A GECSEMÁNÉBAN IS KIRÁLY

Alapige: Jn 18,1-12

Miután ezeket elmondta Jézus, kiment tanítványaival a Kedron patakon túlra, volt itt egy kert, ide ment be tanítványaival együtt. Júdás, aki elárulta őt, szintén ismerte ezt a helyet, mert gyakran gyűltek ott össze Jézus és a tanítványai. Júdás tehát magamellé vette a katonai csapatot, a főpapoktól és farizeusoktól küldött templomi szolgákat, s odament fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel. Mivel pedig tudta Jézus mindazt, ami reá vár, előrelépett és így szólt hozzájuk: Kit kerestek? Azok pedig így feleltek: A názáreti Jézust. Én vagyok. Mondta Jézus. Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: Én vagyok; visszatántorodtak és a földre estek. Ekkor újra megkérdezte tőlük: Kit kerestek? Ők ismét ezt felelték: A názáreti Jézust. Jézus így szólt: Megmondtam nektek, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni. Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott. Azok közül, akiket nekem adtál, nem elveszni senkit. Simon Péternél volt egy kard. Azt kihúzta, lecsapott a főpap szolgájára és levágta a jobb fülét. A szolga neve pedig Málkus volt. Erre Jézus így szólt Péterhez: Tedd hüvelyébe a kardodat, vajon nem kell kiinnom azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem? A katonai csapat, az ezredes, és a zsidók templomszolgái ekkor elfogták Jézust és megkötözték.

Imádkozzunk!

A zsoltáríró az ószövetségi időben vallotta meg Urunk a te királyi voltodat, mi pedig újszövetségi hívő emberekként keresőkként, bűnösökként vallhatjuk meg, te is Király vagy, te vagy a Messiás, uraknak Ura, királyoknak királya. Dicsőítünk téged Úr Jézus, hogy ezen a vasárnapon a te királyi méltóságod ragyoghat fel az igehirdetés üzenetében.

Megvalljuk neked bűnbánattal és alázattal, hogy ahogy követünk téged, nem mindég vallja a mi életünk, hogy te lennél a királyunk. Bocsásd meg ezt, kérünk.

Köszönjük, hogy te szabadítasz, gyógyítasz, megtisztítasz bennünket. Magasztalunk téged, hogy bárki átélheti most is bűnbánatot tartó emberként, hogy királya lehetsz életének. Imádkozunk az ilyenekért közöttünk. Arra kérünk, Úr Jézus, szólítson meg bennünket az igehirdetés személyesen, hadd lehessen számunkra a te messiási király voltod nem csupán ismeret, amit tudunk, amire emlékezünk virágvasárnap ünnepén, hanem élő valósággá a hétköznapok során is. Kérünk téged, hogy ezzel a hittel tudjunk majd hazamenni innen és vallani téged királynak, tapasztalni hatalmadat, örvendezni a királyi mivoltodban, ahogy az énekben is tettük ezt, a legnehezebb körülmények között is.

Ámen.

Igehirdetés

Az ószövetségi Szentírásból ismert Dávid történetének az a része, amikor Saullal beszél a fiatal Dávid Góliáttal való harca előtt. Saul nem akarta engedni, hogy szembeszálljon a lehetetlen helyzetet jelentő óriással, Dávid pedig azzal érvelt, hogyha Isten megsegítette őt az oroszlánok és medvékkel szembeni harcában, amikor pásztorfiúként őrizte a család juhait, akkor ez a hatalmas Isten a filiszteus óriással szemben is segítséget ad neki. Dávid nemcsak a juhokat tudta megvédeni, mint pásztor, akkor még nem volt király, de Isten már elhívta őt választottjaként, de Góliáttal szembeni harcában igazolta, hogy Izrael népét is megvédi az akkor még el nem ismert választott király. Bízott Istenben, ezért védelmezte pásztor-királyként a rábízottakat.

Virágvasárnap ünnepén arra emlékezünk, hogy Jézus Krisztus bevonul Jeruzsálembe, hogy jelezze, ő király. Az ígéretek szerinti Dávid királyi utód, testi mivoltára nézve ugyanolyan, mint az ősapja is volt. Jézus a messiási király, aki oltalmazza övéit. Ezért mondja önmagát jópásztornak, aki vigyáz a juhokra, és ha kell, megvédi őket az ellenféllel szemben. Ennek a védelmének és királyi voltából fakadó hatalmának, oltalmának a tanítása van előttünk János evangéliumának mostani igeszakaszában. Az evangélista Jézust, a Messiást, mint isteni hatalommal rendelkező Urat kívánta különösképpen is bemutatni. A másik három evangélista addigra már leírta evangéliumait, ezért van, amit János nem ír le, más üzeneteket viszont hangsúlyosan kiemel, mert Jézus isteni voltát akarta hangsúlyozni.

