PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. április 09. (húsvéthétfő) Varga Róbert

JÉZUS ÚR A HALÁLON

Alapige: Lk 7,11-17

---

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük, hogy Jézusnak nincsen sírja, mert feltámadott. Köszönjük, hogy nem válik zarándoklat középpontjává az a hely, ahol Ő feküdt. Köszönjük, hogy eltitkoltad előlünk azt a helyet, s így oldottad meg, hogy csak a tény maradt nekünk: Jézus testét nem tartotta fogva a halál. Most is él, mert föltámadott, és aki hisz benne, az naponta tapasztalhatja azt a csodát, hogy beszélgethet vele, hogy igaz, amit Ő mondott, hogy az Atyához megyek, és többé nem láttok engem. De köszönjük, Urunk, hogy a hit által megnyitod a mi lelki szemeinket, és megláthatjuk Őt, az örökkévaló Istent, Isten Fiát.

Így kérünk most arra, hogy légy itt velünk, Jézus Krisztus. Bátoríts minket. Örvendeztess meg minket. Tedd nyilvánvalóvá azt a tényt, hogy te valóban élsz.

Köszönjük az úrvacsorai közösséget, amely világossá teszi, hogy te meghaltál értünk, helyettünk és miattunk, és föltámadtál, hogy minket önmagadért, mint igazakat Isten elé állíthass. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Hozzád fohászkodunk, Urunk, hogy a bűnnek undokságát tudjuk és akarjuk meggyűlölni, megutálni, s a tőled való kegyelmet, bocsánatot pedig elfogadni. Mi magunktól erre a váltásra képtelenek vagyunk. Kegyelmesen végezd el ezt bennünk most is, s aztán újra és újra.

Köszönjük, hogy önmagadért még ezt is megteszed.

Ámen.

---

Igehirdetés

Egy nyári konferenciára készültem, ott szolgáltam egy héten át, és mielőtt elindultam, a középső kislányunk nagyon rosszul lett. Kétségessé vált az is, hogy mi lesz vele. Egyáltalán életben marad vagy nem. De a szolgálat az szolgálat, és miközben őt bevittük a kórházba, én elmentem azzal a csoporttal, ahol szolgálnom kellett. Aztán hallottam, hogy többször szól a telefon a másik szobában, de éppen az alkalmat tartottuk, és ilyenkor nem lehet felállni, és nem lehet átmenni. Belül imádkoztam, miközben éreztem, hogy a félelem kúszik fel a szívemig, hogy mi lesz. Aztán a telefon elhallgatott, a feleségemet nem tudtam elérni. Bementem a másik szobába az alkalom után. Letérdeltem, és azt mondtam: Uram, a kezedbe tettük az ő életét. Te tudod egyedül megtartani. Ahogy kinyitottam a Szentírást, ez a mondat jött elém a Bibliából: "Isten az élők Istene, és nem a holtaké". Abban a pillanatban lefoszlott a félelem. Letöröltem a könnyeimet, és tudtam, hogy ez a kérdés megoldódott. Lili életben maradt. Lassan, de biztosan meg fog gyógyulni. Aztán este jött a telefon, hogy megfordult az állapota. Nem az a baja, amire gondoltak, hanem egészen más, és abból nagyon gyorsan ki is hozta Isten.

Nem tudom, hogy a hívők szoktak-e félni vagy nem. Én időnként szoktam. Ez az igazság. És ha valaki mást mond, én úgy gondolom, hogy nem élt még át olyan dolgokat, aminél érzi ezt, hogy kúszik föl a félelem. Ebbe belenyomorodhat valakinek az élete, ha nincsen hite.

Miért mondtam ezt el? Azért, mert az a Jézus, aki föltámadott, és ma is él, ugyanígy uralkodhat bárkinek a gondolatain, félelmein, értelmén, múltján, jelenén és jövőjén, ahogy azt megtette, és ahogy azt megteszi most is.

Ezért ez a legfontosabb kérdés, hogy hiszünk-e benne? Elhisszük-e mindazt, amit a Szentírás mond?

