SAUL ISTEN KEZÉBEN FORMÁLÓDIK

Alapige: ApCsel 9,10-18

Volt pedig egy tanítvány Damaszkuszban, név szerint Anániás, és monda annak az Úr látásban: Anániás! Az pedig monda: Itt vagyok Uram! Az Úr pedig monda neki: Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utcába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi embert, mert ímé imádkozik. És látta Saulus látásban, hogy egy Anániás nevű férfiú beméne hozzá és kezét reá helyezvén, hogy lásson. Felele pedig Anániás: Uram, sok embertől hallottam e férfiú felől, mennyi bosszúsággal illette a te szentjeidet Jeruzsálemben: És itt is hatalma van a főpapoktól, hogy mindazokat megkötözze, akik a te nevedet segítségül hívják. Monda pedig neki az Úr: Eredj el, mert ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel fiai előtt. Mert én megmutatom neki, mennyit kell neki az én nevemért szenvedni. Elment azért Anániás és bement a házba, és kezeit reá vetvén, monda: Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, a ki megjelent neked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyíljanak és beteljesedjél Szent Lélekkel. És azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeiről, és mindjárt visszanyerte látását; és felkelvén, megkeresztelkedett és miután evett, megerősödött.

Imádkozzunk!

Dicsőítünk és magasztalunk téged mennyei Édesatyánk, mert noha te rettenetes Isten vagy, aki méltó vagy arra, hogy féljen téged minden, mi mégis hűséges gyermekeidként Atyának tarthatunk, vallhatunk, s hódolunk előtted, hogy ezért szaporítottad meg jótéteményeidet rajtunk is. Hálásan köszönjük néked Urunk, hogy rád nézhetünk most is, az istentisztelet során. Megvalljuk neked alázattal és bűnbánattal, hogy az ünnepek utáni feladatok olyan nehéznek tűntek, sokszor elfáradtunk, belefáradtunk már. Megvalljuk neked azt is, hogy amikor az ünnepek utáni hétköznapok terhei, nehézségei jöttek, hiába újultunk meg a te követésedben, ránk nehezedtek, és ránk terhelődtek. Nem tudtunk úgy örvendezni, amint a pásztorok tették, elmenve a Messiástól haza. Szeretnénk most megújulni ezért. Add a te vigasztalásodat, ha arra van szükségünk, hadd tudjunk Urunk rád nézve valóban boldog nép lenni, és úgy tekinteni magunkat, mint akik hozzád tartozunk, akik a kezedben formálódunk.

Kérünk téged, emeld fel lelki szemeink tekintetét önmagadra, hadd tudjunk szárnyalni, mint a sasok, azért mert benned bízunk, Atyánk.

Ámen.

Igehirdetés

A Szentírás több helyén is megtaláljuk azt a képi hasonlatot, mely a hívő ember életét a sas madárral példázza, amely a szikláról elrugaszkodva szárnyal szabadon, boldogan. Úgy van lételemében, hogy lebeg és a légáramlat tartja, viszi távolba. Azért ilyen a hívő ember, amint az ézsaiási próféciából is kiderül, mert, ha bízik hatalmas Istenében, ő tartja az életét és szárnyalhat akkor is, ha viharba kerül, ha nehézségei vannak.

Beszél azonban a megfáradt, ellankadt, elcsüggedt, bűneivel küszködő, újra meg, újra erőre, megújulásra vágyakozó hívő emberről is. Ez olyan, mintha a sas még mindig abban a ketrecben lenne, amelybe fogolyként belekerült. Pedig a ketrec ajtaja már kinyittatott, pedig a sas már kiszabadult, már nem kellene rabnak lennie, nem kellene úgy élnie, mint korábban, hiszen felszabadult, szárnyalhatna. Isten kiszabadította.

Saul megtérését leíró történetben elsőrendűen Anániás személye kerül most elénk. S látszik, hogy mennyire fontos Isten szabadító munkájának az a része, amely közvetlenül követi egy bűnös ember megtérését. Amikor valakit Isten megszabadít valamiből, akkor mindig valamire szabadítja fel. Hogyha ez az utóbbi kimarad a hívő hittudatából, akkor lesz olyan, mintha még mindég ketrecben élő madár lenne. Próbál szárnyalgatni, de repülni nem nagyon tud. A sas kiszabadult, hogy szárnyaljon. A Galatabeliekhez írt levélben beszél az apostol arról a szabadságról, amelyre felszabadítja Isten a megtért bűnöst.

