PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. május 9. (vasárnap) Cseri Kálmán

14. SZOLGÁK ÉS SZABADOK

Alapige: Kol 3,22-4,1

---

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, mindenekelőtt mi is a te irgalmasságodra emlékezünk. A te nagy irgalmadnak köszönhetjük, hogy még tart a kegyelmi idő a számunkra. Ha csak az elmúlt hét eseményeire gondolunk, akkor is láthattuk, hogy mennyire nem bűneink szerint cselekedtél velünk, milyen sok olyan ajándékot adtál, amit nem érdemeltünk, és mennyire nem úgy bántál velünk, ahogy megérdemeltük volna. Áldunk és magasztalunk téged ezért!

Kérünk, nyisd ki a szemünket, hogy hadd lássuk mindenben a te irgalmadat. Töltsd meg a szívünket dicséretmondással, hogy tudjunk téged magasztalni el nem fogyó kegyelmedért.

Megvalljuk, Urunk, hogy rászorulunk a te kegyelmedre. Bocsásd meg mindazt, amivel vétkeztünk ellened és egymás ellen az elmúlt napokban is. Annál inkább köszönjük, hogy nem fogyott el türelmed, és íme, magad elé engedsz most is bennünket. Engedd ezt átélnünk, hogy valóban a te színed előtt vagyunk itt mindnyájan, te mindent tudsz rólunk, és annak ellenére szeretsz. Magasztalunk téged ezért.

Kérünk, hogy a te szereteted formáljon át minket egészen. Hadd legyen az életünk csakugyan krisztusi, igazán keresztyén. Te növekedj bennünk, Úr Jézus Krisztus, a mi utálatos, romlott természetünk pedig pusztuljon, gyengüljön és haljon meg. Segíts ezt az egyértelmű döntést bátran meghoznunk.

Bocsásd meg, ha sokszor cinkosaivá lettünk régi, romlott természetünknek az elmúlt napokban is. Bocsásd meg, ha megpróbálunk kivételt tenni, hogy van, amikor neked akarunk engedelmeskedni, s van, amikor a bűnnek.

Bocsásd meg az ideológiánkat, amikor megmagyarázzuk, hogy ebben a helyzetben csak hazudni lehet. Bocsásd meg, hogy olyan képmutató jelzőket rakunk a hazugságaink elé, még azt is oda merjük tenni, hogy: kegyes hazugság.

Kérünk, szeress minket annyira, hogy leleplezed az életünkben mindazt, ami hamis. A te Szentlelkeddel végezd el bennünk, hogy utáljuk meg magunkban mindazt, ami hamis. A te nagy kegyelmedből adj nekünk szabadulást mindezektől. Szabadíts fel minket a neked való egyértelműen engedelmes életre.

Kérünk, hogy teremtő igéddel munkálkodj most bennünk, és a bűn szolgáiból teremts minket újjá az Isten fiainak szabadságára.

Ámen.

---

Igehirdetés

Múlt vasárnap arról volt szó, hogyan valósulhat meg Krisztus uralma a családban. Ez a most következő igeszakasz pedig arról szól: hogyan valósulhat ez meg a társadalomban. Ez talán még nehezebb, mint a családban Krisztus uralma alatt élni.

Az ókori társadalomban alapvetően két csoportra osztották az embereket: szolgákra és szabadokra. Tanulmányainkból azt mindnyájan tudjuk, hogy a rabszolga az urának a tulajdona volt. Sokszor nem is vették emberszámba, tárgynak tekintették. Bármit tehetett vele: adhatta, vehette, megverhette, következmények nélkül megölhette.

A rabszolgának semmi joga nem volt. Az akkori értelemben vett házassághoz sem volt joga. Együtt élhetett, de gyermekei is urának a tulajdonai lettek. A mezei rabszolgákat általában bilincsbe verve dolgoztatták. Ha megszökött, egyszerűen megölték, vagy jobb esetben homlokára sütötték az F-betűt, ami arra emlékeztetett mindig, hogy szökevény.

