PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. június 10. (vasárnap) Cseri Kálmán

DIAKÓNUSOK VÁLASZTÁSA

Alapige: ApCsel 6,1

---

Imádkozzunk!

Örökkévaló Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk, áldunk és magasztalunk, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőíthettük nevedet. Olyan nagy kiváltság az, Atyánk, hogy magadhoz hívsz, magad elé engedsz minket, és másként mehetünk tovább, mint ahogyan érkeztünk.

Köszönjük, hogy a te egyszülött Fiadra, Jézusra nézel, és őérette rajtunk könyörülsz, és minket ajándékozol meg. Olyan nagy szükségünk van rád és ajándékaidra.

Bocsásd meg mindazt, amivel vétkeztünk ellened és egymás ellen csak az elmúlt napokban is. Isten légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Könyörülj rajtunk, hogy ne hiába legyünk itt. Segíts, hogy se a meleg, se a fáradtságunk, se a velünk született lelki közömbösség ne legyen akadálya annak, hogy amit most nekünk akarsz mondani, azt magunkra vegyük, és amivel gazdagítani akarod az életünket, azt hittel, hálával elfogadjuk. Legyen ez a csendes óra most a veled való találkozásunk alkalma.

Ajándékozz meg Szentlelkeddel. A te Lelked győzzön meg minket arról, hogy micsoda az igazság. Segítsen el minket teljesebb önismeretre, és ragyogtassa fel előttünk mindazt, amit Jézus Krisztus tett értünk és szerzett vissza nekünk.

Könyörülj rajtunk, és add, hogy ami elhangzik, legyen olyan ige, ami a te szádból származik, ami éppen ezért nem tér hozzád üresen, hanem megcselekszi életünkben, amit akar.

Kérünk, hogy szólj, Urunk, hallják a te szolgáid.

Ámen.

---

Igehirdetés

Sokan olvastuk kalauzunk szerint az elmúlt napokban ezt a fejezetet az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben. Az első gyülekezet életébe enged bepillantást ez a néhány mondat. Úgy is szokták nevezni: Jeruzsálemi ősgyülekezet. Valami baj támadt ott, és megtudjuk, hogy mi lett ennek az orvoslása.

Nyugodtan gondolhatja sok ember magában, hogy van nekünk bajunk most éppen elég. Távol van tőlünk, hogy mi volt kétezer évvel ezelőtt a jeruzsálemi ősgyülekezetben. Az azonban, ami miatt ez a baj támadt, és ahogyan megoldották Isten Szentlelke vezetésével ezt, az példa lehet a számunkra. És egyébként is meg van írva: amik megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg.

Mi miatt volt feszültség már az első gyülekezetben?

Azt olvassuk, hogy morgolódás támadt a keresztyének között. Mi miatt morgolódtak? "A görögül beszélő zsidók morgolódni kezdtek a héberek ellen, hogy mellőzik a közülük való özvegyasszonyokat a mindennapi szolgálatban."

Az soha nem jó, ha morgolódás támad egy gyülekezetben. Az sok bajnak az oka lehet, és feltétlenül megosztja az egységet. Nekünk pedig érdekünk, hogy minden közösség, a házasságtól kezdve a családon át a gyülekezetig, a nemzetig minél egységesebb legyen.

Mi miatt támadt itt morgolódás, zúgolódás?

Tudjuk a Bibliából meg a Szentíráson kívüli iratokból is, hogy a zsidóság hamar szétszóródott. A Földközi tenger medencéjének minden jelentősebb településén voltak zsinagógák. Ezek az emberek, főleg a vallásukat tekintve, megmaradtak zsidónak, de megtanulták annak a népnek a nyelvét is, amely között éltek, vagy még inkább az akkori világnyelvet, a görögöt beszélték. Ők voltak a görögül beszélő zsidók - ahogy itt olvastuk. Akik pedig otthon maradtak, az akkori héber-arám nyelvet beszélő zsidók.

