ELFOGADNI VAGY ELUTASÍTANI

Alapige: ApCsel 28,16-31

Mikor pedig Rómába jutottunk, a százados átadta a foglyokat a testőrsereg fővezérének. Pálnak azonban megengedték, hogy külön lakjék az őt őriző vitézzel. Lőn pedig, hogy három nap múlva magához hívatá Pál a zsidók között való főembereket. Mikor pedig egybegyűltek, monda nékik: Atyámfiai, férfiak, én jóllehet semmit sem vétkeztem a nép ellen, vagy az ősi szokások ellen, mindazáltal foglyul adattam át Jeruzsálemből a rómaiak kezébe. Kik miután kihallgattak, el akartak engem bocsátani, mivelhogy én bennem semmi halálra méltó vétek nincsen. De mivel a zsidók ellene mondtak, kényszeríttettem a császárra appellálni, nem mintha az én népem ellen volna valami vádam. Ennekokáért hívattalak tehát titeket, hogy lássalak benneteket és szóljak veletek; mert az Izráelnek reménységéért vétettem körül e lánccal. Azok pedig mondának néki: Mi te felőled sem levelet nem vettünk Júdeából, sem pedig az atyafiak közül ide jőve valaki, nem jelentett, vagy szólott te felőled valami rosszat. Akarnók azért tőled hallani, micsoda értelemben vagy. Mert e felekezet felől tudva van előttünk, hogy mindenütt ellene mondanak. Kitűzvén tehát néki egy napot, eljöttek hozzá a szállására többen; kiknek nagy bizonyságtétellel szólt az Istennek országa felől, igyekezvén elhitetni ő velök a Jézus felől való dolgokat, úgy a Mózes törvényéből, mint a prófétákból, reggeltől fogva mind estig. És némelyek hivének az ő beszédének, mások nem hivének. Mivel pedig nem egyeztek meg egymással, eloszlottak, miután Pál ez egy szót mondá: Jól szólott a Szent Lélek Ézsaiás próféta által a mi atyáinknak, mondván: Eredj el a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok! Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Legyen azért néktek tudtotokra, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ezen üdvözítése, és ők meg is hallgatják. És mikor ezeket mondotta, elmentek a zsidók, magok között sokat vetekedve. Maradt pedig Pál két egész esztendeig az ő tulajdon bérelt szállásán, és mindazokat befogadta, akik ő hozzá mentek. Prédikálva az Istennek országát és tanítva az Úr Jézus Krisztus felől való dolgokat teljes bátorsággal, minden tiltás nélkül.

Imádkozzunk!

Urunk ez az ének, ez a dicséret megvallja a tebenned bízók hitét, minden téged imád és magasztal e földön és mennyben. Áldunk, hogy mi bűnös emberekként olyanok lehetünk, akik már megismerhettünk, tapasztalhattuk kegyelmed, szabadításod, és ha azok, akik ezt még nem élték át, nem is tennék, mi tesszük, magasztalunk téged atyánkként, urunkként. Köszönjük, hogyha ezt tesszük, akkor mi is felemelkedhetünk lelki módon a mennyekbe, hiszen te ott vagy hatalmasan, s láthatunk téged kegyelmesen. Szeretnénk téged imádni Atyánk, most is az istentiszteleten, s arra kérünk, hogy hadd lehessen a te megszólító szavad most mindannyiunk számára személyes üzenetté. Hadd tudjunk elfordulni mindentől, ami gátolja a hitünk győzelmeit, hadd tudjunk megszabadulni mindentől, ami lefele húz, tőled el. Hadd tudjunk így szolgálni téged, s neked, azok között az emberek között is, akik között nem is olyan egyszerű megélni a hitünket. Segíts, Urunk, rájuk is úgy tekinteni, ahogy te, kegyelmesen, irgalmasan, mindvégig.

Kérünk arra, hadd lehessünk hűségesebb szolgáid, még odaszántabb élettel élők. Köszönjük, hogy elcsendesedhetünk teelőtted éppen ezért most. Segíts, hogy ne csak fizikailag, hanem lelkileg is tudjunk elcsendesedni tebenned. Az Úr Jézusért kérünk, hallgassd meg könyörgésünket, s fogadd kedvesen imádatunkat.

Ámen.

