A SZENVEDÉS PRÉDIKÁCIÓJA

Alapige: ApCsel 9,10

Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás, az Úr megszólította őt látomásban. Anániás! Ő így válaszolt: Íme itt vagyok, Uram. Az Úr pedig így szólt hozzá: Kelj föl, menj el abba az utcába, amit egyenes utcának hívnak és keresd meg Júdás házában Sault, akit Tárzuszinak neveznek, mert íme imádkozik. És látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi megy be hozzá, s ráteszi a kezét, hogy lásson. Anániás így válaszolt: Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet. Ezt mondta neki az Úr: Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye nevemet a pogányok, királyok és Izrael fiai elé. Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvedni nevemért. Anániás tehát elment és bement abba a házba, rátette kezét, és ezt mondta: Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél és azért küldött, hogy újra láss és megtelj Szentlélekkel. És egyszerre, mintha pikkelyek estek le volna szeméről. Újra látott. Aztán fölkelt, megkeresztelkedett és miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten fia. Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket? Saul azonban egyre jobban felbátorodott és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus. Amikor pedig már jó néhány nap eltelt, a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele. Saulnak azonban tudomására jutott a merénylet terve, még a kapukat is éjjel, nappal őrizték, hogy megölhessék őt. De a tanítványok elvitték, és éjjel lebocsátották a kőfalon egy kosárban.

Imádkozzunk!

Magasztalunk téged mennyei Édesatyánk, hogy te a lehetetlen dolgokat is lehetségessé teszed, hiszen számodra semmi sem lehetetlen, még Saul is megtérhetett a damaszkuszi úton. Köszönjük neked azt a csodát, amit elvégeztél a mi életünkben is, amikor hozzád térhettünk tékozló fiadként. Magasztalunk téged mindazért, amit azóta is tapasztalhatunk életünkben. Kérünk, amit most hallhattunk lelkipásztorunk leveléből, tovább végezd az ő életében. Mi azt kérjük, építsd föl teljesen, hogy szolgálhasson itt, hirdethesse nevedet. Dicsőítünk azért Urunk, hogy neked ez is lehetséges.

Köszönjük, hogy őt is erősíted az igével, ahogy most bennünket is akarsz. Szeretnénk mi is elcsendesedni előtted. Annyi minden van, amire figyelhetnénk, fizikai és lelki dolgok egyaránt, de most csak rád szeretnénk figyelni azért, hogy meghallhassuk az örömhírt. Meghallhassuk bátorító igédet, hadd lehessen az személyes üzenetté valóban. Kérünk téged, hogy itt a templomtérben, a termekben, az udvaron, hadd lehessünk mi istentiszteleten, imádhassunk együtt, közösségben, s úgy mehessünk innen haza, hogy folytathassuk az élet tiszteletét, hogy rólad tehessünk bizonyságot. Hallgasd meg könyörgésünket, Jézus nevéért.

Ámen.

Igehirdetés

A legfiatalabb ifjúsági csoporttal voltunk csendes hétvégén, ahol a veszprémi állatkertet is meglátogattuk. Számomra a leglátványosabb a fehérfarkasok látványa volt. Emlékeim szerint most láttam életemben először fehér színű farkast. Az jutott eszembe - Saul megtérését olvasva -, hogy bizony a fehérfarkas színe nagyon hasonlít a bárányéhoz, de azért a farkas nem bárány. Emlékszünk, hogy Jézus maga mondta, hogy vannak báránybőrbe bújt farkasok. Az Írás beszél arról, hogy a hívő ember, Jézus követője Isten gyermeke bárány természetű, a gonosz, bűnös ember, Isten ellensége pedig farkas természetű.

Saul fehér színű farkas természetű gonosz volt, hiszen ő a kor legvallásosabb fiatalembere, akit mindenki sikeresnek tartott és magasztalt, de bűnös volt, Jézus híveit üldözte. Amikor azonban az életében megtörtént a pálfordulás, akkor igazolódott mindaz - amiről a reformációs istentisztelet is szólt -, hogy a deformációs élet reformálódhat egy pillanat alatt. Megtörtént az a csoda, ami a természetben sohasem, a farkas természetű ember Jézus juhocskájává lett, báránytermészetűvé vált, a farkas báránnyá változott.

