PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. április 21. (húsvéthétfő) Varga Róbert

KRISZTUSBAN ELREJTETT ÉLET

Alapige: Kol 3, 1-4

---

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük neked azt, hogy Jézus megjelent mindazoknak, akik szerették és követték Őt. Köszönjük, hogy nem hagytad őket, és nem hagysz minket sem reménység nélkül tengődni, hanem reménységgel, békességgel és boldog jövővel ajándékozol meg minket.

Kérünk, Urunk, hogy vegyél ki most a szívünkből minden akadályt, ami abban akadályozna, hogy megnyíljon a mi szemünk is, miképpen sokaké feltámadásod idején. Kérünk, Jézus Krisztus, hogy legyél itt Lelked által úgy, ahogy azt ígérted, ahogyan azt mondod, hogy nem távozom el tőletek, és nem hagylak el titeket, veletek maradok a világ végezetéig minden napon.

Így kérünk most azokért is, Urunk, akik semmit nem tudnak a te feltámadásodról. Nem hiszik azt, nem keresnek téged, s nem akarnak követni téged. De kérünk arra is, hogy áldd meg szerte az országban az istentiszteleteket, hadd hallják egyre többen meg a jó hírt, Jézus él, és itt van közöttünk.

Urunk, semmi mást nem kérünk most tőled, minthogy részeltess minket feltámadásod drága gyümölcseiben, s hadd menjünk ezekkel a gyümölcsökkel meggazdagítva majd el erről az istentiszteletről.

Ámen.

---

Igehirdetés

Közeledve a húsvét és a feltámadás ünnepéhez valaki feltette azt a kérdést, hogy miért hisznek a keresztyének Jézus Krisztus feltámadásában.

Az igehirdetés elején szeretném négy pontban elmondani azt, hogy milyen tények mutatják azt, hogy mindez igaz. A másik felében pedig négy pontban elmondani azt, hogy milyen következményei vannak annak, ha igaz az, hogy Jézus feltámadott. Hogyan hat ez a hívő emberek életében.

Az első pont a bizonyíték arra, hogy Jézus élt és feltámadott, maga Jézus élete. Ha valaki végigolvassa az evangéliumokat, vagy egyáltalán a Szentírás ó- és újszövetségi részét, de főleg az evangéliumokat, amelyek Jézus életéről szólnak, akkor annak a számára nyilvánvalóvá válhat, ha becsületesen és tisztességesen olvassa, hogy mindaz, amit ott találunk, csak élő emberről szólhat.

Sőt, ha valakinek a bibliaolvasás által egészen szoros kapcsolata, érintkezése lesz Jézus Krisztussal, akkor ez a változás, amit ez magával hoz, önmagában mutatja már azt, hogy Jézus él, az Ő élete nemcsak akkor, kétezer évvel ezelőtt hatott, hanem most is. Jézus élete rendkívüli volt. Jézus hordozza a feltámadást, és nem a feltámadás Jézust. Tehát Jézus volt a feltámadás ura is. Nem valami csodálatos esemény volt, hanem maga Isten parancsolta így, hogy Jézus feltámadjon. Tehát az Ő élete, szolgálata, halála, feltámadása világos bizonyítéka annak, ha valaki becsületesen áll ehhez hozzá, hogy ez egy valóságos emberi életet jelentett.

A második, az üres sír ténye. Jézus halála után néhány nappal a tanítványok már a jeruzsálemi vezetőket vádolják az igazságot mondva azzal, hogy Jézus halálának okai ők maguk. Miért nem tudtak a jeruzsálemi vezetők odamenni Jézus sírjához, s rámutatni Jézus holttestére? Ha azt ismételgetjük, hogy a tanítványok ellopták Jézus holttestét, akkor hogyan tehették ezt úgy, hogy sem az őrség nem látta ezt, sem senki más nem látta őket.

Kétezer év telt el azóta, és egyetlen hírt sem hallunk, még hiteltelent sem arról, hogy ott, akkor egy holttestlopás történt volna. Egyébként is, ha belegondol valaki, és most megint szükséges, hogy becsületesen gondolja végig. Hogyha valaki ellop egy holttestet, tehát hullarablást vagy hullalopást követ el, hogyan tudná azt tisztességesen, becsületesen, áldást örökölve és áldást továbbadva hirdetni az Isten szeretetéről szóló jó hírt? Ha valaki ilyen sötét gazemberséget követ el, annak ez a cselekedet megterheli a lelkiismeretét.

