PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. április 29. (vasárnap) Cseri Kálmán

KÜLDETÉSBEN

Alapige: 2Tim 1,1; 4,16-17

---

Imádkozzunk!

Örökkévaló Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk, olyan nagy kiváltságnak érezzük, hogy itt lehetünk színed előtt, és tőled magadtól várhatunk olyan szót, amivel te ma is teremteni tudsz.

Nem is értjük, Atyánk, hogy miért kivételezel velünk így, hogy ebben a pogány világban, amelyikben oly nagy a veled kapcsolatos tudatlanság, a veled szembeni bizalmatlanság, minket szeretettel magadhoz engedsz, atyai szóval bátorítasz, és az életre vezető utat mutatod nekünk. Szeretnénk ezért hálásak lenni, és hálából szeretnénk másoknak is mutatni a hozzád vezető utat. Add a szívünkbe azt a mentő szeretetet, amelyikkel te hívogatsz minket.

Köszönjük, hogy mindent tudsz rólunk, és mégis szeretsz. Köszönjük, hogy úgy engedsz magad elé, hogy egészen másként mehetünk el innen. Engedd, hogy ez valóban megtörténjen most mindannyiunkkal.

Hozzuk, Atyánk mindnyájan a kérdéseinket, kételyeinket, terheinket és bűneinket. Megvalljuk, hogy ezek rajtad kívül senki másnak nem kellenek. De rajtad kívül senki más nem tud segíteni sem ezeken.

Köszönjük, hogy ezzel a bizalommal borulhatunk eléd, hogy te gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz a megbocsátásban. Köszönjük, hogy megígérted, hogy a benned bízóknak megmutatod, melyik úton járjanak, és szemeiddel tanácsolod őket. Hadd tartozzunk mi is ezek közé. Hadd tartozzunk azok közé, akikről most azt énekeltük: boldogok, mert bíznak benned.

Engedd megtapasztalnunk, amit ebben a zsoltárban megvallottunk, hogy aki tereád néz, az felvidul és nem szégyenül meg. Hogy ha a szegény kiált, akkor te azt hallod, és válaszolsz rá. Így kiáltunk most hozzád, légy segítségül nekünk. Mindegyikünknek abban és úgy, ahogyan azt te jónak látod. Egészen reád bízzuk életünk különböző kérdéseinek a megoldását. Azt is egészen rád bízzuk, Atyánk, hogy most mivel akarsz megajándékozni minket.

Legyen ez a csendes óra a veled való találkozásnak, a te imádásodnak és a nekünk elkészített ajándékaid átvételének az áldott alkalma.

Ámen.

---

Igehirdetés

Most, hogy Pál apostol Timóteushoz írt leveleit olvastuk napról napra, valami fontos feltűnt nekem és ezt igen tanulságosnak találom. Szeretném elmondani a gyülekezetnek is.

Az apostol lelki stabilitásának az egyik oka, hogy határozott önazonosság tudata volt. Annak, hogy olyan sok próbatétel között egyenletes kiegyensúlyozottsággal, és nagy lelki állóképességgel tudta végezni a reá bízott feladatokat, a gyökere az volt, hogy pontosan tudta, ki ő, kihez tartozik, kitől kapott feladatot, tehát kinek felelős, és mi a feladata. Vagyis egyszerűbben: egész pontosan tudta, hogy ki a Küldője és mi a küldetése. Életének minden pillanatában, minden helyzetében ennek megfelelően viselkedett. Vállalta ezt mindig, és minden helyzetben az marad, aki. Ő tudta, hogy ki, és ezen nem óhajtott változtatni semmilyen meggondolásból.

Említek erre néhány példát az apostol életéből, és utána próbáljuk számba venni, hogy mi szükséges ahhoz, hogy mi is lelkileg ilyen stabilan, állóképesen, az önazonosságunk biztos tudatában, ugyanakkor mély alázattal tudjuk eltölteni a testben hátralevő időnket, mégpedig azzal töltsük el, ami Istentől kapott feladatunk. Mint akik tudják, ki a küldőjük és mi a küldetésük.