Ezen nem is szoktunk nagyon csodálkozni, mert jól ismerjük Pál életét, és már természetes számunkra, hogy vele ez történt. De a mi életünkben vajon megtörtént-e már ez ilyen természetes módon? A folytatás ettől függ.

Lukács második bibliai könyve a 9. részét olvasva nagyon meglepő, hogy mi volt az, ami a báránytermészetű Saul, a megtért hívő ember életét jellemez-te, mi volt az első dolga, amit megtérése után tett. Azt figyelhetjük meg, hogy mennyire vágya a báránynak, hogy a farkasok közé menjen. Saul első dolga az volt, hogy elment a damaszkuszi zsinagógába és elkezdett Jézusról beszélni.

Ez természetesen igazolta, hogy valóban megtérése nem látszat megtérés volt. Ő teljesen megváltozott és ezt látták, tapasztalták azok is, akik ott hallgatták, és csodálkoztak is nagyon. Lehet, hogy még hívták is egymást, hogy jól látják-e valóban ő az a bizonyos Saul? Hát őróla nem ezt hallottuk, őt nem így ismertük! De az életében gyökeres változás ment végbe és ez meglátszott a viselkedésén, sőt a szavain is. Arról beszélt, akivel tele volt a szíve, az élete, egész lénye sugározta azt a krisztusi szeretet, békességet, amit nyert a Jézussal való találkozás során.

Nemcsak bizonyságot tett, hanem, azt olvassuk, hogy prédikált. Azaz, bátran meghirdette, hogy kicsoda Jézus. Azt is elmondta róla, hogy ő az Isten fia. Az Apostolok cselekedetei leírásban csupán itt szerepel az a méltóságjelző, hogy Jézus az Isten Fia. Jézust is ezért ölték meg, ítélték el a zsidó vezetők, mert ha ezt egy Izrael népéhez tartozó vallásos hallja, vagy megtér hozzá, mert Isten, vagy istenkáromlónak ítéli.

Saul korábban istenkáromlónak minősítette, ezért üldözte, Jézus követőit, ezt a nevet. Miután azonban személyesen találkozott vele, minden megváltozott benne. Nemcsak követője lett, hanem hirdetője is; korábban a Jézust üldöző elkezdte Jézust hirdetni!

Vajon a mi szavaink, életünk, viselkedésünk kiről beszél? Beszél-e arról a Jézusról, akivel mi is találkoztunk már?

Családok biztosan emlékeznek, gyerekek, unokák, feleségek, férjek hazaérkezésére csendeshétről, vagy csendes hétvégéről, ahonnan Jézussal térnek haza már. Úgy mentek el oda, hogy még nem ismerték a Megváltót személyesen, de haza már másképpen érkeztek. Valószínűleg minden második, harmadik szavuk az volt, hogy mi történt ott velük. Talán már unalmas is lehetett, hogy mindig Jézusról beszélnek. De amikor a szív tele van valakivel, akkor róla tesz bizonyságot.

Kezdetben ez nem is olyan nehéz, csak azután válik nehézzé, amikor már nemcsak otthon mondja el, hanem másoknak is, talán éppen a régi barátok között. Saul számára a damaszkuszi zsinagóga vezetői, tagjai a régi barátok voltak, akikkel együtt munkálkodott Jézus ellen, hiszen azért ment oda és ezt tudták róla. Visszamenni az iskolába és már másképpen. Most akkor mit mondjak Jézusról, hogy mondjam.

Kiderül, hogy ez Saulnak sem volt könnyű, neki is erőt kellett vennie, felbátorodnia kellett. Az igében szereplő kifejezés azt jelenti, hogy valakitől kapott erőt, bátorságot, nem önmagától produkálta ezt, hanem Isten lelke munkálta benne. A Szentírást ő már ismerte, hiszen képzett írástudó volt. Az Írás és Isten Lelke együttesen erőt és bátorságot adott neki Jézusról szólni.

