PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. április 15.
(csütörtök)

Földvári Tibor


ÉLET A HALÁL UTÁN


Alapige:Thesz 4,13-18

Nem akarom továbbá atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten is felhozza azokat, akik elaludtak a Jézus által, ővele együtt. Mert ezt mondjuk nektek az Úr szavával mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, éppen nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből, s feltámadnak először azok, akik meghaltak volt a Krisztusban; azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és eképpen mindenkor az Úrral leszünk. Annak okáért vigasztaljátok egymást e beszédekkel.


Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Édesatyánk, el sem tudjuk mondani azt a hálát, dicsőítést és imádatot, amely annak a kiváltságából fakad szívünkből, hogy te szent vagy és mi mégis megszólíthatunk és dicsérhetünk; egyedül a te kegyelmed jele ez Urunk.

Köszönjük neked, hogy megtisztítottál, megszabadítottál egyszer s mindenkorra Megváltó Urunk által. Bocsásd meg mindazonáltal a mai nap minden vétkét. Könyörülj rajtunk, mert nélküled senkik vagyunk. Kérünk, add a te győzelmedet, irgalmadat, számunkra, hadd tudjunk azon az úton járni, amin elindultunk veled, az akadályok és a nehézségek között is lehessünk hűségesek tehozzád.

Kérünk, szólíts meg ma is bennünket, taníts, vigasztalj, bátoríts.

Köszönjük, hogy te a Lelked által munkálkodol. Áldunk, hogy amit a megdicsőült szentek, s az angyalok tehetnek most is, a mennyei hazában, mi itt a földön imádhatunk téged együtt, közösségben. Áldunk Urunk ezért a nagy kiváltságért, ezért a kegyelemért.

Ámen.


Igehirdetés

A Thessalonikai levélben kiderül, hogy már az első század keresztényei számára is problémát jelentett, hogy mi lesz a halottaikkal. Foglalkoztatta őket is a halál utáni élet kérdése, elhalt szeretteik, lelki testvéreik sorsa, akik között voltak, akik mártírhalált haltak.

Az apostol nemcsak tanítani akarta őket, hanem mindenképpen vigasztalni is, mert nemcsak ismerethiányban szenvedtek, hanem voltak, akik bánkódtak elhunyt szeretteik miatt, úgy éltek, gondolkoztak, mintha nem is lenne reménységük.

Az a kérdés tehát, hogy mi van a halál után, milyen élet van a hívő ember számára a halál után. Az is hangsúlyos, hogy az apostol a halál utáni élet, létezés kérdését az Úr Jézus Krisztus halála és feltámadása fényébe állítja, ez mindennek az alapja. Krisztus halála, feltámadása és annak kiteljesedése az ő eljövetelkor.

Pál arról a problémáról szól, hogy vannak olyan hívő emberek, akik nem élhetik meg e földi életben az Úr Jézus eljövetelét. Ő nekik kell meghalni.

A halál utáni élet kérdésénél először néhány fontos bibliai igazságot tisztázzunk.

A biológiai halál a bűneset óta jött be ebbe a teremtett világba, a bűn miatt és annak következményeként. Jézus Krisztus azonban legyőzte ezt a halált is. Egyszer s mindenkorra győzelmet aratott, már a meghalásakor is ami kiteljesedett az ő feltámadásában. Ezért mondja az apostol a Róm 8,38-ban, hogy az Istenben bízó embert még a halál sem választhatja el Isten szerelmétől, mely van Jézus Krisztusban. Az Istenben bízó ember mindörökre él.

Mégis nehéz azzal szembesülnünk, hogy újra, meg újra vannak, akik elmennek közülünk, és kérdés, mi lesz ővelük. A Biblia erről is tanít. A görög filozófia lélek halhatatlanságáról szóló tanításával szembesültek a thessalonikai keresztények is. Eszerint a tanítás szerint a lélek a test börtönében szenved, ezért fontos, hogy a lélek csak akkor szabadul ki igazán a testből az életre, a létezésre, amikor meghal az ember. A Bibliától teljesen idegen az e féle gondolkodás. Ez abban is látszik, hogy a test feltámadását húzza alá hangsúlyosan.

