PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. július 3. (vasárnap) Cseri Kálmán

II. PÁL SZOLGÁLATA

Alapige: ApCsel 20,1-6

---

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk, szeretnénk most valóban szívünkből dicsőíteni téged, hiszen egyedül téged illet minden dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás. Valljuk, hogy te vagy az istenek Istene. Te teremtetted hatalmas szavaddal az eget és a földet, és mindent, ami azokban van.

Magasztalunk, Atyánk azért, mert az újjáteremtés munkáját is a te élő igéddel végzed.

Köszönjük mindazt, amit igéddel eddig elvégeztél bennünk. Mindaz, ami jó, tiszta és szép az életünkben, a te munkádnak a gyümölcse. Egyedül tiéd legyen érte a dicsőség.

Annyi híja van még, Urunk a hitünknek, engedelmességünknek, az életünkben a szentségnek. Könyörülj rajtunk és folytasd türelmesen a munkádat. Kérünk, mindannyiunk életén hadd látszódjék meg a kezed nyoma, a te teremtő munkád. És hadd ábrázolódjanak ki rajtunk egyre inkább a te egyszülött Fiadnak, Jézus Krisztusnak a vonásai.

Bocsásd meg, Urunk mindazt, amivel az elmúlt héten vétkeztünk ellened és egymás ellen. Bocsásd meg, hogy még mindig olyan könnyen túltesszük magunkat parancsaidon. Könyörülj rajtunk, hogy a szívünkbe legyenek bevésve parancsolataid, hogy ne valamiféle külső kényszer, hanem Szentlelkedtől eredő belső késztetés hatására tudjunk örömmel engedelmeskedni neked.

Könyörül rajtunk, hogy egyre inkább az jellemezze az életünket, hogy akaratod valósul meg abban.

Így könyörgünk most is mindnyájan: taníts minket akaratodat teljesítenünk, mert te vagy Istenünk. A te jó Lelked vezéreljen minket az egyenes földön.

Kérlek, hogy Szentlelked juttassa eszembe mindazt, amire tanítottál, és a te Lelked győzzön meg mindannyiunkat arról, hogy mi a te akaratod az életünkkel. Hadd tudjuk mindannyian a te dicsőségedet szolgálni, és a testben hátralevő időnket ne emberek kívánsága, hanem akaratod szerint eltölteni.

Ebben segíts minket és kérünk, ajándékozz meg mindazzal, amit készítettél mára nekünk.

Ámen.

---

Igehirdetés

Bibliaolvasó kalauzunk szerint sokan olvassuk most heteken keresztül az Apostolok Cselekedeteiről írt könyvet. Ez a könyv a legrészletesebben Pál apostol missziói útjait írja le. Csütörtök esti istentiszteletünkön elkezdtük már számba venni, hogy mi jellemzi Pálnak a szolgálatát. Igen tanulságos és példa lehet ez számunkra mai hívőknek is.

Láttuk, hogy Pál apostol tényleges missziói munkáját megelőzte Isten örök kiválasztása. Amikor az Úr Jézus elhívja őt szolgálatába, ezzel kezdi: "választott edényem vagy nekem." Később pedig úgy mondja el, hogy a mi atyáink Istene kiválasztott engem. Még sehol semmi nem volt, még Pál apostol sem volt, az ő fogantatása előtt már Isten örök döntése megszületett az életével kapcsolatban.

Aztán elérkezett hozzá egészen konkrét módon is, hogy milyen feladatra választotta ki őt Isten, amikor azt a bizonyos Anániás nevű keresztyént elküldte hozzá az Úr Jézus, és rajta keresztül közölte vele, hogy az "én nevemet kell hordoznod, királyok, pogányok és Izráel népe előtt. És sokat kell majd szenvednek az én nevemért."

