PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2004. október 31. (vasárnap) Varga Róbert

BOLDOG REFORMÁCIÓT

Alapige: Zsolt 119,1-8

---

Imádkozzunk!

Istenünk, hálás szívvel köszönjük neked a reformációt. Köszönjük, hogy újra kezünkbe vehettük a Szentírást, saját nemzeti nyelvünkön olvashatjuk azt most, többféle fordításban is.

Köszönjük, hogy a te igéd most is élő és ható, s elkészíted bennünk mindazt, ha mi akarjuk és kérjük, amit te jónak látsz cselekedni bennünk, és aztán általunk.

Köszönjük, Urunk, hogy nemcsak általánosságban szeretnél velünk a reformáció kérdéséről beszélni, hanem egészen személyessé akarod azt tenni a te igéd, szavad által. Így kérünk, Urunk, vezess minket azon az úton, hogy meg-ismerjük és felismerjük a te akaratodat, s aztán ezt a minőségi életet akarjuk elkezdeni élni, vagy ha már van ilyen, akkor abban előbbre jutni. Így áldj meg minket, kérünk, igehallgatásunkat, figyelésünket, hitbeli növekedésünket vagy elindulásunkat.

Köszönjük, Urunk, hogy a te igéd megáll. A történelmi viharok jönnek és mennek, uralkodók jönnek és megbuknak és meghalnak, az emberek fogynak, vagy éppen a létszámuk nő, a te szavad, a te igéd örökké megáll. Köszönjük azt is, Urunk, hogy adtad a középkori reformációt, s akik engedték, hogy megreformáld az életüket a te igéd alapján, azok békességben, boldogságban éltek és haltak meg.

Kérünk, Urunk, hogy a mi szívünket is vedd most a kezedbe, formáld azt belátásod és akaratod szerint. Köszönjük, Urunk, hogyha ezt teszed, csak jó jöhet ki a mi életünkre nézve abból.

Ámen.

---

Igehirdetés

Már az első keresztyénekben is felmerült az a kérdés, ha keresztyén módon él valaki, akkor olyan életet él, amelyik kedves Isten előtt? A válasz egyértelműen igen, hiszen Isten azt akarja, hogy minden ember megismerje Isten kegyelmét, szeretetét és irgalmát. Boldog emberként élni, ez keresztyén emberként is a legfontosabb kérdés.

Ha a keresztyénség természetellenes lenne, akkor biztos, hogy kudarcra lenne ítélve, hiszen csak úgy lehet Istennek tetsző életet élni, ha valaki Isten parancsolatainak engedelmeskedik, s az Ő szavát megtartja.

Az Istentől félő - nem az Istent félő -, az Istentől félő Luther Márton ezt ismerte fel, amikor odaállt a szerzetesrendi könyvtárban a falhoz odaláncolt kézzel másolt Szentírás elé, s elkezdte azt szorgalmasan lapozgatni. Nos, rátalált arra az igerészre, hogy az igaz ember hit által él. Ennek a felismerése, átélése, és az ebből fakadó szabadulás után írta meg tételeit, azt a 95 tételt, amelyet aztán kiszegeztek a wittembergi vártemplom kapujára, s amely elindította a reformációt 1517 októberében.

A boldogtalan és Istentől félő ember szíve biztonságra, békességre és bocsánatra vágyott. A reformátorok személyesen is átélték, megtalálták ezt, s így végezték szolgálatukat és munkájukat.

Az istentelen világnál is sok vonatkozásban sötétebb és istentelenebbé vált egyház pedig eljutott arra a szintre, hogy semmit nem tudott már az embereknek adni. Ezért látta úgy Isten is, hogy szükség van az egyház reformációjára, a visszatérésre a hamisítatlan forráshoz, Isten igéjéhez.

Azért olvastam el ezt a részt, hogy a Szentírás - az egész - Istentől adott ajándék, amely hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra és az igazságban való nevelésre.

Minden ember boldog akar lenni, és ez valahol jogos vágy és igény, csak az a kérdés, hogy hogyan. Van, aki Isten szövetségén kívül, és van, aki Isten szövetségén belül akar boldog lenni.

