MÓZES GYERMEKÉVEI

Alapige: 2Móz 2,5-12

És aláment a fáraó leánya, hogy megfürödjék a folyóvízben, szolgálólányai pedig a vízparton járkáltak. És meglátta a ládácskát a sás között és elküldte a szolgálóleányát és kihozatta azt és kinyitotta és látta a gyermeket. És ímé, egy síró fiú. És megkönyörült rajta és mondta: a héberek gyermekei közül való ez. Az ő nővére pedig azt mondta a fáraó leányának: Elmenjek és hívjak egy szoptatós asszonyt a héber asszonyok közül, hogy szoptassa neked a gyermeket? A fáraó lánya azt mondta neki: Eredj el! Elment azért a leányzó és elhívta a gyermek anyját. És monda néki a fáraó lánya: Vidd el ezt a gyermeket és szoptasd fel nekem és én megadom jutalmadat. És fogta az asszony a gyermeket és szoptatta azt. És felnevekedék a gyermek és vivé a fáraó leányához őt és fia gyanánt lett annak, a nevét Mózesnek nevezte és mondá: Mert a vízből húztam ki. Történt pedig azokban a napokban amikor Mózes felnevekedett, kiment az ő atyafiaihoz és látta nehéz munkájukat és látta, hogy egy egyiptomi férfi üt egy héber férfit az ő atyjafiai közül. Mikor ide-oda tekintett és látta, hogy senki sincs ott, agyonütötte az egyiptomit és elrejtette a homokba.

Imádkozzunk!

Dicsőítünk téged mennyei Atyánk azért, mert te már az ősidőkben is hatalmadat, kijelentésedet mutattad meg Izrael népe életében, hogy mi is tapasztalhatjuk a sajátunkéban. Áldunk Urunk, hogy még a gonoszság sem lehetett abban akadály, hogy a te isteni terved végbe menjen.

Köszönjük neked Urunk, hogy ezért mi is feltekinthetünk tereád, ahogyan az énekben énekeltük, s vallhatjuk hittel, van megtartónk, pásztorunk. Köszönjük Urunk, hogy most is elébed hozhatjuk mindazt bűnbánattal, amellyel megbántottunk téged és egymást.

Arra kérünk, szabadíts meg minket az aggodalmaskodástól, a kilátástalanságban érzett teljes reménytelenség hamisságától is. Add Urunk, hogy a jelenünkre és a jövőnkre nézve egyaránt merjünk benned bízni.

Kérünk, segítsd meg azokat a testvéreinket, akik a gyász miatt hordoznak nagyon nehéz terhet. Add a te vigasztalásod nekik különösképpen is, hogy velük együtt tudjunk a láthatatlanokra is tekinteni.

Köszönjük Urunk, hogy te a láthatatlanságban létezel, valósággal élsz és munkálkodsz. Kérünk azokért, akik ezen a héten kórházba mennek, műtét előtt állnak. Köszönjük, hogy a te gondoskodásodba ajánlhatjuk őket is. Legyél azokkal a testvéreinkkel is, akik hosszú ideje betegek. Segítsd őket, hogy akik hallják az igehirdetést kazettáról, hadd tudjanak ők is megerősödni, nem csupán a te szeretetedben, kegyelmedben, hanem a gyülekezeti közösség szeretetében is.

Köszönjük Urunk, hogy mi itt a templomban, vagy otthonunkban egy közösség lehetünk te előtted. Arra kérünk, hogy ez látszódjon rajtunk, és a te imádásod legyen a mi legfőbb feladatunk most itt az istentiszteleten. Segíts ebben, kérünk.

Ámen.

Igehirdetés

Mózes életét kezdtük el tanulmányozni. A láthatók színterén születésének ideje, szülei nemzedékének sorsa Izrael népe egyik legkilátástalanabb helyzete, nyomorúsága. A láthatatlan valóság oldaláról szemlélve azonban az ígéreteket beteljesíteni akaró mindenható Isten terve, cselekedete volt a láthatók tekintetében, hátterében. Még a gyilkos, gonosz hatalom sem lehetett emiatt akadálya annak, hogy ez az isteni üdvözítő terv, amelynek vége Izrael népének szabadulása, végbemehessen.

