PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. szeptember 4. (vasárnap) Cseri Kálmán

PÁL LISZTRÁBAN

Alapige: ApCsel 14, 8-21

---

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, szerető mennyei Atyánk, tele van a szívünk hálával, ha csak azokra a jótéteményeidre gondolunk is, amikkel az elmúlt napokban, hetekben ajándékoztál meg minket.

Köszönjük türelmedet, köszönjük, hogy gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz a megbocsátásban. Köszönjük, hogy nem bűneink szerint cselekszel velünk, és nem fizetsz nekünk a mi álnokságaink szerint.

Köszönjük, hogy a te egyszülött Fiadnak, Jézus Krisztusnak a keresztáldozatára nézel, és Őérette rajtunk könyörülsz meg. Köszönjük, hogy Őérette nem tulajdonítod nekünk vétkeinket, de nekünk tulajdonítod és ajándékozod az Ő igazságát, tisztaságát és szentségét. Olyan csodája ez a te kegyelmednek, Atyánk, amit szűk agyunkkal soha nem fogunk tudni megérteni, de a hitünkkel meg akarjuk ragadni és szeretnénk ezt komolyan venni. Szeretnénk megtanulni a te kegyelmedből élni, és kegyelmedért hálából egész magunkat neked szentelni.

Bocsásd meg, hogy olykor mondunk ilyen nagyokat, és amikor ezt "aprópénzre" kellene váltani a hétköznapokban, akkor sehol sincs a mi nagy elhatározásunk. Segíts el minket olyan döntésekre, amelyek megvalósulnak a hétköznapokban is.

Szentlelked tegye világossá számunkra most is, hogy mit ígérsz, mit kínálsz nekünk, mit tettél értünk, és hogy mik a feladataink.

Könyörülj rajtunk, és ajándékozz meg jelenléteddel. És azzal, hogy valóban ne én legyek, aki szólok, hanem a mi Atyánk Lelke szóljon hozzánk.

Áldunk téged megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy életünk minden viharából, zajából, így, ahogy énekeltük: "Hozzád menekülhetünk". Köszönjük, hogy nálad biztos menedék van. Segíts el oda, hogy teljes meggyőződéssel el tudjuk mondani: "Csak te kellesz én Uram, benned mindent meglelek."

Engedd megtapasztalnunk, hogy valóban mindaz, ami szükséges erre az életre és az örök életre, az megvan tebenned. Veled hadd legyen nekünk egyre mélyebb, egyre valóságosabb lelki közösségünk a hit által. Ebben segíts növekedni most is.

Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk mindnyájan a terheinket is. Te adsz erőt azokhoz és adsz szabadulást azoktól.

Könyörgünk hozzád most egy családért, és egy családdal együtt, akik elhunyt szerettükre emlékeznek. Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy a veled való közösségben igazi vigasztalás is van. Hadd találják meg ezt az igazi vigasztalást és azt a reménységet, aminek az alapja a te dicsőséges feltámadásod. Hadd tudjanak így emlékezni, és így előre nézni.

Kérünk, hogy áldd meg most a mi igére figyelésünket, és segíts ezt az egész napot neked szentelnünk, veled, előtted való imádságos beszélgetésben eltöltenünk.

Ámen.

---

Igehirdetés

Mivel ma van a tanévnyitó istentiszteletünk, és tíz órakor itt lesznek közöttünk a gyermekek is, ilyenkor mindig az ő menetrendjükhöz igazodunk. Ők most az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvet tanulmányozzák sorba, és erre a vasárnapra ez a szakasz következik az ő számukra. Figyeljünk most mi is erre. Gyerekeknek mindig csak egyetlen üzenetet szabad kiemelni a történetből, és azt jól bevésni a kis agyukba és szívükbe. Nekünk azonban egész sor gazdag üzenet szólal meg ezen a történeten keresztül.

Miről van itt szó?

Pál apostol első missziói utján történt mindez, ahova Barnabással együtt indultak el. Mentek városról városra és hirdették a Jézus Krisztusról szóló örömhírt olyanoknak, akik életükben először hallottak erről.

Nem tudom, kinek mi a tapasztalata, persze tapasztalata csak annak van, aki szokott beszélni Jézusról másoknak, például munkatársaknak, szomszédoknak, de akik ezt teszik, azok egyre gyakrabban tapasztalják, hogy itt élnek körülöttünk is olyan emberek, akik életünkben először hallanak arról, hogy mit is tett értünk a mi Megváltónk Jézus Krisztus.