I.

Ennek a levélnek az első mondata így hangzott: "Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint..." Ne felejtsük el, hogy az apostol ezt börtönből írta, ahol minden valós vád és ítélet nélkül hosszabb ideje senyvedett már, és egyre valószínűbb volt, hogy nem fog kiszabadulni, hanem vértanúhalált kell halnia Jézusért.

És mit ír önmagáról? Azt mondja: apostol, küldött, akinek meghatározott feladata van, és ott a börtönben, a szó szoros értelmében megbilincselve is, ezt a feladatát végzi. Ennek a bizonysága a másik börtönből írt levél, a Filippi levél, aminek szintén az elején így számol be a filippi keresztyéneknek: "Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja, mert ismertté lett az egész testőrségben, és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet..." (Fil 1,12) És amikor a levél végén a filippi gyülekezetnek a köszöntéseket átadja, akkor van egy ilyen nagyon sokat jelentő mondat is: "Köszöntenek titeket a szentek mind, főként pedig a császár udvarából valók." (Fil 4,21). (Az eredeti szövegben így van: pretoriánusok házából. Ezek a börtönőrök, a római katonák).

Pál ott van börtönben, és ő ott is a küldőjének a küldetésében jár. Azoknak is Jézusról beszél, akik rabtartói, akik fogva tartják, és közülük sokan Jézus tanítványai lettek. A pretoriánusok házában, a császár udvarában egy kis keresztyén közösség van. Hallatlan nagy csoda volt ez abban az időben.

Pál tehát így mutatkozik be: apostol, küldött. Ez nem magánvállalkozás, ő Jézus Krisztus küldöttje. Az ő küldője, hatalmas megbízója állandóan ott áll mögötte. Ezt a börtönben is tudja, s ennek a biztos tudatában végzi ott szolgálatát. És nem ő jelentkezett erre a feladatra, hanem Isten akaratából lett ő Jézus Krisztus küldöttje, apostola. Maga a mindenható Isten döntött úgy, hogy valakit, aki Jézus esküdt ellensége volt, kiválasztott arra a feladatra, hogy Jézus apostolaként mindenkinek, főleg sok pogánynak hirdesse a szabadulás evangéliumát. Ennek a jutalmát is előre megígérte neki. Olvastuk ezt is: Pál Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint.

Micsoda öntudat, bizonyosság van emögött! Ő tudja, hogy mi a feladata, és ezt végzi mindenütt. Ott a börtönben fogolyként is, mégpedig az ő hatalmas megbízójának a jelenlétében, akinek a jelenlétét tapasztalja is. Ez megőrzi őt a felesleges izgalmaktól, találgatásoktól, aggodalmaskodástól, keserűségtől, hogy meddig lesz ott, miért van ott, mit csinálhatna, ha nem ott lenne. Ott van, és a küldője tudja, hogy ott van, és küldetése ott is ugyanaz, mintha szabad lábon lenne. Mivel azonos a küldő, azonos a küldetés, ezért ő is ugyanaz kell, hogy maradjon, így római polgárként fogságban is, ami megint különös dolog volt.

Ez van a levél elején, és mit olvastunk a végén? "Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki elhagyott. De az Úr mellém állt, és megerősített, hogy elvégezzem az ige hirdetését, és a pogányok mindnyájan meghallják azt."

Vagyis már volt egy tárgyalás, és ezen a tárgyaláson senki nem volt mellette, pedig a római jog szerint a vádlott barátai is megjelenhettek ott tanúként. Bárki mondhatott mellette bármi jót, aztán azt megvizsgálták, hogy igaz vagy nem, számításba kell venni vagy nem. Az apostol ott áll egy szál egyedül, senki nincs mellette. Készül egy újabb tárgyalás, feltehetően az utolsó, és ne felejtsük el, hogy Rómában vagyunk, Néró idejében, amikor óriási ügyet csináltak a keresztyének üldözéséből, s mindenféle elképesztő rágalommal vádolták őket.