De azt olvassuk, hogy éppen ellenkezőleg történt. A tanítványok felszabadultan, nagy örömmel, nagy szeretettel hirdették az evangéliumot, és a bűnök bocsánatát. Sugárzók és ellenállhatatlanok voltak. Sőt, mosolyogva, nevetve mentek át a legkeményebb üldözéseken, és viselték a börtönt is Jézus érdeméért, Jézus halaláért. Miért? Egy hazugságért? Azért ezt senki nem csinálta volna végig. Holttestlopás senkinek az életében nem váltott ki pozitív következményeket, legfeljebb negatívokat. Az ő életüket is sötét, lefelé tartó irányba vitte volna, ha ezt elkövetik.

A harmadik, az újtestamentumi őskeresztyén egyház ténye. Az, hogy létrejött a Krisztustest ezen a földön. Jézus halála és feltámadása után nem hosszú évekkel bukkan fel később a keresztyén egyház, hanem ott, azonnal létrejön először a tanítványi seregből, azután a többi Krisztus követőjéből. Nem volt arra idő, hogy mítoszok teremtődjenek, hanem ott, mindjárt megalakul az a keresztyén közösség, amelyik Jézus Krisztust dicsőíti, áldja és hirdeti. Az első pillanatokba, és ezt tudjuk szintén a leírásokból, a tanítványok félnek, és magukra zárják az ajtót. Aztán megjelenik Jézus, rájuk lehel, megszabadítja őket a félelemtől a feltámadott Jézus, és ez az öröm áttör mindent. A következő napon már kimennek az utcákra, s nagy örömmel hirdetik: találkoztak Jézussal. Ott van a tény, az üres sír, a hírnökök, az asszonyok viszik a jó hírt, s felszabadul mindenki, hogy akkor mégis igaz. Amit mi nem hittünk, nem is reménykedtünk, az mégis igaz, Jézus feltámadott. Olyan erővel és olyan hatalommal mondták ezt el, hogy egyszerűen nem volt senki sem, aki számára ez ne lett volna hiteles hír.

Mi hozta létre az egyházat? A halott Krisztus? Szó sincs róla. Először az a hír jött a Golgotáról, figyeljük csak meg, hogy Jézust legyőzték, s odalett minden reménység. Jézust legyőzték, megölték a kereszten. S három napra valóban minden sötétségbe borult, leginkább az Őt követő tanítványok szíve, lelke. Aztán jött a valóságos hír. Az is igaz volt, hogy Jézust legyőzte a halál, de az csak a látszat volt. Aztán jött a valóságos hír, az igazi: Jézus legyőzte a halált. És világosságra derült mindenki. A kétségek és a csüggedés után reménység, boldogság, öröm és valami döbbenetes erő itatta át a tanítványok szívét, amely félresöpört minden ellenállást, és hirdették, hogy Jézus él, hiszen ma is találkoztunk vele, és beszéltünk vele. Megjelent több mint ötszáz embernek. Ezt már nem lehetett lesöpörni az asztalról, ezt a tényt.

A negyedik pont, hogy Jézus most is él. Aki ma reggel imádkozott, az beszélgetett vele. Az elmondta a szíve állapotát. Az ma reggel is kérhetett tőle tanácsot. Akik kiszolgáltatják és átadják magukat Jézusnak, és engedelmeskednek neki folyamatosan, azok tudják - nem csak hiszik -, tudják. Kimondja azt egy helyen a Szentírásban az a Jób, aki sokat szenvedett, de az élő Istennel találkozott: "Tudom, hogy az én Megváltóm él." Nem azt mondja, hogy hiszem. Pál is kimondja azt: tudom, hogy kinél tettem le az én életemet, a kincsemet, a hitemet. Tudom, hogy Jézus él. Nem csak azt mondják, hogy hiszem. Tudják. Belül ott van ez a bizonyosság a szívükben, hogy találkoztak a feltámadott Jézussal, s imádságban beszélgettek vele.