Virágvasárnap ünnepi estélyén azt a jellemzőt szeretnénk megvizsgálni az üzenetben, hogy a Getsemáné kertben hogyan látszik Jézus királyi méltósága, hatalma. Ezt a tanítványok hogyan élik át, hogyan tapasztalhatják Jézus védelmét.

Az utolsó vacsorán elmondott búcsúbeszédei és a mennyei Atyával való személyes imádsága után vagyunk, amikor az Úr Jézus kimegy a Getsemáné kertbe. A helyszín leírása is már személye méltóságát, hatalmas személyiségét sejteti, a Gedron patakon túl.

Amikor Dávid királynak menekülnie kellett fia, Absolon elől, aki föllázadt ellene, ugyanezen a patakon ment keresztül. Szinte a szavak is megegyeznek, 2Sám 15-ben olvashatjuk ezt a történetet. Dávidnak menekülnie kellett, Jézus, a dávidi utód, Dávid fia, a Messiás királyi méltósággal lépdel a Gedron patakán túl. Ez a patak csak a téli időszakban tartalmazott vizet, máskor kiszáradt, ezért lehetett átkelni rajta mezítláb is.

Jézus királyi méltósággal lépdel és tudjuk a másik evangéliumból, hogy zsoltárokat énekel a tanítványokkal együtt. Pedig elmenekülhetett volna, hiszen tudta, hogy mi vár majd ott rá. Korábban ezt meg is tette, amikor még nem volt ideje az ő váltsághalála végbevitelének. Most azonban eljött az Atyától elrendelt óra, a váltságmű beteljesítése. Ezért, noha tudja, hogy mi vár rá ott, mégis teljes nyugalommal és ünnepélyesen megy elfogatása helyszínére. Hadd húzzam alá, hogy a helyszín megjelölése is érzékelteti, hogy itt hatalmas uralkodóról van szó. János evangélista többi megjegyzése, - az is amiket kihagy a leírásból, illetve amit leír - érzékelteti, hogy ő a méltóságát, pompáját, uralkodói dicsőségét, istenvoltát akarja kiemelni.

Elfogói Júdás vezetésével érkeztek meg, mai kifejezéssel, a felfegyverzett katonai sereg és a rendőri kommandós egységek gumibotos tagjai. Hiszen - ahogy a többi evangélistánál kiderül - elvetemült bűnözőt akartak elfogni, lecsapni. Jézus tudja mindezt, tudta mi vár rá. Ez nem csupán megérzés volt és józan előretudás, hanem a mindent tudó Isten mindentudó ereje és hatalma. Itt kapcsolódik be a történet leírásába az a beszédes mozzanat, hogy az Úr Jézus tudva mindazt, ami reá vár, kilép előre elfogói elé.

Minden valószínűség szerint valamilyen sötétebb, fák közti helyről előrelép a tisztásra, ahol jobban látható a holdfényben. Teljesen bizonyos, hogy a tanítványai közül lép ki, hogy ellenségei ott láthassák meg, találkozhassanak vele. Teljes nyugalommal és teljes bátorsággal teszi mindezt, pedig a végrehajtói hatalom fegyvereseivel áll szemben, akiktől mások rettegni szoktak. Hiszen nemcsak Izrael, hanem a Római birodalom által keresett bűnöző ő, akivel nem fognak kesztyűs kézzel bánni.

Nem retteg, nem fél, sőt, ő a kezdeményező, kezébe veszi az események irányítását, pedig ő lesz majd a bilincsbe vert személy. Ezért kérdezi meg a fegyveresektől: Kit kerestek? Azok a hivatalos személyektől várható nevet mondják: A Názáreti Jézust, hiszen ez volt az ő hivatalos neve. A hatalmasok szemében azt is jelezte, hogy ők egy elvetemült bűnözőt keresnek. Egy embert. Jézus Krisztus pedig az akkori idők megszokott módján, a mindennapok során használt kifejezésekkel elmondja, hogy ő a keresett személy: Én vagyok!

