kap olyan hatásokat, amik helyrehozzák. Kihozzák a kétségbeesésbol. Egyszer csak elmosolyogja magát, és azt mondja: már megint magamat sajnálom? Kész nevetség. Ez olyan nagy tragédia? Egyszerre a valóságos súlyuk szerint kezdi látni a problémákat, nem úgy, ahogy megtompult állapotában látta. Látja, hogy nem végzetes a helyzet, hanem lehet rajta segíteni. Ez olyan zsákutca, amelyikben meg lehet fordulni, és vissza lehet menni oda, ahonnan letértem. Egyszerre nagynak látja megint Istent, önmagát is olyannak, amilyen. Látni kezdi a maga buneit is. Bízik újra a bunbocsánatban, és így tovább. Megélesítve pedig újra használhatóvá válik.

Isten ezért adta a hetedik napot, hogy az a regenerálódás napja legyen. Hat napon át munkálkodjál, aztán ahol kicsorbultál, ott a hetedik napon Isten rendbe hoz. Isten a hetedik napon bennünk, rajtunk akar munkálkodni, hogy utána hat napon át általunk munkálkodjék. De aki nem ad erre lehetoséget, hogy Isten benne és rajta munkálkodjék, hogy a csorbákat kiköszörülje, az éleket helyre hozza, annak utána az erejét kell megfeszítenie. Így születnek az erolködo hívok, akik aztán kudarcélménnyel zárják még a szolgálataikat is, és megállapítják vagy azt, hogy úgysem számíthatnak ok Istenre, vagy azt, hogy ok teljesen használhatatlanok az O kezében. Pedig csak arról van szó: így, ahogy vannak, használhatatlanok. Engedni kellene, hogy Isten munkálkodjék bennük.

Erre valók a csendesnapok és csendeshetek. Félretenni a tennivalókat egy idore, és engedni, hogy Isten dolgozzék rajtunk.

A Példabeszédek könyvében van egy mondat, amelyik sajátos lehetoségét is megemlíti annak, hogy egymást köszörüljük és élesítsük. "Ahogyan egyik vassal a másikat élesítik, úgy az ember élesíti az o barátját" (27,17).

Van-e nekünk ilyen barátunk, aki néha a smirglihez vagy a fenokohöz hasonlít (egyik vassal a másikat), de élesebbek leszünk? Akirol tudjuk: nem bánt, amikor "beolvas", hanem szeret, és segíteni akar. Ha én tudomásul vettem is, hogy ilyen vagyok, o szeret engem annyira, hogy nem akarja tudomásul venni, hanem azt mondja: ki lehet téged hozni ebbol a csorbaságból. Ezért mutat rá a hibákra, vagy ezért idéz egy igét, vagy ezért emlékeztet arra, milyen idétlenül viselkedtem akkor, amikor o is ott volt és látta. Egyben biztat is, hogy nem kell neked ilyennek maradnod, köszörüljük ki együtt.

Tudunk-e mi ilyen baráttá válni mások számára? Házastársak így tudják-e egymást bírálni? Vagy pedig újra és újra a fejére olvassuk a reá jellemzo hibákat, mert te mindig ilyen vagy. Ezzel nyomjuk le a víz alá és rögzítjük benne azt, ami valóban jellemzo rá. Vagy pedig: ki akarjuk és tudjuk egymást szeretni a reánk jellemzo hibákból? Isten így közeledik hozzánk.

Ez tehát az elso fele a mondatnak: a vas feltétlenül megtompul használat közben, de nem szabad eldobni, hanem van mód arra, hogy megélesítsük. Akinek Istennel van közössége, ebben élesedik és fényesedik újra és újra. Isten az O igéjével, Szentlelkével dolgozik bennünk. Folytatja teremto, újjáteremto munkáját, és ez nagy lehetoség számunkra is egymás irányába.

A másik, amirol beszél: bölcsen kell használni az eszközeinket. Nem mindegy, milyen az eszköz, és nem mindegy, hogyan használjuk az eszközeinket. Mit jelent: bölcsen? Azt jelenti, hogy megfeleloen, helyesen. A rendeltetésének megfeleloen úgy, hogy az valóban használjon is. Ha valami ütoszerszámnál maradunk, akkor azt mondhatnánk: oda kell ütni vele, ahova szükséges, és akkor, és akkorát. Az a bölcs ember, aki akkor üt, amikor ütni kell, és akkorát, amekkorát kell. Nem használja az eszközét, ha nem kell.