Egyszer valaki a következőképpen fogalmazott: "Akkor leszek boldog, ha lesz férjem, ha lesznek gyerekeim, ha lesz egy szép házunk és egy új autónk." Aztán elmondta azt is, hogy az első teljesült, de mire a másik három összejött, addigra az első elhagyta őt, vagyis a férje elment. De még akkor is igaz az, hogy nem ez a boldogság forrása, ha mind a négy vagy tizenhat - vagy ki-ki sorolhatná itt most vég nélkül, mikor lenne boldog, összejön -, hanem boldog az ember akkor lesz, ha Isten igéje szerint él.

Kálvin János az Institució című reformátori munkájában részletesen ír arról, hogy az ember akkor és úgy lesz boldog, ha arra a szabadságra jut el, amelyet Krisztus adhat meg a számára. Amikor Luther Márton meg Kálvin János is megértették, hogyha rendezik a múltjukat, a lelki múltjukat az Istennel, s amit egyébként is rendezni kellett még ezen kívül, akkor felszabadulnak arra, hogy Istennek engedelmes életet éljenek.

Rádöbbentek arra is, és felismerték azt is, hogy a hit útja az, hogyha a keresztyén egyház felhagy az "és" gyakorlásával, vagyis a Szentírás és a hagyomány; Jézus és Mária tisztelete; hit és jócselekedetek; kegyelem és a vallásos ember teljesítménye.

Az egész középkori reformáció semmi másról nem szól, minthogy kivesszük ezt az és-t. Egyedül a Szentírás, mert egyedül Jézus, egyedül hit által van üdvösség, és egyedül kegyelemből tartatunk meg. Mert a teljes Írás, a Szentírás Istentől ihletett, de minden egyéb iromány, ami szent hagyománynak tűnik, az nem az Istentől való. Ezért nem is került be a kánonikus könyvek közé.

Egyedül Jézus a megváltó. A protestánsok is tisztelik és szeretik Máriát, mint Istennek engedelmes, hívő asszonyt, de Máriát nem feszítették keresztre Jézus mellé. Jézus mellett két lator volt a kereszten: egyik jobb- és baloldalt, ezért Mária nem társmegváltó, és nem is ment a mennybe, mert ezt a Szentírás nem tanítja. Márpedig, ha valakinek Isten igéje a mérce, akkor el kell döntenie azt, hogy Isten igéjének hisz-e, vagy pedig nem?

Már csak azért sem lehet társmegváltó Mária, mert a Szentírás a következőt mondja: (1Tim 2,4) "Egy az Isten, és egy a közbenjáró Isten és emberek között, az emberré lett Jézus Krisztus." Nincs más. Egy az Isten, és egy a közbenjáró, az emberré lett Jézus.

Aztán az Ef 2,8-ban ezt olvassuk (ezért fontos, hogy Isten kezünkbe adta a hamisítatlan Szentírást, minden ilyen kérdésre megtaláljuk a választ): Kegyelemből van üdvösségünk a hit által, és ez nem tőlünk van, nem tőletek van, Isten ajándéka, hogy senki ne kérkedjék a cselekedeteivel. Nem cselekedetek és teljesítmény által jutunk az üdvösségre. Ezért nem lehet más helyett Isten előtt teljesíteni. Én átveszem a másik bűnét, és vezeklek Isten előtt az ő vétkéért. Ezt a fogalmat a Szentírás nem ismeri. Ki-ki a maga lelkéért és életéért felel Isten színe előtt.

A reformáció így tisztította le mindazt, ami rárakódott az igazi hitre, ami egyébként tiszta volt. Az első keresztyéneknél, a korai keresztyén egyházban teljesen a helyén voltak ezek a dolgok. Nagyon világosan azt tanították, amit a Szentírás tanít. Csak, aki hisz Jézusban, és bűnbánatot tart, és a bűnbocsánatot elfogadja, aki lezárja élete múltját Krisztus előtt, aki feltekint a keresztre, akit Jézus vére megtisztított minden bűntől, annak van üdvössége.

A reformáció azt a lelkiismereti szabadságot adta vissza, amit egyébként Isten az embereknek szánt. Boldogok úgy lehetünk, ha ebben a lelkiismereti szabadságban élünk. A boldogság alapvető forrása tehát a lelkiismereti szabadság? Nem. A boldogság alapvető forrása az, ha valaki átéli a személyes szabadulást Krisztusban a bűn átka alól, ha ezzel a megszabadulási élménnyel kezdődik a hívő élete.