A láthatók és a láthatatlanok színtere nézőpontját figyelve megnéztük, hogy Mózes szülei hogyan kötöttek házasságot, családi életük hogyan alakult a kicsi érkezésével, hogyan tekintettek a kicsi Mózesre ugyanúgy, mint a mindenható Isten, kedves, ékes, szép a gyermek. Mit tettek akkor, amikor három hónapig rejtegették és hogyan helyezték bele a kosárba. Összehasonlítottuk Nóé történetével, mert a kosár ugyanaz a szó, amit Nóé történetében a bárkára használ a kijelentés. Mózes kosara ugyanazt a védelmet jelentette, mint amit Nóé átélt családjával az özönvíz idején.

Szülei tehát ennek a bárkának a védelmében tudták a gyermeket. Bizonytalan volt, hogy mi fog vele történni, azonban egyben biztosak voltak, hogy ki fog majd bármit is cselekedni, ami a történések hátterében ott lesz. Most innen folytatjuk.

Mózes nővére távolról megállt és figyelte, hogy mi fog történni a kicsi testvérrel. A láthatók színterén az történik, hogy jön az ellenség, a fáraó családtagja. Ebből az következik, hogyha valakinek, őneki igazán szívből követnie kell apja kegyetlen parancsát. Az ő könyörülete a gyermeken érzékelteti, hogy valószínű a fáraó lánya azt is tette volna. Csakhogy a dolgok az Úr irányítása alatt vannak a láthatatlanok színterét figyelve. Az Úr Jézus maga is nem véletlenül hangsúlyozta tanítványainak, hogy még a pokol kapui sem vehetnek diadalmat azokon, akik Isten védelmében vannak.

A teljhatalmú isteni gondviselés ereje pontosan abban látszik, hogy éppen az ellenséges fáraó lánya érkezik, hiszen egy másik izraeli család nem segíthetett volna Mózes szülein, egy egyiptomi rabszolgán. A fáraó lánya biztos védelem volt. Nagyon beszédes az a történetben, hogy nem a parton járkáló szolgálók vették észre a bárkát, hanem a lány maga. Az is valószínű, hogy ő maga nyitotta ki miután kihozták neki a nád közül. Az is nagyon érdekes, hogy a lány szíve nem akkor dobbant meg irgalommal, könyörülettel, amikor a kisgyermeket meglátta, hanem akkor - amit a Károli fordítás így hangsúlyoz - ímé egy síró fiú. Tehát nem a látvány, hanem az, amit hallott ragadta meg a fiatal lányt. Ne felejtsük el, hogy az egyiptomi katonák nagyon sok síró kisfiút dobtak a Nílus vizébe, és nagyon sok síró édesanyától szakították el a kisfiúkat. Valószínű, hogy a fáraó lánya is hasonlóan gyűlölhette az izraelieket, hiszen otthon élt apja családjában. Meglátva azonban a síró gyermeket, hallva a kicsi sírását, - azt olvassuk - irgalomra indult, a mindenható isteni gondviselés könyörületre indította. Tehát ennek az irgalomnak le kellett győznie azt a lojalitást, amivel az apjának tartozott, és ha esetleg gyűlölte Izrael népét, mindenképpen megkönyörült egy izraeli kisfiún. Ő egyből tudta, hogy a gyermek Izrael népéből való.

A Példabeszédek könyvében olvassuk: "Mint a vizeknek folyása, olyan a király szíve az Úrnak kezében. Ahová akarja, oda hajtja azt." illetve azt is: "Mikor jó akarattal van az Úr valakinek az útjaihoz, még annak ellenségeit is jóakaróivá teszi."

