AZ ÚR TERVE MEGMARAD

Alapige: ApCsel 8,26-40

Az Úr angyala pedig így szólt Fülöphöz: "Kelj fel, és menj Dél felé a Jeruzsálemből Gázába vezető útra, amely néptelen." Ő felkelt, és elindult. És íme, egy etióp férfi, a kandakénak, az etiópok királynőjének udvari főembere, aki egész kincstára fölé volt rendelve, és Jeruzsálemben járt az Istent imádni, visszatérőben hintóján ülve olvasta Ézsaiás prófétát. Ezt mondta a Lélek Fülöpnek: "Menj oda, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz." Amikor Fülöp odafutott, hallotta, hogy Ézsaiás prófétát olvassa, és megkérdezte tőle: "Érted is, amit olvasol?" Erre az így válaszolt: "Hogyan érthetném, míg valaki meg nem magyarázza?" És megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé. Az Írásnak az a szakasza, amelyet olvasott, ez volt: "Amint a juhot levágni viszik, és amint a bárány néma a nyírója előtt, úgy nem nyitja meg a száját. A megaláztatásért elvétetett róla az ítélet, nemzetségét ki sorolhatná fel? Mert élete felvitetik a földről."

Az udvari főember megkérdezte Fülöptől: "Kérlek, kiről mondja ezt a próféta? Önmagáról vagy valaki másról?" Fülöp beszélni kezdett, és az Írásnak ebből a helyéből kiindulva hirdette neki Jézust. Amint tovább haladtak az úton, valami vízhez értek, és így szólt az udvari főember: "Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy megkeresztelkedjem?" (Ezt mondta neki Fülöp: "Ha teljes szívedből hiszel, akkor lehet." Ő pedig így válaszolt: "Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.")

Megparancsolta, hogy álljon meg a hintó, és leszálltak a vízbe mind a ketten, Fülöp és az udvari főember, és megkeresztelte őt. Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé az udvari főember, de örvendezve haladt tovább az útján. Fülöp pedig Azótoszba került, és végigjárva valamennyi várost, hirdette az evangéliumot, míg Cézáreába nem ért.

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, valljuk, hogy mi is azért jöttünk most ide, hogy imádjuk a te nevedet és dicsőítsünk téged.

Köszönjük, hogy ezzel az ősi zsoltárral megvallhattuk benned vetett bizalmunkat. Valljuk mi is, hogy nincs olyan kitalált isten, aki hozzád hasonló lenne. Egyedül te vagy, aki teremtetted az eget és a földet és mindent, ami azokban van. Egyedül te vagy Isten, aki úgy szeretted ezt a világot, hogy a te egyszülött Fiadat adtad érte.

Egyedül a te kegyelmedben bízva jövünk most is eléd. Szeretnénk emlékeztetni magunkat "csuda dolgaidra". Olyan sok nagy dolgot tettél értünk, és sok csodát tettél már a mi kicsi életünkben is. Bocsásd meg, ha nem vettük észre, vagy elfelejtettük ezeket. A te ajándékodnak tekintjük, hogy itt lehetünk ezen az estén is a te házadban.

Segíts elcsendesedni belsőleg is, és ajándékozz meg minket olyan igével, ami hitet támaszt bennünk, vagy megerősíti, megújítja a benned való hitünket, ami arra serkent, hogy engedjünk parancsaidnak. Formálj minket, tisztogass, kérünk, hadd legyünk egyre használhatóbb eszközök mindnyájan a te kezedben. Hadd töltsük el a testben hátralevő időnket mindenképpen a te dicsőségedre, a te akaratod szerint.

Kérünk, szólíts meg minket személyesen. Te tudod, melyikünknek, mire van szükségünk. Hadd menjünk el mindnyájan lelkiekben gazdagabban.

Ámen.

Igehirdetés

Kalauzunk ezt az igeszakaszt jelöli ki a mai napra. A legismertebb bibliai történetek közé tartozik ez. Egészen bizonyos, hogy több igehirdetést is hallottunk már ennek alapján többen. Éppen ezért most nem a részleteket szeretném magyarázni, hanem Isten Szentlelkét segítségül hívva néhány fontos, általános észrevételt tegyünk. Azt figyeljük meg, hogy ez az egész történet miről szól. Pontosabban: kiről szól. Nem a szereplők dolgait szeretném most elemezni, hanem a Rendező személyére figyeljünk.