Minden korban, minden nép között, minden éghajlat alatt mindig ugyanarra a tapasztalatra jutottak el azok, akiknek Krisztushitük volt, vagy van éppen most, hogy Jézus él, s tényleg képes és kész arra, hogy megváltoztasson bennünk mindent. Egyszerűen ez a hír behatol az ember szívébe. Belül lakozik az a feltámadott Jézus, akiről a Szentírás bizonyságot tesz. Magával viszi a hívő ember a mennyországot, s aztán majd a mennyország magával viszi a hívő embert.

Ahogyan valaki az élő Jézussal találkozik, ott egy kicsinyke menny jelenik meg. Ezt mások is észreveszik. Most a romlandó test korlátai elválasztanak bennünket egymástól. Ott fent, Isten színe előtt korlátok nélkül szerethetik és tisztelhetik a hívők is, és ismerhetik is egymást.

Pál apostol azt mondja itt a Kolossébeliekhez írt levélben, hogy Krisztus halála az ember óemberének a halála is. Ha valaki találkozik az élő, feltámadott Krisztussal, akkor ez így kezdődik, hogy mindaz, ami régi, ami az elmúlt életéhez tartozik, amit odaad és odaszán az Istennek, az nincsen többé. És Krisztus feltámadása a mi új emberünk feltámadása, és ez a kettő elválaszthatatlan egymástól. Meghal a régi, s feltámad az új. Mint ahogy most, aki ültetett magot, vagy eldugott dughagymát, abból kikel az új. Lefoszlik róla a régi. Valami maradványa még látszik, sokszor keményen felüti a fejét a mi óemberi természetünk, de ha valaki Krisztusban új szívet kapott, akkor átüt az új a régin.

Ott voltak Jézus kezén a szegek nyomai. Itt a csuklóján, mert nem a tenyerén feszítették meg, az kiszakadt volna a keresztfán. Ide ütötték, mert a római katonák szakemberek voltak a maguk területén. Itt voltak a sebek helyei Jézus kezén. Ezt látják is, és meg is mutatja. Világossá vált mindenki számára, aki látta Őt, hogy ez ugyanaz a Jézus, mint akit megfeszítettek. Ő támadott fel, hiszen ott vannak a sebek a kezén és a lábán.

Megszoktuk, hogy nagypénteken Jézus kereszthaláláról, húsvétkor pedig feltámadásáról hallunk, de ez a felolvasott rész rólunk szól. Azt mondja, hogy nekünk is lehet meghalásunk a természetünkre nézve, az istentelen életünkre nézve, és nekünk is lehet feltámadásunk: ó és új ember. Pál a mi halálunkról és feltámadásunkról ír.

Bevonja a Kolossébeli gyülekezet tagjait. Azt mondja, hogy rólatok van szó. Odaszánhatjátok a ti bűnös természeteteket, mert itt nem a hústestről van szó, a ti bűnös, emberi természeteteket az Istennek, s ad nektek újat, kicserélve azt.

A feltámadás tehát nem tőlünk független tanítás vagy esemény, de jogosan feltehetjük azt a kérdést is, hogy mi hasznunk az egészből. Ha valamiből az embernek nincsen haszna, és most nem az anyagiakra kell gondolni, ha nincs érték utána belőle, hogyha nem változtat meg valamit az ember életén, vagy gyökeresen, akkor nem sok értelme van egyetlen tanításnak sem. Ha nincs utána semmi következménye, akkor nincs értelme a feltámadásnak sem. De vannak következményei. Következményei a gondolkodásmódunkra, a szemléletünkre, az erkölcsi magatartásunkra, s a következménye valójában az egész életünkre kihat.

Az is nyilvánvaló Pál szavaiból, hogy a feltámadás lelki értelemben nem a testi halál után kezdődik. A testi halál után a testi feltámadás jön majd. Az óember halála után pedig a lelki feltámadás, amikor valaki új életet kap Krisztusban.