Lehet, hogy a Fórumon van ez a tárgyalás, lehet, hogy maga Néró császár is jelen van. Elővezetik a megbilincselt foglyot, és ő mit tesz? Prédikál. Jézus Krisztusról beszél nekik, az ellenségeinek, a bíráinak, akik az ő halálos ítéletét készítik elő. Mutatja nekik a szabadulás útját, az életre vezető utat. Miért? Mert ez a küldetése. "Hogy elvégezzem az ige hirdetését és a pogányok, mindnyájan meghallják az evangéliumot." Ezzel bízta meg őt az ő Ura.

Amikor a damaszkuszi úton Jézus megszólította őt, akkor ezt mondta: "Menj el, mert ő választott edényem, hogy elvigye az én nevemet a pogányok, királyok és Izráel fiai elé. Én pedig megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért." Ez volt a küldetés. Jézus nevét hirdesse a pogányok, királyok és Izráel fiai előtt. És ő ezt teszi most itt is.

Nem önmagával van elfoglalva, nem fél, nem magyarázkodik, nem mentegetőzik, nem keres kibúvókat, hanem teljes öntudattal, teljes önazonosság tudattal végzi a küldetését. Ha most éppen tárgyaláson van, és ott vádlottként van jelen, de megszólalhat, akkor nem a maga mentségére mond bármit is, hanem azokat mentegeti, akik őt vádolják, és hirdeti nekik is az életmentő evangéliumot. Mert itt is tisztában van azzal, hogy ki a küldője, és mi a küldetése. És ő ott is Jézus Krisztus apostola Isten akaratából.

Ugyanezt tette Athénben az Areopaguszon is, az akkori világ szellemi fellegvárában, előkelő hallgatóság előtt. Ott is Jézusról beszélt. És ugyanezt tette Félix és Festus prokurátorok, tiszttartók előtt is, amikor erre lehetősége nyílt, Jézusról beszélt nekik. Ezt tette a hajón is, amikor fogolyként Rómába szállították, és 276 halálra szánt emberben tartotta a lelket, akik már lemondtak arról, hogy túlélik a vihart, és napok óta nem is ettek. Úgyis vége mindennek...

És akkor előáll Pál, talán felemelte a kezét, és megcsörrent rajta a lánc, és azt mondja: emberek, fel a fejjel! Én most azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem fog elveszni közülünk, csak a hajó. Ma éjjel mellém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, akinek szolgálok, és ezt mondta: "Ne félj, Pál! Neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozza mindazokat, akik veled vannak a hajón. Ezért tehát bizakodjatok, férfiak, mert én hiszek Istennek és ez pontosan úgy lesz, ahogy nekem megmondta. Egy szigetre kell majd kivetődnünk." (ApCsel 27,22-26).

Egy fogoly ember, akit a várható halálos ítéletre cipelnek a császár elé. A hajóból már mindent kidobáltak. Nemcsak a terhet, a hajó felszerelését is. Teljesen tehetetlenek a szakemberek is a hajóval. Vége mindennek, itt veszünk el a hullámsírban. És akkor előáll valaki, aki azt mondja: nem! Azt mondta nekem az, akié vagyok, és akinek szolgálok... Önazonosság tudat, pontosan tudja, hogy ő kicsoda, kihez tartozik, és mire számíthat, és pontosan tudja mi a feladata. Itt most a bizalmat, az életkedvet kell erősíteni ezekben az emberekben, mert Isten megmondott valamit, és az biztos, hogy igaz. 276 ember között egy van, aki ezt tudja, de ő vállalja és mondja.