Ez a bizonyos etióp főember volt az első afrikai, aki keresztyénné lett. Ki volt az első európai, aki keresztyénné lett? Az egy asszony volt. Kereskedő. Lídia. 49-ben jött át Pál apostol Európában. Másfelé akart menni, aztán Isten Szentlelke Filippibe irányította, és ott a folyóparton hirdetve az igét, egy asszonynak megnyitotta a szívét az Úr, és ő mindjárt a házát is megnyitotta az evangélium előtt. Lídia háza lett az első keresztyén imaház Európában. Afrikában pedig ez az ember ismerte meg először, hogy kicsoda Jézus Krisztus.

Emlékszünk még arra, hogy az Úr Jézus közvetlenül a mennybemenetele előtt hogyan rajzolta fel a tanítványoknak a misszió terjedésének az útját? Azt mondta, hogy erőt kaptok, amikor a Szentlélek eljön reátok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, azután a Jeruzsálem környéki tartományban, Júdeában, aztán a kissé messzebb levő félpogány Samáriában, és a Föld végső határáig. A 8. fejezet elejéről azt olvastuk, hogy Samária is befogadta az evangéliumot. Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában már voltak hívők, most már a Föld végső határa következett, és Lídia, meg ez az afrikai férfiú ennek az első zsengéje volt.

Egyiptomban él egy jelentős keresztyén közösség, a kopt egyház. Sokáig talány volt, hogyan kerülhetett el oda az evangélium, és miért lehetséges az, hogy Afrika földjén az első század végétől már vannak keresztyén gyülekezetek. Ez a legjelentősebb egységes keresztyén tömb az arab világban. Ma is 8 millió tagot számlál a kopt egyház, pedig mindent elkövettek a környezetében lakók, hogy irtsák és pusztítsák a keresztyéneket.

Hogyan lehetett az, hogy olyan korán eljutott oda az evangélium? Nem tudjuk, de ezt a történetet olvasva óhatatlanul eszébe jut az embernek, hogy könnyen lehet, hogy ez a hitre jutott udvari főember volt az első misszionárius Afrika földjén. Nem tartotta titokban az evangéliumot, amiben ő is hitt, mint ahogy mindazok, akik pünkösd után hazautaztak a hazájukba, elhirdették és sokan hittek nekik. Valószínű, hogy ő is beszélt otthon Jézusról. Akik hittek az ő szavának, azok is beszéltek Jézusról, és így szokott terjedni az evangélium szívtől szívig, szájról szájra.

Most ne a szereplőkről legyen szó, mint ahogy említettem, hanem a nagy rendezőről, Istenről mit mond el nekünk ez a történet?

1. Mindenekelőtt és legfőképpen azt, hogy Isten nemcsak mindent lát, nemcsak hatalmasan szervezi az eseményeket, hanem minden eseményt végső soron Ő irányít. Ebből a történetből rendkívül szemléletesen kiderül, hogy az események végső mozgatója a mindenható Isten. Neki vannak tervei és ezeket a terveit végrehajtja. Ezekből sokszor sok mindent elárul az embereknek, kijelenti, hogy mikor mit akar. Sok mindent nem árul el, de utólag kénytelen a hívő rájönni, hogy itt is Isten cselekedett.

Nemcsak azt mondhatjuk el, hogy Isten tudta, hogy ez az etióp éppen most megy haza azon az úton, látta, hogy Bibliát olvas, tudta, hogy nem érti, amit olvas, hanem mindez Isten munkája volt. Sok más igével egybevetve azt kell mondanunk, hogy Isten ezt az embert öröktől fogva kiválaszthatta, és egyszer csak olyan ellenállhatatlan vágyat ébresztett a szívében, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie.

Miért kellett akkori kezdetleges kocsin közel kétezer kilométert oda, ugyanannyit vissza rázatnia magát, és ki tudja, meddig tartott az az út, és mibe került? Ezt csak egy ilyen jómódú ember engedhette meg magának. Akivel Isten valamit akar, annak a szívébe olt valami legyőzhetetlen szomjúságot, és amíg az ki nem elégül, az ilyen ember minden áldozatra kész.

