PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. augusztus 26. (csütörtök) Cseri Kálmán

MEGKAPTAM MINDENT

Alapige: Fil 4,10-20

---

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, olyan nagy kiváltságnak tartjuk azt, hogy ennek a munkás napnak a végén itt lehetünk a te házadban a hívők közösségében ebben a csendben. Magasztalunk téged ezért. Köszönjük, hogy ez is a te irántunk való szeretetednek a bizonyítéka. Köszönjük, hogy még mindig nem mondtál le rólunk, köszönjük, hogy van szavad hozzánk, vannak ajándékaid a számunkra.

Áldunk téged gondviselő szeretetedért. Olyan sokszor természetesnek tartjuk azt, ami csoda. Csoda, hogy körülveszel a te irgalmaddal, hogy ebben a szűkölködő világban megadod a mindennapi kenyerünket, hogy a mindennapi igét is nekünk ajándékozod. Köszönjük az imádság nagy lehetőségét. Köszönjük oltalmadat, amivel akkor is körülveszel, amikor sokszor észre sem vesszük.

Köszönjük, Atyánk hűségedet. Azt, hogy ha elhagyna mindenki bennünket, rád akkor is számíthatunk. Köszönjük, hogy te, úgy ahogy az ige mondja, igazmondó Isten vagy. Köszönjük ígéreteidet: mind igazak és ámenek, amik szádból kijöttenek.

Áldunk azért, amik már beteljesedtek, és örömmel várjuk a hátralevőknek a megvalósulását.

Alázatosan kérünk, ajándékozz meg most minket külső-belső csenddel. Ebben a csendben a te igéddel formáld a lelkületünket, növeljed hitünket, bátoríts minket, hogy egészen reád merjük bízni magunkat. Hadd lássuk meg itt a te színed előtt állva jobban a tőled kapott feladatainkat. Hadd lássuk meg a reánk jellemző hibákat, bűnöket, amelyeket nem akarunk továbbcipelni magunkkal.

Kérünk, vedd kezedbe az életünket és formálj, tisztíts, gazdagíts most minket.

Ámen.

---

Igehirdetés

Ezzel végére értünk a Filippi levél újra való elolvasásának, amiről tudjuk, hogy Pál apostol ugyanúgy börtönből írta, mint a Filemonhoz írt levelet, amiről nem olyan régen, két alkalommal is volt szó. Azért írta, hogy megköszönje azt a szeretetcsomagot, amit a filippi gyülekezet neki a börtönbe küldött.

Talán a csomagnál is többet jelentett ennek a bizonyos Epafroditosznak a jelenléte. Jött egy hívő testvér egy szeretett közösségből. Beszámolt, első kézből hallhatott információkat az apostol a gyülekezet helyzetéről, személyekről, és jól jött azért az ajándék is, mert a börtönben sok mindent nélkülöz az ember.

Itt a levél végén ezt az ajándékot köszöni meg. Szinte hideg, tárgyilagos stílusban, mintha egy nyugtát állítana ki. "Átvettem mindent, miután megkaptam Epafroditosztól, ami tőletek jött."

Amit azonban előtte ír, az egészen sajátos szemléletről, vagy még inkább sajátos lelkületről árulkodik, és ez az, ami miatt ma ezt az igét hoztam ide a testvérek elé. Egészen másként gondolkozik az apostol Isten Szentlelkétől vezettetve az adás és elfogadás, az ajándékozás és a megajándékozottság kérdéséről.

Elgondolkoztam azon, ha mi írtuk volna ezt a levelet, akkor az valahogy úgy szólt volna: hálásan köszönöm, hogy gondoltatok rám. Bizony itt minden falat jól jön. Az ember nélkülözi ezt is, azt is, amazt is. De jó, hogy eszetekbe jutottam, de talán ez már túlzás is, amit küldtetek. A szátoktól vonjátok meg az ajándékot, és nem is tudom, hogyan fogom én ezt viszonozni nektek. De azért jólesett és hálásan köszönöm. Nem is érdemeltem meg... és ehhez hasonlókat szoktunk mondani, amikor hálálkodunk.

