PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. március 27. (húsvétvasárnap) Cseri Kálmán

LÁTTUK AZ URAT!

Alapige: Jn 20,11-22

---

Imádkozzunk!

Mindenható Isten, kegyelmes Atyánk, áldunk téged, mert feltámasztottad egyszülött Fiadat a halálból.

Megváltó Urunk, Jézus Krisztus, dicsőítünk, mert te nem is maradhattál a sírban, hiszen te magad vagy az élet és a feltámadás.

Bocsásd meg nekünk, hogy sokszor nem hisszük feltámadásod tényét. Nem úgy imádkozunk hozzád, mint aki élsz és uralkodsz örökkön örökké. Bocsásd meg, ha sokszor csupán emlék maradsz a számunkra, aminek semmi lendítő ereje nincs az életünkre nézve.

Kérünk, szabadíts meg minket minden ilyen hitetlenségtől. Ragyogtasd fel előttünk ma feltámadásod tényét és azokat a gyümölcsöket, amiket az terem mindannyiunk számára. És erősítsd meg bennünk azt a hitet, hogy igéd igaz, és feltámadásod gyümölcseiből mindannyian részesedhetünk.

Olyan nagyon rád szorulunk, élő Urunk, Jézus Krisztus. Olyan sokszor mi is csak csüggedten, tanácstalanul, bizonytalanságokkal teli sírdogálunk, mint Mária ott a sírnál húsvét reggelén. Kérünk, lépj ide most mellénk is úgy, ahogy azt vele tetted. Emeld fel a tekintetünket, segíts látnunk a láthatókat és azokon túl a láthatatlanokat is.

Adj nekünk is békességet és küldetést, feladatot és mondanivalót, tartást és erőt, hadd tudjuk győzelmesen hordozni terheinket és még másokét is, és tudjuk hinni azt, amit félig-meddig hiszünk, de olyan könnyen megingatható bennünk. Adj nekünk bizonyosságot.

Kérünk, Jézus Krisztus, állj meg itt is a középen mint ahogy tanítványaid között tetted az első húsvétkor, és szólj hozzánk most az igén keresztül.

Ámen.

---

Igehirdetés

Szeretettel köszöntöm a testvéreket ezen a szép ünnepen. Mi mindig, én legalábbis tudatosan minden vasárnap dicsőítem az én uramat feltámadásáért, de ez a vasárnap különösen is nagy ünnep, amikor erre kiváltképpen emlékezünk. Igaz, hogy ma nem tűz ragyogva a napsugár, ahogy hallottuk az imént a kórus szolgálatában, de az az öröm akkor is betöltheti a szívünket, hogy Ő legyőzte a halált, és bűnön, poklon, síron egyedüli győztes.

Szeretettel köszöntöm azokat, akik először vannak itt közöttünk és külön is köszöntjük a felvidéki fiataloknak a csoportját. Örülünk, hogy együtt ünnepelhetünk, hiszen mi lélekben egyek vagyunk, főleg a Krisztusban.

Először arról szeretnék ma beszélni, miért fontos, hogy higgyük Jézus feltámadását. Másodszor arról, hogy miért nem várta ezt senki akkor. Végül a felolvasott ige alapján arról, hogy miért éppen azokat látogatta meg Jézus feltámadása után legelőször, akikről alapigénk szól.

1. Miért fontos, hogy higgyük Jézus feltámadását?

Onnan kell elindulnunk, hogy Jézus keresztre feszítése során pénteken délután valóságosan meghalt. Erről a római halottkém meggyőződött és Pilátusnak ezt jelentette is. Arimátiai József tehát nem tetszhalottat, hanem Jézus holttestét temette el pénteken este. Ez történt pénteken.

És vasárnap, meg attól kezdve egyre többen találkoztak vele. Akkor közben valaminek történnie kellett. Ha Ő valósággal meghalt, és három nap múlva az utcán járkált és emberekkel beszélt, akkor valaminek történnie kellett. Erről mondja a Szentírás: feltámadt a halálból, mégpedig valóságos testben támadt fel. Akik Őt ismerték, azok tanúsították, hogy a meghalt Jézus azonos a feltámadott Krisztussal. Mi az ő bizonyságtételükre hisszük ezt, de még inkább Jézus szavainak hiszünk, aki még keresztre feszítése előtt többször, világosan megmondta, hogy ellenségei megkínozzák, megölik, de a harmadik napon fel fog támadni.