Nos, nyilván ezért vállalkozott erre a hosszú és kényelmetlen útra, ezért hagyott ott egy vagyont, hogy megvegyen egy Ézsaiás-tekercset görög fordításban (ez szinte biztos). Ezért olvasta akkor is, ha nem értette. Hányszor csuktuk már be a Bibliát, amikor elolvastuk: nem értem. Esetleg még egyszer, nem értem. Akkor ezt hagyjuk! Vagy jó esetben majd megkérdezem valakitől, de ez általában elmarad. Ő meg nem csukta be, fogalma sem volt, hogy kiről olvas. Olyan becsületesen kérdezi Fülöptől: te, itt le van írva sok minden valakiről, de ki az? Ez a próféta vagy valaki más? Ki az a más? Egyáltalán nem értette, mit olvas, és mégis olvasta. Csak Isten tud ilyen szomjúságot és vágyat oltani egy ember szívébe. Csak Ő tudja riadóztatni a szolgáját, Fülöpöt, hogy menjél el erre és erre az útra, mert az járatlan. Akkor miért kell odamenni? Majd ott megtudja. Ő azonnal engedelmeskedett - ez olyan szép megjegyzés. Ő küldte oda Fülöpöt, és milyen különös, hogy éppen akkor, éppen oda ért, ahol tartott ennek az embernek a kocsija, hogy mindjárt tudta, hogy meg kell tőle valamit kérdeni. Abban az időben hangosan olvastak az emberek, és viszonylag lassan haladhatott ez a kocsi, úgy, hogy hallotta, mit olvas. Erre kedvesen meginvitálja az ember a kocsijára. Ott ül egymás mellett egy fekete meg egy fehér, egy még nem hívő és egy már hívő, és Jézusról beszélnek.

Az is Isten munkája, hogy Fülöp meg tudta neki magyarázni. Ez egyáltalán nem magától értetődő. Őt nem olyan régen választották meg diakónusnak. Nem kapott három éves kiképzést Jézus mellett, mint az apostolok, és mégis világosan meg tudta magyarázni, hogy Ézsaiás könyvének ez a messiás-jövendőlése kire vonatkozik, és ez a jövendölés már be is teljesedett. És az is csak Isten munkája lehet, hogy ezt azonnal megértette, elfogadta az az ember, aki életében először hallott Jézus Krisztusról, és azonnal hisz benne. Nem sokkal ezután egy ilyen gyönyörű hitvallást el tud mondani: "Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia."

És azt a vágyat is csak Isten ébreszthette a szívében, hogy ő akkor hozzá akar tartozni. Ehhez a Jézushoz. Azt tudta, hogy ennek a jele a keresztség, akkor keresztelj meg engem. És még itt is egy akadályt kell legyőzni, mert azt mondta Fülöp: ahhoz nemcsak víz kell, hogy megkereszteljelek. Ha teljes szívedből hiszel, akkor igen. Rövid gondolkozás, és elhangzik a szép hitvallás: "Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia." És ebben a pillanatban magára marad. Volt Fülöp, nincs Fülöp. Hova lett? Azt olvastuk: Isten Szentlelke elragadta őt és másutt tette le, mert ott volt feladata. Ott marad egyedül egy újszülött a maga friss hitével, és nem esik kétségbe, nem sír Fülöp után, hanem nagy örömmel folytatja az útját, és valószínű ezt az örömét otthon is megosztotta másokkal.

Hisszük-e mi azt, hogy az eseményeket a mindenható Isten mozgatja? Hogy Ő időzít találkozásokat, ő készít fel embereket tőle kapott feladatokra, Ő juttatja eszünkbe azt, amire szükségünk van az Ő szolgálatában, Ő nyitja ki előttünk az ige ajtaját, Ő nyitja meg az értelmünket, Ő nyitja ki a szívünket, mint Lídiáét. Mindent Ő cselekszik. Tudjuk-e ezt várni és kérni tőle?