Pál apostol itt néhány emelettel magasabban gondolkozik az adás és elfogadás, az ajándékozás és a megajándékozottság kérdéséről. Már maga az is jellemző, hogy a levél végén köszöni meg néhány szóval. Előtte sok fontos dologról ír a gyülekezetnek.

Három jellemzőjét szeretném kiemelni az ő gondolkozásának, úgy hogy a harmadikról majd részletesen szólok. Az első, ami kiderül ebből a levélből és a mai szakaszból különösen, hogy lényegében azt írja: örülök annak, hogy küldtetek hozzám egy testvért és csomagot, de nem ettől függ az én boldogságom. Ezt nem bántó éllel írja.

Nem legyint arra, hogy jó, hogy jött a testvér, meg jó, hogy küldtetek valamit, az említésre sem méltó, én anélkül is boldog vagyok. Nem ilyen hányaveti, szeretetlen, durva gondolkozása van neki, de fontosnak tartja a filippi gyülekezet tudomására hozni, hogy jólesett ez a gesztus, ez a gondoskodás, de enélkül is ugyanolyan boldog lenne, mint amilyen most a csomag átvétele után. Mert őt nem az ilyen csomagok és látogatások teszik boldoggá, hanem a Jézus Krisztussal való állandó közössége. Az ő gazdagságát most nem ez a csomag növelte meg. Az ő gazdagsága Jézus maga. Most nem ez adott neki békességet, hogy legalább egy rövid ideig néhány jó falatot ehet, hanem neki mindig békessége van, mert Jézus ott van vele minden napon. Nem attól függ az öröme, az elégedettsége, a kiegyensúlyozottsága, hogy mije van, hanem attól függ, hogy Jézussal állandó közösségben él.

Aki elolvasta azt a kis könyvecskét, amit itt az iratterjesztésében is lehetett kapni, vagy a nyári csendesheteinken többször is megnéztük a Szilágyi Sándor bácsival készült interjút, az láthatta, hogy ez az idős erdélyi lelkész, aki csaknem hét évet töltött börtönben, ugyanerről számol be. A szabadulása napján, amikor a vallató tiszt még egyszer elővette őt, akkor azt mondta neki: mutasson nekem a hitetlenek között egyetlen embert, aki az elmúlt hét esztendő minden napján boldog volt. Én a börtönben is boldog voltam minden nap, mert minden napot az én Urammal, Jézussal töltöttem.

És aki az előzményeket is elolvasta, vagy megnézte a videón, az láthatta, hogy itt nem valami nagyot mondott egy bácsi. Itt ő nem nagyzolni akart, neki minden szava hiteles volt, amit mondott. A Krisztussal való állandó közösség, ami megmarad a börtönben is, megmarad egy kórházi ágyon is, megmarad a magányban is, megmarad a sok ember között is, a hitetlenek között is, az az igazi gazdagsága a hívőnek és az teszi igazán boldoggá Jézus Krisztus tanítványait. Ismerjük-e mi ezt a fajta közösséget Jézussal?

A legtöbbünknek valamilyen közössége, kapcsolata van vele, de ez az állandó, mély, valóságos, beszédes közösség, ez nem mindenkinek az életében valósult még meg. Megvalósulhat, és erre kell nekünk törekednünk, mert ez az, ami állandó.

Az apostol finoman céloz arra, hogy az ember anyagi helyzete nem állandó. Az egészsége sem állandó. Az sem állandó, hogy mikor van körülötte több ellenség, vagy több jó barát. Ezek mind változnak, mint az időjárás. És ha ezektől függ, hogy mikor boldog, mikor nem, mikor kiegyensúlyozott, mikor nem, akkor az borzasztó. Ez olyan kiszolgáltatottság, ami meggyötri az embert. De ha van az életében állandó tényező, amitől függ a boldogsága, a kiegyensúlyozottsága, a békessége, akkor ez átsegíti minden nehézségen, és az ő számára ez Jézus Krisztus.

Megint mondom: nem becsüli le a filippiek gondoskodó szeretetét, sőt éppen a mai szakasz az, amiben szinte megsimogatja azokat a kezeket, amelyek összekészítették azt a csomagot és útjára indították Epafroditoszt. De nem nekik hálálkodik, hanem azt mondja: örülök, hogy Isten titeket erre indított, legyen ezért a dicsőség egyedül az övé. Ez az egyik, amit szerettem volna megemlíteni.