A múltkor olyan őszintén mondta valaki, amikor ez szóba jött, hogy ne haragudjon, de nekem úgy beszéljen erről, mint egy kisgyereknek, mert eddig csak annyit hallottam, amit az anyukám szokott mondani, ha csodálkozik: Jesszus, Mária! Ennyit tud Jézusról.

Aztán kiderült, hogy tud még róla sok badarságot, hazugságot, fantáziaszüleményt, mert mainapság divattá lett olyan könyveket is írni, amik teljesen a szennyes emberi képzeletnek a szüleményei, és mindenfélét kitalálnak Jézusról, amely állításokat úgy adják elő, mintha azoknak lenne valami valóság alapjuk, de semmiféle történeti alapjuk azoknak nincs. Most nem is sorolom ezeket az istenkáromló förmedvényeket, amikről most legutóbb a nyári ifjúsági heteinken értesültem azoktól a fiataloktól, akik olvassák ezeket a könyveket, és azt hitték, hogy ez igaz. És könnyen azt vélhetik, hogy ezek szerint a Biblia nem igaz, mert ez a hazugság is kezd terjedni, hogy a Bibliát többször átírták, és ki-ki tetszése szerint kihagyott belőle. Hála Istennek erre vannak kétségbevonhatatlan bizonyítékaink, hogy az nem igaz. Ennek a részleteit most nem akarom mondani. Az egészet azért adtam elő ilyen részletesen, mert komolyan kell vennünk, hogy itt élnek körülöttünk olyan emberek, akik Európában születtek, akiket megkereszteltek valamilyen felekezet szerint, de Jézus Krisztusról annyit tud, hogy a nevét ilyen eltorzított formában hallotta olykor: Jesszus Mária.

Pál apostolék sorozatosan ilyenekkel találkoztak, akik először hallották az evangéliumot. Őrájuk is az volt jellemző, ami azokra, akik már sokadszor hallják az evangéliumot, hogy voltak közöttük, akik kinyitották a szívüket, rácsodálkoztak az Isten szeretetére, Isten Szentlelke meggyőzte arról, hogy az igazság és hittek, és voltak közöttük, akik oda se figyeltek és ugyanúgy éltek tovább, mintha nem hallották volna.

Nos Lisztrában is ez volt a helyzet, ahol különösen a Zeusz kultusznak volt jelentős helye. Hatalmas templomot is építettek, mert amíg valaki nem ismeri az élő Istent, addig feltétlenül gyárt magának isteneket. Pál apostol elé teszi: úgynevezett isteneket. Addig mindennek lesz istene, mint ahogy abban az időben volt is. Volt a szélnek istene, a tengernek, a szárazföldnek, a hegyeknek, a síkságnak. De a hegyek istenei nem tudtak a síkságon boldogulni, úgy hogy ha a csatát a síkságon vívták, akkor a síkság isteneinek kellett áldozatot bemutatni.

Miért kellett áldozatot bemutatni? Hogy megnyerjék a jóindulatukat. Na de volt már példa arra, hogy segítettek? Egy kőszobor, egy fából kifaragott szoboristen tud beszélni, hallja, amit mondanak neki, vagy megeszi azt az áldozatot, amit bemutatnak? Volt már olyan, hogy mozdult a keze? Előfordult az, amit az élő Istenről oly sokszor, szépen említ a Szentírás, hogy erős kézzel és kinyújtott karral vezette a népét. Megvédte ellenségeitől, győzelemre segítette, gondoskodott róluk, megbocsátott nekik?

Nem voltak ilyen tapasztalataik, és mégis benépesítették a világukat úgynevezett istenekkel, amiknek még nevet is adtak. Zeusz volt a főisten, mert főnöknek lenni kell, rend akkor van. Aztán volt egy famulusa, az volt a Hermész. Általában ő mondta el azt, amit Zeusz akart, mert a főistennek ragon aluli, hogy ő tegye közzé gondolatait. Azt a segédje végzi el. Teljesen az emberi társadalmi berendezkedés és gondolkozás formájára alakították ki az istenek világát is.