Mi is így mondanánk magyarul, ha tőlünk kérdezni a rendőrség, vagy a kit kerestek kérdésre válaszolva. A folyatatás azonban érzékelteti, hogy itt nemcsak a megszokott hétköznapi módon hangzott el ez a két szó: "Én vagyok", hanem a tartalma és a kimondás módja rendkívüliséget, isteni magabiztosságot jelzett. Hiszen ellenfelei, ezek a harcedzett katonák, kommandós legények hátrahőköltek és a földre zuhantak, talán még el is ájultak.

Az ószövetségi időben többször lehetett találkozni ilyen jelenséggel még az ószövetségi hívők életében is, akik pedig közel voltak Istenhez, követték őt hűséggel, akár híres próféták voltak, gondoljunk Dánielre. Elég volt, hogy csak egy angyal jelent meg és annak a megszólalása, jelenléte is ilyen reakciót váltott ki, még a hívőből is. Ha meg Isten jelent meg valamilyen formában, akkor valóban elájult még a hívő is, amikor pedig ellenségekről volt szó, ott sokszor el is pusztult a bűnös ellenség.

Tehát amikor Jézus elfogói így viselkedtek, cselekedetükkel, lelkiállapotukkal igazolták, hogy ők Istennel találkoztak. A mindenható Isten jelenléte és a hatalmas örökkévaló Úr megszólalása miatt. A csipkebokornál Mózes így mutatkozott be: "Vagyok, aki vagyok." Igehirdetéseink során többször elhangzott ez már, Istennek ez a kijelentése az Újszövetségben, Jézus Krisztus szavaival az: "Én vagyok." Hogy ezt még az ellenségei, Izrael vezetői is tudták, onnan derül ki, hogy egyszer éppen ezért akarták megkövezni. Ugyanis Istennel egyenlővé tette magát akkor amikor ezt mondta, ahogy a Jn 10-ben olvashatjuk, a jópásztorról való példázat kapcsán.

Jézus tehát ezzel a kijelentésével a Getsemáné kertben azt mondta, hogy ő Isten, a messiási király, az Isten Fia, az örökké létező, isteni hatalommal bíró, szabadító Isten. Nem kell ezért csodálkozni azon, hogy a katonaság, a templomőrség tagjai, még Júdás is hátrahőköl és földre zuhan.

Az Úr Jézus Krisztus az ő isteni dicsőségét akár tetteivel, akár szavaival legtöbbször elrejtette. Volt azonban, amikor hagyta, hogy megmutatkozzék, mert szükség volt rá, mint itt is. Amikor azonban ismét kérdezi elfogóit, a válasz ugyanaz: A názáreti Jézust. Látszik itt is a hivatalos válasz. Jézus megint elmondja az: "Én vagyok" kijelentését. Itt már nem zuhannak földre, nem hőkölnek hátra, hanem egyszerűen tovább zajlanak az események. Érezhető, hogy a kijelentésben itt már nincs benne az az isteni hatalom és erő, ami itt is benne lehetne, hiszen Jézus nem változott meg, ő ugyanúgy király. Ez abból is érzékelhető, hogy noha ellenfelei itt megállhatnak a lábukon, de Jézus még mindig a helyzet magaslatán áll, még mindig nála az irányítás, ő még mindig kezében tartja az ellenfeleit, és noha elrejtett isteni dicsősége a szavából, de mint messiási király és uralkodó ott áll előttük továbbra is, szól és cselekszik.

Kiderül, hogy most már mire koncentrál a Messiás király. Az ellenséggel már érzékeltette hogy ő kicsoda. A folytatásból derül ki, hogy kiknek van még szükségük arra, hogy érzékelhessék, hogy ki is ő valójában. Ha eddig a történetet elemeztük és láthattuk meg benne Jézust, mint isteni uralkodót, a folytatásban azon lesz a hangsúly, ami igazán üzenetté lehet számunkra is, akik ma élünk, hiszen ezt akkor a tanítványok és az ellenség mindezt átélték. Nekünk az üzenetben a folytatás úgy fogalmazható meg, hogyha azt nézzük meg, hogy a tanítványok hogyan élték át ezt az egész furcsa jelenetet. Hogy János itt a tanítványokra is figyel, az abból látszik, hogy a tanítványokat a helyszín említésénél háromszor, majd az események végén kétszer külön is említi.