A másik az, amit így ír itt a 14. versben: "Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban."

Megint nem azt mondja: aranyosak vagytok, hogy ilyen jó falatokat készítettetek össze, és én élvezem, amikor elfogyaszthatom, amit küldtetek. Ez is kiderül, hogy élvezi és hálás érte, de azt mondja: itt valami sokkal többről van szó. Ez azt jelenti, hogy ezáltal ti részt vesztek az én börtönbeli szenvedésemben, amit én az evangéliumért és Krisztusért kellett, hogy vállaljak. Tehát az, hogy küldtetek csomagot, azt jelenti, hogy mi összetartozunk. Mi egy család tagjai vagyunk és ki-ki a maga módján az evangéliumért megteszi, amit tud. Nekem most azt kell megtennem, hogy ide bezártak és itt szenvedek. Ti meg azt teszitek meg, hogy elvonjátok a falatot a szátoktól és küldtök ide szeretetcsomagot. Ez a mi testvéri összetartozásunknak a kézzel fogható jele. Ez sokat jelent Pálnak is a börtönben, és jelentsen sokat a szabadlábon élő filippibelieknek is, hogy Isten megengedi nekik, hogy részt vegyenek valakinek a szenvedésében, aki Krisztusért szenved.

Az a görög előljáró, hogy szin (syn) azt jelenti: -val, -vel, együtt. A filippi levél tele van ezzel. Olyan igék elé is odateszi Pál, ahova nem szokták egyébként a görögben odatenni. A 4. részben van egy vers, ahol egy mondaton belül négyszer mondja azt: együtt szenvedtek velem, együtt dolgozunk az evangéliumért, együtt imádkozunk. Több száz kilométer volt köztük. Ők ott, Pál a börtönben. Az imádság előtt a távolság nem számít. Az óceán sem, meg semmi a világon. Ti tudjátok, hogy én imádkozom értetek, most is megírom, hogy szüntelen imádkozom értetek, ebben a boldog bizonyosságban imádkozhatunk együtt egymástól több száz kilométerre. És együtt húzzuk az igát. Van egy ilyen kedves kifejezése is ott Pálnak: igatársam és társaim vagyok. Mi mélyen összetartozunk, mert mindnyájan Isten gyermekeivé válhattunk. Mivel ti is azt mondjátok a Mindenhatónak: Atyám, én is úgy szólítom meg őt, ezért mi testvérek vagyunk. És ez a testvéri összeköttetés erősebb, mint a vér szerinti.

Jól tettétek, hogy küldtetek csomagot, mert ezzel közösséget vállaltatok az én nyomorúságomban.

És a harmadik, amiről egy kicsit részletesebben szeretnék szólni, amikor a 17. versben ezt írja: "Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy bőségesen gyümölcsözzék az a ti javatokra."

Vagyis azt mondja: amit küldtetek, nem is annyira ajándék, hanem gyümölcs. És én ezért örülök neki, mert ez azt bizonyítja a számomra, hogy növekedtek a hitben, és a hiteteknek gyümölcse a szeretet. A szeretet ilyen konkrétumokban mutatkozik meg, hogy egy fogolynak küldtök egy csomagot, ráadásul hónapokra otthagyja a családját meg a gyülekezetét valaki, aki ezt elviszi. Ott van, beszélget, beszámol. A személyes jelenléte még többet ér, mint a csomag, és mind emögött ott van a ti szeretetetek, gondoskodásotok és az, hogy nem szégyelltek egy foglyot, hanem közösséget vállaltok az én nyomorúságomban.

Nem annyira ajándék ez a csomag, hanem gyümölcs, és ennek örülök, mert ez mutatja, hogy Isten munkálkodik az életetekben. Nem ti határoztátok el, hogy Epafroditosz jöjjön ide egy nagy csomaggal, Isten indított titeket, és én annak örülök, hogy ti indíthatóak vagytok, és megtettétek azt, amire Isten indított. És ti is ennek örüljetek Csak így tovább ezen az úton, tessék egyre több gyümölcsöt teremni.