Milyen öröm lehetett volna otthon akkor is, amikor Mózes nővére megy haza, és örömmel újságolja a családnak, hogy a fáraó lánya talált rá a kisfiúra és úgy látja, nem bántotta, nem dobták vissza a vízbe, hanem viszi magával, biztosan föl akarja nevelni. Nagy öröm lehetett volna, hiszen a kicsi életben maradt. Csakhogy itt sokkal többről van szó, hiszen Mózes története nem arról beszél, hogy bizonyos emberi érzéseknek megfelelően, vagy emberileg is esetleg lehetségesnek tűnő dolgoknak a végbemenete által talán majd valami lesz a gyermekkel. Amikor az a kérdés, hogy mi fog vele történni, az Úrnak, aki valamit eldöntött és a tervét végbe akarja hajtani, semmi sem lehetetlen. Ő olyan dolgokra képes, amely még a hívő embereket is csodálatra indítja.

A lány azért szaladt haza, hogy vissza mehessen gyorsan az édesanyjával, mert segítenie kell. Még kimondani is megrendítő, hogy tulajdonképpen Isten úgy munkálkodott, hogy a kisgyermek haza kerülhetett a családjához. Még mélyebb kifejezéssel: a család visszakapta a gyermeket.

Tudom, hogy a gyülekezetben is vannak olyan családok, ahol nem kis kérdés volt, hogy életben marad-e az újszülött, vagy a kicsit baleset érte, vagy nagy bajba került és tulajdonképpen a szó szoros értelmében véve is visszakapták a gyermeket, mert hazakerült a kórházból, vagy Isten megőrizte a súlyos balesetben. Mi, akik nem éltük ezt át közvetlenül, nem tudjuk igazán átérezni, de a hívő ember hittel át tudja gondolni, hogy Isten ma is nagy csodákra képes, akár egy kisgyermek életénél is.

Az édesanya, az édesapa, a testvérek visszakapták a kicsit, nem is akárhogy, uralkodói paranccsal. Az édesanya megbízást kapott, ráadásul még fizetséget is azért, hogy elvégzi azt a legszentebb szolgálatot, amit a gyermek szoptatása jelent. A védelemről nem is beszélve. Így már az egyiptomi fáraó lánya védelmében volt a gyermek, fiává fogadta. Ilyen az Úr gondviselése, a láthatatlan Isten mindenható ereje, amikor az ő tervét végbe akarja vinni. Hallhattuk a Cselekedetek könyvében: Amikor eljött az ígéret beteljesedésének az ideje, sok minden történt és akkor született Mózes.

Bízunk-e mi ebben az Istenben? Az első gondolatban azt tekintettük meg, hogy Isten hogyan válaszolt arra a kérdésre, amit a család valószínűleg föl is tett neki, hogy most mi fog történni, hiszen a bárka védelmébe tettük a gyermeket, és a többi a te részed Istenünk.

A mi életünkre vonatkoztatva néhány gondolatot szeretnék megemlíteni. Tulajdonképpen Mózessel az történt, hogy a család Isten kezébe helyezte a kisgyermeket. Aki ezt teszi, a szeretettjét meri a mindenható Isten kezébe tenni, az tudja igazán átélni, mit jelent azután az Isten kezéből venni, visszakapni. Milyen nagy ajándék - idősebb családtagunkra, betegünkre gondolva, olyanra, aki lehet, hogy már átlépett az élet másik oldalán jelentkező gyermekkorba, akire már nagyon kell figyelni, vagy a mi gyermekeinkre, unokáinkra, vagy szüleinkre. Vagy amikor felmerül a kérdés - többször történt ilyen, fiatalok mondták el, hogy az, akit megszerettek még nem volt hívő, templomba járó - mit csináljunk most, merjük-e az Isten kezébe tenni, hogy azután az Isten kezéből vegyük el azokat, akiket a bárka védelmében akarunk tudni?

Mózes tehát visszakerült a szülői házba, ott van a szüleinél, testvéreinél. A második és a harmadik gondolat Mózes neveltetését szeretné tisztázni. Először megnézzük, hogyan nevelték otthon, majd azt, hogyan nevelték a fáraó udvarában. Ne felejtsük el sosem, láthatók és láthatatlanok színterét figyelve, mindkét nézőpontból látva, ami történik ezzel a kicsi, három hónapos csecsemővel.