A bibliai antropológia (emberről szóló tanítása) az embert olyan teremtménynek mutatja be, mint aki a test és a lélek pszichoszomatikus egységében él, létezik. Még a feltámadás, tehát az üdvösség kiteljesedése is így valósul meg, teljesedik ki, a test és lélek egységében. Az Írás nem is használja a lélekhalhatatlansága fogalmat. Viszont a Szentírás beszél halhatatlanságról és lélekről. A 1Tim 1,16-ban elmondja az apostol, hogy egyedül Isten tulajdonsága, lényegi jellemzője a halhatatlanság. Az emberé ez csak az Istentől kapott adományként lehet, ahogyan ezt a reformátorok is aláhúzták. Ennek fényében és ezt hangsúlyozva érthető meg az a három előfordulási hely a Szentírásban, ahol arról van szó, hogy a Lélek szó alatt az ember azon részét érti az Írás, amely a halál után is tovább létezik.

A Máté 10,28-ban az Úr Jézus így bátorítja tanítványait: "ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában." A testet megölhetik, de a lelket nem. Meghal a test, de a lélek nem halhat meg, csak megítéltetik, elveszíthetik a gyehennában, kárhozatban, de nem megsemmisül, hanem megítéltetik.

A Jelenések könyvében két helyen, a 6,9-ben, illetve 20,4-ben olvashatunk elhunyt mártírok lelkéről, akiket megöltek a hitükért, de akik nagyon is aktívan élnek, léteznek. A 6.részben egyfajta türelmetlenség jellemzi őket, amikor kérik a Mindenhatótól, hogy végre ítéljen már az ő mártíromságukért. Akkor hangzik vigasztalás is, hogy még nem telt be a mártírok száma, még szükség van türelemre.

A bibliai antropológia tehát a test és lélek egységét hangsúlyozza végig a Szentírásban. De az is tény, hogy a biológiai halál természetellenes voltát az jelzi, hogy szétszakadást eredményez, felbomlik az az egység. Amit tapasztalhatunk is amikor a családban, vagy a kórházban hal meg valaki, hogy az egyik pillanatban még él és a következő pillanatban már nem. Pedig ott van, de az már csak a test.

A test elporlad és a kérdés az, hogy mi lesz a lélekkel. Mi lesz az ember azon részével, amely nem semmisül meg a testtel együtt. Létezik, él tovább.

A halál tehát elszakadást eredményez. Isten népe számára, az egyének számára éppen ezért a feltámadásban teljesedik ki az üdvösség, a feltámadás abban mutatkozik meg, hogy ismét egy az, ami szétszakadt a halál miatt. A test halott, de a lélek tovább él. Hozzá kell tenni, hogy ez nem a teljes ember létezése, hiszen nincs ott a test. Ez mindenképpen időleges létezési formája a hívő embernek is, aki majd a feltámadáskor lesz ismét egésszé.

Az Ószövetség a Seol héber szót használja annak a kifejezésére, hogy hol létezik a lélek. Szükséges azonban rögtön aláhúzni, hogy ez a láthatatlan világhoz tartozó létezési forma, és vigyázni kell a hely, idő és tér meghatározásokkal. Mivel azonban az Írás jelentése nekünk szól, könnyebb úgy érteni, ahogyan mi szoktunk beszélni. Tehát a láthatatlan világban létezik tovább, ez a Seol, de inkább majd az állapot kifejezést fogom használni a hely szó helyett. Tehát a Seol az az állapot, amelyben, ahol a halál után létezik az ember lelke.

A 1Móz 37,35 szerint Jákób így siránkozik fia miatt: "Sírva megyek fiamhoz a Seolba".

A 1Sám 2,6-ban pedig Anna énekében hangzik el az a kijelentés, hogy az Úr öl és elevenít, Seolba visz és visszahoz.

Az Ószövetség kevés alkalommal használja a Seol szót a sírhely megfeleltetésére. Jelentése a leggyakrabban tehát a halottak birodalma, a halál állapota.