Megint nem ő a fontos, hogy jaj, de jó, hogy kaptam, hanem jaj, de jó, hogy terem az életetek ilyen jó illatú, Krisztusra jellemző gyümölcsöket. Ez nem képmutatás az apostol részéről, ő mindig annak örült, hogy ha azok, akiket elindíthatott Jézus Krisztus útján, haladtak azon az úton és növekedés volt az életükben. Ez arra utal, hogy az apostol tulajdonképpen nem is a filippiektől fogadja ezt a csomagot, hanem Istentől. Hiszen Isten adta nekik, amit ők továbbadhattak, és Isten indította őket arra, hogy adjanak.

Mi sokszor leragadunk ezeknél a csomagoknál. De jó, hogy segített. Jó, hogy valamit kaptam. Az apostol meg továbblép a feladókhoz, hogyan is jöhetett ez létre, és észreveszi az életükben Isten munkáját. Ezért fejezi be ezzel a mondattal ezt a szakaszt: "A dicsőség pedig Istenünké és Atyánké örökkön-örökké. Ámen." Itt nem az egyik adott a másiknak, és azzal lekötelezte, hogy emez törje a fejét, hogyan és mikor viszonozhatja. Itt szó sincs ilyenről.

Ez az, amire utaltam, hogy több emelettel feljebb zajlanak az események. A látszat ez, hogy egyik küld a másiknak, akkor a másik örüljön neki, legyen hálás és próbálja majd valahogyan viszonozni vagy érezze magát lekötelezve. Itt nem erről van szó. Itt arról van szó, hogy Isten sok mindent adott a filippieknek. Természetbenieket is, meg lelkieket is. És most arra indítja őket, hogy a természetbeniekből is, meg a lelkiekből is (vigasztalás stb.) adjanak tovább valamit annak, aki arra rászorul. De nem a magukéból adtak, ők nem kegyet gyakoroltak itt Pállal, nem neki tettek szívességet, hanem azt, amit Isten rájuk bízott, továbbadták annak, akihez el kellett juttatniuk. Ők csak kézbesítők voltak. Ezt valószínűleg ők is tudták, de az apostol ezt tudatosítja bennük. Itt most nem ti ajándékoztatok nagylelkűen. Egyszerűen a kötelességeteket teljesítettétek. Van egy ilyen törvény, hogy a mi bőségünk kipótolja amazok szükségét, mivel mindannyian Isten gyermekei vagyunk, és aki éppen bővölködik, az is mindent Istentől kapott.

Ez az a gondolat, amire többször kitértünk mi már itt, és amit Jézus ezzel a szóval fejezett ki példázataiban, meg történetekben is: sáfár. Ezt nekünk komolyan kell vennünk, hogy Isten ennek az egész világmindenségnek a kizárólagos birtokosa. Minden az övé. A 24. zsoltár kezdődik így: Az Úré a föld és minden, ami azon van. Ez nem elég tudatos sok hívő emberben sem. Ebből egyebek közt az is következik, hogy Ő mindennel azt tesz, amit akar. A magáéval azt tesz az ember is, amit akar, ha úgy tekint valamire, hogy az a magáé. Isten igéje azonban azt mondja: minden, ami van, Istené. Mi is az övé vagyunk. Áron vétettetek meg - írja Péter apostol. Dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi - írja Pál apostol a Korinthusi levélben. Testem, lelkem Istené, de az övé az egész világmindenség, az általa teremtett világ a teremtés jogán is az övé. Az övé az időnk, amit egy másodperccel sem tudunk megnyújtani vagy megrövidíteni.

Annyit kapunk, amennyit Ő ad. Az övé a képességünk, nem mi formáltuk magunkat ilyenekké. Az övé a teljes fizetésünk, nemcsak a tizede. Az egészet úgy kell elkölteni, ahogy az neki kedves. Ahogy Ő arra indít, ahogy itt a filippieket indította, hogy mit csomagoljanak be, és mit küldjenek a börtönbe. Az övéi azok, akiket szerethetünk, akikkel körülvett minket.