Igehirdetés

Lukács evangélista ezen második művének a történeti ívét az 1. rész 8. verse és a fenti igerész két kijelentése húzza meg és foglalja keretbe. Az ApCsel 1,8-ban Jézus azt mondja: Amikor majd lejön a Szentlélek, erőt vesznek a tanítványok, és tanúi lesznek Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában, egészen a földnek végső határáig. Az ApCsel 28,16-31-ben, a könyv lezárásaként pedig tudomásunkra jut, hogy valóban a föld végső határáig eljutott az evangélium. A Jeruzsálemből induló evangélium már elérte a birodalom fővárosát, Rómát is. A misszió urának, Jézus Krisztusnak az üdvözítő tervében Pál, mint apostol volt az eszköz, hogy beteljesítse ezt a hatalmas művet. Az apostol személyes élettörténete ezért válik eggyé tulajdonképpen az evangélium ügyével az első század azon éveiben. Ami az apostollal történt, illetve ami általa ment végbe az mind, mind az Úr Jézus szabadító munkája része volt, minden Isten szándéka, terve szerint. Ezért a lezárás is tulajdonképpen az ő személyes élettapasztalata, római élményének a befejezésével zárul.

A Mt 28,18-ban az Úr Jézus elmondja mennybemenetele előtti nagy kijelentését, hogy minden hívő ember az ő számára eszköz, tanítvány, hogy másokat tanítvánnyá tegyen. Ilyen szempontból az a missziói parancs szól minden kereszténynek, nekünk is. Ezért lehet számunkra is, - ahogy az apostolnak -, elsődleges életcél, életfeladat. A mi esetünkben sem annak a függvénye a siker, vagy sikertelenség, hogy hallgatnak arra, amit hirdetünk, amiről bizonyságot teszünk, vagy sem, hanem az a döntő, hogy a küldő Úr akarata szerint, neki engedelmeskedve, a magunk helyén, legyen az bárhol - otthon, vagy munkahelyen, fővárosban, vagy vidéken -, tegyük azt, amit ő parancsol; bizonyságot tenni.

A Cselekedetek könyve ezt a nagy történeti ívet fogja át és kiderül, hogy tulajdonképpen - ahogy lezárja Lukács ezt a könyvét -, nincs igazán befejezve. Kiderül a Biblia páli leveleiből, illetve a hagyományból is tudjuk, hogy az apostol kiszabadult és néhány évet még szolgálhatott második római fogságba kerüléséig. Ő maga is még folytatta a missziói munkát. Ebből a szempontból a Cselekedetek könyvében tehát nincs lezárva a folyamat, mert ez nem az apostol cselekedeteiről szól, hanem az Úr Jézus tetteiről, amelyet a Szentlélek által az ő tanítványain keresztül végez. Ilyen szempontból fogjuk megvizsgálni, hogy amint a könyv végén jellemzi az Úr Jézus munkáját Pál számára is, az, hogyan igaz ma, és hogyan lehet ma is minden apostolnak ebben az értelemben küldöttnek, azok között akik elutasítják és azok között is, akik meghallgatják az evangéliumot, hatalmasan hirdetni és győzelemre vinni. Az apostolok cselekedeteiről írott könyv ezekkel a szavakkal zárul: minden tiltás nélkül. Ez egy szó a görögben, a Károli fordítás kifejezésben tudja visszaadni. Hogyan viszi végbe az Úr Jézus ma is az ő munkáját, ügyét az őt elutasítók illetve a kegyelmét elfogadók életében is. Így válunk mi is részévé a Cselekedetek könyvének. Az üzenet szempontjából, illetve rajtunk keresztül ma hogyan munkálkodhat az Úr?

Emlékezzünk a Római levél szövegére, mennyire vágyódott Pál a római gyülekezettel való találkozásra. Neki ott nagyon sok kedves ismerőse volt. A Rm 16-ban nagyon sok név szerepel például. Ezért furcsa talán, hogy amikor Lukács az apostol Rómába való érkezéséről tudósít, nem ír semmit arról, hogyan is találkozott a gyülekezettel, viszont amiről ír, az meglepő. Három nap eltelt és azonnal találkozni szeretett volna a római zsidóság elöljáróival, képviselőivel. Más városok zsinagógáiban és Jeruzsálemben mindig határozott elutasítással találkozott. Amikor prédikálni akart Jézusról, az Isten országáról, volt ahol meg is akarták ölni. Ezért került Rómába is.