Ami Nainban, ebben az észak-izráeli, a Hermón hegység lábánál, lankáján fekvő városkában történt, az ott akkor, és ma is egyértelművé teszi, hogy Jézus ott, akkor, és most is Úr síron, poklon, halálon. Még az elmúlás fölött is, mert ma is cselekedhet hasonlóképpen, ha nem is úgy, hogy odamegy egy halotthoz, megérinti, és föltámasztja, de azt mindenképpen gyakran megteszi, hogy lelkileg halott állapotban lévő, halott állapotban lévő embert feltámaszt, hittel ajándékoz meg, és kihozza a pusztulásból.

Nain Kapernaumtól, ahol egy másik csodát tett, körülbelül ötven kilométerre fekszik. S a városkának, a régi városkának a romjai ma is láthatók az új várostól nem messze. Olyan magasan feküdt Nain, a hegyoldalon, és olyan mélyen volt lent a városfal, és a városnak a kapui, hogy akik fönt laktak, a házakból szinte mindent, mint egy panorámaképet láttak, ami az utcákon, vagy lent a városkapunál történt.

Miért erről beszélek ma reggel, és miért nem valami speciális, húsvét utáni feltámasztás-történetről? Azért, mert ez is egy speciális feltámasztás-történet a mellett, hogy ez egy teljesen mai történet. Ma is történik sokszor ugyanaz, ami ott történt Nainban. És hogy világosan lássuk, hogy Jézus halála előtt ugyanazt tette, mint amit tesz a halála és feltámadása után. Föltámaszt halottakat. Nemcsak az történt Nainban, hogy a halott ifjú életre kelt, aki aztán testileg újra meghalt, természetesen, hanem ott sokak szívében - mert ez ezt jelenti - félelem támadt, és megértették, hogy az Isten volt jelen Jézus Krisztus személyében. Megmutatta Jézus a dicsőségét a pusztulás és a halál fölött.

Amikor Jézus még testileg itt volt a földön, már akkor nyilvánvalóvá tette, hogy Ő Isten Fia, aki előtt még a halálnak is meg kell hátrálnia.

Valaki azt mondta egy beszélgetés során: az a furcsa, hogy Jézus minden temetést elrontott. És ebben sok igazság van. Tényleg minden temetést, amivel találkozott, azt, hogy úgy mondjam "elrontott". Gyászoltak, és temetni indultak Nainban, találkoznak a kapuban, és minden megváltozik. Elkészítik a ceremóniát, a puha mészkőbe már kivájták a sírkövet. Az a kevés kis kövecske, mert a zsidók nem virágot tettek már csak a klíma miatt sem, hanem kövecskéket a sírokra: nagyobbakat, kisebbeket. Minden elkészült, és aztán Jézus jött, és mindez másképpen lett.

Jairus lányánál ott vannak a hivatásos sirató asszonyok, bemegy Jézus, és ott is elrontja az egészet. Minden másképpen lett.

Lázár teste kint van a temetőben, és már bomlásnak indul. Odamegy Jézus, és amit gondosan szerető kezek megtettek Lázárral, betekerték, mint az egyiptomi múmiákat, hasonló módon finom gyolcsba, és úgy befektették a sírba. Azt Jézus feleslegessé tette. Beszól, és azt mondja, hogy Lázár, gyere ki. És csak akadály volt Lázár számára mindaz, amit elkészítettek a szerető kezek.

És végül - ahogy az az illető fogalmazott -, Jézus még a saját temetését is elrontotta. Mert mikor mennek ki az asszonyok itt, ahogy olvastuk a húsvéti történetnél, mennek ki, hogy szeretettel megkenjék a holttestet, a sír nyitva, üres. Ott vannak a kendők meg a fejkendő is külön, amit a fejre, arcra tettek, és Jézus teste nincs sehol. Nem tudták megkenni, mert Jézus feltámadott.