Aztán láttuk, hogy Pált egész szolgálata alatt Isten Lelke vezette. Előfordult vele is, hogy eszébe jutott valami és nekiindult, hogy most azokat a gyülekezeteket látogatjuk végig, de ha Jézusnak más terve volt, akkor leállította ezen az úton. Nem engedett minket a Lélek - ezt olvassuk. Mert az újjászületett emberben Isten Lelke munkálkodik, és a Szentlélek érezteti velünk, hogy most jó, vagy rossz úton járunk. A rossz úton azonnal megáll Isten gyermeke, és olyan szép a 16. részben, hogy mihelyt megértettük, hogy hova küld minket a Lélek, azonnal odaindultunk. Azonnal engedelmeskedett az apostol, mert ő ott akart lenni, ahol az ő Ura akarta látni, mert tudta, hogy csak ott kap áldást. Ott viszont mérhetetlenül sok áldást kapott.

Erőteljesen tudta az igét hirdetni. Sokakat vezetett az Úr Jézushoz. Sok szabadulás, jel és csoda kísérte a szolgálatát. Pontosan úgy, ahogy a Márk evangéliuma végén olvassuk, hogy "a tanítványok hirdették az igét mindenütt, maga az Úr Jézus pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a maga hatalmával, jelekkel és csodákkal." (Márk 16,20).

Éppen Pál apostol volt a legbizonyosabb abban, hogy ezeket a nagy dolgokat nem ő cselekedte, hanem az a Jézus, akinek a szolgálatában állt, és amikor egyszer később az egyik gyülekezetben beszámol, akkor egyebek között ezt mondja: "semmi olyanról nem merek beszélni, amit nem Krisztus tett általam a pogányok megtéréséért szóval és tettel, jelek és csodák erejével, a Lélek ereje által." (Róm 15,18-19).

Maga Krisztus cselekedett őáltala és éppen ezért egyedül Krisztusnak adott minden dicsőséget.

Eddig jutottunk csütörtökön, és ma még három tanulságos jellemvonását vegyük számba az apostol szolgálatának.

1. Sok áldást kapott és adott tovább, de ezt a sok áldást sok szenvedés is kísérte. Erről Jézus külön beszélt mindig az övéinek. Tanítványait egyenesen így készítette fel: "Elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé." Pállal is előre közölte, hogy "megmutatom neked, mennyit kell az én nevemért szenvedned." És valóban sokat kellett szenvednie.

Mindjárt a szolgálata elején azt olvassuk, hogy közvetlenül a megtérése után ott mindjárt Damaszkuszban hirdetni kezdte a zsinagógában, hogy Jézus a Messiás. És mi lett ennek a következménye? "Amikor pedig már jó néhány nap eltelt, a zsidók elhatározták, hogy megölik őt. Saulnak tudomására jutott a merénylet terve. Még a kapukat is éjjel-nappal őrizték, hogy megölhessék."

És a damaszkuszi keresztyének csak úgy tudják megmenteni az életét, hogy az éjszaka sötétjében, egy kosárban leengedik a város falán kívül, hogy elmenekülhessen, mivel a kapukat is őrizték.

Aztán megérkezik Jeruzsálembe. Ott sem titkolja életének a nagy változását. Ott is bizonyságot tesz Jézus Krisztusról, és közvetlenül ezután olvassuk ezt: "beszélt és vitázott a görög nyelvűekkel is, ezek pedig arra készülődtek, hogy végeznek vele." (ApCsel 9,29).

Egy zsenge keresztyén éppen csak elindul a hit útján és az egyik helyen is, a másik helyen is az életére törnek, és ettől kezdve folyamatos életveszélyben végezte az evangélium hirdetésének a szolgálatát. Közben pedig egyik próbatétel a másikat érte. Olvashatjuk hány hajótörést szenvedett. Hosszú gyalogútjain rablók támadták meg. A hatóság sokszor minden ok nélkül megvesszőzte, megverte, pedig senkinek nem ártott, a törvények ellen nem vétett. Miért kellett akkor ennyit szenvednie? És miért kell Jézus Krisztus elkötelezett tanítványainak minden időben szenvedniük?

Két okát említem meg most ennek.

Az egyik az, hogy mivel itt az első perctől kezdve meg akarták őt ölni, eszünkbe kell, hogy jusson, hogy Jézus kiről mondta: "Emberölő volt kezdettől fogva."?