Néhány írásmagyarázó egyfajta ítéletjelleget is tulajdonít bizonyos kijelentéseknek a Seolról az Ószövetségben, amellyel mások azonban nem értenek egyet. Ezért nem említem azokat a részeket, mert nincs egység aközött, hogy az ítélet jelleg megfogalmazódik-e az Ószövetségben is már a Seol kifejezésnél.

Két ószövetségi kijelentés azonban biztos. Az egyik, hogy valóban a hívő is, a nem hívő emberekkel együtt, amikor meghal, a Seolba jut, viszont a hívő számára remény van az abból való kiszabadulásra. Míg a hitetlenek benne maradnak, rabjai maradnak, a hívőket kiszabadítja a Mindenható Isten. A Zsoltárok könyve 49. részében olvassuk: "Mint juhok a Seolra vettetnek, a halál legelteti őket, és az igazak uralkodnak rajtok reggel; alakjokat elemészti a Seol, távol az ő lakásuktól. Csak Isten válthatja ki lelkemet a Seol kezéből, mikor az megragad engem, Szelá." (Zsolt 49,14-15).

Emlékezzünk a pünkösdi prédikációra, amikor Péter a 16. Zsoltárt idézi az Úr Jézus feltámadására vonatkoztatva: "nem hagyod lelkemet a Seolban, nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson." (Apcsel 2,27).

A hitetlenekről nem olvasható, hogy kiszabadítja őket Isten, de a hívőket igen. Ez a reménység tehát már az Ószövetségben is megfogalmazódik.

Ennek fényében érthető az a második fontos igazság, hogy a hívők állapota jobb az Ószövetség szerint is meghalásuk után, jobb, mint ami előtte volt. A 73. Zsoltár így szól: "Azután dicsőségbe fogadsz engem." Bálám pedig, a hamis próféta - aki híres messiási próféciát mondott -, arról beszél, hogy ő kívánja az igazak halálát. Szeretne meghalni az igazak halálával, mert az jobb.

Az újszövetségi kijelentés a hádész görög szót használja arra, amire az Ószövetség a seolt. A Hádész tehát a halottak birodalma, a halál állapota, amely állapotban a hívők lelke tovább létezik.

Az Apostolok cselekedetei 2. részében - ahogy láttuk - Péter idézi a 16. Zsoltárt. Talán még hangsúlyosabb a Jelenések könyve 1,17-18 verse, amikor a megdicsőült Krisztus azt a hatalmas kijelentést teszi az apostolnak és rajta keresztül a hitükért szenvedő első keresztényeknek már az első században: "Ne félj, én vagyok az Első és az Utolsó és az Élő, pedig halott voltam, és íme élek örökkön örökké Ámen és nálam vannak a Hádésznak és a halálnak kulcsai." - ami azt jelenti, hogy ő Úr a halál fölött, de Úr a halottak birodalma fölött is.

A Jelenések könyve 20,19-ben pedig arról olvasunk, hogy nemcsak a tenger adja ki majd ama napon a halottakat, hanem a Hádész is, amikor ítéletre jönnek elő.

Az újszövetségi kijelentés másik fontos jellemzője még, hogy a Hádész szó mellett megjelenik az ítélet jelleg is, az Úr Jézusnak a gazdag és Lázárról mondott tanításában. Jézus a Hádész szót használv az ítélet jelleget is aláhúzza, hiszen a gazdag ítéltetik, szenved. Ebben a tanításban világosan látható, hogy ő nem a feltámadás utáni időt és állapotot nevezi meg, hiszen a gazdag testvérei még élnek - azért szeretné Lázárt hozzájuk küldeni, hogy térjenek meg, nehogy ők is az ítéletnek erre a helyére kerüljenek. Az is hangsúlyos, hogy a gazdag állapotát nem lehet megváltoztatni, természetesen Lázárét sem. Nem lehet átmenni. A gazdag szenved, Lázár vigasztaltatik.

