HALÁL, HOL A TE FULLÁNKOD?

Alapige: Ézs 25,6-8; 1Kor 15,50-58

"Készít majd a Seregek Ura ezen a hegyen minden népnek lakomát zsíros falatokból, lakomát újborból, zsíros, velős falatokból, letisztult újborból. Ezen a hegyen leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, és a takarót, amely betakart minden nemzetet. Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az Úr letörli a könnyet minden arcról. Leveszi népéről a gyalázatot az egész földön. - Ezt ígérte az Úr!"

"Azt pedig állítom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot. Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan elhunyni, de mindnyájan el fogunk változni. Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba. Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: "Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?" A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk, a mi Urunk Jézus Krisztus által! Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban."

Imádkozzunk!

Urunk, Jézus te látod, hogy hiába eljönnünk a templomba, ha nem te szólasz meg. Hogyha nem a te Szentlelked nyitogatja a szívünket és a fülünket, és hogyha nem a te Szentlelked hajlandó velünk közösséget vállalni abban, hogy megértsük, felfogjuk, elraktározzuk és életre váltsuk a te igédet. Ezért kérünk most, Urunk, hogy légy köztünk a te kegyelmeddel.

Kérünk, hogy hirdesd a te igédet a méltatlan és alkalmatlan emberi szavakon keresztül is. Arról beszélj velünk, amit csak te tudsz rólunk, ami a legfontosabb most nekünk. Adj nekünk tiszta tudást terólad. Adj nekünk hitet, ami azon alapszik, amit te valóban mondasz, és nem azon, amit elképzelünk. És adj nekünk bizalmat, hogy rád alapozzuk az életünket.

Kérünk, mindannyiunkat egyen egyenként onnan emelj tovább, ahol most vagyunk. Köszönjük, hogy ezt akarod. Dicsőség legyen a te nevednek.

Ámen.

Igehirdetés

Ézsaiás próféta akkor írta le az elsőként felolvasott mondatokat, amikor mindannak az ellentéte látszott ő körülöttük, amiről ezek a szólnak. Tele volt az ország történelme azokban az időkben fenyegetéssel, ellenség pusztításával, a szomszédos nagyhatalmak fenyegető, rémületes terjeszkedésével, ostromokkal, felperzselt városokkal, vérontással, gyásszal, sírással, kétségbeeséssel. Ebben a helyzetben szólal meg Ézsaiás próféta: "vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet ... mert megjelenik az Úr dicsősége" (Ézs 40,1.5). Ugyanő írja le a felolvasott bíztatást is:

Készít majd a Seregek Ura ezen a hegyen, vagyis a templom körül, minden népnek lakomát. Ezen a hegyen leveszi a leplet, amely ráborult minden népre, azaz világosságot ad. És egészen a végletekig fokozza az ígéretek sorát: véget vet a halálnak örökre!

Nemcsak vigasztalja a népet, és nemcsak azt mondja, hogy lássatok túl azon a nyomorúságon és fenyegetésen, ami most körülvesz titeket, hanem odáig elmegy, hogy azt ígéri, lesz olyan, amikor az Úr Isten egyszer s mindenkorra véget vet a halálnak, és nem lesz többé halál. A nép sorsával kezdi, de végül a világtörténelmet meghaladó eseményről mond próféciát.

Ugyanezzel összhangban írja Hóseás próféta is a könyve 13. részében, hogy: "Halál, hol a te fullánkod, hol a te diadalmad?" Ezeket a szavakat idézi Pál apostol a korinthusiakhoz írt levelében. Idézi egyrészt azért, mert neki is ugyanaz a dolga, mint a prófétának. Vigasztalni, Isten akaratát kijelenteni a történelmi helyzetben, és kijelenteni azt a jövőt, amit akkor még senki sem láthatna, senki sem tudhatna, hogyha Isten nem mondaná meg.

Ehhez kapcsolódik az apostol másik nagy feladata a levél címzettjeivel kapcsolatban, és mondhatjuk nyugodtan, hogy velünk kapcsolatban is. Tanítani minket arról, hogy mi az igazság az életről és a halálról, és felemelni a lelkünket azokhoz a kérdésekhez, hogy hol vagyunk élet és halál tekintetében. Milyen viszonyban vagyunk ezekkel, és miben reménykedünk? Hogyan élünk ebben a reménységben? Ezekről lesz tehát ma szó.