Ott akár bolondnak is tekinthették volna. S ezek után elővesz valami penészes, száraz kenyeret, és azt olvassuk a folytatásban, hogy imádkozik előttük, mert étkezés előtt imádkozunk, aztán tör belőle, elkezdi ropogtatni, és azt mondja: kövessétek a példámat, mert hamarosan úszni kell mindnyájunknak, ahhoz meg némi fizikai erőre van szükség.

Micsoda egyszerű gyakorlatiasság! És mindez abból, hogy egyedül neki van kapcsolata az élő Istennel. Ismeri Istent, tudja, mivel bízta meg őt, és ő vállalja az Istentől kapott feladatát ott is. Ilyen lehetetlen, képtelen körülmények között, de életmentővé válik a magatartása.

Soha nem a pillanatnyi helyzete szerint viselkedett. Soha nem attól függött, hogy kinek tekinti magát, hogy mit mondtak róla az emberek. Ő tudta, hogy az egyszer s mindenkor eldőlt, hogy kicsoda. Apostol, küldött, Jézus Krisztus apostola, Isten akaratából. Akikhez küldi, azoknak az életét kell mentenie. Egyszerű és mindig állandó ez a feladat és ez a helyzet.

Ugyanezt tették azok az erdélyi és kárpátaljai lelkipásztorok is, akiket ugyanígy valós vádak nélkül hosszú évekre börtönbe és internálótáborokba zártak. Sokan közülük elmondták, némelyek hála Istennek le is írták és elolvashatjuk, hogy ők ezt úgy fogadták Istentől, mint egy újabb szolgálati helyet. Keserves volt, sokat szenvedtek, de legtöbbük küldetésben járt ott is. Azoknak az oda becsukottaknak is szükségük van lelkipásztorra, őket is az ige tarthatja meg, akkor mondja az igét nekik az, aki ismeri, és ismeri azt a Jézust, aki ott is Úr.

Vajon nem erre adott példát a mi Megváltónk is? Jézus Krisztus a nagyhéti szenvedései során Kajafás előtt, Heródes előtt, Pilátus előtt ugyanaz a teljhatalmú Isten Fia maradt, aki kézben tartotta az eseményeket, aki mérhetetlen fölényben volt hatalmát, tisztaságát, bölcsességét illetően is azok felett az emberek felett, sőt még a kereszten odaszögezve és kivérezve is a világmindenség teljhatalmú Ura és Királya volt. Jézus pontosan tudta, hogy Ő kicsoda, kinek a küldetésében mit kell elvégeznie ezen a földön. Ezzel az önazonosság tudattal járt a mi Megváltónk, és így végezte el tökéletesen a váltságot. Ennek pecsétje volt az Ő dicsőséges feltámadása.

Nem szabad nekünk soha zavarba jönnünk, ha kiderül, hogy Jézus tanítványai vagyunk. Ha valaki csakugyan az, akkor ezt nem szégyelli soha. Az, hogy a világmindenség Ura az ő Mestere? Sőt Jézus barátainak nevezte a benne hívőket. Nincs nekünk mit szégyellnünk sem a küldőnkön, sem a küldetésünkön. Legkevésbé a ránk bízott üzeneteken. A világ legigazabb igazságai azok, amiket Jézus Krisztus a benne hívőkre bízott. Mindenkin ez az ige segíthet, azokon is, akik most még gúnyosan nevetnek rajta, azokon is, akik megpróbálják az ige hirdetőit bilincsbe zárni. De a bilincsbe vert Pál apostol a börtönből írja Timóteusnak, hogy az Isten igéjét nem lehet bilincsbe verni. Az igehirdetőket lehet, de Isten igéjét nem. Az olyan erő, ami hatalom ma is.

II.