Pál jól tudta, hogy ő nem test és vér ellen hadakozik, hanem magával az ördöggel került szembe, amikor arra szánt el magát Jézus hívásának engedve, hogy emberek életét mentse. A lélekmentés munkáját végzőknek az ősellenséggel kell szembenézniük mindig. Mert aki az evangéliumot hirdeti, az az élet szolgálatába szegődött. Mert Jézus Krisztus azért jött, hogy életünk legyen, sőt bőségben éljünk. És aki az Ő szolgája, az akaratlanul is ellenségévé válik annak, aki meg emberölő volt kezdettől fogva.

Pál apostol ezzel teljesen tisztában volt. Leírja egyik helyen, hogy ismerjük az ördögnek a szándékait, és így végezte a maga munkáját. Ugyanakkor abban is bizonyos volt, hogy amíg el nem végzi azt, amit Jézus reá bízott, addig maga az ördög sem bír vele, és nem tudják az életét kioltani.

A másik oka pedig annak, hogy Jézus elkötelezett tanítványai - a langyosak nem, azoknak nincs bajuk, azokat nem bántja az ördög sem, meg a világ sem -, akik Őhozzá, az életre hívogatnak másokat is, azoknak a gondolkozása, életfolytatása, tanítása annyira más, mint a világé, hogy a világ nem tudja elviselni.

Mert amikor valaki az Isten kegyelméről szóló evangéliumot hirdeti, és azt mondja: testvér, téged is szeret az Isten, és ki tud emelni abból a veremből, amibe beleestél, akkor sokszor nem is gondol az evangélium hirdetője arra, hogy az egyik legféltettebb emberi kincset bántja így, a büszkeséget. Mert ha arról szól az evangélium, hogy Isten abból a mélységből, ahova estél, ki tud emelni, akkor ezzel szembesíti az illetőt, hogy ő valami mélységbe esett, ahonnan nem tud a saját erejéből kijönni.

Ez rettenetes sértés az emberi ősbüszkeség és gőg ellen. Amikor a valóságot leleplezi az evangélium és megmutatja a szabadulásnak az útját, akkor látnia kell mindenkinek a maga tehetetlenségét és elesettségét. Az Isten végtelen kegyelméről szóló evangélium szembesít minket a valósággal. És amíg valaki nem akarja látni a valóságot, addig sértésnek veszi, ha szembesítik azzal. Ezért lesznek sokan ellenségei az evangélium hirdetőinek, Jézus Krisztus elkötelezett tanítványainak.

Mert védekezünk az Isten szabadító kegyelme ellen. Pál apostol a Korinthusi levélben azt írja, hogy egyenesen erődítményeket építünk az Isten szeretete ellen. Védekezik az ember, és amikor elismeri, felismeri, hogy Isten szeret és nem kell védekezni ellene, mert nem ellenség, béküljetek meg az Istennel, és leteszi a fegyvert Isten előtt, akkor lerombol minden erődítményt, és foglyul ejtetik minden gondolat a Krisztusnak - olvassuk ezt 2Kor 10-ben.

Mindenkinek számolnia kell tehát azzal, aki Jézus Krisztust komolyan akarja követni, hogy ezen az úton egészen kivételes áldások kísérik őt, de ezen az úton szenvedés is van, amit a Jézus nevéért kell elhordoznia.

Amikor Pál apostol hirdetni kezdte azt, hogy: emberek, nézzetek szembe a valósággal, eddig azt reméltük, hogy a törvény teljesítésének a fejében kapjuk Istentől az üdvösséget. De tudtuk teljesíteni a törvényt? Nem tudtuk. Akkor most mit kapunk annak a fejében? Semmit. Akkor a törvény nem tart meg minket. Egyedül az Isten kegyelme tarthat meg minket. Nem valaminek a fejében fizet Ő nekünk üdvösséggel, hanem anélkül, hogy megérdemelnénk, szeretetből, kegyelemből, ajándékként adja. Aki ezt örömmel, hittel elfogadja, az majd megtapasztalja, mit jelent ez.