Isten tervében nemcsak arról volt szó, hogy nagy nehezen maradjon életben egy nem régen megszületett kicsi gyermek és ebben az életveszélyes helyzetben se történjen vele nagyobb baj, hanem nagy kérdés az volt, hogy hol nő fel ez a gyermek. Amit kisgyermekként tapasztal az ember, az meghatározza egész életét. Két helyszínen történt Mózes felnevelése, a szülői házban és a fáraó udvarában. Érdekes, hogy Mózes II. könyvében a szülői ház a hangsúlyosabb, a Cselekedetek könyvében a fáraó udvara. Két igen eltérő helyszín, eltérő lelkületű emberek, eltérő hiten lévő emberek. Az isteni terv szempontjából mindkét helyszín hangsúlyos, hiszen a mindenható Isten ígéreteket akar beteljesíteni.

Először nézzük meg, mi történt a szülői házban. Nagyon keveset tudósít a Szentírás, kevés adatot közöl a tekintetben, hogy otthon mi is történt a gyermekkel. Talán azért van ez így, mert a Szentírást olvasó emberek számára ez nem is kérdés. Aki ismeri a Bibliát, az tudja, hogy nevel egy istenfélő szülői pár, hogyan élnek otthon az istenfélő gyermekek. Mindaz, amit a Szentírás tanít az Istenbe vetett hitből élő családi életről, jellemző volt Mózes otthonában. Néhány dolgot azonban húzzunk alá, hogyha valaki nem ismeri Isten igéjét, akkor is láthassa, milyen fontos dolgokat vitt végbe otthon az Úr.

Biztos, hogy a kisgyermek - a kevés adatból és a történelemből is tudható - körülbelül két-három évet töltött otthon, esetleg többet is, talán, akkor legfeljebb pár évet. Ami azonban ez alatt a néhány év alatt történt otthon a gyermeknevelés kapcsán - Mózes későbbi jelleme, felnőttkori viselkedése alapján elmondható - meghatározta egész életét. A Mózes második könyvében a gyermeknevelés egyetlen mozzanatát említi csupán az Írás, ezt ráadásul többször is, hogy szoptatták.

Most jobb lenne, ha egy édesanya szólna erről és elmondaná, hogy mit jelent a szoptatás. Mert nem csupán annyi, amire a fáraó lánya gondolt; táplálni, hogy erősödjön egy kicsit, aztán, majd ha elválasztható, s vigyék oda hozzá. A szoptatás a testi tápláláson túl nagyon mély lelki értékeket hordoz, meg minden bizonnyal szellemieket is. Az, hogy én olyan hitben élhetek, ahogy, annak is köszönhető, hogy engem is szoptatott az édesanyám. A szoptatás során tapasztalja a kisgyermek az édesanya ölelését, érintését, az édesapa is ott van, ő is megérinti talán, vagy hallja a hangját, de még a testvérek gondoskodó csendje, szeretete, érdeklődése is kihat a szopós kisgyermek életére. Az istenfélő ember tudja, hogy a szoptatás a gyermek lelki nevelése szempontjából mérhetetlenül fontos. Néha ehhez is Isten gondviselése és kegyelme szükséges.

Izraeli család szeretett légkörében nőhetett fel ez a kicsi gyermek, amikor szoptatták. Anyanyelvet tanult, ami azért is fontos, mert később Isten ezen az anyanyelven akart az ő népéhez szólni és Mózes volt a közvetítő. Hazaszeretetet is tanult. Az ő igazi hazája nem Egyiptom, hanem az Ígéret földje. Megtanulta, hogy kik a szülei, kik a vérszerinti rokonai, és kik a testvérei. Az, hogy melyik néphez tartozik, döntővé vált akkor, amikor az a nép még Mózes halálát is kívánta, hányszor akarták elpusztítani a pusztában, többször zúgolódtak ellene, Mózes testvérei - Miriám és Áron - is sok kellemetlenséget okoztak neki. Ő azonban mindig féltő szeretettel gondolt rájuk, imádkozott értük.