Sok gyakorlati hibát követünk itt el. Egykét ilyenre hadd mutassak rá.

Az egyik, amikor valaki állandóan csapkod az eszközeivel. Pontosabban, aki azonnal használja az eszközét. Sokféle eszközünk van. Eszköz a nyelv is, a beszéd. Látok egy hibát, azonnal szóvá teszem, mert nekem éles szemem van, és olyan igazságos ítélo bíró vagyok, hogy pillanatok alatt felmérem a helyzetet, kiosztom az igazságot, s legyenek hálásak érte. Fel van háborodva sok ilyen bíró, hogy nem hálásak érte, hanem esetleg viszályára is fordul a dolog. Nem kellett volna azonnal.

Látom a hibát, és akkor mi a feladatom? Eloször is eszembe jut: én is szoktam ilyeneket elkövetni. Aztán eszembe jut: Isten hányszor megbocsátott nekem. Eszembe jut, hogy illetékes vagyok-e, hogy ezt szóvá tegyem? és még mindig nem szólaltam meg. Ha néhány ilyen dolog végigszalad az ember agyán, akkor lehet, hogy nem is fog megszólalni, vagy megszólal akkor, amikor annak a rendelt ideje van, és akkor hatni fog az, amit mondott. Közben az o indulata is elpárolog, sokkal alázatosabban, csendesebben, szeretetbe csomagolva fogja azt elmondani, és így hatni fog, így gyógyszer lesz. Amúgy meg méreg lett volna.

Szokjunk le arról, hogy eszközeinket azonnal használjuk. Különösen a nyelvnek az eszközét. Van egy fontos mondat a Jakab levelében erre vonatkozólag. "Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra." (1,19) Legyek gyors a hallásra. Valami elhangzott, akár otthon. A gyerekeink csúnyát mondtak egymásnak. Megyek a gyerekszobába, és rendet teszek. Biztos, hogy az a legjobb megoldás ott? Általában biztos, hogy nem. Van, amikor azonnal meg kell szólalni, de ez ritkán van.

Legyen gyors a hallásra, késedelmes a szólásra. A bölcsesség, amirol ez az ige beszél, azt jelenti, hogy valaki tud turni. Sok mindent elturni. Még mindig nem teszi szóvá. Majd ha világos lesz, hogy ez az o feladata, és mikor jött el az o ideje. A bölcsesség arra indítja az embert, hogy mindig a másik érdekében használj az eszközeit. - Eszköz lehet a telefon is. Emberek hallanak valamirol, kapják fel a telefont és kezdik szervezni a dolgot. Vannak szenvedélyes szervezok, különösen az asszonyok között. Azonnal szervezi, összeköttetést szerez, kinek kell szólni, kit kell mozgósítani. Senkit sem kell mozgósítani, magától rendbe fog jönni a dolog. Vagy: lehet, hogy mozgósítani kell, ha olyan baj van, azonnal veszem a telefont és hívom a mentoket. Vagy: segítséget kérek, ha valakin segíteni kell. De a bölcsesség pontosan ehhez kell, hogy különbséget tudjon tenni az ember.

Egyébként a bölcsességnek a héber szava a között szóból származik. Tehát ha valami között különbséget tudok tenni. Tudok disztingválni - az a bölcs ember. Most azonnal akcióba kell lépni, vagy tartsam vissza magamat, mert az magától elintézodik, vagy valaki más sokkal jobban ért hozzá, s az nem is rám tartozik? Ne legyetek más dolgába avatkozók… Ehhez kell a bölcsesség. Ott van az eszközöm, s már meg is ragadnám, de nem kell azonnal használni. Ezzel sok bajt tudunk csinálni.

Figyeljük meg, Jézusnak milyen csodálatos isteni bölcsessége volt e tekintetben is. Tudott várni. Még Lázár betegsége esetén is. Hallotta, hogy beteg, s még oda is ért volna, ha azonnal indul. De még két napig ott maradt, ahol a szolgálatát végezte. A tanítványok nem értik, hiszen szerette Lázárt. Megvárja, hogy meghal. Milyen dolog ez? O az Atyára nézett mindig. Az O isteni hatalmát nem akkor kellett használnia, amikor az üzenet elérkezett. Itt most ez volt Isten terve: késobb. Azáltal dicsoíttetik meg igazán az Isten. Nagyobb volt így Isten dicsosége, hogy a negyed napja eltemetett halottat támasztotta új életre, mintha a beteget gyógyította volna meg. Ezt néha nehéz kivárni.