Mindenképpen nagyon aktívan léteznek i, mindketten, csak valójában a gazdag számára ez az ítélet szörnyűsége. Azért fontos ennek a hangsúlyozása, mert ily módon az újszövetségi kijelentésben egyrészt a Hádész szó a halottak birodalmának az egészét fogja át, de többször úgy fordul elő másrészt, mint ami az ítélet helye, szemben a vigasztalást nyertek boldog állapotával, midőn ez már két részre oszlik. A bűnösök olyan állapotban vannak, hogy szenvednek, a kegyelmet nyert bűnösök, az igazak pedig - mint például Lázár -, boldogok és vigasztaltatnak. Mivel itt a láthatatlan világról kell igazságokat kijelenteni az Írásnak, vigyázni kell a hely és az idő kérdésének a megnevezésekor. Arról van itt ugyanis szó, hogy a halottak birodalmában már eldől minden ember életsorsa. Már ott sok minden a veszedelmet jelzi, a másik oldalon pedig az örökélet boldogságát.

Hogy valójában milyen jellege van azonban ennek az életnek, arról a folytatásban lesz szó.

Eddigiek során azokat a kijelentéseket vizsgáltuk meg, amelyeket az Ó- és Újszövetség egyaránt említ, hogy van élet a halál után. Az ember azon része, amelyet léleknek nevez az Írás, túléli a meghalást, a test elporlad, de a lélek létezik a Biblia szerint.

Fontos tudatosítani, hogy az említettek miatt, főleg az Újszövetség kijelentéseinek fényében jól látszik, hogy a Biblia szerint nem a halál utáni élet a legfőbb jó, hiszen a gonoszok számára szörnyűséget jelent majd. A legfőbb jó majd az Istennel való élet, amely a halál után is folytatódik. Nem a lélek létezése a legfőbb érték, mint a görög filozófiában, hanem a lélek létezésének a minősége.

Itt fontos azt hangsúlyozni, hogy Jézus maga emberré lett és átélte ezt az állapotot, hiszen a kereszten kimondta: Atyám, a kezeidbe teszem le lelkemet. És meghalt, kilehelte lelkét. A testét eltemették, s nemsokára elérkezett számára a feltámadás dicsősége, de a mi időben és térben való gondolkodásunk szempontjából ott eltelt bizonyos idő, amíg az Úr Jézus is a Hádészban, a halottak birodalmában élt.

Hogy pontosan milyen jelleggel, arról szól éppen az ő kijelentése is. Pál apostol is tanított a hívő emberek halál utáni állapotának a milyenségéről. Jézus pedig beszélt a nem hívő emberek halál utáni életének a milyenségéről és a feltámadásuk utáni élet minőségéről is. Sajnos beszélni kell erről is, noha megfigyelhető, hogy a Biblia nem túl sokat mond a bűnösök állapotáról, a hangsúly inkább a kárhozattól való megmenekülésen van.

A bűnösök állapotáról a 2Péter 2,8-9 segít valamit megérteni. Abban a szövegkörnyezetben szerepel az a kijelentés, amikor az apostol figyelmezteti a hívőket, hogy lesznek tévtanítók, akik veszedelmes eretnekséget hirdetnek. Azután Lót példáját hozza, aki nagyon szenvedett, amikor Sodomában kellett laknia és látnia a sok hitetlenséget, gonoszságot és így folytatja: "Mert amaz igaz, azok között lakván, a gonosz cselekedeteket látva és hallva, napról-napra gyötri az ő igaz lelkét. Meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésekből, a gonoszokat pedig az ítélet napjára büntetésre fenntartani." Ez azt jelzi, hogy a gonoszok egyszer megítéltetnek, az ítélet napján. Jellemző itt az állítmány: büntetésre fenntartatnak a gonoszok. Ez azt jelenti, hogy fenntartatnak az ítéletre, de már közben is folyamatosan büntetés alatt vannak.

Jézus tanításában a gazdag szenvedése. Még nem történt meg a feltámadás, de már szenved, már ítéltetik, érzi, hogy veszedelem van rajta.

A Szentírás sokkal többet beszél a hívő ember, az igazak, a kegyelmet nyert bűnösök halál utáni állapotáról. Itt se mond el mindent, de elegendő ahhoz, hogy legyen reménységünk. Pál szavaival, hogy ne kelljen bánkódnunk, mint azoknak, akiknek nincsen reménységük. Hogy vigasztalni tudjuk egymást, a haldoklókat, a gyászolókat.