A szétszóródottak közül megöregedve sokan visszatelepültek, mert bizonyos okok miatt minél többen szerettek volna Jeruzsálemben meghalni. Ezek között sok özvegy is volt, akiknek a gyerekeik viszont kinn maradtak ott, ahonnan az öregek visszatelepültek. Ma is van egy ilyen csendes folyamat itt a mi kis hazánkban is.

Mivel akkor nem volt nyugdíj, és semmi ahhoz hasonló szociális biztosítás, kiszolgáltatottak voltak ezek a visszatelepült öregek, s közülük azokról, akik közben hittek a Jézusról szóló evangéliumnak és keresztyénné lettek, a keresztyén gyülekezet gondoskodott. (Ezt csak zárójelben, de hangsúlyosan jegyzem meg, hogy kezdettől fogva napjainkig, ahol a Jézusról szóló örömhír hangzott és hangzik, ott azonnal megjelent a diakónia is, a szeretetszolgálat, az egymásról való gondoskodás, egymás segítése.) Ezt a szolgálatot is az apostolok végezték. Mivel azonban egyre nőtt a tanítványok száma, s nyilvánvalóan nőtt azoknak a száma is, akikről gondoskodni kellett, ez rohamosan növelte az apostolok munkáját is.

Mivel úgy tudjuk, hogy nem volt szép nagy tágas imaházuk a keresztyéneknek Jeruzsálemben, hanem vagy a templomba jöttek össze vagy házaknál, ezért nem tudták összehívni az özvegyeket, hogy egy nagy közös rendezvényen fogyasszák el azt a kis ebédet, amit készített nekik a gyülekezet, hanem házhoz kellett szállítani. Ez időigényes és fáradságos munka volt.

Ahogy nőtt a munka, az apostolok egyre túlterheltebbek lettek, és akik közülünk tudja, hogy milyen az túlterhelten végezni a munkát, az tudja, hogy ilyenkor már egyre nehezebb minőségi munkát végezni. Egyre több hibát vét az ember. Szeretne eleget tenni az elvárásoknak, kielégíteni az igényeket, teljesíteni a kötelességét, és valószínű előfordulhatott, hogy kifelejtettek egy-egy öreg nénit. Neki nem jutott el a kislábasban az ebéd, vagy nem volt annyi idejük a kézbesítő apostoloknak beszélgetni velük, mint amennyi idejük az öregeknek lett volna. Vagy nem tudtak olyan kedves mosollyal beszélgetni velük, és ezt személyük elleni sértésnek vették. De nem mondták meg az apostoloknak, hanem elkezdtek morgolódni, és mivel voltak köztük olyanok, akik ilyen visszatelepült görögül beszélő zsidó nénik voltak, azt a következtetést vonták le, hogy őket mellőzik azokkal szemben, akik otthon laktak mindig is. Erre a téves feltételezésre hamar fel lehet építeni egy egész ideológiát, és pillanatok alatt megosztja a gyülekezetet. Vannak ők, és mi. Minket mellőznek, ővelük kivételeznek.

Azért nagyon tanulságos ez, mert ez az ördögi folyamat ismétlődik, és az ördög így igyekszik megosztani minden közösséget (megint mondom: kezdve a házassággal, ahol a legfontosabb, hogy az egység, az egyetértés, bizalom, szövetség sértetlenül megmaradjon, vagy ha bármi sérti, az azonnal helyre álljon.)

Gondoljuk ezt végig. Egyáltalán már az szomorú, hogy ezek szerint az első keresztyén gyülekezetben is voltak érzékenykedő emberek, akiket meg lehetett sérteni. Ezek egy feltételezésből kiindulva gyanúsítottak másokat. Meggyanúsították az apostolokat azzal, hogy kivételeznek, személyválogatók. Őket mellőzik, bezzeg amazokat nem. Ennek semmi alapja nem volt. Szegény apostolok örültek, ha győzték az egyre növekvő munkát, nemhogy még ilyennel foglalkoztak volna, hogy kit mellőznek, kivel kivételeznek. De ezt senki nem mondta meg nekik, senki nem kérdezte meg: kedves apostolok, miért nem kaptam ma ebédet? Mi ennek az oka, haragusztok? Erre szegény apostol a fejéhez kapott volna: jaj, kedves néni, olyan sok címet kaptam, hogy kifelejtettem. De miért éppen engem? Ez az érzékenykedés. Éppen úgy egy másikat is elfelejthettem volna, de éppen magát felejtettem ki. Van ilyen. Előfordult sokunkkal ilyen, akiknek sok dolgunk van. Ezt most el kell hinni, át kell lépni rajta, és továbbmenni.

