PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2006. augusztus 27. (vasárnap) Varga Róbert

SZELÍD SZABADÍTÓ

Alapige: Ézs 42,1-10a

---

Imádkozzunk!

Úr Jézus, köszönjük neked, hogy te voltál Isten szolgája, Fia, és te vagy most is, aki azért jöttél, hogy megkeressél minket, elveszetteket megments, megtarts, megvidámíts, megválts, megszabadíts a pokol, a kárhozat kínjától, gyötrelmétől.

Köszönjük, Urunk, hogy te tökéletesen és teljesen elvégezted a mi megváltásunkat, s annak semmi híja nem maradt.

Köszönjük, Urunk, hogy lehet félelem és rettegés nélkül élni. Köszönjük, Urunk, hogy te vagy a mi jövőnk, biztatásunk és reménységünk, és hogyha valaki hozzád fordul, az átélheti azt a csodát: a szívéből kiveszed a félelmet, elveszed a nyomorúság idején a lázadásra való hajlamot. Adsz a szívébe igazi, tőled való békességet. Ezt a békességet kérjük most is, ezt a nyitottságot a te igéd iránt. Kérjük, Urunk szólj, hadd halljuk mi a te szavadat. Tégy bennünket késszé, alkalmassá arra, hogy megértsük, elhiggyük, s aztán megtegyük azt, amit megértettünk.

Köszönjük, Istenünk a te igédet, amely világosságra vezethet minket. Köszönjük Jézust, a mi Megváltónkat, Szabadítónkat, aki a mi vakságunkat megszüntetheti, és Szentlelke által a világosságra vihet minket.

Tedd világossá, kérünk, mindazt, ami sötét az életünkben. Úr Jézus, kérünk, hogy add a te igédet, szavadat, bátorító üzenetedet, hadd menjünk el másképpen, mint ahogy idejöttünk.

Ámen.

---

Igehirdetés

A felolvasott igeszakaszunk nagyon-nagyon messze vezet minket vissza. A Kr.e. VI. században történt mindaz, amiről olvastunk. A nép, Izráel népe, az északi országrész lakosságának nagy része a babiloni fogságban sínylődik. Ézsaiás pedig bátorítja őket.

Kr.e. 722-ben pusztult el az északi országrész, majd nem sokkal azután, 885-ben követte Júda. Nagy részét a júdabelieknek is deportálták, és elvitték Nebukadneccar hódítása nyomán. Aztán eltelt ötven esztendő, ami emberileg sok, de Isten szemszögéből, és a történelem egészét nézve nem túl nagy idő. Ahogy ez mindig történik, királyok és miniszterelnökök jönnek és mennek. Összeomlott az Asszír-Babiloni birodalom. Új hatalmi csillag tűnt fel az égbolton, a politika egén. Cirusz, perzsa király kezdte meg hódítását. Őt pedig arra indította Isten, hogy elbocsássa Isten népét. Az ő uralkodásának idejére esik Ézsaiás próféciájának nagy része. Ekkor Ézsaiás próféta látásával, amit Istentől kapott, már meghirdette azt, hogy miközben ti azt gondoljátok, hogy nincsen reménység, és nincsen szabadulás, miközben nem látszik semmi abból, hogy Isten cselekszik, aközben Isten már régen elkészítette a Szabadítót a számotokra.

Azért is fontos volt ez, mert vannak időszakok, amikor a népek és nemzetek, még ha nem is fizikai értelemben, de a fogságban lévő emberek vagy nemzetiségek úgy érzik, hogy nincsen reménység a számukra, hogy minden elveszett, s abból a sanyarú helyzetből nincsen kiút.

Izráel népe is azt gondolta, hogy elfelejtkezett róluk az Isten. Bűneik, vétkeik miatt engedte őket fogságba vinni, aztán ott felejti őket, és nem törődik velük?

Ézsaiás szavaiban és próféciáiban mintegy ujjal mutat előrefelé a Messiás Királyra. Bátorítja és vigasztalja a népet. Nem feledkezett el rólatok Isten. Nem fordult el tőletek, csak bűneitek és vétkeitek miatt egy szempillantásra, ahogyan ezt olvassuk is. Eljön a Messiás Király, aki Szabadító lesz számotokra.