Fontos, hogy ezeket a tényeket higgyük, mert ez az alapja keresztyén hitünknek. Nem véletlenül írja Pál apostol: "Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is." (1Kor 15,14). Az Ő feltámadása az alapja a hitünknek, mert akinek nincs élő Ura, annak teljesen felesleges imádkoznia. Kihez beszél? Egy halotthoz? Akinek nincs élő Ura, annak nincs kinek engedelmeskednie. De az nem is felelős senkinek, legfeljebb a saját lelkiismeretének, ha még működik és nem bénult meg teljesen. Az nem is számíthat önmagán kívül akkor senkire. Arra a Krisztusra végképp nem, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Egyebek közt ezért fontos, hogy higgyük Jézus feltámadását.

Ezért támadták azt az egyháztörténet során jobbról, balról, szinte szüntelenül sokféleképpen. Ezért is szükséges, hogy higgyünk, mert ez a bizonyos hit őriz meg minket mindenféle feltételezéstől, és minden tévtanítástól. Ezért hadd mondjam el még egyszer: ezek a kritikus pontok. Mi hisszük (én legalábbis hiszem) az Írásoknak, hogy Jézus valóságosan meghalt nagypénteken. Ha nem halt volna meg addig, amíg a római katona szíven szúrta a lándzsájával, akkor abba belehalt volna. Akkor azonban már, így olvassuk több evangéliumban is, alvadt vér és vizenyő jött ki a lándzsa helyéről, ami a frissen beállt halálnak a jele. Jézus tehát nem tetszhalottként került arimátiai József sírjába.

Ugyanígy hisszük, hogy Jézus valóságosan, testben támadt fel a harmadik napon. Nem a tanítványok képzeletében, nem a tanítványok vágyaiban, nem is az ő hitükben - ahogy a XIX. század racionalista teológusai tanították -, hanem valóságos testben. Azt olvastuk itt is, hogy amikor tanítványai között megjelent, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Lukács evangéliuma végén pedig azt olvassuk, hogy amikor megjelent a tanítványok között és azok bizonytalankodtak, hogy valóságot látnak-e vagy csak képzelődnek, akkor azt mondta nekik: gyertek ide és fogjatok meg. Itt a kezem, itt a lábam. A szellemnek nincs csontja és húsa. (Lk 24,39). Valóságos testben és nem emberek képzeletében, vagy ha tetszik hitében támadt fel.

Az nyilvánvaló a bibliai leírásból, hogy itt Jézus már az Ő mennyei dicsőséges testében volt tanítványai között, de személyazonossága megmaradt és rá lehetett ismerni.

Feltámadása után több száz embernek megjelent. Pál apostol feljegyzi a Korinthusi levélben, hogy egy alkalommal egyszerre ötszáz embernek, akik közül a legtöbben ismerték Őt kereszthalála előtt is és állították, hogy Ő az, akinek halála előtt ismerték. (1Kor 15,6). Így testben, valóságosan ment vissza a mennybe is negyven nappal feltámadása után. Úgy ígérte a benne hívőknek, hogy "veletek vagyok minden napon a világ végezetéig." Többé nem testi jelenlétében, mert a test Őt is egy helyhez kötötte, hanem hogy mindenütt jelen lehessen az övéivel, ezért ment fel a mennybe. Ezért mondja nekik: jól jártok, ha én elmegyek, mert akkor mindenki számíthat rám, de lelki módon: igéjében, Szentlelkében hatalmasan jelen van.

