PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. június 2. (csütörtök) Cseri Kálmán

FÉLRETETT MAGÁNAK

Alapige: ApCsel 5,1-11

---

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, hálásan köszönjük ezt a csendet, köszönjük neked egymást, köszönjük, hogy a hívek seregében egy szívvel dicsőíthettünk téged. Sokáig tudnánk még sorolni azt a sok jót, amit szüntelenül és érdemünk nélkül ajándékozol nekünk.

Köszönjük gondviselő szeretetedet, amiről énekeltünk. Köszönjük megváltó kegyelmedet. Dicsőítünk újjáteremtő hatalmadért. Áldunk téged igédért, ami élő és ható, és amivel formálsz bennünket.

Köszönjük azt a sokszor egyoldalú és el nem fogyó szeretetet, amivel körülveszed az életünket. Ennek a bizonyítéka számunkra az is, hogy most itt lehetünk. Segíts, hogy ne hiába legyünk itt. Te magad taníts minket.

Nyisd meg az értelmünket, hogy értsük az Írásokat. Nyisd meg előttünk az ige ajtaját. Könyörülj rajtam, hogy a Krisztus titkát szóljam most. Ajándékozz meg mindnyájunkat olyan igével, amire most a legnagyobb szükségünk van. Még abban is te segíts, hogy az igének ne csak hallgatói, hanem megtartói legyünk. Hadd teremjen az sok gyümölcsöt az életünkben a te dicsőségedre és a körülöttünk élők javára, üdvösségére.

Ámen.

---

Igehirdetés

Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvet olvassuk most sokan a Kalauz szerint napról napra. Ez a jól ismert történet az első gyülekezet életébe enged bepillantani, és egy egészen megrázó eseményről tájékoztat bennünket.

Egyébként tele vannak ezek a fejezetek, amiket most olvasunk, jó hírrel. A hívők száma folyamatosan nő, az első gyülekezet tekintélye egyre nagyobb lesz a kívülállók előtt. Az apostolok minden kellemetlenkedés ellenére nagy erővel tesznek bizonyságot Jézus Krisztusról. A gyülekezet buzgón, állhatatosan imádkozik.

Miközben sok nehéz próba is kíséri az első keresztyének életét, az élő Krisztus sokféleképpen mutatja meg jelenlétét és hatalmát. Pétert és Jánost bebörtönzik, de Isten kiszabadítja őket. István, az első vértanú meghal, de Jézust dicsőítő imádsággal az ajkán, és az ő halála is közelebb viszi Sault ahhoz, hogy Jézus Krisztus szolgálatába szegődjék.

Kiüldöznek Jeruzsálemből minden keresztyént, kivéve az apostolokat, de ez jót tett a missziónak, mert ahova kerültek, ott hirdették az evangéliumot és így is egyre nőtt a tanítványok száma.

A gyülekezetről azt olvassuk: senki nem volt, aki szűkölködött volna. Gondoskodnak egymásról. Diakónusokat állítanak be a szolgálatba, és Isten Lelke többeket arra indít, hogy eladják a vagyonukat, és az árát odaadják a rászorulók részére. Mindez teljesen önként, belülről fakad, semmiféle külső nyomás nincs.

Miközben ennyi szépet olvasunk, ebben a fejezetben feltűnik egy sötét szó. Az egész könyvben itt fordul elő először ez a név. Azt kérdezi Péter Anániástól: "Miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek és félretegyél magadnak a föld árából?"

Miért szállta meg a Sátán a szívedet? A Sátán is ott van az első gyülekezetben? A Sátánnak van még befolyása a hívőkre? Anániás és társai nem lettek egészen Jézus Krisztusnak a katonái, a szolgái? Nem az Ő uralma alatt élnek? Van ilyen, hogy megszállja a Sátán egy hívőnek a szívét?

Egyrészt erről szeretném ma elmondani azt, amire Isten igéje figyelmeztet minket, másrészt a végén majd röviden szeretnék rámutatni arra, hogy milyen sokféleképpen kísért minket is az, amit itt Anániás és Szafira ennek a bizonyos földecskének az árával tettek.

Hogy értsük ezt, hogy a Sátán megszállta a szívedet?