Mivel egész életük szenvedés volt, berendezkedtek egyfajta önvédelemre, és kialakult bennük az ellenséges indulat az urakkal szemben. Természetessé vált az, amiről itt Pál apostol ír, hogy megtanultak a látszatnak dolgozni. Ahol csak lehetett, becsapták az uraikat, és ahol következmények nélkül ezt el lehetett követni, kárt okoztak nekik.

És akkor felhangzott a Krisztusról szóló evangélium. Ennek az evangéliumnak egyre többen hittek. A rabszolgák is, a szabadok is. Akik Krisztushoz megtértek, azok nem gyűlölték többé egymást. Azok Krisztus szolgáivá váltak, egy új közös Uruk lett, Jézus Krisztus, és így egymásnak szolgatársaivá lettek. A gyülekezetekben nem lehetett különbséget tenni szolgák és szabadok között. A korinthusi gyülekezetben különösen is sok rabszolga keresztyén volt. Aki figyelmesen elolvassa különösen az utolsó három-négy fejezetet, az láthatja, hogy mennyire jelentéktelenné vált ez az alapvető különbség, hogy az egyik rabszolgaként, a másik szabad emberként van ott a gyülekezetben.

Pedig abban az időben úgy gondolták, hogy szolga és szabad között áthidalhatatlan távolság van. Ez eltörölhetetlen különbség és feloldhatatlan feszültség. És ez mindörökké így lesz. Mindig szembe fog állítani gazdagot és szegényt, erőset és gyengét, jogélvezőt és jogfosztottat, hatalmon levőt és elnyomottat, vagy használjunk korszerűbb kifejezést: munkáltatót és munkavállalót.

Akkor megjelent Jézus Krisztus, igéjével és Szentlelkével újjáteremtett embereket, függetlenül attól, hogy éppen szolgák vagy szabadok voltak. Ezek az újjáteremtett emberek ellenségekből testvérekké váltak. Mindkét társaságból való hívők Isten gyermekeivé lettek, és ez az új pozíció viszonylagossá és jelentéktelenné tett minden korábbi különbséget. Még ezt az eltörölhetetlennek hitt különbséget is, hogy az egyik szolgának született, a másik pedig szabadnak. Ezt semmi mással nem lehetett volna elérni. Itt is az valósul meg, amit Zakariás könyvéből szoktunk idézni, ahol Isten azt mondja: nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Lelkemmel. Isten Lelke formálta át ezeket az embereket, és tette őket eggyé.

Úgy, ahogy olvastuk itt a Kolosséi levél 3. részének az elején, amikor azt írja az apostol: "Mivel felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul, ezért már nincs már többé görög és zsidó, körülmetélt és körülmetéletlen, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus." (Kol 3,10-11).

Pál apostol elítélte a rabszolgaság intézményét, de nem lázadásra bátorította az embereket, hanem belülről támadta meg ezt az embertelen intézményt. Olyan gyülekezetek jöttek létre a szolgálata nyomán, ahol a szolgák is szabadok lettek, és a szabadok is egy hatalmasabb úrnak, Jézusnak a szolgáivá váltak, és mindketten együtt érezték magukat felelőseknek Jézusnak, és várták tőle a jutalmukat.

Erről van szó a mai igeszakaszban. Ezt a három örömhírt sorolja itt el Pál: szabadság az Úrban, felelősség az Úrnak és jutalom az Úrtól. Erről szólt a felolvasott néhány mondat. Mit jelentenek ezek az evangéliumok?

1. Szabadság az Úrban.

Ha egy rabszolga, akit emberszámba sem vettek, és aki előtt semmiféle távlat, perspektíva nem volt, Jézus Krisztust megismerve, Őt Urának és Megváltójának vallotta, akkor Isten gyermekévé lett. Eljutott arra, amit Jézus így mondott, hogy az Isten gyermekeinek a szabadságát megismerte. Ami alapvetően azt jelenti, hogy megszabadult a bűn kényszerétől. Nem kellett többé félnie senkitől, még az urától sem. Nem kellett gyűlölnie többé senkit, még azt sem, aki őt nyomorgatta. Nem uralkodott rajta az a kényszer, hogy hol rövidítsem meg, hogyan csapjam be, hogyan okozzak neki kárt. Felszabadult mindez alól arra, hogy jó szívvel szolgálja azt, akinek a szolgája volt. Erről ír itt az apostol. Ha pedig az ura lett keresztyénné, akkor ő öltözte fel az új embert, és az új ember emberszámba veszi a másikat, akkor is, ha a többiek tárgynak tekintik. Nem tekintette a rabszolgáját ellenségnek, sem tárgynak, hanem testvérnek a Krisztusban.