Keresztelő Jánosról olvassuk azt az evangélista írásában. Látta Jézust, és ezt mondta: "Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét." Vagy ha olvassuk Mózes könyvét, ott is ott van, hogy csillag támad, származik Jákóbból, jön a Szabadító. Látom Őt, de nem most. De eljön biztosan, mert Isten megígérte.

A Szentírás valójában a legtöbb próféciában mindig Jézusról beszél. Isten szabadító szeretetéről és irgalmáról. Sokan azt mondják, hogy akiről itt Ézsaiás prófétál, az valójában egy ismeretlen történelmi személy. De senkiről nem tudunk, akire ez a prófécia ráillene. Mások azt mondják, hogy itt Isten szolgája, akiről beszél a próféta, maga Izráel népe. Itt annyira személyes dolgokat mond a prófécia, annyira személyre szabottan, hogy semmiképpen, még a nyelvtani szerkezet is ezt mutatja, semmiképpen nem vonatkozhat másra, csak egy konkrét személyre illik rá mindez.

Ugyanakkor egy lelki képet is ad a próféta Jézusról, a Messiásról, a Szabadítóról, hogy aki csak akar, ráismerhessen a Messiásra. De nem mindenki akarta ezt Jézus korában sem.

Aztán beszél arról is Ézsaiás, hogy az emberi élet mennyire törékeny. És két megdöbbentő képet használ. Azt mondja, hogy a nád nagyon törékeny. Ha hibás különösen. De egyébként is, ha megreped, már semmire nem jó. Ha pislog a gyertyabél, vagy a mécsesbe dugott kanóc, kettőt-hármat pislog, aztán kialszik vagy azért, mert elfogyott az olaj, vagy azért, mert nem jó, egyszerűen hibás, vagy valami más baja van. Azt mondja, hogy ugyanilyen az emberi élet. Egy ideig látszik, mint egy lehelet, aztán lobban egyet-kettőt, és vége van.

Sokszor mi önmagunkban akarunk erősek lenni, de az Istentől elszakadt ember az mindig csak por és hamu minden időszakos fizikai vagy lelki ereje ellenére.

A múlt század végén különösen így volt ez. Az emberi gondolatok, szándékok erősen bíztak az ember erejében, és a természetet leigázó képességében. Keleten és nyugaton egyaránt győzött az ember a természet erői fölött. Folyókat fordítottunk meg. Hegyeket hordtunk el, s tettük azt nyersanyaggá. Aztán egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a természeti erőkkel sem bírunk, hogy az ember minél inkább istenné akarta tenni magát, annál embertelenebb emberré vált. Amilyen mértékben hódította meg, és hajtotta uralma alá a földet, olyan mértékben, vagy még nagyobb sebességgel nőtt a lelki, és sokszor a fizikai nyomorúsága is.

Megreped mindig az ember élete, lelke Isten nélkül. Egyre hangosabban került és kerül elő most még inkább, mikor olyan sokan kilátástalannak látják a jövőt, nem csak itt, máshol is. Nem csak keleten, nyugaton is. Még nemcsak Közép-Európában, hanem más földrészeken is. Olyan megdöbbentő kérdésként jön elő, hogy van-e tovább. Lesz-e jövő? Egyáltalán, érdemes-e élni, s erre a világra gyermeket szülni, nemzeni?

Eric Fromm, a Birtokolni vagy létezni című könyvében azt írja: A történelemben először függ az emberiség fizikai túlélése az egyén - tessék figyelni - gyökeres, lelki megváltozásától. Milyen furcsa felismerés. Évezredek óta ezt tanítja a Szentírás. Nem? Ha nem változik meg az ember, az egyén gyökeresen, ha nem fordul oda az Istenhez, akkor semmi remény nincs arra, hogy a közösség, a társadalom, a nemzetek másképpen tudjanak élni.