Így volt ez Luther Márton életében, Kálvin Jánosnál, és az óta hány embernél, aki átadta az életét, a szívét Jézusnak. Jézus halála, feltámadása, egyedüli közbenjáró volta ajtót nyit minden ember számára, kivétel nélkül a mindenható Isten színe előtt.

Ádám és Éva óta a fennálló bűnadósságunkat a lázadásunk miatt Jézus odaszegezte a keresztfára. Ezt mondja a Szentírás, hogy a mi adóslevelünket odaszegezte a keresztfára. Ha Őt kivégezték az én bűnömért és bűneimért, akkor én szabad vagyok. Ezért mondja Pál a Galatákhoz írt levélben 5,1-ben "A szabadságban, melyre minket Jézus megszabadított, (múlt idő) álljatok meg." Vagyis a hívő ember meg tud állni abban a szabadságban, amit Jézus adott.

Jézus nemcsak a bűn átkától menti meg a hívőket, hanem a bűn uralmától is. Ez nem ugyanaz. A bűn uralmától is, ez azt jelenti, hogy többé nem kell vétkeznem. Többé nem muszáj bűnt elkövetni. Nem muszáj sorozatban ugyanazokat a vétkeket elkövetni.

A reformáció erre a szabadságra, és erre a boldogságra nyitott ajtót. Ez olyan szabadság, amelyben megállhat bárki, de hogyan? Mindig ez a kérdés. Hogyan? Ez az alapkérdés. Pontosan úgy, ahogy itt a zsoltáríró mondja. Azt mondja, hogy boldogok, akiknek útjuk feddhetetlen, akik az Úr törvényében járnak. Boldogok, akik megőrzik az ő bizonyságait, és teljes szívből keresik őt. Nem cselekszenek hamisságot, az ő utaiban járnak. Vagyis egy ember személyes reformációja itt kezdődik. Boldogok, akiknek az útjuk feddhetetlen.

A mai egyre inkább gonoszodó és sötétedő világban Isten hívő népének óriási feladata az, hogy egyre világosabbá tegye, hogy mit jelent reformált módon élni? Mit jelent Krisztussal a szívben élni? Ez valóban minőségi életet jelent.

Ha csak szellemi öröksége valakinek a potestantizmus, vagy a református gyakorlat, életfelfogás, az is nagyszerű dolog, de ha életévé válik, életelemévé, hogy olvassa a Szentírást, hogy napi csendességet tart. Ha elindult a szívében egyszer ez a reformáció, visszaformálódás, formáltatás arra, amit Isten eredetileg jónak, nemesnek, tisztának gondolt és adott. Visszatért az alapokhoz, amit egyébként maga Isten végez el kinek-kinek az életében, az tud ilyen reformált, minőségi módon élni ebben a világban. Akkor nem deformált életű emberek leszünk, hanem Isten akarata szerint reformált életünk lesz.

Azt mondja az ige, hogy boldog, akinek az útja fedhetetlen. Ez az első személyes lépés a lelki reformációhoz. Milyen ez az élet, amelyik fedhetetlen? Győzelmes élet. Van ilyen ebben a mai, borzalmas, és egyre jobban borzalmasabbá és aberráltabbá váló világban, ahol baloldali fiatalok elmondják büszkén egy internetes cikkben, hogy miért jó ötéves kislányokat megerőszakolni, és ahol azt ajánlják az embereknek, hogy az öregedő feleségüket cseréljék le nyugodtan? Ez egy életprogram. Ahol a homoszexualitás dicsőség. Ha valaki ez ellen szól, arra rásütik, hogy ókonzervatív és elmaradott, pedig katolikus létére csak a Szentírás szava szerint akar bizony konzervatív módon élni, és hitvallást tenni egy uniós bizottság előtt is. A végén neki kell mennie. Nem azok mennek, akik azt mondják, hogy ez kárhozatos dolog.