A kicsi Mózes otthon ismerhette meg ősei történeteit, hitét. Megismerhette azt az Urat, azt az Istent, akiben szülei is bíztak, aki megtartotta az ő életét. Valószínűleg a szüleitől tudhatta meg azt is, hogy ők várták, hogy ez az Úr szabadítót küldjön. A Cselekedetek könyvéből hallottuk, hogy Mózes otthon még azt is megtudta, hogy ez a szabadító talán ő lesz.

Természetesen lehet, hogy Mózes a fáraó udvarában ismerhette meg Izrael Istenét, olvashatott róla az egyiptomi leírásokban, vagy hallhatott róla történeteket. Azonban valószínűbb, hogy nem a fáraó udvarában tudta meg mindazt, amiről otthon hallhatott. Mózes öntudata, istenfélelme, hite kisgyerekkorából indult.

Ne felejtsük el, hogy még az Úr Jézus is családban nőtt fel. Őt is nevelőapa és édesanya nevelte föl. Lukács evangéliuma 2. részében olvashatunk arról, hogy neki is fizikailag, testileg, szellemileg, lelkileg is növekednie kellett, Isten és emberek előtt való kedvességben, mert neki is így kellett Mesiássá válnia, így lett Izraelnek és nekünk is a szabadítónk. Ő azért lehetett az a Megváltó személyében és munkájában, mert kisgyerekként őt is nevelte egy család. Nagyon fontos - most hadd mondjam azoknak, akik szülők -, hogy Mária és József nem volt tökéletes szülő, hiszen tudunk hibáikról is, és Isten mégis rájuk bízta a Megváltót, mert kegyelemből éltek.

Ha most - ennek a gondolatnak a fényében - a gyermekéveinkre gondolunk, akárhány évesek vagyunk is, elmondhatjuk hálaadással, hogy igen, köszönöm Uram, hogy én is családban nőhettem fel, ahogy Mózes. De az is lehet, hogy nem, hogy már régóta azon gondolkodott valaki, hogy bárcsak hallhatott volna otthon Istenről, és akkor másképp alakulhatott volna minden. Az is lehet, hogy valaki azt mondja, hogy bárcsak ne lettek volna hívő szüleim - ilyennel is lehet találkozni -, mert nem volt példamutató, ahogyan éltek, amit látott köztük, Istentől távolította el őket.

Gyermeknevelésünkkor akár pozitív, akár negatív élményben volt részünk, ne felejtsük el, hogy szüleinknek, a családnak mindég Isten kegyelméből kellett élnie. Bármit is tettek, bármit is éltek meg előttünk az életben, a mi gyermekkori élményeink az Isten gondviselő kegyelme szempontjából Isten gondoskodása miatt lehettek. Lehet, hogy azért volt annyi baj, hogy végre odafordulhassunk hozzá.

Én mindenképpen otthon tanultam meg szüleimtől - ők sem voltak tökéletesek, de nagyon jó szülők voltak -, hogy milyen az, amikor Isten kegyelméből nevelnek. Ezért vagyok nagyon hálás értük Istennek.

Ha szülőként, nagyszülőként, vagy dédszülőként vagyunk itt, előttünk Mózes élete arra példa, hogy teljesen mindegy, hogy a felnövekedett gyermekem hogyan él, amit otthon kapott, meghatározza felnőttkori életét. Ha hitben jár, hálásak lehetünk. Ha még nem, majd az Úr elhordozza, munkálkodni fog. Helyezzük a bárka védelmébe őket.