Mi azonban arra gondolhatunk, hogy neki könnyű volt, de én hogy tegyek bizonyságot? Ráadásul, éppen azoknak. Az ember ilyenkor még a szavakat sem találja. Velem történt meg, hogy járva heteken keresztül a gyógytornára, megismerkedtem az ottani gyógytornászokkal és a velem együtt szenvedő betegekkel. Amikor az egyik munkatárs behozta megmutatni az ultrahang felvételeket kicsinyéről, aki olyan pici, hogy még a szíve sem alakult ki teljesen, de már dobogása látszott. Szerettem volna neki arról beszélni, hogy mit jelent Jézus szerint édesanyának lenni, milyen áldás, amikor már a méhben is ott van a kicsi magzat. De hát hogy mondjam? Mit mondjak neki Jézusról, meg amúgy is előtte már torna közben jajgattam a fájdalomtól. Nem akartam úgy tűnni sem, hogy mindenképpen szeretnék lelkészként beszélni az Istenről, egyházról, Bibliáról. Gondolkoztam és először nem jutott eszembe semmi. Amikor már készültem elmenni, akkor jött - hiszem, hogy Isten lelkétől vezetve - a gondolat, hogy megkérdezzem, van-e otthon Bibliája, mert ismerek egy ókori ultrahang felvételt. A 139. Zsoltár elmondja, hogy milyen csontocskák, és miegymások vannak Isten szeme előtt, már akkor, amikor az anyaméhben van az ő gyermeke. Elmondtam, hogy az a zsoltár arról is szót ejt, hogy mit jelent Isten szemében a gyermek, és az édesanya. Bizonyságot tettem. Emlékezetem szerint Jézus nevét nem is említetve.

Saul, amikor a zsinagógában beszélt, azt olvassuk továbbá róla, bizonyította az őt hallgatóknak, hogy kicsoda Jézus. Az a szó, hogy bizonyította, azt jelenti, hogy több darabból összeszed, összerak dolgokat, és az igazságot igazolja. Valószínűleg, hogy azok között, akik között bizonyságot tehet mindenki Saulhoz hasonlóan, aki találkozott Jézussal, van idő bizonyságtételre. Nem azokról van itt szó, akikkel találkozunk például a vonaton, és van öt percünk, mert hamarosan leszállnak, hanem azokról, akikkel együtt élünk. Akik a régi barátok talán. Bizonyságot tenni arról, hogy kicsoda Jézus, a Messiás, aki az én házasságomat is megmentette, betegségemet meggyógyította, és tovább lehetne sorolni az általa adott, a mi személyünkre szabott megoldásait, segítségét. Ott van-e ez a vágy bennünk? Mert Saulban ott volt. Jézus is arról beszélt, hogy az övéiben a krisztusi szánalom, irgalom vágya van. A tanítványai is ezt érezték át. Ez küldetés! Ha valakiben nincs ott ez a vágy, valami nagy baj van, mert akkor nem érzi a krisztusi szánakozást és szeretetet, az elveszettek iránt és nem látja küldetésnek. Jézus egyértelműen elmondta Anániásnak, hogy Saul énnékem arra választott eszközöm, hogy bizonyságot tegyen rólam, mint apostol. De ez minden hívőnek az Úrtól kapott ajándék, küldetés.

Bizonyságot tenni nem egyszerű és sokszor nem könnyű. Néha nem is olyan egyszerű megmondani, hogy mit is akarunk, nehéz szavakba foglalni Jézusról azt, amit szeretnénk. Amikor azonban végre nagy nehezen sikerül, utána kiderülhet, hogy nem mindenki tér meg azonnal. Továbbá, ha a bárány a farkasok közé megy bizonyságot tenni, akkor a végén a farkasok megehetik.

Saul három évet töltött Arábiában - amint olvasható a Galatákhoz írt levélben -, ezért az a megjegyzés, hogy több nap elteltével, azt jelzi, hogy ez már három esztendő. Csak a szentíró Lukács nem az időre akarta a hangsúlyt helyezni, hanem a helyzetre, Saul állapotára.

A leírásból tehát azt láthatjuk, hogy Saul bátran bizonyságot tett, az emberek nagyon csodálkoztak, több nap elteltével azonban már úgy viselkedtek, hogy végül Saul életveszélybe került. Saul elkezdett Jézusért szenvedni. Elkezdődött az a szenvedés, amiről az Úr Jézus szólt is Anániásnak, hogy ő nékem erre választott eszközöm és majd meglátja, hogy mennyit kell az én nevemért szenvedni.