Az apostol, amikor Rómába érkezik, bizonyára nagy várakozással tekintett erre a mostani találkozásra. A Rómában élő zsidóság, akiket talán nem köt annyira az a fajta ellenállás, mint Jeruzsálemben, hátha hallgatnak arra az evangéliumra, ami őt is meggyőzhette. Pált mindig fájdalommal töltötte el, amikor elutasították népe tagjai. Ez is a Római levélben van leírva. Egyszer azt mondja, hogy inkább legyek én átkozott, Istentől elszakítva, örök életre, csak a zsidóság egésze térne meg hozzám hasonlóan.

Pál Rómában is szerette volna hirdetni a zsidóknak az evangéliumot. Ezért történt úgy, hogy először tisztázta magát, elmondta, miért került oda, noha kiderült, hogy nem is kellett volna nagyon igazolnia ártatlanságát, hiszen nem ismertek semmit az őellene felhozott vádakból. Nagyon fontos arra is figyelnünk, ahogyan megszólította azokat, akikkel ott találkozott: Atyámfiai! Ezzel a megszólítással közösséget vállal velük, ő is Isten ószövetségi népéből származik. Azután pedig lehetősége nyílt a bizonyságtételre. Azok mentek őhozzá, hiszen ő nem mehetett ki abból a házból a házi őrizet miatt. Nagy érdeklődéssel jöttek. Készek voltak órákon át hallgatni őt, amikor próbálta meggyőzni őket az evangélium igazságairól az ószövetségi írások alapján. Arra is készek voltak, hogy a hallomásból észrevehető, bennük lévő negatív érzéseket megváltoztassák, ha Pál meggyőzi őket. Hallhatták, hogy ennek a felekezetnek, amit ő képvisel, ellene mondanak, ennyi tudomásuk volt arról a bizonyos ügyről.

De kiderült, hogy a római zsidók ugyanúgy viselkedtek, mint az összes többi. Talán csak a bériai zsinagógában voltak olyanok, akik készek voltak a Pál által hirdetett evangéliumot az ószövetségi írások alapján leellenőrizni és engedtek az Írás szavának. Az már elég régen volt. A Rómaiak nagyon őszintén készek voltak őt meghallgatni, de határozottan elutasították, nem tudták elfogadni azt a hatalmas hírt, Izrael reménységének a beteljesedését. Voltak akik igen, de minden valószínűség szerint a többség nem. Az apostol ekkor még egy szót mondott, az Ézsaiás próféta könyvéből való szót. Ez már nem azért hangzott, hogy meggyőzze őket, hanem magyarázni akarta az őt hallgatóknak is azt, hogy Isten igéje szerint ők mit tesznek. Pál ugyanazt mondta, amit az Úr Jézus is mondott a magvető példázatában. Jézus is az Ézsaiási próféciát idézte a Ézs 6-ból. Arról a szomorú tényről tesz bizonyságot ez az idézet, hogy milyen amikor valaki elutasítja a kegyelmet, és mi van a hátterében.

A magyarázatból kiderül, hogy olyanokról van szó, akik ismerik Istent, ismerik Izrael Urát, de elutasítják szavát, megátalkodottan semmibe veszik, nem akarnak változni, nem akarnak semmit sem megváltoztatni az életükben. Érzik, tudják, hogy megtérésre lenne szükségük, de a szívük egyre keményebb, ellenállóbb. Ez a kemény szív tovább keményedik, azért, mert egy idő után az a kegyelmet nyújtó Isten - aki szól az ilyen bűnöshöz, akkor is, ha ószövetségi néphez tartozóról van szó -, megelégeli. Ítélete abban mutatkozik meg, hogy nemcsak elengedi azon a sötét úton, akit vonzani akar a megtérésben, de ő maga is tovább keményíti a szívét. A megkeményedett szív egyszer még tovább keményedik, de akkor már Isten a cselekvő, mert ítél. Az elutasított kegyelem mindég megkeményít, de nagyon kemény ítéletet és veszedelmet von magára Isten részéről is.

Hogy Isten szeretete mennyire körülvette ezeket az embereket, látszik abból, hogy az apostol előbb akar velük beszélni, mint a római gyülekezet tagjaival. Az a nagy szeretet, ahogyan meggyőzni próbálja őket, kiderül már a leírásból is. Ők azonban elutasítják.