Pál azt mondja: ha feltámadtatok a Krisztussal, vagyis, ha valami új elkezdődött a ti életetekben, s erre lehetőség van ma délelőtt is, hogy valami új kezdődjön el Krisztussal. Valaki éppen most mondja ezt ki: "Uram, odaadom az egész bűnös, nyomorult, istentelen természetemet, lényemet neked. Te szüld azt újjá, támaszd fel a halálból, és akkor igazán élek lelkileg." Mint ahogy a tékozló fiúval történt, akiről azt mondja az édesapja: Ez az én fiam, aki most hazajött, aki meghalt és feltámadott, elveszett, és megtaláltatott. Ott sem arról volt szó, hogy meghalt ott a disznók vályúja mellett, hazaszállították a holttestet, s aztán az apa ott valamilyen módon feltámasztotta. Nem. Belátta, hogy azon az úton, amelyen jár ez az ifjú, az csak a hálába és a kárhozatba, a nyomorúságba vezet. Végiggondolta mindezt, mert Isten nem zárja ki az értelmünket az Ő dolgaival kapcsolatban. Magába szállt, ezt jelenti ez. Felkerekedett, hazament, bocsánatot kért az Istentől és az apjától. Meghalt ott az akarata, belehalt abba, amit tett, s kapott Istentől új szívet. Kimondja az édesapja is: Meghalt, és feltámadott. Meghalt a régi lénye, érzésvilága, cselekedete, erkölcsisége, s most, ebben a pillanatban kapott az Istentől újat.

Megelőzi valami tehát az új kezdetet, amit mi nem szeretünk, amitől félünk, ami számunkra teljesen idegen. Ez pedig a halál. A régi életünknek, a régi akaratunknak, az istentelen gondolkodásunknak meg kell halnia, mert kettő nem mehet be az Isten országába: az istentelen természet, amit öröklünk, amivel születünk, meg az új szív és új természet. Ilyen nincsen. Egyszerre nem lehetünk férfiak és nők. Aki ezt hiszi magáról, hogy ő férfi és nő is egyszerre, az beteg ember. Az nem egészséges, ott valami nem stimmel. Vagy férfiak vagyunk, vagy nők. Vagy házasok, vagy özvegyek, vagy elváltak, de egyszerre nem igaz az, hogy elvált is vagyok meg házas is. A kettő közül csak az egyik lehet igaz. Nincs egyszerre kétféle igazság. Vagy férfiak, vagy nők, vagy már olyanok, akiknek a természetük meghalt az Isten akaratával szemben, s új van neki, vagy él még a régi, s legfeljebb egyre jobban kinyílik a szíve Isten felé, de nem lehet valaki istentagadó és istenhívő egyszerre. Ez nem csak az értelem kérdése. A hit kérdése mindig Isten ajándéka. Ott van az értelmünk, azzal eljutunk egy határig, példa addig, ha ez így marad, akkor ebbe csak belehalni lehet. Meggyőz Isten az értelmünkön keresztül, hogy szükséges újonnan születni, hogy az Isten nélkül élve az maga a pusztulás és a halál.

Jézus feltámadt halottaiból, s amikor elmondjuk az úrvacsora okán vagy bárhol máshol, hogy hiszem a testünk feltámadását a Hiszekegyben, akkor ezt jobb nem mondani, ha nem hisszük. Ha pedig hisszük, akkor ennek átéljük a valóságát is, hogy feltámadtunk lelkileg, ha hívők vagyunk, egyszer majd Isten a mi romlandó testünk helyébe dicsőséges testet ad.

A halhatatlanság tényét visszautasító ember nem nevezhető keresztyénnek. Csak az, aki hiszi, hogy halhatatlanok vagyunk. Hiszen ezt kapjuk ajándékba az Istentől, amikor hitre jutunk. Többé a halálnak nincs fogása rajtunk, mint amikor két birkózó birkózik, és az egyik nem tudja leteperni a másikat. Nincs fogása a másik emberen. Erről beszél a Szentírás. Azt mondja, hogyha valaki hisz a feltámadott Jézusban, azon a halálnak nincs többé fogása. Nem bírja megragadni. Testileg elpusztíthatja a bűneset következményeként, de lelkileg nincs fogása többé a halálnak rajta.