Aki Jézusról tesz bizonyságot, az tapasztalja mások megtérése örömét, átélheti a közönyt - az ige szerint ez a legrosszabb -, de átélheti néha azt is, hogy szenvednie kell Jézus nevéért, testben és lelkileg egyaránt.

Jézus Krisztus ugyanis nem azt mondta a tanítványainak, amikor őket kiküldte a misszióba, hogy semmi gond, elküldelek titeket, mint farkasokat a juhok közé. Sokkal jobb lenne - néha én is úgy érzem -, hogy elég egy harapás és máris megtér az a juhocska Jézushoz. Nem lehet ugyanis erőszakkal, keményen odaszólni és akkor megijed, és jön Jézushoz. Ez nem a kegyelem evangéliuma, Jézus nem is ezt mondta.

Néha arra gondolok, hogy legalább azt monda volna, hogy elküldtelek benneteket, mint farkasokat a farkasok közé, mert így bántás esetén vissza lehetne harapni és úgy magyarázni ezt, hogy azért tettük, mert Jézusról szeretnénk beszélni. Ez képtelenség.

Jézus nagyon jól tudta, hogy a kegyelem evangéliuma a róla szóló bizonyságtétel, a prédikáció alapja csak akkor lehet igazi, ha az övéi juhokként mennek a farkasok közé.

A jézusi mondat: "Én elküldelek benneteket, mint juhokat a farkasok közé". Saul apostol nagyon jól tudta, mit jelent farkas természetűnek lenni. Hiszen ő is ezt gyakorolta és ezt élte meg. Figyelemre méltó, hogy első dolga volt, hogy ment a farkasok közé is és valószínűleg nem csodálkozott azon, ami vele történt. A farkas kedvenc eledele a bárányhús.

Csodálkozni szoktam azon, amikor valaki nem hallgat a bizonyságtételre, nem tér meg azonnal. Ez az érzésem azonban csak addig tart, amíg nem gondolok bele abba, hogy én mikor tértem meg, hiszen én sem akartam egyből juhvá változni. Az kegyelem, ha valaki megismeri az Úr Jézust. Ezért mondja Jézus Anániásnak is, hogy elküldöm, mert ő választott edényem, hogyha kell, szenvedjen a nevemért.

Kiderül azonban, hogy ezek szerint Jézust sem lepi meg, ha bántják az övéit, hanem azt mondja, hogy ez kifejezetten terve, célja. Vajon miért?

Először azért, mert ha Jézusért szenved valaki, akkor megtapasztalja annak az örömét és békességét, amit Jézus Krisztus ilyenkor szokott adni számára.

Mindaddig, amíg én is csak gondoltam arra, hogy milyen rossz lesz, amikor én elkezdek beszélni haverjaimnak, hogy fognak majd hozzám szólni, hogy fognak rám nézni, akkor attól féltem, hogy szenvednem kell. Amikor viszont már megtörtént az a dolog, akkor békesség, öröm volt a szívemben, mert Jézusért szenvedtem. Hál? Istennek nem fizikailag, de lelkileg nagyon. Ezért mondja Pál a Filippi gyülekezetnek az 1,29-ben, jó ha tudjátok, hogy az is kegyelem, ha valaki szenved, mert néktek adatott az a kegyelem, a Krisztusért, nemcsak hogy higgyetek őbenne, hanem, hogy szenvedjetek is őérette.

Kegyelem, ha szenvedünk Jézusért, mert a vele való szeretetkapcsolatot mélyíti. Jézus ugyanis azt mondja, hogy ő ott van a szenvedővel. Az aki házas közöttünk, az tudja, hogy amikor a házasság során nehéz időszakok jöttek, bajok, próbák, akkor a szeretet sokkal jobban mélyült a pár életében. A bajok szenvedések idején ugyanis, a szeretett személlyel való kapcsolat mindig mélyül.

A Filippibeliekhez írt levél egyébként az öröm levele. Pál írta a börtönből, ahol Jézusért szenvedett, és ugyanakkor tele volt a szíve örömmel, mert Jézus a benne bízót így bátorítja, hogy a szenvedések között ott van mellette és erősíti. Ez nem jelenti azt, hogy a szenvedés azonnal eltűnik, hanem azt, hogy ott van a békesség és az a tudat, hogy velem van.