Itt három igerészt nézünk meg. Az első az, amiről hallhattunk Nagypéntek és Húsvét ünnepkörében, amit az Úr Jézus a Lukács evangéliuma 23,42-43 szerint a megtérő rablógyilkosnak mondott el válaszként annak kérésére, Uram, emlékezzél meg én rólam, amikor eljössz a te országodban, ami azt jelenti, hogy ő majdani eljöveteléhez kapcsolódó dicsőségére gondolt. Jézus viszont azt mondta: "Még ma velem leszel a paradicsomban."

Ami Lázár számára az Ábrahám kebele kifejezés, az Jézus szavaiban a paradicsom. Mindenképpen tudhatjuk, hogy ez a boldog halál utáni létezés állapota, az ahol Jézus van, valamint ahol Isten van. Két további helyen is használja az Újszövetség a Paradicsom szót. Pál apostol a 2Kor 12,4-ben beszél arról, hogy ő elragadtatott, mert isteni kijelentéseket kapott, olyan titkos beszédeket hallott, amiket nem is lehet kimondani igazán. A másik versben, ugyanitt, harmadik égnek nevezi ezt a helyet, állapotot. Mivel ez a láthatatlan világhoz tartozó igazság, megint vigyázni kell a hely kifejezéssel. A Paradicsom a harmadik ég, ahol kimondhatatlan beszédeket hallott a lelki elragadtatásban részesülő apostol.

A Jelenések könyve 2,7 pedig azt írja le, hogy miben lesz része annak, aki győz. Ez a rész az efézusi gyülekezetről beszél, arról a gyülekezetről, akiknél az első szeretet elmúlt és Jézus figyelmezteti őket szeretettel, hogy nézzék meg honnan estek ki, térjenek meg, mert elhagyták az első szeretetüket. Majd így buzdítja őket: "A győzedelmesnek pedig enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomának a közepette van." Itt tehát az, ahol az élet fája található, édeni állapot, titokzatos boldog állapot. A paradicsom kifejezéssel az ajándékot, jutalmat is ki akar fejezni az Úr Jézus.

A Filippi levél 1,20-25-ben az apostol kijelentése: "Amaz én esengő várásom és reménységem szerint semmiben meg nem szégyenülök, hanem mint mindenkor, úgy most is, nagy bátorsággal fog magasztaltatni Krisztus az én testemben, akár életem, akár halálom által. Mert nékem az élet Krisztus, a meghalás nyereség. De ha e testben való életem munkámat gyümölcsözteti: hogy melyiket válasszam, meg sem mondhatom. Mert szorongattatom e kettő között, kívánván elköltözni, és a Krisztussal lenni; mert ez sokkal inkább jobb: De testben megmaradnom szükségesebb ti érettetek. És ebben bízva tudom, hogy megmaradok, és együtt maradok mindnyájatokkal a ti hitben való gyarapodásotokra és örömötökre."

Az apostol vívódik. Vívódása tárgya az, hogy úgy érzi esetleg bármikor meghalhat, eljöhet az elköltözésének ideje. De azt is érzi, hogy ha maradhatna még a földön, akkor nemcsak Jézussal lehet, hanem még szolgálhat is neki, gyümölcsöző lehet az élete. A dilemmája tárgya az, melyik lenne jobb, itt maradni, és az Urat szolgálni, amely gyümölcsöző lenne nemcsak az Úr szempontjából, hanem a hívő testvérekre nézve is, vagy pedig jobb lenne már meghalni és menni az Úrhoz. Fontos arra gondolni, hogy az Írás más helyein ez az Úr, ez a Krisztus a mennyei vőlegénye az ő népének. Nem tud igazán dönteni, de mégis azt mondja, hogy sokkal inkább jobb lenne meghalni. Nem csupán jobb, hanem sokkal inkább jobb.

Amikor valaki már idős, vagy beteg és úgy érzi, hogy nem nagyon gyümölcsöző az élete, minek már itt élni, akkor talán hasonlókkal küzd, mint az apostol. Ha volt ilyen lelki testvérünk, aki meghalása előtt ezekről beszélt, megérthető, ha arra gondol, hogy hát igen, sokkal jobb lenne már Uram nálad lennem.