Annyira jellemző és olyan tragikomikus az, hogy az istenek egymáshoz való viszonyáról is úgy írtak és beszéltek, ahogyan azt egymás között tapasztaljuk. Az istenek is veszekedtek, az istenek is kirúgtak a hámból, az istenek is hűtlenné lettek a házastársukhoz. Ott is volt bizonyos perverz szerelmi élet. Úgy ahogy azt mi megszoktuk a magunk életében. Teljesen embercsinálta úgynevezett istenek voltak ezek.

Ebben a világban hangzott el az evangélium, ahogy itt Pál apostol mindig ezzel a jelzővel illeti Istent: az élő Istenről.

Nem akarta ő sértegetni a hallgatóságot, bár ahogy egyre többször beszélhetett nekik Istenről, egyre keményebben ítélte el az ő tévelygésüket. Egyelőre csak azt hangsúlyozta, hogy Isten élő Isten. Ebben benne volt az, hogy a ti szobraitok meg nem élő, hanem kitalált, tehetetlen istenek.

Lisztrában is ilyen úgynevezett istenekkel találkoztak, amik természetesen nem tudtak segíteni a bajba jutott embereken. Bajba jutott emberek pedig akkor is voltak. Itt van ez a sánta, akiről megjegyzi: "születésétől fogva sánta volt". Ezeken a mondatokon olyan könnyen átsiklunk, de szeretném javasolni bibliaolvasó testvéreknek, hogy álljunk meg minden szónál, amikor naponta olvassuk a bibliai részt, és gondoljuk el, mi van e mögött. Nem kell azt kiszínezni, és semmiképpen nem szabad kiegészíteni a magunk fantáziájával.

Mit jelent ez, hogy valaki születésétől fogva sánta? Azt jelenti, hogy egy családban megszületik egy kisbaba. Várva várták ezt a nagy eseményt. Kisfiú. Mindenki örül neki. Igaz, a lábacskáit kicsit furcsán tartja, de majd kinövi. Aztán, ahogy telnek a hónapok, meg esetleg eltelik egy esztendő is, sehogy sem növi ki. A kortársai már felállnak, már kutyáznak, már másznak, ő meg csak a kezét tudja használni. Sose látta az édesanyja rugdalózni. Micsoda szomorúság ez. Aztán megpróbálják: áll a baba áll, és amikor elengedik, összecsuklik. Nem áll a baba. És ezen nem lehet segíteni.

Nos, így indult az élete ennek a koldusnak, mert másból aztán nem tengethette magát az ilyen ember abban az időben, csak hogy koldult. Letették többnyire valami forgalmas helyre. Egy templom forgalmas hely. A főnöknek, Zeusznak a temploma a legforgalmasabb, tegyük a Zeusz-templom ajtajába. Ennyit még megteszünk neki: reggel elvisszük, este hazavisszük, aztán valamit csak dobnak a tányérjába, vagy sapkájába.

Így teltek ennek az embernek a napjai, amikor egyszer megjelent ott Pál apostol és Barnabás. Mivel a Zeusz temploma előtt nagy sokaság volt, felhasználták ezt az alkalmat arra, hogy beszéljenek az élő Istenről. Valóban, úgy ahogy egy kisgyereknek mondaná el valaki, Pál apostol elmondja, hogy sok szép szobrot láttunk itt a ti városotokban, én azonban az élő Istenről beszélek nektek. Ő teremette az eget, a földet, a tengert, a hegyeket - és elsorolja nekik szépen részletesen, hogy minél közelebb jöjjön hozzájuk ennek az Istennek a teremtő hatalma. Ő az, aki ad nektek esőt, hogy legyen termés. Neki köszönhetjük mindnyájan (hol többes szám első, hol többes szám második személyben beszél az apostol) a mindennapi kenyerünket. Ő hozza fel minden reggel a napot, Ő biztosítja éjszakánként a nyugalmunkat, a pihenésünket. Ezt a ritmust is Ő építette bele a mindenségbe, mert Ő bölcs Isten és mindent úgy tesz, hogy az nekünk jó legyen. Kimondhatatlanul szeret minket. Egy kőszoborról ezt nehéz lett volna állítani, hogy az szeret, és ennek érdekében ad esőt, meg éjszaka megpihentet, nappal meg ad erőt a munkához.

