PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2005. szeptember 23. (péntek) Cseri Kálmán

A SZÖVETSÉG ISTENE

Alapige: 2Móz 19,3-6

---

Igehirdetés

Az előző estéken láttuk Isten igéjéből, hogyan szabadította ki az Úr az Ő népét az egyiptomi szolgaságból, hogyan vitte át "erős kézzel és kinyújtott karral" a Vörös-tengeren őket, milyen gyengéd szeretettel gondoskodott róluk a puszta sokféle nélkülözése között.

Ennek a népnek azonban még mindig nem volt identitástudata. Az emberek nem tudták, hogy kik ők tulajdonképpen. Több évszázados elnyomás alatt megnyomorodott lelkileg, szellemileg is ez a nép. Láttuk, hogy elfelejtették az élő Istent, elfelejtették a gyökereiket is, és nem volt elég világos és határozott előttük az a cél sem, ami felé Isten türelmesen vezetgette őket.

Márpedig ezekre a kérdésekre: ki vagyok, honnan jövök, hova tartok, kihez tartozom, mi a feladatom, egyáltalán mi végre vagyok a világon, mindenkinek határozott és világos választ kell tudnia adni, mert másképp sok tekintetben bizonytalanná válik ebben a világban.

Elérkezett az ideje annak, hogy Isten hozzásegítette népét ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre egyértelmű választ adjanak.

Ez a fejezet arról szól, hogy megérkeztek a Sínai-hegyhez, ott letáboroztak és pihenőt tartottak. Isten itt szövetséget kötött az Ő népével.

Ahogyan Mózes leírja a szövetségkötés menetét, az egészen szabályszerű. Minden szerződés azzal kezdődött, hogy tisztázták az előzményeket, azután megfogalmazták a feltételeket, majd a szerződés vagy szövetség tartalmát, és végül sok esetben írásba foglalták ennek az egésznek a dokumentumát. Előzmények, feltételek, tartalom. Itt is ezt olvastuk.

Mit tudunk meg az előzményekről?

"Ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg a népnek: Ti láttátok, mit cselekedtem Egyiptommal, hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon, és hogyan hoztalak ide benneteket." Ennek a népnek már vannak tapasztalatai arról, aki most szövetséget készül kötni velük. Rendkívül gazdag a jelentése ennek a szép természeti képnek: hogyan hordoztalak benneteket sasszárnyakon. Azt mondják, még most is él azon a vidéken olyan sas, amelyik akkor, amikor repülni tanítja a kicsinyeit, és észreveszi, hogy fáradnak, alájuk repül, és a majdnem két méteres fesztávú szárnyaira leszállhatnak a fiókák. Hogyan hordoztalak titeket sasszárnyakon.

Isten itt repülni tanítja az Ő népét. Évszázados szolgaság után önállóságra kezdi nevelni őket. Meg kell tanulniuk feltalálni magukat, meg kell tanulniuk dönteni, felelősséget vállalni, összetartani, céltudatosan cselekedni. Egyelőre mindez még nem megy. Láttuk tegnap is: a sokféle zúgolódás, meg minden egyéb mutatta, hogy nem tudnak még repülni, de meg kell tanulniuk. Mire visszaérnek az ősi földre, egészen más népnek kell oda megérkeznie. Isten tanítja őket türelmesen akkor is, ha sokszor hitetlenek és hálátlanok. És ez, hogy hordozlak titeket sasszárnyakon, utal arra, amilyen gyengéd türelemmel, megbocsátó elnézéssel tanítgatja és hordozza Isten az Ő népét.

Isten már bizonyított, a nép tudhatja, hogy ki köt most vele szövetséget.

Mi a szövetség feltétele?

Ezt így olvastuk: "Ha engedelmesen hallgattok szavamra, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül."

Különös, hogy Isten egyetlen feltételt szab, és az is a számunkra egyszerűnek tűnő dolog: ha engedelmesen hallgattok szavamra. Talán emlékszünk még arra, amikor a beszélő Istenről volt szó, akkor megtanulhattuk Isten igéjéből, hogy Isten egyetlen "munkaeszköze", amit használ, az Ő beszéde. Az Ő szavával teremtette a világot. Azt mondta: legyen! És lett. Nem volt ott semmi erőlködés, szervezkedés. Ő kimondja, amit akar, és amit Ő kimondott, az megtörténik.