Ez valami hallatlanul új, a külvilág számára teljességgel érthetetlen új szemlélet és magatartás volt. Pál azt írja itt, hogy a társadalmi helyzete mindenkinek megmarad, de abban a pozícióban egészen más lélekkel, más lelkülettel, egészen újfajta gondolkozással áll helyt.

Sokan vádolják az apostolt amiatt, hogy nem harcolt a rabszolgák felszabadításáért, hanem íme, be akarja betonozni azt a rossz társadalmi formát. Ez egyáltalán nem így van, mert Pál keményen harcolt a rabszolgaság embertelen intézménye ellen, csak nem fegyveres lázadásra biztatott, hanem belülről repesztette ezt az intézményt azzal, hogy újfajta lelkület alakult ki a szolgálata nyomán. Olyan új magatartásformák lettek láthatókká, amire senki nem is gondolt, és végső soron ez törölte el azután a rabszolgaságot.

Az Efézusi levélben is ír erről az apostol. Ott egy kicsit más összefüggésben. Amit ott arról ír, hogy pogányokat és zsidókat hogyan tett eggyé Jézus Krisztus, ugyanaz egy az egyben érvényes itt a kolosséi helyzetre, hogy szolgákat és szabadokat hogyan tesz eggyé a Krisztustól kapott új élet.

Az Efézus levélben ezt olvassuk: "Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor "távol" voltatok (ezek a pogányok),"közel" kerültetek a Krisztus vére által. Mert Ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az Ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. Megbékéltette mindkettőt egy testben az Istennel, miután a kereszt által megölte az ellenségeskedést önmagában, és eljött, és "békességet hirdetett nektek a távoliaknak, és békességet a közelieknek". Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Istenhez. Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek." (2,13-19).

Írja ezt a pogányoknak, és a Kolosséi levélben írja ugyanezt a szolgáknak. A Krisztusban eggyé lesz szolga és szabad, ha mindkettő átélte az újjászületést és felöltözte az új embert. Erre a szabadságra segíti el Jézus a benne hívőket.

2. A másik, amiről itt olvasunk, hogy ezt a szabadságot azonnal kiegészíti a felelősség is. Mind a szolgáknak, mind az uraknak azt mondja, hogy ti közvetlenül a titeket megszabadított, újjáteremtett Jézus Krisztusnak vagytok felelősek. Mindenért, amit tesztek, vagy nem tesztek meg, kimondotok, vagy elhallgattok, mindenért közvetlenül neki vagytok felelősek.

"Ti szolgák, engedelmeskedjetek a ti földi uraitoknak; ne látszatra szolgáljatok, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem tiszta szívvel, mint akik félitek az Urat. Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek, úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek..." Mi mindig követeljük a szabadságot, de iszonyodunk a felelősségtől és a felelősség vállalásától.

Valaki azt mondta egyszer, egészen más lenne az Egyesült Államok arculata, ha nemcsak a szabadságszobrot állították volna fel a kontinens keleti partján, hanem a felelősségnek is csináltak volna egy szobrot, mondjuk a kontinens nyugati partján. A szabadságot követeljük, a felelősség alól igyekszünk kibújni. Márpedig - írja az apostol - aki a Krisztusban elnyerte a bűn kényszere alóli szabadságot, annak magától értetődően következik utána, hogy ebben a szabadságban mindenért felelős Krisztusnak. Az ilyen ember már nem akarja becsapni sem önmagát, sem másokat, nem a látszatnak akar dolgozni, de még csak nem is emberek tetszését keresi, hanem annak a Krisztusnak akar a kedvében járni, az akarata szerint élni, aki őt megszabadította, akár szolga, akár szabad.