Egyre szemléletesebbé vált az a különbség, ami az élő Isten, és ahogy Pál később ezeket az isteneket nevezte, a hiábavaló dolgok között van. Én az élő Istent hirdetem nektek, higgyetek benne, mert Őreá számíthattok. Ő tud cselekedni, Ő cselekszik ma is. És hogy lássátok, mit tud ez az élő Isten, ránézett Pál az ott ülő sántára, akiről feltűnt neki, hogy figyeli az igehirdetést, azt mondta neki: "Állj a lábaidra egyenesen!" Isten téged meg tud gyógyítani. És az ember felállt és elkezdett járkálni. Életében még nem állt függőlegesen a saját lábán. Életében nem tett meg még egyetlen lépést sem. Ott tanul járni tulajdonképpen, és jár mindenkinek a szeme láttára.

Aztán Pálék hálát adnak és elkezdenek ezzel az emberrel beszélgetni. A tömegből egyszer csak elkiáltja valaki magát, mert a tömegben mindig akad valaki, aki ostobaságot javasol, és azt mondja: ezek nem is emberek! Ezek istenek! "Az istenek jöttek le mihozzánk emberi formában!" Mutassunk be nekik áldozatot. Pálék arra lesznek figyelmesek, hogy nagy hang- és zűrzavar van, felkoszorúzott bikákat vezet Zeusznak a papja, és készülnek áldozatot bemutatni nekik. És akkor kezdenek el Pálék hevesen tiltakozni, és mondják: mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint ti. A különbség csak az, hogy mi az élő Isten szolgái vagyunk, és ennek az élő és cselekvő Istennek az ereje munkálkodott rajtunk keresztül. De ez bárkinek lehetséges, aki hisz Őbenne, és - itt már kereken kimondja - a hiábavaló dolgoktól megtér, odafordul az élő Istenhez. Elvetni a hiábavaló dolgokat, és teljes szívvel bízni az élő Istenben. Úgy, hogy nagy nehezen sikerül lebeszélni az embereket arról, hogy áldozatot mutassanak be nekik.

A gyerekeknek csak ezt szeretném majd kiemelni, hogy a hiábavaló dolgoktól az élő Istenhez térjetek. Milyen kiváltság az a részünkre, hogy senki nincs közöttünk, aki most hallana először az élő Istenről, aki teremtett, aki ma is fenntartja ezt a világot, aki irányítja a történelmet, és közben gondja van a mi kicsi életünkre is, aki kimondhatatlanul szeret minket, és mindent elkészített számunkra, amire ebben az életben és az örök életben szükségünk van.

Vajon tudunk-e legalább annyira bízni ebben az élő Istenben, mint ez a születésétől fogva sánta lisztrai férfi, aki akkor hallott először róla? Olyan csodálatos ez, hogy hallotta az Istenről szóló igehirdetést, ez az ige a szívében hitet támasztott, és a hitéből azonnal engedelmesség lesz.

Amikor azt mondja az apostol: "állj a lábaidra!", ami képtelenség volt, és ha ezt nem Isten indítására mondja, és nem Isten ereje munkálkodik ott, akkor gúnyolódásnak lehetne venni, de nem gúnyolódott, hanem az Isten ereje meggyógyította azt az embert.

Minden azzal kezdődik: hangzik az ige. Aztán van, aki odafigyel, van, aki nem. Van, aki befogadja, ahogy a Szentírás mondja, van, aki elengedi a füle mellett, de aki befogadja, abban az hitet támaszt. Ha meg egy picike hite már volt, azt a hitet megerősíti, és ez a hit azonnal valami módon cselekvéssé is válik. Elkezdi cselekedni Isten akaratát. Megteszi azt, amit mondtak nekik azok, akik az igét hirdették. Akkor is, ha az ilyen képtelenség, hogy állj fel a lábaidra. Az az Isten azonban, aki az igét küldi, képessé teszi az igét befogadó hívőt ilyen cselekedetekre is.

Nos, mik azok a hiábavaló dolgok, amikből nekünk most meg kellene térnünk az élő Istenhez? Olyan sokféle hiábavalóságot tűrünk meg az életünkben. Ha valaki csakugyan annak hiszi Istent, aki Ő, és akinek Ő magát kijelenti az igében, annak az életében teljesen hiábavalóság például az aggodalmaskodás. Az most mitől fél, ha az az Isten szereti és hordozza őt, aki teremtette az eget és a földet, és ma is irányít mindent, ami itt történik? Akkor Őt kellene igazán elismerni annak, akinek mondja magát, komolyan kellene venni azt, amit róla tudunk.