A múlandóság homályában élve nem könnyű elfogadni, elhinni azt, ez Istentől való ajándék, ha valaki ezt hiszi, hogy Jézus feltámadott, és él. Ha már ez a meghalása az istentelen életnek, és a lelki feltámadás az új életre megtörtént, akkor ez a tény tényleg megváltoztatja egy ember egész életét. Hogyan? Ez a másik négy pont, amiről szeretnék beszélni.

Először is, ez az első: más lesz a hívő ember nézőpontja. Azt mondja Pál, hogy az odafennvalókat keressétek. Ez nem azt jelenti, hogy akinek Jézus által új élete van, az ezekkel a csúnya földi dolgokkal már nem kell hogy foglalkozzék. Például nem kell elmenni dolgoznia, s nem kell munkát keresni. Majd csak eltartja Isten. Nem tanítja ezt a Szentírás. Azt mondja, hogy csendes életet éljetek, s ki-ki a maga dolga után lásson. Aki nem akar dolgozni, az ne akarjon enni sem - mondja világosan a Szentírás. Nem azt mondja, hogy aki nem kap munkát, mert arról nem mindig tehet az ember, hanem akinek nincs ott az akarat a szívében, hogy dolgozzon. Az odafennvalókat keressétek, ez nem azt jelenti, hogy nem törődök mindazzal, ami engem körülvesz, vagyis például a hívő ember nem politizál. Teljes félreértés.

A Szentírás azt mondja, hogy a politizálás, az az én szűkebb környezetem dolgaival való törődést jelenti. Az, hogy ez gellert kapott, és egy rossz értelmet adtak neki. Politizálás alatt azt értjük, hogy valaki valamilyen politikai párt mögé sorakozik, és annak a dolgaival foglalkozik. Ez félremagyarázása az eredeti szónak. A hívő ember igen is politizál. Fontos, hogy mi történik abban a városban, faluban, községben, ahol él. Fontos, hogy mi lesz a környezetével. Fontos, hogy kik és hogyan irányítják azt az országot, amiben élünk. Nem csukja be a szemét. Nem mond mindenre igent. Nem mondja azt, hogy nem megyek el szavazni, mert mit érdekel engem, hogy kik és hogyan vezetnek majd minket. Sőt, pont akkor válik felelős gondolkodású emberré. Igen is politizál és gondolkodik. Törődik a körülvevő dolgokkal. Még egyszer mondom, ez azt jelenti, ez a szó: a szűkebb környezetemben történő eseményekkel foglalkozom. Érdekel, és ha kell, és Isten arra indít, részt veszek benne. Mert annak a jóléte az én jólétem. Vagy annak a tönkremenetele az én tönkremenetelem. Ez világos. Ha felégeti körülöttünk, ahol lakom, az erdőt, akkor a levegő elszennyeződik, és nincs, ami tisztítsa stb. Az új nézőpont az azt jelenti, hogy mindent az Isten világosságában látok. Mindent úgy teszek, ahogy Ő látja.

Jézus győztes feltámadása oldalán láthatjuk a magunk saját életének a küzdelmeit is, ahogyan Jézus tenne abban a helyzetben. Az Isten országának a dicsőséges oldaláról látjuk a saját bűneinket és gyengeségeinket, azzal a világos látással. Így láthat bele az ember bizonyos értelemben a jövendőbe is.

Aki hívő ember, az nem tudatlan a felől, hogy mi következik el erre a világra. Az pontosan tudja, hogy lesznek földrengések, egyre szaporodnak az adatok szerint. Hallunk majd háborúkról és háborúk híréről. Nemzet és nemzetiség támad egyik a másikra. Az tudja, hogy ez még nem a vég, ez a vajúdás kezdete, amikor jönnek a fájások egy szülőanyánál. Ez még nem szülés, az csak a kezdete. De nem tájékozatlan, hiszen világosan benne van a Szentírásban, hogy milyen jelek lesznek, amelyek megelőzik majd Jézus eljövetelét.

A hívő embernek minden kérdésben lehet Isten szerinti nézőpontja. Ahogy István vértanú nemcsak az őt gyűlölő - az ApCsel 7. fejezetében olvasunk erről -, nemcsak az őt gyűlölő és kínzó embereket látja maga körül. Neki megnyílt az ég, és belelátott a jövendőbe. Látta azt, hogy hova megy, ha ez a földi vándorútja, a szenvedése, a mártíromsága véget ér. Volt mennyei látása, és volt belátása a mennybe.