Az ember istenné akart lenni a bűneset óta, s mivé lett? Lelkileg megrepedt náddá, és pislákoló gyertyabéllé. Még akkor is, ha vannak országok, ahol nagy a gazdasági fellendülés. Meglesz annak is az ára, mert ez mindig így volt. Előbb-utóbb jönnek a repedések és a törések.

Minden emberről szól ez az ézsaiási kép: megrepedt nád, pislákoló lélek? Sokan már kiskorukban ilyen lelkileg sérült emberekké válnak. Egy-egy családi tragédia, betegség, erőszak miatt, a szülők halála vagy egy betegség miatt vagy egy lelki, vagy éppen családi tragédia miatt. Vagy egyszerűen valaki csak hallotta a szülei beszélgetését, hogy minek is született meg ez a gyerek, csak teher volt már akkor is, meg most is. Elindul egy kicsiny kis repedés a lelkén, s az mély szakadékká válhat.

Aztán hány gyerek szívén lett töréssé, amikor észre veszi azt, hogy a szülei egyre többet veszekednek. A papa vagy a mama eljár valaki máshoz, s esetleg onnan születik egy gyereke, miközben még van férje vagy felesége. Összetörik az a kicsiny lélek és élet a szülők gyalázatos viselkedése miatt.

Vagy amikor először hazudtak nekünk azok, akiket nagyon szerettünk. A repedések ott indultak el a lelkünkön. Az első tudatos bűn elkövetésénél. Azt hittük, hogy észre veszik, és nem vették észre. Csak Isten tudott róla egyedül. Az első házasságon kívüli nemi kapcsolat miatt repedt meg az ember élete, tört meg a lelke valakinek, és sokszor viseli ennek a következményét egy életen át. Hány asszony mondja el, vagy hány férfi, hogy mindenki azt mondta, hogy így a jó. Akkor miért vágynak annyira a nők, hogy férjhez menjenek, hogy rendezett családi életük legyen, hogy gyerekeket szülhessenek a férjüknek. Miért van ez így, ha nem azért, mert az Isten ezt a törvényt helyezte be, mint egyedüli jót és igazat a család és a társadalom szempontjából, ebbe a világba? Mindenki ezt csinálja, hitetik el a fiatalokkal. S micsoda lelki törésekről számolnak be, milyen nyomorúságokról egy-egy ilyen esemény után. Vagy az első iskolai megtöretések, amikor a titkunkat elmondtuk a legjobb barátnak vagy barátnőnek - s bocsánat, hogy így mondom - másnap az egész osztály rajtunk röhögött, mert ők meg elmondták szinte mindenkinek. Nevetség tárgyává vált egy hat-hét vagy nyolc éves gyerek, s talán egy életen át hordja ennek a töretésnek a következményét.

Eszembe jutott az Aranyember (Jókai regénye), amikor Tímeával elhitetik azt, amikor készíti a menyasszonyi ruhát, hogy majd ebben megy férjhez, s aztán a házigazda lánya veszi fel a ruhát, s akar férjhez menni. Más dolog, hogy nem sikerült. De micsoda lelki törés volt annak a másik lánynak ez a hitetés, csalás és gyalázatos viselkedés. Hányszor hitetnek férfiak nőket, és nők férfiakat, s aztán tesznek egészen mást. Jön az ütés, és elindul egy hajszálrepedés a lelken, és jön a nyomorúság, a szomorúság és sokfajta rossz gondolat. A lopás, a hazugságok, a csalás, a parázna kapcsolatok. Egyik sem múlik el nyom nélkül, akármit is mond mindenki. Egyébként sem csinálja mindenki ezeket, mert nem mindenki lop, csal, hazudik, és nem mindenki dohányzik - ahogy szokták mondani -, mindenki ezt szívja. Nem szívja mindenki. Én sem szívom például. És nem vagyok ezzel egyedül.