Vagy pedig valami más javaslattal is előállhattak volna a nénik, majd erre még visszatérünk.

Ez a fontos: mi lehetett az oka ennek az érzékenykedésnek, és annak, hogy ebből feszültség, morgolódás és megosztottság támadt. Sok oka lehet ennek. Én most két olyat említek, amivel sajnos gyakran találkozom, és ami ellen közösen kell felvennünk a harcot, különösen a saját szívünkben, de a gyülekezetben is.

1. Az egyik oka, hogy ezek szerint a hitre jutott keresztyéneknek is megmarad a régi természetük. A Biblia világosan beszél erről, hogy velünk születik egy bizonyos természet, amelyikre az jellemző, hogy önző, maga körül forog, lázad Isten ellen. Így mondja a Biblia: megromlott természet. És az újjászületés során, aki Jézusban hisz, aki Őt hittel behívja az életébe, kapja az Ő természetét is, és a hívőben két természet él egymás mellett.

Pál apostol főleg a Galata levélben részletesen ír erről. Még arról is, hogy ez a kettő kibékíthetetlenül hadakozik egymás ellen. Így mondja: "a test hadakozik a lélek ellen, a lélek a test ellen, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok." Mert az újjászületett ember akarata már Jézusé. Azt akarom tenni, amit Ő mond nekem, ami az Ő igéjében le van írva, de akkor az ellenség újra és újra beleszól, hogy ne azt cselekedjem. Ezzel számolni kell, ez a harc megvan minden hívő ember életében.

Aki ezt a harcot nem ismeri, annak még csak egy természete van, a régi, a rossz, ami vele született. Aki már kapta az újat, az biztos, hogy ismeri ezt, és az a fontos a Szentírás tanítása szerint, hogy ezt az újat erősítsük, ennek a tápláléka Isten igéje, meg az annak való engedelmesség, a réginek meg ne adjunk teret. Akkor is elbődül néha, és a legrosszabbkor ront bele a jóba, amit már akarunk, de tudnunk kell, hogy van, létezik és ellenség.

Sok hívő ember azonban cinkosául szegődik a régi természetének. Szomorúan látom, hogy nincs lelki növekedés azoknak a hívőknek az életében, és nem alkalmasak igazán Isten szolgálatára, akik védik és mentegetik a régi természetük tulajdonságait.

Egyszer tanúja voltam annak, hogy egy sokunk által tisztelt, nagyon sokaknak szolgáló hűséges hívő ember egy bizonyos helyzetben méltatlanul viselkedett. És ott mindjárt melegében azt mondta: látjátok, ilyen voltam én az Úr Jézus nélkül, és ilyen nem akarok lenni. És elmondta keresetlen szavakkal, mi a véleménye önmagáról, és arról, ahogyan ott viselkedett. És ez a mondta a fejemben maradt: ilyen nem akarok lenni.

Nem hozott mentséget, hogy két éjszaka rosszul aludtam, meg most felidegesítettek, ami bárkivel előfordulhat. Meg ilyen butaságot, hogy a lónak négy lába van, mégis megbotlik, nekünk csak kettő, értsétek meg. Nem kért megértést. Azt mondta: beleszólt az ellenség abba a jóba, amit szerettem volna csinálni. Én ellensége vagyok a régi természetemnek, és hűséges szolgája Jézus Krisztusnak, aki a hit által él bennem. Most az ellenség szólalt meg.