Aki hisz a feltámadott Jézusban, az együtt él Jézussal, és ez minden helyzetben eligazítja őt. Azt mondja a Szentírás, hogy titkos tanácsosunk, vezetőnk, pásztorunk. Én vagyok a juhok ajtaja, a jó pásztor. Aki a feltámadott Jézust ismeri, és benne hisz, az nem marad tanács és vezetés nélkül.

Aztán a második, hogy a feltámadott Jézusban hívő embernek más lesz a küzdőtere. Az Isten nélküli élet során az embert megzavarja a bűnök sorozata, amiket elkövet. Vagy lehet, hogy legalább zavarja. Talán még lelkiismeret furdalása is van. Egészen másképpen látja ezt a megtérése, hitre jutása után. Akkor is lehet, előtte is lehet lelkiismeret furdalásról beszélni, de az ember a bűnével nem tud mit kezdeni. A hitre jutás után, amikor valaki együtt él a feltámadott Krisztussal, akkor már ismeri a bűnének és a bűneinek a megoldását is. Kihez vigyem? Hol tegyem le? Hol hagyjam ott? Tudja, hogy azt jelenti az úrvacsora, hogy amilyen valóságosan veszem a kenyeret és a bort, olyan valóságosan itt hagyhatom Jézusnál a bűnömet és a bűneimet. És az Ő vére megtisztít engem minden hamisságtól.

Az új életben kiderül az is, hogy nemcsak másnak vannak bűnei, hanem vannak annak az embernek is, aki új életet kapott. Felismeri, hogy mik az óemberi természetének a gyengeségei, s többé nem a mellé áll, hanem az élő Krisztus mellé. Ahol a feltámadott Jézus az Úr, ott tisztul az emberi szív. Sok gyötrelmet is jelenthet ez. Sok mindenen átmehet az ember, de mégis csak tisztul az emberi szív. Ez fájdalmas dolog lehet.

Ennek a belső küzdelemnek és harcnak komoly csatái zajlanak a hívő ember szívében. Az lesz a küzdőtér. S többé nem állandóan a másik a hibás. Ezt olyan gyötrelmes időnként a gyerekeknél is látni. Mindig más a hibás. Meg némely felnőttnél is. Mindig a társa, mindig a főnöke, mindig a gyerekei, mindig a rokona, mindig az anyósa, az apósa, a házmester, a kutya, a macska, a szomszéd, csak ő soha nem követ el semmilyen bűnt, és semmilyen hibát.

A feltámadott Krisztussal együtt élni azt jelenti, hogy bizonyos küzdelmek lesznek az ember életében. Látja a saját bűnét. Látja a bűnét, hogy mi mindent követett el a másik ember ellen, saját maga ellen. A fösvénység bűnét, az irigység bűnét, a szexuális bűnöket, amely olyan sok embert megterhel. A felindultság bűnét, a türelmetlenségét, a gonoszságét, a nyelv bűnét és bűneit: káromkodás, gyalázatos beszéd, ember és istenkáromlás, a hazudozás és ehhez hasonlók.

Azt mondja Jézus Krisztus, hogy aki velem együtt él, azokat én mindezekből megtisztítom, s újjászülöm. Ezektől a bűnöktől sokszor a hívő emberek sem mentesek, de legalább látják és fáj, és változni akarnak, vagy megvallhatják úgy, hogy Uram, már nem is fáj. Ez a baj, hogy már nem is fáj, de bocsásd meg. Megvallom. Te azt mondod, hogy valljátok meg. S nincs ott, hogyha nem fáj a bűnöm, akkor Isten nem bocsátja meg. Az a parancs, hogy valljuk meg. Majd Ő megtisztít, ha kell, akkor fájdalmassá teszi. Megtisztít és megbocsát.

A harmadik, más lesz az emberekkel való kapcsolata annak, aki a feltámadott Jézussal él. A Kolossébeliek igazán tudták azt, hogy micsoda döbbenetes különbség van a zsidó erkölcs és a keresztyén erkölcs között, vagy a pogány erkölcs és a keresztyén erkölcs között. Jézussal élni nem a zsidó vallásosság folytatását jelenti. Nem a törvény további megtartását jelenti, hanem belülről egy új szívet és új életet jelent. És így más a kapcsolat ember és ember között.