Az újjáteremtés munkáját is Isten az Ő igéjével, az Ő beszédével végzi. Beszámolhatnánk sokan erről, hogyan szólt bele először az életünkbe úgy, hogy ott világosság támadt. Elképedtünk azon, hogy milyen sötétségben éltünk addig, és egy új világ nyílt ki előttünk. Semmi nem történt, velem legalábbis, hallgattam az igehirdetést és telitalálat volt. A hosszú utat hazáig gyalog tettem meg, engedtem, hogy beszéljen velem Isten még tovább, mert ilyet még nem hallottam. Pedig sokszor hallottam már azt, ami akkor elhangzott, de akkor az egészen személyessé vált, és a szívem közepébe hatolt.

Isten mindent az Ő beszédével végez el. És ha szabad még ilyen személyeset megemlíteni, ma újra megvizsgáltam, hogy mindaz, ami az életemben tiszta, igaz és jó, Isten munkájának a gyümölcse. Semmi ebből nem volt meg az újjászületésem előtt, még a rá való hajlam sem, és mindezt az Ő igéjével valósította meg.

Egyszer valami egészen hangsúlyos lett, engedelmességre indított, és megváltozott az a terület. Egy másik alkalommal a reggeli csendességben, egy harmadik alkalommal egy igehirdetésben, egy következő alkalommal egy hívő testvérrel való beszélgetésben csak úgy elhangzott egy mondat a Bibliából, s neki fogalma se volt, hogy nekem az fordulatot adott. Újabb pályakiigazítás, mert letértem a helyes útról.

Isten az Ő igéjével teremt újjá, és az Ő igéjével pásztorol mindannyiunkat. Ezért életkérdés az Isten népének, hogy fontos-e neki Isten igéje, és - ahogy itt olvastuk - engedelmesen hallgat-e az Ő szavára. Életkérdés nekünk is, hogy hallgatjuk-e, és hogyan hallgatjuk Isten hirdetett igéjét. Olvassuk-e, és hogyan olvassuk az írott igét, a Szentírást. Csak alkalmanként, ötletszerűen, egy-egy alkalommal, vagy pedig ebből áll az életünk, hogy minden pillanatban megszólíthatók vagyunk Isten számára. Ismerjük már az Ő szavát, nem tévesztjük össze emberi bölcselkedéssel, és az Ő szavára engedelmesen hallgatunk.

Jézus Krisztus ezt is mondta: Ha megmarad tibennetek az én beszédem, akkor bármit kérhettek az Atyától (mert nem fogtok butaságokat kérni), és az meglesz néktek.

Ez tehát a feltétel: ha engedelmesen hallgattok szavamra.

Jó lenne, ha ma este becsületesen megvizsgálnánk, hogy mi a jelentősége, szerepe, fontossága, tisztessége Isten igéjének az életünkben. Ünnepi torta-e, vagy mindennapi kenyér. És reflexszé vált-e már bennünk, hogy amit Ő mond, arra eleve igent mondok, és engedelmesen hallgatok szavára. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ebből a mondatból az is kiderül, hogy a szövetségkötéskor nem egyenrangú partnerek kötöttek szövetséget, hanem a teremtő Isten a teremtményeivel. Egy kicsi nép tagjaival. És itt mindvégig Isten volt a meghatározó ebben a szövetségben.)

Ez tehát az előzmény, ez a feltétel. És mi a tartalma ennek a szövetségnek?

Így mondta ezt Isten: "Akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül. Papok királysága és szent nép lesztek." Mint jelent ez?

Az előbbi kifejezés - a papok királysága - azt jelenti, hogy amilyen szerepe Izráel népében a papoknak volt, olyan szerepet szán Isten Izráel népének a népek sokaságában. Isten az Ő szövetséges népének papi feladatot ad. Mi volt a papok feladata? Elsősorban a közvetítés. Képviselték Istent a nép előtt, és képviselték a nép nyomorúságait, bajait, örömeit Isten előtt. Ennek kapcsán megtanították a népet arra, hogy kicsoda az ő Istenük. Mit kíván, és hogyan kell az Ő kedve szerint élni.

Mi lesz tehát a nép feladata ezentúl? Megtanítani a pogányokat arra, hogy kicsoda az egyetlen, valóban élő, igazi Isten. Erre úgy taníthatják meg őket, ha az életük is erről beszél. Megváltozott életük önmagáért fog beszélni, majd erről az Úr gondoskodik, de adott esetben szóból ért az ember, el kell tudniuk mondani hitelesen, egyszerűen, világosan, artikuláltan, ki az az Isten, akiben ők hisznek, és miért hisznek benne.