Többször volt már erről szó, hogy nyilván a birtokos személyrag ott van a végén, ha bemutatom, hogy ő a feleségem... de tudjam azt, hogy nem az én birtokom. Istentől kaptam készen egy felnőtt embert, akit becsüljek meg, és ne menjen tönkre mellettem, mert el kell számolnom vele Istennek, mert az övé, hogy mit teszek vele, kivé válik mellettem. És a gyerekeink is az övéi, nem a mi tulajdonunk. Akkor nem lenne felháborodva sok ember, amikor kirepülnek, ha ezt komolyan vennénk.

Nos, ezt tudatosítja itt Pál a filippiekben, és néhány egyszerű mondattal arról tesz vallást, hogy ő a maga részéről ezt komolyan veszi.

Mi kell ahhoz, hogy valaki jó sáfár legyen? Kell olyan szív, amit átadott Istennek, amivel nem akar megtartani magának semmit, hanem tudja, hogy minden Istené. Kell olyan szem, hogy észrevegye, hogy abból, amit reá bízott Isten, mikor, kinek, mit kell továbbadnia. Kell, hogy mozduljon a keze is és ezeket hajtsa végre. Mert odáig sokan eljutnak, hogy látom, kinek kellene segíteni, de aztán úgy vagyunk, mint az a kisfiú, aki egy gyerekzsúrban kapott egy nagy zacskó cukorkát és azonnal biztonságba helyezte a hóna alá. Ő maga vett belőle. Anyuka meg szégyenkezett és mondta: nem kellene a többieket is megkínálni? Szorította a gyerek a csomagot a hóna alatt, és mivel még kicsi volt, őszinte volt, és azt mondta: adnék én szívesen, de sajnálom.

Ezzel mi is így vagyunk, csak nem vagyunk őszinték, és nem valljuk be. Látom, hogy mit kellene továbbadni abból, amit én is úgy kaptam Istentől, és milyen örömöm lenne nekem is, hogy kézbesíthettem, de sajnálom, és végül is nálunk marad az, amit Isten nem nekünk szánt, csak nálunk tette le, hogy használjon minket az Ő gondviselő munkájában.

Fontos, hogy elkérjük Istentől ezt a szabad szívet, amelyik kész az Ő rendelkezésére állni. Ezt a jó szemet, hogy észrevegyük, hogy kinek, mikor, mire van szüksége. És ha észrevettük, már mozduljon is a kezünk, és adjuk tovább ezt.

Erre a három kérdésre jó lenne, ha ma este tudnánk válaszolni becsületesen. Komolyan vesszük-e azt, hogy semmi nem a miénk? Úgy felháborodnak emberek néha, ha erről van szó. Így nézünk-e minden értékünkre, hogy ez sem az enyém, ez sem az enyém, ez is az én gazdámé, az én mennyei Atyámé, melyeknek nagy részét azért adta nekünk, hogy örüljünk neki, élvezzük, használjuk. Nem azért bízta ránk, hogy hozzá ne nyúljunk, de nem mindet nekünk szánta, mert ebben a kiváltságban akar részesíteni, hogy az Ő munkatársai legyünk. Hogy azt, amit nem nekünk szánt, csak reánk bízta, azt boldog örömmel adjuk tovább.

Tisztában vagyunk-e azzal, hogy semmi nem a mienk?

A másik kérdés az, hogy szabadok vagyunk-e erre, hogy tényleg továbbadjuk? Hogy ne akarjam a másét élvezni egy percig sem. A hívő ember nem lesi a potyát. Ami a másé, azt odaadja másnak. Azt az időt, amit Isten azért adott, hogy a gyerekeinkkel vagy unokáinkkal töltsük, vagy egy nálunknál is elesettebbel, azt az időt jó szívvel és azonnal adjuk oda neki. A napnak nem mind a huszonnégy órája a mienk. Először is egy része Istené kellene, hogy legyen. Megadjuk-e Istennek, ami az Istené? És megadjuk-e másoknak is, ami őket illeti? Ez állandó kísértésünk, hogy visszatartsuk azt, amit már régen oda kellett volna adni, vagy amit rendszeresen oda kellene adni és az nekünk is nagy örömöt jelentene. Az mindig nagy öröm a hívőnek, hogy ha azzal, amit Isten reá bíz, azt teszi, ami végett Isten adta neki. Most az oda került, ahol a helye van.