Hiszen nincs akkora úr ezen a földön, aki felett ne lenne feltétlen hatalommal úr az a Jézus Krisztus, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Nincs az a megnyomorított szolga, akire nézve ne lenne érvényes az, amit ez a Jézus parancsol az uraknak: "Ti urak, adjátok meg szolgáitoknak azt, ami igazságos és méltányos, hiszen tudjátok, hogy nektek is van uratok a mennyben." Mind a szolga, mind az úr közvetlenül a mennyei Úrnak, Jézus Krisztusnak felelős.

Egyébként ezek a kifejezések felháboríthatták abban az időben az olvasókat és a hallgatókat. Kinek jutott eszébe akkor, hogy egy rabszolgának meg kell adnia azt, ami igazságos és méltányos? Senkinek az apostolon kívül. Méltányos? Mi lehet egy rabszolgának, aki beszélő szerszám, aki tárgy, aki nem is ember? De a keresztyénné lett urak ugyanúgy felelősek a nagy Úrnak, Jézus Krisztusnak, mint ahogy a rabszolgák felelősek neki, és éppen ezért nem arra kell törekedniük, hogy a látszatnak dolgozzanak, mintha tettek volna valamit, hanem mint akik az Úr Jézusnak szolgálnak. A Krisztusban kapott szabadságot tehát szépen kiegészíti a Krisztusnak való felelősség.

3. És mindezért, - írja az apostol - a fizetséget, a jutalmat is ettől a Krisztustól várjátok. Ne keserítsen el benneteket az, hogy ha nem kaptok hálát azért, amit tettetek. És ne versengjetek azért, hogy emberek tetszését megtaláljátok. Hiszen tudjátok, hogy viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok tehát. Ő olyan gazda, aki nem felejt el fizetni, aki mindig többet ad, mint amiért megdolgoztunk, és aki elkészítette nekünk a gazdag örökséget. Ha részleteiben semmivel nem jutalmazná is a szolgálatainkat, akkor is kimondhatatlan örökségünk van a mennyben, ami már most a mienk, és ez mindenkinél gazdagabbakká tesz minket, még a legnyomorultabb rabszolgát is.

Nem tudom, egy kicsit beleérzünk-e abba, hogy micsoda lelkigondozás, milyen bátorítás, vigasztalás volt ez a rabszolgáknak, és mennyire alázatra serkentette és segítette a sokszor talán elbizakodott szabadokat és urakat.

Nem embereknek szolgáltok, hanem magának Krisztusnak. Hihetetlen nagy szabadság ez. Olyan sokszor megkötöz az minket, hogy várjuk a viszonzást. Sok szolgálat, jócselekedet mögött közönséges számítás vagy üzletelés van. Ő is segített nekem, üsse kő, én is segítek neki most. Azt mondja az apostol, hogy az "üsse kő" nem hitből fakad. Azért segítsek, mert segítségre van szüksége, és nincs személyválogatás - ahogy itt olvastuk. Függetlenül attól, hogy ő kicsoda. Az, hogy nekem rokonszenves vagy ellenszenves, az, hogy nekem korábban segített vagy ártott, nem változtat azon, hogy ha segítségre van szüksége, és én tudok segíteni, akkor azt megteszem. S ha megtettem, ezzel be van fejezve. Nem várom a tapsot, nem tartom számon, később nem hivatkozom rá, nem vezetek könyvelést, ki-kinek mennyivel tartozik, hiszen én tartozom az én Uramnak kimondhatatlanul sokkal, és ezek csak kicsi törlesztgetések, hogy az Övéinek szolgálatára állok, és valami jót teszek.

Szabadság az Úrban, felelősség az Úrnak és jutalom az Úrtól. Ez jellemzi-e a szemléletünket is? Hiszen az életünket az határozza meg, hogy a legtöbben szolgák is vagyunk, meg urak is. Bizonyos értelemben beosztottak is, meg főnökök is. Adva van valaki, annak szülei is vannak vagy voltak, meg gyermekei is. Az egyik irányba engedelmeskedni kellene, a másik irányba meg parancsolni kell.