Hova tart ez a világ? Mennyire nagy szükség van arra, hogy egyre inkább megreformált életű, hitű emberek legyenek ebben a világban, ahol lassan csak a pénz, a szexuális szabadosság, az italozás, a különböző perverziók, aberrált viselkedés a menő. Mikor ebben megbetegszik az, aki ezt csinálja, akkor ennek a költségeit azok fizetik, akik tisztességesen élnek, akik rendesen dolgoznak, mert dolgozni akarnak. Még mindig lehet munkát találni, ha valaki nagyon akar dolgozni, akik hitre nevelik a gyerekeiket: azt a hármat, négyet, ötöt vagy hatot, amennyi van, akik szeretnének becsületesen és tisztességesen mozogni az üzleti életben is. Nem lehetséges, mert nem dugnak milliókat vagy százezreket a másik zsebébe, akkor a kiírt pályázatokat biztos, hogy nem fogják megnyerni, akármennyire alkalmasak is arra. Aki rendezett családi életet él, akinek normálisan tanulnak a gyerekei, s aki nem fogja lecserélni a terhességek és szülés által talán tönkre ment (testi értelemben tönkre ment), időssé vált feleségét, hanem ugyanolyan szeretettel és tisztelettel veszi körül őt, mint korábban. Azokat kiáltják ki aberráltnak, betegesnek és elmaradottnak.

Mit mond tehát Isten igéje? Azt mondja, hogy a reformált élet boldog élet. Akinek az útja fedhetetlen, mert tisztán akarja az üzleti ügyeit intézni, mert nem akarja kihasználni azt, aki pillanatnyilag rászorult, aki kiszolgáltatott, és azt nem fogja lehúzni százezrekkel vagy milliókkal, hanem becsületesen, tisztességesen, fedhetetlenül akar élni. A nemi identitását is a házasságon belül akarja normális és igeszerű módon megélni, és nem azon kívül.

Olyan világos Isten igéje. A fedhetetlen élet ezt jelenti. A gyerekeit Isten igaz-ságára neveli. Ő maga is próbál Isten szerint való módon élni, mintát és példát adni.

Mi tehát az igazi boldogság titka? Az ilyen módon reformált élet, és a folyamatosan reformálódó élet. Ez azt jelenti, hogy újra és újra igazítom az életemet, s engedem, hogy Isten igazítsa az Ő tiszta és tökéletes szavához.

Mit olvastunk a Zsoltárban? "Te parancsoltad Uram, hogy határozataidat jól megőrizzük, akkor nem szégyenülünk meg." Nem azért szégyenülünk meg időnként, mert nem őrizzük meg a határozatait, mert saját magunk felülbíráljuk Isten szavát, igéjét, és a szerint hozzuk a döntéseinket, és csodálkozunk, hogy megszégyenülünk, és sokan csődbe jutnak.

Mit olvasunk az 1. Zsoltárban? Az első meg a száztizenkilencedik, meg a többi összecseng ám, egymásra épül. Ezt olvassuk az 1. Zsoltárban: "Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, és bűnösök útján nem áll, csúfolódók székébe nem ül. " Vagyis a fedhetetlen életútú ember nem jár a gonoszok tanácsán. Nem áll meg a gonoszok útján. Nem jár, nem áll meg, és nem ül a csúfolódók székében. Nem használja ki a másikat lelkileg és anyagilag. Nem hallgat gonosz tanácsosokra, és nem követ gonosz tanácsokat. Mi hányszor ültünk a csúfolódók székébe?

Kedvesen tréfálkozásnak neveztük bántó szavainkat azért, hogy a társaság középpontjába kerüljünk. Nyugodtan csúfoltuk és gúnyoltuk a másik embert. Az ige azt mondja, hogy nem ül a csúfolódók székébe. Akkor mától hagyjuk abba, és ne tegyünk ilyet többet. Azt mondja az ige, hogy boldog, aki megfogadja Isten intelmeit, és teljes szívvel keresi Őt. Ha valakitől olyan összeget vettünk el, vagy csaltunk ki, ami nem a mienk, akkor azt adjuk vissza. Térítsük meg a kárát, és kérjünk bocsánatot, mert ez a megoldás, és ez az Isten szerint tisztességes út. Mert ez ezt jelenti, hogy engedem, hogy Isten megreformálja az egyéni életemet és a családi életünket is. Vagyis, akkor otthonná lesz a lakásunk, mert van, akinek csak lakása van, de nincs otthona. Akkor lelki otthonná lesz még akkor is, ha nem mindenki hívő abban a családban, vagy egyedül vagyok. De előkerül a Szentírás, és a Szentírás igéjén keresztül a családon belül is elindulhat egy szent, igazi, Isten szerint való reformáció. Mert ahol Isten igéjét előveszik, ott Isten igéje elkezd hatni a Lélek által. Akkor a mi otthonunk otthonná, lelki szigetté válik ebben az istentelenül sötétedő világban. Ahol jó lelki hatást vehet gyerek és felnőtt.