Papok királysága ezt jelenti, hogy ez lesz a feladata Isten népének. Ugyanakkor a közbenjárás is, mert a pogányok nem ismerik még az élő Istent, nem tudnak imádkozni, de Isten népe ismeri a pogányok nyomorúságait, akkor vigye oda az élő Isten elé, és tanuljon meg közbenjáró imádságot mondani értük.

Ebben az önistenítő, Istent gyalázó, istentelen világban Isten népének tehát az a feladata, hogy dicsőítse Istenét. Mutassa fel ennek a világnak, mutassa be a vele való közösség áldásait a maga életében, és tudjon róla érthetően beszélni is, továbbá mutassa az utat a pogányoknak az élő Istenhez.

A Bibliában gyakran előjön ez a gondolat, az Ószövetség egyik legszebb mondatát hadd olvassam, ami erről szól. Az Ézsaiás könyve 49,6-ban ezt mondja az Úr: "Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig."

Fontos, hogy szolgáljon a nép, de ez kevés, hanem az egész világ világosságává teszi Isten az övéit, hogy az Ő szabadítása, amit az Ő népe már átélt, abban az esetben Egyiptomból, a mi esetünkben a bűn rabságából, eljusson a föld határáig, és mindenki megismerhesse azt.

Ezt jelenti az, hogy papok királysága.

És mit jelent az, hogy szent nép? A szent jelző a Bibliában mindig arra utal, hogy Isten számára elkülönített. Szent edények azok voltak, amiket csak istentiszteleti célokra volt szabad használni. Szent nép az, amelyet csak az Isten használhat arra, amire Ő akarja. Tehát Isten ad neki küldetést, Isten teszi képessé a küldetésének a teljesítésére, közben állandóan megmarad az ő Istenétől való tudatos függésben. Nem függetleníti magát, és nem adja oda magát senki másnak, átmenetileg sem. Idegen célok, módszerek, eszközök távol maradnak tőle. Ő szent nép, és csak Isten rendelkezésére áll. Ez nem gőgössé teszi Isten népét, és nem különül el a többiektől, ellenkezőleg, mentő szeretetet olt Isten a szent nép szívébe. Fontos lesz Isten népének mindenki, aki még nem tartozik Isten népéhez, és ezzel a szeretettel szolgálnak másoknak.

Nem tudom, érzékeljük-e, hogy más a hangja ennek az igének, mint azoknak, amiket az előző estéken hallottunk. Eddig minden este elsősorban arról volt szó, hogy kicsoda Isten, mit tett Ő a népéért, mit ígér a benne bízóknak, az Isten mindenhatósága, kegyelme, milyen nagy dolog, hogy szóba áll velünk, beszél velünk. Kiszabadította népét, átvitte a tengeren, gondoskodott róla, milyen gondviselő Ő, milyen megváltó Ő. Itt azonban Isten hangot vált, és azt mondja: mindez így van, és továbbra is így lesz, de most beszéljünk arról: ti mit fogtok csinálni.

Mert a megváltásnak nem az egyén üdvössége a célja, hanem az, hogy Isten számára használható eszközökké váljunk. Hogy Ő arra használhasson minden újjászületett embert, amire Ő akar, az Ő dicsőségére, és mások üdvösségére. Kerül, amibe kerül, mert ezért az Isten népének olykor áldozatot is kell hozni. De ezek az áldozatocskák semmik ahhoz képest, amit a megváltásban Jézus Krisztus mutatott be értünk, és hozott helyettünk. Erre azért válaszolni is kell. Nem abból áll a hívő élet, hogy estéről estére hallgatjuk, hogyan szeret Isten. Ezzel kezdődik, utána azt mondja: most pedig eredj el, és mondd meg az otthoniaknak, hogyan szeret Isten. Eredj el és kezdj világítani ennek a világnak a sötétjében. Ha megszabadított az Isten, akkor hirdesd a szabadítás lehetőségét azoknak, akik láthatatlan bilincsekben megkötözve szenvednek körülötted.

Isten azt akarta akkor az Ő népével, hogy ne csak Mózes tudjon beszélni Ővele. Ne csak Mózes értse meg, hogy mi az Úr akarata, menjen és cselekedje, - közben a nép meg majdnem agyonveri, keresztbe tesznek neki, meg nem értik az egészet. Mindenki közvetlen kapcsolatba kerülhet a Mindenhatóval. Neki mindenkihez van szava, mégpedig személyre szóló szava. Személyre szóló feladatokat oszt ki. Ez az igazi nagy kiváltsága az újjászületett embernek, hogy mintegy Isten munkatársává válhat és így töltheti el a testben hátralevő időt.