Ezen az igén keresztül Isten azt kérdezi ma tőlünk, hogy akik felett úrrá tett minket, akik felett valami kicsi hatalmunk van, vagy akikért felelőssé tett, azok felett hogyan uralkodunk? Akiknek pedig szolgálnunk kell vagy kellene, azoknak milyen szívvel szolgálunk? Milyen urak és milyen szolgák vagyunk?

Például adva van egy idősebb testvér. Hogyan uralkodik a kisebb testvéren? Úgy-e, hogy zsarnokoskodik felette, kihasználja, megszégyeníti, kigúnyolja, azt a néhány év előnyt, ami neki van, az azzal járó ismereteket meg fizikai erőt arra használja-e, hogy lenyomja a kicsit, vagy ezt arra használja, hogy biztatja, bátorítja, emeli, segíti egészen természetes módon, mit sem várva érte? Milyen úr egy idősebb úr, egy idősebb testvér, és ugyanakkor kinek a szolgája?

Vagy szülők, hogyan akarnak uralkodni a gyermekeiken? A szülőt felelőssé tette Isten. Múlt vasárnap láttuk, hogy bizonyos hatalmat ad a szülőnek. Arra használjuk-e, amire adta?

Gyerekek hogyan uralkodnak a szüleiken már kiskorukban is, meg az idősödő, erőtlenné váló szülőkön, vagy hogyan szolgálnak? Vagy egyáltalán, aki egy kicsit fürgébb, gyorsabb, jobban informált, hamarabb jutott valami ismeretnek a birtokába, több helyzeti előnye van, hogyan tesz rabszolgájává másokat? Erre ma félelmes példákat lehet látni. Pillanatok alatt meglátja helyzeti előnyét, és ebből az következik, hogy ő kerekedjen felül és nyomja le a többit. Ma is van rabszolgaság a szó ilyen értelmében.

Vagy mindezeket az előnyöket hogyan használja fel, hogy másoknak is áldássá legyen? Gondol a maga hasznára is, de ahogy az apostol írja, a másikéra is. Milyen urak és milyen szolgák vagyunk?

Ha egy munkaviszonyban a főnök keresztyén, akkor ebből mi következik? Az, hogy még annyira becsületesen sem dolgoznak a beosztottak, mint egyébként tennék, vagy testvéri módon még becsületesebben? És ha a beosztottad keresztyén, akkor baleknek lehet tekinteni, vagy pedig, ami méltányos és igazságos, azt megadni neki.

Sorolhatnánk tulajdonképpen mindenféle emberi kapcsolatban, valami módon szó-hoz jut ez, hogy úr is vagyok, meg szolga is vagyok. Így uralkodunk-e és így szolgálunk-e, ahogy ebben az igében Isten elénk adja?

Megint mondom, hogy Pál apostol gondolata az volt, hogy a társadalmi helyzete mindenkinek marad. Ő nem óhajtotta a társadalom struktúráját erőszakosan megváltoztatni. Az majd meg fog változni, ha minél több keresztyén lesz. De abban a helyzetben és azon a helyen, ahova Isten állított minket, ezzel a lelkülettel, Isten Szentlelkével kell helytállnunk. Nem a másikkal szembeni ellenséges indulattal, hanem így, ahogy itt olvastuk.

Ezért hangsúlyozza ő, hogy a Jézussal való személyes hitbeli kapcsolatunk határozza meg az egymáshoz való viszonyulásunkat is. A keresztyén rabszolgáról azt írja, hogy az már nemcsak a saját szempontjaira gondol, hanem az urának a szempontjaira is. Jól végezze el azt a munkát. Tiszta szívből, örömmel - ahogy a Bibliában olvastuk. A keresztyén szabad úr nemcsak a saját érdekeire gondol, hanem a szolgája érdekeit is szem előtt tartja, és megadja neki azt, ami igazságos és méltányos.

Így kezdte repeszteni az evangélium, a Krisztusban kapott új élet ennek az embertelen társadalmi struktúrának a kőfalait.