Az apostol nem az érzéseire figyel, hiszen biztos, hogy emiatt nagyon elkeseredett, neki mindig fájt az elutasítás, mert tudta, hogy ő is olyan volt. Viszont nagyon igeszerűen gondolkodik, ezért nagyon határozottan, féltő szeretettel figyelmeztet. Tulajdonképpen az az isteni ítélet, hogy a kemény szívet még tovább keményíti, nem kezdődik el, mert az igét hallva még mindig lehetőségük lett volna megtérni. De miután hallották ezt a komoly figyelmeztetést, vetekedve, egymással vitatkozva, egységesen otthagyják Pált. Jellemző, hogy az apostol ezt követően már nem azt mondja, hogy atyámfiai, hanem a ti atyáitokról helyesen prófétált Ézsaiás, de Isten maga, hiszen a Szentlélek által tette. Nem vállal közösséget többé a Jézust elutasító zsidósággal. Akik ilyenek, azok nem tartoznak Isten népéhez, még akkor sem, ha testi módon az ószövetségi néphez tartozók. Ilyenekkel nem lehet közösséget vállalni tovább, hiszen elutasítják a Messiást. Nem Pál szakadt el Izrael népétől, hanem Izrael népének római tagjai hagyták el azt az utat, amely az üdvtörténeti vonal mentén haladva szerette az Urat, várta a Messiás eljövetelének beteljesedését, s amikor az hozzájuk eljut, durván elutasították. Az üdvösséget meghirdető evangélium éppen ezért már elsősorban nem nekik szólt.

A Cselekedetek könyvében azt olvassuk, hogy az apostol bárhova is érkezett, először mindég a zsinagógába ment be. Ez a kiváltság az ószövetségi nép kiváltsága volt, hadd hallják először ők az evangéliumot. Azonban amikor ott is elutasították, ment a pogányokhoz. Noha az apostol már addigra többször járt úgy, hogy elutasították, azt mondta: a pogányokhoz megyünk. Jézus maga is figyelmeztette erre ellenfeleit: Elvétetik tőletek az Isten országa, s olyan népnek adatik, akik élnek a lehetőséggel. Tehát az apostol több helyen is kimondta, hogy a pogányokhoz megy, de amikor újabb városba érkezett, újra a zsinagógába ment, mert szólni akarta az evangéliumot. A Cselekedetek könyve lezárása azonban azt mutatja, hogy ez a kiváltság megszűnt, az egyháztörténet is jelzi, hogy ez valóban bekövetkezett.

Az apostol azt mondja: Pogányokhoz küldetik az evangélium, nekik hirdettetik az Isten üdvözítő terve, akarata, kegyelme és ők meg is hallgatják. Számunkra az első századnak az a problémája, hogy hirdetett evangélium útja, módja hogyan alakult Izrael, az Isten ószövetségi népe, első kiváltságai miatt, és a pogányság között, különös, de ma már ez nem jellemző kép. Manapság inkább úgy szól ennek az igének az üzenete hozzánk, hogy van aki keresztény felekezethez tartozóan nő fel, vagy bármilyen módon kötődik - akár család, akár megszokásból - keresztény felekezethez. Van tehát ismerete Jézusról, az Istenről, a többiek viszonyulása, akiknek ez nincs, hiszen Budapesten is sokan élnek, akik nem is tudnak Jézusról.

Isten kegyelme, kegyelmes hívása hangzik minden igehirdetésben, amikor a templomban összejövünk. Elkerülve konferenciára, csendeshétre, tapasztalhatjuk, hogy ott koncentráltan is hangzik a kegyelmes hívás. Az elutasítás lehetősége azokat veszi elő, akiknek van mit elutasítani, mert hallották és keményen szembefordulnak az Úr szavával.

Az elutasítással való találkozásunk jellemzőbb formája, amikor hívőként valaki egyes egyedül van a maga családjában, vagy házasságában. Ott is mindig a kegyelem munkálkodik, Úr Jézus missziói ügyéről van szó, ahol egy hívő ember megjelenik a családon belül, vagy munkahelyen. Mennyire örülünk ilyenkor, ha valaki végre érdeklődést mutat. Például a családban karácsonykor, amikor megengedhetjük, hogy a Bibliát olvassuk, vagy beszélgessünk az Isten dolgairól. Vagy amikor csendeshétről jövünk haza és végre, valahára rákérdeznek, hogy mi is történt ott, vagy amikor észreveszik, hogy valami pozitív változás ment végbe az életünkben. Ha ilyenkor hosszas beszélgetés is kialakul - otthon, vagy munkahelyén -, az már a hívő ember számára hatalmas kiváltság, bizonyságot tehet végre. De ha elutasítanak, talán rosszabb, mint ami korábban volt, nehéz átélni.