A bölcsesség tud várni. Ezekben az esetekben, amikor ott is van az eszköz a kezemben, látom is, hogy szükség lenne rá, nehéz várni. Aki tud várni, az önmagáról mond le. Aki azonnal cselekszik, az mindig a maga fontosságát akarja bizonyítani, még akkor is, ha másoknak segít. Aki tud várni, hogy majd akkor lép akcióba, amikor Isten mozgósítja, az a bölcs, az az alázatos ember, annak van igazán ereje.

Németh László idézi Ady Endrének azt a néhány soros versét, hogy "ma az a leggazdagabb, ki várni képes, várni tud." Ez nemcsak harmincas években volt érvényes, hanem ma is, ebben az új évezredben, amire olyan büszkék vagyunk. Ma is az a leggazdagabb, aki tud várni, aki nem lustaságból vár, nem a kötelessége elol menekül, nem halogatja az engedelmességet, hanem aki félre tudja tenni a maga indulatait. Nem ugrik úgy, ahogy a természete indítaná, hanem indul akkor, amikor Isten Szentlelke indítja. Akkor használja az eszközét.

Egy másik hiba, amit elkövetünk, hogy ezekkel az eszközökkel összevissza csapkodunk. Mint egy gyerek, aki kap egy játékostort, és állandóan csapkod vele. Még kárt is okoz, mert lever valamit, vagy megüti a testvérét. Fontos eszköz az ostor egy lófogatos kocsin, de a kocsis se használja összevissza. Az a jó, ha egyáltalán nincs is rá szükség. Ha indokolt, akkor arra használja, amire való, és akkor, amikor szükséges.

Még amikor száz forint sokkal többet ért, akkor hallottam ezt a mondást: egy igazán jó szakmunkás százegy forintos kalapácsütéseket alkalmaz. Ha megkérdezik miért, akkor azt mondja: egy forint azért, amiért ütök, mert ütni akárki tud, száz forint azért, mert oda ütök, ahova kell, és akkor, amikor kell. Ez a drágább.

Megvalósítanunk is ez a drágább. Beszélni akárki tud, csapkodni tudunk, ütni tudunk. A magunk igazát megmondani összetévesztve az igazsággal, azt tudjuk, de jókor megszólalni és helyén mondott igét mondani, ami valóban gyógyít, ahhoz már bölcsesség kell. Ezért mondja itt azonnal az eszköz milyensége után, hogy hogyan használja valaki az eszközeit, ehhez már bölcsesség kell. Oda nyúlni, ahol valóban hiba van, és úgy oda nyúlni, hogy abból gyógyulás legyen.

Itt aztán megint a mi megváltó Jézusunk jut eszünkbe, mert O ehhez is nagyon értett. Nikodémus megy hozzá éjszaka. Nem kezdi nevelni ot, nem utasítja rendre, nem tanítja meg az etikettre: mi illik és mi nem, hanem kimondja helyette azt is, amit neki nehéz lenne kimondani. Izráel tanítója, de nem bizonyos az üdvösségében. Hogy lehet üdvözülni? Jézus kimondja helyette. Nikodémus mindenfélérol beszél: te Istentol jöttél, minden tiszteletünk a tiéd, csodálunk téged. Jézus azt mondja, jó, de téged az izgat: nem tudod, hogy van-e üdvösséged. Így meg így lehet bemenni az Isten országába. Eléje megy a másiknak. Mennyi gyöngédség, tapintat, szeretet van ebben! Oda üt, ahol fáj, de úgy üt oda, hogy az már gyógyít is.

Samáriai asszony. A legfájóbb pontja, hogy öt férje volt, most együtt él valakivel. Most sincs igazi társa. Jézus odanyúl. De milyen finoman. "Hívd ide a férjedet." Aztán majd az asszony elmondja, ha akarja az ezzel kapcsolatos problémákat. Meg lehet gyógyítani nemcsak azt a problémát, hanem az egész embert. Ehhez a fájó ponthoz kell nyúlni, és ezzel a tapintattal, ezzel a gyöngéd szeretettel.

Zákeus. Szenved a megvetés miatt, és a pénze nem pótolja azt, hogy utálják. Jézus rehabilitálja ot. A nyilvánosság elott megtiszteli a látogatásával. Néven szólítja és bejelenti, hogy meglátogatja. Ennél hatásosabban nem lehetett volna embert csinálni ebbol a közutálattól körülvett pénzeszsákból. Zákeus kivirul, ragyog, és még aznap kárpótolja azokat, akiket megkárosított.