És így jöhetett létre a Filemonhoz írt levél. Pál apostol legrövidebb levele ez a Bibliában. Filemon Kolosséban lakott. Az ő házánál jöttek össze a kolosséi keresztyének, ott volt egy kis házi gyülekezet. A Filemonhoz írt levélből megtudjuk, hogy volt neki egy Onézimosz nevű rabszolgája, aki megszökött, és szökése előtt meg is lopta a gazdáját. Ez a fiú aztán valahogy elkeveredett Pál apostolhoz, aki éppen börtönben volt. Pál Jézushoz vezette őt, megtért, és utána - noha megtarthatta volna magánál, mint szolgáját -, mégis hazaküldte a gazdájához, és vele küldi ezt a levelet.

Ebben a levélben arra kéri Filemont, hogy ne mint szökött rabszolgát fogadja most vissza, hanem mint keresztyén testvért. Hajmeresztő kívánság. Gondoljunk bele, hogy abban az időben ilyen őrültség senkinek nem jutott volna eszébe. Szökött rabszolga, megkerül, kivégezni. Ennyi az egész. Pál azt mondja: nem. Mi már egy másik országban élünk, az Isten országában, és ott másfajta törvények vannak. Úgy fogadd vissza magadhoz, mint keresztyén testvért, és mivel nincstelen a szerencsétlen, amit ellopott tőled, azt majd én megtérítem.

Pál korrekt módon igyekszik eljárni. A szökött rabszolga menjen vissza oda, ahonnan megszökött. De a keresztyén ura viselkedjék keresztyéni módon. Egészen új módon, eltérően a megszokottétól. Leírja még ezt a mondatot is: bizonyos vagyok abban, hogy te annál, amit kérek tőled, még többet is fogsz neki adni. Többet? Mit még többet? Bocsásson meg, felejtse el, hogy megszökött? Vagy engedje el az, amit ellopott tőle? Például. Vagyis: viselkedjék a szökött rabszolgával szemben úgy, ahogy Krisztus viselkedett ővele szemben, vagy őiránta. Ahogyan Krisztus Filemonnak meg az összes keresztyénné lett úrnak, szabadnak és szolgának megbocsátott, most itt egy jó példa: mutassa meg, milyen az, keresztyénnek lenni. Hadd álljon el szeme-szája az összes nem keresztyén úrnak, hogy mifélék lettek ezek az újjászületett emberek.

Nem lehetett ám ez könnyű. Ennyire eltérni a bevett társadalmi szokásoktól. Ennyire sárba taposni a jogszokásokat. Szökött rabszolgát kivégezni! Vagy F betű a homlokára, aztán mindenki látja, hogy szökött, s attól kezdve csak a legnehezebb munkákat végezheti. Nem. Azt mondja: testvérként fogadd vissza, úgy fogadd őt, mintha én érkeznék hozzád. Hajmeresztő!

Ekkora változást jelentett az evangélium. Ekkora változást hozott létre emberekben. Nem tudjuk, hogy Filemon végül is mit csinált, de reméljük, hogy komolyan vette az apostol kérését. Azóta is sok-sok példát látunk arra, hogy annyira újjá tudja teremteni Isten embereknek a gondolkozását, jellemét, s annyira új magatartás következik abból, új jellem születik ott, hogy a régitől egészen eltérő módon tudnak cselekedni, élni. Mégpedig úgy, ahogy itt olvassuk: szívből és örömmel. Nem kényszerből. Mert szabadokká lettek az Úrban, mert felelősek mindenért az Úrnak, és mert tőle várják a jutalmat. Sőt nem is várják, hanem tőle kaptak olyan sokat érdemtelenül, hogy egy életre eladósította őket, és ezért hálából mindenre készek, hogy ennek az Úrnak a kedvébe járjanak.