Ma is vannak keményszívűek. Egy további példát említve, van, amikor valakinek azért válik keménnyé, mert a felekezeti szokások, elvárások, különböző tanítások kérdéséhez ragaszkodik, és inkább Jézusról mond le, a neki való teljes engedelmességről a Szentírás alapján, hogysem ellene tegyen valamilyen felekezeti elvárásnak, ami netán üdvösséggel kapcsolatos problémákat is felvet. Az a nehéz ebben, hogy valami régi kialakult szokás megköti, s ezért nem újul meg Jézussal, ezért elutasító.

Pálnak nagy fájdalmat jelentett, de amikor arról volt szó, hogy figyelmeztetni kell, akkor elmondta azokat a kijelentéseket is, amiket Jézus rábízott. Majd látni fogjuk, hogy ez miért volt fontos. Olyan jó, hogy a Cselekedetek könyve nem ezzel zárul.

"Marada pedig Pál két egész esztendeig az ő tulajdon bérelt szállásán, s mindazokat befogadta, akik őhozzá mentek. Prédikálva az Isten országát, és tanítva az Úr Jézus felől való dolgokat teljes bátorsággal minden tiltás nélkül." - ezzel fejeződik be ez a Szentirat. A könyv vége tehát arról szól, hogy Isten a maga üdvözítő munkáját a misszió világméretű ügyének a célját végbevitte. Hiszen már Rómában is prédikál az apostol. Ő általában nem sok időt szokott tölteni egy helyen, Rómában két esztendeig volt, házi őrizetben, fogság miatt. Kimondatott az is, hogy ez azért is történt, mert az üdvösség már a pogányoknak szólt. Rómában a pogányoknak, s ez azt is jelentette, hogy nemsokára Rómából a pogányok felé, hiszen a Birodalom fővárosából kirajzott a misszionáriusok tömege s vitte az ő nagy tervét, s győzelmesen terjedt a egész Birodalom területén, majd egyre tovább az egész földkerekségen. Pál életének arról a pár évéről elmondható, hogy célba ért az evangélium ügye, mely nem egy végső cél volt, hanem az Úr eljöveteléig folyamatosan zajlik. A magunk helyén ennek vagyunk mi is részesei.

De győzelemmel zárul a misszió ügye a Cselekedetek könyvében, s nem az elutasítók leírásával.

Kik voltak azok a pogányok, akikre nézve Pál azt mondta, hozzájuk küldetik az üdvösség evangéliuma. Az Efézusi levélben őróluk is azt olvassuk, hogy olyan emberek, akiknek szükségük van a reménységre, mert "Ti abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izrael társaságától idegenek, az ígéret szövetségeitől távol valók, reménységetek nem volt, Isten nélkül valók voltatok ezen a világon." Olyan emberek tehát, bűnösök, akik Isten nélkül, reménység nélkül, egy idegen uralom alatt nyögő országban élve. Rómában is igaz volt ez. A hódító hatalom, a hódító birodalom alatt szenvedtek az alattvalók. Gondoljunk arra, hogy amikor Pál Rómában volt, a Birodalomban Néró uralkodott.

Volt már gyülekezet Rómában, hiszen Pál hozzájuk írta már korábban általunk is ismert levelét, de a misszió ügye szempontjából az apostol személye volt a döntő. És Pál ott van Rómában! Két egész esztendőt tölt ott el. Az ott lévő gyülekezet gondoskodott róla, hiszen házi őrizete során erre szükség volt. A felolvasott igerészt megelőző versekben olvashatunk arról, hogy elébe mentek, megörvendeztették, bátorították.

Érdekes viszont az a mozzanat, hogy mire fókuszál a Szentírás azon gondolata, amikor le akarja írni az apostol cselekvését, a misszió ügyének hatalmas győzelmes ügye célba érésének körülményeit. Honnan szemléli a római misszió ügyét? Nem a gyülekezet életéből, amely elég nagyszámú lehetett a fővárosban, hanem az apostol szállásáról. Egy bérelt szállásról. Aki közülünk bérelt lakásban él, az jobban el tudja képzelni, hogy milyen is lehet egy bérelt ház, mint a misszió központja, Jézus szerint. Egy hatalmas főváros missziói ügye ezen a kicsiny szállástól függ!