Aki ezt komolyan veszi és konzekvensen végig gondolja, hogy mi-minden következik ebből, az tulajdonképpen mérhetetlen nagy nyugalommal arra rendezkedik be, hogy miközben végzem a napi kötelességeimet, figyelek az én Uramra. Amikor meglátom, hogy Ő cselekedett, dicsőítem Őt. Amikor nem tudom, hogy most mi következik, vagy mit akar tenni, kérdezem Őt és hittel várom a válaszát, és áment mondok mindarra, amit Ő cselekedett.

Olyan szép a 264. énekünknek az a sora: "Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett!" Isten intézkedik, és Ő szépen intézi a dolgokat. Mi szoktunk belerontani abba, amikor sürgetjük, amikor nem megyünk, noha küld. Fülöp azonnal ment. Amikor nem olvassuk, mikor annak az ideje van, hogy olvashatnánk, amikor nem kérdezünk rá arra, amit nem értünk, mert ez az alázat hiányzik belőlünk, hogy olvasom, de fogalmam sincs, mit jelent, de szeretném megérteni, mert ez nekem fontos.

Kérjük el Istentől ezt a lelki látást, hogy vegyük észre az eseményekben a cselekvő Istent. Kérjük tőle ezt a rendíthetetlen hitet is, hogy Uram, tudom, hogy a végén mindennek te vagy, és te mindent oly szépen intézel. Lehet, hogy pillanatnyilag nem látom szépnek azt, amit intéztél, mert csak azt látom, hogy pillanatnyilag mi történt, te pedig azt is látod, mi lesz ebből. Én bízom benned. Egy sor felesleges feszültségtől, teljesen felesleges félelemtől, szorongástól, aggodalmaskodástól, okoskodástól, álmatlan éjszakáktól megszabadítana bennünket ez a bizalom. Mindent Ő cselekszik, és Ő mindent jól cselekszik.

Ha visszanézünk az életünkre, azt hiszem, nemcsak én mondhatom el azt, hogy az életünk legfontosabb találkozásait Isten időzítette. Az életünk legnagyobb ajándékait Ő a legjobbkor adta. Amikor meg voltunk győződve, hogy ez a feladat nem nekem való, vagy alázatoskodtunk, hogy kicsi ehhez az én erőm, meg kicsik a képességeim, vagy büszkék voltunk és lebecsültük a feladatot, magunkat meg túlbecsültük, utólag rájöttünk, hogy Isten tudta, mi a dolgunk, mire akar használni. Lehet, hogy most még alkalmatlan vagyok arra, de ez is meg van írva: a mi alkalmas voltunk Istentől van. Utólag visszanézve csodálkoztunk azon, hogy mi-minden között hozott át épségben, mi-mindenre használt minket, ki mindenkit használt fel arra, hogy áldásul legyen nekünk. Legyen szemünk észrevenni ezt, ne szűnjünk meg hálát adni ezekért, és ne szűnjünk meg bízni abban, hogy ezután is cselekedni fog.

A 33. zsoltár tulajdonképpen elejéről a végéig erről szól, hogy Istennek terve van, azt Ő megvalósítja, mindnyájunkat ismert, és Ő rendeli el az utunkat. Hadd olvassak belőle:

"... mert amit Ő mondott, meglett,
és amit parancsolt, előállott.
Semmivé teszi az Úr a nemzetek tervét,
meghiúsítja a népek szándékait.
De az Úr terve örökké megmarad,
szívének szándéka nemzedékről nemzedékre.
Boldog az a nemzet,
amelynek Istene az Úr,
az a nép, amelyet örökségül választott.
Letekint a mennyből az Úr,
és lát minden embert.
Lakóhelyéből rátekint
a föld minden lakójára.
Ő formálta mindnyájuk szívét,
ismeri minden tettüket."

Boldog az a hívő, aki engedelmeskedik. Ez a legfontosabb üzenet, amit szerettem volna ennek a történetnek az alapján elmondani. Néhány más bibliai történet alapján is el lehetne ezt mondani, de itt különösen szemléletes az, hogyan történik ez a gyakorlatban.

Még néhány más igei üzenetet hadd említsek ennél rövidebben.

2. Az egyik, hogy ebben a történetben szemlélhetjük azt is, hogyan vezeti a Szentlélek a hívőket. Isten vezetésére nézve sok kérdés el szokott hangzani. Sokak életében ez egészen természetes. Nem firtatják ennek a filozófiáját, hanem élnek ennek a gyakorlata szerint, mások pedig egyáltalán nem értik, hogyan vezethet Isten.