Pál tanítja itt ennek a levélnek a címzettjeit, és velük együtt minket is. Aki olvasta a levél megelőző szakaszait akár az elmúlt napokban, tudja, hogy itt egy nagyon hosszú és bonyolult fejtegetés áll a test feltámadásáról, a halálról és az örök életről, és annak a záró sorai ezek, amiket felolvastam.

Leírja először is az apostol, hogy abból indulunk ki, hogy az Úr Jézus feltámadt. Ez előtt a feltámadás nem volt tapasztalati tény. Előtte voltak ugyan próféciák, és volt hit, ami alapján reménykedtünk a feltámadásban, de az Úr Jézus az Ő munkálkodásával, és végül a halálból való feltámadásával megmutatta, és nemcsak megmutatta, hanem meg is valósította, hogy nem a halálé az utolsó szó. Bármennyire ez látszott megmásíthatatlan ténynek évezredek óta. Azt szokták mondani: egy biztos, hogy egyszer mindenkinek meg kell halni, és azzal mindennek vége. Nem. A halál kapu. A halál ellenség ugyan - írja is az apostol -, mégpedig "utolsó ellenség" a szónak minden értelmében: a legrosszabb, a legnagyobb erejű, a legfélelmetesebb; de el fog töröltetni ez az utolsó ellenség is.

Az Úr Jézus feltámadt, és mi is feltámadunk, mert - ahogy írja - ember által van a halál ebben a világban (azaz Ádám bűnének következménye), és ember által van a halottak feltámadása is (vagyis Krisztus engedelmességének jutalma). Ahogyan Ádámban mindannyian meghaltak, úgy Krisztusban mindnyájan életre kelnek, akik hisznek őbenne. (1Kor 15,21-22)

Azután rátér az apostol arra, hogy ez a feltámadás titok. Titkot mond a címzetteknek a jövőre nézve. Nem dönti el, hogy közeli vagy távoli jövőről van-e szó. Nem mondja, hogy ő vajon meg fogja-e érni testben ezt az időt, vagy nem fogja. Annyit mond kategorikusan, lesz, aki testileg meghal addig, és lesz, akit majd a testi életében talál Krisztus visszajövete. Mind a két csoportnak át kell változni, elváltozni, és a feltámadásban úgy részesülünk, hogy nem ezt a földi testet visszük magunkkal, hanem elváltozott, újonnan kapott, romolhatatlan mennyei testet. Így állunk az Úr Jézus színe elé, akik hiszünk benne.

Pál tanításának, amit most itt nem részletezek tovább, a lényege az, hogy ez válaszút. Válaszút a hit és a nem hit között. Van, aki keresztyénnek gondolja magát, és a Biblia tanításainak a nagy részével egyetért, ezek alapján mégis az utóbbi kategóriába tartozik.

A korinthusiak között is voltak ilyenek, ott voltak a gyülekezetben, és keresztyénnek vallották magukat. De Pálnak ebből a leveléből kiderül, hogy nem vallották a feltámadást. Nem hitték azt, hogy az Úr Jézus valóban örök életet hozott nekünk, és nem tudták, hogy ez az élet mit jelent.

Ez mind a mai napig ugyanígy van az Isten egyházában. Újra kell minket figyelmeztetni arra, hogy válaszút ez a tanítás a hit és a nem hit között. Tudom-e, hogy az Úr Jézus vízválasztó az életemre nézve is? Mert gondolkozhatok úgy, hogy félek attól, amitől mindenki félni szokott, reménykedem abban, amiben mindenki reménykedik, és még ezt leöntöm kegyes erkölcsökkel, bibliai szép tanításokkal, a szeretetről szóló jó gondolatokkal, és azt hiszem, hogy keresztyén vagyok. Hogyha ezt teszem, a vízválasztónak még a halál felőli oldalán vagyok. Ha viszont egyrészt komolyan veszem, hogy "elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig az ítélet", másrészt belekapaszkodom abba, amit Jézus ígért, hogy aki őbenne hisz, "az ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe", és ilyen életrehalálra szóló komolysággal kérem az ő uralmát az életem fölött, akkor a vízválasztónak az élet felőli oldalán vagyok.