Milyen körülmények jellemezték az ott élő misszionáriust. Házi fogságban van, nem teheti ki a lábát a házból, a lakásból. A misszionáriusoknak viszont tudomásunk szerint lételemük, hogy mehessenek. Pálról is tudjuk, hogy ő nagyon sokat ment, Rómában viszont szobafogságban van.

Magyarországon is megtörtént, amikor akármelyikünk börtönbe kerülhetett, hiszen a kommunista rendszerben nemcsak lelkészek, hanem presbiterek, hívő emberek is voltak bebörtönöztek. De elképzelhetjük azt a helyzetet is, amikor valaki betegágyra kerül kórházban, vagy otthon. A meghatározó ilyen esetben az, hogy nem mehet ki.

Az apostolt láncra kötötték. Jézus szerint ez a misszió központja. Innen indul minden győzelmesen. Az apostol mellett mindig ott tartózkodott egy katona, akihez valószínűleg oda volt kötözve. Az is biztos, hogy ezek az őrző katonák váltották egymást. Lehetett közöttük kedves, de lehetett köztük nehéz ember is. Ha kedves volt, akkor könnyebb lehetett, de ha kemény ember, azt nehéz lehetett elhordozni és a misszió ügye akkor is onnan indult ki. Az is beszédes, hogy az apostol azokban a leveleiben, amelyek eme fogságáról is szólnak, azt írja, hogy köszöntik a levél címzetteit a római katonaság házi őrizetet teljesítő tagjai. Valószínű az történt, hogy amelyik katona odakerült, megtért. Az evangélium a pogányoknak küldetett, s a római katonák bizonnyal azok voltak. Isten megtehette, hogy valamennyien megtértek, még a nehéz ember is.

Összezárva egy szobában egy nagyon nehezen elhordozható emberrel, aki családtagom, férjem, vagy feleségem, vagy egy irodában egy nehéz, vagy kedvesebb munkatárssal, - gondoljuk el.

Az apostol korábban hatalmas tömegeknek beszélt, Rómában is a zsidóság vezetőivel, képviselőivel, sokan megfordulhattak a házban. Itt a személyes evangélizáció ügye jött el számára. Egy-két emberrel beszélgethetett, akik mellesleg hozzámentek. Az is beszédes, hogy itt nem ő ment másokhoz, hanem hozzá mentek, mert érdekelte őket az apostol személye, és felkeresték zsidók is.

Az első gondolat azt célozta meg, hogy a római zsidóság, mint egy nagy tömeg - Isten ószövetségi népének nagy tömege - elutasította, de egyesek elmentek az apostolhoz. Minden városban így volt, mert Isten nem vetette el a népét.

A Rm 9-11. részeiben fölragyogtatja az Úr azt az ígéretet, hogy a kegyelem által még a megkeményedett szívű is bármikor megtérhet. Hangzik a nagy ígéret: az egész Izrael megtartatik. A végén az is megtérhet, aki elutasító, megkeményedett szívű. Erre Saul a példa, még ő is elfogadta az Úr Jézus kegyelmét. Ezt azért fontos tisztázni, mert a személyes evangélizáció, amikor mások jönnek hozzánk, hogy hallják az Úr Jézus tanítását, hogy lássák az életünkben az Úr Jézus tanításának következményeit, nem könnyű. Nem az a kérdés, hogy elfogadják, vagy elutasítják, hanem hogy az Úr akarata szerint cselekedjük-e.