A házasságtöro asszony. Nem szenvedhet csorbát az igazság, a törvény. Az ilyeneket meg kell kövezni. De azok kezdhetik a kivégzést, akik ilyen dolgokban nem vétkesek. Nem akad ilyen. Akkor életben marad ez az asszony. Eredj el, megbocsáttattak a te vétkeid, többé ne vétkezzél. Nem részletezi Jézus, na mondd csak el azt, mi történt ott, amikor téged tetten értek? Ez nem gyógyít semmit. Az gyógyít, ahogy O hozzányúl. Nem csapkod összevissza a hatalmával, a benne levo igazsággal. A kegyelemmel sem. Odaadja a kegyelmet, és ott szúr meg az igazsággal, ahol szükség van rá.

Péter húsvét után. Jézus nem mondja: na gyere csak ide, hogy volt az ott Kajafás udvarán? Ismersz engem vagy nem ismersz? Hogy mondhattál ilyet? Egy szó sincs róla, de a három tagadás után elhangzik háromszor: szeretsz-e engem? Most ez a lényeg, ez a legfontosabb. Hozzám tartozol-e - Péter, szeretsz-e engem? Ebben benne van az: én téged, igen. Ez nem kérdojelezodött meg, ebben bizonyos lehetsz. Te vajon engem szeretsz-e, ez a kérdés. Akkor legeltesd az én juhaimat. Egy szó sincs a múltról, ami miatt Péter már sírt, amit megbánt, amire bocsánatot kapott. Szó van azonban a jövorol és Jézushoz való viszonyáról. Ez a bölcs lelkigondozás. Egyáltalán: ez a bölcsesség. Jézusnak hihetetlen gazdag eszköztára volt, de O nem csapkod összevissza az eszközeivel. Használja az eszközeit, mindegyiket arra, amire való.

Fontos lenne, hogy megtanuljuk a sokkal szegényesebb eszköztárunkat így használni, és azt a csodálatos eszközt, az Isten igéjét, amit O kész a benne hívok szájába adni, szintén így használni. Hogy "helyesen hasogassuk az igazság beszédét" (2Tim 2,15)!

Egy harmadik jellegzetes hiba elkerülése: néha egyáltalán nem kell használnunk az eszközeinket, mert ott Isten maga közvetlenül akar megoldani valamit. Csak egy ilyen jelenetre hadd emlékeztessek.

Izráel népe ott áll a Vöröstenger partján. Mózes kétségbe van esve, mit csináljon, mert hátuk mögött az üldözo sereg. Elottük a tenger, jobbrabalra sivatag. Van-e ebbol szabadulás? Isten akkor ezt mondja: "Ne féljetek, megálljatok és nézzétek az Úr szabadítását, amelyet ma cselekszik veletek. Mert amely egyiptomiakat ma láttok, azokat soha többé nem látjátok. Az Úr hadakozik tiértetek, ti pedig veszteg legyetek" (2Móz 14,13-14).

Pánikba esik az ember sokszor, és azonnal cselekedni akar. Mindent bele és azonnal. Isten azonban azt mondja: veszteg legyetek. Innen magatokat nem tudjátok kiszabadítani, itt most az Úr cselekszik, ti pedig nézzétek az Úr szabadítását. Belül iszonyatos a feszültség, mindenki állandóan hátranézeget: itt vannak a nyomunkban, mi lesz velünk? Hogy lesz az a szabadítás, nem tudom elképzelni. Veszteg legyetek! Ilyenkor az eszközt félre kell tenni, majd amikor mondja, hogy használjam, akkor vegyem kezembe és tegyem a dolgom.

Ez nem tétlenség. Aki ezt néhányszor kipróbálta, milyen az, szorult helyzetben veszteg maradni Isten parancsára, az tudja, hogy ez aktív magatartás. Itt az ember bizalma van próbára téve. Itt a hitével kapaszkodik Istenbe és az O ígéreteibe. Itt igék követik egymást a fejében. Ez tényleg erofeszítés, hogy veszteg maradjon ilyen helyzetben. De ha Isten mondta, akkor most adni fogja a szabadítást.

Sokan kijátsszák ezt a kettot egymás ellen, pedig olyan szerves egységben van ez. Csak egy jézusi példázaton hadd szemléltessem.