Amikor Filemon visszafogadja Onézimoszt, mint testvért, akkor tudja, hogy nem Onézimosszal gyakorol most nagy kegyet, hanem a Krisztusnak hálás, aki vele gyakorolt nagy kegyet, hogy a pogányság sötétségéből kihívta és az Isten országának a polgárává lehetett. Krisztusnak örököstársává és az Isten örökösévé. Erről van itt szó. Itt már nem alagsori, földszintes gondolkozásmód van. Itt már Isten felülemeli az övéit, hogy tudjanak emelkedetten gondolkodni. Hogy valóban sub specie aeternitatis (az örökkévalóság nézőpontjából) lássák az eseményeket. Hogy önmagukat is mintegy felülről lássák, mert soha nem tévesztik szem elől azt a Krisztust, aki őket szabadokká tette, akinek ők felelőssé váltak, és akitől hatalmas örökséget kaptak.

Így valósulhat meg a Krisztus-uralom az emberek közti kapcsolatokban. Kis túlzással mondhatjuk: a társadalomban. És így lépnek túl az újjászületett emberek mindenféle embertelen társadalmi szokáson, minden óemberi bosszúvágyon (most Filemonra gondolunk), így jelenik meg bennük valami a mennynek a valóságából. Így lesz ereje aztán annak, amit Jézusról mondanak másoknak.

Hogyan uralkodunk, és hogyan szolgálunk? Szabaddá lenni az Úrban. Megtanulni mindenért felelősnek érezni magunkat az Úr előtt. Örülni annak a nagy ajándéknak, amit érdemünk nélkül kaptunk.

---

Imádkozzunk!

Megváltó Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük, hogy te nem törvényekkel, tilalmakkal, rendelkezésekkel kötöztél meg minket, hanem elsegítesz az Isten fiainak a szabadságára.

Köszönjük, hogy aki benned hisz, és akiben te élsz a hit által, annak szabad nem gyűlölni, nem bosszút állni, annak szabad akkor is szolgálnia, ha észre sem veszik, ha nem viszonozzák, ha nem köszönik meg. Áldunk téged, hogy eljuthatunk mindnyájan ide!

Bocsásd meg, ha sok minden kötöz még bennünket. Szeretnénk minden bilincsünket levetni, illetve alázatosan kérünk téged: szabadíts meg minket minden ilyen bűnbilincstől, ami még fékez, visszatart, megkötöz.

Bocsásd meg, Urunk, valahányszor azt gondoltuk, hogy lehet a te hátad mögött bármit cselekedni. Tudjuk, hogy neked vagyunk felelősek mindenért. Szeretnénk ezt tudatosítani magunkban.

Köszönjük, hogy ez nem félelemben kell, hogy tartson minket, hanem örömmel tölthet el, hogy színed előtt zajlik az életünk. Mi semmit nem akarunk sötétben, titokban, nélküled mondani és cselekedni. Szeretnénk mindent a te tetszésedre tenni.

Köszönjük azt a nagy örökséget, amit elkészítettél a benned hívőknek. Köszönjük, hogy örökségünk biztos tudatában szabad nekünk elengednünk sokféle tartozást, megbocsátani, elfelejteni, szolgálni, segíteni a viszonzás várása nélkül. Ajándékozz meg minket ezzel a szabadsággal is.

Könyörgünk hozzád szeretteinkért. Add, hogy mindnyájan megismerjenek téged. Könyörgünk hozzád ezért a társadalomért, amiben élünk, és amiben annyira nem ezek a te törvényeid uralkodnak. Taníts meg minket világítani. Csendesen mutatni, hogy más-ként is lehet.

Könyörgünk hozzád azokért, akik az érettségijükre készülnek. Kérünk, hogy ne csak ezekben a napokban erősítsd meg őket, hanem tedd világossá számukra, hogy hol a helyük az életben. Indítsd őket arra, hogy téged kérdezzenek, és hadd értsék meg és fogadják el, hogy te mire akarod használni őket. Hadd legyen így minél többeknek áldott az élete.

Kérünk, vezess mindannyiunkat e tekintetben is, hogy ott álljunk helyt, ahova te állítasz. Abban buzgólkodjunk, amivel te bízol meg. Készek legyünk mindent abbahagyni, ami nem a mi dolgunk, és ami nem kedves neked. Adj nekünk bátorságot a neked való engedelmességhez.

Kérünk, segíts folytatni ezt az imádságot ebben a csendben is, meg majd az otthoni csendünkben is.

Ámen.