Azért lett olyan hangos ez a világ, s hallatja újra és újra minden szabad téren a szavát, s mondják nagy szájjal, hogy mindent szabad az embernek, s még alig múlt el a gyász, vagy el sem múlt huszadika után, s már a homokosok vonulnak föl a büszkeség napján. Nem törődve azzal, hogy mások hogyan érzenek. Zajos a város ettől az aberrált rendezvénytől. Megnőtt az erőszak a föld minden részén, s megkeményedtek a repedések és a töretések miatt a szívek. Huszadikán este ezért maradtak zárva a nagy befogadóképességű vendéglők ajtajai a menekülő emberek előtt. Pedig, ha csak gondolkoztak volna, hogy beengedem őket egy teára. Aztán később ezek az emberek visszamentek volna vacsorázni is. De nem. Pusztuljon mindenki. Csak nehogy kár érje a berendezést. Nem az számít, hogy mi lesz az emberekkel, hanem az számít, hogy van-e haszon, vagy nincs haszon. Micsoda megkeményedett szívek, és micsoda összetörettetett lelkek azok, akik ilyen kérdésben így gondolkodnak. Ezért lőtték tovább is a rakétákat rövid szünet után, mert csak a pénz, és csak a dicsőség számít. Nagy büszkén kijelentették, hogy ez lesz a legszebb tűzijáték, amit valaha is rendeztek. Hát az lett. Nem furcsa? Pont kilenckor, amikor kezdték, csapott le a százhúsz kilométeres szélvihar. Döbbenten néztem a szakadó jégesőt, s elképedtem azon: hogy is van ez? Mit olvastunk itt? Isten a teremtett világ Ura. Elindít viharokat, és megállít viharokat. Nem fura ez az egybeesés? Amikor büszkén kijelentik, hogy ilyen még nem volt. Hát, ilyen tényleg nem volt. Érdemes ezeket egyszer végiggondolni.

Időnként Isten beleszól a dolgokba látható módon is. Megjelenik az Ő keze, sokszor ítélő keze, mint ahogy nagy büszkén kijelentették a Titanic-kal kapcsolatban, hogy ezt még az Isten sem tudja elsüllyeszteni. Az első útján a tenger mélyére süllyedt.

Nem cselekszik mindig így az Isten. De vannak olyan alkalmak, amikor világossá teszi, ahogy olvastuk, hogy dicsőségemet másnak nem adom. Vagy amikor valaki nagyképűen kijelentette, hogy ő a nemzet orvosa, és hasonló kijelentések. Dicsőségemet senki másnak nem adom.

Isten fogságba engedte az Ő engedetlen népét: Izráelt és Júdát egyaránt. Isten emel fel népeket, és ha kell, tüntet el népeket. Isten engedi alásüllyedni a nemzeteket, és emel fel népeket. Isten megengedte a mi népünk szétveretését, széthullatását is. Szín magyar területek elcsatolását, mert Isten valami miatt ítéletet gyakorolt fölöttünk. De az sem véletlen ám, hogy ránehezedik egyfajta gyűlölet és nyomás az elszakított területen élőkre. Csak nem a lelkiismeretük szólal meg azoknak, akik ezt a gyalázatos béketervet végrehajtották? Élő kísértés, élő példa, élő bántás, élő lelkiismeret minden magyar, aki a határokon kívül kirekesztve él. A végén még elmondják, hogy mi az igazság. Ezért a gyűlölet. A félelem a motiváció. Mert azoknak a generációknak, akik északon meg délen élnek, egyszer tessék megnézni az ottani történelemkönyvet. Egészen mást mondanak. Hazudnak szüntelen. Egyszer kiderül. Azt mondja Jézus, hogy minden rejtett dolog napvilágra jön. Ezért a rettegés, félelem és gyűlölet. A végén kiderül, és akkor végigreped a generáció lelke. Becsaptak minket. Mást mondtak meg meséltek, mint ami a valóság, a történelmi tény. Ezért van mindez. Nem úgy történtek a dolgok, ahogyan nekik mesélték. Isten nem csúfoltatik meg. Egyszer minden rejtett dolog napvilágra jön, s kő keményen kinek-kinek szembe kell nézni mindazzal, amit kollektíven vagy egyénileg cselekedett. Mint ahogy Isten népének is szembe kellett néznie azzal, föllázadt Isten ellen, idegen isteneket kezdett el imádni. Isten még akkor is irgalmas volt, amikor fogságba vitte őket. Sokan ott maradtak, beilleszkedtek, asszimilálódtak, de egy maradék, egy töredék megtörve bár, de visszament az ígéret földjére Círus király uralkodása alatt. Mert arra indította őt Isten, hogy engedje vissza őket. Újra felépítik a templomot, s újra elindul a kultusz, a hit, az élet, mert az Isten nem törölte el őket végleg irgalmánál fogva. Miért? Mert az következett be, amit itt mond. A megrepedt nádat nem töri le, s a pislogó mécsesbelet nem oltja ki. Ez igaz népekre, nemzetekre, nemzetiségekre is, és igaz egyéni sorsokra is. Egyik nép és nemzet sem jobb a másiknál, vagy rosszabb a másiknál. Isten minden népet és nemzetet igazságosan fog megítélni. Ott olvassuk a Jelenések könyvében: Eléje áll minden népből és nemzetből az a maradék, aki megmarad. Isten tudja, hogy ez számszerűen mit és mennyit jelent. De nincs kivétel. Minden nép, nemzetiség, minden ember.