Nos, ez önmagában támadás volt az ellen a büszkeség ellen, hogy előbb teljesítek valamit, aztán Istennek fizetnie kell ezért. Na, de ha én nem tudom teljesíteni azt, akkor legjobb, ha megalázom magamat és tartom az üres kezemet, és örömmel, hálával elfogadom a kegyelem ajándékát. Ezért haragudtak reá annyira azok, akik a törvényben bíztak.

Itt azonban fontos tudnunk azt, hogy mindenütt hozzáteszi a Szentírás ehhez a fajta szenvedéshez, hogy az "én nevemért". Jézus nevéért való szenvedés. Tehát nem a magunk butasága miatt, nem a magunk erőszakossága, értetlensége, szeretetlensége, bűnei miatti szenvedésről van itt szó. Arról van szó, amikor vállalja valaki Jézust, Őhozzá igyekszik másokat vezetni, legalább is mutatja a hozzá vezető utat, és ezért haragszik meg rá a környezete.

Péter apostol világosan és részletesen ír erről. Akiknek ő írta levelét, azok a gyülekezetek akkor sokat kellett, hogy szenvedjenek a hitük miatt. Ezt írja nekik:

"Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket. Sőt amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az Ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket a Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, az Isten Lelke megnyugszik rajtatok. Közületek tehát senki se szenvedjen mint gyilkos, mint tolvaj, mint gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó. Ha azonban valaki mint keresztyén szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsősítse Istent ezzel a névvel. ..." (1Pt 4,12-16)

Tehát ne úgy, mint más dolgába avatkozó, hazug gyilkos, de ha valaki Jézust nevéért mint keresztyén szenved, ne szégyellje. Ez nemcsak hogy vele jár a Krisztus-követéssel, hanem aki az Ő szenvedésében részt vállal, a részesedik az Ő dicsőségében is.

Pál vállalta ezt, mert bízott abban, hogy még azoknak az életében is elvégzi Isten hatalmas igéje a munkáját, akik egyelőre ellenállnak ennek az igének és Pál életére törnek.

2. A másik, ami fényesen ragyog az Ő szolgálatában, hogy Jézustól kapott küldetését mindenekfölé helyezte. Mindennél fontosabb volt neki az, amivel Jézus Krisztus bízta meg. Kerül, amibe kerül, azt el kell végezni.

Ha tovább olvastam volna a mai igeszakaszunkat, akkor odaértünk volna, hogy búcsúszik Pál apostol az efézusi vénektől és egyebek között ezt mondja nekik. Azok figyelmeztetik, hogy ne menjen Jeruzsálembe, mert le fogják tartóztatni, és azt mondja: "De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról." (ApCsel 20,24).

Ő pontosan tudta, mi volt a feladata. Neki az Isten kegyelmének az örömhíréről kellett bizonyságot tennie, miközben az élete eleven illusztrációja volt annak, amit mondott. Azt mondta: ez mindennél fontosabb. És ha eközben őt bántalmazás éri, vagy akár az életébe kerül, ez az életénél is fontosabb.

Eszembe jutott az a szállóigévé vált latin mondás, amikor Rómából Afrikába küldtek hajókat gabonáért, mert szükség volt kenyérre, és óva intették őket, hogy visszahajózzanak, akkor a hajóhad parancsnoka azt mondta: "navigare necesse est, vivere non est necesse." (Hajózni feltétlenül szükséges, élni nem feltétlenül szükséges). A feladat teljesítése fontosabb, minthogy életben maradjunk.

Pál apostol ezt szentül, egészen más motivációval, más kiadásban, az Isten előtti felelősséggel komolyan gondolta. Még az életem sem drága - nem tudtok megijeszteni azzal, hogy bántani fognak Jeruzsálemben. Azt mondta a Lélek: oda kell mennem, akkor odamegyek. Aztán meglátjuk, mit tesznek velem. Csak azt tehetik velem, amit a szolgálat Ura jóváhagy. Én pedig semmi mást nem akarok tenni, mint amit Ő parancsol. Ezért az életem sem drága, csakhogy elvégezzem azt a feladatot, amit reám bízott.