Saul nemcsak Isten kezébe került, hanem ebben az isteni kézben ő már igazi lételemében lehet. Valóban az lehet, akivé őt ez az isteni kéz alkotta, és formálni akarja ezután is. Azt fogjuk vizsgálni, hogy Saul Isten kezében hogyan kezdett formálódni. Hogyan látszik életében már az Anániással való találkozás előtt is, hogy Isten nemcsak valamiből szabadította fel, hanem valamire, hatalmas dolgokra.

Saul, az egyház üldözője Isten kezébe került, mert megtért a damaszkuszi úton. Ez egyedül Isten cselekvése volt. Egy bűnös ember megtérése csak Istennek lehetséges, nélküle senki sem tud megváltozni, megszabadulni, bűnbocsánatot nyerni, csak a kegyelem képes erre.

A történetnek azonban nincs vége a damaszkuszi úton, sőt, Saul élete igazából csak akkor kezdődik. Hiszen itt már a helyére került, Isten kezébe. Újjászületett ember lett, felszabadult és ebben az állapotban kezd Isten kezében azzá válni, aminek eltervezte őt, aminek formálni akarja. A másik, állatvilágból vett képpel élve, a farkas báránnyá lett és Isten kezében ennek a bárány természetnek kell egyre inkább kiformálódnia.

Történetünk azonban azt mutatja, hogyha ez a megtérés is lehetetlennek tűnt, például Anániás szemében, talán még képtelenebbnek tűnik a már megtért ember megújulása, megmaradása a hitben.

Hát mi a nehezebb, Istenhez térni, vagy megmaradni hűséggel, győzelmesen, szárnyaló sasokként az ő útján? Tudjuk, hogy a kegyelem megtart, de akkor miért van életünkben keserűség, elfáradás, bűn és olyan érzés, mintha még mindig rabok lennénk?

Saul mindenképpen más ember lett - hirdeti meg az Úr Anániásnak. Más ember lett? Anániás Damaszkuszban ismert ember, mindenki ismerte őt a zsidók közt és a zsidó keresztények között is. Amikor Pál bizonyságot tesz az ApCsel 22-ben, elmondja, hogy istenfélő, hűséges ember. Őt választotta ki Isten arra a nagy feladatra, hogy a damaszkuszi úton megtért Sault tovább vezesse azon az úton, amelyet Isten kijelölt számára. Isten kezében van Saul és ebben a kézben formálódnia kell. Formáló munkája első lépéseit Anániás segítségével akarja megtétetni vele. Anániás egyértelműen tudhatta, hogy az, amit hall, Isten szájából jön. Az Úr mondta neki látomásban, hogy mi történt Saullal.

Anániás azonban nem tudja elhinni; ez képtelenség, ez lehetetlen. Sokaktól hallotta, nagyon sok ember ismerte, ismeri ennek a Saulnak a régi életét. Nem pletyka, rosszindulatú szóbeszéd. Ezt a múltat látva elrémül. Mennyi rosszat tett a te néped ellen, tulajdonképpen ellened. Ha csak azt nézi, hogy mi a jelenlegi állapota, amit ő tud róla, meg azt, hogy lehet, hogy az egészet csak megjátssza, hiszen hatalommal, felhatalmazással bír, hogy Damaszkuszban is összegyűjtse a keresztényeket.

Anániás tudja, hogy Isten mondott valamit, de azt is tudja, hogy ki az az ember, akiről mondta. Számára az is beszédes, hogy sok rosszat tett azok ellen, akik segítségül hívják az Úr nevét. Igen, Uram a te neved segítségül hívható, te tudsz segíteni, és nagy dolog azt véghezvinni, de ezt a nevet hallva, hogy Saul, az ő neve hatalmasabbnak érződik, mint a te neved. Erre gondolt talán Anániás? Ezt nem tudjuk, de azt látjuk, hogy hihetetlen volt számára mindaz, amit hallott. Talán még arra is gondolhatunk, hogy számon kéri Istentől, hogy, Uram mit beszélsz? Nem felejtettél el valamit, Istenem, hogy ő milyen ember? Fontos, hogy mindezt Anániás imádságban mondja el Istennek. Ezért semmiképpen nem vétkezik itt, hogy nem tud bízni, hanem elmondja azt, amit őszintén érez, gondol és a látható, kézzel fogható tények alapján, úgy tűnik, mint igazságot, ismer. Imádságban mondja el mindazt, amit ő tudott Saulról: Uram, lehetetlen, hogy ez az ember megtért, lehetetlen, hogy ez az ember megváltozzon, ez képtelenség.