Nem oltja ki a mi pislákoló hitünket sem. Nem töri el a mi repedezett életünket, a mi megromlott vagy megrontott életünket sem. Isten látja a mi lelkiállapotunkat és helyzetünket, és nem nyúl oda életünk pislákoló mécseséhez, és nem fújja el azt azonnal, ha valamiben vétkezünk ellene.

Vagy valaki, amikor ott áll egy koporsó mellett, s kiabál az Istennel, hogy Uram, miért engedted? Ha neki mondja - bármilyen furcsa -, mégis vele beszél, és Isten nem fogja eltörni a megrepedt nádat, és nem oltja ki a pislákoló gyertyabelet. Még akkor sem, amikor a szavaink, az indulataink nem békítenek, hanem gyújtanak. És ég miatta lelkileg, és törik egy egész család.

Milyen volt Jézus? Milyen lesz, mondja Ézsaiás? Azt mondja, hogy nem kiabál, és nem lármáz. Szelíden és halkan szól. Én sokszor szégyenkeztem otthon a feleségem és a gyerekeim előtt, amikor oktalanul és értelmetlenül fölemeltem a szavam, mert valami más bántott, vagy valahol megaláztak, és otthon jött ki belőlem. Ismerős ez talán mindnyájunk előtt. Ugye? Jézus nem kiabált és nem lármázott sohasem. Szavát nem emelte fel.

Sokszor a lényünk kiabál, mert olyan fontosak akarunk lenni magunk előtt másoknak, vagy magunk előtt magunknak. Sokszor értelmetlen dolgokat mondunk, senki hasznára, mindenki kárára, felemelt hangon. Jézus csendes volt mindig, és szava, a jó hír mégis olyan messzire elment. Egészen a végső szigetekig hallják majd az Ő kedves szavát. Nem lármával, nem propagandával, nem felvonulásokkal. Jézus csendben, halkan és szelíden szólt, és szava a megtört és megrepedt szívekhez és lelkekhez is elérhet.

Csendesen megszületett mindenfajta hűhó nélkül Betlehemben. Menekültként élt Egyiptomban. Saját népe között sem volt otthon szinte sosem. Nem volt fejét hova lehajtania. Kivetették, gyűlölték, kirekesztették, sőt keresztfára juttatták az övéi, akik közé jött. Nem kellett nekik, mert mást mondott, mint amit vártak. Mást hirdetett, mint amit ők szerettek volna. Mást akart adni, mint amit ők vártak, s ezért gyűlölték Őt.

A vezetők mindig leigázni akarnak mindenfajta politikai rendszerben. Nincs ez soha másképpen. Mindig, minden harc a hatalomért folyik. Megszerezni a hatalmat, s azzal együtt a pénzt, és a lelkek feletti uralmat is.