A király, az uralkodó és az övéi. Látszik két személy, a két csoport. Dávidot, amikor menekülnie kellett Absolon elől, szintén követték a hűségesnek maradt barátok, szolgák amikor a Kedrom patakon átkeltek. Jézus, a Messiás király, nem alattvalói, hanem barátai, ahogyan búcsúbeszédeiben nevezte tanítványait. Mennek vele túl a Kedron patakon és ott vannak vele a történések során. Mit látnak, hallanak ezek a barátok, a király népe, a királyhoz tartozók? Ők is látták érkezni Júdást és a hatalmas ellenséget. De aztán azt is látták, hogy Mesterük kicsoda is valójában. Biztosan ők is ámultak, de igazán azon ámulhattak el, hogy ez a hatalmas uralkodó ott az ellenséggel foglalkozva kikre gondol különösképpen. Kik vannak figyelme központjában amikor arról van szó, hogy kit keresnek, kit lehet elfogni, kit lehet majd keresztre feszíteni. A tanítványok ezzel szembesülnek, hogy az isteni módon elhangzott Én vagyok után az emberi Én vagyok őrájuk koncentrál.

Mit láttak a tanítványok? Azt látták, hogy amikor érkezik az ellenség, és már ott vannak előttük és ők maguk nagyon megijedtek, tapasztalják, hogy Jézus kilép közülük, odalép eléjük, hogy az ellenséggel ő foglalkozhasson. Emlékszünk, hogy a pásztor mindég a nyáj előtt halad, úgy vezeti őket. Amikor a nyájat megtámadja a vadállat, akkor is a pásztor a nyáj előtt van, nem szalad el, hogy a juhokkal azt csináljanak a vadállatok, amit akarnak. Dávid, mint pásztor védte a juhait. Jézus, mint Jópásztor, ugyanezt teszi. Ő, mint a jópásztor az ellenséggel szembesülve is, ha harcolni kell, akkor is, odaáll a juhok elé. Az övéivel nem lehet akármit csinálni, nem történhet bármi. Először Jézuson keresztül kell menni bárkinek, aki bántani akarná az övéit. A Jópásztor beleegyezése, tudta, akarata nélkül nem történhet semmi a nyájjal.

Amikor az ellenség hallotta az előrelépett Jézus szavát és földre zuhant, a tanítványok állva maradtak. Ők valószínűleg csak bámultak és hihetetlen bátorságot meríthettek abból, amit láttak és hallottak. Ami az ellenségnek rettenet, az a tanítványnak örömhír. "Én vagyok", azaz veled vagyok, itt vagyok; én vagyok, mert én Isten vagyok. Amikor az Úr Jézus más jelzőket is hozzátett ehhez a kijelentéséhez, akkor különösen személyessé akarta tenni a tanítványaival való létének az igazságát.

"Én vagyok az út". Amikor valakinek kilátástalan a helyzete, úgy látja, hogy nem tudja merre kellene menni, minden olyan összekuszálódott, "Én vagyok az út", amelyen ha jársz, akit követve biztos, hogy révbe jutsz, földi életedre nézve is, meg az örökéletre nézve is.

"Én vagyok az élet". Hány embernek ment tönkre az élete, s amikor Jézusban felismerte a Messiás királyt, a Jópásztort, akit lehet követni, egyszer csak értelmet nyer, az elrontott életet helyre lehet hozni. Ha mások tették tönkre, Jézus ezt is meg tudja gyógyítani. Betegeknél sokszor lehetett hallani: én vagyok a te gyógyítod, akár fizikai, akár pszichikai, akár lelki.

Jézus "Én vagyok kifejezése" most mégis az "Én vagyok a Jópásztor" jelentésben folytatódhat leginkább az üzenet miatt. A Jópásztor, aki a juhok pásztora. Nagyon beszédes, hogy amikor az ellenség jön, akkor különösképpen is jelzi, hogy ő előrelép. Jelképesen mondva megy a juhokkal, de most előrébb lép, mert az ellenséget kezelni kell, semmi lehetősége ne legyen a nyájhoz jutnia. Ő mindig előbb jár, amikor az övéinek szembesülnie kell az ellenféllel, az ellenséggel. Jézus ezt ott az ő megváltó műve kiteljesedése miatt tette. De ez igaz ma is, amikor feltámadt, él és az övéi előtt jár, hogy ő mindig előbb jár. Ezért mondja a 23. Zsoltárban a zsoltáríró, hogy még ha a halál árnyéka völgyében járnék sem félnék a gonosztól, mert te még ott is velem vagy. Lehet, hogy Jézust nem lehet fizikailag látni, de ő azt mondta, hogy ő nemcsak együtt örül az övéivel, de ha kell együtt is szenved. A messiási király még a szenvedésben is övéivel van.