Nagyon fontos, hogy minden hívő ismerje a rá jellemző, vele született régi természetet, és ne mentegesse, ne paktáljon le vele. Ne szegődjön cinkosául soha, hanem ítélje el. A lelki növekedés egyik feltétele ez. Mert nem a bennünk élő Krisztus sértődik meg. Jézust soha nem lehetett megsérteni. A régi természetünk olyan érzékenykedő és sértődékeny. Az kapja fel a vizet mindjárt. Ha egyszer nem érkezik meg az ebéd, vagy nem idejében, biztos engem mellőznek. Biztos megtalálja rá a magyarázatot, hogy miért, s ellenségesen gondol arra, akitől ez a sérelem érte, ahelyett hogy odamenne, világosságra hozná a dolgot: miért nem kaptam ma ebédet? Hamar kiderülne, hogy szegény nem győzi a feladatokat, elfelejtette. Semmi baj nem történt. Békesség van a gyülekezetben.

De ha nincs bocsánat, hanem űzi-fűzi magában, mert ő a fontos, mert az ő régi gőgje, hiúsága, büszkesége szól bele a dolgokba, és így akarja fontossá tenni magát, mert mihelyt megsértődik valaki, vele kell foglalkozni, ki kell engesztelni, jóvá kell tenni, róla van szó, ő lesz a fontos, és a régi természet mindig erre törekszik, hogy én legyek a középpontban és velem foglalkozzanak, akkor viszont megosztja a gyülekezetet, meg a családot, meg minden közösséget.

A Biblia világosságra segít minket. Ismerjük meg, milyen a természetünk Jézus nélkül! Tegyünk meg a magunk részéről mindent azért, amiért Jézus mindent megtett, hogy növekedjék az új természet abban, akiben már van, ha pedig nincs, akkor hadd derüljünk ki. Kérjük ezt tőle, és engedjük, hogy újjáteremtsen minket. Néki növekednie kell, nekem meg egyre kisebbé lennem.

2. A másik gyakori ok pedig az, hogy sokan úgy vannak jelen a gyülekezetben, még a hívők közül is, hogy várják, hogy szolgáljanak nekik. És ha nem megfelelő a kiszolgálás, akkor morgolódnak. Holott a Biblia másról beszél.

Ha maradunk az alapigénkben vázoltaknál, akkor ezek a kedves, idős asszonyok még hivatkozhattak is arra, hogy mi most újra hazajöttünk közétek, jaj de jó itthon lenni. Öregek vagyunk, kiszolgáltatottak vagyunk, betegek is lehettek közöttük, várjuk, hogy kapjunk a gyülekezettől segítséget. És kaptak, mert a gyülekezet meg természetesnek tartotta, és tartja ma is, hogy segít azoknak, akik segítségre szorulnak.

De azért nekem eszembe jutott, amiről itt nincs szó, és bocsánatot kérek, hogy olyat említek, amiről az ige itt nem szól, hogy vajon minden ilyen kedves idős néni mozgásképtelen, munkaképtelen, ágyban fekvő beteg volt? Biztos voltak köztük olyanok, aki bírták még magukat. Senkinek nem jutott eszébe: kedves apostolok, ti majd megszakadtok itt a diakóniában, hogy segítsetek nekünk, egy kicsit hadd vegyük ki a részünket mis is ebből. Jelentkezhetett volna valaki, hogy én a két szomszédomnak szívesen elviszem. Ez azt jelenti, hogy hárommal kevesebb címre kell nektek mennetek. Meg egy másik is jelentkezhetett volna. Nemcsak várom, hogy szolgáljanak nekem, hanem szívesen szolgálok én is másoknak. Nemcsak élvezem a gyülekezet előnyeit, élvezzem csak és van annak nagyon sok előnye, hanem én is szeretném másoknak az életét gazdagítani és könnyebbé tenni. Részt venni a közös szolgálatban. Nem ez lenne jézusi?

