Hat órától kezdve pedig sötétség lett mind az egész földön, kilenc óráig. Kilenc óra körül pedig nagy fennszóval kiáltott Jézus, mondván: Eli, Eli! Lama sabaktani? Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet?

Istenünk, mennyei Édesatyánk, dicsőítünk téged, hogy az ősi prófécia beteljesedett megváltó Urunkban, Jézus Krisztusban. Hódolunk előtted Atyánk, hogy őt büntetted, hogy nekünk békességünk legyen, bűnbocsánatunk és szabadulásunk. Arra kérünk, hogy hadd tudjunk úgy elcsendesedni előtted, hogy amikor igédet hallgatjuk, az ismerős történetet, Jézus Krisztus halálát, akkor tudjunk úgy emlékezni, hogy ez az emlékezés megaláz, de felemel, megsebez, de bekötöz, mindenképpen megújít bennünket a hitben, megerősít erőtlenségünkben, megvigasztal betegségünkben, a gyászunkban. Köszönjük Urunk, hogy ma is lehet veled találkozni. Áldunk, hogy mindaz, amit a Megváltó elvégzett a kereszten, majd feltámadásával, ránk is érvényes lehet. Kérjük, munkálj hitet mindannyiunkban, hadd tudjunk a veled való találkozásban másképpen elmenni majd innen.

Magasztalunk Úr Jézus téged, hogy a te váltsághalálodért, amelyet egyszer, s mindenkorra elvégeztél érettünk és helyettünk, mi veled halhatunk meg a bűnnek, és veled élhetünk örökké. Segíts, hogy ez a mi földi életünkben ma is megmutatkozzék szüntelen és könyörülj meg mindazokon közöttünk, akik még nem tudtak meghalni a bűnnek, talán éppen ma találkozzanak veled a megtérésben, hogy élhessenek veled ők is örökre.

Amióta a napfogyatkozást én is átélhettem pár évvel ezelőtt, azóta amikor a nagypénteki történetnek ehhez a részéhez érek, mindig eszembe jut annak hatalmas élménye. Az a napfogyatkozás azonban, amelyet itt Magyarországon szemlélhettünk és ünnepelhettünk, nem ugyanaz, amit a Szentírásban Nagypéntek történetében olvashatunk. Az a sötétség, ami akkor történt, amikor az Úr Jézus keresztre feszíttetett - hat órától, kilenc óráig -, rendkívüli jelentősséggel bír minden bűnös ember számára. Arról beszél ugyanis, és ez a nagypénteki üzenet örömhíre, hogy amikor sötétség volt, akkor a kereszten nem a bűnösök függöttek, hanem Jézus Krisztus, az Isten egyszülött Fia. Miatta volt sötétség.

Ma megnézzük, hogy mit is jelent, amikor a sötétséget, mint jelképet használja a Szentírás, Isten ítéletére utalva, amelyet a bűnös felett tart, majd azt, hogy ez az ítélet éppen Jézust érte utol és miért lehet így a nagypénteki ítélet sötétsége kegyelmet hirdető a megtért bűnös számára.

Máté leírásából kiderül, hogy Nagypéntek délelőttjén a Golgota hegye rendkívül mozgalmas hely volt. A megelőző versekből látható, hogy különböző emberek, embercsoportok hányféle cselekedetet visznek végbe a keresztrefeszítés, majd az azt követő történések miatt. Hat órától kezdve, ami a mi időszámításunk szerint éppen déli tizenkét óra, azonban valami olyan történt, amikor szinte biztosan minden megállt. Valami rendkívüli, ami, talán éppen a napszak miatt, a leglehetetlenebb helyzetben adódott, déli tizenkét órakor, amikor a napnak a legintezívebben kellene sütnie. Lukács evangélista megjegyzi, hogy a nap elsötétült, sötétség lett az egész földön. Ha ez a sötétség csak pár percig tartott volna, akkor gondolhatnánk, hogy napfogyatkozásra, noha páska ünnepen a telihold állása miatt nem lehetett volna napfogyatkozás sem. Ez a fajta elsötétedés nem természeti okok miatt történhetett. A Golgota keresztje mellett álló kiskatonák és emberek biztosan megdöbbentek és talán meg is rettentek. A Szentírásból azonban tudjuk, hogy Istennek van hatalma ilyen természetfölötti tettekre. Józsué idején - amikor harcolniuk kellett -, nem ment le a nap és a hold majdnem egy egész napig. Ezékiás király idején a napóra árnyékmutatója visszatért tíz fokkal. A legbeszédesebb most mégis az egyiptomi tíz csapás során az egyik, a háromnapos sötétség, ami egész Egyiptom földjén három napon át tartott.