Jézus jelenlétét egyszer nagyon valóságosan mi is átéltük. Még teológián voltam és egyik teológus társammal Kárpátaljára mentünk a pasaréti fiatalokkal, azért, hogy az ott élőket segítsük. A fiatalok is ezzel a szándékkal jöttek. Visszafelé jövet egy kishatár-átkelőn akartunk átjönni. A ?90-es évek elején még elég sokat kellett várakozni, és mivel kisbuszokkal voltunk, sorba kellett állnunk. Tudtuk, hogy várni kell egy-két-három órát, vagy még többet is, de türelmesen ültünk. Amikor azonban azt láttuk, hogy néhány suhanc elég közel megy az autókhoz, mutogatják a bunkósbotokat és fenyegetik az autóst, hogyha nem hagyja magát meggyőzni, hogy adjon nekik pénzt, akkor esetleg összetörik a kocsiját is, türelmetlenekké váltunk és egy kicsit meg is ijedtünk. Magyar fiatalok voltak és így érthettük is őket.

Mi azért imádkoztunk, hogy a mi buszunkat kerüljék el. Majd észrevettük, hogy felénk jönnek és végül nekünk is beszélgetni kellett velük. Nem hatotta meg őket, hogy mi segíteni mentünk Kárpátaljára, egyházi emberek vagyunk, nincs sok pénzünk. Én voltam a szószóló, mivel a kocsiban én voltam a legidősebb és mutattam nekik, hogy mennyi pénzünk van, mert nem akarták elhinni, hogy nincs sok pénzünk. Eközben a hátul ülők bőszen imádkoztak, hogy történjék valami, mert törött kocsival rossz lenne továbbindulni, meg talán a bunkós botokkal még minket is elvernek.

A végén - ami ma is mosolyogtató számomra - mutattam a pénzt, mondván odaadjuk nekik, nem gyűlöljük őket akkor sem, ha beverik a busz ablakát, de higgyék el, mi segíteni mentünk oda. Ahogy a szószólójukkal így beszélgettünk és én a kezemet nyújtottam, odaadtam a pénzt, sok aprópénzt. Megpendítettem, hogy benne is van-e szeretet? Ha minden pénzünket odaadom, nálunk nem marad semmi aprópénz és ha átmegyünk a határon, szükségünk lesz rá, kértem adjon vissza belőle néhányat. Erre, láthatóan örömmel visszaadott belőle, ezután elmentek és nem bántottak bennünket. Az egész helyzet nagyon súlyosnak indult és a végén ilyen humoros lett. Átélhettük, hogy Jézus ott volt, segített, a bunkósbotokkal szemben is megvédett. Egyébként ezek a fiatalok nagyon elszántak voltak.

Az Úr Jézus nemcsak a mozdulatával, kilépésével véd, hanem szavával. Itt fontos, hogy nem akkor mondta ki "hogyha engem kerestek, akkor ezeket engedjétek el, amikor az ő isteni "Én vagyok"-ja hangzott el, hanem amikor az ő emberi "Én vagyok" mondása hangzott. A Messiás király emberként is hatalommal bírt. Kiderül, hogy csak őt lehet elvinni. Emlékezzünk arra, amikor Péter megtagadta őt, azért tette, mert ott kérdés az, hogy ki Jézus tanítványa, ki tartozik hozzá. Péter nagyon megijedt, hogy őt is elfogják, ha ez kiderül, hisz minden esély meg volt erre.

Itt azonban még nem jött el az ideje annak, hogy a tanítványokat is elfogják. Csak Jézust vihették, mert a tanítványoknak nem kellett a keresztre menni, Jézusnak viszont igen. Jézus azt mondja Péternek - aki nagy vehemenciával próbál védekezni a karddal, nem tudja egyébként, hogy mit csinál - : Péter tedd el a kardodat. Avagy nem kell kiinnom azt a poharat, amit az Atya adott nekem?