Ezt jó lenne, ha mindnyájan végig gondolnánk: hisszük-e mi ezt a Szentírás alapján? És ha igen, akkor véssük jól az elménkbe, mert ma is támadják ezeket a tényeket több oldalról. Én hiszem, hogy ez így volt, és alázatosan, Isten iránti hálával mondom, hogy ma is beszéltem az élő Krisztussal. Az Ő neve volt az első szó, ami az ajkamra jött korán reggel. Hiszem, hogy Ő itt van közöttünk, mert megígérte és Ő nem hazudik. Azt mondta: "ahol ketten vagy hárman az Ő nevében jönnek össze, ott van közöttük." És ha valami jó dolog történik ezen az istentiszteleten, annak az alanya egészen bizonyos, hogy Ő, a feltámadott, élő Krisztus.

Bízvást énekelhetjük nemcsak itt az ünnepi istentiszteleten és nemcsak húsvétvasárnap, hogy

Él a Jézus, a mi fejünk,
Keresztyének énekeljünk,
Ülvén húsvét ünnepeket,
Új győzedelmi éneket.

2. A másik, amit az alapigénkből észrevehetünk, meg az összes húsvéti leírásból az evangéliumokban, hogy senki sem készült akkor az Ő feltámadására. Pedig megmondta előre világosan. Különös és meglepő dolog ez, hogy beszélt erről, mindig összekapcsolva szenvedésével és kereszthalálával, de mindig hozzátette azt, hogy: a harmadik napon feltámadok, mégsem akadt egyetlen ember, aki a harmadik napon azért ment volna ki arimátiai József sírjához, hogy lássuk, hogyan valósult meg Jézusnak ez az ígérete. Félelmes ez, hogy mindenki, aki ismerte Őt, eltemette, elsiratta, gyászolta.

Az asszonyok is azért mennek ki húsvét hajnalán, hogy befejezzék a temetési szertartást és megkenjék a holttestet illatos kenetekkel. Tanítványai is ebben a gyászos hangulatban zárják magukra az ajtót, és összebújnak félve, hiszen az ő Mesterük meghalt. A két emmausi tanítvány is nem győzi egymás keserűségét növelni. "Pedig mi azt reméltük, hogy Ő szabadítja meg Izráelt", de most már nem reménykedhetünk senkiben. És még mondják is, hogy most van a harmadik napja annak, hogy meghalt, és még akkor sem jut eszükbe, hogy Jézus mit mondott szenvedéséről, haláláról és az azt követő feltámadásáról.

Olyan kedvesen mondta itt tegnap este igehirdetőnk, hogy ha igazán hitték volna, hogy Jézus feltámad, nem temetik el. Arra a rövid időre nem érdemes. Egyébként is az engedélyezett volt, hogy három napig ravatalon fekhet az elhunyt. Megmondta, hogy a harmadik napon, akkor lássuk... de nem! Senkiben nem volt ott ez a reménység. Miért?

Erre a kérdésre nem ad konkrét választ a Szentírás, mi pedig ne kezdjünk el találgatni. Viszont ez a tény maga komoly figyelmeztetés nekünk. Hogyan hallgatjuk Jézusnak a kijelentéseit és ígéreteit? Mert Ő többször kijelentette és megígérte, hogy a harmadik napon feltámad, de senki nem várta a harmadik napon az Ő feltámadását. Nem figyeltek oda? Elengedték a fülük mellett? Vagy kételkedtek az Ő igazmondásában? Beszélhet, amit akar, kit érdekel?

Ennek azért van valami komoly oka, és most ne az akkoriakat bírálgassuk, hanem azt kérdezzük itt meg ebben a csendben, hogy mi, én, hogyan szoktam olvasni a Szentírásban Jézus szavait? Hogyan szoktuk hallgatni azt, amit hitünk szerint az igehirdetésen keresztül is Ő mond nekünk? Valóban odafigyelünk-e arra, amit Jézus mond, vagy a saját gondolatainkkal vagyunk tele? Hisszük-e mindazt, ami meg van írva, vagy csak azt belőle, amit az értelmünkkel elképzelhetőnek tartunk? Nem felszínes-e a bibliaolvasásunk, igehallgatásunk úgy, hogy egy részét befogadjuk, más részét meg elengedjük a fülünk mellett, mintha nem is hallottuk volna.