Az ősi szó jelentése, hogy az egész földön, vonatkozhat az egész földkerekségre, de utalhat arra az országra is, ahol ez történt, azaz Izrael földjére. Bármelyiket is fogadjuk el a kiterjedésre vonatkozóan, igaz volt, az egész vidéket áthatotta ez a természeti jelenség. Mivel azonban bizonyos, hogy e mögött Isten természetfölötti tette van, és ezt tudjuk a Szentírásból, nagyon fontos tudnunk, hogy mi is volt a célja. Beszédes itt Máté evangélista leírása. Hiszen idáig az ő passió történetében különböző emberi cselekedetekről számol be. Azt örökítette meg, hogy az eltérő csoportok, emberek mit tettek Jézussal. A történetleírásban itt most már nem az emberek cselekszenek, hanem Isten. Isten tesz valami rendkívülit.

A Szentírásban a sötétség gyakran az isteni ítélet szimbolikus kifejezése. Ézsaiás könyve 5,30-ban így szól a prófécia: "És ő a földre néz, de ímé ott sűrű sötétség és a nap ráhomályosodik a ráborult homályban". Ámos könyve 5,18 így szól: "Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják! Mire való nektek az Úr napja? Sötétség az és nem világosság.". Jóel próféta könyve 3,4-ben így szól: "A nap elsötétül, a hold vérvörös lesz mielőtt eljön az Úr félelmetes napja."

A nap elsötétül, a hold nem fénylik, a csillagok lehullnak - gyakori ószövetségi kifejezés Isten ítéletének a leírására, az Újszövetségben is találunk erre utalást. Izrael népének idejében is a próféták többször figyelmeztettek, jaj nektek, ha eljön az Úr napja, mert az nem a szabadulás lesz vétkeitek miatt, hanem az ítéleté. A haragvó Isten igazságos ítéletét ábrázolja tehát a sötétség, bűnös személyek, vagy bűnös nemzetek felett. Ezért társul gyakran az ilyen képekhez a jaj mondások figyelmeztető kiáltása: Jaj, ha eljön az Úr napja. Sötétségé lesz az, nem a világosságé.

Ilyen szempontból tehát a megátalkodott, gonosz emberek sötét cselekedetét megértve, ha arról olvasunk, hogy hat órától kezdve sötétség lett, s a sötétség mögött az isteni ítélet cselekedetének a szimbolikus képe áll, akkor jogos a következtetés: Isten ítéletének a sötétsége utoléri ezeket a megátalkodott bűnösöket. Hiszen aki Isten egyszülött Fiával így bánik, méltó arra, hogy vége szakadjon életének. Mondhatnánk azt, hogy eljött az utolsó ítélet ideje, ha az egész földkerekségre gondolunk a sötétség kiterjedésénél. De legalább is mindenképpen eljött ezeknek a gonoszoknak a megítéltetése. Hiszen csak őket érheti jogosan utol az ítélet.

A Jel 6,12 olyan képletesen és rendkívül jól érthetően fogalmazza meg, hogy milyen rettenetet élnek át azok, akit utolér az isteni ítélet. Azokról olvasunk, akik megpróbálnak elmenekülni a barlangokba, sziklák hasadékaiba és kiáltanak, hogy rejtsetek el hegyek, barlangok annak haragja elől, aki a királyi székben ül. Mert ha Isten ítélete utolér egy bűnös embert, annak örökre vége. Talán azt is mondhatnák, amikor olvassuk ezt a történetet, hogy igen, jöjjön el a sötétség ezekre a bűnösökre, mert méltók rá; mit tesznek, tettek Jézussal.

A nagypénteki sötétség azonban nem a bűnösök fölötti isteni ítéletet ábrázolja, hanem a Jézus fölötti ítéletet. Ez Nagypéntek nagy örömhíre, hogy ő nem a bűnösöket ítéli, hanem az egyszülött Fiát, Jézus Krisztust. Rajta hajtotta végre az ítéletet. Jézus kiáltása: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet", és a sötétség között egyértelmű a kapcsolat. Jézus kiáltása azt hirdeti, hogy ez a sötétség az ítéletet jelképezi.