Jelképesen ez az ítélet pohara, amelyért háromszor imádkozott a Getsemáné kertben. Az első imádságában ez hangzott el: Atyám, ha lehet ezt a poharat ne kelljen kiinni, de legyen meg a te akaratod. Nagyon nehéz küzdelem volt számára a kereszten kimondani azt a szörnyű mondatot is: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet." Itt a kertben azt mondja, hogy ki kell innom a poharat, Péter. Nemcsak meg kellett védenie a tanítványokat, hanem sokkal inkább védenie kellett őket elveszett, bűnös voltuk miatt is.

Péter utána megtagadta, és keservesen sírt emiatt. Csak azért gyógyulhatott meg lelkileg egész élete, mert Jézus meghalt a kereszten.

A mostani történet még beszédesebbé válik ilyen szempontból, ha arra gondolunk, hogy az ellenfelek fölkelhettek, miután az isteni "Én vagyok" elhangzott. Máskor az történt, hogy aki nagyon gonosz volt és találkozott a mindenható Istennel, az ő szentségével, akkor elpusztult. Voltak, akik alatt megnyílt a föld és élve pusztultak el, mások megégtek. Másokat utóért a náluknál is nagyobb ellenség ítélete, mert a gonosz, aki bántani akarja Isten követét, ha ővele találkozik, jaj neki.

Ezek az emberek csak hátrahőköltek és földre zuhantak, de utána fölkeltek. Tudjuk az evangéliumból, a Cselekedetek könyvéből, Pál leveleiből, hogy éppen az ilyen emberek közül is később nagyon sokan Krisztus követők lettek. Itt még ellenfelek, aztán meg Krisztust követők. Gondoljunk arra a római századosra, aki vezette a kivégzést, aki még ott, a kereszt tövében hitvallást tett. Mert Jézus ment a keresztre, azért lehetett elfogni, elítélni, majd keresztre feszíteni, mert ő védeni akarja azokat, akik hozzá tartoznak. Azokat is, akik még nem, de fölismerik az ő bűnbocsánatát, kegyelmét, szeretetét, az ő Jópásztor voltát, megtérnek bűnbánattal, hogy védelem alatt lehessenek.

Az a kifejezés, amit ő maga elmondott többször is: "Azok közül, akiket nekem adtál senkit sem vesztettem el" János evangéliumában a többi helyen mindig az övéi lelkiéletére vonatkozik. Az örökéletükre nézve mondja ki Jézus, hogy nem veszítheti el őket senki, örök életük lesz. A Jn 17,12-ben az Atyához való imádságánál, bűnös világban élnek, de ott van velük Jézus és ő megtartja őket, nem veszhetnek el. Ezért kéri az Atyát, hogy amikor elmegy tőlük testi módon, az Atya védelmezze meg őket, hogy megmaradjanak a hitben. A Jn 6,39-ben ama napra, az utolsó napra, a feltámadás napjára mondja, hogy senki sem veszhet el az övéi közül, feltámasztja őket az utolsó napon, azaz örökéletük lesz.

Itt viszont egyértelműen látszik, hogy ez a bizonyos ígéret, ami elhangzott, nemcsak a lelki védelemre, megmaradásra, hanem a fizikai védelemre és megmaradásra is vonatkozik. Nem veszhetnek el a tanítványok amiatt, hogy elfogják őket, s őket is megöljék, nem tehetnek velük akármit, fizikai értelemben sem.

Kálvin és jó néhány írásmagyarázó azt hangsúlyozza, hogy a veszély abban volt, hogy ha őket is elfogják, akkor lehet, hogy Jézust nemcsak megtagadták volna, hanem Júdáshoz hasonlóan elhagyták volna teljesen. De ez csak "mi lett volna, ha" gondolat, mert Jézus megvédte őket, ha kellett, fizikai módon is.

Nem tudom, hogy a mi életünkben mi számít ellenfélnek, ellenséges helyzetnek, mert lehet fizikai és lelki egyaránt. Jézus elébe áll a tanítványok közösségének és védelmezi őket szavával, egész személyiségével. Ez ma is így van.

Kárpátaljához kapcsolódóan még egy történetet szeretnék elmondani. 2001-ben nagy árvíz volt odakint. Bizonyára emlékszünk Váli községre, egyik teológus társam és barátom származik onnan. Ő is otthon volt akkor, amikor az árvíz zajlott. Elmondta milyen szörnyű érzés volt neki, a faluban egy magasabb helyen állva, látnia azt, hogy az egyik kedves barátjuk háza hogyan rogy meg, dől össze. Az ő házuk állhatott még akkor, mert a falu azon részén laktak, ahova akkor még nem öntött be a folyam. Amikor azonban emelkedett a vízállás, fönnállt a veszély, hogy az ő házukat is elönti, mert át fog kerülni az a hatalmas víztömeg a falu másik részére is. Jézusnak tetszett megőrizni az ő házukat. A falu temploma is összeomlott emlékezetem szerint, de az ő házukat megőrizte Isten. Tetszett neki megálljt parancsolni a folyamoknak. Ilyen módon is védelmez, ha kell, Jézus.