Amíg fiatal valaki addig úgy érzi, hogy talán jobb itt? Akkor nehezebb kimondani, hogy sokkal jobb innen elmenni. Ez dilemma. De azt is tudjuk, hogy vannak - itt a gyülekezetben is -, akik fiatalon mentek el. Szolgatársaink is, ami nagyon fáj még mindig nekünk és hiányoznak is talán. Hiszen úgy éreztük, hogy még sok minden várt reájuk, még mennyire gyümölcsöző lehetett volna az életük. Az ige mégis azt mondja, nekik sokkal inkább jobb. Mennyivel másképp gyászolhat így a hívő ember. Fáj a gyász, de tudhatjuk, hogy annak, aki elmegy sokkal inkább jobb, mert ő már az Úrral van teljes közösségben. Mennyivel más lehet így halálos betegséget hordozni. Bármelyikünket utolérheti manapság ez, fiatalt és időst egyaránt. A leghalálosabb betegségben is ott van az a biztos tudat Pál szerint, hogy amíg itt élek addig gyümölcsözik az életem.

Amikor intenzív osztályon ápolósegéd voltam, láttam halálos betegeket, akik már csak feküdtek az ágyon és meg sem mozdultak. Volt olyan beteg is, aki kómában volt. A hívő ember még ilyen állapotban is gyümölcsözhet, mert amíg itt tartja az Úr, gyümölcsözik az élete, szolgálja az Urat. Pál szerint még a meghalás is szolgálat volt - olvassuk a Timótheushoz írt második levélben (2Tim 4,6-8).

A hívő embernek egész élete az Urat szolgáló élet. Hogyha esetleg meg sem tudok majd mozdulni a halálos ágyamon, akkor annyit szolgálhatok, hogy már nem én szeretek másokat, hanem engem szeretnek mások. Az is szolgálat, hogy valakit lehet szeretni a lelki testvérek közül.

Ha pedig el kell költözni, azt mondja az apostol, az nyereség.

A harmadik igehely a korinthusi gyülekezethez írt második levél (5,1-9), ahol azt írja az apostol: "Mert tudjuk, hogyha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben. Azért is sóhajtozunk ebben, óhajtván felöltözni erre a mi mennyei hajlékunkat. Ha ugyan felöltözve is mezíteleneknek nem találtatunk! Mert akik e sátorban vagyunk is, sóhajtozunk megterheltetvén; mivel hogy nem kívánunk levetkőztetni, hanem felöltöztetni, hogy a mi halandó, elnyelje azt az élet. Aki pedig minket erre elkészített, az Isten az, aki a Lélek zálogát is adta minékünk. Azért mivelhogy mindenkor bízunk, és tudjuk, hogy e testben lakván, távol vagyunk az Úrtól, (mert hitben járunk, nem látásban); bizodalmunk pedig van, azért inkább szeretnénk kiköltözni e testből, és elköltözni az Úrhoz. Azért igyekezünk is, hogy akár itt lakunk, akár elköltözünk, néki kedvesek legyünk. "

Itt is hasonló gondolat fogalmazódik meg, mint a Filippi levélben, csak részletesebben. S itt használja a földi sátrat, illetve a mennyei hajlékot, mint épület kifejezéseket. A földi sátor egyértelműen arra az állapotra utal, amit az ember itt él, a mennyei hajlék kifejezés jelentése: épületek Istentől, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló ház a mennyben. Olyan valami, amit felöltözni kell, hiszen hozzá teszi ha ugyan felöltözötten is mezíteleneknek nem találtatunk.

Az írásmagyarázók közt eltér a vélemény, hogy mi is ennek a jelentése. Vannak, akik szerint az itt szereplő mennyei hajlék, mennyei épület kifejezés a dicsőséges feltámadásra utal, a dicsőséges feltámadott test, ami Jézus eljövetelekor lesz a hívő ember része. Mások a meghalás utáni létezést, a hívő mennybéli, Krisztussal való dicsőséges létezését értik. Tehát nem a feltámadott test, hanem a hívő dicsőséges létezésének a módja. A mennyei ház kifejezésben egyfajta kép értendő itt, az az állapot, amiben a meghalása után a hívő ember Krisztussal él, de még nem történt meg az Úr Jézus eljövetelekori feltámadás.