Az biztos, hogy mindenkinek szelektív a hallgatása, és mindnyájan a magunk sajátos szempontjai szerint válogatunk az információkban. Igaz az, amit Babits Mihály írt:

Mindenik embernek a lelkében dal van
És a saját lelkét hallja minden dalban.

Ha ezt a szomorú törvényszerűséget ismerjük, akkor nem lehet ezt felfüggeszteni, amikor Isten igéjét olvassuk és hallgatjuk? Akkor legalább ne a saját lelkünk dalait halljuk, mert Ő az Ő Lelkét akarja velünk közölni. Ő felülről való gondolatokat akar a benne hívőkkel közölni. És ha tele vagyunk a magunkéval, akkor könnyen úgy járunk, mint ezek az emberek az első húsvétkor, hogy hiába hangzott el Jézus ígérete.

El tudjuk-e mondani csendes bizonyossággal azt, amit egyik énekünk olyan szépen fogalmaz:

Mind igazak és ámenek,
Amik szádból kijöttenek.

Olyan különös az, hogy amikor egy-egy itt elhangzott igehirdetésre visszajelzések jönnek, a következő három jelenséget lehet tapasztalni: vannak, akik hallani véltek olyan megállapításokat, amik bizonyíthatóan nem hangoztak el; vannak, akik egyáltalán nem emlékeznek fontos igei gondolatokra, amik biztos, hogy elhangoztak; és vannak, akik egészen másként jegyeznek meg és adnak tovább elhangzott gondolatokat, kijelentéseket, mint ahogy az elhangzott. Ebbe bele kell törődni, de azért Isten igéje nem lehetne kivétel? Amikor igét olvasunk, amikor igét hallgatunk, akkor tegyem félre a magam gondolatait, előítéleteit, szűrőit, és ha hiszem, hogy Isten igazat mond, és mindent az én javamra mond, akkor azt teljes nyitottsággal és bizalommal fogadjam be.

Jézus egy helyen a maga egyszerűségében is súlyosan így figyelmezteti hallgatóit: "Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok az igét!" (Lk 8,18).

Két bibliai példát hadd említsek. Mind a kettő tipikus és ma is ismétlődik.

Péter. Amikor Jézus először közölte a tanítványokkal, hogy az Emberfia Jeruzsálembe megy, ott megkínozzák, sokat fog szenvedni, megölik és a harmadik napon feltámad, Péter elakadt már ott, hogy megkínozzák, és megszólalt benne a tiltakozás. És amit Jézus ezután mondott, azt már nem is hallotta. Alig várta, hogy Jézus fejezze már be és mondhassa a maga tiltakozását, mert a saját gondolatai foglalkoztatták. És mondja is: "Isten mentsen, Uram, veled nem eshetik ez meg." Micsoda? Az, hogy feltámad? Nem, azt már meg sem hallotta. Az nem eshetik meg, hogy téged megkínoznak. Az ő nagy szíve tiltakozott ez ellen, de itt megállt. A többit neki már hiába mondta Jézus.

Most olvastuk a magdalai Mária történetét. Tipikus helyzet. Kora reggel, amikor még sötét volt, odament a sírhoz, látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. Elfutott a tanítványokhoz és ezt mondja nekik: "Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették!" Honnan veszi ezt? Csak annyit látott, hogy nincs a zárókő a sír bejáratán. Erre támad egy saját gondolata, mert szerinte nem is történhetett más, csak az, hogy elvitték az Urat. Meg kell keresni Jézus holttestét. Ezért kéri a kertésznek vélt Jézustól a segítséget.

De nem vitték el, nem kell megkeresni, és nem is lehet megtalálni a holttestét, mert a feltámadott Krisztus ott áll mögötte egy méterre. Akkor miért mondta? Mert csak a saját fantáziájának a keskeny vágányán tud közlekedni, meg hallott valamit az előző napokban, hogy némelyek el akarják lopni. Akkor biztos ez történt, és ezt már tényként közli. Nem a valóságon tájékozódik. Ha komolyan vette volna, amit Jézus mondott, akkor a valóságon tájékozódna.