Szeretnék az idősebb és a fiatalabb testvérekhez is szólni. Mózes nővére viselkedése, talpraesettsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy hazakerülhetett a kicsi Mózes. Isten gondviselésében ő is eszköz volt. Nemcsak a fáraó lánya, hanem a nővére is. Ha ő nem megy oda a folyópartra, majd a fáraó lányához, akkor nem édesanyja neveli föl, szoptatja. Aki olyan, amilyen, de idősebb testvérként felelősséggel tartozott érte, felelősen gondolkodott és gondoskodott a kicsiről.

Tudom mit jelent az, amikor megkeserítem a testvéreim életét, kicsi koromban nagyon gonosz tudtam lenni. De azt is tudom, hogy mit jelent segíteni a bátyáimnak. Te áldás vagy a testvéreid számára, vagy keserűség? Lehet áldássá is lenni, ha eddig nem az volt a jellemző. A legnagyobb ajándék, ha még Istenhez is oda vezethetem a testvéremet. András ezt élte át, hiszen Pétert ő vezette oda Jézushoz. Utána Péter lett a vezető, ő kapta a megbízásokat, de nem olvasunk arról, hogy András irigykedett volna. Neki akkor testvére Jézushoz vezetése volt a feladata, a többi az Úrra tartozott.

A családi otthonunk légkörében - a családra most, mint házaspárra gondolva, gyermekeket nevelő szülők, nagyszülők - ott van az a szeretet légkör, ami Mózes idejében az ő gyermekkori élményeit jellemezte? Ha ott van az Úr, ha a bárka védelme jellemzi a családi élet minden részletét, akkor Isten hatalmas dolgokat hajt végre.

Nézzük meg még, hogy mit tapasztalt Mózes a fáraó udvarában. Majd a felnőtté vált Mózes élethelyzetét vizsgálva még fogunk további gondolatokat hallani. Most a gyerekkori élményeket fogjuk látni.

Mózes tehát a fáraó udvarába került, ami azt jelentette, hogy elkerült otthonról. Nem egyszerű a hívő családban annak a felismerése, elismerése, hogy a gyermek már kikerül a nagybetűs ÉLETBE, a VILÁGBA, s mi lesz ott majd vele. A kicsik már a bölcsödéből, óvodából is úgy szoktak hazajönni, hogy olyan szavakat mormognak, sőt hangosan is mondanak, amit otthon nem tanultak, amely szavakkal fájdalmat okoznak a környezetüknek, s még sem hagyják abba. Mi lesz, ha nagyobb lesz, elfordul attól az erkölcstől, értékrendtől, amit gyermekkorában nagy örömmel és szeretettel gyakorolt, ahogy gondolkodott? Mi lesz, ha tékozló fiú, vagy tékozló lány lesz belőle, mert világba került, elvilágiasodott?

De ez a történet példa arra is, amikor valakinek nem a saját családjában kellett felnőnie. Mózes sem sokáig lehetett otthon, idegen családba került el. Mégis Isten kezében volt mindaz, ami vele történt. A hívő szülőnek, istenfélő embernek rá kell tudnia bízni gyermekét, taníttatását arra a gondviselő Úrra, aki a világban is gondoskodik majd róla.

Isten tervének része volt az is, amit tanulhatott a fáraónál: nyelvet, retorikát, írást, olvasást, hadvezetési tudományokat, egy ország vezetésével kapcsolatos feladatokat, és így tovább. Történeti tanulmányainkból tudhatjuk, hogy milyen magas szintű tudományos képzés zajlott Egyiptomban. Hogy Mózesnek milyen rendkívüli képességei lehettek, az kitűnik abból, hogy hatalmas volt beszédben és tettekben. Nagyon jó tanuló lehetett, hatalmas karriert futhatott be a fáraó lányának fiaként. Úgy tűnik, hogy be is futotta. Majd csak negyven éves korában gondolkodik el újra arról, hogy mit jelent az Isten-hit, és Izrael népe.