Nagyon fontos Máté leírásában az is, ahogy idézi Jézus szavainak egyikét. Ez az első nála. Előtte ugyanis már három kijelentést tett az Úr Jézus - megtudhatjuk a többi evangéliumból -, Máté azonban ezt szó szerint idézi, mert fontosnak tartotta leírni, ráadásul először.

Az Úr Jézus még halála előtt többször utalt arra, hogy ő, mint a jó pásztor életét adja juhaiért. Ő, a bűntelen váltságdíjul adja életét sokakért. A Máté 26, 28-ban olvassuk: "ez az én vérem, mely sokakért kiontatik bűnök bocsánatára". Amikor pedig arról beszél, hogy a tanítványainak követnie kellene az ő példáját, akkor azt mondja: "Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon, s adja az ő életét váltságul, sokakért" (Mt 20,28).

A sötétség és Jézus kiáltása azt jelzi, hogy ez alkalommal a bűnösöket ítélte meg Isten, csak hogy az egyszülött Fiúban, Jézus Krisztusban, aki a bűnösök helyett, s a bűnösökért vállalta azt, amit nekik kellett volna elhordozni. A bűntelen vállalta az ítéletet. Hogy ez mit jelentett Jézusnak, azt éppen kiáltása is jól érzékelteti. A keresztszenvedés nem csupán a testi nyomorúságot és az emberek részéről kapott lelki szenvedést jelentette, hanem annak kicsúcsosodása az volt, amikor Isten ítéletét kellett elhordoznia. A Gecsemáné kertjében ezért küzd imádságban: "Atyám, ha lehet, múljék el ez a pohár". Majd kimondja, "legyen meg a te akaratod". Így tudta kimondani Péternek, amikor ő vehemensen előrántja a kardját és levágja a szolga fülét: "tedd helyére a kardodat; avagy nem kell kiinnom a pohárt, amelyet az Atya adott nekem?!" (Jn 18). Az Atya által adott pohár az ítélet pohara. Isten jogos ítéletének a pohara. Jézusnak leírhatatlan szenvedést jelentett ez, amit emberi szavakkal nem is lehet kifejezni. Csak a hitünk tudja igazán megragadni, hogy mit jelentett az, hogy ő szenvedett a bűnösök helyett.

Amikor az Úr Jézus búcsúzik tanítványaitól, akkor elmondja nekik, hogy nemsokára szétszélednek, elhagyják őt (Jn 16,32), majd hozzá teszi: "nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van". A Jn 17-ben olvashatjuk főpapi imádságát, ahol ismét szeretettel szólítja meg az Atyát, látszik, hogy milyen mély szeretet van az Atya és a Fiú között. Még a Gecsemáné kertjében is azt hangsúlyozza: "Atyám, ha lehet, múljék el a pohár, de legyen meg a te akaratod".

A kereszten azonban a kárhozat sötétsége az jelentette, hogy az Isten is elhagyta őt. Ez volt a teljes, az Istentől való elhagyatottság, a kárhozat állapota. A Gal 3,13. alapján mondható el mi történt a háromórás sötétségben, hiszen tettekbe végbevitt cselekedet nem sok történt, úgy tudjuk, hogy akkor Jézus sem beszélt. Mégis milyen történések voltak ugyanezen idő alatt? Az apostol azt mondja ott: Jézus Krisztus átokká lett érettünk. Átkozott mindaz, aki fán függ; ő hordozta el a bűnért az átkot. A 2Kor-ban olvasható: "Azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne". Az Ézsaiási próféciában található: "ő megsebesíttetett a mi bűneinkért".

Isten a mi vétkeink büntetését rávetette. Ezért volt sötét három órán keresztül. A tét ugyanis az volt, hogy vagy a bűnösök hordozzák el, vagy Jézus Krisztus. Nagypéntek nagy örömhíre az, hogy ő mindezt vállalta. Nem véletlen, hogy a kereszten mondott szavainak egyike az volt, hogy "én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" A sötétség ezt jelezte. A jó Pásztor vállalta azt, amitől rettegett és félt, de isteni dicsőséggel elhordozta Isten ítéletét. Hiszen ez volt és ma is ez nevének jelentése: Jézus, ő fogja megszabadítani népét bűneitől. A sötétség tehát az Úr Jézuson végrehajtott isteni ítéletet jelképezte három órán át.