Pap Géza testvérünk könyvében "Vigyázzatok, Vigyázzatok" egy harmadik értelmezést is hoz, szerinte feltámadott test, amelyet nem az Úr eljövetelekor kap a hívő, hanem rögtön meghalásakor. Azzal magyarázza, hogy noha a mi szempontunkból idő múlik el az Úr eljöveteléig, de mivel ott már az örökkévalóság, a láthatatlan világ igazsága valósul meg, ezért ami a mi szempontunkból hosszú időnek tűnhet, az örökkévalóság szempontjából a halál pillanata is lehet.

Azért mondtam el mindhárom értelmezést, hogy láthassuk nem egyszerű a magyarázat. A reformátor írásmagyarázók többsége azt emeli ki, hogy az igerészben egyaránt szerepel jellemző egyik helye a feltámadott test magyarázatára, másik helyen pedig a dicsőséges mennyei létezésre, mely még nem a teljes, dicsőség. Így azzal értenek egyet, melyet Kálvin fogalmazott meg, aki mindkét értelmezést elfogadva összekapcsolta magyarázatában. Kálvin a dicsőséges feltámadott test, illetve a hívő ember dicsőséges létezése a mennyben, de még nem a feltámadott testben, gondolatát összekapcsolva így ír: "hogy ez a mennyei ház valóban a hívő ember dicsőséges létezése a mennyben, amelynek a kezdete a lélek boldog állapota rögtön a halál után, a kiteljesedése pedig a feltámadás dicsősége." Ebben az a hangsúlyos, hogy valami már elkezdődik a halál után, valami dicsőséges, de csak a feltámadáskor teljesedik ki végérvényesen. Már valami dicsőséges, jobb, mint a földi életünk állapota, de még ennek is lesz teljessége.

Ha arra gondolunk, hogy az apostol azt mondta, hogy neki jó itt lenni, mert gyümölcsözik az élete, de Krisztussal lenni sokkal inkább jobb, akkor hozzá tehető ennek az igének a fényében, hogy ezek szerint a sokkal inkább jobbnál is van még jobb, amikor már kiteljesedik a hívő ember dicsőséges élete az Úrral. Ezt azok élik át, akik az Úr jövetelekor a földön élnek.

A Thessalonikai levélben is beszélt erről az apostol, és az említett igerész 4. versében is van egy kifejezés, ami arra enged következtetni, hogy - hasonlóan a korinthusi első levél 15. részéhez, amikor a feltámadásról ír ,- amennyiben az ő idejében jön el az Úr, akkor nem fog meghalni, hanem a halandó test átváltozik és halhatatlan teste lesz. Itt az apostol a levetkőzni, felöltözni kifejezést használja, s a 1Kor 15,53-ban hasonló a kifejezés szerepel, felöltözni, egy pillanat alatt. Mert akik élnek az Úr eljövetelekor, azok nem halnak meg, azok nem tudják meg mit jelent a biológiai halál, hanem felöltözik egy pillanat alatt a dicsőséges testet. Ami Kálvin szerint a meghalt hívők számára valaminek a kezdete meghalásuk után és kiteljesedik a feltámadáskor, az akkor élők számára egy pillanat alatt történik meg. Nem lesz kezdet és kiteljesedés, hanem egy pillanat alatt kiteljesedik. De fontos, hogy - ahogyan olvassuk a Thessalonikai levélben -, nem előzi meg egyik hívő sem a másikat. Azok, akik akkor élnek, ugyanúgy dicsőséges testet kapnak mint azok, akik meghaltak. Legfeljebb annyival jobb az élőknek, hogy nem kell meghalniuk.

Pál azonban az első században úgy élt, úgy szolgált és úgy készült meghalni, mint aki tudta, hogy az Úr, ha eljön még az ő életében, akkor megy a mennybe, akkor dicsőséges testet kap. Számára különösen jó volt, hogy gyümölcsöző volt az élete, amíg szolgált az Úrnak. Sokkal inkább hasznos volt, mintha esetleg már meghal, és akkor Krisztussal van. De arra is gondolt, hogy a legjobb az lenne, ha meg sem kellene halnia, hanem átváltozna egy pillanat alatt.