A harmadik kérdés: tudunk-e ilyen felszabadultan elfogadni? Nem kell szabadkozni, nem kell viszonozni. Nem üzletelünk egymással! Ez szeretetcsomag volt. Ők csak továbbadták azt, amit ők is Istentől kaptak. Itt nem arról van szó, hogy egyik a másiknak adott, és akkor az a másik függő viszonyba került tőle. Ők mind a ketten függő viszonyban vannak Istentől. És ez leegyszerűsíti a dolgokat.

Ezt kellene begyakorolni, és akkor lennénk bizonyosak abban is, amit itt az apostol a végén ír: "Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban."

Nem kell félteni magamat, hogy amit továbbadtam, azzal én szegényebb leszek. Ő be fogja tölteni minden szükségeteket. Mi szerint? Az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.

Van itt még egy szó, ami hangsúlyos: gyümölcsözzék a ti javatokra. Ez gyümölcs. Terem-e az életünk, az az új élet, amit Krisztusban kaptunk, gyümölcsöket? A Kolosséi levélben is olvastunk egy ilyen mondatot, amikor tanulmányoztuk, "hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az Ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt minden fajta jó cselekedetekkel, növekedvén az Isten megismerésében."

Ez már a következménye annak, hogy valaki Isten kegyelmét megkapta. Nem azért kapunk kegyelmet, mert mindenfajta jó cselekedetet tettünk. Hanem miután megkaptuk Isten kegyelmét, képessé válunk arra, hogy az Ő minősítése szerinti jó cselekedeteket is végezzünk, és ezt nevezi gyümölcsnek itt az ige.

Terem-e gyümölcsöket az életünk?

Még egyszer végigfutva a mai szakaszon: jellemez-e minket az, hogy elégedett vagyok? Ezzel kezdi az apostol: minden körülmények között elégedett vagyok, nem most lettem elégedett, hogy ti csomagot küldtetek. Jelent-e nekünk igazi gazdagságot a Krisztussal való közösség, ami állandó az életünkben? Szívesen részt veszünk-e mások nyomorúságában, megtapasztalva ezt a mély testvéri összetartozást? Tudunk-e így adni és elfogadni, ahogy itt ezt olvassuk? Bízunk-e abban, hogy a mi Istenünk ki fogja pótolni minden szükségünket az Ő gazdagsága szerint a Krisztus Jézusban dicsőségesen?

---

Imádkozzunk!

Édesatyánk, bocsásd meg, hogy oly sokszor panaszkodunk, elégedetlenkedünk, követelődzünk. Olyan sokszor észre sem vesszük ajándékaidat, és oly sokszor csak anyagi jellegűeket követelünk tőled. Nem jelent nekünk igazi gazdagságot, hogy szeretsz minket, hogy elfogadtál, hogy számíthatunk rád, hogy kiálthatunk hozzád imádságban, és hogy olyan sokszor válaszoltál is már nekünk. Szeretnénk megköszönni most minden jót, amit eddig kaptunk tőled. És megköszönjük a próbatételeket is, amikkel edzettél minket.

Segíts el minket ide, Atyánk, hogy tudjunk szűkölködni és tudjunk bővölködni is. Hogy minden körülmények között elégedettek legyünk. Jelentsen nekünk mindennél többet, Úr Jézus Krisztus a veled való lelki közösség, és látszódjék meg rajtunk ennek az öröme és boldogsága.

Köszönjük, hogy kész vagy minket sáfárokként is használni. Segíts, hogy hű és bölcs sáfárok legyünk. Tudjunk örülni annak, amit nekünk adtál, és tudjuk örömmel továbbadni azt, amit másoknak szántál. Olyan egyszerű lenne ez, és úgy meggazdagítana minket. Segíts ezt gyakorolni.

Köszönjük neked ennek az elmúló nyárnak sok ajándékát. Köszönjük a csendesheteket, és könyörgünk hozzád az újra induló tanévért: diákokért és tanárokért. Könyörgünk hozzád az előttünk levő feladatokért. Engedd megtapasztalnunk, hogy mindenre lehet erőnk a Krisztusban, aki minket megerősít.

Kérünk, segíts ebben a csendben személyesen is folytatni az imádságot.

Ámen.