Nekünk is lehet ilyen emberünk, akiről hallottuk, hogy mi történt vele és nem akarjuk elhinni megtérését, mert ismerjük, hiszen már többször mondta, hogy megtértem. Vagy ha arra gondolunk, hogy szabadon szárnyalni az Úr útján, felszabadultnak lenni. Vajon a mi életünk Isten formáló kezében igazolja azt, hogy szabad vagyok? Vagy mi is azt mondjuk, hogy Uram, attól a kísértéstől, bűntől már mióta nem tudok szabad lenni. Hogy mondhatod, hogy én szabad vagyok? A megújulási lehetőségek, vagy a másik ember megújulási lehetősége Isten kezében lehetetlennek tűnt. Anániásnak mindenképpen. Most, amikor új évet kezdtünk, kinek sikerült megtartania az újrakezdést az Úrral? Talán Isten nevét segítségül hívtuk, hogy Uram, látod, már megint nem ment, újra elestem.

Saul megújulása, megtérése képtelennek tűnt Anániás számára. Hogyha az ő személyét vizsgáljuk, akkor megint lehetetlennek tűnik az, hogy a megtért Saul formálódjon Isten kezében, hiszen amennyiben Anániást választotta ki Isten eszközeként, hogy segítse ezt a férfit, akkor így Anániás nem tud segíteni, ha nem tudja elhinni azt, amit Isten maga mond. Hogy lesz akkor így eszköz Isten kezében? Alkalmatlan.

A megtértek pedig sohasem magányos farkasként élnek, hanem a nyáj bárányaként és bizony Isten formáló kezében mi hívő emberek mindezt a nyájon belül tapasztaljuk. Közösség nélkül nem lehet megújulni, szárnyalni. De jaj nekünk, hogyha az a testvér, akinek eszköznek kellene lennie Isten kezében, a mi életünk számára is, vigasztalásunk, megerősödésünk számára, ami kell ahhoz, hogy a hit útján előre haladjunk, újra, meg újra megújulhassunk, amiből szükséges, szabadulhassunk, s az ilyen lelki testvér olyan, mint Anániás, akkor nagy baj van. Isten mindenképpen a testvéren keresztül akarta Sault is formálni. Mennyi baj van hívő testvéreimmel és talán velem is.

A latornak, aki a kereszten tért meg, és lett hívő ember, könnyű dolga volt, hiszen ezt követően nemsokára ment a mennyek országába, neki nem kellett keresztény gyülekezetbe mennie, mert nem élt már a földön. A mennyben könnyű hívőnek lenni, ott már minden dicsőséges, szép, ott már nincs bűn, ott már nincs bukás. Ott már csak a megdicsőült szentek vannak, akikben biztosan nincs semmi hiba. De a lator élete kivételnek számít.

Isten bennünket, amikor magához hívott, megtérésre vezetett, mindenképpen ebben a földi életben akar az ő isteni kezében arra formálni, aminek eltervezett. Ebben viszont szükség van az Anániásokra is. Ezért fontos azt látni, hogy bármennyire is képtelenségnek tűnt Anániás számára Saul esete s - az üzenetben láthatjuk -, hogyha Anániáson múlna a dolog, akkor Saul még mindig ott lenne vakon Damaszkuszban, de ez a történet azért van megírva, hogy láthassuk, Isten nem csak a megtérést végzi hatalmasan, hanem úgy tart bennünket isteni kezében, hogy bennünk is munkálkodik, meg a másik lelki testvérben is. Ha Istennek nem volt lehetetlen megtérésre vezetni téged, meg engem a mi damaszkuszi utunkon, akkor nem kell félni attól, hogy ő mindvégig megtart az ő kegyelméből földi életünk során.

Amikor az Úr Jézus megszületett, s születését meghirdette az angyal, Máriának azt mondta: Istennek semmi sem lehetetlen. Erzsébet, a te rokonod meddő, ő is már babát vár, s neked sem lesz lehetetlen, hogy szűzként foganj, szűztől szülessen a Megváltó. S ha nem volt lehetetlen Istennek a Megváltó földre küldése, s az ő földi életének a végbevitele dicsőségesen, akkor nem lehetetlen Istennek az ő gyermekei földi életének végbevitele, győzelme, csak ehhez formálódni kell az Isten kezében.