A harmadik óra vége felé, a mi időszámításunk szerint három órakor, ezért kiáltott fel Jézus Krisztus: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?"

Ezt megértve harmadik gondolat viszonylag egyszerű, de örökéletet jelentő üzenet, hiszen ezáltal Nagypéntek sötétségének szimbolikus képe a megtérő bűnösnek nem az ítéletet jelenti, hanem a kegyelmet. Mivel az ítéletet Jézusnak jelentette, azért a bűnösnek, aki ezt hittel elfogadja, kegyelemet hordoz. A Róm 5-ben nem véletlenül hangsúlyozza az apostol: "Isten a hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy amikor még bűnösök voltunk Krisztus érettünk meghalt".

Az evangélium 44. versében az áll: "Akiket vele együtt feszítének meg, a latrok is ugyanazt hányták szemére". Lukács evangéliumából megtudjuk, hogy még hat óra előtt, azaz még déli 12 óra előtt, az egyikkel történt valami: ez a lator ugyanis meglátta a sötétségben a kegyelmet. Ez a rablógyilkos magába szállt, ránehezedett vétkének minden terhe, ezért kimondta maga felett az ítéletet. Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el. Mi jogosan szenvedünk, jogosan ítéltetünk, méltók vagyunk az ítéletre, de Jézus nem. Ő a kereszten függve Jézus mellett megértette, hogy ő lenne méltó az ítéletre, de meglátta Jézusban a kegyelmet. Nemcsak bűneit vette észre, hanem annak bocsánatát, Jézusban a Messiását. Felismerte, szabadító Úrnak nevezte: "Uram, emlékezz meg rólam, amikor eljössz a te országodban". Elfogadta őt hittel, és segítségül hívta.

A Jóel 3,4-ben a sötétség az ítéletet jelképezi és ezt Péter apostol is idézi Pünkösdkor: most az történik, amit Jóel meghirdetett, most van a Szentlélek kitöltésének az ideje. Péter idézi a sötétséget, az ítéletet, és hozzáteszi ő is, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik, mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lesz a szabadulás, ahogy megígérte az Úr, és a megszabadultak között lesznek azok, akiket elhív az Úr.

A rablógyilkos jól példázza azt a megtérő bűnöst, aki a kegyelmet láthatja meg ezért a sötétségben. Ő megtért és ezután kezdődött a három órás sötétség. Péter apostol sem véletlenül idézte azt az igét, mert egyrészt a Szentlélek vezette, másrészt ő is olyan bűnösnek bizonyult, aki megtért a kereszt miatt. Hiszen megtagadta urát, súlyosan vétkezett. Azt lehet mondani, hogy nem sok különbség van Júdás és Péter bűne között. Júdás nem látta meg Jézusban a Megváltót, nem hitt benne, nem Jézusnál kereste a megoldást, szabadítást. Péter azonban sírt a tagadása után, fájtak a vétkei, de elfogadta Jézus bocsánatát, amit az Úr tekintete jelzett már akkor ott, rögtön a főpap udvarában, meg a kakasszó. Továbbá az a tény, hogy Jézus neki is külön megjelent, még mielőtt este a tizenegynek a feltámadás napján. Majd amikor megkérdezte tőle háromszor is, szeretsz-e engem. Péter is a sötétségben felismerhette a kegyelmet.

Csak a bűnöst éri utol az isteni ítélet sötétsége. A megtérő bűnöst nem, mert az az isteni ítélet sötétségében Jézus Krisztust látja meg a kereszten, mert őt érte utol, ezért számára kegyelemet jelent. Te melyik csoporthoz tartozol? A bűnösök, vagy a megtért bűnösök közé? Mert nem az a kérdés, hogy jók vagyunk-e vagy rosszak. Bűnösök vagyunk, akikre méltó az ítélet sötétsége. A kérdés az, hogy megtért bűnösök vagyunk-e már?

Ama napon, amire a Jelenések könyve 6. része utal, az utolsó ítélet napján ennek az ítéletnek a sötétsége érkezik majd el. Akiket Jézus Krisztus, megtérés nélkül, hit nélkül talál, azok örökre elvesznek. Akik viszont elfogadták a bocsánatot Jézusban, azok örökké élhetnek, mert a megtérés azt jelenti, hogy a bűnös kimondja maga felett az ítéletet: "Uram én nem vagyok méltó a kegyelemre, nem vagyok méltó hozzád. Könyörülj rajtam! Segítségül hívja az Urat.