Mit mond a 6. versben a zsoltáríró? "Megtartom rendelkezéseidet, akkor nem vallok szégyent." Olyan egyszerű, nem? Kérem az Istent: Uram, segíts, hogy megtartsam rendelkezéseidet! Gondolataimban, cselekedeteimben, az erkölcsi kérdésekben, anyagi kérdésekben, a nemi kérdésben, a tisztelet, szeretet kérdésben, a munkahelyi kapcsolatokban. Megtartanám rendelkezéseidet, akkor nem vallanék szégyent.

Nagyon fontos tehát az egyén, az egyház, a család reformációja, Isten igéje szerinti megváltozása. Ő a széthullásnak induló családok egyedüli megmentője. Olyan sokszor láttam és látom azt, hogy Jézus belenyúl egy összetört házasságba, a harmadik válóperes tárgyalásra már nem mennek el. Nem békültek ki azonnal, de valami megfordult.

Hányszor küzdünk itt hárman, és elhangzik: Isten megfordíthatja a ti házasságotokat. Helyre teheti, megreformálhatja a ti egyéni életeteket, és újra eggyé tehet titeket. Újra beleszerethettek egymásba. Újra megújulhat az egész Isten dicsőségére.

Jézus tud segíteni. Ő az, aki eltörli a mi álnokságainkat. Az Ő vére által megtisztítja a mi életünket, és újat kezd velünk. Vele szövetségben, vele egységben, az Ő útjain járva valóban fedhetetlen életű lesz az ember. Nem lesz fogás rajta. Anyagilag sem. Nem tudják mivel megzsarolni, akármilyen pozícióban van, mert nincs fogás rajta, mert az Isten fogja és tartja. Az Istennel jár, és nem tudják kikezdeni. Még ha hazudnak róla, akkor sem. Mert minden rejtett dolog előbb vagy utóbb napvilágra jön.

Nem az a baj, hogy a legtöbb ember életútja nem ilyen? Azért nem fedhetetlen, mert az Isten nem vezetheti. Mert nem Isten fedezékében él, és nem Isten fedi be, s takarja be tollaival és szárnyaival.

Sokan ezért szégyenülnek meg, ezért mennek tönkre házasságok, nőnek fel istentelenségben a gyermekek. Ezért nélkülözhetetlen a reformációban visszakapott Szentírás, a hűséges igeolvasás és igahallgatás. Ezért aktuális ma is a középkorban elindult reformáció az egyház, az egyén és a család életében is.

Tudjátok, mi a reformáció legnagyobb ellensége? Van, aki erre gyorsan rávágja: a katolicizmus. Nem igaz. Nem igaz. A Jelenések könyvében olvassuk, hogy mi a legnagyobb ellenség. A Jelenések 3-ban azt mondja Jézus a Lodícia-beli gyülekezetnek: "Tudom a te dolgaidat. Mivel nem vagy sem hideg, sem forró, vajha lennél hideg vagy forró, de nem vagy. Langyos vagy, ezért kivetlek a számból." Az egyháztörténeti kérdés, hogy dúlt a harc a reformáció és a katolicizmus között - most erről nem akarok beszélni, ez egyháztörténeti kérdés részben, de a legnagyobb ellenség, amikor nem szánjuk oda a szívünket. Bár lennél - mondja Jézus - hideg vagy forró, de mivel langyos vagy, nem tudlak használni semmire sem. Még a hideg szív is - azt mondja Jézus -, aki ellensége az evangéliumnak, még azt is jobb, mert arról látni való, hogy hova tart, és hova tartozik. Mindent tud az olyan ember, aki langyos, Istenről, Jézusról, egyházról, de semmit nem él meg abból, vagy olyan langyos módon azt is. A tudásából akar élni, a szíve pedig kihűlt.