Azoknak az ismereteknek, amik felhalmozódtak a fejünkben hónapok, évek, évtizedek alatt, le kellene hatolniuk a szívünkbe, át kellene hatniuk az egész gondolkozásunkat. A döntéseink mögött mint rugóknak ott kellene feszülniük, és egy csomó hiábavalóságtól megszabadulnánk. Az aggodalmaskodás és félelem temérdek energiáját felemészti az embernek. Olyan energiákat, amiket Isten másra adott, amelyekből másoknak lehetne hasznuk, amelyekkel Őt dicsőíthetnünk, amelyekből öröm fakadhatna, és az életünk nem ilyen búval bélelt lenne akkor, hanem sokféle gondunk és nehézségünk között is hálás és örvendező. De ehhez komolyan kellene venni azt, amit tudunk Istenről. Ezért kevés és adott esetben semmi segítséget nem ad az úgynevezett észhit. Amikor valaki sok mindent tud Istenről, de nem hiszi azt igazán, amit elvileg hisz. Nem veszi komolyan azt, amit elméletileg igaznak tart.

Jó lenne, ha engednénk Isten Szentlelkének ma és kérnénk is ezt tőle: Uram, segíts engem, hogy ne vízfejű keresztyén legyek, aki halmozza az ismereteket a fejében, de közben csökevényesek a végtagjai, nem csinál semmit. Vagy nem mer megmozdulni, mert nem hiszi igazán azt, hogy te az vagy, aki... Valahol el kellene kezdenünk ezt. Talán ott, ami miatt most a legnagyobb szorongás vagy félelem van bennünk, és komolyan venni, hogy Isten ígéretei igazak, Isten igéje úgy igaz, ahogy le van írva, ahogy mi igaznak is tartjuk, s el kellene kezdeni e szerint dönteni, gondolkozni. Dolgokat abbahagyni, elkezdeni, és eközben Ő fog adni nekünk ehhez bátorságot, gondolatokat, békességet és győzelmet. Ez csak egy a sok hiábavalóság közül, a hiábavaló aggodalmak és félelmek

Ugyanilyen hiábavalóság minden pogányság, ami meghúzódik az életünkben. Kicsi gyerekeket már megfertőzünk ezzel. Egy kisfiú meg az iskolába télen. Az egyik kezén kesztyű, a másik kezében valamit szorongat.

- Mi van a kezedben, elvesztetted a másik kesztyűdet?

- Nem, itt van a zsebemben.

- Hát akkor mi az, amit szorongatsz?

- Ez a kabala nyuszim.

- És azt miért szorongatod?

- Mert ma biztos, hogy felelni fogok, abból, ami nekem nem megy, és ez a nyuszi fog segíteni.

- Ezt komolyan gondolod, hogy a nyuszi segíteni fog?

Nem hangzik el válasz. Ez a fiú vasárnap itt volt a gyermek-istentiszteleten és az élő Istenről hallott. A szülei sem hitetlenek, azért küldik el a gyermek-istentiszteletre, de a kabala nyuszi mégis megfér emellett az úgynevezett hit mellett, mint hiábavaló dolog. Ez egy kicsi Zeusz-szobor. Ugyanazt a szerepet tölti be egy mai pogány életében, ami annak idején a Zeusz-szobor tiszteletét jelentette. Mi ezen mosolygunk, ezen keresztüllépünk. A hiábavaló dolgoktól az élő Istenhez térjetek. Dobjátok el az összes ilyen nyuszit. Menjen a csudába! Merjetek bízni abban az Istenben, aki egyetlen szavával talpra állította azt, aki születésétől fogva béna és sánta volt.

Mennyi időt eltékozolunk hiábavalóan például tv előtt. Sokszor többet érne, ha azalatt nyugodtan pihenne vagy beszélhetne, vagy egész napi görnyedés után sétálna egyet az ember. Értelmes, felnőtt emberek hiába tékozolják a drága időt, ami nem jön vissza soha, mert az egy percet, öt percet, két óra hosszát csak egy alkalomra adta Isten, az visszahozhatatlan. És ha az üresen telt el, vagy netalán még ártott is, akkor az hiába eltöltött idő volt.