Isten Sault formáló munkája már ott a kezdeti időszakban megmutatkozott, amikor még nem is találkozott Anániás. Lehetetlennek tűnt és mégis lehetséges. Isten cselekszik itt is mindvégig. Saulról itt újra csak azt látjuk, hogy ő nem nagyon tehet semmit, csak ott van Damaszkuszban. A történetből tudható, hogy három napon át nem eszik, nem iszik, nem lát; Isten kezében van, Isten jelenlétében. Rajta történnek az események, a dolgok. Arról van szó, amiről a Filippiekhez írt levél 2. részben Pál maga ír, hogy ki is az, aki munkálja bennünk mind az akarást, mind a munkálást. Ezt megelőzően azt írja "félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből". Ehhez még azt is hozzá lehet tenni, hogy kegyelemből, szabadon, Istentől kapott szabadságban élni és Isten akarata, jó kedve szerint.

A 22. részben olvashatunk szintén arról, hogy Saul amikor a damaszkuszi úton találkozott Jézussal az első kérdése az volt, hogy "Ki vagy Uram?" a második pedig: "Mit akarsz hogy tegyek?" A 9. részben az ősi kéziratok tanúsága szerint nem lett leírva, a Károli-féle bibliafordításban azonban benne van. De helye van, mert valóban megtörtént ez, a megtért ember kérdése. Ez előtt az volt a kérdése, hogy mit tegyek a Jézust követő tömeggel, de most már az a kérdés: Uram, mit tegyek, mi a te akaratod?

Mi erre Jézus válasza? Azt mondja, kelj fel, menj el Damaszkuszba, majd ott megmondják neked, mit kell tenned.

Számomra most igen beszédes, hogy itt még nem az a kérdés, hogy Pál mit tegyen, hanem még annak az ideje van, hogy az Úr mit akar tenni vele. Hiszen Saul életében még sok mindenre szükség van. Isten formáló kezébe igazából még csak most került. A jeremiási igével szólva a fazekas már odavette maga elé az agyagot, de az még kiformálatlan. Azonban már ott van, és elkezdi formálni. Az a kérdés, hogy Isten mit tesz. Természetesen Saul kérdése kifejezésre juttatja, hogy ő valóban megtért, de hogy hogyan újulhat meg az élete, és hogyan lehet Isten báránya Isten gyermekeként, az Istenen múlik, nem rajta és még csak nem is Anániáson. Ismét az a hangsúlyos, hogy Isten cselekszik, szól, látomást ad mindkettőjüknek, és küldi Anániást. Anániást szeretettel, türelmesen végighallgatja, parancsot ad neki, majd látjuk, hogy Saulban is munkálkodik. Mindent Isten tesz. Saul szinte teljesen passzív, de ez aktív passzivitás.

Az Anániásnak adott válasz második részét is közelebbről meg kell nézni, mert az magáért beszél. Anániást Isten úgy nyugtatja meg, hogy először is parancsot ad neki: "Menj el!", majd elmondja neki, hogy miért: "Mert ő nekem választott edényem, hogy ...". Anániás megtudhatja Saulról, hogy Isten formáló kezében ott van már és az Úr nagyon jól tudja, hogy mit akar vele kezdeni. Sőt, az Úr számára már olyan edény, ami már szinte készen is van. Saul és Anániás ezt még nem tapasztalhatja, hiszen még Saulnak formálódnia kell. De Isten előtt már úgy van jelen, mintha kész edény lenne.

Azt tudjuk, hogy a művészek olyanok, hogy már látják a még el nem készült szoborban, agyagban mindazt, amit szeretnének kifaragni, kimunkálni. A művész látja. Istennél azonban sokkal mélyebb értelemben megvalósul ez, ő nemcsak látja, hanem előtte már ott van a múlt, a jelen és a jövő a maga teljességében. Így beszél az övéiről úgy, mint akiket nemcsak megigazított, megszentelt, hanem meg is dicsőített. Az Úr választott edénye már készen van. Ezért beszél a Szentírás arról a titokról - amit a szentség, vagy a megszentelődés fogalma hoz elő a Bibliában -, hogy a szent azt jelenti, hogy Istenhez tartozó, az övé. Ezért tiszta, azaz szent. Az ApCsel könyvben például itt szerepel az a szó először, hogy szentjeid. Nem véletlen, amit itt mond Anániás, mert ezzel is jelzi, hogy itt miről van szó. Szentek voltak, akiket üldözött Saul, de most már ő is az Úr választott edénye. Szent, azaz hozzá tartozik már, ott van a formáló kézen. Már elkezdte a fazekas munkáját rajta és ki fog teljesedni, de az isteni fazekas már úgy tekint rá, mint aki a múltban, most és a jövőben is az ő edénye. Terve van vele, ezt végbe fogja vinni, s ezt szolgájának is elmondja.