Azt olvastuk itt Fülöpről, hogy valahol másutt végezte a maga szolgálatát, és egyszer csak ezt mondta a Lélek Fülöpnek: "Menj oda, és csatlakozz ahhoz a hintóhoz." Vajon, hogyan mondta ezt a Lélek? Nem tudjuk, de sok más bibliai történet alapján, meg a személyes tapasztalataink alapján is vallhatjuk, hogy nem a dobhártyáján keresztül hallja meg a hívő Isten parancsát, hanem egyszerűen, de a valóságot megfogva azt mondhatjuk: egyszer csak az jutott eszébe. De olyan kényszerítő erővel jutott eszébe, hogy meg volt róla győződve, ez nem magától jut eszébe. Ezt a bizonyosságot is adja hozzá a Szentlélek, hogy ezt most Isten mondja nekem. A gondolatainkon meg az akaratunkon keresztül irányít Isten. Lehet késleltetni az engedelmességet, akár ellenállni is lehet, de nem érdemes, mert Ő adja hozzá a bátorítást, a biztatást, sőt a bizonyosságot is.

Aztán tíz verssel később ezt olvastuk: "Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé az udvari főember ..." Ez egy egyszeri találkozás volt, és Fülöpnek ott egyszeri feladata volt. Utána nem is engedi tovább a Lélek ott dolgozni, elragadja. Ezt sem tudjuk pontosan, hogyan történhetett, az bizonyos, hogy egyszer ott volt, és néhány pillanat múlva már valahol másutt volt.

Van, amikor így vezet a Szentlélek, hogy egyszerűen az események úgy alakulnak, hogy nem is tehetek mást. Van, amikor úgy, hogy mondhatok nemet, engedetlenkedhetem, kötözködhetem, de nem érdemes. Minden esetre a gondolatainkon, az akaratunkon keresztül úgy, hogy azt megpecsételi a bizonyossággal is.

Ugyanígy vezette ezt a frissen hitre jutott etióp keresztyént is, amikor azt olvassuk, hogy tovább ment az udvari főember az ő útján örömmel. Ott van a szívében valami új tapasztalat, ez a Krisztusban megtalált öröm, és megy tovább nemcsak a célja, hanem a feladatai felé, ahova őt Isten Lelke vezeti.

Fülöp pedig Azótoszba került. Az ott van ennek az útnak a közelében, a tengerparton. Mi az, hogy került? Ez olyan homályos megfogalmazás, nem? A Szentlélek valahogy elvitte oda, és onnantól kezdve már neki kellett gyalogolnia. Végigjárta valamennyi várost, hirdette az evangéliumot, amíg Cézáreába nem ért. Van, amikor a Szentlélek röpít, és van, amikor egyik lábam a másik előtt, másik az egyik előtt, és szépen ballagok gyalog fárasztó utakon. Azótosz és Cézárea között körülbelül száz kilométer van, s közben valamennyi várost végigjárta. Ott ilyen városok is vannak, mint Lidda és Joppé. A következő fejezetben olvassuk, hogy Péter apostol nem sokkal ezután ott már keresztyéneket talált. Ők meg kitől hallották vajon az evangéliumot? Nagyon valószínű, Fülöptől, akit Isten Lelke küldött oda, és ezt a száz kilométert szépen végigjárta úgy, ahogy Jézus is, aki ment faluról falura, ő is ment településről településre és hirdette az evangéliumot. (Egyébként a Szentírást sem értheti meg senki a Szentlélek segítsége nélkül. De erről most nem akarok beszélni.)

3. Szeretném felhívni arra is a figyelmet, hogy Fülöp Jézushoz vezette ezt az embert. És amikor ez az etióp találkozott az Úr Jézussal, Fülöp eltűnt az ő látóteréből. Nagy kísértésünk, hogy magunkhoz kössünk embereket, akiért olyan sokat imádkoztam, akinek annyit beszéltem az Úr Jézusról és végre hívővé lett. Akkor most már nemcsak ismerősök, hanem lelki testvérek is vagyunk. Ez mind rendben van, csak vigyázni kell arra, hogy neki Jézussal legyen közvetlen és szoros kapcsolata, és ne azzal, aki bizonyságot tett. Véletlenül se használjuk ki azt, hogy ő örül annak, hogy valakin keresztül hallotta az evangéliumot. Ő annak örüljön, akiről hallotta az evangéliumot, és ne annak, akitől. Természetesen megmaradhat a barátság, meg köszönünk egymásnak ezentúl is, de meg kell találni az engedelmesség keskeny útját, és Jézushoz kell vezetnünk mindenkit, mert csak akkor tudja ő másoknak hitelesen továbbvinni Jézust.