Micsoda erőket kapnánk, ha az alatt az idő alatt Istenre figyelnénk. Tudnánk imádkozni, az Ő igéjébe mélyedni, egymást bátorítani, a gyerekeinkkel jó ízűt beszélgetni. Vagy az öregjeinket megkérdezni: papa, mire gondolt ma egész nap, amíg egyedül hagytuk itthon. De ezekre sosincs időnk, amarra meg van. A hiábavalóságra van, amit Isten ajándékként készített el, arra nincs. Értelmes dolog ez?

Nem sorolom tovább. Isten Szentlelke tegye mindannyiunk számára világossá, hogy milyen hiábavaló dolgoktól kell megtérnünk az élő Istenhez.

Még arra szeretnék emlékeztetni, amivel befejeződött a felolvasott igénk. Ezek után a csodák után, hogy ott egy ember meggyógyul, egy tömegnek hangzik az evangélium, az élő Istenről szóló igaz beszéd, ami megmentheti az életüket, hogy ilyen nagy ajándékot kapott ez a város akkor, ezek után Pál apostolt meglincselik.

Az előző városból, Ikóniumból, akik ott szembeszegültek vele, utána jönnek ide is, felhergelik ellene a hallgatóság egy részét, mert a tömeg egy része mindig felhergelhető, akármire és akármivel, köveket ragadnak és agyondobálják az apostolt, annyira, hogy azt hiszik, meghalt, és mint hullát, ki is viszik a városból. Nem félelmes?

És ez mindig így van ám kicsiben vagy nagyban. Ahol Isten igéje erővel megszólal, ott működésbe lép az ellenség is. És mondhatnék szinte minden hétről konkrét példákat, amiket Isten kegyelméből ezen a nyáron is átélhettünk a csendesheteinkről, konferenciákról. Minél nagyobb áldást kaptunk, annál keservesebb nehézségek támadtak ott. Ha nem támadtak, azt külön ajándéknak tekintettük. De sokszor olyankor utólag jöttek a nehézségek.

Bevallom, hogy harmincegynehány évvel ezelőtt, amikor ide kerültem a gyülekezetbe, megterhelt ez a jelenség, s nagyon elkeseredtem. Kezdett a szétzilálódott ifjúság valamennyire megerősödni, közösséggé válni, szolgálatokat végeztünk. Egy-két fiatal meg is tért. Hitetlenből hívőkké lettek, mint ott Lisztrában. Erre megjelentek tévtanítók. Zavart támasztottak az ifjúságban és néhányukat sikerült kiszakítaniuk onnan, és a többi is felbolydult. Kétségbeestem, meg elkeseredtem. Meg olykor, még ha nem is lázadtam, de keserű voltam Istennel szemben is. Uram, ez a te munkád volt, nem én térítettem meg őket, te adtál új életet nekik. És olyan jó volt látni a te munkádat. Miért nem láthatom mindig azt, amit te cselekszel? Miért engeded be ide az ördögöt, aki megosztja az egységet, aki emberölő volt kezdettől fogva, aki hazug és hazugság atyja. Tartsd távol innen!

Aztán évek, évtizedek alatt Isten megtanított arra, hogy sok háborúságon át kell nekünk az Isten országába bejutnunk. Az Ő áldott munkáját kíséri sok nehézség, gond és akadály is, de emiatt nem szabad sem meghátrálni, sem elkeseredni, sem azt mondani: akkor abbahagyjuk, mert pontosan ez a célja az ördögnek, hogy elkeserítsen és abbahagyassa velünk azt, ami Isten munkája, és ami úgy sem marad abba. Tehet a gonosz azt, amit akar, ez győzelmes ügy, mert ezt a hatalmas Isten végzi. Az Ő Szentlelke és igéje előtt sok akadály lehet, de feltartóztatni senki nem tudja.