Nem szeretek feleslegesen beszélni a mi ősi ellenségünkről, annyit és azt kell róla mondani, amennyit és amit Isten igéje mond nekünk.

Mi történt itt tulajdonképpen?

Nem kellett volna eladniuk azt a földbirtokot. Ők döntöttek így. Nem kellett volna a teljes vételárat beadni a gyülekezetbe, egyáltalán semmit sem kellett beadni, ők döntöttek így. De úgy adták be egy részét, hogy azt hazudták: az a teljes. Ez volt a baj.

Amikor Jézus a Sátán a legjellemzőbb tulajdonságáról szólt, akkor azt mondta: hazug ő és hazugságnak atyja. (Jn 8,44).

Ezt a hazugságot a Biblia szerint ő sugallta ennek a hívő házaspárnak, és itt ez az elgondolkoztató, hogy mi ennek a természetrajza? Hogy történik ez? Ki vagyunk-e téve mi is ilyen veszélynek? Lehet-e védekeznie a hívőnek az ilyen támadások ellen, és ha igen, akkor hogyan? Nem szeretném, hogy rólam egyszer valakinek azt kelljen mondania, hogy a Sátán megszállta a szívedet. De ezek szerint még a legjobbak is, Anániás, az első keresztyének is ki vannak téve ennek. Mit jelent ez, és hogyan lehet ez ellen védekezni?

Talán emlékszünk még arra, hogy néhány héttel ezelőtt a lábmosás történetéről beszéltük itt. Jézus szemléletmódjáról tanultunk meg valamit. Ott is kifejezetten szól az evangélium arról, hogy a lábmosás előtt a Sátán belesugallta Júdás szívébe, hogy árulja el Jézust. (Jn 13,2).

Aztán huszonöt verssel később azt olvassuk a lábmosás után, amikor Jézus a falatot adja Júdásnak, s ő megeszi, hogy a falat után bement a Sátán Júdás szívébe. Először csak belesugall valamit, aztán belemegy, és attól kezdve már ő uralja Júdást, s ez vezet az ő öngyilkosságához is.

Először súg valamit. Mit jelent ez? Egyszerűen azt jelenti, hogy eszünkbe juttat egy gondolatot. Ezzel kezdődik mindig: eszünkbe jut valami.

Anániásnak eszébe jut, hogy a gyülekezetben többen behoztak nagy adományt, mert eladták a birtokukat vagy házukat. Nekünk is van. Adjuk el mi is. Ezzel kezdődik. Még nem beszélték meg, még nincs vevő, még nincs vételár, egy gondolat van. Ez még nem biztos, hogy a Sátántól van, de ettől kezdve megfertőződhet a gondolat. Ebben az esetben például így, ez nincs a Bibliában, csak hasonlóval többször találkoztam, hogy: ha mi is eladjuk, megdicsérnek minket. Jók leszünk a gyülekezet előtt. Megnövünk mások szemében. Elismerést aratunk.

Lehet, hogy eszükbe jutott, lehet, hogy nem, de fennáll a veszélye. S ha elindul az ember ebbe az irányba, és enged ennek az ördögi vonzásnak, akkor egyre mélyebbre kerül, mert megszületik az adásvételi szerződés, felveszik a vételárat. Na de minden ingatlant csak egyszer lehet eladni. Itt van a kezünkben a pénz, még egyszer ezért mi nem kapunk. Muszáj ezt mind odaadni? Ne adjuk oda mindet.

Ebben is meg lehet egyezni, és ebben még nincs bűn, hogy ne adjuk oda mindet. De mit szólnak hozzá, ha kiderül, hogy nem adtuk oda mindet? Mit szólnak? Akkor mondjuk azt, hogy mindet odaadtuk. Egy részét lecsípjük, a többit pedig úgy adjuk át, mintha az az egész lenne. Itt a hazugság.

És itt néha már örül is az ember, hogy milyen remek ötlete támad. De akkor, anyukám, abban megegyezünk ugye, akkor mindenki egyformán beszél, én is azt mondom, te is azt mondod. Ez meg nagyon csúnyává teszi a bűnt. Majd erre még visszatérünk.

Nos, ezen a lejtőn ment lefelé Anániás és Szafira, és ilyen lejtőkre szokta csábítani az ördög az áldozatait. Lehet-e ez ellen védekezni?