A 119. Zsoltár 2. verségben ezt olvassuk: "Akik teljes szívvel keresnek téged, azok útja fedhetetlen." Langyos szívvel nem lehet jutni sehova sem. Elmondom: Uram, itt a szívem, itt az életem. Reformáld meg, vezesd vissza magadhoz. Tisztítsd meg teljesen.

Aki teljes szívvel keresi Istent, az nem lesz langyos sosem, vagy ha mégis megtörténik, ezt felismeri, és kéri akkor Istent, hogy formáld át a szívemet. Tüze-sítsd meg a lelkemet, hadd legyek bizonyságtévő emberré ebben a sötét világban.

Jézus azt mondja a langyos keresztyénekre, kivetlek a számból. Nem tud többé semmit ránk bízni Isten. Ezért van múlhatatlanul szükségünk nem külsőségekben nagy ünneplésekre, hanem belső reformációra, a szívünkben Isten által elvégzett lelki reformációra.

Azt olvassuk, hogy a reformátorok hite holtuk után is beszélt. Összecseng ez a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetével. Ábel hite még holta után is beszél. Annak az embernek az élete, akinek fedhetetlen volt az élete. Krisztushitben telve el, aki engedelmeskedett minden bűne, mulasztása ellenére, és komolyan vette Isten szavát, aki életét Isten szavához igazította, azt olvassuk, hogy annak az élete holta után is beszél.

Mostanában sokan mennek ki a temetőkbe, van, aki így egyszer egy évben. Azt mondja a Szentírás, hogy boldogok a holtak, akik az Úrban halnak meg. Hányan nem így haltak meg. Vajon mi így halunk meg? Boldogok azok, akik az Úrban halnak meg.

A megreformált, Istenben és Isten által gazdag élet ilyen. Vannak boldog halottak is. Boldogok a holtak, akik az Úrban halnak meg. Azok, akiknek az életútjuk Krisztusban elrejtett életút volt. Ábel, Ábrahám, Luther Márton, Kálvin János, hitük még holtuk után is beszélt. Ezekről mondja azt a Szentírás: "Az igaz ember emlékezete áldott."

Isten ilyen igaz emberré akar tenni mindnyájunkat. Itt nincs kivétel. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság megismerésére eljusson. Olyanokká, akikről azt mondják, hogy ez az ember istenhívő ember volt. Az igaznak emlékezete áldott. Akik áldott emlékezetűek lesznek, akiknek a hitük holtuk után is beszél, s akikről azért beszélnek holtuk után is, mert a hitük olyan volt, hogy az minta és példa volt mások számára.

Boldog emberek akarunk lenni? Ehhez elengedhetetlen a fedhetetlen, Istennek engedelmes élet. Sokszor mondjuk azt, hogy boldog karácsonyt kívánunk, boldog húsvéti ünnepeket, boldog névnapot, boldog születésnapot. Ma délelőtt hadd kívánjak mindnyájunknak boldog élet-reformációt.

---

Imádkozzunk!

Istenünk, olyan jó a te igéd közelében lenni, hallgatni a te beszédedet. Köszönjük, hogy te segítesz nekünk változni. A mi deformált életünket, gondolkodásunkat, cselekedeteinket hadd adjuk most a kezedbe, ami mindebből az volt, s köszönjük, hogy te átformálod olyanná a mi életünket, gondolkodásunkat, cselekedeteinket, ami kedves előtted.

Köszönjük, Urunk, hogy nagy szeretettel és nagy irgalommal nyúlsz le hozzánk, érintesz meg minket, s formálsz át bennünket.

Köszönjük a reformáció lelki ajándékát, s mindazt, amit magával hozott. Köszönjük a tiszta, hamisítatlan, igazi Szentírást, amit a kezünkbe vehetünk, s ami hasznos az intésre, a feddésre, a megjobbításra, a fedhetetlen életúton való járásra. Áldunk és dicsőítünk mindezért.

Köszönjük, Urunk, hogy újra akaratod alá rendelhetjük magunkat. Kérünk, soha ne hagyj el minket.

Ámen.