4. Azt is csak röviden említem, hogy akárhol olvasunk a Bibliában hitre jutásról, valami módon Isten igéje ott mindig jelen van. Ige nélkül nem lesz hitetlenből hívő. Vagy hallotta, vagy olvasta. Olvasta, de nem értette, akkor megmagyarázta neki valaki, de a hit mindenképpen hallásból van. Más út nincs. Mégpedig az Isten igéjének a hallásából és olvasásából. Ezért szükséges, hogy ha valakit szeretnénk Jézushoz vezetni, adjunk neki egy Bibliát. Kedvesen mondjuk el, hogy az Újszövetséget kezdje el olvasni. Ha valamit végképp nem ért, és esetleg meg tudjuk magyarázni, szóljon. Ne egyszerre az egészet, részletekben. Hívjuk olyan helyre, ahol Isten igéje hangzik. Akkor is, ha soha életében nem járt templomba, és esetleg vonakodik, idegenkedik, hogy mi vár ott rá. Jöjjön el, próbálja ki. Isten Szentlelke sokunknak okozott már kellemes csalódást, amikor engedtünk az ilyen hívásnak, s egyszer csak rácsodálkozott az ember - először talán nem mindjárt az érte is meghalt Jézus Krisztusra, hanem valami másra, ahol egyre jobban érvényesült Isten szeretetének vonzása. Bekerült egy erőtérbe, s aztán majd elvégzi benne Isten a maga munkáját. Adjunk Bibliát, hívjuk szeretettel, és természetesen imádkozzunk is az ilyenekért.

Olyan szép példa itt a Cselekedetek könyvében az, amikor a nagyon tanult Apollós Efézusban prédikál, és hallgatja őt egy kedves iparos házaspár: Akvila és Priszcilla. Látják, hogy ez tanult ember, hiszi is, amit mond, de valahogy az evangélium velejét nem érti. Olyan szép az a mondat (különösen, ahogy Károli fordította), hogy ez a házaspár elhívta magához Apollóst és "nyilvábban kifejtették előtte az Úrnak útját." Ezt mai nyelven így olvassuk: "Akvila és Priszcilla maguk mellé vették őt, és még alaposabban megmagyarázták neki az Isten útját." (ApCsel 18).

Mert Apollós sokkal többet tudott, mint ők ketten együttvéve, de az Úrnak útját, hogyan lehet az Úr Jézus követője valaki, hogyan növekedhet a hitben, ezt azok tudták jobban elmondani, akik ezt már régóta csinálták, és sok szenvedést is vállaltak ezért. Nem volt kisebbségi érzésük, hogy nekünk nincs annyi diplománk, mint ennek az Apollósnak. Nem diploma kell ehhez, hanem élő hit, a Jézus Krisztussal való közösség. Kell tehát az ige.

5. Még két dolgot szeretnék megemlíteni. Elhangzik ez a gyönyörű hitvallás: "Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia." Ez a mondat az, ami miatt sok keresztyénnek sokat kell még szenvednie. Sokan az életükkel fizettek ezért, és fizetnek ma is, hogy ezt vallják és nem hajlandók megtagadni. Az összes nagy világvallás ezt tagadja. Erre van kihegyezve. De az ún. hitetlen teológia is ezt tagadja. Az egész liberális gondolkodás ezt tagadja. Ez vörös posztó még magukat keresztyénnek állító közösségek előtt is. Mert sem az unitáriusok, sem a Jehova tanúi nem hiszik, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. Márpedig tudjuk János leveléből, meg sok más helyről, hogy aki ezt nem hiszi, az nem hisz. Lehet, hogy sok mindent hisz, de nincs üdvözítő hite. Üdvösségre segítő hite annak van, aki erről meg van győződve, és ezt, ha kell, áldozatok árán is vallja.