Ezért szeretném teljes meggyőződéssel mondani, hogy a valóság az ige, amit Isten kijelentett, ami meg van írva. "A valóság Krisztusé." (Kol 2,17). Őt kell nekünk egyre pontosabban és alaposabban megismernünk, és akkor kész lesz a hívő ember arra, hogy számára egészen új információkat is befogadjon, ami szokatlan, ami meglepő, ami nem születik meg a szűk agyunkban, mert az Isten gondolatai nem a mi gondolataink. De Ő kész velünk az Ő magasságos gondolatait közölni, ha taníthatóak, ha nyitottak vagyunk. Ha készek vagyunk a valóság megismerésére. Arra építsünk, amit Isten kijelentett, amit Ő megmondott, mondjon bárki bármit.

Hadd említsek erre egy korszerű példát. Thiede professzor, aki az Újszövetség iratainak a hitelességét kutatta és tavaly ilyenkor szenzációs előadásokat tartott itt Budapesten is a Teológián, és sajnos néhány héttel ezelőtt 52 évesen meghalt, a szíve elvitte, ő határozta el azt, hogy Emmaust felfedezi és kiássa. Tudós kollegái egybehangzóan azt mondták: Emmaus talán nem is létezett, meg nem ott van, ahol te sejted, meg nincs annak semmi értelme. Lehet, hogy Lukács csak azért fűzte az evangéliumához, hogy egy ilyen szép novellával fejezze be, mint a két emmausi tanítvány története. Thiede azt mondta: mi van megírva? A Biblia szól Emmausról. Szigorúan ahhoz ragaszkodva, ami a Szentírásban van, elkezdte az ásatást, és feltárt egy majdnem ép települést, aminek rendkívül sok tanulsága van a bibliai archeológia számára. Komolyan venni, ami meg van írva, minden egyébbel szemben. Mondjon mindenki, amit akar, amit gondol, amit a fantáziája vagy műveltsége mondat vele, de mit mond Isten igéje? Azt kell komolyan venni, és akkor nem gyászolnának akkor, amikor Krisztus már feltámadott és ott van mellettük.

Jézus első követői

3. Miért éppen ezeket az embereket látogatta meg Jézus legelőször feltámadása után?

Akik a bibliaolvasó kalauz szerint olvassuk a Szentírást, most napról-napra egy-egy ilyen jelenetet tanulmányozhatunk. Jézus feltámadott. Először felkeres egy sírdogáló, kétségbeesett asszonyt, utána remegő, bezárkózott, összebújó tanítványait, azután a félig már visszavonult és kételyeivel küszködő Tamást.

Nem ment el Kajafáshoz, hogy bebizonyítsa neki isteni hatalmát. Nem látogatta meg Pilátust, - szegény talán összeesett volna ijedtében, ha meglátja a feltámadott Krisztust. Nem kereste fel azokat a katonákat, akiket kivezényeltek, hogy őrizzék a sírját, most pedig megvesztegették őket, és pénzért híresztelik azt, hogy amíg ők aludtak, látták, hogy Jézus tanítványai az Ő holttestét ellopták. Nem foglalkozik ezekkel.

Azokhoz megy, akik szerették Őt, de úgy gondolják, végleg elveszítették, és most emiatt nagy bajban vannak. És egyiküknek sem tesz szemrehányást. Nem azt mondja: nem szégyellitek magatokat? Ott voltatok, amikor erről beszéltünk. Világosan megmondtam. Hogy lehet ilyen hitetlennek lenni? Nem. Sem a szavaiban, sem magatartásában semmi számonkérés, megszégyenítés, korholás, szidás nincs, hanem igéjével bátorítja őket.

Nem helyesli és nem igazolja hitetlenségüket, de valami mérhetetlen nagy szeretettel, gyöngéd megértéssel a hónuk alá nyúl és kiemeli mindnyájukat a csüggedésnek abból a gödréből, amibe belezuhantak Jézus halála után.