Ahol megjelenik Jézus, és ahol engedik, hogy beleszóljon a dolgok menetébe, ott minden megváltozik. Azért nem tréfadolog ez ám! Élet és halál kérdése. Ahogy az elején említettem, előbb-utóbb mindenkinek, mindnyájunknak kőkemény kérdés lesz. Mert könnyű beszélni az életről, meg az örök életről. Könnyen mondja azt akár egy hívő ember is, hogy hát, én az Úrral élek, hozzá megyek majd, ha meghalok. Sok-sok halálos ágy mellett ülve, meg sok száz temetés után mondom, hogy nagyon kemény kérdés ez, amikor a mi bőrünkről van szó, vagy amikor annak a testéről, lelkéről van szó, akit nagyon szeretünk. Akkor az ember csöndben marad, és nem tud mondani sok mindent, csak nagyon keveset, vagy lehet, hogy az a szeretet nyelve, hogy nem szólok akkor semmit, mert olyan ütés ér egy családot, amikor egy hároméves gyereket temetünk, vagy egy fiatalembert, mint itt Nainban. Akkor elnémul az ember, és csak töredékesen félve, és nagy beleérző szeretettel lehet még az evangéliumot is mondani.

Jézus nem akart mást ott Nainban, és most sem, mint hogy higgyünk benne. Higgyük el, hogy Ő valóban élt, Ő valóban meghalt, és Ő valóban föltámadott. És hogyha ezt ilyen egyszerűen elfogadjuk, és befogadjuk a szívünkbe, akkor ott lesz az életünkben, áthatja az életünket az a húsvéti öröm: tudom, hogy akiben hiszek, az most is él. Nem bolondult meg a hívő ember. Egyszer nekem is azt mondták: óh, bolond vagy te, mióta hívő ember vagy. Milyen jó, hogy az nap reggel azt olvastam, hogy Pálnak azt mondták: bolond vagy te, Pál. Örültem, hogy legalább ennyiben picit hasonlítottam rá, hogy ezt mondták. Aztán rájött az is, aki mondta, hogy nem így van. S tíz év után egyszer azt mondta: Igazad van. Igazad van abban, hogy hiszel, hogy Istenben bízol, mert a saját szemünkkel látjuk azt, hogy az Isten a tenyerén hordoz.

Jön kifelé a városból egy halottas menet, élén a gyászoló anyával, aki egyetlen családfenntartó fiát veszítette el. Tartanak lefelé a kicsi városka utcáin, és az együtt érző városlakók pedig nézik a menetet az ablakokból. Sokan, mert ezt olvassuk, hogy nagy sokaság kíséri őket. Ráláttak a városkapura, ahol egy percre mindig megállt a halottas menet. Mindenféle szép és irgalmas szokás kivész. Régen nincs már ilyen. Viszik a koporsót, elföldelik, berakják az urnát. Temettem úgy, hogy csak ketten voltunk. Valaki, aki szerette az elhunytat, meg én, meg az urna. Ma már ide jutunk, hogy temetésre sem járnak az emberek, mert félnek mindattól, ami ott történik, és akkor végig kell gondolni, hogy egyszer majd ők is odakerülnek.

Mielőtt kiléptek, és egy nyitott hordágyszerű két rúd között egy vászonlepedő szerűn feküdt a holttest. Négy férfi, halottvivők vitték, és ilyenkor egy pillanatra megálltak a kapun belül, és még pár kedves, megemlékező szót mondtak arról az elhunytról, aki sokáig, vagy éppen rövidebb ideig, mint ez a fiatalember együtt élt velük a városkában. Aztán, miután megálltak, átmentek a városkapun, és a puha mészkőbe vájt sírba helyezték a holttestet.

Ez is olyan megdöbbentő, hogy ekkor ott még nem tudták, hogy miközben mondják ezek az emlékező szavakat, nincs is igazán értelme az egésznek, mert jön Jézus, és "elrontja" a dolgot. Ők elbúcsúztatják, Jézus meg föltámasztja. Micsoda ellentét, nem?

Elindulna a menet. Egyszerűen nem tehette meg Jézus, hogyha Ő találkozik egy halottas menettel, akkor ne tegye világossá, hogy kicsoda Ő. Ne teljesítse Isten tervét, célját és akaratát, hogy ne mutassa meg világosan az Isten dicsőségét, hogy Jézus mellett mindig az életé az utolsó szó.