Ő annyira gonosz, hogy még Jézust is megpróbálta egy ilyen lejtőre hívni. Mi volt Jézus védekezési módja? Akármit mondott az ördög, arra kapásból nemmel válaszolt. Mindegy, hogy mit ajánlott. Éhes vagy? Egyél. Itt vannak a kövek, te kenyérré tudod változtatni. Nem. Népszerű leszel, ha leugrasz a templom magas párkányáról. Nem. De benne van a Bibliában, hogy az Isten megőriz, angyalainak parancsol. Nem az van benne. Pontatlan az idézet. Nem idézi pontosan, nem vitatkozik, nem magyaráz, nem, ez Jézus válasza.

Amikor harmincegynéhány évvel ezelőtt idekerültem, sok nehézség volt. Egy bizonyos tévtanítás különösen támadta a gyülekezetet, benne a fiatalokat. Felvettük a harcot. Az egyik idős férfinek feltűnt, hogy nem vagyok elég tájékozott ezen a téren még, s éppen ezért nem vagyok elég határozott. Azt mondta: Édes fiam, erre a tévtanításra neked ma is nemet kell mondanod, holnap is nemet, és mivel holnapután is jönni fognak, akkor is nemet kell mondanod. És mindig ugyanolyan elszánt nemmel kell visszautasítani. Ez talált, és nagyon bennem maradt.

Aki felismeri, hogy valamilyen ördögi kísértés jutott eszébe, vagy bárki nagy jó szándékkal is valami ötlettel, javaslattal környékezi, arra ma is, holnap is, holnapután is nemet kell mondani. Nem kell róla tárgyalni. Jézus nem beszélgetett a kísértővel, pedig egyedül Ő volt hatalmasabb nála. Ami tőle jön, arra a válasz: nem. Csak fel kell ismerni, hogy tőle jön-e. Nem olyan nehéz azt felismerni, mert akiben Isten Szentlelke van, azt a Lélek indítja. Arra rájöhettek volna ők is, hogy ez nem igaz, nem ennyiért adtuk el, akkor ne mondjuk, hogy ennyiért adtuk. Ilyen egyszerű a dolog.

Itt szeretném megemlíteni, hogy felelősek vagyunk egymásért. Hívő testvérek, ha nem rokonok is, ha nem közvetlen munkatársak is, felelősek vagyunk azért, hogy megszállhatja-e valakinek a szívét a Sátán. Miért? Mert Anániás elmondja feleségének a nagy ötletét. És erre miért nem mondja Szafira, hogy ezt mi nem tehetjük? Ez utálatos az Úrnak. Ez hazugság. Akkor inkább ne adjuk el. Vagy vigyük be a felét és mondjuk meg, hogy itt a fele, a másikra szükségünk van. Senkinek semmi kifogása nem lesz ellene. Miért akarunk látszani? Miért akarunk a látszat kegyességében tetszelegni?

Ha éles szeme lett volna még azt is mondja: látod, ez dupla bűn. Nem elég, hogy csalni, hazudni akarunk, még dicsőségre is vágyunk? Hamis dicsőségre. Meg lehet ezt mondani egymásnak kedvesen is. Lehet, hogy nem örül ilyenkor az, akit lelepleznek. De ha szeretjük egymást, ez kötelességünk.

Hogy visszamenjünk Ádámhoz, Évához, nekem sokszor eszembe jut az 1Móz 3. részt olvasva, hogy miért nem mondta Ádám azt: édes szívem, add ide azt a gyümölcsöt, amit levettél, mert eldobom olyan messzire, hogy meg sem találjuk. Hogyan jut ilyesmi az eszedbe? Itt van az összes többi fa. Az Úr azt mondta: csak erről ne együnk. Szeretlek téged annyira, hogy nem engedem, hogy erről egyél, és én sem harapok bele. Miért nem mondta ezt? Nem tudunk rá válaszolni, de hasonló esetekben nekünk kötelességünk védeni a másikat.