Mind a három azt jelenti, hogy az Úrral él a hívő ember, akit szeret. Itt a földön vándorutat jár, ha mégis meg kell halnia Jézus eljövetele előtt, akkor már dicsőségesen az Úrral van, csak még nem kiteljesedett az élete, mert az Úr eljövetelekor van a testi feltámadás. Amikor pedig az is bekövetkezik, akkor arról lesz szó, amiről a Jelenések könyve sok helyen beszél, hogy azért boldogok azok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mert ők már akkor az Úrban élnek dicsőségesen, s majd eljön a feltámadott test dicsősége. Jézus ezért halt meg és ezért támadott fel.

A 1Thes 5,10-ben így ír az apostol: "Aki meghalt érettünk, hogy akár ébren vagyunk, akár aluszunk, együtt éljünk vele." Együtt élni életünkben, meghalásunkkor. A Róm 14,7-9-ben pedig: "Mert közülünk senki sem él önmagának és senki sem hal meg önmagának, mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Hogy akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. Mert azért halt meg és támadt fel és elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon, mind élőkön uralkodjék."

Az apostol ezek fényében is akart vigasztalni, bátorítani, tanítást adni a hívő népnek.

Ha gyászolnunk kell, mi is vigasztaljunk másokat és bennünket is vigasztaljon ez. Ha halálos betegek vagyunk gondoljunk arra, hogy az Úr milyen nagy kincset ad az övéinek még a meghalásunkkor is. Ha pedig egyik sem jellemző ránk, hanem boldogan élünk és nagy terveink vannak, akkor se felejtsük el, hogy a földi élet legfőbb értéke az Úrral való élet, mert akkor lehet a meghalás is boldog megtapasztalásunk.


Imádkozzunk!

Dicsőítünk és magasztalunk Úr Jézus téged, hogy te átmentél a halálon is. Köszönjük, hogy te tudod mit jelent halálosan szenvedni, mit jelent a halál pillanatában az utolsó ellenséggel harcba szállni, s köszönjük, hogy te azt is tudod mit jelent legyőzni. Áldunk téged, hogy éppen a te győzelmedért lehet számunkra, a mi utolsó ellenségünk, a meghalás is nyereség. Köszönjük Urunk, hogy az sem választhat el tőled, köszönjük, hogy azért mert te élsz, a legnehezebb órákban, pillanatokban is ott vagy velünk. Kérünk téged mindazonáltal, hogy ebben tudjunk mi bízni, tudjunk erre az élő reménységre tekinteni, és segíts nekünk abban, hogyha kell, tudjunk másokat vigasztalni.

Megvalljuk Urunk neked, hogy annyi a kérdés bennünk, de köszönjük mindazt, amit kijelentettél. Arra kérünk, segíts nekünk valóban a te halálod, feltámadásod és eljöveteled fényében élnünk minden napjainkat.

Szeretnénk megköszönni, hogy gyümölcsözhet az életünk. Köszönjük lelki testvéreinket, akik között szolgálhatunk neked, meg másoknak. Köszönjük, hogy eljön az az idő, amikor majd mások szolgálnak nekünk és szeretnek bennünket. Áldunk, hogy te, ha meg is kell halnunk, megdicsőítesz bennünket. Kérünk, tarts meg mindenképpen addig is. Szeretnénk megköszönni előre is, hogyha a mi időnkben jössz el és meghalnunk sem kell. Köszönjük, hogy miénk is lehet ez a reménység. Segíts így élni!

Emlékezz meg azokról, akik szörnyű kínhalált szenvedtek a holokauszt idején. Könyörülj meg mindazokon Urunk, akik miatt szenvedtek. Arra kérünk, őrizd meg a mi magyar népünket attól, hogy ilyen sötétséget kelljen átélni bármikor is. Kérünk, őrizd meg vezetőinket! Könyörülj meg népünkön. Adj megtérést és ébredést népünknek és vezetőinek.

Ámen.