Rámutat ebben a részben az apostol arra is, hogy a vég felől nézve vizsgáljuk az emberi történelmet. A halál az utolsó ellenség, nemcsak az egyes emberek életében, nemcsak akkor, hogyha olyan híreket kapunk, amelyek kézzel fogható közelségbe hozzák a mi halálunk veszélyét, vagy ha minket ér olyan veszedelem, ami a legvégső kérdéseket veti föl, vagy ha valakit elvesztünk. Nemcsak ezekben az esetekben, hanem a halál kézzelfogható valóság az egész emberiség történetében onnantól kezdve, amikor az egyik élőlény először pusztította el a másikat azért, hogy húshoz jusson, vagy hogy bármi egyéb haszonhoz jusson. Ez nem volt benne Isten eredeti a teremtési rendjében. Ez ott gyökerezik, amikor Isten azt mondta, hogyha engedetlenek lesztek, és hogyha esztek arról a fáról, amiről megmondtam, hogy ne egyetek, meg kell halnotok. És azóta halunk meg. Azóta tombol a halál uralma ezen a világon.

És folytathatnánk, elgondolhatnánk - ha lenne több időnk, részletesebben is -, hogyan növekedett és görgött tovább ez a lavina az emberiség történetében egészen mostanáig.

Tegnap egy vallásos zarándoklaton Bagdadban, egyetlen hídon meghalt körülbelül ezer ember. Volt a közelben egy robbantás is, de még gyilkosabb volt a pánik, a zavarkeltés, és a tömeg agyontaposott és a folyóba szorított sokakat. És nem kell beszélni szökőárakról, hurrikánokról, árvizekről, háborúkról, hiszen mindannyiunk tudatát bőven terhelték mostanában ezek a borzalmak.

Láthatjuk e példákon is, hogy vannak olyan esetek az emberiség történetében, amikor egészen világosan levezethető a mi gonoszságunkból, mohóságunkból, egymáson uralkodni akarásunkból, erőszakosságunkból vagy akár gondatlanságunkból az, hogy sok embernek valóban kézzel foghatóan emiatt kell meghalni. És van, amikor nem vezethető le. Van, amire nincs hatással az ember, legalábbis nem látunk egyenes összefüggést. A természet törvényei úgymond uralkodnak felettünk, és sokkal hatalmasabbak nálunk. De ezek között is a legkikezdhetetlenebb törvényszerűség, hogy az Isten eredeti rendjéből kiszakadt emberi élet minden tartozékával együtt állandóan pusztul, biztos romlásra és megsemmisülésre van ítélve. Isten előre figyelmeztette az embert: hogyha rálépsz erre az útra, meg kell halnod.

De elmondja az apostol, hogy van itt egy titok. Az Úr Jézus, akinek a jövetelét a kezdet kezdetén szinte ugyanabban a mondatban ígérte meg Isten, mint amelyikben a földet megátkozta az ember miatt. Megígérte, hogy ő a kígyó fejére fog taposni, a kígyóéra, aki minket a bűnbe és a halálba juttatott. Ő lesz a Megváltó, aki el fog jönni, és uralkodni fog.

Az ézsaiási szavak, amiket fölolvastam, erre vonatkoznak. A próféta talán maga sem tudja, hogy mit ír. Csak kapja a Szentlélek Istentől, és mondania kell. Szerez majd az Úristen olyan ünnepet ezen a hegyen, az Ő temploma körül, hogy minden nép részesülni fog ebben az ünnepben. Meg fogja szabadítani az övéit. El fogja törölni az erőszakot, az erősebb uralmát. Van ereje megtörni mindent, ami az Ő népére támad. És végül: ennek az egész folyamatnak és törvényszerűségnek, amelyről beszéltünk, véget vet, eltörli. Hogyan törli el?

Úgy, ahogy itt az apostol a halál fullánkjáról beszél. Nem véletlenül használja éppen ezt a képet. A méhek, amikor csípnek, és a fullánkjukat beleeresztik az áldozatba, az beleszakad, és a méh azzal, hogy a fullánkját használta, egyúttal kiszakítja potrohának egy részét is, azaz nemsokára neki is vége.