Ha a bárány odamegy a farkasok közé bizonyságot tenni, nem megy egyedül. Láthatatlanul, de valóságosan a Jó pásztor mindig ott van övéivel. Csak láthatatlanul van jelen, nem mehet ő maga, hiszen ezt már megtette, amikor itt járt a földön. Ez az evangélium örömhíre, ezért kell az övéinek menni.

Miért kell továbbá szenvedni? Különben hogy térne meg a farkas természetű ember, ha nem megy oda senki sem hozzá. A bárányok nem várhatják, hogy a farkas menjen az akolba, ahol megtérítik. Menni kell. A bűnösök megmentésére Isten kezében eszköz Saul, a farkas természetűek között is.

Emlékezzünk arra, hogyan tért meg a filippi börtönőr. Először Pált igazságtalanul jól elverték Jézus nevéért, aztán bedobták a mély börtönbe. Ez áldás volt a börtönőr számára, aki éppen ott dolgozott. Ezt követően Pál csak éjfél körül énekelt Silással énekeket, lehet, hogy addig nem tudott, mert szenvedett a testi és fizikai fájdalom miatt. Éjfél körül azonban énekelt. Ezután megrendült a föld és a börtön ajtajai kinyíltak. A csodát az is érzékelteti, hogy leestek a bilincsek. A filippi börtönőr mindezt látva öngyilkos akart lenni, hiszen attól félt, hogy vége van, a rabok megszöktek. Ilyen mély állapotában volt mellette éppen egy szenvedő keresztény, aki azt mondta neki: Meglásd, ne tedd! Itt vagyunk mindannyian. Pál akkor még nem is beszélt neki Jézusról, csak annyit mondott: itt vagyunk. Majd csak azt követően kezdett Jézusról beszélni, amikor a börtönőr megkérdezte, hogy mit tegyen, hogy üdvözüljön. A válasz ez volt: "Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe." Mert a háza népe is megismerte Jézust. Pál leveléből kiderül, hogy házi őrizete során nagyon sok római katona jutott hitre. Ott voltak az apostol mellett szorosan, vele éltek, vele dolgoztak és hitre jutottak.

Az apostol kényszerűség miatt volt a római katonák mellett. Sokszor előfordul, hogy mi is kényszerűség miatt vagyunk valaki mellett, aki lehet, hogy még farkas természetű, de nem tudni, hogy meddig, és nincs szabadulás. Folyamatosan ott van mellettünk, mert lehet, hogy éppen családtag - és ez talán a legnehezebb helyzet -, vagy mert barát, vagy munkatárs. Vagy éppen az, aki látja, hogy én szenvedek, mert a Krisztusért vállalt szenvedés része az is, amikor valaki éppen beteg és mint hívő ember kell, hogy megélje a betegségét. Ez is Krisztusért vállalt szenvedés, ez is beszédes.

A hangsúly a mai üzenetben inkább a szóban mondott bizonyságtételen van. Az apostol a 2Kor 11-ben leírja, hogy ő hányféle módon élte át a Krisztusért vállalt szenvedés nehézségeit, bajait. Azt is megtudjuk, hogy ő ebben mindig megvigasztaltatott és Isten munkálkodott általa.

Ismerjük-e a mi farkasainkat? Tudjuk-e, hogy nem is azon van a hangsúly, hogy akik miatt szenvedünk Jézusért, hanem inkább azon, hogy akik számára Jézust hirdethetjük, ha kell szenvedések során is. Az ige nem azt mondja, hogy ez könnyű, hanem azt, hogy ez kegyelem. A kegyelem azt jelenti, hogy lehet, hogy elég ez a kegyelem a szenvedés hordozásához.

A felolvasott igerész azt is elibénk adja, hogy a bizonyságtétel miatti szenvedés nem tart örökké. Csak addig tart, amíg a kegyelem akarja. Mert mi is történt Damaszkuszban? Saul Isten kezébe került. Ő már az Úr Jézus tanítványa lett és csak akkor, csak addig, csak úgy bánthatták, amikor, ahogyan és amíg az ő Ura engedte. Itt addig tartott a dolog, hogy menekülnie kellett. Fizikailag még nem is érezte az ütéseket, csak menekült. De gondoljunk arra, hogy amíg Saul megtért, már a keresztények közül milyen sokan tértek meg. Az egyház számára is nagy felszabadulási élmény volt Saul megtérése, hiszen addig tart a szenvedés, amíg a farkas természetű ember meg nem tér. Ha ezt láthatjuk, tapasztalhatjuk az külön nagy kegyelemet jelent. Mennyivel másképpen alakul ilyen esetben a szeretetkapcsolat családban, munkahelyen, ott ahol éppen vagyunk.