Mert nem az a kérdés, hogy most milyen küzdelmekkel és nehézségekkel kell megharcolni a hitéletet, hogy elfáradunk-e vagy sem, hanem az, hogy ki a mi Istenünk. Ha ő azt mondja, hogy szent vagy, azt Jézusra nézve mondja. Ezért történhetett, hogy a lator, amikor meghalt, azonnal mehetett a mennybe. Pedig neki nem volt ideje a földi élet során megtisztulni. Mi azt tapasztaljuk legtöbbször, hogy még január 2-án is tudunk úgy vétkezni, pedig már szerettük volna elhagyni január elsején. Akkor most nem vagyok szent? De! szent, Istenhez tartozó, az övé, az ő gyermeke, az ő edénye. De mindaddig, míg ebben a földi életben élünk folyamatosan formál, tisztogat.

Szentek legyetek - mondja az ige. Legyél az, mert az vagy. Anániásnak ezt tudnia kell szintén. Érdekes, hogy Isten ezt neki mondta el, hogy aztán továbbadhassa Saulnak. Anániásnak az volt a baja, hogy azt gondolta, képtelenség, hogy egy ilyen ember Isten edénye legyen. De Isten azt hangsúlyozza: ő már az enyém, választott edényem.

Itt a választani kifejezés elsősorban nem az üdvösségre vonatkozik, hanem a feladatra. Arra a feladatra, amit Isten Anániásnak el is mondott. Saulra nézve azt kell látnia, hogy ki az az Úr, aki kezébe vette őt, és milyenné formálhatja ez a hatalmas Úr még ezt a lehetetlennek tűnő esetnek minősülő embert is. S itt még mindig csak arról van szó, hogy Isten formálni akarja Sault, de még nincs is ott Anániás. Tulajdonképpen még mindig mintha csak előkészítő munka lenne ezen az edényen. Isten kezében van, munkálkodik már rajta, mint az agyagon, de még csak az előkészítő munka folyik. Isten azonban már tudja, hogy mit készít. Előkészítő munkájának ezért része, hogy először is küldhetővé formálja Anániást, akit használni akar Saul életében. Azért kell ezzel kezdeni, mert a történetben is így van leírva. Mivel még ő sem alkalmas, ezért Istennek először őt is alkalmas eszközévé kell tennie, hogy aztán továbbíthassa. Ilyen Isten előkészítő munkája Saul számára.

Az üzenet kérdése itt az, hogy te küldhető vagy-e? Most, ha Anániás helyébe helyettesítjük be magunkat, vajon bennünket küldhet-e az Úr a megtért Saulokhoz?

Részünkről itt merülnek fel azok a nehéz kérdések, hogy Uram, éppen hozzá akarsz küldeni? Elfelejtetted, hogy már hányszor nemet mondott? Már mióta hogy viszonyul hozzám? Anániásnak könnyű lehetett, mert a leírás szerint csak egyszer kellett mennie. Neki jó volt, mert Saul egyből engedett. Általában a mi küldetésünk lehet ilyen egyszeri, legtöbbször azonban elég gyakori, mert azok között zajlik, akikkel együtt vagyunk. De küldhető vagy-e például a családtagod számára? Vagy éppen a házastárs számára? Ilyen esetben szokták azt mondani, hogy vassal a vasat szokták formálni. A családban pedig a gyerekek, unokák, szülők esetében vajon hiszed-e, hogy még ők is megváltozhatnak egy pillanat alatt? Mert mindig az a kérdés, hogy kicsoda az az Úr, aki kezébe veszi azt a másikat és mivé formálhatja kegyelméből. Ez nem könnyű, lehet, hogy szenvedéssel jár. Lehet, hogy nekünk is imádkozni kell és elmondani az Úrnak őszintén, hogy én nem tudom megcsinálni, mert attól félek, alkalmatlan vagyok.