Azt is naponta átélték abban a kereskedővárosban, ahol éltek, hogy milyen óriási társadalmi különbségek vannak rabszolga és rabszolgatartó között; szabad és rabszolga között; pogány és istenhívő között, és hogy Krisztusban ezek a különbségek eltűnnek.

Így olvassuk a 11. versben, hogy Krisztusban többé nincsen különbség. Nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség; barbár és szkíta; szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus. Nincs többé különbség. A zsidókból lett keresztyének és a pogányokból lett keresztyének egyformán szerették és tisztelték egymást, mert többé nem a származás vagy a faj számított, hanem az, hogy Krisztusban új életük van. Mindnyájan az Isten gyülekezetének a tagjai lettek. Mindegy volt, hogy valaki pogány családból származott; körülmetéletlen volt, vagy körülmetélték. Ez többé nem számított.

Más helyen mondja a Szentírás, hogy nincs Krisztusban férfi és nő. Semmi értelme a feminista mozgalomnak. Nincs értelme. Ha valaki Krisztusban újonnan születik, azt mondja, hogy nincs többé különbség. Nem kell küzdeni egy hívő asszonynak a jogaiért, mert a hívő férje nem fogja elnyomni és kihasználni, hanem mellérendelt segítőtársként fogja szeretni és tisztelni. Nincs ilyen probléma többé. Legalábbis igazán jó esetben nincs. Ha meg vannak ilyen problémák, akkor azt vigyék az Isten elé. Ez nem azt jelenti, hogy a nemi identitás megszűnik. Az nagyon jó, hogy megmarad. Annak haszna, értelme és célja van Isten akarata szerint, de ebben az értelemben nincs többé ellenkezés. Nincs többé a másik nemmel szembeni ellenállás, vagy lebecsülés, vagy legyintés, hogy ó, az csak egy nő, vagy ezek a férfiak. Ezek megszűnnek, mert Krisztusban nincs többé. Más lesz az emberekhez való kapcsolat, viszonyulás.

Krisztusban a másik ember a másik nem nem ellenség többé, hanem testvérem a Krisztusban. Nem akadály, elpusztítandó ember, hanem feladat: Elszenvedésre, szeretetre, megbocsátásra, és ehhez Jézus ad erőt. Elfogadva és továbbadva azt, amit Jézustól kapunk, valóban kiveszi ezeket az indulatokat a mindenható Isten az ember szívéből. Vagyis sikerül nem az indulatos természetem mellé állni, hanem sikerül Jézus Krisztus mellé állni. Ő él az emberben, és Ő irányít belülről a másik emberrel kapcsolatban is. Ettől változik meg igazán a közösség egy gyülekezetben, vagy egy iskolai közösségen belül is akár.

A negyedik, más lesz az életünk tartalma. Az Istennek békessége lakozik azoknak a szívében, akik ismerik a feltámadott Jézust. Életének nemcsak egy része, hanem az egésze átitatódik az Isten békességével és szeretetével.

Azt mondja Pál, hogyha feltámadtatok a Krisztussal, akkor éljetek úgy a társasházban, ahol laktok, hogy dicsőítsék a ti életeteket Krisztusért. Akkor beszéljetek úgy a szomszédokkal, s legyen olyan a családi életetek. Neveljétek úgy a gyerekeiteket. Tartsátok úgy azt az állatot például, amit tartotok, hogy az ne botránkozást keltsen a többiekben. Legyen olyan a családi életetek, vagy magányos, egyedüli életetek, hogy az Isten nevére dicsőséget hozzon. Mert, ha valóban feltámadtatok, akkor ez mutatkozzék meg a ti hívő életetekben is. Hogy itt, kérem szépen, az Isten országa jelent meg kicsiben, miniben, de mégis csak ott van az Isten országa.