És ha addig az övéit, a már megtérteket vádolnák vétkeik, tagadásaik, elesései, bukásai, és úgy érzik, hogy méltók lennének az ítéletre napról-napra, mondván: Uram, hogy fogok én megállni ama napon te előtted? Nekik, nekünk figyelnünk kell arra, hogy a kereszt sötétsége nem ítéletet hirdet már, hanem kegyelmet. Nekünk sem szabad csupán vétkeinknél megállni. Az Úrra kell nézni, akit megítélt az Isten a kereszten. Aki Jézusra néz megtért bűnösként, az tudja Mikeás prófétával együtt, hogy nem kell félnie. Az ellenségnek hirdetheti: "De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét." "Ne örülj én ellenségem. Elestem ugyan, de fölkelek, mert ha még a sötétségben ülnék is, az Úr az én világosságom".

Amikor úgy érezzük néha, hogy biztosan az Isten ítélete ért utol engem vétkeim miatt, akkor tévedünk. Az Úrvacsora is azt hirdeti mindenkor, hogy az ítéletet Megváltónk hordozta el. Jaj lenne, ha nekünk kellene. Jézusnak kellett egyedül kimondania: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" Az Úr Jézust tagadó tanítványnak sem kell kimondania ezt.

Mivel Isten Jézust hagyta el, ezért az Ézsaiási prófécia másik idézetével 49,14-15-re utalva figyeljünk bátorító szavára. Az ítéletben (babiloni fogság) a nép így kiáltott fel: "Elhagyott az Úr engem, rólam elfeledkezett az Úr". Isten azonban az ő kegyelmét úgy hirdette meg: "hát elfeledkezhetik az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? De ha ezek elfeledkeznének is, én terólad el nem feledkezem".

Mivel Jézust hagyta el Isten, az övéit, a megtért bűnöst soha nem hagyja már el, mert a sötétség a megtérőnek a kegyelmet hirdeti és nem az ítéletet.

Mennyei Édesatyánk emberi szavainkkal nem tudjuk kifejezni a hálát és a hódolatot azért a cselekedetért, amit a kereszten vittél végbe egyszülött Fiadon, Megváltónkon. Urunk, köszönjük, hogy őt ítélted el, hogy a megtérőnek életet adhass, szabadítást, bocsánatot. Hálásan köszönjük, ha mi ezt már hittel elfogadhattuk, a rablógyilkossal együtt. Könyörülj meg mindazokon közöttünk, akik még mindig nem voltak hajlandók elismerni azt az állapotukat, amilyennek te is láthatod őket és bizonyára ők is magukat már. Könyörülj meg rajtuk, hogy találják meg nálad a szabadulás útját. Add, hogy minden kereső ismerje meg Megváltójában a bűnbocsátó kegyelmes Urat.

Köszönjük, hogy a legnagyobb mélységből lehet hozzád jönni ma is. Szeretnénk mi is jönni tehozzád, akik Úrnak vallunk, királyunknak, akik követői vagyunk Mesterünknek, Megváltónknak, de akik megtagadtuk őt, akik már csak a mai napon is többször vétkeztünk talán. Köszönjük, hogy lehet nálad újat kezdeni. Kérünk téged, könyörülj meg rajtunk, hogy ne tudjanak a megkörnyékező bűnök lehúzni, elejtetni, elbuktatni, hanem tekintsünk megváltó Urunkra, szabadítására. Az Úrvacsorai közösség hadd lehessen látható módon is megerősödése hitünknek.

Kérünk, segíts minket beszélni rólad azoknak, akik még nem ismernek, vagy akik talán az akkori emberekhez hasonlóan gyaláznak téged, istentelenül élnek, cselekszenek. Kérünk Urunk, hadd hirdessük a kegyelmet, életünk és szavaink is erről tegyenek bizonyságot.

Köszönjük, hogy eljön majd ama nap, amikor megtapasztalhatjuk mit jelent bűn nélkül élni örökké. Áldunk, hogy addig is megtartasz bennünket, megerősítesz, nem hagysz el semmiképp. Kérünk, hogy a hétköznapok során ennek a hitnek a bizonyosságában és bizonyosságával élhessük mindennapjainkat.

A SÖTÉTSÉG ÍTÉLET VAGY KEGYELEM