Csak röviden vegyük sorra ezt a három jelenetet.

a) Magdalai Mária, mint olvastuk, ott áll húsvét reggelén Jézus nyitott sírjánál és keservesen zokog. Kétségbe van esve, mert rászakadt a teljes egyedüllét, a teljes magány. Kifosztottnak érzi magát. Remény nélkül van ott. Még a tanítványok is magára hagyták. Nem sokkal előtte még két tanítvány legalább megosztotta a magányát, és segített a talányt megoldani, hogy miért üres a sír, de azok is visszamentek a többiekhez. Olyan kilátástalan a jövő, olyan érthetetlen sok minden, és olyan értelmetlenné vált az élete.

Akkor Jézus megáll mellette, nevén szólítja, igéjével bátorítja, feladatot ad neki: menj el a tanítványokhoz - olyan kedvesen mondja itt Jézus: az én testvéreimhez -, és mondd el nekik azt, amit láttál, és azt, amit mondtam neked.

És Mária könnyei felszáradnak, a csüggedésnek az ólomsúlya leesik róla, egyszerre értelmet kap az élete. Boldogan röpül a tanítványokhoz, és újságolja nekik: láttam az Urat! És ha ismerte volna azt az éneket, amit az elején énekeltünk, talán útközben ő is azt mondja:

Örvendezzünk, vigadjunk,
Krisztus lett a vigaszunk
Halleluja!

Ez volt reggel.

b) Aztán este, amikor tíz tanítványa, tíz meglett férfiember, félve és remegve gondosan magára zárja az ajtót, és összebújnak Jeruzsálemben egy kis szobában, három nappal Jézus halála után, mert eszükbe jut az, hogy Jézus megmondta: "ahogy engem üldöztek, titeket is üldözni fognak." Ez a félelem megbénítja őket. Teljes a tanácstalanságuk. Fogalmuk sincs, hogy most mihez kezdjenek. Meddig kell várni és mire? És ki fogja ezt megmondani?

Egyszer csak Jézus megáll közöttük a középen, és jól ismert kedves hangján köszönti őket: "Békesség nektek!" Aztán megmutatta nekik a kezét és oldalát, a tanítványok pedig örvendeztek, hogy látják az Urat.

Jézus előtt nincs semmi akadály. A bezárt ajtó sem az. Jézus tudja, hogy elsősorban békességre van szükségük, nemcsak mondja, hanem adja is ezt nekik. Újra az életük középpontjába kerül, és pusztán az, hogy látják, vele vannak, örömet támaszt a szívükben. Nem beszélve arról, hogy küldetést is kapnak: ahogy engem küldött az Atya, én is úgy küldelek most titeket. És a vezér nélküli vert sereg egyszerre győzelmes csatába induló elszánt csapattá szerveződik. És ők is ugyanazt újságolják Tamásnak, aki nem volt ott köztük akkor, amit Mária mondott a tanítványoknak: Láttuk az Urat! Ez a nagy húsvéti örömhír.

c) És Tamás? Őróla majd holnap lesz szó részletesen. Most csak annyit említek meg, hogy ő valószínű levonta a konzekvenciákat: Jézus meghalt, ennek az ügynek vége. Ha nincs Mester, akkor nem vagyok a tanítványa senkinek. Talán ezért nem volt ott a többiek között - de ezt sem tudjuk, ezért ne találgassunk. Mindenesetre ő pesszimizmusra hajlamos ember volt. A János evangéliuma 11. részéből ez derül ki. Tamás küszködik a kételyeivel, és tíz kollegának sem hiszi el, hogy ők látták az Urat. Azt mondja: majd, ha én is látom! Sőt, majd ha az ujjamat bedughatom a szögek helyére, akkor elhiszem.

A következő vasárnap Jézus az ő kedvéért megint eljön. És őt sem szidja meg, és nem teremti össze, nem szégyeníti meg a többiek előtt. A többi sem volt kevésbé hitetlen, mint Tamás, mert egyik tanítvány sem hittel el, amikor az asszonyok újságolták, hogy mit mondott az angyal, és hogy Jézus feltámadott. Egyformán hitetlenek voltak, csak Tamás legalább becsületesen kételkedett.

Jézus azonban nem beszél erről. Azt mondja: ha neked ez kell, akkor gyere! Itt van a sebhely, még beledughatod az ujjadat. És elhangzik a szép hitvallás: "Én Uram és én Istenem! A kételyek helyére bizonyosságot kap.