Jézus csendben, alázatosan szól. S pont ez a csendes, alázatos beszéd gyógyítja a megrepedt életeket, a sérült lelkeket, és a pislákoló hitet. Mert azt is Ő tudja fellobbantani, felébreszteni. Ha már van egy piciny mustármagnyi, mákszemnyi hit. Nem kioltja Jézus, hanem fellobbantja szavával, szeretetével. Vezeti az Ő népét győzelemre. Nem fegyver, nem a sajtó, nem a hír erejével győz, hanem mindig az Ő Lelkével. Nem erővel és nem hatalommal, hanem az én lelkemmel, mondja az igében. Szavával gyógyít és tisztít. Kimossa a sebeket, bekötözi a megrepedt, megsérült lelkeket. Megvidámítja a szívünket. Újra békességgel ajándékoz meg, s megérteti velünk, hogy ennek a népnek is van jövője. Talán nem úgy, ahogy mi gondoljuk. Talán pont az az igazi összeomlás hiányzik, ami nélkül a legtöbbször nincsen megújulás. Talán az a megtisztulás, amit csak Isten tud elvégezni. Időben és bizonyos történelmi helyzeteken keresztül. Minden az Ő kezében van. Akkor is, ha sokan kijelentik magukról, hogy ők mindent rendbe tesznek. Nem tudják. Képtelenek rá. Csak az Isten tudja helyre tenni azt, amit mi elrontottunk és összetörtünk.

Csak az menti meg az embereket, a világot - írta valaki -, ha az emberi karakter, lelki szerkezet annyira megváltozik, hogy lemond a birtoklási és uralkodási vágyról a másik érdekében. Az ember lelki karaktere, nem biblikus, de mégis biblikus megfogalmazás. Az ember lelki karaktere annyira megváltozik, hogy lemond a másik fölötti uralkodási és birtoklási vágyról. S felteszi az író a kérdést: De lehetséges ez, hogy lelkileg annyira megváltozzon az ember személyisége, karaktere, hogy többé már nem a pénzsóvárság, a hírnév, az önmegvalósítás, a hatalom utáni vágy, a másik birtoklása utáni vágy vezérli az embereket. És nem tudja rá a választ, aki ezt írta.

A Szentírás évezredek óta megmondta a választ. Ha valaki újonnan születik, az átéli azt a csodát, hogy a lelki karaktere annyira megváltozik, hogy sokszor rá sem lehet ismerni, pozitív értelemben. Erről beszél Ézsaiás. Azt mondja, hogy nem úgy bánik velünk az Isten, ahogy megérdemelnénk. Nem töri össze a mi életünket, csak amikor már nagyon szükséges, amikor más eszköz nincsen már. A megrepedt lelkeket nem töri el, a pislogó hitet nem kioltja, hanem fellobbantja. Ő soha nem birtokolni akar, hanem mindig megmenteni, megváltani, megszabadítani.

Mit olvastunk a Máté 20-ban az elején? Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. Jézus szolgálni jött.

Miről szól itt Ézsaiás? Az Úr szolgájáról, Ébed Jahveról. Az Isten igazi szolgája, a Megváltó, a Messiás Jézus Krisztus. Jézus a szelíd szabadító. Ő tud igazán megszabadítani önmagunk akaratától is, ha erre van szükségünk.

Amit a Biblia hitre jutásnak nevez, az ez a lelki karakterváltozás, ezt csak Jézus tudja elvégezni kinek-kinek az életében.

Azt mondja Jézus: a régiek elmúlnak, újjá lehet minden. Lehetséges más emberré lenni. Aztán arról is beszél Ézsaiás, hogy a törvényt, Isten törvényét igazán jeleníti majd meg Jézus.

Isten ajándéka ám az, hogy van Biblia, Isten törvénye. Azt mondja a Szentírás, hogy Isten törvénye (Római levél) Krisztusra vezérlő mester. Tehát ha valaki elkezdi olvasni a Szentírást, szembetalálkozik a törvény kőkemény voltával. Nem birok szeretni. Nem tudok megbocsátani. Nem birok nem bántó szavakat mondani. Képtelen vagyok rá. Nincs ember, aki jót cselekedne - mondja a Biblia. Szembetalálkozik az ember ezzel a kőkemény törvénnyel, hogy nem tudom a törvényt megtartani. Az ember kétségbeesik, ha őszintén belátja, hogy nem bír megváltozni. Ha tovább olvassa a Szentírást, a próféciák, az evangéliumok arról beszélnek, hogy ki az, aki meg tud ettől szabadítani.