Jézus erről többféleképpen beszélt, és igyekezett az Ő tanítványait bátorítani arra, hogy vállalják ezt az életstílust. Egyebek közt azt mondta: "Aki meg akarja tartani az életét, az el fogja veszíteni. Aki kész elveszíteni énérettem és az evangéliumért, az megtartotta azt."

Minket kísért ez a beteges önféltés: megtartani az életemet, vagy azokat a dolgokat, amelyek számomra az életet jelentik. Ragaszkodni hozzá, rejtegetni. Jézus erre a teljes szabadságra akar elsegíteni, hogy Őérette mindent szívesen odaadok, mert Ő a legnagyobb kincs, meg az a feladat, amit Ő bízott rám. És aki kész ezért bármiről lemondani, az nyeri meg igazán az életet. Az fog kibontakozni. Annak az élete lesz gazdag élet.

Vagy egy még keményebb képpel szemlélteti ezt, amikor azt mondja: "Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, egymaga marad, de ha elhal, sok gyümölcsöt terem." Ez finomított fordítás, hogy "elhal", ott ez a szó van az eredetiben: elrothad. Ha vállalja azt, hogy tönkremegy, elmállik, elrothad, akkor lesz belőle kalász és a kalászban önmaga többszörösét termi. El lehet dönteni. Féltem magamat. Lehet a gabonamagot vitrinbe is tenni. Ott évekig eláll, s senkinek semmi haszna belőle. Vagy vállalhatja, hogy tönkremegy, belepusztul, de önmaga többszörösét termi, gyümölcsöző, termékeny élete lehet.

Jézus erre az utóbbira bátorította a benne hívőket, és erre adott példát is. Ez történt a kereszten. Ő a szó szoros értelmében belehalt, de az Ő halálának a gyümölcse a mai napig terem. Pál apostol komolyan vette, hogy nem önmagát kell féltenie, hanem a reá bízottakat. Az elveszettek iránti mentő szeretet szorongatta őt. Ez a szeretet szorongat-e bennünket?

Figyeljétek meg, hogy sokszor úgy elvileg, meg olykor már gyakorlatilag is készek lennénk bizonyos nemes feladatok elvégzésére, ha az nem kerül sokba. Óhatatlanul ez jut eszébe minden vállalkozásnál az embernek, hogy megéri-e? De ha esetleg arra a szép feladatra rámegy valakinek a kényelme, szabadideje, akármi árat kell fizetni, akkor csendesen vissza szoktak lépni az emberek. Ez már a Krisztus-követés magasabb iskolája: amikor Jézus iránti hálából, és az emberek iránti szeretetből valóban bármire kész a hívő, amit az ő Ura kíván tőle, mégpedig örömmel. Akkor is, ha ennek az ára személyes kényelmünk, az egyéni ambícióink, ha egyszer és mindenkorra félre kell tenni emiatt régi tervek megvalósulását, ha baráti tanácsokat kell megvetni. Egy a fontos: Ő mit akar tőlem? Az Ő követése mit jelent ebben a helyzetben. Ő merre halad előttem. És akkor tudja szív szerint elmondani az ember a magunk helyén, a magunk módján: semmivel sem gondolok, még az életem sem drága, csakhogy elvégezzem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, amit az Úr Jézustól kaptam.

Mindannyian kaptunk valamilyen hétköznapi szolgálatot az Úr Jézustól, és mindannyian kaptuk ugyanazt a szolgálatot, hogy az Ő kegyelmének evangéliumáról valamilyen módon bizonyságot tegyünk.

Mik a Jézustól kapott feladataink? Egyre inkább látom, hogy nem ebbe fáradnak bele emberek, és nem ez szívja el energiáikat, akármennyit dolgoznak is, ha azt teszik, amivel Isten bízta meg őket, hanem a pótcselekvés fáraszt ki minket. Idegkimerültség, összeroppanás, elerőtlenedés pótcselekvéseink miatt következik be. Az jó ízű fáradság, amikor valaki abban fárad el, ami a dolga. Azt tesszük-e mi? Mit kellene abbahagynunk azért, hogy végre azt és csak azt tehessük, amit Isten vár tőlünk?