Olyan megdöbbentő ez a kép, hogy Nainból megy kifelé a gyászmenet, és nagy sokaság, és ebben a menetben minden a halálról szól: a gyászruha, a megtört tekintet, az özvegyasszony, az édesanya legelöl ment, nem úgy, mint nálunk, a koporsó után. Ő ment elöl, és utána vitték a halott fiát. Minden ebben a menetben a halálról szól. A tehetetlenül fekvő halott, a tehetetlensége, gyásza, fájdalma miatt összetört anya, a testet kísérő emberek tömege. Minden arról szól, ez halálmenet. Vigasztalás pedig és reménység, nincs. Az emberi szavak jól esnek, de nem tudnak elvégezni semmi vigasztalást a szívben.

Sokszor mondják azt: ha egy idős ember hal meg, sokat élt, hetven, nyolcvan, kilencven évet. Ez az élet rendje, de az mindig megrendítő, amikor egy fiataltól kell búcsúzni. Ez nem azt jelenti, hogy idős ember halála nem az, az is az. De azért tudjuk mi is, hogy más az, amikor valaki tizenkét évet élt, vagy húsz éves korában, vagy éppen tizennyolc éves születésnapján hal meg. Nehéz megszólalni ott, ahol ilyen ütés ér valakit.

A Szentírás azt tanítja, hogy ami óta az ember elszakadva él az Istentől a bűneset miatt, az óta kivétel nélkül mindenki halálmenetbe születik bele. Nincs is más lehetőség. Az Isten nélküli élet, ahogy a római levélben olvassuk, a bűn, az istentelen élet zsoldja, következménye, fizetsége halál. Nem lehet másként, mert ez törvény. Törvény, hogy a lázadás magával vonta a halált, és ez alól nincsen kivétel. A mi Istennel szembeni ellenszegülésünk következménye ez.

Amikor megszületik egy kedves, aranyos kis csecsemő, ott van a pecsét rajta. Senki nem tudja még, mikor, de mindenki tudja, hogy egyszer neki is meg kell halnia. Kivétel pedig emberek között nincs. Nem lehet megmásítani, nem lehet kikerülni. Hárít az ember még akkor is, amikor nyilvánvaló, hogy nincs sok idő hátra. Halálmenetbe születünk. S miközben kísérjük mások holttestét vagy urnáját, sokszor nem gondolunk arra, hogy eljön az idő, amikor a mi testünket kísérik majd ki, minden élők útján. S ez ellen nem tudunk semmit sem tenni.

Nem régen egy nagy, neves emberrel kapcsolatban láttam, hogy mindent megtettek. Elmentek Londonba a kuruzslóhoz, ráköltöttek kétmillió forintot a dologra. Semmi haszna nem volt. Itthon egyik miniszter nyúlt bele a dolgokba, rendelkezett, hozták a gyógyszert. Beadták, semmi hatása. Majd egy hónapja temették. Nem lehet tenni semmit. Mindennek rendelt ideje van, és ez ellen nincs ember, aki tenni tudna.

Ott álltak vigasztalanul Nainban a halálmenetben az emberek, s tudták, hogy ma ő, holnap én, kivétel pedig nincs. Nem segít sem pénz, sem összeköttetés, sem drága gyógyszer, sem sebész, sem könyörgés. Az elrendelt időben el kell mennünk. Hívő vagy hitetlen, egyszer elmegyünk mindnyájan, mint ez az ifjú, a temetőbe.

Sokan voltak ott Nainban a városkapuban. Sokan látták, hogy megy kifelé a menet. Aztán nem tudtak kimenni, mert valaki be akart menni. Ugyanis szembe jött egy másik menet. Ott is nagy sokaság volt. Ott az élet fejedelme, Jézus ment elöl, s követték Őt a tanítványok meg mások is. Jézust is emberek kísérik. Micsoda kép? Halottas menet kifelé a gyászolókkal. Az élők, az élet fejedelme befelé a tanítványi sereggel. Az élet mindig szembe megy a halállal, élén az élet fejedelmével.