Ehhez természetesen szükség van arra a két jellemzőre, amit Lukács az utolsó versben mond: nagy bátorsággal, minden tiltás, vagy akadályoztatás nélkül. Pálnak is bátorságra volt szüksége, hogy képviselje az Urat. Az Efézusi levél 6. részében a lelki fegyverzet leírását befejezve az imádságra buzdít és azt kéri, hogy őérte is imádkozzanak, hogy bátran hirdethesse az evangéliumot. Hiszen önmagában neki sem volt bátorsága, gondoljunk csak az őt körülvevő nehéz emberekre. De a Szentlélek munkája abban mutatkozott meg, hogy Rómában teljes bátorsággal szólt, minden külső akadályoztatás, vagy tiltás nélkül. Sem a római hatóság, sem a római zsidóság vezetői nem bántották, hagyták a munkáját. Ez is kegyelem volt, mert korábbi útjai során volt, amikor üldözték őt is, fizikai módon akadályozták az evangélium ügyét. Jézus akkor is munkálkodott, csak más formában. Rómában viszont - a Cselekedetek könyve ezzel zárul - nemcsak belsőleg, hanem külsőleg is úgy munkálkodott Pál életében és rajta keresztül, hogy minden tiltás és akadályoztatás nélkül szólt az evangélium a pogányok között. Prédikált, hirdette az evangéliumot Jézusról, Isten országáról. Az igében szereplő görög szó önmagában hordozza a bátran, fennhangon, nyíltan hirdetni jelentést. Tehát a Cselekedetek könyve az Úr Jézust elfogadókkal, az ő üdvözítő munkájának győzelmes leírásával zárul.

E lezárást megértve remélhetőlleg hozzánk is közel jön így a misszió ügye. Legtöbbünk nem távoli országokba megy misszióba, hatalmas tömegnek beszélni, hanem ugyanazt éljük meg, amit Pál Rómában. Ott a házban, néhány embernek személyesen bizonyságot téve, megélve a hitet előttük, a nehéz emberek között is, bátran, szabadon, mert Isten Lelke munkálkodik. Lehet, hogy bennünket is elutasítanak, de lesznek, akik elfogadják azt, amit hirdetünk. Az elfogadás az Úr Jézusra tartozik, ez nem a mi dolgunk. Az apostol, a tanítvány dolga az, hogy legyen hűséges eszköz. A mi élettörténetünk is így válik az Úr Jézus missziói munkájának üdvtörténeti részévé, áldássá lesz másokra, és az Úr megváltó munkáját dicsőíti majd ama napon is.

Imádkozzunk!

Magasztalni szeretnénk mennyei Édesatyánk nevedet, mert a mi nevünk fel van írva a mennyben és ez igazán a döntő, ahogy te mondtad. Köszönjük, hogy itt élhetünk a földön házastársunkkal, családunk körében, munkahelyen, vagy már otthon, azért, hogy mások is hallhassanak rólad. Köszönjük, hogy a mások üdvözítése lelki terhét nem nekünk kell fölvenni, ez a te ügyed, de kérünk, adj nekünk is bátorságot, szabadságot, hogy szólhassuk mi is az evangéliumot. Mindenképpen tudjuk megélni, akkor is, ha nehéz emberek között kell ezt tenni. Hálásak vagyunk neked Urunk a Cselekedetek könyve végéért, hogy az apostol is csendben, személyesen végezhette azt a munkát, amit korábban nagy tömeg előtt. Kérünk, szabadíts meg bennünket attól, hogy az eredményre figyeljünk. Szeretnénk rád nézni és végezni hűséggel feladatunkat.

Hadd köszönjük meg neked, hogy itt, Pasaréten sokaknak szólhatjuk az evangéliumot. Arra kérünk, legyünk erre is készen ha te hívsz.

Köszönjük neked Urunk, hogy most is csendeshét van Neszmélyen. Hálásak vagyunk, hogy lelkitestvéreink Kárpátaljára is mehetnek szolgálni. Köszönjük neked Csépe Andrea életét, hogy most hazajöhetett. Kérünk, adj neki pihenést, add neki a szolgálat örömét itthon is. Arra kérünk Urunk, hogy hatalmasan munkálkodjál emberek megtérésre való vezetésében. Segíts elhordoznunk azokat, akik elutasítóak, keményszívűek. Könyörülj meg rajtunk, hogy tudjunk velük is úgy beszélgetni, hogy a te igédet képviseljük számukra, ha kell, határozottan az igazságot, de szeretettel. Add, hogy soha ne mondjunk le senkiről, hiszen még Saul is megtérhetett a damaszkuszi úton.

Add Urunk, hadd lehessünk népünk számára is áldássá. Tudjunk így imádkozni népünk vezetőiért, ne csak a választások idején, hanem most is. Kérünk, segítsd meg a köztársasági elnök munkába állását. Imádkozunk magyar népünk azon tagjaiért, akik szenvednek határainkon túl.

Kérünk téged, könyörülj meg az árvíz sújtotta területen élőkön. Urunk, annyi a katasztrófa, olyan sokan nyomorultul szenvednek. Adj békességet a földön, kérünk.

Ámen.