Mostani helyzetünkben ezt viszonylag könnyű vallani. De nem olyan könnyű már sokszor papi körökben sem, meg vegyes összetételű társaságban folytatott beszélgetés során sem. Jó esetben megbocsátó mosoly kíséri az ilyen "naiv" hitvallásokat, rosszabb esetben éles ellenkezést vált ki. Gondoljuk végig ezt is, mint ahogy az Isten mindenek felett valóságát, amiről az elején szó volt, hisszük-e mi ezt? Meg vagyunk-e győződve erről, és igékkel alá tudjuk-e támasztani ezt a hitvallást?

6. Még azt szeretném megkérdezni: érdemes volt-e vajon ennek az etióp kancellárnak ilyen hosszú útra elindulnia, és ekkora áldozatot hozni ezért az utazásért? A bibliai válasz az: nagyon is érdemes volt, mert sokkal többet kapott, mint amit várt. Ő szeretett volna hiteles információkat hallani Izráel láthatatlan Istenéről, de ennél sokkal többet kapott. Személyes kapcsolatba került a helyette is meghalt, feltámadott, élő Jézus Krisztussal.

Izráel vallási közössége őt nem fogadhatta be, mert eunuch volt, ez kiderült a történetből. Ivartalanított férfi volt. Ha nő volt az uralkodó Etiópiában, akkor csak ilyen férfiak dolgozhattak a munkatársai között. Az ilyenek nem lehettek Izráel vallási közösségének tagjai. De tagja lehetett a Krisztus-testnek, a keresztyén egyháznak, Jézus Krisztus tanítványi közösségének, a szentek közösségének. Sokkal többet kapott, mint amire gondolt, mint amit keresett. És ha igaz az, hogy ő lett az első igehirdető azon a földrészen, akkor még ennél is többet kapott, mert Isten kezében használható eszközzé vált.

Olvassuk el otton még egyszer ezt a történetet, most már ilyen szemmel is. Ki az az Isten, aki itt az embereket mozgatja, az eseményeket időzíti, a találkozásokat elkészíti. Aki a kezébe vesz egy Fülöpöt, kezébe vesz egy színes bőrűt és az Ő kezében egészen átalakulnak. Közben Isten Szentlelke ezt az erőteljes vágyat ébresztheti bennünk is: én is szeretnék, Uram, a te használhatóbb, engedelmesebb eszközöd lenni, aki tovább megy az ő útján örömmel, akkor is, ha látszólag semmi oka nincs pillanatnyilag az örvendezésre, mert az örömhír megváltoztatta az életét, és kibuggyan a száján is, amivel tele van a szíve, és hirdeti másoknak is a Szentlélek vezetése alatt.

Imádkozzunk!

Istenünk, magasztalunk azért, mert te ma is ugyanilyen hatalmas vagy. Hisszük, hogy a te kezedben van a világtörténelemnek a kormánykereke, és neked gondod van a mi kicsi életünkre is, akármilyen jelentéktelenek vagyunk is ezen a világon.

Áldunk téged Jézus Krisztus, hogy a rólad szóló örömhír elérkezett hozzánk. Segíts, hogy tovább hangozzék rajtunk keresztül másokhoz is.

Kérünk, engedd személyesen megtapasztalnunk Szentlelked vezetését. A te Lelked tegye érthetővé számunkra az igét, világosítsa meg gondolatainkat, formálja át egészen az akaratunkat, és használj minket. Küldj minket oda, ahol a te kezedben lehetünk eszközök.

Köszönjük, hogy sokkal többet adsz nekünk, mint amit elképzelhetőnek tartunk. Hadd legyen ez boldog tapasztalatunk, és tudjunk érte téged szüntelenül dicsőíteni.

Kérünk, Urunk, nyisd meg sokaknak a szemét és a szívét a nyári csendesheteken is. Kísérd el hittanos gyerekeinket a jövő hétre, te legyél ott a konfirmáltjainkkal is, és te beszélj egészen személyesen mindig mindenkivel, aki itt a gyülekezetünkben, vagy akárhol a Földön rólad hall. Hadd legyen a hallásból hit, a hitből engedelmesség és szolgálat.

Ámen.