Itt feltételes mondatban kifejezett gondolatot mondtam el, mert a Bibliából nem derül ki egyértelműen, hogy Mózes kicsi korától fogva megmaradt-e istenfélőnek a fáraó udvarában is. Dánielék megmaradtak. Mózes viselkedése negyven évesen azt érzékelteti, hogy valószínűleg hatott rá a világ, de amikor eljött a 40. születésnapja, akkor már tudta, hogy kik a testvérei, ki a népe, hazája, Istene.

Merjük-e mi a gyermekeinket, utódainkat Isten kegyelmére, gondviselésére bízni akkor, amikor ki kell ereszteni az otthon védelméből, amikor el kell engedni, amikor már nem nevelhetjük úgy, mint kicsi korában tehettük? Azok, akik küzdünk a tanulással, ne felejtsük el, hogy a tanulás is az isteni terv része. Akár siker, akár sikertelenség ér egy hívő fiatalt, tudhatja, hogy áldássá lesz, mert Isten így készít fel a munkára, a neki való életre.

Az Úr Jézus nem azt kérte az Atyától, hogy vegye ki őket a világból, hanem hogy a világban őrizze meg a gonosztól. Ez igaz a gyermekekre is. Lehet, hogy elvilágiasodnak, de az Úr majd megtartja őket kegyelméből. Itt is igaz, hogy a bárka védelmében tudhatjuk őket. Nagy kérdőjelek lehetnek, hogy mi fog velük történni, sok sírás talán, mert tékozló fiúvá, vagy leánnyá lett, de Isten bármikor helyre állíthatja, ahogyan Mózes életében is látható.

Ilyen szempontból fontos arra emlékezni, hogy még az Úr Jézus is járt Egyiptomban. Mózes élete ebben is párhuzamban áll Jézuséval. Heródes miatt Isten Egyiptomban védte meg az egyszülött fiút. A nevelő apja József és Mária azért mentek Egyiptomba, mert ott volt menedék. Mózes a fáraó udvarában sok áldást kapott, ami a későbbi ígéretek beteljesedése miatt fontos volt. Jézus pedig azért lett és úgy lett Megváltó, hogy még Egyiptomban is élt kicsi gyerekkorában. Ha megnézzük az evangéliumi történeteket, láthatjuk milyen ígéreteket teljesített be az Úr a messiási ígéretekből Jézussal kapcsolatban, amikor Egyiptomban volt, mert minderre szükség volt.

Azért fontos ezt hangsúlyozni, mert Mózes bennünket nem tud megtartani, de az Úr Jézus igen, hiszen ő Megváltó és Szabadító lett, azzal is, ahogyan Egyiptomban élt. Ő hozzá lehet fohászkodnunk, hogyha a mai üzenet fényében kérdés, hogy a mi családunkban mi jellemző, a mi gyermekeink milyen nevelést kapnak otthon, és hogyan tudjuk Istenre bízni őket akkor is, ha esetleg kikerülnek a családból. Így helyezzük őket az isten védő oltalmába, a bárka védelmébe, megtartó Urunk irgalmas, kegyelmes gondviselésébe.

Imádkozzunk!

Urunk, hálaadással magasztalunk téged, hogyha a szeretteinkkel lehetünk itt, a templomban. Köszönjük, hogy meghallgattad az évek, évtizedek óta mondott imádságainkat. Köszönjük, amikor a nagy mélységből is visszahoztad szeretteinket. Áldunk téged, hogy velük együtt dicsőíthetünk téged Úrként. Ha mindez nem igaz, még mindig egyedül élünk, egyedül vagyunk, sok mindennek a történését várjuk, imádkozunk sokakért a családban, merjünk akkor is benned bízni, őket a te kegyelmedbe helyezni.

Urunk, köszönjük, hogy te arról beszéltél nekünk, hogy a gyermekkorban tapasztalt ajándékok, élmények a te kezedben lehetnek eszközök személyes életünkre nézve is. Akkor is segíts ezt hinni, ha esetleg keserű volt a gyermekkorunk. Arra kérünk, lehessünk olyan felnőttek, olyan szülők, házasok, testvérek, akik terólad tesznek bizonyságot, akiknek a családi légkörében öröm lenni.

Ámen.