3. A harmadik formális megfigyelés, de mégis tanulságos. Pál apostol a legtöbbször nem egyedül indult az útjaira, és nem egyedül végezte a missziói szolgálatot. Voltak barátai, munkatársai, hívő testvérei. Szándékosan olvastam el ezt a sok nevet itt ma. Itt is egyik a helyről a másikra úgy megy, hogy heten kísérték három különböző gyülekezetből. Nem tudjuk, ő kérte fel őket, vagy azok csatlakoztak hozzá, mindenesetre többed magával végezte a szolgálatot. És ezt meg kell tanulni nekünk is.

Amikor valaki hosszú ideig igazi bizalmas testvér nélkül egyedül marad egy gyülekezetben, annak nemcsak a gyülekezet, meg a többiek az oka, hanem ő maga is. Tessék kockáztatni, kilépni az önféltésből, megpróbálni fokozatosan bízni abban, akiről úgy látjuk, lehet benne, és nem fogunk egyedül maradni. - De az apostol újra és újra kereste az alkalmát annak, hogy egyedül maradhasson, és legyenek olyan rövid időszakok az életében, amikor négyszemközt az ő Urával magában marad. Itt is olvasunk egy ilyen részletet, mert amikor továbbindulnak, akkor Lukács ezt írja: "Mi pedig előrementünk, és hajóra szállva Asszoszba utaztunk, hogy ott vegyük fel Pált, mivel így rendelkezett; odáig ugyanis gyalog akart jönni." (13. v.)

A barátai elindultak hajón, ő pedig egyik kikötőből a másikba elment gyalog.

Amikor eddig értem a készülés során, eszembe jutott valami. Eszembe jutott, hogy ennek a gyülekezetnek az első lelkipásztora a halála előtti utolsó bibliaórán ezt az igét magyarázta. Hadd olvassak fel ebből egy részletet most, és ezt a részletet Joó Sándor hadd magyarázza, mert éppen ma van 35 éve az ő halálának. Az egész szakaszt magyarázta, úgy hogy egy-két korábbi részletet is olvasok, ami különösen is tanulságos, aztán megérkezünk ide: barátokkal, de néha egyedül.

---

"Itt rögtön az első versben egy vigasztaló megjegyzés van: "Miután megszűnt a háborúság..." tudniillik az, hogy Efézus város vezetői lecsillapították a lázongó ötvösöket, és nem követelték többé Pál apostol életét.

Arra utal ez, hogy egyszer mindennek vége van. A jónak is, de a rossznak is. Íme az efézusi lázadás bármilyen fenyegető és ijesztő volt is, végül mégis csak megszűnt, pedig úgy tűnt, mintha a pokol szabadult volna arra a városra, a gyülekezetre, és különösen Pálra. Úgy látszott, kárba veszhet minden, amit ő ott három éven keresztül épített. De aztán ahogyan jött ez a nagy tűzvész, úgy el is ment.

Mi tudjuk, hogy a történelem végén lesz egy igazi nagy tűz. Egy olyan megpróbáltatás, amikor az egész egyház ügye végveszélybe jut, de ennek az antikrisztusi időnek is vége lesz majd. Mert egyszer minden veszedelemnek, szenvedésnek, kísértésnek vége lesz. A legnehezebb helyzetekben is tudjuk, hogy utunknak a legvége minden nyomorúságnak a végét, minden problémának a legteljesebb megoldását hozza, mert Krisztus győzött, és mi ezt a győztes Krisztust várjuk, aki már most is tud adni nekünk erőt és védelmet, akkor pedig az Ő dicsőségébe fogad be majd minket. Ezzel a reménységgel egészen másként tudjuk vállalni érte is a szenvedést.

De nemcsak ennek a háborúságnak lett vége akkor, hanem Pál efézusi szolgálatának is. Három évig éjt nappallá téve dolgozott ott az apostol. De most letelt az Úrtól rendelt ideje és tovább kellett mennie onnan. Tehát nemcsak a kellemetlen idő telik le egyszer, hanem a kegyelmi idő is. Az áldással teli idő is elmúlik egyszer. Ezért kell nagyon kihasználni ezt az időt, amíg tart, mert nem tudjuk meddig tart. Jaj, el ne szalasszuk az Istentől elkészített alkalmakat, hanem arra használjunk minden időt, amire az Úr adta.