Jézus hogy jelentette be a programját, amikor egyszer egy mondatba összefoglalta? "Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért." A világmindenség Ura nem azért jött, hogy a világmindenség neki szolgáljon, hanem olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál - mondta a tanítványainak. És ráment az élete erre a szolgálatra. Belehalt abba a szolgálatba, amit csak Ő végezhetett el. Nekünk nem kell belehalnunk ebbe a szolgálatba, de ha valaki elkezdi azt, hogy nemcsak várom, hogy adjanak valamit, hanem én is szívesen továbbadok másoknak valamit, akkor szépen belepusztul ebbe a gőgje, a vele született hiúsága, büszkesége, önzése, és megkapja ajándékul azt, amit csak a másoknak szolgálók ismernek igazán: a szolgálat örömét. Milyen öröm továbbadni valamit, amit én is úgy kaptam. Milyen öröm gazdagítani azt a közösséget, amelyik engem befogadott, amelyikben kibontakozhatok lelkileg, amelyik az én lelki családom, amelyiktől sokat kapok, amelyikben Istentől nagyon sokat kapok, s íme, megtörténhet a csoda: engem is használ Isten, és én is tudok továbbadni másoknak.

Amikor Pál apostol a gyülekezetről, a hívők közösségéről beszél, akkor újra és újra ezt említi, és aki ismeri az 1Korinthus 12. részből azt a klasszikussá vált képet, amivel ő szemlélteti a gyülekezet működését, ahol azt mondja: a hívők közössége olyan, mint egy élő test, egy élő egységes organizmus, aminek a feje Krisztus, a hívők pedig az egyes tagjai. Az egyik a füle, másik az orra stb. mindegyikre szükség van, és ha ott, a maga helyén végzi azt a feladatot, amit kapott, akkor az egész egy épkézláb test lesz, egészséges, mert mindegyik hozzáadja a magáét. Így kell működnie egy gyülekezetnek. Ehhez azonban az kell, hogy amit továbbadni tudok, azt örömmel továbbadom. Mindenki átéli azt az örömöt, hogy mi összetartozunk, egymás javára vagyunk, s miközben rászorulunk egymásra, gazdagíthatjuk is egymást, és Isten kezében vagyunk hasznosak.

Nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy Ő szolgáljon. Erre az életre teremt minket is újjá.

Készülés közben egy régi emlékem jutott eszembe, ami számomra jól szemlélteti a két lelkület közti különbséget. Hosszú évekkel ezelőtt egy újév reggelén hirtelen hullni kezdett nagy pelyhekben, sűrűn a hó. Rövid idő alatt több centis hó esett.

Az egész ház népe talpra szökött, mindnyájan belekapaszkodtunk egy szerszámnyélbe, és lapáttal, seprővel igyekeztünk eltakarítani a járdákat, hogy mire a gyülekezet jön, könnyen megközelíthessék a templomot. Az elsők között érkezett egy kedves idős néni. Tudtuk mindnyájan, milyen beteg volt. Mi volt az első kérdése: van-e még egy seprő, mert néhány métert én is el tudnék takarítani. Kapott egy seprőt, de vigyáztunk rá, hogy csak néhány métert takarítson, nehogy nagyon belelendüljön.

Nem sokkal utána jött két elegáns hölgy. Azt mondja egyik a másiknak: mégis csak borzasztó, hogy nem takarítják el idejében a havat!

Előbb nem takaríthattuk el, mint ahogy lehullott. Mihelyt hullott, azonnal munkához láttunk. Mind a három hölgyet egyformán tisztelem és szeretem, de a lelkület közt valóban ég és föld a különbség. Az egyik azt mondja: én ennek a családnak a tagja vagyok, valami picivel még hozzájárulhatok, tessék adni nekem egy szerszámot. A másik azt mondja: nem megfelelő a kiszolgálás, és morgolódik, ahogy itt ezek, akikről olvastunk.

Jézus Krisztus lelkülete az előbbi, és arra nevel mindnyájunkat. Eközben bontakozhat ki minden hívő. Eközben jövünk rá mindnyájan arra, hogy nekem milyen kegyelmi ajándékot adott, mi az én feladatom, az én szerepem, és de jó, hogy az egésznek a javára végezhetem ezt. Mindnyájunknak kísértés az érzékenykedés. A legtöbben megsérthető emberek vagyunk, és oda-vissza érvényes sajnos a rossz természetükből következőleg, hogy képesek is vagyunk egymást megsérteni akaratlanul is. Gondoljuk meg, hogy mi ennek az oka, mi ennek a megoldása, és mire hívott el minket a mi Urunk.