Mit mond? Azt mondja, hogy azért jön Jézus, hogy a vakoknak látást adjon. Nem oltja ki a füstölgő mécsest, nem tör össze, tanítására várnak a szigetek. Megnyitja a vakok szemeit, kihozza a börtönből a lelki foglyokat, a fogházból a sötétben ülőket. Itt nem arról van szó, hogy kihoz majd valakit a Markó utcai börtönből. Ezt is megteheti. Hanem azt mondja, akik lelkileg foglyok, önmaguk foglyai, a bűn, az istentelen élet foglyai. Azokat Jézus ki tudja szabadítani, mert Ő a Szabadító.

A gondolataink bűnös voltából ki tud szabadítani. Amikor valaki azt hiszi, hogy a törvény szó szerinti megtartása üdvözít. Nem is tudja azt sem megtartani senki. Isten Krisztusban a mi Szabadítónk. Mentségünk nincs nélküle. Csak a kárhozat vár ránk.

Jézus Krisztus élete összetört ott a Golgotán. Nem könyörült meg rajta senki sem. Letépték az utolsó ruhadarabot is róla. Összeverték, leköpték, arcul ütötték, keresztfára szegezték. Jézus Krisztus meghalt értünk a kereszten. Kifizette a váltságdíjat. Ott sem kiabált. Ott sem lármázott. Ott sem emelte fel a szavát hangosan, csak csendben könyörgött azokért, akik mindezt vele tették. Imádkozott a kínzóiért. Imádkozott értünk is, és nem hívott tizenkét sereg angyalt segítségül. Csendben kiszenvedett. Elszenvedte bűneink büntetését. Elvégezte megváltásunkat alázatos, engedelmes, csendes szívvel. Azért jött, hogy megmentse azt, aki elveszett.

Miért tette mindezt? Azért, hogy a mi megrepedt életünk ne repedjen tovább. A mi meghasadt lelkünk ne hasadjon meg végleg. Hogy a mi pusztulásnak induló életünk az Isten nélkül ne pusztuljon el végleg. Hogy a mi pislogó hitünk fellobbanhasson, s váljunk olyan hívő emberekké, akik szeretik és követik Istent. Ezért mondja azt, hogy kevés az, ha mi jól érezzük magunkat. Kevés az, hogy csak szolgáljunk ímmel-ámmal - mondja itt Ézsaiás. Kevés az, hogy jó ide eljönni - ahogy nem régen valaki mondta, hogy olyan jó itt lenni. Ez senkit nem fog lelkileg továbbsegíteni, hanem Isten azt akarja, hogy vigyük másnak is a jó hírt. Ha te már átélted azt, hogy Isten megmentette a lelked, ha Isten szeretetéből élsz, akkor vidd tovább. Nem kell elmenni egészen a szigetekig. De olyan sok elszigetelt ember él ebben az országban is.

Valaki nem régen azt mondta egy konferencián: úgy van ez már a társadalomban, ebben az országban, mint amikor régen gyerekekként pecáztunk egy szivattyútelepen, s annyi kárász volt a vízben, hogy a horgot alig bírtuk bedobni közéjük. Annyira kiéhezettek az emberek. Annyira kétségbeesettek. Annyira vakok. Annyira saját indulataik börtönében ülnek, mint rabok, és senki nincs, aki a békesség útjára igazítsa a lábukat. Azért küldi el azokat Jézus, akik hisznek benne, hogy elmondják, hogy van világosság, van megoldás. Értsd meg, hogy a te meghasadt életedet nem töri el az Isten. A te pislogó lelkedet nem oltja ki. Azért jött Jézus, hogy világosságod legyen, hogy megértsd és elhidd, hogy Ő szeret, hogy megváltott, hogy érted is meghalt. Nem igaz az, amikor azt mondják, hogy Isten nincs. Hazugság. Azért keresik Istent olyan tömegek, mert belül a lelkük ég azután, hogy megváltsák, megtisztítsák, megszabadítsák őket.