Megáll a menet, mert Jézus mond valami furcsát. Azt mondja ennek az özvegyasszonynak, hogy ne sírj. Zokogott, és ez természetes, és nem kell sosem szégyellnünk férfi vagy nő létünkre a fájdalmunkat, vagy a másokkal való együttérzésünket. Azért vált ez a világ ilyen keménnyé és kíméletlenné, mert sokan nem mernek sírni, mert az valahogy nem modern. Kiég az ember szíve és lelke, mert vannak traumák és ütések, amelyeket nem lehet könnyek nélkül igazán feldolgozni, túlélni.

Ezzel a két szóval megállította Jézus a menetet. Ne sírj! Olyan nagy vigasztalás lehet ez közülünk akárkinek ma reggel. Ne sírj! Néha siralmas az életünk, ahogy elrontjuk a dolgokat, ahogy összeveszünk valakivel, ahogy tartjuk a haragot, ahogy rádöbbenünk a bűneinkre. Van, amikor tényleg nincs más, csak az, hogy sírunk.

Jézus megszólal ott, és megszólal most is, ebben a világban. Milyen jó, hogy odamegy a menettel szembe, hogy megszólította azokat, és megszólít minket is. Ma reggel is van szava hozzánk.

Az ember sokféle bánatára nincs más igazi orvosság, mint Jézus szava. Isten szava gyógyít. Gondoljunk még egyszer arra, amit az elején mondtam. Isten az élők Istene, nem a holtaké. Ez olyan volt, amikor egy rapid, gyorshatású gyógyszer beadnak valakinek, és az elcsüggedt fej fölemelkedik, a félő, remegő szív meggyógyul, megépül. A könnyek elapadnak, és az ember szíve megtelik örömmel, békességgel és hálával.

Van nekünk ilyen? Átéljük mi ezeket? Van úgy, hogy az Isten így belenyúl az életünkbe, letörli a könnyeinket, eltörli a bánatunkat, s megajándékoz ilyen nagy békességgel, amit csak Ő tud adni?

Az asszonyok is gyászolva mennek ki húsvét reggelén a sírhoz, Jézus sírjához, és őket is az Isten szava vigasztalja meg. Azt mondja nekik az angyal, hogy ne féljetek. Akit kerestek, az nincs itt, mert föltámadott. Nem megmondta előre? Előre megy majd Galaileába, és ott újra találkoztak vele.

Megáll a két menet a kapuban. A halálmenet és az élők menete. Sokan tartoznak ma is a halálmenetbe. Jézus azt mondja: aki nem hisz a Fiúban - talán most már jobban értjük -, az a halál állapotában van. Működnek a biológiai funkciók, de ugyanolyan ez, mint amikor valaki kómában fekszik. A testi funkciók működnek, de semmi más egyéb nem. Isten nélkül működik az ember, gondolkodik, cselekszik, szeret, felejt, sír, de amit a Biblia életnek nevez, az nincsen meg benne. Aki hisz Jézusban, az él. A Szentírás tanítása szerint.

Ha valaki a halál állapotában van, az halott a hitetlensége miatt. A halálmenetben gyalogol. Bizonyos értelemben lelkileg is kifelé menet tart a temetőbe, a pusztulásba. Ez az élet az Isten nélkül. Az ember lelki érzékszervei annyira eltompultak, hogy a halálmenetben gyaloglók már észre sem veszik, hogy hova tartanak, vagy hova viszik őket. Ez a fiatalember biztos, hogy nem akart menni a temetőbe. De hát nem tehetett mást, mert halott volt, és vitték. Megáll Jézus Nain kapujában, s pont azért vállalta később a kínhalált a Golgotán, hogy megmentsen és megszabadítson minket, hogyha még mindig a halálmenetben vagyunk, akkor onnan akár most kiszólítson, kivehessen.

1944-ben mit jelentett egy menlevél? Mentek az utcáinkon a halálmenetek, és egyszer csak odaléptek valakihez, és azt mondták, hogy maga kijöhet, itt a menlevél. E szó szerint a fizikai élet meghosszabbodását jelentette.