Hogyan reagáltak az apostolok? Sértegették őket, és nem sértődtek meg. Nem mondták, ha így beszéltek, abbahagyjuk az egészet. Oldjátok meg! Ma hányszor hallom ezt! Oldja meg ő! Na de én is értesültem a nyomorúságáról, és nem tudja megoldani. Akkor lehet, hogy nekem is feladatom lenne ez. Ők először is nyilvánosságra hozták a dolgot, amiről hát mögött morgolódtak, azt az egész gyülekezet elé tárták, és Isten elé vitték.

Megváltozott a helyzet, Urunk. Rohamosan nő a hívők száma. Új feladatok elé kerültünk. Mi a megoldás? A munkát nem lehet csökkenteni, minden rászorulóról gondoskodni kell. Akkor a munkatársak számát kell növelni. Ez a megoldás. De hogyan? Mit szólsz hozzá Úr Jézus? Te vagy a gyülekezetnek a főpásztora.

És olyan szép még ebből a szempontból is, csak ezt most nem tudjuk nyomon követni, hogyan vezeti a Szentlélek a gondolataikat. Összehívják a gyülekezetet, nyíltan megbeszélik a dolgokat. Kérik Isten segítségét, és amit segítségként kapnak, azt elfogadják. Beállítják az első diakónusokat. Kialakulnak az egyházban a szolgálatok. Ez külön tanulmány tárgya lehetne. De nem akárki, nem jelentkezés alapján, hogy én alkalmasnak tartom magam, nekem sok szabad vegyértékem van. Nem, hanem csak újjászületett emberek lehetnek, akikben a Szentlélek ott van. E nélkül el fogják rontani. Ehhez a szolgálathoz bölcsességre is van szükség, akikben bölcsesség van. És egyáltalán nem mindegy, hogy hiteles keresztyének-e. Mit szólnak róluk a kívülállók, milyen bizonyságot tesznek a nem hívők? Azt mondják: ez éli is, amit mond. Ez valóban hívő. Ilyenek lehetnek. Az kiváltság, ha valaki bekerülhet a szolgálatba.

Nos, ezeket választják meg, nem egyet, nem kettőt, hanem hetet, és rájuk bízzák a szolgálat további folytatását. És eközben lesz tudatossá az apostolokban is az ő alaphibájuk, amit elkövettek, hogy a nagy buzgalom közben elhanyagolták azt, amivel viszont Jézus őket bízta meg: az imádság és az igehirdetés szolgálatát. Ha ezt valaki komolyan végzi, ez bőven elég ahhoz, hogy kitöltse a napjait munkával. Amaz meg elég ahhoz, hogy az újonnan beállítottaknak feladatot, munkát adjon.

Új helyzet állt elő, átmeneti zavar támadt, de világosságra hoztak mindent. Kikerült a dugó a vezetékből. Megszűnt a morgolódás, mert az bűn. Az apostolok is beismerték: nem tudják így jól elvégezni a munkát. Nem mentegetőztek. Minden ott volt Isten előtt, Isten pedig útmutatást adott. Mi ennek a folytatása? Két fontos megjegyzés van itt. "Ezek után az Isten igéje terjedt, nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt, igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek."

Ezt nem lehet emberi buzgalommal elérni. Ez mindig a Szentlélek munkája. Félre került a bűn, a morgolódás, a mentegetőzés. Megszűnt a hajszoltság. Ki-ki a helyére zökkent. A Krisztus-test újra jól működött, és egyre többen csatlakoztak hozzá. Ez lett az egyik következmény.