Van egy gyönyörűséges történet az Ószövetségben, amelyik erről szól, hogy még akkor is meg lehet védeni valakit, ha az kényes helyzetben hangzik el. A Sámuel első könyve 25. része írja azt le, hogy amikor az a bizonyos Nábál megalázta Dávidot, akkor Dávidban egy pillanat alatt felforrt a harag. Ő is kapott egy gondolatot a Sátántól. Azt mondja a barátainak, hogy Nábál a holnapot nem éri meg, megöljük őt is, és kiírtjuk az egész háza népét. Olyan dühös Dávid, hogy azt mondja: még egy kutyáját sem hagyok életben.

Ennek a hírét meghallja Abigail, Nábál felesége, és azonnal ráül egy kis szamárra és siet lefelé a domboldalon. Nagyon izgalmas a leírás. Ugyanazon az ösvényen csörtet fel Dávid meg katonái, hogy kiirtják Nábált. Akkor Abigail útját állja. Nagy tisztelettel leborul a földre. Miért? Mert tudta, hogy Dávid lesz Saul utóda. Dávid Isten akarata szerint már most király. Most még csak üldözik, nincstelen, azért is haragudott meg Nábálra. De Isten már eldöntötte, hogy Dávid király lesz, Sámuel próféta már fel is kente. Ez köztudott volt. Ezt Saul is és Abigail is tudta. Leborul előtte, és ezt mondja neki: "Uram, az élő Istenre és a te életedre mondom, hogy az Úr az, aki most visszatart téged a vérontástól és attól, hogy magadon segíts. Hiszen az Úr megígérte, hogy Izráel fejedelmévé tesz téged, s akkor ne legyen most ilyen botlásod, és ne furdaljon majd, uram, a lelkiismeret, hogy ok nélkül ontottál vért, és magad segítettél magadon."

Milyen bátor beszéd! Gondoljuk el, hogy akkor egy asszony kioktatja Izráel királyát. Ilyen stílusban, tisztelettel. Ez az aggódó szeretet és a szent komolyság van benne. Mondhatná azt is: elment az eszed? Az Isten téged Izráel első emberévé tett és most egy ilyen fajankóval akarsz összeütközni, és gyilkos lenni? Ehelyett ezt mondja: nehogy furdaljon a lelkiismeret, amikor majd király leszel, hogy ok nélkül ontottál vért.

Most itt minden történhet, akár még az is, hogy Dávid félredobja az asszonyt. Takarodjon innen, ki hívta ide. Tudja ő, hogy mit csinál. Megérdemli Nábál. Nem. Aki ilyen felelős szeretettel szól a másiknak, ott Isten a másikban is munkálkodni szokott. Így folytatódik a leírás:

"Akkor Dávid ezt mondta Abigailnak: Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy elém küldött most téged. Áldott a te okosságod, és áldott vagy te magad is, mert megakadályoztál ma a vérontásban, és abban, hogy magam segítsek magamon. Bizony, az élő Úrra, Izráel Istenére mondom, aki visszatartott attól, hogy rosszat tegyek veled: ha nem sietsz, és nem jössz elém, akkor reggelre még egy kutyája sem maradt volna Nábálnak!"

Most nem erről szól a mai igénk, de arról igen, hogy ilyet nem szabad tenni mint Szafira. Egy házasságban végképp nem, különösen, ha mindketten hívők. Hallom, hogy valaki, egy hívő testvér engedetlen akar lenni az Úrnak, akkor valahogy megfogalmazom, hogy ne legyen bántó, de meg kell mondani. Védeni kell. Bízzuk az Úrra, hogy Ő elvégzi, hogy nem fog megsértődni, vagy ha megsértődik is jobb, hogy ne kövesse el azt a bűnt. Majd utána rá fog jönni, hogy kár volt megsértődnie.

Nyilván nem mindegy, hogyan mondjuk meg, de sajnos ezt a vétkes közömbösséget sokszor lehet tapasztalni hívő gyülekezetekben. Látom, milyen bűnben van. Hallom, mire készül, és nem szólok neki. Persze, ha kerülő úton hallom, az nem hiteles. Őt kérdezzem meg. Vagy, ha biztosan tudom. Biztosan kell tudni azt is, hogy Isten itt most engem akar használni. Szafira ezt tudhatta, mert ő volt a felesége. Rajta kívül senki nem tudta a készülő bűnt, akkor ezt neki kell megmondania. Most nem az a dolgunk, hogy pálcát törjünk Szafira feje felett, de a Biblia azt mondja, hogy amik megírattak azért írattak meg, hogy a mi tanulságunkra legyenek, és ebből nekünk tanulnunk kell.