Ott Nainban Jézus odalépett a földre letett holttesthez, megérintette, és azt mondta, és vállalta, mint rabbi, hogy tisztátalan lesz, mert hozzányúl egy holttesthez. Nem kérdés. Megérinti, és azt mondja: Ifjú, kelj fel! Felült a halott, és elkezdett beszélni. És megfordul a halottasmenet, és visszamegy örvendezve Nainba. S az ablakból nézők megdöbbennek, megfordult minden? Hogyhogy? Jön ott a távolból valaki, az az ismert, híres rabbi, odanyúl a holttesthez, vállalja, hogy tisztátalan lesz. Mond valamit, ezt fönt a városban nem hallották. Egyszer csak felül a saroglyán a holttest, odamegy az anyjához, megölelik egymást, nagy az öröm. Ledobják a saroglyát, és mindenki visszatér örvendezve a városba.

Valahogy ma is így történik, amikor valaki a lelki halál állapotában van. De sokszor átélem egy-egy beszélgetés során. Megérinti Isten szava, Isten Szentlelke, meglátja, hogy milyen menetben halad és hova. Ezt megértetni csak Isten tudja bárkivel. Egyszer csak világosság támad a szívében. Megbánja a bűnét, odafordul Istenhez, Isten, aki eltörli minden álnokságát, kiveszi a halálmenetből, és örök, elvehetetlen élettel ajándékozza meg.

A kilátástalanságban, a reménytelenségben vegetáló ember élete egy szempillantás alatt megváltozik. Vagy egy hosszabb, lassabb folyamat során - nálam is így volt -, ősztől tavaszig tartott. Kinyíltak a vak szemeim, és megértettem, hogy Jézus létezik, hogy Ő tényleg föltámadott, hogy ma is él, hiszen beszéltem vele. Ő megszólít, tud vigasztalni, örömet adni. Meghallgatja az imádságokat. Csak az élő tud meghallani minket. A halott nem beszél. A halott fekszik, és semmit nem tud csinálni. Nem tudja visszavinni az üres üvegeket a közértbe, nem tud tortát enni. Nem tud velünk ülni a húsvéti asztalnál, mert halott a teste.

De Jézus él, és azt mondja, hogy mi is élni fogunk.

Két menet halad Nain kapujában egymással szemben. Egy gyászmenet, és egy diadalmenet, egy dicsőséges menet, az élet menete. Jézus megszólal, és az Ő igéje, mint mindig, most is, ma is, életet támaszt. A halálmenetből hit által kivehet bárkit.

Melyik menetben haladunk? Ez a legfontosabb kérdés. Mindegy, mekkora a lakásunk, milyen a ruhatárunk. Mi lesz ma az asztalon - nem olyan lényeges. Az sem igazán fontos, hogy a pénzünket mire költjük, bár nem lényegtelen. De az, hogy melyik menetben vagyunk, ez a leglényegesebb kérdés. Tartasz a lelki halottakkal a halál menetében a kárhozatba - mert a Biblia ezt mondja -, vagy hit által már régóta az élők menetében vagy? Akkor lehet továbblépni, a hitben fejlődni, és növekedni. Mi romlandó testben élünk huszonöt, negyven vagy nyolcvanöt évet. Aztán jön a testi halál, és meghalunk. A naini ifjú, Lázár meg Jairus leánya is meghalt újra. Csak Jézus nem. Harminchárom évig romlandó testben járt. A temetése után Arimátiai József sírjában egy összetört és megkínzott holttest feküdt. Jön húsvét hajnala, és Jézus levetette ezt a romlandó testet, és romolhatatlanságba öltözött. Mivel Ő a bűntől mentes volt, a halál nem bírta fogva tartani. Nem lehetett ott tartani. Föltámadt dicsőséges testben.

Amikor elhagyta az emberi testet, egyszerűen átöltözött az új, dicsőséges testbe. Arra pedig nem voltak többé érvényesek a fizikai törvények. Ezért voltak ott a leplek ugyanúgy, ahogy ott hagyta Jézus. Semmi változás, csak a test nem volt benne. Ki kellett engednie a sírnak, halálnak Jézust, mert nem uralkodhatott rajta. Önként tette le az életét Jézus Krisztus, és önként, erővel, hatalommal vette vissza azt.