Jézus odaáll egy síró, csüggedt, reményvesztett ember mellé, és az kivirul, és küldetést kap. Odaáll a megrémített tanítványai mellé és feladatot ad neki: békességet, örömet. Külön beszél ezzel a kételkedővel, kiveszi a kételyeket a szívéből, és bizonyossággal ajándékozza meg.

Ezért fontos, hogy higgyük, hogy Jézus valóban feltámadott és él. Ezért fontos, hogy vegyünk komolyan mindent, amit Ő a Szentírásban mond, és ami egyáltalán mint Isten igéje meg van írva. Ezért fontos, hogy számítsunk arra, hogy a mi feltámadott Urunk ma is elsősorban a sírók, a csüggedők, a roskadozók, a reményvesztettek, a félve összebújók, a tanácstalanok, a kételyeikkel küzdők mellett áll meg. És ma is tud nekik olyat mondani, ami az Ő igéje, és ezért meggyógyítja az életüket.

Próbáljuk ezt ki, és akkor a húsvéti öröm állandósul a szívünkben. Megtanulunk a mi élő Urunk jelenlétében élni, Őreá újra és újra számítani, és az Ő küldetésében mi is el tudjuk mondani másoknak: én ugyan nem láttam az Urat, de hiszem, hogy Ő él, és ennek számos bizonyságát adta nekem.

---

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus. Olyan sok mindent hallottunk már tőled és olyan keveset veszünk igazán komolyan abból. Köszönjük, hogy ma újra szóltál hozzánk. Szeretnénk elmondani, hogy valóban úgy akarjuk hallgatni minden szavadat, hogy a lelkünk megfeszül, és a hallásban segít. Mi mindig azok leszünk, akik a te szavadat lessük és aztán cselekedni is akarjuk.

Engedd, hogy egyre jobban megismerjünk téged. Köszönjük, hogy hozhatjuk mi is őszintén eléd kételyeinket, bizonytalanságunkat, kifelé és befelé elsírt könnyeinket. És ha szégyelljük is magunkat előtted sokszor hitetlenségünk miatt, köszönjük, hogy nem szégyenítesz meg, hanem a bizonytalanságunk helyére bizonyosságot adsz, megtöltöd a szívünket élő reménységgel, és világít nekünk a te igaz igéd.

Könyörülj rajtunk, hogy hadd tudjuk ahhoz igazítani az életünket mindig. Annyira tele vagyunk a magunk gondolataival, előítéleteivel, gyors ítélkezésével. Szeretnénk most ezen az ünnepnapon egészen elcsendesedni előtted, teljes bizalommal kinyitni a szívünket neked, és kérünk, jöjj be az életünkbe. Állj meg és maradj ott a középen. Szeretnénk rád tekintettel eldönteni mindent. Szeretnénk neked engedve cselekedni. Kérünk, hogy az az indulat legyen bennünk, ami benned, és a te Szentlelked vezesse minden gondolatunkat, beszédünket és cselekedetünket.

Köszönjük, hogy ez lehetséges, mert te élsz, és a benned hívőknek ma is új életet, tartós békességet és örömet adsz. Ezt kérjük azok számára, akiknek különösen nagy szükségük van most erre.

Könyörgünk hozzád szeretteinkért közelben és távolban.

Eléd hozzuk betegeinket, különösen azokat a súlyos betegeket, akik élet és halál mezsgyéjén vannak ezekben a napokban.

Hozzád kiáltunk népünkért. Adj ennek a népnek lelki ébredést, hogy felnyíljon a szeme és megismerjen téged, az élő Urat.

Könyörgünk, Urunk, hogy ne ítélj minket most újabb árvízzel. Minden ítéletedre rászolgáltunk és semmi jót nem érdemlünk, de kérünk: ne a bűneink szerint cselekedj velünk, hanem a te nagy irgalmasságod szerint.

Segíts ezt az ünnepet is most megszentelnünk, és adj a szánkba mondanivalót, szívünkbe a feltámadás örömét az ünnep elmúltával is. Segíts, hogy megszólíthassunk téged.

Ámen.