És vajon mi kell ahhoz, hogy bennünk is legyen ilyen lelki állóképesség? Ma, amikor oly sok bizonytalanság vesz körül bennünket, és amikor annyira hozzászoknak sokan ahhoz, hogy hol erre hajlok, hol arra hajlok, hol ezt az oldalát mutatom a köpönyegemnek, hol amazt, és csak azt sajnálják, hogy nincs neki három, négy meg öt oldala, de van, aki még erre is képes. Ebben a kelekótya, szélingatta, gyáva emberekkel teli világban hol vannak azok, akik tudják, hogy kicsodák, tudják, hogy kihez tartoznak, tudják, hogy ki bízta meg őket és mivel, és azzal töltik ezt a rövid időt itt e földi életben, amire azt Isten adta. Mert csak eközben lesz igazán boldog valaki. Boldogulni lehet, hogy előbb fog a köpönyegforgatással, de tartósan boldoggá csak az válik, aki ismeri a küldőjét és teszi a küldetését.

Mi kell ehhez?

a) Először is az, hogy vegyük komolyan: mi mindnyájan azok vagyunk, akik Isten színe előtt, Isten minősítése szerint vagyunk. Nem azok, akiknek magunkat képzeljük, nem azok, akiknek mások képzelnek, s hol így, hol úgy értékelik a dolgainkat, hanem akinek Isten lát minket.

És Ő kinek lát? Jézus nélkül elveszett bűnösöknek. Jézussal közösségben bocsánatot nyert bűnösöknek, vagyis Isten gyermekeinek. Ez a két lehetőség van, és nincs harmadik. Az előbbiből át lehet lépni az utóbbiba, az utóbbiban meg lehet erősödni újra és újra, ha bármi abban elbizonytalanítana. Mind a kettőt komolyan kell vennünk, mert enélkül senkinek sem lesz világos önazonosság tudata.

Ez nem szerénykedés vagy dicsekedés kérdése, hanem ténykérdés. Úgy, ahogy megvan írva a János evangéliuma elején, hogy ez a világ nem fogadta be Jézust. Jézus nélkül pedig elvész. "Akik azonban befogadták, azoknak megadta azt a kiváltságot, hogy Isten gyermekeivé legyenek. Azoknak, akik az Ő nevében hisznek." Akik nem fogadták be, azok reménytelenül elvesznek. Akik befogadták, azok megkapják kegyelemből ezt a kiváltságot, hogy Isten fogadott gyermekeivé válnak.

Erre a kérdésre kell ma mindnyájunknak válaszolnunk: pillanatnyilag melyik csoportba tartozunk. Ki vagyok én? Ezt mindenkinek tudnia lehet, és tudnia kell magáról.

Van egy ének, ami a maga egyszerűségében is világosan szól erről a kérdésről:

Ki vagyok én, ki vagyok én, kinek lát engem az Isten?
Sok bűnömért, vétkeimért elítél engem az Isten.
Veszendő, utolsó bűnös vagyok,
Szívemben sötétség, kívül bajok,
S ha nem jön segítség, elpusztulok.

Valaki hív, valaki vár, valaki hívogat engem.
Sok bűnömért, vétkeimért valaki szenvedett értem.
Megváltó Jézusom befogadtál,
Azért, mert szerettél, üdvöt adtál.
Újjá lett életem parancsra vár.

Magamban, Jézus nélkül veszendő, utolsó bűnös, s ha nem jön segítség, elpusztulok. Jézus Krisztussal közösségben: Ő befogadott az Isten gyermekeinek a családjába, és újjá lett életem az Ő parancsára vár. Mi azok vagyunk, akik Isten ítéletében vagyunk.

b) A másik, amit komolyan kell vennünk, hogy akkor ennek megfelelően kell élnünk is. Pál apostol mondja: ha a világosság fiai lettetek, akkor világosságban járjatok. Akkor nem szabad, nem is lehet titkolni, nem kell magyarázkodni. Vállalni. Ugyanakkor, ha valaki még nem Isten gyermeke, akkor azt is komolyan kell venni, mert ha megjátssza a vallásost, sokkal nehezebb lesz átlépnie az Isten gyermekeinek a nagy családjába.