Mert a Sátán támad. A hívőket is támadja. Még az Úr Jézust is támadta. Az első keresztyén gyülekezetbe is beférkőzött. Ha valaki a legelején nem mond nemet, utána újra és újra nem mond nemet, akkor bekövetkezhet ez: elfoglalta a Sátán a te szívedet. És akkor jönnek a szörnyű következmények, mert a bűn zsoldja a halál.

Itt ez rendkívül gyorsan, azonnal bekövetkezett, azért olyan megrendítő ez a történet. Minél később találkozik a bűne következményével valaki, annál veszélyesebb a helyzete, mert annál jobban felbátorodik a bűnre. Hiszen itt lehet következmények nélkül is vétkezni! Annál szörnyűbb lesz az ítélete.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy lesz utolsó ítélet. És ha előbb nem, akkor kiderül mindenkinek a hazugsága, csalása, lopása, képmutatása, akár hitetlen, akár hívő, ha azt a bűnt nem bánta meg.

Olyan gyönyörű fordulat ebben a történetben, hogy amikor Szafira bejön, akkor Péter nem neki esik, hanem mit csinál? Kérdez: Valóban ennyiért adtátok el? Mi ez? A kegyelem felkínálása. Szafira bűnbánatra juthat. Férje már belehalt a hazugságba, de Isten utána nyúl ennek a másik hazugnak is. Van bocsánat erre is. De mikor? Csak akkor, ha megvalljuk bűneinket. Akkor Ő hű és igaz, és megbocsátja bűneinket, akármilyen szörnyű, és megtisztít minden hamisságtól. De ahhoz itt ki kellene mondani: nem annyiért adtuk el. Hazudni akartam. Szégyellem magam. Ez azonban nehezen jön ki a szánkon.

Emlékszem egyszer egy hasonló helyzetre, amikor vétkeztem egy kisebb közösség ellen. Mindenki előtt nyilvánvaló volt, de nekem kellett volna kimondani. Beleizzadtam. Már órákat együtt töltöttünk. Ezt ki kell mondani. Nem, majd ebéd után. Majd ekkor, majd akkor. Minél későbbre halasztottam, annál nehezebb lett. Ha ott azonnal bevallom, sokkal egyszerűbb lett volna. Megbocsátották, ebben bizonyos is voltam, és nagyon szégyelltem magam. Ki kellett mondani, mert addig nincs elrendezve a bűn.

Tudunk-e ellenállni az ördögnek? A Bibliában sok ige szól erről. Lehet ellenállni, és lehet győzni. Miért? Mert legyőzött ellenség. Jézus Krisztus a kereszten lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, és diadalt vett rajtuk. (Kol. 2,14). Jézus legyőzte ezt az ellenséget. Velünk még elbír, de ne felejtsük azt, amit szintén nem régen olvastunk a János levelében, hogy erősebb az, aki bennünk van, mint aki a világban van. Akiben Jézus Krisztus valóban él, az ellenállhat az ördögnek, és Jézus őt győzelemre fogja segíteni.

Három-négy ilyen igét hadd olvassak fel bátorításul.

Az Efézusi levélben, ahol Isten fegyvereiről van szó, ott ezzel kezdi a leírást az apostol. "Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amik a magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok." (6,11-13)

Ez mi nagy lehetőségünk. Nem kell nekünk remegnünk az ördögtől, csak nem kell vele szóba állni. Nem szabad neki helyet adni a szívünkben. Lehet ellenállni, meg lehet állni, le lehet győzni Jézus erejével, és az Ő győzelmében reménykedve. Csak nem szabad cinkosául szegődni. Akármit ígér és ajánl, az biztos, hogy nekünk rossz. Ebből nem szabad engedni. Éppen ezért félig se, kicsit se, meg egyszer se. Soha semmit nem szabad elfogadni, ami tőle jön, és Isten Lelke erre a hívőt érzékennyé teszi.