A mi romlandó testünkben romlott lélek él egészen addig, amíg Jézust nem ismerjük meg. Ezt akarja, ezt a romlott lelket romolhatatlanra cserélni az Isten. Amikor valakit kihív a halálmenetből, s átvezeti az élők menetébe, a hívők közösségébe, akkor ez a romlott lélek romolhatatlanná változik, új, elvehetetlen életet kap. Ezért hull az ige magva. Ezért vannak igehirdetők, hogy életnek beszédét mondjuk.

Csak abból a tojásból kel ki csirke vagy madárfióka, amelyikben élő magcsíra van, amelyikben nincs, az megzápul, az megromlik, mert nincsen benne az élet. Bocsánat, hogy ezt mondom, az Isten nélkül élő emberek életének ilyen halál szaga van. Nincs benne élet. A hívő életeknek meg Isten kegyelme által élet illata van, és ezt előbb-utóbb egy munkahelyi közösségben meg egy családi közösségben is átélik, hogy igaz, s Istentől van.

Jézuson nem fogott a halál, a romolhatatlanságba öltözött. A dicsőséges testben megmarad az ember személyazonossága, amikor feltámad. Rá lehet ismerni a feltámadás után, s mégis egészen más létforma lesz, mint ami korábban volt.

Amikor magot vetünk a kertben, ha van, vagy akár cserépbe, egy idő után pici zöld hajtás nő ki. Az nem az, amit elvetettünk, de mégis azonos azzal. A búzaszemből búzaszár, a dughagymából zöldhagyma és így tovább. Kikel az, amit elvetünk, mégsem ugyanaz, és mégis azonos önmagával.

Ezt mutatta meg Jézus húsvétkor, amikor föltámadt. Ma is támaszt így életeket a halálból életre. Hitetlenségből hitre. Kivesz a halálmenetből, és bevisz hit által az Ő csodálatos országába.

A Nainban történtek arról beszélnek: ma is válthatunk életet. Ez egy csodálatos lehetőség. Itt, most kimondhatja bárki, hogy: Uram, vegyél ki a halálmenetből. Most már tudom, hogy hova tartok. Eddig nem tudtam, és nem is hittem. Vegyél ki, tisztíts meg, moss meg, hadd hagyjak mindent itt nálad, akár az Úrasztalánál, ami kötöz, bánt, ami megnyomorít. Ajándékozz meg ilyen tiszta, új, elvehetetlen élettel.

Ha hisszük, hogy Jézus az Isten Fia, akkor ez elég ahhoz, hogy átkerüljünk a halálra menők menetéből az élet dicsőséges menetébe. Ma reggel Jézus ezt mondja: Lépj az élők menetébe!

---

Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy te igazítod a mi lábainkat a békesség útjára, az élet útjára. Mi magunkat kiemelni a halálmenetből nem tudjuk. Nem tudunk átkúszni vagy átmászni, vagy pénzzel megfizetni valakit, hogy átvigyen. Egyedül te vagy arra képes, eléggé hatalmas és erős, hogy hit által kivegyél a halálból, és betegyél az örök életbe, a te dicsőséges országodba átvigyél. Cselekedd meg ezt, kérünk. Mi olyan bénák, nyomorultak, tehetetlenek vagyunk a bűnünk és a bűneink miatt. Hozzád fordulunk, Úr Jézus, így húsvétkor is támassz új életet bennünk. Ha pedig már van, erősítsd azt kérünk, tápláld azt a te igéddel, szereteteddel, hadd növekedj még inkább bennünk. Cselekedjél húsvéti csodát, kérünk, hadd dicsőítsünk téged.

Köszönjük, Urunk, hogy minden nyomorúságunkat, bánatunkat, gyászunkat eléd hozhatjuk most. Te letörlöd könnyeinket, és biztatsz minket azzal, hogy eljön az az idő majd, amikor nem lesz könny, betegség, gyász, fájdalom, halál. A nap heve nem bánt, s nem süt ránk. Nem nyomorít meg semmi, hanem ott leszünk nálad a mennyei dicsőségben, ha hiszünk. Adj nekünk hitet ajándékba. Erősítsd a mi hitünket, kérünk.

Ámen.