Egyáltalán mindnyájunknak tudomásul kell vennünk, hogy azok vagyunk, akik. Ha nem, abból mindig sok kellemetlenség, sőt baj származik. Mindenkinek tudnia kell, hogy férfi vagy nő, gyerek vagy felnőtt. A gyerekek ezt általában tudják, a kamaszok jönnek zavarba. Ifjú, fiatal vagy idősödik. Itt is hányan megjátsszák magukat, mintha nem úgy lenne. Ez úgyis kiderül előbb-utóbb, és ez nemcsak nevetséges, hanem sokszor tragikus lesz. Tudomásul venni és vállalni, hogy kik vagyunk.

c) És végül vállalnunk kell a küldőnket és a küldetésünket is. Ami egyáltalán nem olyan nehéz, ha valaki tényleg ismeri a küldőjét, Jézus Krisztust. Őt nem nehéz vállalni. Boldogan megvallja az Ő tanítványa mindenütt, hogy az Ő apostola, tanítványa vagyok. A küldetésünkre nézve meg újra és újra látjuk, hogy milyen mérhetetlen nagy szükség van erre. Ha valamire szükségük van az embereknek, az evangéliumra, az Isten szeretetéről, kegyelméről, a szabadulás lehetőségéről szóló örömhírre, igen. Ha egy kicsit szeretjük a körülöttünk élőket, ezt mondjuk nekik megfelelő módon, tapintatosan, úgy ahogy arra az ige tanít minket.

Vállalni a küldőt és küldetésünket. Csak ezek az emberek élik át azt, amiről éppen a mai igénkben olvastunk a Jelenések könyvéből: Jézus Krisztus a jobb kezében tartja őket. Ott vagyok az Ő erejének, hatalmának az erőterében, vele szoros közösségben. Ő használ arra, amire akar. Az ilyen emberek tudnak mindig többet adni, mint ami bennük van, mert ők is úgy kapják a küldőtől, és sáfárként adják azt tovább. Az ilyeneket tudja használni Jézus Krisztus.

Ebből a küldetésből nem lehet szabadságra menni, de nem lehet kiesni sem. A hívő is elfárad néha, sőt a hívő is vétkezhet, de ez ugyanolyan, mint az állampolgárságunk. Én például magyar állampolgár vagyok, de ha megbetegszem, vagy baleset ér, akkor is magyar állampolgár maradok. Ez nem változtat rajta. Akit befogadott egyszer Isten az Ő gyermekei családjába, az az marad. Lehetőleg ne érje baleset, körültekintően közlekedjék, és azzal foglalkozzék, amivel megbízta a küldője, de ha mégis valami baj történik, akkor az nem végzetes. Pál apostol ennek teljesen tudatában volt, és tisztában volt vele minden helyzetben.

Még annyit említek meg, hogy minden újjászületett hívő embernek van egy általános küldetése, és mindnyájunknak van speciális küldetésünk. Az általános küldetésünk mindnyájunknak, akik hitre jutottunk Isten kegyelméből az, hogy Isten dicsőségét szolgálva a lélekmentés munkáját végezzük, amit Jézus így mondott a tanítványoknak: "Emberek halászaivá teszlek titeket." Embereket a halálból, a kárhozatból hívogatni, menteni Jézus Krisztushoz - ez mindannyiunk küldetése. De van speciális küldetésünk is, ami kinek-kinek a családi állapotától, hivatásától, pillanatnyi helyzetétől függ. Abban a helyzetben mást kell elvégeznie, vagy továbbadnia abból, amit ő is Jézus Krisztustól kapott. A fontos csak az: sose magunkra, ne az ellenségeinkre, ha vannak, meg a nehézségekre, amik mindig vannak, nézzünk, hanem a küldőnkre.

Olyan nagy bátorítás a Zsidókhoz írt levél 12. részének az elején, ahol azt mondja az apostol a sokat szenvedő hívőknek: Félre téve minden akadályt és behálózó, megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg ezt a küzdőteret, nézvén a hit elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki maga is sokat szenvedett és mindent vállalt, most pedig az Isten dicsőségében van.