Ezért olvassuk itt a megelőző fejezetben a sokat idézett igét, csak nem szoktuk végig idézni. "Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek, a nap le ne menjen a ti haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek." (4,26-27)

Vagyis mit mond itt az apostol rendkívül józanul? Azt mondja, hogy az előfordulhat bármelyik hívővel is, hogy hirtelen mérges lesz. Ám haragudjatok. Jobb lenne, nem így lenne, de ez előfordul. A feladat innen kezdődik, hogy mit csinálok a haragommal? Táplálom-e magamban, befészkelheti-e magát a szívembe és keserűség lesz belőle? Viszem az éjszakámba is, egymásnak durcásan hátat fordítva köszönés nélkül alszunk el, vagy pedig azt mondom: csúnya voltam, ne haragudj, szeretném, ha máskor nem ismétlődne. "Ne menjen le a nap a ti haragotokon." Mert ha lemegy, akkor helyet adtam a szívemben az ördögnek. De hát arra nem is gondoltam, én csak mérges lettem. Igen. De az ige megmondja, mit csináljak a mérgemmel. Még aznap vessem ki magamból, mert ha közösséget vállalok vele, akkor vele együtt bevonul a Sátán a szívembe. Ne adjatok helyet az ördögnek a szívetekben.

Sok minden megtörténhet. Hirtelen mérges leszek. Elkeseredem. Még csúnyát is gondolok, de ne azonosuljak vele, ne konzerváljam, ne költözzem össze ezzel a nem Jézustól eredő indulattal, mert akkor együtt lakom az ördöggel. Helyet adok neki.

Védekezhetünk, igenis védekezhetünk. Ez azonban nagyfokú éberséget kíván.

Jakab is ír erről. Szó szerint ugyanezeket mondja, amikor a 4,7 versét így olvassuk: "Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek Istenhez, és Ő közeledni fog hozzátok."

Nem vagyok kiszolgáltatva az ördögnek. Az élő Istennel szoros közösségben, Őhozzá közeledve ellenállok neki, és el fog futni. Nem azért, mert én hős keresztyén vagyok, hanem azért, mert ragaszkodom az én Uramhoz, és nemet mondok a gonosz minden kísértésére.

És a jól ismert ige az oroszlánról az 1Pt 5,8-ban. "Legyetek éberek, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan, tudván, hogy bízhattok a ti Uratokban."

Szóval ellen lehet állni, és lehet győzni, de ehhez ez az elszántság kell. Éberség, hogy az Anániások már lehetőleg akkor eszméljenek, amikor először jut eszébe, hogy nem adom oda mindet, de azt fogom mondani: ez a teljes vételár. Amikor ez eszébe jut, akkor már eszméljen, és azt mondja: nem. Ez az, amit nem teszünk, mert ez nem felülről való jó gondolat, hanem alulról súgott gonosz gondolat.

Még a kegyelemről, amit Isten felkínált Szafirának, hogy bevallhatta volna bűnét, hadd mondjak annyit, hogy a kegyelem nem a bűnök elleplezésére való. A kegyelem a bűn megbocsátására való. Megbocsátani csak a nyilvánvalóvá lett bűnt lehet. Valaki egyszer azt mondta, hogy amilyen nyilvánvaló valakinek a bűne, olyan nyilvánvalónak kell lennie a bűnbánatának is. Ezért kell kimondani, és néven nevezni.

Ennyit erről, és szeretnék bátorítani mindenkit sokkal nagyobb fokú éberségre és eltökélt ellenállásra mindennel szemben, ami nem Istentől, hanem alulról való, ami a gonosztól való. Akárki javasolja, ha az édesanyánk javasolja, akkor is.

Volt egy idős kedves, hívő asszony, akinek a tanácsát mi szinte mindig kikértük, s akit nagyon tiszteltem. Egyszer mégis tanácsolt olyasmit, amiről azonnal éreztem, hogy ezt nem szabad megtenni. Bármelyikünkkel előfordulhat. Ettől nem tört össze az ő tekintélye előttem. Változatlanul tiszteltem, de tudom, hogy minden rosszra képesek vagyunk még hívők is. Vagy tévedhet egyszer az is, aki mindig Isten Lelke szerinti tanácsot ad. Nekünk mindig közvetlenül a mi Urunkra kell figyelni, miközben azért megkérdezünk másokat is.