Anániás ezt elmondta az Úrnak és az Úr alkalmassá tette. Saulban pedig már akkor munkálkodott, amikor még ott sem volt az a másik hívő ember. Anániásnak azt mondta: menj el az Egyenes utcába, van ott egy ember, mert ímé imádkozik és látja látásban, hogy egy Anániás nevű férfi bemegy hozzá, kezét ráteszi és lát, mert vak.

Anániásnak mindezt elmondta Isten és elvileg elégnek kellett volna lenni ahhoz, hogy menjen, de ő nem nagyon akart menni, hanem jött a kérdéseivel. Úgy tűnik, hogy Saul életében Jézusnak ez a jellemzése beszédes, mert kiderül, hogy az alatt a háromnapos böjti időszak alatt fizikai és lelki értelemben egyaránt csend volt az életében. Nem látott, nem evett, nem ivott, csak az Úrra figyelt és imádkozott: "Ímé, imádkozik folyamatosan". Azt mondja róla, hogy Saul most már imádkozó ember. Nem Saul mondja magáról, hogy megtértem és imádkozom, nem is mások mondják, hanem Isten, az Úr maga mondja. Itt már folyamatosan beszélő viszonyban van az Úrral.

Mi jellemzi a megtért embert azonnal? Beszélni kezd Istennel imádsága során. Itt a történetben azonban az a hangsúlyos, hogy Isten mit tervez, és mit gondol, és mindez hogyan jellemzi Isten munkáját. Hiszen itt az Úr mondja Saulról, hogy imádkozik. Hasonlítható talán ahhoz, amikor az édesapa meghallja először elsőszülött gyermeke szavát: apa. Az anyát könnyen ki szokták mondani a kisgyermekek, a p betű nehezebb. S amikor már beszél is, amit megért az édesapa, akkor ez már mindenképpen nagy öröm. Talán ismerős ez az érzés az apák és a nagyapák számára; megszólal, és beszél, lehet, hogy még értelmetlenül, de már szól. A mennyei Atya valahogy így érezhetett. Az Úr Jézus ezt megelőzően gyalázatot, gonoszságot hallhatott, most már imádságot. Biztos, hogy Saul korábban is imádkozott, mint hívő zsidó, de az nem lehetett igazi imádság. A vámszedő és a farizeus jézusi példázatból tudhatjuk, hogy a farizeus nagyon szépen imádkozott, csak éppen nem igaz emberként.

Az imádság híd az ember és az Isten között, de ezt a hidat nem az ember építi ki, hanem Isten ajándékba adja. Ezért kell azt mondani, hogy Isten kezében formálódik Saul, mert Isten megajándékozza az imádság kegyelmi ajándékával, hogy mint gyermekéhez az Atya szólhasson Isten is, és a bűnös is, mint atyjához a gyermek, megszólalhasson. Ez az imádság Saul részéről gyermeki alázattal, őszinteséggel és szeretetből zajlik folyamatosan.

Aki nem tud így imádkozni, ne csodálkozzon, hogyha az élete olyan, amilyen. A bizalom, a hit ott kezdődik, hogy tudja, ki az ő atyja és tud vele beszélni.

Az imádság másik oldala, hogy nemcsak Saul képes arra, hogy imádkozzon Istenhez, hanem arra is képes, hogy Jézus megszólíthassa őt. Ezt már természetesnek gondolhatjuk, hiszen megjelent a damaszkuszi úton, de ismerünk olyan helyzeteket, hogy valaki elmegy csendeshétre és éri valami olyan élmény, aminek hatására azt mondja megtért, de az illetőn nem látszik semmi, legfeljebb egy ideig; ideig való hite van.

Saul azonban folyamatos beszélő viszonyban van Istennel. Ő hozzá szólhat Isten a csendes óra után is, folyamatosan - itt is hangsúlyos ez. Akkor még látomásban is szólt Isten, azóta mióta a Szentírás teljes, az abban adott isteni kijelentés és a Szentlélek képviseli Isten szavát. De folyamatosan beszélhet hozzá Isten.