Azt mondja Jézus: kimegy a magveto, elveti a magot, aztán hazamegy. Az kap esot, fölkel a nap, lemegy a nap, és egyszer csak elérkezik az aratás ideje. Magától terem a föld, elobb füvet, aztán kalászt, a kalászban magot, és majd eljön az ido, amikor le kell aratni. A vetéstol az aratásig semmit nem tehet a termés érdekében. Ha elkezdi piszkálni, siettetni akarja, csak árt neki, mert tönkreteszi. De neki el kell vetnie, meg le kell majd aratni, amikor eljött annak az ideje, közben pedig béketuréssel várja, (hogy megint Jakabot idézzem): az Úr esot ad rá, és eljön az ido, hogy learathatja (Mk 4,26-29).

Ami az én dolgom, tegyem meg, amikor a tole kapott eszközöket használni kell, használjam, amit meg O akar elvégezni, azt várjam. Ehhez kell a bölcsesség, hogy mindennek a rendelt idejét értse és lássa az ember. Mi az, amit Isten végez el, mi az, amit nekem kell elvégezni. Mi az, amire türelmesen várnom kell, és mi az, amit nem szabad halogatni, mert itt van az ideje. Mi az, amit nekem kell felépítenem, esetleg határidore, s mi az, ami majd magától felépül, mert azt az Úr építi. Mi az, amit meg kell tanulnom kemény munkával, önmegtagadással, - és néha várom, hogy O megvilágosítsa az értelmemet és egy pillanat alatt többet megértek, mint akár több esztendei tanulással. De ezt nem lehet egymás ellen kijátszani, ez más. Ehhez kell a bölcsesség.

Pál apostol számára ez olyan magától értetodo volt. Az írja: "Én ültettem, Apollós öntözött, de az Úr adta a növekedést. Ezért sem aki ültet, nem valaki, sem aki öntöz, hanem a növekedést adó Isten." De nem azt jelenti, hogy nem ültetek, és nem öntözök. Én ültessek, vagy ha azt bízza rám, öntözzek, közben pedig várom, hogy adjon növekedést. Ez a lelkiekre is érvényes.

Az egyik tehát, hogy nem kell kétségbeesnünk, ha a tompulás jeleit észleljük magunkon. Ez sokszor az életkorral és az igénybevétellel is jár. Ez nem tragédia. Kellemetlen, de nem tragédia. Meg lehet élesíteni újra és újra az eszközt. Nyilván egy új eszköz jobban muködik, mint a sokszor élesített, de Istennek nem szokása, hogy eldobálja az eszközeit, hanem megélesíti. Mi bízzunk egyegy tönkrement vállalkozás, kapcsolat, házasság kapcsán is abban, hogy O újjá tudja teremteni. - A másik: bölcsen használjuk az eszközeinket. Engedjük, hogy O használjon minket, mert O biztos, hogy bölcsen használ, és ne okoskodjunk, és ne magyarázzuk neki, hogy mi mire valók vagyunk, mert O jobban tudja. A nekünk adott eszközöket, lehetoségeket pedig bölcsen használjuk. Ez konkrétan azt jelenti: sose a magam indulatai szerint, hanem mindig az O Szentlelkére figyelve.

Próbáljuk ezt ki!

Imádkozzunk!

Úr Jézus, dicsoítünk téged utolérhetetlen bölcsességedért. Köszönjük, hogy hozzánk is ezzel a szeretettel közelítesz. Áldunk téged azért, ha a kezedbe vettél már, és eszközként használsz.

Megvalljuk bunbánattal, hogy sokszor mint eszközök is tiltakozni akarunk, vagy különbözo ötleteink vannak. Taníts meg minket teljesen rád hagyatkozva engedni, hogy használj minket. Adj nekünk bölcsességet, hogy toled kapott eszközeinkkel úgy éljük, ahogy azt te akarod. Arra használjuk az idonket, a testünket, a Bibliánkat, minden gondolatot, minden kapcsolatunkat, amire te adtad. Ha pedig akármelyik megtompul, akkor olts bizalmat a szívünkbe, hogy rendbe tudod hozni.

Taníts minket csendben lenni. Szeretnénk sokkal tudatosabban kérni és engedni, hogy minket is regenerálj. Tégy újra és újra használhatókká. Kérünk, mutasd meg a te újjáteremto hatalmadat tönkrement kapcsolatokban, megüresedett házasságokban, soksok csalódással, kudarccal teli szívben. Köszönjük, hogy neked minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen. Ebben bízunk.