Ha feltámadtatok a Krisztussal, akkor éljetek úgy is. Hadd kerüljön Isten uralma alá az egész életetek. Ő biztos, hogy ezzel nem fog visszaélni, hanem úgy fog élni bennünk a Krisztus, úgy él a hívőkben, hogy az tényleg látszik is. Vonjátok le ennek a következményeit, ha vele éltek. Akkor legyen olyan az egész életetek. Hadd formálhasson át, és adjon más erkölcsiséget is.

Akinek az életében Jézus megjelenik, ott a régi kezd egyre inkább elhalványulni, s végül megszűnik. Ha valaki befogadja Jézust a szívébe, ott tényleg minden megváltozik.

Valaki befogadta Jézust a szívébe, s előtte évekig nem ment ki az utcára. Súlyosan megkötözött ember volt. Évek óta nem fürdött, nem vágta le a haját és a körmét. Nem volt munkahelye, és otthon sem csinált semmi értelmeset, csak naponta ült a sötét szobában, s a szíve tele volt gyűlölettel és kétségbeeséssel. Aztán kicsit félve egy beszélgetés során, de kinyitotta a szívét Jézus előtt, s mint mikor egy sötét szobában fény támad, a halottaiból feltámadott ez az ember. Felállt, kiment a fürdőszobába, megfürdött, megmosta a haját, levágta a körmét, kinyitotta a szoba ablakait, s aztán lekísérte azt, aki ott volt nála látogatóban, az utcára. Felöltözött. Nagy szó. Kiment délután sétálni az édesanyjával. Kitakarította azt a szörnyűséget, ami hosszú éveken át lerakódott a szobájában. Valóságos feltámadás ment végbe. Beragyogta Jézus Krisztus világossága az életét. Kitakarodott a sötétség, a gonosz, s az ördög minden ereje. Új életre támadott fel. Kijött a sírkamrájából. Annak a lakásnak a szobájából, és új életre támadt fel lelkileg és pszichésen is. S tele volt kérdésekkel. Az új élet mindig kérdez. Hogyan kell ezt? Hogyan kell azt? Hogyan lehet így? Akkor mi történik? Akkor hogyan lesz? Hogy tudnám hirdetni az evangéliumot? Az egyik következménye az lett, hogy a katolikus mama elment, és meggyónt. Micsoda változás? Beragyogott mindent az a változás, ami az ő nyomorult, kötözött életében támadt azzal, hogy átélte maga is, és hitte Jézus feltámadását, s maga is feltámadott új életre.

Ilyenfajta változás lelki értelemben, hogy kinyílik egy ajtó, s beragyog a fény, bármelyikünk életében végbemehet. Lehullanak a láncok, megszűnik mindenfajta nyugtalanság, s új, dicsőséges életre támadhat fel bárki.

Négy tény: Jézus élettörténete, Jézus élete, az üres sír ténye, az egyház létezése, az, hogy Jézus ma is él a hívőkben, és négy következmény: más nézőpont, más küzdőtér, más kapcsolat az emberekkel, és más lesz az élet tartalma. Másképpen él az, aki Jézusban hisz.

A Szentírás egy másik helyen azt mondja: Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Nyomorultak vagyunk, vagy olyanok, akiknek új életük van, mert feltámadtak a Krisztussal együtt?

---

Imádkozzunk!

Olyan jó volt hallani azt Úr Jézus, hogy te ma is élsz, most is élsz, s bárki most is találkozhat és találkozhatott veled.

Köszönjük, hogy van lehetőségünk a feltámadásra veled együtt új, egészen más életet élni. Köszönjük, ha már van, és ebből élünk. Erősíts meg mindnyájunkat, akik már hitben járunk abban az új életben, amit tőled kaptunk ajándékba. S te tedd világossá, ha kétségeink vannak, hogy van-e ilyen új életünk, vagy nincs.

Urunk, bocsásd meg, ha azt hisszük, hogy mi magunk megtehetjük azt, hogy újjászüljük magunkat, vagy kitermeljük magunkból az új életet, az új szándékot, az új nézőpontot, az új gondolkodást.

Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek, hadd lássuk meg, hogy mindezt csak tőled kaphatjuk ajándékba. Köszönjük, hogy adod, hogy ma is nekünk szántad, s köszönjük, ha elvettük, s mostantól kezdve másképpen élünk.

Ámen.