A másik az lett, hogy ahol nagyon nő a tanítványok száma, ott akcióba lép az ős ellenség, az ördög. Felpiszkálja az evangélium ellenségeit az egyik diakónus, István ellen, eszement rágalmakkal feljelentik a nagytanácsnál, a hatóságnál, és hamarosan megkövezik. Az egyik diakónus lett azt első keresztyén vértanú. Miért? Mi rosszat cselekedett? Csak azért, mert hitt Jézusban és ezt megvallotta nyilvánosan mások előtt is, a hatóság előtt is. Csak ezért. Nem tudom, tudják-e, hogy évente közel kétszázezer keresztyén testvérünknek az életét oltják ki csak ezért, mert hisznek Jézusban, és azt megvallják mások előtt is. A tavaly előtti adatot tudom, akiket regisztráltak, százhetvenhatezer keresztyént végeztek ki. Ennyi vértanú volt. Ez vele jár. Vele jár az is, hogy az evangélium terjed, a tanítványok száma növekszik. Egyre több ember megoldatlan élete talál igazi megoldást Jézusnál és kapnak új életet, üdvösséget. De ugyanakkor egyre többen szenvednek is Jézus miatt.

Jó lenne, ha ma egy kis csendet biztosítanánk magunknak arra, hogy megvizsgáljuk: nem tartozunk-e mi is az ilyen érzékenykedő, megsérthető emberek közé. Nem jellemző-e ránk, vagy nem fordult-e elő néhányszor már, hogy nem tisztáztuk a dolgokat, hanem azonnal elkezdtük magunkban űzni-fűzni, és mindjárt találtunk valakit, aki ellenséggé vált, és ezzel megosztottuk egy közösség egységét. Meg kell térni ebből a hajlamból, ebből a bűnből. Mindent meg kell tennünk, hogy az egység megmaradjon, vagy helyreálljon. Legyünk bizonyosak abban, hogy Isten ma is munkálkodik, az evangélium előtt Ő nyit ajtót, a tanítványok számát Ő növeli. Bár csak lennénk mindnyájan ebben használható eszközei, tanúi! És ha ezzel szenvedés jár együtt, azt a Krisztusért mindig boldogan vállaljuk, mint ahogy az első tanítványok is vállalták. De semmiképpen ne hagyjunk abba semmilyen jó szolgálatot azért, mert nem hálásak, meg nem értékelik. Engedjük, hogy arra használjon mindnyájunkat a gyülekezet Ura, amire nekünk adott ajándékot, ahol a mi helyünket jelölte ki.

---

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk Jézus Krisztus, hálásan köszönjük, hogy e tekintetben is te vagy a példa előttünk. Köszönjük, hogy egészen egyértelműen nem azt vártad, hogy neked szolgáljanak, hanem te szolgáltál. Magasztalunk azokért a példákért, amikkel ezt hitelesítetted.

Könyörülj rajtunk, és szabadíts meg minket a magunk önző, hiú, sértődékeny természetétől. Taníts meg mindnyájunkat arra, mit jelent az, hogy te élsz bennünk, és mi tebenned, és így készek és képesek leszünk ugyanígy örömmel szolgálni másoknak.

Kérünk, végezd el bennünk az újjáteremtésnek ezt a munkáját, és segíts, hogy a te természeted növekedjék, és uralkodóvá váljék bennünk, mi pedig hadd legyünk egyre kisebbek. Segíts ezt elkezdeni már ma.

Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk legszemélyesebb problémáinkat, és közösségeink gondjait is.

Könyörgünk hozzád azokért, akik most nehéz vizsgák előtt állnak. Kiáltunk hozzád azokért, akik munka- és kereset nélkül maradtak. Könyörgünk azokért, akiknek lesz a nyáron egy kis pihenésük. Segítsd őket, hogy arra használják, amire azt adtad.

Köszönjük, hogy a te hatalmas kezedben tudhatjuk a mindennapi kenyerünket is. Kérünk, vigyázz a termésre, s te őrizd azt minden kártól. Köszönjük, Urunk, hogy minden gondunkat tereád vethetjük, mert neked gondod van reánk. Segíts az imádságunk személyes részét ebben a csendben elmondani most.

Ámen.