Az egész üzenet akkor válik a legszemélyesebbé, ha az tisztázódik bennünk, hogy vajon mi melyik oldalon állunk, amikor Jézus előrelép. Mert abban a kérdésben, hogy ő messiási király, nincs köztes állapot, nincs köztes hely, vagy az ellenség oldalán áll valaki még, vagy már a tanítvány oldalán. Az, aki az ellenség oldalán áll, az Jézussal kapcsolatban nem tudja átélni, hogy ki is ő, illetve átéli, de jaj neki. S ha ezt örökkévaló módon éli át, akkor el fog veszni örökre. Aki viszont a tanítvány oldalán áll, az mindazt láthatja, amiről most szó volt: ő mindenképpen király. Messiási király, Pásztor király. Aki az elfogói oldalán találkozik vele ilyen királyként, az elvész, aki pedig tanítványaként éli át, az tapasztalja, hogy ő testével is véd, ha kell, ezért halt meg a kereszten. Azóta is védelmez minden hűséges követőt.

Te követed-e már a Jópásztort? Mert a Jópásztor nyája élheti át azt a békességet, nyugalmat, védelmet, segítést, amit ígér az alapige üzenete is. Az 50. Zsoltárban ezért szól így: "Hívj segítségül a nyomorúság idején. Én megszabadítlak téged, te pedig dicsőítesz engem."

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, dicsőítünk téged azért, hogy elküldted a Messiást. Magasztalunk, hogy amikor eljött a sötétség órája, ideje Megváltónk megváltói halálának, győzelmének az ideje, akkor ő vállalt mindent. Dicsőítünk azért, hogy igaz lett az ígéret, amit ő is mondott, a Jópásztor még az életét is odaadta a juhokért. Köszönjük Urunk, hogy még értünk is. Köszönjük neked azt a bocsánatot, szabadítást, amit akkor adtál, amikor mi is odaborultunk hozzád kegyelemért, bűnbánattal. Köszönjük, hogy azóta is tapasztalhatjuk mindezt.

Kérünk, hogy amikor a húsvéti ünnepek során az úrvacsorához járulunk, hadd lehessen bennünk az az öröm és békesség, amelyet a hozzád tartozás jelent.

Szeretnénk hálásan megköszönni mindenfajta szabadításodat eddigi életünkben. Köszönjük, hogy az ellenséggel szemben is hatalmasan meg tudtál védeni. Arra kérünk, hogy a továbbiak során is ilyen hatalmas uralkodónak láthassunk.

Kérünk, hogy amikor most is, a mai világban szembesülnünk kell gonoszsággal, vagy gonosz emberekkel, láthassuk őket úgy, hogy téged látunk előttük. Segíts nekünk így harcolnunk a hitharcainkat. Segíts nekünk - ha kell - még az ellenséget is így szeretni.

Hálásan köszönjük, hogy a mai ellenségekből is lehetnek tanítványok. Köszönjük neked, Urunk, hogy te ma is csodákat teszel. Segíts ebben bíznunk, amikor imádkozunk másokért.

Szeretnénk most könyörögni azért, hogy akaratod szerint védelmezd meg a Kárpátalján és a Tisza környékén élőket az árvizektől. Köszönjük, hogy van hatalmad ma is ilyen módon védelmezni. Ha mégis bekövetkezik, akkor kérünk, adj békességet, benned való megnyugvást azoknak, akik szenvednek.

Kérünk népünk lelki életéért. Látod, hogy népünk hányszor gyaláz téged, ellenséges veled szemben. Vannak ilyenek népünk vezetői között is - megvalljuk neked -, de könyörülj meg rajtuk és rajtunk is, hogy tudjunk hűséggel imádkozni értük.

Szeretnénk eléd hozni személyes problémáinkat, bajainkat, nehézségeinket. Add, hogy az imádság csendjében hadd tudjunk téged messiási királyként, Jópásztorként látni, és így imádkozni hozzád.

Ámen.