Ugyanazt mondja, amit Pál itt ebben a tömör mondatban, hogy én Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, a tőle kapott ígéret szerint tiérettetek, másokért, hogy a mentő evangéliumot hirdessem.

Az úrasztalát megterítettük. Sokan készülünk a szent vendégségre. Jó lenne, ha a hátralevő rövid időben őszintén megvizsgálnánk magunkat. Nem szégyelltük-e sokszor Krisztust, és az Ő evangéliumát, a mi küldőnket és küldetésünket. Nem kegyeskedtünk-e sokszor képmutató és ellenszenves módon, ahelyett, hogy egyszerű, gyakorlati módon képviseltük volna a mi Urunkat, mint ahogy Pál különböző helyzetekben. Vajon nem volt-e olyan, hogy miattunk káromoltatott Isten neve a pogányok között? Mindenféle képmutatást, erőtlenséget, gyávaságot ide hozhatunk most Isten elé, és kérdezhetjük tőle bátran és egyszerűen: Uram, ki vagyok én a te megítélésed szerint? És ha még kívül vagyok a te családodon, szeretnék gyermeked lenni. Ha az vagyok, kérlek, hogy a te Lelked az én lelkemmel együtt tegyen erről egészen bizonyossá, és soha ne feledkezzem el arról, hogy én téged képvisellek, a te küldetésedben járok, és neked akarok engedelmeskedni.

---

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, olyan érthetetlen ez a számunkra, hogy ilyen magunkfajta nyomorultakat választasz ki, hogy küldötteid legyünk ebben a világban.

Magasztalunk azért, mert tökéletesen elvégezted azt, amivel az Atya megbízott. Áldunk téged, mert mindent elmondtál, amit reád bízott, és semmit nem tanítottál magadtól. Engedd, hogy egyre közelebb kerüljünk mi is ehhez az engedelmességhez. Tedd ma világossá mindannyiunk számára: kik vagyunk mi? Hadd ragyogjon fel előttünk újra és újra a te dicsőséges személyed. Hadd jussunk el oda, ahova a te tanítványaid a megdicsőülés hegyén, hogy a végén nem láttak senki és semmi mást, csak téged egyedül.

Segíts minket életünk nehéz helyzeteiben különösen is terád nézni, a hit elkezdőjére és bevégzőjére, akiről tudjuk, hogy akiben elkezdted a jó munkát, be is fejezed azt. Akiről tudjuk, hogy te magad vagy a magvető, aki az igét hinted, és aki a tieidet hallgatja, az téged hallhat meg. Áldunk téged ezért a csodáért.

Taníts minket ezzel az alázatos bátorsággal hirdetni az igét. Segíts minket Szentlelkeddel, hogy szent életünk is rád mutasson és téged dicsőítsen.

Köszönjük, hogy bizalommal hozhatjuk eléd mindnyájan a gondjainkat, betegségeinket, bizonytalanságunkat, fájdalmainkat, bűneinket.

Kérünk, mutasd meg nekünk, hogy te valóban imádságot meghallgató Isten vagy.

Könyörgünk hozzád, Urunk, hogy adj esőt a kitikkadt földre. Nem érdemeljük meg tőled a kenyeret, és sokszor gépiesen és oda sem gondolva mondjuk el, hogy a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, pedig olyan sokaknak nincs meg a mindennapi kenyér sem. Légy irgalmas nekünk, és te, aki parancsolsz a fellegeknek, a te bűnbocsátó könyörületedet így is mutasd meg nekünk.

Kérünk, add a te igéidet a szánkba, amikor szeretnénk küldetésünknek megfelelően viselkedni. Tedd egyre könnyebbé akaratod felismerését és cselekvését.

Kérünk, beszélj velünk még tovább is ezen az igén keresztül, és formáld az életünket, hogy egyre jobban kiábrázolódjék bennünk a Krisztus.

Ámen.