Arról, amit Anániásék tettek csak egy-két mai példát szeretnék mondani, mert erős kísértésünk az is, hogy az egészből valamit lecsípünk magunknak (azt olvastuk itt: félretett magának), és csak a többit adjuk oda azoknak, akiknek mindent oda lehetett, vagy kellett volna adni, és akiknek azt mondjuk: ez a teljes.

Beszélgetünk valakivel, és ha ott mások is járkálnak, akkor a szemünk pásztázza a többieket. Azt a látszatot keltjük, mintha az övé lenne az egész figyelmünk, de lecsípünk a figyelemből, mert hátha valakit még észreveszünk, hátha valamit még utána, mellette, párhuzamosan elintézhetünk. És amikor ez a családon belül így megy. Kiönti gyermekem a szívét nekem, és az eszem egészen másutt jár, hogy holnap valami feladatot hogyan fogok megoldani. Nem becstelen dolog ez? Azt a látszatot keltem, mintha figyelmem az övé lenne, és valami kevés ott is van, de a többit félreteszem magamnak, és azt mutatom, mintha igazán őreá figyelnék.

Vagy ahogy elfogadjuk egymást. Ami kedvező a másikban, azt szeretem, azt elfogadom, amire már az érvényes, hogy szenvedjétek el egymást szeretetben, az nem kell.

Vagy Isten elkészít egy időt minden nap az imádkozásra. Lecsípünk az elejéből és a végéből is. Néha összeér a két lecsípés, és nem marad közbül semmi.

Sok ilyen példát lehetne mondani. Kérjük Istent, mutasson ma rá erre a jellegzetes bűnünkre, ha van ilyen. Adjon éberséget a kísértés idején, hogy ne engedjünk ennek a bűnnek. Az egész figyelmünk, teljes szeretetünk, az egész szívünk legyen ott, ahol annak ott kell lennie, mert Isten a teljességet kívánja. "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből."

Emlékszünk még néhány hete Jézus főpapi imájára. Azt mondja: Atyám, mindazokat megőriztem, akiket reám bíztál. Az egészet. Kivétel nélkül.

Pünkösdi ige: a Szentlélek elvezet titeket minden igazságra, amit Isten meg akar mondani. Nem belekóstolunk itt, ott, amott. Isten a teljességet adja, és a teljességet várja tőlünk.

Jó lenne, ha ezt a csípegetést abbahagynánk. Főleg ezzel súlyosbítva, hogy azt a látszatot keltem, mintha nem csíptem volna le belőle. Isten adjon nekünk felelősséget egymás iránt. Adjon éberséget minden gonosz indítással szemben. És tanítson meg boldogan egész magunkat adni, elsősorban az Úrnak, azután azoknak, akik egész embert várnak tőlünk, a szolgálatnak, ha bíz ránk valamit, és nem csípegetve és hazudozva.

---

Imádkozzunk!

Drága Megváltónk, Jézus Krisztus, dicsőítünk azért, mert nem nekünk kell megküzdenünk az ősellenséggel. Magasztalunk győzelmedért. Segíts ezt hittel komolyan venni, és adj nekünk éberséget akkor is, ha fáradtak vagyunk, ha szórakozottak vagyunk, ha felszínes a természetünk. Akkor is, ha a gonosz el akarja terelni a figyelmünket önmagáról.

Segíts, hogy mindig észrevegyük, ha ő sugall valamit a szívünkbe. Segíts minket, hogy szívünk zárva legyen előtte. Egyedül előtted akarjuk kinyitni, de előtted sarkig.

Kérünk, töltsd meg a szívünket, hogy ne maradjon benne hely semmiféle gonosznak.

Adj a szívünkbe szeretetet és felelősséget is egymás iránt, hogy ilyen helyzetekben meg tudjunk szólalni és védeni egymást az engedetlenségtől és minden bűntől.

Szabadíts fel minket arra, Úr Jézus Krisztus, aki engedelmes voltál halálig, aki elmondhattad a kereszten: elvégeztetett, mert teljes váltságot szereztél nekünk, szabadíts fel minket arra, hogy maradék nélkül, csípegetés nélkül, hazudozás nélkül egész magunkat odaadjuk neked, hogy arra használhass, amire akarsz.

Ámen.