Miután láttam azt, hogy megátalkodott, megkeményedett szívű emberek, akik sok keserűséget és szomorúságot okoztak az evangéliumi szolgálatban, egyszer csak Isten gyermekévé váltak, felpattant a bezárt ajtó a szívükön, Jézus Krisztus kinyitotta az ő szívüket is, mint Lídiáét, és őbelőlük lettek a legelszántabb, leghűségesebb misszionáriusok, akkor Isten megerősítette ezt a reménységet is. Nem a nehézségekre kell nézni. Valóban nagyon meg tudja nehezíteni a gonosz az Isten ügyéért való szolgálatunkat, a mások üdvösségéért végzett fáradozást, de nem szabad meghátrálni.

Pál apostol életéből egyetlen helyzetet se tudunk, ahol az apostol gondolkozott volna: ejnye, ezek után legjobb lenne abbahagyni, vagy elmegyek más pályára. Vagy úgy látszik ez kudarcra ítélt ügy. A legnagyobb nehézségek között is rendíthetetlen bizonyosság volt benne, hogy ez győzelmes ügy, és ez előbb-utóbb mindenki számára ki fog derülni, ő pedig most is tudja ezt, amikor minden jel az ellenkezőjére utal.

Páléknak ez a missziói útja (tessék elolvasni ezt a két fejezetet a Bibliából) bátorítson minket arra, hogy Isten előtt nincs lehetetlen, Ő az élő Isten, aki nemcsak megteremtette ezt a világot, aztán a gép forog, az alkotó pihen, Ő nem pihen. Jézus azt mondta: az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, és Ő ma is munkálkodik. Mi csodálkozva nézhetjük az Ő munkáját, és tekintsük nagy megtiszteltetésnek, ha beenged az Ő munkájába, mint kicsi, de mégis általa használt munkatársait, és csodákat fogunk látni.

Isten bátorítson minket, hogy a hiábavaló dolgoktól az élő Istenhez térjünk, és aztán az élő Isten kezében lehessünk használható eszközök az Ő dicsőségére és sok olyan ember üdvösségére, aki ma sem hallott még hiteles információt Jézusról, vagy sok mindent hallott és sok mindent tud, de az életében ez mégsem mutatkozik meg. Használjon minket Isten arra, hogy előbbre haladjon általunk is az evangélium ügye!

---

Imádkozzunk!

Istenünk, dicsőítünk azért, mert élő Isten vagy és ennek ma is számtalan jelét adod. Kérünk, nyisd ki a szemünket, hogy lássunk. Adj nekünk erős hitet, hogy lássuk a láthatatlant is. Hadd legyünk erős szívűek, mint akik látjuk a láthatatlant.

Segíts el minket helyes döntésekre. Adj nekünk állhatatosságot, kitartást minden jóban. Ajándékozz meg minket radikális szakítással minden hiábavaló dologgal. Hadd tudjunk egészen, teljes szívvel benned bízni, rád hagyatkozni, egyedül tőled várni mindent. Észrevenni, megragadni, használni a te ajándékaidat és továbbadni azt másoknak.

Könyörgünk hozzád ezen a mai napon különösen is az iskoláinkért. Kérünk, Urunk, hogy az egyházi iskolákban hangozzék az evangélium tisztán és hamisítatlanul. Legyen ott neked, megváltó Urunk Jézus Krisztus abszolút tekintélyed.

Könyörgünk a diákokért, azokért is, akik most kezdik el a tanulást. Azokért, akik ismeretlen helyen folytatják. Könyörgünk a tanítókért, tanárokért. Adj nekik fizikai erőt, tőled való jó gondolatokat. És akik már hisznek benned, engedd megtapasztalniuk milyen az, hogy az Isten szeretete kitöltetik az ő szívükbe a Szentlélek által, aki adatott nékik.

Könyörgünk hozzád mindazokért, akiket gyermekekért tettél felelőssé. Olyan sokszor felelőtlenül viselkedünk előttük. Segíts minket, hogy senkit a kicsinyek közül soha meg ne botránkoztassunk.

Könyörgünk a felnövő nemzedékért, hogy különb legyen, mint apáik és nagyapáik.

Kérünk, Urunk, hogy neked legyen gondod továbbra is az evangélium terjedésére. Adj nyitott szíveket. Adj erőteljes igehirdetést itt a mi gyülekezetünkben is. Adj mindannyiunknak szót szánknak megnyitásakor, amikor mutatni szeretnénk másoknak a hozzád vezető utat.

Kérünk, segíts ezt az imádságot folytatni most, és egész napon át.

Ámen.