Hogy vagyunk mi ezzel? Vajon bántóan hangzanak-e az ilyen kérdések: hány ember mondhatná el, hogy azért ismerte meg Isten szeretetét, mert a te életedet látta, és tőled hallott az élő Istenről. Vannak-e ilyenek egyáltalán? Törekszünk-e arra, hogy legyenek? Nem a törekvésünkön múlik a dolog, és nem nekünk kell beleizzadnunk, hogy produkáljunk valamit. Egyszerűen rá kell hagyatkoznunk Isten nagy kegyelmére, amivel megszólított minket, amivel újjászült, vagy hívogat ebbe az új életbe, és amelyik kegyelemmel majd használni fog minket. Csak legyünk készek arra: Uram, állok rendelkezésedre, és használj engem arra és úgy, ahogyan akarsz.

Egyébként, amit itt az Ószövetségben olvastunk a szövetség tartalmaként, azt szinte szó szerint így fogalmazza meg Péter apostol az Újszövetségben. "Ti pedig királyi papság, szent nép vagytok. Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket, akik korábban nem az Ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok. Akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalmat találtatok." (1Pt 2,9-10).

Ebben az is benne van, hogy miért éppen azokkal köt szövetséget Isten, akikkel. Azt mondja: eddig úgy gondoltátok, nincs irgalom a számotokra, most pedig irgalmat találtatok. Isten az Ő kegyelméből kötött szövetséget velük. És ezt is majdnem szó szerint így olvashatjuk itt az Ószövetségben, az 5Móz 7,7-8 versében: "Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi nép közt a legnagyobbak volnátok, hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép közt, hanem azért, mert szeret titeket az Úr, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett. Ezért hozott ki benneteket az Úr erős kézzel, és ezért váltott ki a szolgaság házából, Egyiptom királyának, a fáraónak kezéből."

Miért? Mert szeret titeket az Úr. És miért szeret? Mert szeret. A Biblia soha nem indokolja, hogy Isten miért szeret minket. Arról beszél mindig, hogy mennyire szeret. "Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta..."

Tehát az Isten kiválasztó szeretete mögött nem a mi kiválóságunk van. Egyáltalán az Isten szeretetének az oka nem bennünk van, hanem Őbenne. Ha mindenképpen magyarázni akarjuk, hogy mégis miért szeret minket, erre egyetlen értelmes és a valóságnak megfelelő válasz van: azért, mert mérhetetlenül rászorulunk. Mert nélküle elpusztulnánk. Ez neki elég ok ahhoz, hogy szeressen. Kezdeményezően, egyoldalúan, annak ellenére, hogy sokszor mi is olyan zúgolódással meg hitetlenséggel, hálátlansággal válaszolunk az Ő szeretetére, ahogy akkor az Ő népe.

Isten szeretetének az oka tehát önmagában van. És ez a nagy evangélium, mert ez azt is jelenti, hogy közülünk bárki tagja lehet annak, amit így olvastunk: papok királysága és szent nép. Mert nem a személyes feltételeinktől függ az, hogy bekerül valaki ide vagy nem, hanem az Ő mérhetetlen kegyelmétől és szeretetétől. Ennek nem akadálya a múltunk, a bűneink, az emberi hiányosságaink és hibáink. Mindezek felett ott van az Ő kegyelme és szeretete. És ez végig is kíséri az Ő népét és a benne hívőket.

Egyébként abban az új szövetségben, amit Isten Jézus Krisztusban kötött az egész emberiséggel, ugyanezek a jegyek ismerhetők fel, amik itt a Sínai-hegynél kötött szövetségben. Előzmény, feltételek, tartalom.

Mi az előzménye? "Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta." Ezzel kezdődött. És ebben mi hol vagyunk? Sehol. Legfeljebb ott vagyunk, hogy odatehetnénk: úgy szerette Isten ezt az ellene fellázadt világot, amelyiknek a tagjai vagyunk mi is, hogy az Ő egyszülött Fiát adta. Megint az Isten szeretete, ami mindent megelőz, ami feltétel nélküli, ami egyáltalán nem függ tőlünk és magatartásunktól.

Mi a szövetség feltétele az új szövetségben? "Aki hisz Őbenne."

