Amikor Isten Fia imádkozik, csak egyetlen egynek van tudatában, és ez az egy az Ő Atyja. Isten mindig meghallja Fia imádságait, és ha Isten Fia kiformálódott bennem (lásd Gal 4,19), az Atya mindig meghallja az én imádságaimat is. Tehát egyedül arra kell törekednem, hogy Isten Fia kiábrázolódjék az én halandó testemben. „A ti testetek a Szent Szellem temploma” (1Kor 6,19), tehát Isten Fiának Betleheme. Adok-e erre lehetőséget Isten Fiának bennem, hogy Ő munkálkodjon? Vajon Isten Fiának őszintén egyszerű élete éppúgy kiformálódik-e bennem, mint ahogy ez az Ő földi életében történt? Amikor engem, mint közönséges emberi lényt az élet eseményei érintenek, megszólal-e akkor a bensőmben Isten örök Fiának imádsága Atyjához? „Azon a napon az én nevemben kértek majd...” (Jn 16,26). Melyik napon? Azon a napon, amikor eljött a Szent Szellem és engem valóságosan eggyé tett az én Urammal.

Teljesen megelégedetten élheti-e benned életét az Úr Jézus Krisztus vagy szellemi büszkeségbe öltöztél? Ne engedd soha, hogy természeti józan eszed előre tolakodjék és háttérbe szorítsa Isten Fiát! Isten ajándékba adta az embernek a józan észt, de ez nem Isten Fiának az ajándéka. Az Ő ajándéka az, hogy fel tudd fogni a természetfeletti dolgokat. Ne ültesd trónra az emberi észt! A Fiú felismeri az Atyát, és azonosul vele, a természeti józan ész sohasem ismerte fel és sohasem fogja felismerni az Atyát. Közönséges képességeink nem tisztelik az Atyát, hacsak Isten Fiának ott lakozó élete át nem formálta már. Gondoskodjunk róla, hogy ez a halandó test maradjon tökéletes alárendeltségben vele szemben és hogy Ő munkálkodjék percről percre rajta keresztül. Emberekként olyan függő viszonyban vagyunk-e Jézus Krisztussal, hogy élete pillanatról pillanatra „láthatóvá válhat a mi halandó testünkben”? (2Kor 4,10)