Mi a helyzet akkor, ha a farkas természetű ember még mindig nem tért meg és nagyon szenvedünk miatta? Akkor menjünk át mi is farkas természetűbe és harapjunk? Nem! A Jó pásztorral hordozni kell a szenvedést.

Dávid esete azt igazolja, hogy van, amikor Isten úgy segít, hogy elteszi az útból azt, aki miatt szenved az ő gyermeke, az ő követője. Saul királynak nem ismerjük az örökéletre vonatkozó életsorsát, azt bízzuk az Úrra. Azt viszont tudjuk, hogy Dávid akkor szabadult meg az őt üldöző Saultól, amikor az meghalt.

Isten az ő ellenségeit egyszer megítéli, ahogyan ez olvasható is a 2Móz 34-ben. Ő irgalmas és kegyelmes, de egy idő után ítél, de az ő követői, a juhok, a legnehezebb körülmények között is mindvégig képviselhetik Jézust.

Ha Saul megtérhetett, aki még Anániás számára is lehetetlen esetnek minősült, Isten tudja, hogy mit miért tesz, hiszen még Saul is megtérhetett, előtte nincs lehetetlen eset.

Az ige fényében Isten azt kérdezi az ő Lelke által, hogy vajon mi kiről teszünk bizonyságot életünkkel és szavunkkal? Ki az, akiről beszélünk ott, ahol vagyunk? Tudjuk-e, hogy a juhok, ha kell, a farkasok közé is mennek, mert a farkas természetű emberek csak így menekülhetnek meg!

Jézus azt mondja nekünk, szenvedőknek, hogy végső soron ez a szenvedés is javára válik nemcsak annak, aki hallja az övéit és látja szenvedésüket, hanem azoknak is, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak. Isten erre a küldetésre hív minket hívni, ezért kövessük a Megváltót hűséggel.

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, dicsőítünk téged azért a kegyelemért, ami bennünket is megmentett a kárhozattól, amikor mi is átélhettük ugyanazt, amit Pál a damaszkuszi úton, megmentettél, nem elítéltél. Köszönjük, ha rajtunk keresztül is már sokakat önmagadhoz hívtál. Köszönjük a családtagjainkat, barátainkat, munkatársakat, akik már hozzád térhettek. Hála, ha itt vannak velünk együtt a templomban.

Megvalljuk neked alázattal, hogy néha olyan nehéz bizonyságot tenni, de még nehezebb szenvedni teérted. Bocsásd meg amikor elkerültük a szenvedést, mert megijedtünk, féltünk. Segíts meg, hogy gyógyuljunk ki ebből. Bennünket is erősíts, bátoríts, hogyha kell, a farkas természetű emberek között is bátran szóljunk szeretettel.

Kérünk, adj türelmet, alázatot, szelídséget mindannyiunknak, akiknek vannak nehéz embereik a családban, a barátok között, vagy a munkahelyen. Segíts nekünk, Urunk, a testi szenvedéseinket is úgy hordozni, hogy az teérted vállalt szenvedés és az látszódjék rajtunk. Segíts imádkozni másokért. Segíts felkészülnünk arra, amikor szólunk rólad.

Könyörülj meg rajtunk, hogy életünk azt a kegyelmet sugározza, amit meg-ismertünk belőled, rajtad.

Kérünk népünkért, hiszen annyi ember szenved a gonoszság miatt. Adj megtérést népünknek. Hozzád fordulunk népünk vezetőiért is, támogasd bölcsességgel őket, amikor döntéseket hoznak. Add, hogy a politikai csatározások ne tudjanak ártani népünk életsorsának. Kérünk, hogy vezetőink valóban vezessenek hűséggel.

Légy gyülekezetünkkel, hogy mint közösség is lehessünk rólad bizonyságtevők. Ha kell, tudjunk szenvedni érted.

Ámen.