Nos, a Szentírás arra buzdít, hogy így gondoljunk a saját halálunkra! Ránk támad, dong, zsong, közeledik, ijeszt, de az Úr Jézus odaáll elé. Ő azt akarja, hogy ne minket érjen a halál fullánkja! Az, amit bűneinkkel zúdítunk a saját fejünkre és egymáséra, és az, amiről nem ilyen nyilvánvaló, de szintén a bűnünkkel hoztuk magunkra. Nem kell, hogy minket érjen. Nem kell, hogy belehaljunk. Azért, mert Jézus annyira szeretett minket, hogy Ő állt ennek az útjába.

Halál, hol a te fullánkod? Ez annyit jelent, hogy a halál fullánkja benne maradt az értünk meghalt Úr Jézus Krisztus testében! Beletörött, beleszakadt, és ezzel elveszett a halál fullánkja, sőt, ez jelzi a közelgő végét is. Még dong, még ijeszt, még körülöttünk repked, de nincs fullánkja. Benne van Jézus miértünk vérző testében.

Hála az Úr Jézusnak, aki ezt tette értünk. Miért tette? Mi volt ezzel a további célja? Az, amiről az elején is beszéltem, és amiről itt Pál apostol is beszél. Egy ember által, az első ember engedetlensége által jött be a halál ebbe a világba, és az Úr Jézus azt akarja, hogy ne legyünk mi az ő egyenes ági leszármazottai ebben az engedetlenségben. Se a világi, testi félelmekben, se abban, hogy annak alapján rendezzük be az életünket, amit a szemünkkel látunk. Lehetünk mi e helyett a hit gyermekei, az Úr Jézus szerettei, és lehetünk az engedelmesség gyermekei az Úr Jézussal együtt.

Az utolsó ellenségünket azért törölte el, hogy térjünk vissza az igazi életbe, amelyet Isten eredetileg szánt nekünk, embereknek, és próbáljuk azt ki valódi cselekedetekben. Megérezhetjük már itt a földön az ízét annak, amiről beszél. A romolhatatlanságnak, a dicsőségnek, az erőnek, egyszóval a mennyek országának.

Mert a halál akár tragikus, akár nyugodt körülmények között érkezik, egyféle dolgot akar tenni mindannyiunkkal. Először egyre nagyobb teret nyer előfutárai, a betegség, romlás, gyengülés által, azután kiteljesedik mint utolsó ellenség a testi halálkor, aztán véglegessé válik a kárhozatban. Ezt figyelhetjük meg akár a körülöttünk zajló szörnyű eseményekben látványosan, de ezt figyelhetjük meg akkor is, ha hét, nyolc vagy kilenc évtizedet valaki nyugodtan eltölt itt a földön Isten nélkül, és nyugodtan meghal Isten nélkül.

Isten akarata velünk éppen ennek az ellentéte. Az, hogy az élet legyen az, ami mind jobban teret nyer, azután kiteljesedik, majd véglegessé válik a mi számunkra. És ennek az útja, hogy Jézus Krisztus életében válhatunk részesekké, ha elfogadjuk az Ő kegyelmét.

Pál apostol, amikor ezekről ír, harsonaszóról ír. És a harsonaszó, az ünnepet jelzi a Biblia képvilágában. Vagyis minket ne a félelem jellemezzen a végső dolgokkal kapcsolatban, hanem a reménység és az ünneplés. Ha Krisztuséi vagyunk, nem kell félnünk attól, hogy mi következik. Ne féljünk, ha ijesztő híreket hallunk a világból globálisan, vagy a saját, egyéni életünkre vonatkozóan, hanem ahogy egy helyen maga az Úr Jézus mondja: ha hallotok ezekről a hírekről, akkor emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megmentésetek. (Lk 21,28) Ezt jelöli itt is a harsonaszó.

A megígért következmény: a halandónak a halhatatlanságba öltözése. A romlandónak a romolhatatlanságba öltözése, hiszen már készen van a teljes diadal a halál fölött.