Hogyan formálja Isten az övéi életét? Csak az ő szava által. Anániásnak azt is elmondja, lát valamit látomásban, ami ahhoz kell, hogy az élete kiformálódhasson igazán mindazzá, amit Isten szeretne. De Isten már az előkészítő munkában is formálja Saul életét. Ebben is meglátszik Isten hatalma és szeretete. Talán még nem nagyon látszik az életéből semmi, ott van Damaszkuszban, s alig csinál valamit. Isten azonban már munkálkodik, és majd látható lesz, milyen hatalmas munkára teszi alkalmassá Sault, mert Anániást már azzá tette.

Sajnos olyan is adódhat, hogy valaki Isten gyermekeként már imádkozni sem tud, sőt már figyelni sem tud Isten szavára, mert olyan mélyen van, mintha nem munkálkodhatna emiatt rajta már Isten, de még Isten kezében van. Hogy is van ez akkor? Elfáradnak az ifjak, mint már hallottuk, vagy gondoljunk Illés prófétára, aki már meg akart halni, annyira elkeseredett, annyira nem tudott Istenre nézni. Van, amikor imádkozni sem tud már a hívő ember, még kevésbé figyelni az Úr szavára. Ha nincs imádság és nincs ige, akkor az lelki halállá lehet. Csakhogy Isten ilyenkor küldi az Anániásokat. Gondoskodik arról, hogy ha az ő gyermeke olyan mélyen is van, akkor legyen mellette olyan valaki, aki nincs olyan mélyen és az erősíthesse. Így erősítette Elizeus a szolgáját, amikor az megrettent az ellenséges seregektől, imádkozott érte és meglátta az angyal sereget.

Van, aki imádkozik értünk, ha már mi nem is tudnánk? Van, aki képviselje az igét, lehet hogy szavak nélkül? De ha senki sem lenne, akkor is ott van Jézus, a mi közbenjárónk. Az édesapa, akinek a gyermeke beteg volt azt mondta az Úr Jézusnak: "Uram, légy segítségül az én hitetlenségemnek!", mert csalódott a tanítványokban. Ezek az őszinte imádságok a legmélyebb helyzetben is Isten kegyelme munkájának az eszközeivé lehetnek. Ha mi már nem tudunk imádkozni, akkor valaki más megteszi, és Isten munkálkodik.

A lényeg ugyanis, ha Isten kezébe kerül a bűnös, akkor ő formálni is kezdi. Így lehet igazán lételemében, a helyén, mint ketrecéből kiszabadult sas a levegőben szárnyalva.

Imádkozzunk!

Magasztalunk Urunk mindazért a szabadításért, amit eddigi életünk során átélhettünk veled. Köszönjük, hogy valóban fölemeltél a legmélyebb helyzetekben, a nehézségek közül is. Köszönjük, hogy még a halál árnyéka völgyében is jó pásztorunknak bizonyultál. Áldunk, hogy ma is van bocsánat, szabadítás. Köszönjük, hogy te szenteknek látod a te hozzád tartozókat, de szeretnénk a te kezedben egyre inkább szentté formálódni. Arra kérünk, hadd lehessünk sokkal alkalmasabb eszközeid, edényeid. Könyörülj rajtunk, hogy tudjunk Anániásokká is lenni azok számára, akikhez bennünket küldesz.

Kérünk téged Urunk, segíts nekünk türelmesen, hűséggel szeretni, imádkozni azokért, akiket ránk bíztál a családban, munkahelyen, itt a gyülekezetben. Segíts nekünk egymásért imádkozni is. Köszönjük Urunk, hogy a te kezedből senki és semmi ki nem ragadhat. Köszönjük, hogy ez a kéz formál bennünket.

Kérünk, könyörülj meg a mi népünkön, annyira szüksége lenne a hozzád való megtérésére. Vezetőiért is így könyörgünk, Urunk. Adj megtérést nekik igazán, és add, hogy a te bölcsességeddel irányítsanak bennünket.

Könyörülj meg mindazokon, akik a te gyermekeidként szenvednek a katasztrófa sújtotta területen. Hadd tudjanak a szenvedések között is rád mutatni, hadd lehessenek eszközök a te kezedben. Kérünk, adj megoldást abban a nehéz helyzetben.

Köszönjük, hogy te vagy ennek a világnak az Ura. Köszönjük, hogy eljön az az idő, amikor minden bajtól, katasztrófától mentesen, szabadon élhetünk veled. Addig is szeretnénk a magunk helyén, eszközeidként élni. Formálj erre bennünket!

Ámen.