Nyisd meg a vakok szemét. Hozd ki a börtönből a foglyokat, a fogházból a sötétségben ülőket. Mi erre saját magunktól nem vagyunk képesek. De angeloszokká, angyalokká, küldöttekké válunk, miután minket is megtisztított Isten, miután a mi vak szemeinket is kinyitotta, miután látjuk Őt, az örökkévalót, de mégis láthatatlan Istent. Hit által lát a hívő ember. Akkor tud elküldeni, és akkor tudod te magad is nyitogatni a másik szemét. Elmondani azt, hogy kicsoda Isten. Ki a Szabadító. Így tudsz segíteni a foglyoknak, szabadulásra jutni a lelkileg Istentől elszakadottságban, sötétségben, meghasadt élettel élőknek abban, hogy gyógyuljon a lelkük, a szívük, az életük.

Így akarja Isten az Ő hívő népét látni ebben az egyre sötétedő világban. Ezért mondja azt, hogy a régebbiek már beteljesedtek. A próféciák megvannak. Krisztusban beteljesedett. Most újakat mondok, még mielőtt kibontakoznak, tudatom veletek. Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretet a föld széléig.

Isten szereti ezt a nemzetet. Nem fogja elvetni. Lehet, hogy nagyobbakká válnak a rések, a repedések, a törések. Lehet, hogy sok mindenen átmegy majd ez a nép is, meg kell lennie, úgy tűnik. De nem fordult el tőlünk az Isten. Nem tudjuk, hogy mivé leszünk. Nem tudjuk, hogy Isten hogy hoz ki ebből a mélységből. Egyben bizonyosak lehetünk, hogy a mi pislákoló, repedezett életünket nem töri el, nem nyomorítja meg. Nem elpusztítani akar, hanem felébreszteni, önmagához fordítani egyénileg és nemzetileg is.

Annyi ember élete ilyen repedt, hasadt élet, s pislákoló gyertya. Megrepedt nádszál. Sóvárogva várja a világ az Isten gyermekeinek a megjelenését.

Azt szeretné, hogy engedelmes eszközei legyenek azok, akik benne hisznek, hogy aztán küldhesse akár a szigetekig, akár pedig azokhoz az emberekhez, azok közé, akik már senkinek nem hisznek, akik már semmiben nem reménykednek, akik már senkiben és semmiben nem bíznak. Ülnek a haláltól való félelem árnyékában rabként.

Jézus eljött, mint szabadító, s minket is küldeni akar másokhoz a szabadító Isten szeretetéről szóló jó hírrel.

---

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük, hogy ezen a reggelen is magadról beszéltél. A te irgalmazó, szabadító szeretetedről. Köszönjük, Urunk, hogy a mi összekavarodott, összezavarodott lelkünket, életünket nem megtörni akarod, nem eltörni, nem kioltani, hanem megmenteni, megtartani, megerősíteni, fölemelni, hívővé tenni, s aztán szolgáddá lenni. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Köszönjük, Urunk, hogy velünk vagy, velünk maradsz, s nem vetsz el minket a te szent színed elől, s nem bűneink szerint bánsz velünk, hanem a te irgalmasságod szerint.

Köszönjük, Urunk, hogy olyan valóságos most is a bocsánat, ahogy vehetjük majd a kenyeret és a bort, tested és véred jelképeit, a te szereteted és irgalmadról szóló, kézzel fogható evangéliumot.

Így kérünk, Urunk, hogy áldj meg bennünket. Köszönjük, hogy vallhatunk neked a mi vétkeinkről és bűneinkről, s vehetjük a bocsánat jegyeit. Áldj meg bennünket, kérünk, hogy tanúbizonyság-tévőid, hírnökeid legyünk mindenki számára, aki nélküled él.

Ámen.