Remélem, világossá lett valamelyik este, amikor a hitről volt szó, hogy egyáltalán nem mindegy, mit hiszünk, és kiben hiszünk. Az üdvözítő hit egyedül a Jézus Krisztusba mint Megváltóba vetett hit. Amikor valaki számára egyértelmű lesz, hogy rászorul az Ő kegyelmére, elhiszi, hogy reá is érvényes az a váltság, amit Jézus a kereszthalálával szerzett. Ezt nemcsak elfogadja, hanem hálásan meg is köszöni és él belőle. Ez a Jézus Krisztusba mint Megváltóba vetett hit. Ez az új szövetség feltétele. Tőlünk mindössze ennyit vár Isten, és ennyire vagyunk képesek. Erre is csak az Ő kegyelméből.

És mi a tartalma az új szövetségnek? "Hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Péter apostol így fogalmazza: Isteni természet részeseivé leszünk. Pál apostol azt mondja: Kiábrázolódik rajtatok a Krisztus. Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.

És a világ ezen elcsodálkozik, mert a világ is erre vágyik, miközben gúnyolja azokat, akikben már él Krisztus, de így lehet aztán hitelesen mutatni az új életre vezető utat, hogy közben az élete is prédikál az embernek. Ezért olyan találó Pál apostol képe: fényletek, mint csillagok az éjszakában. Körülöttünk sötét éjszaka van lelkileg, és Isten minket világosságul adott ide.

Azt hiszem, azt nem kell magyarázni, hogy ugyanolyan pogány közegben élünk, mint ahogy Isten választott népe abban az időben a pogány népek között. Itt van temérdek bálvány körülöttünk. Ha valaki már nem tud megfelelő bálványt találni, akkor önmagát isteníti. Ebbe a bálványimádó pogány világba helyezi el Isten az övéit. Miért? Hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki titeket már kihozott a sötétségből a világosságra, és általatok másokat is meg akar menteni.

Az első kérdés az: te kijöttél-e már a lelki sötétségből az Ő csodálatos világosságára? Ezzel kezdődik. Addig kár beszélni misszióról meg bizonyságtételről, mert nem tudsz miről beszélni. Arról kell beszélni, hogy magamban sötétségben voltam, és Ő kihozott engem az Ő csodálatos világosságára. Én már össze tudom hasonlítani, és javasolom neked is, hogy gyere ki abból a sötétségből. Ebben semmi megvetés nincs. Ezek az újjászületett hívő emberek nem gőgösek és ítélkezők, mert sose felejtik el, hogy honnan hozott ki minket a mi Urunk, és hogy Ő hozott ki minket. Ez nem a mi érdemünk. Kezdjük szeretni azokat, akik még sötétségben vannak, és így tudjuk hirdetni.

Az első: kijöttél-e már? Akár ma este ki lehet jönni.

A második: merünk-e világítani a sötétségben, vagy gyertyát azért gyújtanak, hogy vödörrel letakarják? - ahogy Jézus a Hegyi beszédben mondja. Nem azért, hanem azért, hogy az világítson azoknak, akiknek nincs fényességük. - Utána már csak az a fontos, hogy folyamatosan olyan szoros közösségben maradjunk az élő Krisztussal, aki a világ Világossága, hogy erre képesekké tegyen minket, hogy csendesen, szavak nélkül is világítson az életünk, meg szavainkkal is merjünk és tudjunk bizonyságot tenni Őróla.

Itt lesz az embernek igazán identitástudata. Itt már tudja, hogy Isten gyermeke. Tudja, hogy nem a maga tulajdona, hanem Isten tulajdona lesz, és személyes bizonyságtételként tudja elmondani: mind testestől, mind lelkestől, mind életemben, mind halálomban nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok. És mindezt az Ő kimondhatatlan kegyelmének köszönhetjük.

---

Imádkozzunk!

Köszönjük, Atyánk, hogy elég nekünk is a te kegyelmed. Ajándékozz meg minket igazi bűnlátással, hogy lássuk világosan, mennyire rászorulunk.

Ajándékozz meg minket, Úr Jézus, benned való bizalommal, hogy ne szólam legyen ez nekünk, hanem személyes felismerés, hogy csak Jézus az, aki segíthet. Támassz bennünk életvágyat, és örökélet vágyat, hogy jöjjünk hozzád, aki tudsz és akarsz segíteni.

Kérünk, Urunk, ne engedd, hogy ilyen állapotban maradjunk, amilyenben most vagyunk. Könyörülj rajtunk, hogy hadd legyünk mindnyájan Szentlélekkel beteljesedett, használható szolgáid.

Ámen.