Mit kell ezért tenni? Semmit! Ezért az úr Jézus tette meg azt az egyetlen egy dolgot, amiről beszéltünk. Odaállt, és elvállalta a halálos a fullánk döfését egyetlen bűntelenként mihelyettünk. Ezért tenni ezen kívül nem lehet, és nem is kell már semmi egyebet. Hozzá kell tartozni. Ezért a mai igehirdetés kérdése hozzánk, hogy Jézus Krisztushoz tartozunk-e? Oda tartozunk-e ahhoz, aki ezt tette értünk? És hogyha igen, hogyha elfogadtuk Őt urunknak, és ahogy egy helyen mondja az Írás, az Ő halálába kereszteltettünk be, és az Ő halálának a gyümölcseit élvezzük még az úrvacsora jegyein, jelképén keresztül is, azaz engedjük, hogy táplálja a mi lelkünket az örök életre, akkor ránk vonatkozik az az összefoglalás, amit a felolvasott igeszakasz végén találunk: "Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban." (58. v.)

Mi legyen ez a munkálkodás? Azt megadja nekünk Isten Szentlelke. Ne azzal kezdjük! Kezdjük azzal, amit előtte ír! Legyetek szilárdak, rendíthetetlenek. Vagyis adjon nekünk alapot mindenre, amit gondolunk, és amit teszünk az, hogy az életben állunk, és a mi Urunknak a dicsőséges, győzelmes visszajövetelét várjuk. Aki vár, az nem fél, az nem bezárkózik, nem fecsérli az idejét, erejét, gondolatát és szívét, hanem készül.

Ehhez kapcsolódik a buzgólkodás is. Úgy írja itt az apostol, hogy az Úr munkájában. És erről "az Úr munkájáról" még fogok ma olvasni egy mondatot a Bibliából a most következő keresztelő előtt. Talán mindannyian hallottuk már ezt a mondatot, úgy kezdődik, hogy "Elmenvén azért..." Adja meg nekünk Isten az erőt és a reménységet ahhoz, magunkra vegyük ezt a parancsot, és buzgólkodjunk az Ő ilyenfajta munkájában is.

Imádkozzunk!

Köszönjük, Úr Jézus Krisztus, hogy nem hagytad egyedül ezt a földet a tőled való elszakadottságban és a bűnben. Köszönjük, hogy mindent odaadtál azért, hogy emberi testet vehess föl, hozzánk hasonlóvá légy, és egészen leszállj, minden mélységnél lejjebb, mihozzánk.

Köszönjük, hogy a saját életedet kínálod nekünk, hogy ne kelljen félnünk sem a halálunktól, sem a halálnak mindenféle erőitől amelyek az életünkre leselkednek. Köszönjük, hogy felszabadíthat minket ez a te nagy kegyelmed. Szeretnénk úgy körülnézni az életünkben, és úgy látni másokat is, hogy szabadok legyünk a félelemtől mindahhoz, amire te akarsz indítani minket.

Eléd hozzuk könyörgésünkben a körülöttünk levő világot, annak a kisebb közösségeit, a környezetünket, a családunkat. Látod Urunk, milyen sokaknál munkálkodnak a halál pusztító erői. Kérünk, küldj minket közéjük bizonyságtevőnek. Hadd vigyük a rólad szóló örömhírt magunkkal, hogy a szeretteink mindannyian megszabaduljanak a hiábavaló élettől, a félelemtől, és attól, ha csak ennek a földi életnek a végig látnak. Kérünk, beszélj nekik is, a te megváltó munkádról.

Kérünk, népünkért is. Külön könyörgünk az erdélyi árvíz áldozataiért. Adj nekik menedéket, vigasztalást, és minden lehető segítséget ahhoz, hogy visszatérhessenek az élet élhető kerékvágásába. Kérünk, indíts sokunkat arra, hogy őértük imádkozzunk és áldozatot hozzunk.

Kérünk, hirdesd minden tragédián keresztül is csak a te nevedet. Adjál a te népednek hitet ahhoz, hogy felemeljük a tekintetünket, és lássuk hogy közel vagy, az ajtó előtt.

Kérünk, Urunk, az egész emberiségért is, minden szörnyűség közepette. Te könyörülj szerte a világon az embereken, és add meg nekik, hogy felragyoghasson mindannyiuk között a te evangéliumod világossága. Kérünk az árvizek, háborúk áldozataiért; és kérünk a te népedért az egész világon, hogy mindenütt hirdethesse a te szent nevedet, és a benned való megmenekülést.

Ámen.