Még egy részletre hadd hívjam fel a figyelmeteket. A 13. versben olvashatjuk ezt: "Mi pedig előre mentünk, és hajóra szállva Asszoszba utaztunk, hogy ott vegyük fel Pált, mivel így rendelkezett; odáig ugyanis gyalog akart jönni."

Vagyis van az útnak egy szakasza, amit Pál teljesen egyedül akar megtenni. Elvált kísérőitől, azok hajóval mentek tovább. Ő pedig egyik kikötőtől a másikig a szárazföldön gyalog ment. Van az úgy, hogy a hívő ember egészen egyedül akar maradni, négyszemközt Istennel. Amikor megbeszéli vele a múltat és jövőt. Kiönti neki a szívét, s Őt hagyja beszélni. Ez nem a napi csendesség, ez más, több. Hiszen nemcsak napi takarításra, hanem néha nagytakarításra is szükség van.

Fontos ez az időnkénti visszavonulás a lelki növekedésünk szempontjából. Jézus is töltött néha hosszabb időt az Atyával. Keressétek ennek a csendnek az alkalmait. Én például nagyon szeretném most a szabadságom idejét teljesen erre a célra felhasználni. Igazi elcsendesedésre. Teljesen az Úrral való együttlétre. Úgy látom erre való a hívő ember szabadságideje. Bátorítok mindenkit, hogy nyári szabadsága idején töltsön minél több időt kettesben az Úrral."

---

Eddig az idézet. Mi tudjuk, hogy azon a szabadságon kapott agyvérzést és utána néhány héttel meghalt.

Isten tehát arra irányította ma a figyelmünket, hogy aki Jézus nevéért vállal szenvedést, boldog ember az, és az Ő dicsőségében is részesedik majd. Láttuk, hogy a tőle kapott feladatunk, és az a küldetés, ami minden hívő ember megtisztelő feladata, hogy az Isten kegyelmének evangéliumáról vallást tegyen, ez mindennél fontosabb legyen az életünkben.

Végül arra bátorított az ige: legyenek lelki testvéreink, barátaink, akikkel közösen is végzünk szolgálatokat, de néha keressük az Úrral való magányos egyedüllétet és engedjük, hogy Ő beszéljen velünk.

---

Imádkozzunk!

Úr Jézus magasztalunk téged azért, mert az Atyától kapott küldetésedet mindenekfölé helyezted. Áldunk azért, hogy minden szenvedést vállaltál, hogy engedelmes legyél a halálig, mégpedig a kereszthalálig.

Magasztalunk, mert nemcsak példát adsz nekünk, hanem erőt is ahhoz, hogy kövessük nyomdokodat. Segíts ezt elkezdenünk már ma. Kérünk, segíts tovább minket onnan, ahol elakadtunk. Gazdagíts minket abban, amiben szegények vagyunk. Az engedelmesség lelkével támogass ott, ahol tétovázunk, vagy félelem bénítja szívünket.

Köszönjük, hogy minden helyzetből tereád nézhetünk, a hitnek elkezdőjére és bevégzőjére.

Így hozzuk eléd mindannyian személyes gondjainkat. Könyörgünk hozzád az evangélium terjedéséért, az evangélium hirdetőiért. Különösen azokért a keresztyén testvéreinkért, akiknek szenvedést is kell vállalniuk a te nevedért. Vedd körül őket a te oltalmaddal, tedd bátorrá őket Szentlelkeddel.

Kérünk, segíts ezt a nyarat is mindannyiunknak úgy eltöltenünk, hogy az kedves legyen neked és hasznos a számunkra. Segíts élni a bizonyságtételre elkészített alkalmakkal.

Könyörülj rajtunk, hogy ne szégyelljünk téged és a te kegyelmed evangéliumát. Engedd, hogy az életünk szemléltesse mindazt, amit rólad hittel tudunk mondani másoknak.

Segíts ebben a csendben folytatnunk az imádságot.

Ámen.